Belépés
2019. június 16. vasárnap | 24. hét | 167. nap | 04:56 | Jusztin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Cápatámadás miatt amputálni kellett egy 17 éves lány lábát Észak-Karolinában
Az eset vasárnap délben történt egy Atlantic Beachhez közeli strandon. A helyi hatóságok közlése szerint a New Bernből származó Paige Winter "súlyos sérüléseket" szenvedett, köztük "mély vágásokat a lábán, a medencéjén és a kezén".

A tinédzsert helikopterrel szállították egy greenville-i kórházba, ahol ellátták a sebeit. Az intézmény közlése szerint Paige jól van.

A lány nagyanyja, Janet Winter vasárnap este azt írta a Facebookon, hogy az unokája épp a műtőben van, "térd fellett amputálni fogják az egyik lábát és néhány ujját is elveszíti". Hozzátette, hála Istennek, hogy a fia ott volt és addig ütötte a cápát, míg az elengedte a lányt.

A kórház munkatársai szerint a sérüléseire ellenére Paige továbbra is "elkötelezett védelmezője a tengereknek és élőviláguknak" és azt kéri az emberektől, hogy tiszteljék és óvják a cápákat.

Egy helyi illetékes szerint a cápatámadás idején zavaros volt a víz és azóta senkit sem engedtek vissza a tengerbe azon a partszakaszon. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy milyen cápa támadta meg a lányt, egyelőre várnak a szakértők és a tengerbiológusok eredményeire.

A hatóságok annyit elmondtak, hogy ilyen eset "meglehetősen ritkán" történik a környéken. Egy helyi televízióadó szerint tavaly egy 14 éves szörföst harapott meg egy cápa Atlantic Beachen.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. június 04. kedd, 12:01
Címkék: Atlantic Beachhez, Paige Winter, Janet Winter, Atlantic Beachen, eset vasárnap, helyi hatóságok,
Kommentek
Nem indul a megismétlendő képviselőházi választáson Észak-Karolinában a választási csalást beismerő republikánu
Harris kedden jelentette be döntését.

A tavaly novemberi félidős választásokon Észak-Karolina egyik szavazókörzetében indult a washingtoni képviselőház bársonyszékére pályázó baptista lelkipásztor Harris, és hajszállal, de győzelmet aratott demokrata ellenfele fölött. A kis szavazatkülönbség miatt a demokraták azonban megtámadták az eredményt, a hatóságok pedig vizsgálódásuk során választási csalást fedeztek fel.

Az ügyben meghallgatást tartottak Raleigh-ben, Észak-Karolina fővárosában a múlt héten. Mark Harris könnyes szemmel olvasott fel egy nyilatkozatot, amelyben elismerte, hogy a szavazókörzetében "oly mértékben aláásták a közbizalmat, hogy új választásokra van szükség". A gyanú szerint Harris választási kampányának egyik munkatársa manipulálta a szavazócédulákat.

Harris azt állította: nem tudott a csalásról, az üggyel kapcsolatos korábbi állásfoglalásait pedig rossz egészségi állapota befolyásolta. A politikus két szélütés és egy súlyos fertőzés után még mindig lábadozóban
velemenyezd, 2019. február 27. szerda, 07:05
Donald Trump indián őslakosok egészségügyi ellátását könnyítő rendelkezést írt alá
A rendelkezés értelmében az őslakosoknak nem kell 80 órát ledolgozniuk, hogy igénybe vehessék a szerény jövedelműek egészségügyi ellátását biztosító állami Medicaid-programot. Az amerikai kormányzat korábban a Medicaid-ellátást havi nyolcvan óra munkavégzéshez kötötte.

Arizonában az indián őslakosok az amerikai alkotmányban is rögzített törzsi szuverenitásra hivatkozva kifogásolták ezt, és az Egyesült Államok valamennyi indián törzse számára felmentést kértek a kötelezettség alól.

Seema Verma, a Medicaid és Medicare Központ (CMS) főigazgatója egy lapinterjúban azt mondta: nagyon összetett jogi problémákat kellett megoldani, de szerinte sikerült középutas megoldást találni. Az arizonai törzsi vezetőknek küldött levelében a CMS leszögezte: "Úgy gondoljuk, hogy ez a mentesítés összhangban áll a törzsi kormányok különleges státuszával".

A törzsi vezetők elégedettséggel fogadták a döntést.

A rendelkezés csak azokat az indián őslakosokat érinti, akiknek a törzseit a szövetségi kormányzat
velemenyezd, 2019. január 19. szombat, 07:04
Már a keleti partvidéket is vastag hótakaró borítja az Egyesült Államokban
széles viharzóna, amely szombaton még Új-Mexikótól a Nagy-síkságig és a Sziklás-hegységig húzódott, az Egyesült Államok keleti partvidékén is havazást, helyenként hóviharokat hozott mintegy 2900 kilométer széles sávban.

Tíz amerikai államban és a szövetségi fővárosban viharriadót rendeltek el, a Washingtonnal délen szomszédos Virginiában rendkívüli állapotot hirdettek ki a heves hóviharok miatt.

Az erős havazás következtében utakat és főutakat zártak le, sok államban áramkimaradás van. Észak-Karolinában és Virginiában például több mint 200 ezer háztartás maradt áram nélkül. Hétfőtől sok helyütt - így Washingtonban is - zárva tartanak az iskolák és egyes intézmények. Washingtont és környékét mintegy 30 centiméteres hó borítja, és vasárnap estétől a hó és a fagy miatt a tömegközlekedést is szüneteltetik.

Az útviszonyok miatt Missouriban négy, Kansas-ben három ember vesztette életét autóbalesetben. A középnyugati államokban még a hétvégén 1431 légi járatot töröltek, vasárnap Washington három fő
velemenyezd, 2019. január 14. hétfő, 07:05
Hóviharok dúlnak az Egyesült Államok délkeleti vidékein, több százezren maradtak áram nélkül
Vasárnap átlagosan 10-30 centiméternyi hó hullott Alabama, Tennessee, Georgia, Észak- és Dél-Karolina, valamint Virginia államokban, de Észak-Karolinában és Virginia déli megyéiben már 46-50 centiméteres hótakaró borítja a tájat.



Ezekben az államokban a kormányzók elővigyázatosságra hívták fel a lakosokat.

Ralph Northam, Virginia kormányzója arra kérte a helybélieket, hogy ha tehetik, ne menjenek ki az utakra. Ahol ugyanis nem havazik, ott ónos eső esik, és az alacsonyabb rendű utak jó része járhatatlan vagy rendkívül veszélyes. Észak-Karolinában vasárnap 11 óra alatt 500 autóbaleset történt.

Roy Cooper, Észak-Karolina kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett ki, és bejelentette, hogy segítséget kért a Nemzeti Gárdától.



A hófúvások által érintett vidékeken több mint 380 ezren maradtak áramszolgáltatás nélkül. A nagyvárosokban - például Charlotte-ban, Raleigh városában vagy Richmondban - a repülőtereken csökkentették a forgalmat. A térségben több mint 12 ezer
velemenyezd, 2018. december 10. hétfő, 07:04
A tengeri teknősök minden fajában találtak mikroműanyagot
A Global Change Biology című szaklapban megjelent tanulmány készítői az Atlanti- és a Csendes-óceánból, valamint a Földközi-tengerből kifogott minden egyes egyed gyomrában kimutattak mikroműanyag szemcséket.

A leggyakoribb a mikroszál volt, ami származhat ruhából, gumiabroncsból, cigarettafilterből vagy hajózási, halászati eszközökből: kötélből, hálóból.

"Nem tudjuk még, hogyan hatnak a teknősökre a műanyagrészecskék. Kis méretük miatt úgy haladnak át a tápcsatornán, hogy nem tömítik el, mint a nagyobb darabok. További kutatásoknak kell kideríteniük, hogy befolyásolják a vízi élőlények szervezetét az apró szemcsék" - mondta Emily Duncan, az Exeteri Egyetem ökológusa, aki a plymouthi tengerbiológiai laboratóriummal és a Greenpeace kutatólaboratóriumával dolgozott együtt a tanulmányon.

A mikroszemcsék szennyezettek lehetnek, baktériumokat, vírusokat hordozhatnak a felszínükön, de az is lehet, hogy sejtszinten ártanak az állatoknak - tette hozzá.

A vizsgált 102 teknősben több mint 800
velemenyezd, 2018. december 06. csütörtök, 13:51
Halálos áldozata is van a Michael hurrikán pusztításának Floridában
A vihar 1-es erősségű hurrikánná gyengült, de nem lett kevésbé veszélyes: az esővíz és a tenger 4-5 méter magasra felkorbácsolt hullámai elárasztották Florida Mexikói-öböl mentén fekvő településeit, házak kerültek víz alá, a rendkívüli, helyenként óránként 250 kilométeres széllökések fákat csavartak ki. Panama Cityben egy kidőlő fa csapott agyon egy férfit. Az erős szél ugyanitt egy egész vasúti kocsit emelt a magasba és vágott a földhöz.

Floridában mintegy 500 ezren maradtak áramszolgáltatás nélkül.

Az állam nyugati partvidékén a repülőterek zárva maradtak. Rick Scott kormányzó közlése szerint 54 menedékhelyen mintegy 6700 emberről gondoskodnak, a hatóságok pedig folyamatosan arra figyelmeztetik az embereket, hogy ne hagyják el otthonaikat. Az állam 6 megyéjében teljes, 3 megyéjében pedig részleges kijárási tilalmat vezettek be.

A hurrikán szerdán éjjel Alabama és Georgia felé vette útját. Ebben a két államban, továbbá Észak-Karolinában szintén rendkívüli állapotot hirdettek.

A
velemenyezd, 2018. október 11. csütörtök, 07:05
Tovább nőtt a Florence trópusi vihar halálos áldozatainak száma
Csütörtök estére már 41-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Harmincegy ember Észak-Karolinában vesztette életét, 10 pedig Dél-Karolinában, illetve Virginiában.

Bár az eső elállt, a folyók változatlanul áradnak, igaz, a kisebb folyók már apadni kezdtek. Egyes vidékeken éppen az áradás miatt újabb kötelező kiürítést rendeltek el.

Egyes utak és országutak továbbra is járhatatlanok, Észak- és Dél-Karolinában mintegy ezer országutat és kisebb, alsóbb rendű utat zártak le. A kanadai határtól Floridáig húzódó 95-ös országút - amely az egyik legforgalmasabb a keleti parton - az észak-karolinai szakaszán várhatóan egészen októberig le lesz zárva.

Roy Cooper észak-karolinai kormányzó több milliárd dollárra becsülte az anyagi károkat, bár - mint sajtótájékoztatóján mondta - még mindig nem lehet végleges adatokról beszélni, hiszen a vihar hatása még korántsem múlt el. A kormányzó szerdán a katasztrófa sújtotta vidékekre látogató Donald Trump elnöktől a szövetségi kormány külön anyagi
velemenyezd, 2018. szeptember 21. péntek, 07:08
Képek, videók
hegyek Észak-Karolinában
mecsery
2010. június 01. kedd, 22:18
xLynwater Atlantic Crossi
charlotteani
2018. február 28. szerda, 23:25
Scrap-Atlantic-1016.pn g
zskadi
2016. február 09. kedd, 22:19
Sunset Over the Atlantic
maxxx
2015. január 10. szombat, 12:37
Atlantic Puffin, West Fjo
maxxx
2015. január 10. szombat, 11:49
Atlantic Spotted Dolphins
maxxx
2015. január 10. szombat, 09:36
Atlantic Blue Angelfish.j
maxxx
2015. január 10. szombat, 09:35
Atlantic Puffins.jpg
durcimarcika
2014. június 26. csütörtök, 20:37
Fisker Atlantic (2013) -5
farkas1945
2013. március 19. kedd, 12:43
Fisker Atlantic (2013) -4
farkas1945
2013. március 19. kedd, 12:42
Fisker Atlantic (2013) -3
farkas1945
2013. március 19. kedd, 12:42
Fisker Atlantic (2013) -2
farkas1945
2013. március 19. kedd, 12:42
winter-1153729_960_720 .jp
foldinefehereva
2019. január 19. szombat, 21:58
Winter
eva6
2019. január 12. szombat, 09:03
zext_winter_hanging_ba ske
kathyvp
2018. július 07. szombat, 14:47
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.