Belépés
2020. május 31. vasárnap | 22. hét | 152. nap | 02:38 | Angéla, Petronella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Még nyolc állomása lesz tavasszal a Hangszert a kézbe sorozatnak
Egy hét múlva Siófokon, utána Tokajban lesz Hangszert a kézbe program, és szervezik a további állomásokat is. Az elmúlt években a megyeszékhelyek szinte mindegyikén járt a sorozat, idén a járási székhelyeket szeretnék meglátogatni - idézte Bajnai Zsoltot, a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda igazgatóját a szervezet MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye.

Mint írták, a szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) eddigi tapasztalatai alátámasztják a korábbi felmérés eredményeit, miszerint a magyarok 80 százaléka szeretne ugyan zenélni tanulni, de csak 15 százalékuk tudja ezt megtenni. "A településeken rengeteg lelkes pedagógussal találkoztunk, a délelőtti, főként a gyermekek számára nyitott programok után sok fiatal délután a szülőkkel, nagyszülőkkel is visszatér" - tette hozzá Bajnai Zsolt.

A közlemény kitér arra, hogy számos kutatási eredmény igazolta: a zene jótékony hatással van a logikára, a tanulásra és a koncentrációra, kihat a problémamegoldó és a szociális képességekre is.

A 2017-ben indult Hangszert a kézbe célja, hogy a fiatalok előtt megnyissa a hangszeres zenélés kipróbálásának a lehetőségét, és minél többeket vegyen rá a rendszeres muzsikálásra, a legtehetségesebbeket pedig a zenetanulásra. A programsorozat eddigi állomásain több mint 90 ezren próbálták ki a kiállított hangszereket.

A sorozat fővédnöke Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. február 27. csütörtök, 11:02
Címkék: Bajnai Zsoltot, Könnyűzenei Szolgáltató Iroda, Hangszeresek Országos Szövetsége, Bajnai Zsolt, Novák Katalin, Fekete Péter,
Kommentek
Sukoró-ügy - Jogerősen letöltendő börtönre ítélték a sukorói telekcsere két vádlottját
A Sukoróra tervezett kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés ügyében a Szolnoki Törvényszék 2015 szeptemberében hűtlen kezelés kísérlete miatt 4 év börtönre ítélte Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, valamint 3 és fél évre bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés kísérlete, illetve magánokirat-hamisítás miatt Császy Zsoltot, a cég egykori értékesítési igazgatóját. Az ügy többi vádlottja közül kettőt felmentett, egyet pénzbüntetésre ítélt első fokon a törvényszék.

A fellebbezések folytán a Szegedi Ítélőtáblára került ügyben tavaly októberben másodfokon jogerősen felmentették Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és egy értékbecslőt. Egy ügyvéd esetében pedig enyhítették az első fokon kiszabott pénzbüntetést, ezzel számukra véget ért az eljárás.

Az ítélőtábla bűncselekmény hiányában felmentette Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot is, így esetükben ügyészi fellebbezés nyomán kerülhetett sor harmadfokú eljárásra, amelynek második
velemenyezd, 2017. június 08. csütörtök, 13:33
Közzétették a Cseh Tamás Program idei első pályázatának eredményeit
és nyomtatott könnyűzenei sajtótermékek megjelentetésére, illetve magyar zenekarok külföldi koncertjeire írták ki. A három kiírásra összesen 282 pályázat érkezett, 480 millió forintos támogatási igénnyel.

Az ideiglenes kollégium - amelynek tagja Bajnai Zsolt, Tóth Tibor, Dósa Richárd és Horváth Gergely - több mint 153 millió forintot ítélt meg, 26 fővárosi klub, 24 médium és száznál több zenekar támogatására. A nyertesek teljes listája megtalálható az NKA honlapján.

A közlemény idézi Bajnai Zsoltot, az ideiglenes kollégium vezetőjét, aki elmondta, hogy a megítélt 153 millió forintnál jóval nagyobb összegre érkeztek pályázatok, így nagyon alaposan kellett mérlegelniük. Hozzátette: összesen 282 pályázat érkezett összesen mintegy 500 millió forintos támogatási igénnyel.

Az összegzés szerint a legjobb a helyzet talán a print és online médiumoknál volt, ahol 28 pályázat érkezett, közülük 24 kapott támogatást összesen 21,5 millió forint értékben. A legnagyobb összegeket (1,2-1,5 millió forint
velemenyezd, 2017. május 09. kedd, 17:54
Szigetvári: Bajnai a háttérbe vonul
A portálon csütörtökön megjelent interjú szerint Bajnai Gordon személyes döntése, hogy nem kíván mindennapi szinten részt venni a párt irányításában. Hogy mit vállal később, "az az ő dolga" - fogalmazott Szigetvári Viktor, kiemelve, "egy a fontos: ha már így alakult, és ő így döntött, ne álljon elő vezetési válság".

Hozzátette: Bajnai Gordon elvégzi a jelenlegi legfontosabb belső feladatot, irányítja az alapszabály-átalakítást. Meg kell szüntetni a három platformot, világos vezetési hierarchiát kell létrehozni, kell egy erős választmány, tagokat kell fölvenni. Egy nyitott, egységes, demokratikus pártot kell csinálni - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy van-e értelme hosszú távon külön Együttnek és külön PM-nek, Szigetvári Viktor azt mondta: egységes politikai erővé kell válniuk, de úgy véli ezt elegendő a ciklus első felében elrendezni.

Szigetvári Viktor a közgyűlésre bízza, hogy kik lesznek a párt új frontemberei. Kérdésre válaszolva azt viszont elárulta, ő maradna vezető. Mint
velemenyezd, 2014. június 05. csütörtök, 14:43
Sukoró-ügy - A Szolnoki Törvényszék visszakapta a per iratait, majd megküldte a Kúriának
Jánost, a pénzügyi tárca volt vezetőjét. A bíróság előtt vallott decemberben Joav Blum izraeli-magyar állampolgár, a befektetni szándékozó külföldi üzletemberek képviselője is.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2012 nyarán emelt vádat Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen.

Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházásával kapcsolatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolják. Ezt a KNYF szerint Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, míg Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követte el. V. Bálint ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A vád szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint
velemenyezd, 2014. április 16. szerda, 14:12
Sukoró-ügy - A Szolnoki Törvényszék átadta a pert a Fővárosi Törvényszéknek
Jánost, a pénzügyi tárca volt vezetőjét. A bíróság előtt vallott decemberben Joav Blum izraeli-magyar állampolgár, a befektetni szándékozó külföldi üzletemberek képviselője is.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2012 nyarán emelt vádat Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen.

Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinó-beruházásával kapcsolatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolják. Ezt a KNYF szerint Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, míg Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követte el. V. Bálint ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A vád szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint
velemenyezd, 2014. január 04. szombat, 12:52
Sukoró-ügy - Szolnoki törvényszéki szóvivő: még nincs lezárva a bírósági illetékesség kérdése
valamint Veres Jánost, a pénzügyi tárca volt vezetőjét. A bíróság előtt vallott decemberben Joav Blum, a befektetni szándékozó külföldi üzletemberek képviselője is.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2012. július 20-án jelentette be, hogy vádat emelt Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen. Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházása kapcsán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolják. Ezt a főügyészség szerint Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, míg Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követte el. V. Bálint ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna
velemenyezd, 2013. december 19. csütörtök, 16:03
Molnár Csaba: az ország érdeke, hogy Orbán távozzon 2014-ben
A politikus elmondta, azt akarja, hogy Orbán Viktor "féljen a kormányváltástól, féljen attól, hogy 2014 tavaszán az általa irányított maffiarendszer el lesz törölve".

Szerinte az egyik legfőbb feladat, hogy legyőzzék az emberek közönyössé válását, belenyugvását, ezért arra kérte a szimpatizánsokat, "mindenki beszélgessen el tíz emberrel", és mondja el, hogy "nem veszett el még minden".

Molnár Csaba azt mondta, a Fidesz teljesen új fajta csalást vezetett be azzal, hogy nem a voksoláskor manipulálnak, hanem akkor, amikor olyan szabályokat hoztak, amelyek alapján feléjük lejt a pálya.

Mint mondta: a demokratikus ellenzéken belül egyetértés van arról, hogy a választási győzelem után miként kell helyreállítani a jogállamot és a köztársaságot, s miután az utóbbi napokban "icipici enyhülés" látszik a teljes összefogás kérdésében, néhány hetes "bizalomépítési szakasz" után meg kellene egyezni ebben a kérdésben, hogy az hatékonyan működhessen.

A 2010-es választás óta eltelt időszak "igazi,
velemenyezd, 2013. november 13. szerda, 19:15
Képek, videók
Zsoltok, Zsoltik.png
agica2004
2016. április 22. péntek, 21:11
Zsoltokra.jpg
agica2004
2016. április 22. péntek, 21:10
zsoltok-boldog-nevnapo t.g
jozso2ro
2013. június 20. csütörtök, 14:18
Zsoltom
kata-50
2008. december 05. péntek, 20:42
Zsoltom
arvavirag
2006. szeptember 30. szombat, 12:10
a könnyűzene császárai
sanci81
2015. november 16. hétfő, 15:53
könnyűzene
durcimarcika
2009. január 26. hétfő, 18:07
A hangszeresek
peedee
2006. szeptember 28. csütörtök, 08:10
Bajnai Timea Halottak na
maria_kadar_148
2017. november 06. hétfő, 22:20
MDF-es alapítvány Bajnai
furaila
2017. március 27. hétfő, 15:22
Együtt Boross és Bajnai H
furaila
2017. január 11. szerda, 14:37
O.V.- Bajnai Gordon.jpg
agica2004
2015. május 18. hétfő, 16:42
Botka-Bajnai.jpg
agica2004
2014. április 24. csütörtök, 16:08
20140402kampany-Bajnai .jp
agica2004
2014. április 24. csütörtök, 16:04
Bajnai-Botka.jpg
agica2004
2014. március 06. csütörtök, 12:42
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.