Belépés
2018. december 17. hétfő | 51. hét | 351. nap | 15:52 | Lázár, Olimpia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
's-Hertogenbosch-i tenisztorna - Stollár Fanny kikapott a nyolcaddöntőben
A selejtezőből érkezett magyar játékos - aki 165. a világranglistán - kedden az ötödikként rangsorolt kínai Csang Suajt verte bravúrral, majd csütörtökön az amerikai Alison Riske-vel (63.) találkozott. A hat (!) bréket hozó első szettben Stollár 3:1-re is vezetett, ám a játszmát lezáró rövidítésben csak egy pontot nyert.

A második felvonásban a 19 éves magyar ellenfelének 2:0-s és 5:2-es előnyénél is elvesztette az adogatását, s utóbbi már a mérkőzésbe került. A találkozó 1 óra 28 percig tartott.



Eredmény (a WTA honlapjáról):

nők, 250 ezer dollár (67,5 millió forint) összdíjazás:

nyolcaddöntő:

-------------Alison Riske (amerikai)-Stollár Fanny 7:6 (7-1), 6:2

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. június 14. csütörtök, 13:12
Címkék: Stollár Fanny, Csang Suajt, Alison Riske-vel, selejtezőből érkezett, ötödikként rangsorolt, amerikai Alison,
Kommentek
Elégedett a szezonjával a teniszező Stollár Fanny
közelében leszek, akkor elégedett lettem volna annak ellenére is, hogy a százba kerülés volt a cél. Így is örülök az idei teljesítményemnek" - fogalmazott az M1 aktuális csatornán a magyar játékos, aki az év elején még csak a 214. helyen állt.

A párosban junior wimbledoni bajnok teniszező reméli, a következő év elején néhány verseny elég lesz ahhoz, hogy betörjön a legjobb 100 közé.

"Nem volt rövid az idáig vezető út, és még nincs is vége: napról napra keményen kell edzeni" - jelentette ki Stollár.

A mostani szezonjáról elmondta, fontos változással indult, mivel négy év után hazaköltözött Floridából, és Juhász Gáborral, a női válogatott szövetségi kapitányával készült.

"Jól kijövünk egymással, szeretünk együtt dolgozni" - fogalmazott.

A 2018-as évéről elmondta, a charlestoni salakpályás versenyre emlékszik vissza a legszívesebben, hiszen ott sok pontot kellett megvédenie, de így is felszabadultan tudott játszani, és egészen a harmadik fordulóig menetelt.

A 2019-es terveivel
velemenyezd, 2018. november 26. hétfő, 23:51
Női tenisz-világranglista - Babos és Stollár javított, Halep az élen
Az egyes rangsort a román Simona Halep vezeti a dán Caroline Wozniacki előtt.

Babos ezen a héten Linzben szerepel, Stollár pedig Hongkongban, ahol a selejtezőből feljutott a főtáblára.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

------------------------------------------------------------------ ------------------ 1. ( 1.) Simona Halep (román)

7421 pont 2. ( 2.) Caroline Wozniacki (dán) 6490 3. ( 3.) Angelique Kerber (német) 5400 4. ( 6.) Oszaka Naomi (japán)

4770 5. ( 5.) Elina Szvitolina (ukrán) 4350 6. ( 7.) Karolina Pliskova (cseh) 4345 7. ( 4.) Petra Kvitova (cseh)

4255 8. ( 9.) Sloane Stephens (amerikai) 4022 9. (10.) Julia Görges (német)

378510. (11.) Kiki Bertens (holland)

374011. (16.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 326512. (20.) Anastasija Sevastova (lett) 324013. (15.) Garbine Muguruza (spanyol) 317014. (12.) Darja Kaszatkina (orosz) 315015. (14.) Elise Mertens (belga)

3115...64. (68.) Babos
velemenyezd, 2018. október 08. hétfő, 09:31
Hongkongi tenisztorna - Stollár Fanny főtáblás
A verseny honlapja szerint a világranglistán 131. magyar játékos vasárnap 6:0, 6:3-ra verte a német Laura Siegemundot (142.), a mérkőzés 62 percig tartott.

A múlt héten Taskentben negyeddöntős Stollár szombaton a hongkongi Jau Ng Kvant győzte le hasonlóan simán, 65 perc alatt.
velemenyezd, 2018. október 07. vasárnap, 08:10
Hongkongi tenisztorna - Stollár Fanny nyert a selejtezőben
A verseny honlapja szerint a világranglistán 131. magyar játékos szombaton 6:0, 6:2-re verte a szabadkártyás, hazai közönség előtt szereplő Jau Ng Kvant (877.), a mérkőzés 1 óra 5 percig tartott.

A múlt héten Taskentben negyeddöntős Stollár a főtábláért a német Laura Siegemunddal küzd meg, aki 142. a WTA-rangsorban.
velemenyezd, 2018. október 06. szombat, 13:40
Női tenisz-világranglista - Babos 12 helyet veszített, Stollár 27-et nyert
Az egyes rangsort a román Simona Halep vezeti a dán Caroline Wozniacki előtt.

Babos a múlt heti, vuhani tornán az első fordulóban betegség miatt feladta meccsét, ugyanakkor Pekingben vasárnap bejutott a második fordulóba. Stollár Taskentben a selejtezőből indulva egészen a negyeddöntőig jutott.



Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

------------------------------------------------------------------ ------------------ 1. ( 1.) Simona Halep (román)

8061 pont 2. ( 2.) Caroline Wozniacki (dán) 5610 3. ( 3.) Angelique Kerber (német) 5345 4. ( 5.) Petra Kvitova (cseh)

4635 5. ( 6.) Elina Szvitolina (ukrán) 4555 6. ( 8.) Oszaka Naomi (japán)

4390 7. ( 7.) Karolina Pliskova (cseh) 4345 8. ( 4.) Caroline Garcia (francia)3925 9. ( 9.) Sloane Stephens (amerikai) 391210. (10.) Julia Görges (német)

373011. (11.) Kiki Bertens (holland)

363012. (13.) Darja Kaszatkina (orosz) 335513. (12.) Jelena Ostapenko
velemenyezd, 2018. október 01. hétfő, 10:01
Taskenti tenisztorna - Stollár Fanny legyőzte Zvonarjovát
Az üzbegisztáni torna honlapja szerint a világranglistán 158. helyezett Stollár számára - aki a selejtezőből két győzelemmel jutott fel a főtáblára - rosszul kezdődött a hétfői találkozó, Zvonarjova (134.) ugyanis azonnal brékelni tudott. A magyar teniszező 3:3-nál egyenlített, majd 5:3-nál az első szett megnyeréséért adogatott, azonban nem tudta hozni szervajátékát, mint ahogy 6:5-ös előnynél sem tudott élni két játszmalabdájával. A rövidítést ennek ellenére simán nyerte, és 55 perc után szettelőnybe került.

A második felvonásban Stollár 2:2-nél tudta brékelni riválisát, 4:3-as vezetésénél két fogadóelőnyt hárított, majd harmadik mérkőzéslabdáját értékesítve lezárta az 1 óra 38 perces összecsapást.

Stollár és pályafutása legjobbjaként 2010 októberében világranglista-második ellenfele ezt megelőzően eddig egyszer találkozott: augusztus 23-án az amerikai nyílt bajnokság selejtezőjének második fordulójában Zvonarjova 7:5, 6:2-re győzött.

Stollárra a negyeddöntőben a világranglistán 299.
velemenyezd, 2018. szeptember 26. szerda, 11:27
Taskenti tenisztorna - Stollár Fanny szetthátrányból nyert
Az üzbegisztáni torna honlapja szerint a világranglistán 158. helyezett Stollár számára - aki a selejtezőből két győzelemmel jutott fel a főtáblára - rosszul kezdődött a hétfői találkozó, Nara (138.) az első játszmában egy brékkel 3:0-ra elhúzott, majd 34 perc alatt szettelőnybe került.

A második játszma a magyar teniszező újabb elbukott szervagémjével folytatódott, de 0:2 után Stollár sorozatban öt játékot nyert meg, és 38 perc alatt kiegyenlített.

A záró szettben ismét elbukta az első szervajátékát, japán riválisa viszont nem tudott élni a 2:0-s előnyével. Stollár azonnal "visszabrékelte" őt, majd 2:2 után úgy lett 4:3 neki, hogy egyikük sem tudta megnyerni a szervagémjét. A magyar játékos aztán könnyedén lezárta az 1 óra 47 perces mérkőzést.

Stollár a nyolcaddöntőben az orosz Vera Zvonarjova és a harmadikként rangsorolt szlovén Tamara Zidansek párharcának győztesével mérkőzik meg. A 34 éves orosz - aki szabadkártyával indult a tornán - 134., a 20 éves szlovén 74. a
velemenyezd, 2018. szeptember 24. hétfő, 12:43
Női tenisz-világranglista - Babos egyesben két helyet rontott, párosban továbbra is világelső
Egyesben a rangsort változatlanul a román Simona Halep vezeti, második a dán Caroline Wozniacki, harmadik a német Angelique Kerber.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

------------------------------------------------------------- 1. ( 1.) Simona Halep (román)



8061 pont 2. ( 2.) Caroline Wozniacki (dán)

5506 3. ( 3.) Angelique Kerber (német)

5295 4. ( 4.) Caroline Garcia (francia) 4725 5. ( 5.) Petra Kvitova (cseh)



4585 6. ( 6.) Jelina Szvitolina (ukrán) 4555 7. ( 8.) Karolina Pliskova (cseh)

4475 8. ( 7.) Oszaka Naomi (japán)



4390 9. ( 9.) Sloane Stephens (amerikai)391210. (11.) Julia Görges (német)



373011. (12.) Kiki Bertens (holland)

363012. (10.) Jelena Ostapenko (lett)

353713. (13.) Darja Kaszatkina (orosz)

335514. (14.) Garbine Muguruza (spanyol)320015. (15.) Elise Mertens (belga)

3170...56. (54.) Babos Tímea



1031...158. (157.) Stollár
velemenyezd, 2018. szeptember 24. hétfő, 09:21
Képek, videók
Drezdai stollen
borcsamama
2016. február 09. kedd, 20:13
stollen.jpg
yaskane
2008. december 12. péntek, 19:21
stollen
kartika
2007. december 01. szombat, 22:12
Mini stollen
majorkaj
2007. november 07. szerda, 20:36
Hertogenbosch/ Hollandia
pacsakute
2012. február 06. hétfő, 10:57
halaszi_vb_selejtezo_2 07.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:29
halaszi_vb_selejtezo_2 06.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 05.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 04.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 03.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 02.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 00.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 99.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 98.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 96.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.