Belépés
2020. július 04. szombat | 27. hét | 186. nap | 12:15 | Ulrik
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Fonó Selection: minifesztivál koncertekkel, konferenciával, táncházzal
A sorozat február 21-én csütörtökön este a Góbé és a PásztorHóra táncházával indul. Másnap napközben zenei menedzsereknek, szervezőknek, zenekarok képviselőinek szóló konferenciát szerveznek, amit este a Meybahar görög-örmény estje zár. A szombati zárónapon öt formáció ad koncertet: a Branka trió, a Cimbalom Brothers, Ferenczi György és Csoóri Sándor "Sündi" duója, Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi, valamint Török Tilla és Szlama Laci - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Fonó Selection kiemelkedő eseménye a február 22-én 10 órakor kezdődő szakmai konferencia, amelyen a piac mai kihívásait járják körül a meghívott szakemberek kerekasztal-beszélgetések formájában. A program után gyors egyéni konzultációkra is lesz lehetőség.

A délelőtti témák között szerepel a programszervezés/programstruktúra, itt Vásárhelyi Péter, a Babel Sound alapító-művészeti vezetője, Farkas Béla, a Kiscsillag és a Jóanépi menedzsere, valamint Kaszap Attila, a Kobuci művészeti vezetője a meghívott vendég. Ezt követően a kulturális terület kommunikációs kihívásai kerülnek terítékre Adonyi Adriennel (Hagyományok Háza), Fehér Viktorral (Kerekes Band), Küttel Dáviddal (Kultúrpart), Retkes Attilával (Gramofon) és Zsoldos Dáviddal (Papageno). A nemzetközi menedzsment panelre a szervezők meghívták Winkler Szilviát, Lajkó Félix nemzetközi menedzserét, Rostás Mihályt, a Romengo együttes vezetőjét, Rosonczy-Kovács Mihályt, a Hungarian Folkembassy alapítóját, a Fonó nemzetközi projektjeinek vezetőjét, Hamar Dánielt, a Muzsikás együttes tagját, valamint László Sándort, a Parno Graszt menedzserét is.

A délutáni kerekasztal-beszélgetésen a stratégia és a márkaépítés a kiemelt téma. A panelt Horváth László, a Fonó igazgatója vezeti, jelen lesz Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának vezetője, Lieber Endre, az NKA Halmos Béla Program Kollégiumának vezetője és Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke.

A Fonó Selection koncertjeire jegyek a https://fono.jegy.hu/ oldalon válthatók. A konferencia látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. február 13. szerda, 10:22
Címkék: Fonó Selection, Cimbalom Brothers, Ferenczi György, Csoóri Sándor, Lakatos Mónika, Rostás Mihály Mazsi,
Kommentek
Koronavírus - Vatikán: elhalasztják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust
A vatikáni sajtóközpont vezetője közleménye hangsúlyozta, hogy a döntést Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsával és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával közösen hozta meg.

Az egy évvel történő halasztást a jelenlegi nemzetközi egészségügyi helyzettel és ennek következményeivel indokolták, a hívők és zarándokok mozgására és gyülekezésére tekintettel.

A NEK idei budapesti találkozójának jelentőségét Ferenc pápa tavaly december 15-én, advent harmadik vasárnapján külön hangsúlyozta a Szent Péter téren mondott beszédében. Ezt megelőzően az egyházfő december 8-án a Vatikán közelében rendezett nemzetközi betlehemkiállításra látogatott el, amelynek a NEK-re készülő Magyarország volt a díszvendége.

Áder János államfő személyesen is egyeztetett Ferenc pápával az egyházfő részvételéről a budapesti eucharisztikus kongresszuson, és szó volt róla a szentszéki államtitkárságon február közepén tartott megbeszélésein is. Egy jól értesült olasz vatikáni tudósító,
velemenyezd, 2020. április 23. csütörtök, 13:52
Kovács Zoltán: legalább egymillió látogatót várnak a jövő évi vadászati világkiállításra
2021-es rendezvényt. Több száz nemzetközi szervezetet és szereplőt terveznek megnyerni a 2021-es magyarországi világkiállításon való részvételre, annak népszerűsítésére - mondta.

Közlése szerint a Vadászati és Természeti Világkiállítás megrendezésére, az előkészületekre eddig mintegy 6-7 milliárd forintot költöttek. Az esemény központi eleme a Hungexpo vásárközpontban megrendezendő hazai és nemzetközi vadászati kiállítás lesz. A három hétig tartó rendezvényen kívül azonban sok más kiállítással, konferenciával és nemzetközi rangú eseménnyel is készülnek. A rendezvényen ezek mellett fontos szerepet kap a hal és vad gasztronómia, illetve az ezekhez tartozó borkultúra bemutatása.

Kovács Zoltán a dortmundi vásár hivatalos megnyitóján elmondta: Magyarország nagy örömmel vesz részt meghívott vendégként a dortmundi Jagd und Hund 2020 kiállításon. A vadászatnak kiemelt és felelősségteljes szerepe van az európai és a világ vadgazdálkozásában és a fenntartható természetgazdálkodás megtartásában. Hozzátette: a
velemenyezd, 2020. január 28. kedd, 20:02
Az apostolok cselekedeteire összpontosít az ökumenikus imahét
Fischl Vilmos evangélikus lelkész elmondta: a MEÖT a Katolikus Püspöki Konferenciával együtt szervezi minden évben az ökumenikus imahetet. Idén az országos megnyitó istentiszteletet Budapesten, a Kálvin téri református templomban tartják vasárnap este hat órakor, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke hirdet igét.

Az ökumenikus imahét vasárnaptól egy héten keresztül országosan megmozgatja a híveket - hangsúlyozta Fischl Vilmos. Hozzátette: minden évben egy adott ország keresztény közössége készíti elő az imahét anyagát. Idén a máltaiak alakították a tematikát, a központi téma pedig az emberségesség és a másikra való odafigyelés. Minden napnak van egy mottója, például a megbékélés, a megvilágosodás, az erő vagy a vendégszeretet - mondta.

Arról is beszélt, hogy a vasárnapi nyitónapon az imák az üldözött keresztényekért is szólnak.
velemenyezd, 2020. január 19. vasárnap, 10:31
Konferenciával emlékeznek Oláh Jánosra a PIM-ben
"Sok nemzedéktársával ellentétben Oláh János sosem dugta a fejét a homokba, kritikusa és krónikása is lett egy olyan embertelen korszaknak, amelyben a sokáig a magyar nép gerincét adó parasztságot szétzüllesztette az egyre bénítóbb hazugságba lealjasodó hatalom" - fogalmazott a konferencia megnyitásakor Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke.

Oláh Jánost kérlelhetetlen igazmondása, szociális érzéke, az elesettekért küzdő humanizmusa, az árulókat és cinkosokat kimérten leleplező, bosszúvágytól mentes erkölcsi példamutatása Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula és Nagy László örökösévé avatta - tette hozzá.

Kiemelte: Oláh János sokoldalú lírája ugyanúgy merített a népköltészetből, az avantgárdból, a kuruc kötészetből és az egzisztencialisták létélményéből is. Költői nyelvezete egyszerre realista és látomásos, filozofikus és ábrázoló jellegű.

Prózaírói munkásságát a 60-as években indult nemzedék úttörői között kell számon tartani - mondta Szentmártoni János.

"Oláh
velemenyezd, 2019. november 07. csütörtök, 10:22
Több mint 40 magyar és nemzetközi márka kollekciója mutatkozik be a Fashion Weeken
A magyar és nemzetközi szakma elismert képviselőivel, Budapest Fashion & Tech Summit konferenciával és a divattal kapcsolatos kísérő rendezvényekkel is várják az érdeklődőket az idei eseményen, amelyen a tervezők a 2020-as tavaszi-nyári kollekciójukat mutatják be - mondta el Forintos-Szűcs Anita, a Magyar Divat és Design Ügynökség divatigazgatója az MTI-nek.

Hangsúlyozta: a régió egyik meghatározó divateseményét idén negyedik alkalommal rendezik meg. Pénteken a belvárosi Tesla Budapest Kulturális Központ ad otthont a olasz, ukrán és brit tervezők divatbemutatóinak és a Young Talents Shownak, valamint két magyar dizájner, Varga Viktor és a Cako márka is itt mutatkozik be.

Szombaton tíz, míg vasárnap kilenc magyar márka vonultatja fel jövő évi, tavaszi kreációit a Bálna Budapestben, a fiatal tervezők közül pedig Szegedi Kata csatlakozhat az idei bemutatókhoz - tette hozzá.

Csaknem 20 kísérő rendezvény is kapcsolódik az idei eseményhez, több tervező bemutatóterme nyílik meg a közönség
velemenyezd, 2019. november 06. szerda, 16:12
Nemzetközi szakmai konferenciával készül a divathétre a Magyar Divat és Design Ügynökség
Idén novemberben újra megrendezi a MDDÜ a régió egyik meghatározó divateseményét, a Budapest Central European Fashion Weeket, amelynek egyik kiemelt eseménye a november 7-én debütáló Budapest Fashion & Tech Summit lesz - közölte az MDDÜ kedden az MTI-vel.

A szakmai fórumon nemzetközi szinten elismert szakemberek tartanak előadásokat a divatipart érintő olyan aktuális témákban, mint a fenntarthatóság, illetve a digitalizáció és az innovatív üzleti megoldások. Emellett a fórumon a divatipart érintő olyan fontos kérdésekről is szó lesz, mint hazai márkák kitörési pontjai a nemzetközi siker felé.

A Budapest Fashion & Tech Summit-nak a MOME campusa ad majd otthont. A közlemény szerint az érdeklődők olyan szakértőkkel találkozhatnak majd, mint az újságíróként végzett Henry Holland, aki több divatlapnál is dolgozott, majd 2008-ban megalapította saját márkáját, a kreatív vezetése alá tartozó House of Hollandot. Az elmúlt 10 évben olyan márkákkal kollaborált, mint a Levi Strauss & Co, az Umbro, a
velemenyezd, 2019. október 22. kedd, 14:51
Elindult a tízéves FUGA jubileumi rendezvénysorozata
Balázs Mihály építész, a FUGA ötletgazdája a fesztivál hétfő esti megnyitóján felidézte: építésztársaival egy olyan házat szerettek volna kigondolni, ahol megmutathatja magát, kiállításokat, beszélgetéseket szervezhet az építészek közössége.

Létrehozni valószínűleg könnyebb volt, mint működtetni, de az elmúlt tíz év visszaigazolta ezt a gondolatot: építészek, nem építészek, budapestiek, vidékiek, turisták egyaránt rátalálnak a FUGA programjaira - összegzett.

Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara (BÉK) korábbi elnöke hozzátette: egy 2007-es elnökségi ülésen született meg egy ilyen központ első ötlete, Balázs Mihállyal és másokkal ekkor indították el a kezdeményezést.

Az V. kerület akkori vezetése nyitott volt az ötletre, és bérbe adta az ingatlant a FUGA céljaira. A kétéves felújítás után pályázaton választották ki a FUGA nevet, majd az induló központ igazgatóját, az intézményt azóta is vezető Nagy Bálintot - emlékeztetett Bálint Imre.

Csapó Balázs, a BÉK jelenlegi elnöke
velemenyezd, 2019. szeptember 30. hétfő, 19:42
Nagy István: 106 milliárd forint jut az erdőgazdálkodásra
is, hogy az erdőterület növelésében az agrártárca fontos szövetségesei a gazdák, akik már eddig is sokat tettek, a rendszerváltás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt telepítettek Magyarországon.

Az államtitkár hozzátette: az erdészek mintegy 100 programmal, többek között vezetett túrákkal, erdei kisvasúti programokkal várják jövő vasárnapig az érdeklődőket. Mindezek mellett készülnek még éjszakai csillaglessel, valamint az AM-ben a fásítások európai helyzetéről szóló nemzetközi tudományos konferenciával is.

Mocz András, a MEGOSZ elnöke elmondta, hogy Magyarországon jelenleg több mint félmillió erdőtulajdonos van, magántulajdonukban 860 ezer hektár területtel, ebből 200 ezer hektár rendezetlen. A szövetség törekszik arra, hogy a rendezetlen erdőterületeket 10 százalék alá csökkentése, valamint megfelelő jogszabályi környezet teremtsenek az adó és pénzügy területen is a magánerdők működéséhez.

A találkozón hárman részesültek Rimler Pál kitüntetésben magánerdő gazdálkodásban kiemelkedő
velemenyezd, 2019. szeptember 28. szombat, 22:24
Képek, videók
Selection Sylvie Erwan tu
mbartis
2018. január 10. szerda, 19:56
calque-Alpha_selection s_a
kerzsi58
2017. május 05. péntek, 16:12
calque-Alpha-selection s_I
kerzsi58
2016. szeptember 05. hétfő, 15:49
selection.jpg
kerzsi58
2016. szeptember 05. hétfő, 15:25
selection 3.jpg
kerzsi58
2016. szeptember 05. hétfő, 15:23
selection 2.jpg
kerzsi58
2016. szeptember 05. hétfő, 15:23
lila selectionos.jpg
kerzsi58
2016. szeptember 05. hétfő, 15:09
selections_alpha_queen ly2
kerzsi58
2016. szeptember 04. vasárnap, 20:09
selections_alpha_queen ly.
kerzsi58
2016. szeptember 04. vasárnap, 20:09
selectionos szeretettel.j
kerzsi58
2016. szeptember 02. péntek, 21:31
Selections Select Load Al
wegnerzs
2016. április 20. szerda, 17:58
Bethlen -Hága konferencia
agica2004
2017. június 12. hétfő, 20:01
Konferencia meghívó
azenujsagom
2017. március 27. hétfő, 04:50
Klebelsberg-konferenci a
furaila
2015. augusztus 22. szombat, 08:12
Nemzet és... konferencia
furaila
2015. június 21. vasárnap, 00:19
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.