Belépés
2019. július 20. szombat | 29. hét | 201. nap | 15:44 | Illés
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Hazard elbúcsúzott a Chelsea-től az EL-győzelem után
Eden Hazard - miután két góllal járult hozzá a Chelsea Európa Liga-győzelméhez az Arsenal ellen - eléggé egyértelműen utalt rá, hogy ez volt az utolsó meccse a klub színeiben.
,,Néhány napon belül döntünk, én már két hete megtettem. Az célom az volt, hogy megnyerjük ezt a döntőt - mondta a BT Sportnak. - Azt hiszem, ez búcsú, de a futballban soha nem tudhatod. Az álmom volt, hogy a Premier League-ben játsszam, és ezt hét éven át az egyik legnagyobb klubnál tettem meg. Talán ez most az új kihívás ideje."
Hazard-t már hosszú ideje mint a Real Madrid nyári igazolását tartják számon, most úgy néz ki, már csak a két klub bejelentése hiányzik, hogy a pletyka valósággá váljon.
A belga klasszis a találkozóval kapcsolatban úgy értékelt, hogy mindkét csapat felkészült a másikból, de Giroud gólja egy nagy éjszaka kezdete volt számukra. Onnantól ,,jól játszottunk, irányítottuk a meccset. Örömmel hagyom itt ezt a trófeát a fiúkkal".
A szélső eddig 352 meccset játszott a Chelsea-ben, és a 109., valamint a 11. gólját szerezte. Begyűjtötte második EL-sikerét, ugyanennyi PL-bajnoki címe mellé, és nyert egy-egy FA és Ligakupát.
............


Nagyobb kép Link

- A Chelsea nyerte az Európa Ligát, miután az angol házidöntő második félidejének első húsz percében lelépte, és 4-1-re legyőzte az Arsenalt.
Európa Liga, döntő:
Chelsea (angol) Arsenal (angol) 4-1 (0-0)
Baku, v.: Rocchi (olasz)
gólszerzők: Giroud (49.), Pedro (60.), Hazard (65. - tizenegyesből, 72.), illetve Iwobi (69.)

Chelsea: Arrizabalaga - Azpilicueta, Christensen, David Luiz, Emerson Palmieri - Kanté, Jorginho, Kovacic (Barkley, 76.) - Pedro (Willian, 71.), Giroud, Hazard (Zappacosta, 89.)

Arsenal: Cech - Papasztatopulosz, Koscielny, Monreal (Guendouzi, 66.) - Maitland-Niles, Torreira (Iwobi, 66.), Özil (Willock, 77.), Xhaka, Kolasinac - Lacazette, Aubameyang
maroka, 2019. május 30. csütörtök, 12:54
Címkék: Eden Hazard, Chelsea Európa Liga-győzelméhez, Premier League-ben, Real Madrid, Európa Ligát, Európa Liga,
Kommentek
Női junior kézilabda E.B. 2019 -sikeres a magyar csapat
Magyarország - Románia 31:21 10 gólos fölényes győzelemmel a női csapatunk az elődöntőbe jutott. Herceg Lili /Mosonmagyaróvár kapusa/ 48%-al védett a mérkőzésen.No meg a kiválónak mondható csapat játék - együttesen érték el a győzelmet.
.....................
Eddig a csapatunk 100 %-os eredménnyel folytathatja a további küzdelmeket.
maroka, 2019. július 18. csütörtök, 09:52
Szép napot mindenkinek!
Kuss, mi így szoktunk győzni!

Megint világraszóló győzelmet aratott a Fidesz Ursula von der Leyen megválasztásával. Ennél nagyobbat csak akkor győztek volna, ha Orbán Viktort királlyá koronázzák Brüsszelben, de ne legyünk türelmetlenek, meglesz az is, ha máskor nem, legkésőbb valamikor.
Addig pedig örüljünk ennek az unortodox győzelemnek. Mert látszólag olyan ez a győzelem, mintha nem is az lenne, ugyanis Orbánon kívül mindenki más azt gondolja, hogy a Fidesz valójában vereséget szenvedett, hiszen az Európai Bizottság új elnöke minden lényeges kérdésben szembe megy a Fidesz álláspontjával. De ez persze csak a látszat, amely egyedül a Fideszen kívüli világban érvényes. A Fidesz univerzumában nem az a fontos, hogy győzött-e valaki, hanem az, hogy mások erről mit gondolnak.
Ursula von der Leyen megválasztásával tehát a Fidesz minden korábbinál nagyobb győzelmet aratott. Megint van minek örülni, s ha valakinek holnap külföldre megy a gyereke, ne búslakodjon, inkább tegye fel magának a
kirscha, 2019. július 18. csütörtök, 08:54
BL-selejtező - A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább
után jutott túl egy ellenfélen a legrangosabb európai kupasorozatban.

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, visszavágó:Ludogorec (bolgár)-Ferencváros 2-3 (1-2)----------------------------------------Razgrad, 8000 néző, v.: Donatas Rumsas (litván)

gólszerzők: Terzijev (24.), Heister (69., öngól), illetve Haratin (17.), Skvarka (21.), Nguen (48.)

piros lap: Moti (82.)

sárga lap: Keserü (85.), illetve Ihnatenko (26.), Blazic (28.), Dibusz (29.)

Továbbjutott: a Ferencváros kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.

Ludogorec:

----------Renan - Ikoko (Cicinho, 64.), Terzijev, Moti, Nedjalkov - Tchibota, Djakov, Marcelinho (Biton, 64.), Goralski, Jorginho - Swierczok (Keserü, a szünetben)

Ferencváros:

------------Dibusz - Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister - Ihnatenko (Sigér, 57.), Skvarka, Haratin - Zubkov, Priskin (Lanzafame, 73.), Nguen (Varga R., 61.)

Szerhij Rebrov vezetőedző ígéretének megfelelően a Ferencváros nem adta fel a támadások lehetőségét, azaz
velemenyezd, 2019. július 17. szerda, 21:32
El-selejtező - Kettős győzelemmel akar továbbjutni a Fehérvár FC
A szakember szerdán a székesfehérvári sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy már a múlt heti, 5-1-es idegenbeli siker előtt is ők számítottak a továbbjutásra esélyesebb csapatnak. A nagy arányú podgoricai győzelmüknek köszönhetően most még inkább őket várják a következő körbe, de - mint mondta - a futballban addig nincs elvégezve a munka, amíg le nem fújják a mérkőzést. Hozzátette, profi hozzáállású, végig koncentráló, erős csapatot szeretne látni a montenegrói Zeta ellen a csütörtök este Felcsúton sorra kerülő visszavágón.

Nikolic szerint a Dunaszerdahely ellen vívott utolsó felkészülési meccsen, valamint a Zeta vendégeként is jól játszott a Fehérvár, mindkét mérkőzésnek voltak jó szakaszai is, de akadtak olyan pillanatok, amikor úgy érezte, van még mit javítani. A vezetőedző szerint a Zeta motivált lesz a visszavágón, mert meg akarja mutatni, hogy jobb, mint az első összecsapáson volt, ezért a magyar csapatnak végig összpontosítania kell.

"Úgy szeretnénk továbbjutni, hogy megnyerjük a
velemenyezd, 2019. július 17. szerda, 17:52
Vizes vb - Kiváló játékkal legyőzte a spanyolokat a férfi vízilabda-válogatott
3-0, 1-5)-----------------------------------------------------gólszerző k: Zalánki 3, Jansik Sz., Sedlmayer, Manhercz 2-2, Angyal, Bátori, Vámos, Hárai 1-1, illetve Granados 3, Rocha Perrone, Munarriz 2-2, Bustos Sanchez, De Toro Dominguez, Mallarach, Fernandez 1-1

Magyarország:

-------------Nagy V. - Vámos, Bátori, Sedlmayer, Jansik Sz., Manhercz, Hárai, cserék: Angyal, Pohl, Mezei, Zalánki

A legutóbbi, hazai rendezésű vb-n ezüstérmes magyarok az Új-Zéland felett aratott húszgólos (24-4) győzelemmel rajtoltak, ugyanakkor óriási veszteséget szenvedtek, ugyanis az olimpiai és világbajnok Varga Dénes, a világ egyik legjobb játékosa, akit többek között az idei Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében a legértékesebbnek választottak a Ferencváros sikerét követően, ujjtörést szenvedett a lövő kezén, és várhatóan ezen a világbajnokságon már nem ugorhat medencébe. Märcz Tamás az első mérkőzésen Kardos Gergely világligából "hozott" eltiltása miatt számolhatott egyel kevesebb emberrel, most pedig
velemenyezd, 2019. július 17. szerda, 07:06
Ismét incidensek voltak Franciaországban az Afrika Kupa algériai győzelme után
gépkocsikra is átterjedt.

A francia belügyminisztérium hétfői közlése szerint országszerte 282 embert állítottak elő, közülük 249-en kerültek őrizetbe, ezek között azonban nemcsak a győzelmet ünneplők, hanem a vasárnapi nemzeti ünnepet megzavaró sárgamellényes tüntetők is vannak.

Párizsban a Champs-Élysées sugárúton vasárnap délután a szintén tüzeket gyújtó kormányellenes tüntetőkkel keveredtek összetűzésbe az embereket könnygázzal oszlató rendőrök, majd néhány órával később ugyanitt az algériai győzelem ünneplése után éjszaka mintegy ötven rendbontó szurkolót állítottak elő. A fővárosban és az elővárosokban összesen 169-en kerültek őrizetbe.

A legerőszakosabb cselekmények a közép-franciaországi Lyonban történtek, ahol a tűzoltók szerint több tucat gépkocsit, szemetest és az utcákon emelt barikádokat felgyújtottak az éjszaka folyamán. A szurkolók közé keveredő rendbontók itt is összecsaptak a rendőrökkel, akik közül 33-an könnyebben megsérültek, itt hét embert állítottak elő a
velemenyezd, 2019. július 15. hétfő, 14:11
Wimbledon - Djokovic megvédve címét ötödször bajnok
Eredmény:

férfi egyes, döntő:

-------------------Novak Djokovic (szerb, 1.)-Roger Federer (svájci, 2.) 7:6 (7-5), 1:6, 7:6 (7-4), 4:6, 13:12 (7-4)

A világelső és címvédő Djokovic 25. Grand Slam-döntőjére készült, ebből ötöt a brit fővárosban vívott, és csak egyszer maradt alul. A Wimbledonban másodikként rangsorolt, húszszoros Grand Slam-bajnok Federer 12. alkalommal játszhatott finálét a Church Roadon, eddigi mérlege nyolc győzelem és három vereség volt.

Ami kettejük párharcát illeti, a korábbi 47 találkozójuk alapján Djokovic vezetett 25-22-re, GS-mérkőzéseken 9-6-ra, füvön pedig 2-1-re. Érdekes, hogy szettekből ugyanakkor Federer nyert többet (70-67), aki 2015-ben tudta legutóbb legyőzni riválisát, s azóta négyszer kikapott tőle.

A 48. csata a várt csúcsteniszt hozta, nemigen tudták egymást megszorítani a felek, a 37 éves svájci egyszer jutott bréklabdához, de kihasználatlanul hagyta. A rövidítésben Federer 5-3-nál két labdára volt a szettől, de a hátul stabilabb szerb
velemenyezd, 2019. július 14. vasárnap, 20:42
Triatlon világkupa - Lehmann Csongor és Bragmayer lett a legjobb magyar
Lehmann Csongor - aki szombaton selejtezős futamában másodikként végzett - 53:49 perc alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló távot. A magyar triatlonos végig nagy csatában volt a győzelemért, bár a végén még a dobogóról is leszorult: a győztes amerikai Eli Hemming mögött hat másodperccel ért célba, az éremszerzőktől öt másodperc választotta el. A döntő öt magyar résztvevője közül rajta kívül még Tóth Tamás és Dévay Márk végzett a legjobb tízben. A harminc résztvevő közül csak egy nem tudta befejezni a versenyt.

A nőknél Bragmayer - aki a szombati selejtezős futamban a legjobb időeredményt érte el - 59:38 perc alatt teljesítette a távot, a közvetlenül utána célba érkező, az úszás után tíz másodperces büntetést begyűjtő Kovács hét másodperccel maradt el tőle. Bragmayer mindössze tíz másodperccel volt lassabb a győztes ausztrál Emma Jeffcoatnál. A nőknél nagy harcban dőlt el az elsőség: Jeffcoat után hárman is egy másodperces hátránnyal
velemenyezd, 2019. július 14. vasárnap, 18:01
Képek, videók
Gyözelem 01.jpg
chillik
2018. február 21. szerda, 05:47
Gyözelem 02.jpg
chillik
2018. február 21. szerda, 05:46
Gyözelem ? vereség.jpg
chillik
2017. augusztus 14. hétfő, 05:20
Győzelem napja 10
megyerimihaly
2015. június 19. péntek, 16:23
győzelem napja9
megyerimihaly
2015. június 19. péntek, 16:22
Győzelem naja 7
megyerimihaly
2015. június 19. péntek, 16:21
Győzelem napja 6
megyerimihaly
2015. június 19. péntek, 16:20
Győzelem napja 5
megyerimihaly
2015. június 19. péntek, 16:14
Gyózelem napja 3
megyerimihaly
2015. június 19. péntek, 15:28
Győzelem napja 3
megyerimihaly
2015. június 19. péntek, 15:25
Győzelem napja2
megyerimihaly
2015. június 19. péntek, 15:23
Győzelem napja
megyerimihaly
2015. június 19. péntek, 15:20
Bill-Hillary-Chelsea Clin
agica2004
2017. február 18. szombat, 20:29
Chelsea Kane(22+).jpg
farkas1945
2013. április 02. kedd, 12:42
Chelsea Handler(35).jpg
farkas1945
2013. április 02. kedd, 12:42
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.