Belépés
2019. március 18. hétfő | 12. hét | 77. nap | 18:55 | Sándor, Ede
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Öt bemutatóval készül az évadra a debreceni Vojtina Bábszínház
Asbóth Anikó felidézte, hogy a jelenleg 27 fős társulat kilenc taggal 1993-ban vált városi színházzá. Az elmúlt években csaknem 150 bemutatót tartottak, előadásaikat több százezer néző látta - tette hozzá.

Az évad első bemutatója szeptember 22-én Veres András rendezésében az Egy rókáról és egy farkasról című darab lesz - közölte az igazgató.

Bartal Kiss Rita rendezésében mutatják majd be a Boldog képek című mesét, az Aranyszőrű bárány című kamarajátékot Láposi Terka, a színház igazgatóhelyettese, a Kodály madarai című színpadi játékot Nagy Viktória Éva, a Pimpáré és vakvarjúcska című darabot pedig Somogyi Tamás viszi színpadra - mondta, hozzátéve, hogy az új évadbad is műsoron marad a Matyás, a furfangos, az Őztestvérek és a Virágot tépő lány című előadás.

A bábszínház augusztus 26-án, vasárnap tartja évadnyitó családi rendezvényét. Az Idesüss a Figurásra című program keretében a társulat tagjai a Nagytemplom mögötti Emlékkertben többek között az évad kínálatából adnak majd ízelítőt.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a Vojtina Bábszínház az elmúlt 25 év alatt országos szinten is elismert műhellyé, kulturális központtá vált. Hozzátette: a színház teljes rekonstrukciójának tervei már elkészültek, a beruházás összege a színpadtechnika megújításával együtt több mint 1 milliárd forintba kerülne.

A felújítást több ütemben tudja megvalósítani az önkormányzat, idén a legsürgősebb munkálatokra, a beázások megszüntetésére biztosítják a forrást - mondta, hozzátéve, hogy az önkormányzat turisztikai fejlesztési programtervében helyet kapott a Vitéz László Bábmúzeum kialakítása, amelyet a színház feletti lakások megvásárlásával, átépítésével hoznak majd létre.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. augusztus 22. szerda, 13:11
Címkék: Vojtina Bábszínház, Asbóth Anikó, Veres András, Bartal Kiss Rita, Láposi Terka, Nagy Viktória Éva,
Kommentek
Négy nap alatt harminc előadás a bábszínházak találkozóján Kecskeméten
Kiszely Ágnes elmondta: az előző, két éve megrendezett találkozó a Ciróka Bábszínház harmincadik születésnapjához kapcsolódott, míg az idei négynapos rendezvény szintén egy jubileumi programsorozat kiemelkedő eseménye lesz. A Nemzeti Kulturális Alap ugyanis 2018-ban ünnepli megalakulásának huszonötödik évfordulóját, és az alkalomra szervezett fesztivál huszonöt eseményének egyike a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozója lesz.

Kiemelte, a rendezvényre nem válogatják az előadásokat, valamennyi hivatásos bábszínház saját maga dönti el, melyik produkcióját hozza. A hagyományoknak megfelelően az előadásokat szakemberek részvételével naponta megvitatják.

Mint hozzátette, négy napra Kecskemétre várják az igazgatókat, művészeti vezetőket, rendezőket, tervezőket, dramaturgokat, zeneszerzőket, bábszínészeket, gyakorlatilag a szakma valamennyi képviselőjét. Az előadásokon naponta várhatóan 200-250-en vesznek majd részt.

A találkozó programjában 22 bábszínház és magántársulat mutatkozik be, de az
velemenyezd, 2018. szeptember 29. szombat, 11:51
Debrecenben rendezik a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivált
A háromnapos eseménynek, amelynek főszervezője a Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Csokonai Színház és a Vojtina Bábszínház ad otthont.

A fesztiválra érkeznek gyermekszínjátszók a Felvidékről, Erdélyből, Muravidékről és Vajdaságból is. Mindegyik csoport egy-egy darabot ad elő, láthatja például a közönség a Lázár Ervin művéből készült Szegény Dzsoni és Árnika dramatizált változatát, Andersen Rút kiskacsa című meséjének, Kormos István A kevély kiskakas című művének feldolgozását, de Arany János balladája, az Ágnes asszony is új megközelítésben kerül színpadra.

Az előadásokhoz kapcsolódó szakmai beszélgetések vezetésére a szervezők rangos színházi szakembereket kértek fel. A debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója, Asbóth Anikó, Lukovszki Judit egyetemi docens, a debreceni egyetemi színház rendezője és Uray Péter koreográfus, a Kaposvári Egyetem művésztanára látja majd el hasznos észrevételekkel a résztvevő csoportok vezetőit.

Az előadások mellett a gyermekszínjátszó csoportok június 8-án
velemenyezd, 2018. június 07. csütörtök, 13:42
Ma van a bábszínházi világnap
A bábszínházi világnapot a nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére 2003 óta tartják meg. Az idén ötödik alkalommal a magyar bábosok is kapcsolódnak a kezdeményezéshez olyan eseményekkel, amelyek felhívják a figyelmet a bábművészet képviselőire, a műfaj sokoldalúságára.

A 2018-as bábszínházi világnapi üzenetet egy kameruni-elefántcsontparti művész, Werewere-Liking Gnepo írta. Világnapi üzenete egy vers, amelyben hivatkozik a báb szakrális tradícióira, és arra, hogy bármiből, akár gyökerekből, levelekből, kövekből is lehet báb. De ami életre kelt, az az animáció, az átlelkesítés, és amíg mozgatjuk a tárgyat, addig annak önálló élete, személyisége van. Ha pedig a bábról beszélünk, épp az előzőek miatt a teremtésről is beszélnünk kell, és nem feledkezhetünk el arról sem, hogy gyermeki szemmel csodálkozzunk rá ezekre.

A világnap magyar üzenetét az idén Fodor Tamás színész, rendező fogalmazta meg. Mint hangsúlyozta, a bábművész csak örökös kíváncsisággal, kutatással és kereséssel
velemenyezd, 2018. március 21. szerda, 07:05
Dalidó után télűző maskarádé lesz Debrecenben
Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere felidézte: a farsangnyitó Dalidó hagyománya arra a debreceni szokásra vezethető vissza, amikor a vízkereszt utáni első hétvégén ünnepi mulatságot tartottak a városban.

Február elején, a farsangi időszak zárásaként ismét családi programokkal várják az érdeklődőket Debrecenben: a 17. debreceni maskarádét február 6-án, 7-én és 10-én tartják meg. A mulatságon a résztvevők a tél elűzésére tesznek kísérletet: a látogatókat bábszínházi előadással és komédiásokkal szórakoztatják majd a tél végét jelentő rendezvényen - ismertette az alpolgármester.

A programok többnyire a Vojtina bábszínházban, illetve a város főterén lesznek - tette hozzá Asbóth Anikó, a bábszínház igazgatója, megjegyezve: az érdeklődők tanúi lesznek Konc király és Cibere vajda viadalának, fellép az ORT-IKI, a Szeredás együttes és a Vojtina társulat.

Hercz Vilmos, a Főnix rendezvényszervező kulturális menedzsere elmondta: a maskarádé keretében a Nagytemplom előtti Kossuth
velemenyezd, 2018. február 01. csütörtök, 14:12
Farsangnyitó Dalidó lesz Debrecenben
táncmese-bemutatóra és mesejátékokra is várják a családokat a Kölcsey Központban - jelezte Bódor Edit.

Tirpák Zsolt, a DSZC főigazgatója hozzátette: a 11 szakképző iskola diákjai a szakmák játékos bemutatkozására hívják az érdeklődőket. Sütnek farsangi fánkot és debreceni páros kolbászt, lesz kalácsfonás, ruhabemutató, robotkészítés, gépészet és informatika, de a Kölcsey Központ előtt patkókat is kovácsolnak a "gépiparis" diákok - sorolta a főigazgató.

A Dalidó második napján, vasárnap a Vojtina bábszínházban folytatódnak a programok, ahol előbb mutatványosok "csapnak nagy csinnadrattát", majd Csokonai Vitéz Mihály története elevenedik meg Dorottya, vagyis A dámák diadalma a Fársángon címmel - ismertette a sajtótájékoztatón Asbóth Anikó, a bábszínház igazgatója.

Hozzátette: megtartják az állatok farsangját is, ahol "a Bab társulat jóvoltából felettébb hatalmas, jó magaviseletű állatokkal találkozhatnak kicsik és nagyok - óriásbábok formájában".

A Dalidót követően a farsangi programok
velemenyezd, 2018. január 11. csütörtök, 16:28
Blattner Géza munkásságát bemutató kiállítás nyílt a debreceni Modemben
Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere megnyitójában megemlítette, hogy Magyarországon alig ismerik Blattner Géza nevét és művészetét, elsősorban azért, mert pályája nagy része Franciaországhoz kötődik.

A Billentyűk című tárlat - amely Blattnerre mint a zsinóros, billentyűs marionettfigurák megteremtőjére utal -, egyedülálló összefogás eredménye: négy debreceni intézmény, a Csokonai Színház, a Déri Múzeum, a Modem s a Vojtina Bábszínház, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szakmai együttműködése révén valósult meg - tette hozzá.

A kiállítás megnyitóján elmondták: az év kiemelt kiállításán a Vojtina Bábszínház időnként a Modembe költözik, három hónapon keresztül különleges előadásokra várják a gyerekeket és a felnőtteket a művészeti központban felépült szivárvány színpadon.

Rögtön a megnyitó napján belekóstolhattak az érdeklődők a rendhagyó kezdeményezésbe: Árnyalatok - Blattner parafrázis címmel a debreceni Vojtina Bábszínház
velemenyezd, 2017. november 18. szombat, 17:52
Szabó Magda emlékére nyílt kiállítás Debrecenben
Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere megnyitójában kiemelte: az emlékkiállítással megkezdődött az a több hetes programsorozat, amellyel a város köszönti nagy szülöttjét, díszpolgárát, a Tiszántúli Református Egyházkerület egykori főgondnokát.

Ebből az alkalomból hagyományteremtő szándékkal színházi fesztivált rendeznek, a város főterén pedig felavatják Szabó Magda egész alakos szobrát - tette hozzá megjegyezve, hogy az író "Debrecen meghatározó értéke, kapocs Magyarország és Európa irodalmához".

Jablonczay Tímea, a kiállítás kurátora, a Zsigmond Király Egyetem főiskolai docense szakmai megnyitójában köszönetet mondott az ötletgazda Móra kiadónak a vándorkiállítás összeállításáért, amely az elkövetkező hónapokban egész Magyarországot, sőt a határon túli területeket is bejárja.

Az emlékkiállítás Szabó Magda életművének gyermek- és ifjúsági regényeit jeleníti meg fotók, szöveges tájékoztatók és könyvborítók segítségével, de láthatóak például a Tündér Lala bábfigurái,
velemenyezd, 2017. szeptember 20. szerda, 18:53
Képek, videók
04.27 óvoda, bábszínház!.
galtibi70
2012. szeptember 27. csütörtök, 15:28
bábszinház
lacipecsenye
2012. április 12. csütörtök, 17:28
bábszínház (28).JPG
bartokiovi
2010. december 04. szombat, 13:12
bábszínház (26).JPG
bartokiovi
2010. december 04. szombat, 13:12
bábszínház (25).JPG
bartokiovi
2010. december 04. szombat, 13:12
bábszínház (24).JPG
bartokiovi
2010. december 04. szombat, 13:11
bábszínház (23).JPG
bartokiovi
2010. december 04. szombat, 13:11
bábszínház (22).JPG
bartokiovi
2010. december 04. szombat, 13:11
bábszínház (21).JPG
bartokiovi
2010. december 04. szombat, 13:10
bábszínház (20).JPG
bartokiovi
2010. december 04. szombat, 13:10
bábszínház (19).JPG
bartokiovi
2010. december 04. szombat, 13:09
Bemutató1karácsony.2 6.pn
sz719eszter
2018. december 24. hétfő, 18:21
kutyusok-bemutató.gif
agica2004
2018. március 02. péntek, 22:50
Bemutató nov 26 A5.jpg
sz719eszter
2017. november 21. kedd, 12:48
Könyv bemutató1
agica54
2017. augusztus 12. szombat, 14:55
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.