Belépés
2020. július 16. csütörtök | 29. hét | 198. nap | 01:46 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Katalán válság -A belga bíróság felfüggesztette a katalán vezetők elleni bírósági eljárást
"A belga igazságszolgáltatás elismeri mentelmi jogunkat és úgy határozott, hogy felfüggeszti a letartóztatási és kiadatásieljárást" - erősítette meg maga Puigdemont Twitter-üzenetében.

Hozzátette azt is, hogySpanyolországnak is el kell ismernie a mentelmi jogot és ebből kifolyólag szabadon kell engednie Oriol Junqueras katalán alelnököt, aki jelenleg a rá kiszabott börtönbüntetést tölti a spanyol fővárosban.

Simon Bekaert,a katalán politikusok védőügyvédje a sajtó képviselőinekelmondta,hogy a bíróság visszavont minden korlátozást a politikusok szabadságára vonatkozóan.

"A belga igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy amíg az Európai Parlament elismeri a politikusok mentelmi jogát, addig a kiadatásukkal kapcsolatos bírósági eljárás nem folytatódhat"tette hozzá Bekaert.

A belga bíróság azután határozott így a bírósági eljárás felfüggesztéséről, hogy az Európai Unió Bírósága 2019.december 20-án azt az ítéletet hozta, hogy minden megválasztott EP-képviselőknek minden esetben joguk van mandátumuk betöltéséhez, így mentelmi joguk gyakorlásához is. Az unió bírósága ezt a döntést eredetileg Oriol Junqueras katalán elnökhelyettes ügyében hozta meg.

Tavalymájusbanmindhárom katalán politikust az Európai Parlament képviselőjévé választották.

A volt katalán elnök és Antoni Comin,a katalán kormány egészségügyi minisztere 2017 szeptembere óta Belgiumban tartózkodik, miután az alkotmányellenes népszavazás miatt hazájukban büntetőeljárást indítottak ellenük lázadás, , hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények vádjával.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. január 02. csütörtök, 16:31
Címkék: Puigdemont Twitter-üzenetében, Oriol Junqueras, Simon Bekaert, Európai Parlament, Európai Unió Bírósága, Antoni Comin,
Kommentek
Indianában végrehajtották a 17 év utáni első amerikai szövetségi halálbüntetést
Az 1996-ban elkövetett gyilkosságért - egy arkansas-i háromtagú család kiirtásáért - elítélt Daniel Lee-t méreginjekcióval végezték ki, miután a legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a washingtoni kerületi bíróság hétfőn hozott döntését, amellyel a kerületi testület átmeneti időre felfüggesztette a végrehajtást valamennyi szövetségi halálos ítélet ügyében.

Lee ügyvédje, Ruth Friedman közleményben fejtette ki elégedetlenségét azért, mert nem kapott értesítést az ítélet kedd reggeli végrehajtásáról, egy, a halálbüntetésekre vonatkozó információkkal foglalkozó civilszervezet pedig közleményben tudatta, hogy a kivégzés "jogszerűtlen" volt, mert a végrehajtási intézkedés határideje éjfélkor lejárt.

Tanya Chutkan, a washingtoni kerületi bíróság bírája hétfőn függesztette fel négy szövetségi halálos ítélet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az elítéltek ügyvédjei beadvánnyal fordultak a bírósághoz. Az ügyvédek kifogásolták, hogy a méreginjekciónál alkalmazott szerek egyike "szükségtelen fájdalmat"
velemenyezd, 2020. július 14. kedd, 19:02
Oroszország aranyexportja felülmúlta a földgázét
Amíg Oroszország aranykivitelének értéke csak április-májusban 3,6 milliárd dollár volt, addig a gázexport az egész első negyedév alatt érte el a 3,5 milliárdot, ami 2002 óta a leggyengébb teljesítmény volt a Gazprom részéről. Az orosz állam által ellenőrzött gázipari óriás kivitele április-májusban, az energia iránti világkereslet megroppanása miatt 2,4 milliárd dollárra esett vissza.

Az aranyexport idén április-májusban a 14-szerese volt a tavalyi év hasonló időszakáénak, az aranyár pedig 19 százalékkal emelkedett ebben az évben.

Az orosz központi bank felfüggesztette az arany felvásárlását annak a pénzügyi szabálynak az értelmében, amely előírja, hogy hagyjon fel ezen nemesfém és a külföldi devizák beszerzésével, ha az olajár 42 dollár alá csökken. Emiatt az orosz termelők kénytelenek külföldi vevők után nézni.
velemenyezd, 2020. július 14. kedd, 18:22
Úzvölgyi katonatemető - Jogerős ítélet kötelezi Bákó megye prefektusát a temetőre vonatkozó iratok kiadására
katonatemető kapcsán. Mindegyik alapját az képezi, hogy Darmanesti is a sajátjának tekinti a temető területét, amelyet Csíkszentmárton is a magáénak tud. A Bákó megyei kisváros ennek alapján nyilvánította közvagyonává a temetőt, ennek alapján állított ki építési engedélyt a sírkert átalakítására, ennek alapján bonyolította le az egész építkezést.

Borboly Csaba szerint eddig kedvezően alakultak az úzvölgyi peres ügyek. A Darmanesti által indított pereket a Hargita megyei fél kérésére a bíróság felfüggesztette, a székelyföldiek által elindított perekben pedig eddig csak felperesek számára kedvező határozatok születtek.

Az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy Darmanesti polgármesteri hivatala tavaly áprilisban, részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre, és egy kelta keresztes emlékművet, valamint ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak. Tavaly nyáron a román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos
velemenyezd, 2020. július 14. kedd, 17:02
Koronavírus - Oroszország eltörli a kéthetes karanténkötelezettséget a tesztelt beutazók esetében
fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnedzor) vezetője által aláírt rendelet értelmében az érintetteknek orosz vagy angol nyelvű igazolással kell rendelkezniük arról, polimeráz láncreakció (PRC) módszerével elvégzett laboratóriumi vizsgálaton estek át, nem fertőzöttek, vagy hogy G immunoglobulin (IgG) antitest termelődött a szervezetükben.

Popova március 19-én rendelte el, hogy minden külföldről hazatérő személynek be kell jelentkeznie "forró vonalon". Oroszország egyébként március végén felfüggesztette a menetrend szerinti nemzetközi légiforgalmat, azóta csak úgynevezett "repatriáló" charterjáratok közlekednek.

Korábbi bejelentés szerint Moszkva szerdától kezd tárgyalásokat 13 európai és ázsiai országgal - köztük Magyarországgal - a rendes légiközlekedés helyreállításának lehetőségéről.

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6248-cal 739 947-re emelkedett a kedden közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 0,9 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan
velemenyezd, 2020. július 14. kedd, 11:52
Tennessee kormányzója szigorú abortusztörvényt írt alá, a bíróság azonnal felfüggesztette
William Campbell nashville-i kerületi bíró már a törvény megszavazása után jelezte, hogy megvétózza az életbe léptetését, amint Bill Lee, Tennessee republikánus kormányzója az aláírásával törvényerőre emeli. Indoklásában Campbell bíró a többi között azt írta: tartja magát a szövetségi legfelsőbb bíróság döntéséhez, miszerint szükségtelen terhekkel nem szabad megterhelni a még a magzat életképessége előtt elvégzendő abortuszhoz folyamodó nőket.

A bírói döntés - amelyet több civilszervezet, köztük a Planned Parenthood és az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) perkeresete előzött meg - július 24-ig, az ügyben tartandó első bírósági meghallgatásig marad érvényben.

Lee kormányzó hétfőn, a jogszabály aláírási ceremóniáján hétfőn kijelentette: "vitathatatlanul az ország legkonzervatívabb, életbarát törvényét" írja alá.

A törvény értelmében Tennessee állam területén a magzat első szívdobbanásától, tehát körülbelül a terhesség hatodik hetétől kezdve tilos lenne a művi
velemenyezd, 2020. július 13. hétfő, 21:22
Egy hétre leáll a termelés augusztusban a kecskeméti Mercedes-gyárban
A tájékoztatás szerint a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában - kihasználva az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli hosszú hétvégét - augusztus 17-e és 23-a között a gyártás szünetelni fog. A döntés során figyelembe vették a munkatársak eddigi szabadságtervezési igényeit, másrészt ezeken a napokon karbantartási munkálatokat végeznek majd.

A cég közölte: ezek a napok fizetett szabadságnak minősülnek, így a munkatársak bérében ez nem jelent változást.

A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-a és április 28-a között.



A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting
velemenyezd, 2020. július 13. hétfő, 17:42
Krónika 2. rész (napirend előtt)
Jobbik: a pedofilok ne úszhassák meg felfüggesztettel!

Ander Balázs (Jobbik) azt mondta, hogy egyetlen könnycseppet sem hullattak volna, ha az "aberrált" Kaleta Gábor, volt perui magyar nagykövetet nem hozzák haza, hanem "ott rohad meg" egy limai börtönben.

A képviselő felhívta a figyelmet, a Jobbik azt javasolja, hogy egyetlen pedofil se úszhassa meg felfüggesztett büntetéssel, valamint hozzanak létre egy regisztert, amelyben ezek az emberek életük végéig szerepelnének.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára azt felelte, mindennel egyetértenek, ami az ilyen cselekmények megakadályozását, megelőzését és büntetését szolgálja. Hangsúlyozta, hogy a kormányzat őszre olyan javaslatcsomagot készít, ami komplex egészként kezeli a gyermekvédelmet, ugyanis nem elég csak a Btk.-t szigorítani.

A jelenlegi parlament már hozott döntést hasonló ügyekben, mert arról már alkotott arról törvényt, hogy a pedofíliával elítéltek egész életükben nem foglalkozhatnak 18 év
velemenyezd, 2020. július 13. hétfő, 15:31
Koronavírus - Olaszországban több tartományban ismét a veszélyességi szint fölé ugrott a járvány terjedése
Az úgynevezett R0 érték azt mutatja, minden egyes beteg hány további személyt fertőz meg. Ha túllépi az 1-es értéket, akkor a járvány terjedési képességének megerősödését jelzi.

Az egészségügyi tárca hangsúlyozta, hogy az országos szaporodási ráta továbbra is egyes érték alatt van.

A közép-olaszországi Lazio tartományban, amelyhez Róma is tartozik, a reprodukciós ráta 1,13-ra emelkedett: egy nap alatt 23 új beteget szűrtek ki, közülük tizenegyen beutazó fertőzöttek, többségük Bangladesből érkezett. Az utóbbi három napban a Rómában élő több mint 13 ezres bangladesi közösség tagjaiból már 2500 személyt teszteltek. Mint kiderült, június utolsó hetében négy repülőjárattal közel ezer bangladesi tért vissza az olasz fővárosba, akiket nem ellenőriztek, és nem is helyeztek karantén alá. Az ellenőrzés csak hétfőn kezdődött, majd kedden felfüggesztették a Bangladesből érkező repülőgépek fogadását.

Olaszország teljes területén az utóbbi egy nap alatt 276 beteget szűrtek ki. Ezt megelőzően szerdán
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 21:23
Képek, videók
Felfüggesztett-koporsó k;F
farkas1945
2010. december 11. szombat, 21:15
Horthy üzenete_turulmadár
maroka
2020. január 08. szerda, 17:35
A Szeretet üzenete
dandej
2019. március 18. hétfő, 13:57
erdő péter0 üzenete306.jp
maroka
2019. március 06. szerda, 12:01
ferenc pápa üzenete0306.j
maroka
2019. március 06. szerda, 11:30
Őrangyalom üzenete.jpg
pacsakute
2018. február 11. vasárnap, 22:17
Isten üzenete.jpg
pacsakute
2017. október 25. szerda, 13:21
isten üzenete1023_3.jpg
maroka
2017. október 23. hétfő, 18:11
Az Univerzum üzenete.jpg
pacsakute
2017. október 13. péntek, 22:45
Őrangyalom mai üzenete. j
pacsakute
2017. október 07. szombat, 00:08
Mária üzenete.jpg
kkm
2017. május 21. vasárnap, 14:17
Ha ezt az üzenetet meg ka
farkasterezia
2017. április 10. hétfő, 18:10
Audobons Oriole Daylily.j
durcimarcika
2017. augusztus 11. péntek, 16:57
golden-oriole-161564.j pg
ametiszt54
2017. március 02. csütörtök, 09:20
oriole
szicu
2016. június 20. hétfő, 22:21
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.