Belépés
2019. február 24. vasárnap | 8. hét | 55. nap | 04:22 | Mátyás
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Pénteken lejár a tavaszi félév első Diákhitel-igénylési határideje
A közleményben azt írták, a képzés díjára költhető Diákhitel2-t idén is nullaszázalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók. A szabad felhasználású Diákhitel1 pedig 2,2 százalékos kamattal nyújt segítséget a diákoknak.

A Diákhitel1 keretében havi hetvenezer forintot is kérhetnek a hallgatók, egy összegben tanulmányi félévenként pedig 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

Külföldi részképzés esetén - például az Erasmus, illetve az AIESEC nemzetközi egyetemi hallgatói szervezet (Association Internationale des Etudiants en Sciences Economiques et Commerciales) szervezésében - két félévig terjedő időre a normál Diákhitel1 kétszeresét lehet igényelni, ez egy félévre akár 700 ezer forintot, egy teljes tanévre 1,4 milliót jelenthet.

Diákhitel2 esetében a felvehető hitelösszeg maximuma az igénylő képzési költségének összege. Az önköltséges hallgatóknak az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek idegen nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díj is finanszírozható a Diákhitel2-ből - olvasható a közleményben.

A Diákhitelt 45 éves korig lehet kérni és folyósítani. Szerződést személyes megjelenés, illetve papíralapú dokumentumok használata nélkül, elektronikus aláírással is lehet kötni. Az e-szerződés előfeltétele az ügyfélkapus hozzáférés és az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása - írták, hozzátéve, az e-szerződés mellett a Diákhitel Direkten keresztül kezdeményezett vagy személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak.

A Diákhitellel kapcsolatos információk, tudnivalók a Diákhitel Központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu-n érhetőek el, a budapesti II. kerületi Kacsa utcai ügyfélszolgálaton pedig továbbra is lehetőség van személyes ügyintézésre.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 15:22
Címkék: Association Internationale, Sciences Economiques, Diákhitel Direkten, Diákhitel Központ, tavaszi félév, képzés díjára,
Kommentek
Több mint kétszázötven középiskolában kezdenek oktatni az első pénzügyi-gazdasági tankönyvből
Úgy fogalmaztak, hogy a 9-10. évfolyamos diákok körében terjesztett Iránytű a pénzügyekhez című kötet "áttörést" jelent a pénzügyi ismeretek oktatásában.

Az alapítvány felajánlásának köszönhetően a középiskolák az első negyvenezer példány erejéig ingyenesen rendelhették meg a tankönyvet, amely az igénylési időszak végére teljesen elfogyott - emelték ki.

Úgy folytatták: a "hiánypótló", saját fejlesztésű kötet és az ingyenes rendelési lehetőség az alapítvány akkreditált tanártovábbképzési programjára is ráirányította a figyelmet, a díjmentes tanfolyamokra augusztus végétől újra jelentkezhetnek a pedagógusok.

Az Iránytű a pénzügyekhez a hétköznapi életből ismert gyakorlati problémák felől indulva mutatja be a gazdaság működésének fontosabb összefüggéseit, ezáltal ösztönözve a diákokat a tapasztalati úton szerzett ismereteik rendszerezésére és alkalmazására.

"A Pénziránytű Alapítvány elkötelezett a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztése mellett" - hangsúlyozták, hozzátéve: a
velemenyezd, 2016. szeptember 01. csütörtök, 10:11
Diákhitel: hétfőn lejár az első őszi igénylési határidő
Az 5,75 százalékos kamatlábú, szabad felhasználású Diákhitel1 mellett az önköltséges képzésben résztvevők számára a változatlanul kedvező, 2 százalékos kamatú, államilag támogatott Diákhitel2 is elérhető - közölte a Diákhitel Központ az MTI-vel.

Aki hétfőig leadja kérelmét, október 15-én már hozzájut a kért összeghez. Azon hallgatók számára, akik a határidőt követően intézik ügyeiket, leghamarabb november közepén tudják utalni a megigényelt összeget.

A Diákhitel1 felhasználásáról szabadon dönthet a hitelfelvevő, képzési formától függetlenül havi 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer vagy 50 ezer forint igényelhető, amelyhez havonkénti utalásban vagy akár szemeszterenként egy összegben is hozzájuthatnak a hallgatók. Az államilag támogatott Diákhitel2 kizárólag képzési díjra fordítható, felvehető maximuma a hallgató önköltségi díja, amely összeg közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.

Az igénylést legegyszerűbb a felsőoktatási intézmények elektronikus tanulmányi
velemenyezd, 2014. szeptember 13. szombat, 07:05
Augusztus 4-ig szünetel a diákhitel igénylése
A hiteligénylés átmeneti felfüggesztésétől függetlenül a Diákhitel Direkt (www.diakhiteldirekt.hu) egyéb funkciói változatlanul működnek, a társaság automata menürendszere folyamatosan elérhető, és a Diákhitel Központ személyes ügyfélszolgálatai is a megszokott nyitvatartási rendben fogadják az érdeklődőket.

Augusztus 5-től a diákhitel-igénylés a megszokott módon történik, a Diákhitel Központ hitel-ügyintézési felületén, a www.diakhiteldirekt.hu oldalon elektronikusan kitöltött és kinyomtatott diákhitel-igénylési adatlapot továbbra is a felsőoktatási intézményekben, az együttműködő bankokban, postákon és takarékszövetkezetekben kell leadni.

A már megkezdett átállási munkálatoktól függetlenül az érdeklődők a diákhitellel kapcsolatos minden fontos információt, tudnivalót magyar és angol nyelven, a nap 24 órájában, a nyári időszakban is megtalálnak a Diákhitel Központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu portálon.
velemenyezd, 2013. május 22. szerda, 07:05
Diákhitel Központ: szerdáig lehet ebben a félévben diákhitelt igényelni
Mint írták: az időben igényelt összeg június 14-én kerül a hallgatók bankszámlájára. Tekintettel a nyári szünetre, ezután legközelebb az őszi félév elején igényelhetnek diákhitelt az arra jogosultak.

Az eddigi legalacsonyabb, 7,75 százalékos kamatlábú diákhitel esetében havi szinten 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer és 50 ezer forint igényelhető. Az államilag támogatott Diákhitel2 kizárólag képzési díjra fordítható, felvehető maximuma a hallgató képzési díjának összege.

A diákhitel-igénylési adatlap kizárólag elektronikus úton tölthető ki a www.diakhiteldirekt.hu oldalon keresztül. A kitöltött nyomtatványt továbbra is az együttműködő bankokban, felsőoktatási intézményekben, postákon és takarékszövetkezetekben kell leadni. A több ezer igénylési hely megtalálható a www.diakhitel.hu honlapon - közölték.

Kitértek arra is, hogy az érdeklődők a diákhitellel kapcsolatos minden fontos információt, tudnivalót magyar és angol nyelven a nap 24 órájában megtalálnak a Diákhitel Központ
velemenyezd, 2013. május 14. kedd, 10:01
Diákhitel Központ: hétfőn lejár a márciusi diákhitel igénylési határideje
A 7,75 százalékos kamatlábú, szabad felhasználású Diákhitel1 mellett az önköltséges és részösztöndíjas képzésben résztvevők a változatlanul kedvező, 2 százalékos kamatozású, államilag támogatott Diákhitel2-ben is részesülhetnek.

Aki még nem vett fel Diákhitelt a tavaszi félévben, de április közepéig hozzá szeretne jutni a kért összeghez, hétfőig adhatja le igénylését. Azok, akik ezt a határidőt elmulasztják, leghamarabb május közepén kaphatják meg az igényelt összeget.

A kizárólag a tanulmányok finanszírozására igénybe vehető Diákhitel2 esetén a hallgató szemeszterenkénti képzési díja a felvehető maximum. A Diákhitel1 felhasználásáról szabadon dönthet a hitelfelvevő, ennek havi maximuma - képzési formától függetlenül - 50 ezer forint, amelyhez havonkénti utalásban vagy akár szemeszterenként egy összegben is hozzájuthatnak a hallgatók.

Az új igénylők a szükséges nyomtatványt a Diákhitel honlapjának internetes hitel-ügyintézési felületén, a http://www.diakhiteldirekt.hu oldalon tudják
velemenyezd, 2013. március 13. szerda, 13:01
Lejár február 15-én a diákhitel első igénylési határideje
A korábban diákhitel-szerződést kötött ügyfelek számára a beiratkozást követően automatikus a folyósítás a jogosultsági feltételek fennállása esetén.

Már második féléve igényelhető a kötött felhasználású, kizárólag képzési költségre fordítható Diákhitel2, amelynek a hallgatók által fizetendő kamatlába az állami kamattámogatásnak köszönhetően 2 százalék.

Rekordalacsony szintre, 7,75 százalékra csökkent január 1-jével a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata is, amelyhez az önköltséges hallgatók mellett az állami ösztöndíjas képzési formában tanulók is hozzáférhetnek - közölte a központ.

A Diákhitel1 esetén havi maximum 50 ezer forinthoz, a Diákhitel2 esetén maximum a képzési díj összegéhez juthatnak hozzá a hallgatók.
velemenyezd, 2013. február 13. szerda, 12:42
Diákhitel Központ: közeleg az őszi félév utolsó diákhitel igénylésének napja
A Diákhitel Központ MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint azok az új igénylők, akik még december 17-ig leadják igénylésüket, az őszi szemeszter utolsó kifizetési napján (2013. január 15-én) - visszamenőleg - akár a teljes őszi tanulmányi félévre járó (öthavi) kölcsönükhöz egy összegben hozzájuthatnak. Ez a Diákhitel1 esetén - akár a régi rendszer szerinti államilag finanszírozott vagy költségtérítéses hallgatóként, akár az új rendszer szerinti állami ösztöndíjasként, állami részösztöndíjasként, vagy önköltséges képzésben tanul hallgatóként - maximum 250 ezer forint lehet.

Aki lekési a december 17-i beadási határidőt, már csak a jövő tanulmányi félévben kérheti ezt a hitelbírálat nélkül elérhető, speciálisan a diákok igényeihez kialakított kölcsönt. A felvehető hitelösszegek havi szinten: 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer és 50 ezer forint.

A Diákhitel2 ugyancsak a fenti időpontig kérhető a 2012/13-as tanév első félévére, ezt az idei tanévtől az önköltséges vagy állami
velemenyezd, 2012. december 13. csütörtök, 16:23
Képek, videók
Internationaler Theaterna
blackfeet
2010. november 02. kedd, 09:28
Internationale Beziehunge
blackfeet
2010. október 04. hétfő, 12:30
Internationales Musikfest
impromtu
2010. szeptember 07. kedd, 23:36
FIGO-Internationale.jp g
tinka1951
2008. március 26. szerda, 10:34
City_of_Arts_and_Scien ces
evianya
2011. január 28. péntek, 15:24
City of Arts and Sciences
frontin
2008. május 21. szerda, 09:41
Néha direkt szólnak
sanci81
2015. június 27. szombat, 15:47
direkt kozles alaplap.jpg
denebolo
2012. június 03. vasárnap, 16:17
Direkt a központban
csalogany13
2009. november 10. kedd, 22:59
Valkűr direktíva800.jpg
hollygergo
2009. február 05. csütörtök, 11:17
dIREKT
lilfrog
2006. október 12. csütörtök, 21:38
Direkt marketing.JPG
captainbodlair
2006. szeptember 17. vasárnap, 19:23
Senor Direktor..jpg
goonybird
2006. július 15. szombat, 15:44
DIREKT!?
l16aci16
2006. július 11. kedd, 08:07
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.