Belépés
2019. június 17. hétfő | 25. hét | 168. nap | 00:53 | Laura, Alida
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Románia egyik legismertebb fagylaltcégének szalvétája:
Bő egy hete voltunk kirándulni Nagyváradon, ahol nagyon finom fagylaltot volt módunk enni, illetve annak a cégnek a szalvétájából volt is módom párat elhozni, pár cseredarabbal is rendelkezem belőle még ezáltal, ha valakinek valamilyen okból megtetszene ez a szalvéta. Itthon Magyarországon ez a fagylaltmárka nem ismert, ezért megpróbáltam utánajárni, hogy Romániában ez mennyire számít elterjedt, jó fagyinak, illetve miket írnak róla az interneten.

A szalvéta a cég logójával:


Link

Másfél liter fagyit eszünk évente
Utoljára módositva: 2013-07-12 10:27:51

Egy romániai lakos évente átlagosan 16 tölcséres fagylaltot eszik meg, mely nagyjából 1,6 liter fagylaltot jelent. Ez a mennyiség négyszer kevesebb, mint a németeknél, és ötször kisebb, mint a skandináv országokban — derül ki az Unilever felméréséből. Anca Severin, az Unilever vállalat arculatfelelőse kifejtette, hazánkban a fagylaltfogyasztás szezonális jelenség, és szinte teljes mértékben csak nyáron jellemző, míg mondjuk a britek 80%-a évszaktól függetlenül, egész évben vásárol jégkrémet. 2012-ben Romániában a helyi fagylaltpiac 150 millió eurós forgalmat bonyolított le. A becslések szerint tehát egy romániai lakos évente átlagosan 7,5 eurót, vagyis 34 lejt, havonta pedig kevesebb, mint egy eurót, 2,8 lejt költ fagylaltra. A fagylaltpiac legismertebb szereplői hazánkban a Betty Ice, az Unilever és a Nestlé, valamint olyan román márkák, mint Top Gel, Alpin 57 vagy a Kubo Ice Cream. Az Unilever a tavalyi évben 177 millió euró haszonra tett szert, ami 9%-kal kevesebb az előző évihez képest.

(forrásoldal:www.frissujsag.ro/masfel-liter-fagyit-eszunk-evente/)

Egy videofelvétel a cégről és termékeiről, ha a linkre kattintasz:Link
venci76, 2013. július 29. hétfő, 11:26
Címkék: Itthon Magyarországon, Anca Severin, Betty Ice, Kubo Ice Cream, hete voltunk, szalvétájából volt,
Kommentek
Negyven év elteltével bizonyították, hogy nem önkezével vetett véget életének egy híres ukrán zeneszerző
a kijevi intézet igazgatója az Ukrinform ukrán hírügynökségnek elmondta, hogy a nyugat-ukrajnai Lviv megyei ügyészség kérésére a rendelkezésre álló jegyzőkönyvek alapján rekonstruálták az öngyilkosságot. Arra a következtetésre jutottak, hogy Ivaszjuk nem végezhetett önmagával.

Ivaszjuk a hatvanas-hetvenes évek egyik kiemelkedő ukrán könnyűzenei dalszerzője volt, több mint ötven zenei művet komponált és több mint száz ukrán nyelvű dalt szerzett. Utóbbiak közül számtalan ma is sláger, egyik legismertebb dala a Vörös vadrózsa (Cservona ruta), amelyet több népszerű előadó újra feldolgozott, és gyakorlatilag nincs, aki ne ismerné Ukrajnában.

Az ismert művész 30 éves korában hunyt el. 1979 májusában találták meg felakasztva egy Lviv (Lemberg) környéki erdőben, katonai területen. A vizsgálat akkor arra a következtetésre jutott, hogy a "pszichésen sérült" zeneszerző öngyilkosságot követett el. Ugyanakkor éveken át járta az a hír, hogy a zeneszerzőt valójában az egykori szovjet titkosszolgálat, a KGB
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 08:01
Európai Bizottság: az európaiak aggályosnak tartják, hogy nem teljes mértékben rendelkeznek személyes adataik f
A közösségi hálózatokon az európai felhasználók többsége, 56 százaléka próbálta már meg módosítani személyes profiljának alapértelmezett adatvédelmi beállításait. Magyarországon csak a válaszadók 41 százaléka tett így - mutatott rá a jelentés.

Uniós szinten a válaszadók 67 százaléka tud az általános adatvédelmi rendeletről, és 57 százalékuk van tisztában azzal, hogy a tagállamokban nemzeti adatvédelmi hatóságok működnek. Magyarországon valamivel kevesebben, 59 százalékban hallottak a rendeletről, és a nemzeti adatvédelmi hatóság létezéséről is csak a megkérdezettek47 százalék tudott

Mint közölték, a felmérés eredményei azt mutatják, hogy az európaiak viszonylag jól ismerik az új adatvédelmi szabályokat és a személyes adataik védelmével kapcsolatos jogaikat, és tisztában vannak a nemzeti adatvédelmi hatóságok létezésével, amelyekhez a jogaik megsértése esetén segítségért fordulhatnak.

A válaszadók 73 százaléka az általános adatvédelmi rendelet által biztosított jogok közül a felmérésben
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 07:20
Az élesztő
*ÉLESZTŐ*
(milyen remek neve van, éleszti a "hiányokkal küzdő" embert)

*Az élesztő méltán rászolgál az elismerésre és a hírnévre. Kitűnő fehérjeforrás, mivel az élesztőgombák 50%-a fehérje. Ajánlatos fogyasztania mindenkinek, egészségeseknek, betegeknek, gyerekeknek, időseknek, felnőtteknek egyaránt.*
Az élesztő fogyasztása egészséges. Tartalmazza szervezetünk egészséges működéséhez szükséges fehérjéket, cukrokat, zsírokat, vitaminokat és ásványi sókat.
Az élesztőből csak az A-, az E- és a C-vitamin hiányzik. Egy idejüleg pótolni kell. Tartalmazza az összes főbb B-vitamint is. Kitűnő szerves vasforrás, de megtalálható benne a kálium, a kalcium, a magnézium, a foszfor és a kén is.
Dr. Schröder, a múlt században élt német orvos, a müncheni orvosi egyetem tanára egy prágai kongresszuson tartott előadásában rámutatott, hogy két közismert anyagban, a csukamájolajban és az élesztőben, minden egyes vitamin megtalálható. Aki evett már élesztőt és lenyelt egy kanálnyi
lovaszmarika, 2019. június 13. csütörtök, 16:25
Meghökkentő kegyelem
,,A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az Ő örök dicsőségére..." 1Péter 5,10a

Isten kegyelme az Ő jóakaratának kiáradása azokra, akik ezt nem érdemlik, akik valójában épp az ellenkezőjét érdemlik, de akik bíznak Jézus Krisztusban mint Urukban és Üdvözítőjükben.

Az Isten kegyelméről szóló legismertebb igehelyek közül néhány: ,,Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg" (Jn 1,17). ,,Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által" (Róm 3,24). ,,Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8,9). ,,Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8-9).

Egyesek úgy dicsőítik Isten kegyelmét, mint legdicsőbb tulajdonságát. Sámuel
kalmanpiroska, 2019. június 11. kedd, 09:22
Mi a szeretet?
ajándékokat ad.

Csak néhányat sorolhatunk itt fel a számtalan igehely közül, amelyek erről a szeretetről beszélnek.

,,Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen" (Jer 31,3). ,,Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk" (Róm 5,8). ,,De Isten, gazdag lévén irgalomban, az Ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett..." (Ef 2,4). És természetesen valamennyi között a legismertebb: ,,Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16).

Amikor János azt mondja: ,,Isten szeretet" (1Jn 4,8), akkor ezzel nem Istent határozza meg, hanem azt hangsúlyozza, hogy a szeretet Isten lényének kulcseleme. Nem a szeretetet imádjuk, hanem a szeretet Istenét.

Szeretetének nem volt kezdete, és nem lehet vége sem. Határtalan. Abszolút tiszta, az önzés nyomát sem találjuk benne. Áldozatra
kalmanpiroska, 2019. június 10. hétfő, 19:42
A Q10 hatásairól
kognitív funkciók lassabb romlásához vezetett, mint a placebo esetében. Más kísérletek azt mutatták, hogy körülbelül 360 milligramm naponta négy héten át mérsékelten segített a Parkinson-kórban szenvedő betegeknél.

Más bizonyítékok arra utalnak, hogy a Parkinson-kór kezelésének ellentétes eredményei vannak. Két vizsgálat, amelyek közül az egyik a középfokú Parkinson-kór, a másik korai stádiumú volt, nem találtak szignifikáns javulást vagy lassulást a Q10 kezeléséből.

Ami a legismertebb neurodegeneratív betegséget, az Alzheimer-kórt illeti, a Q10 alkalmazásával nem volt még olyan, hogy emberi vizsgálatot végeztek volna. A kutatási vizsgálatok azonban mérsékelten pozitív eredményeket találtak, így a Q10 koenzim az Alzheimer-étrend és a táplálékkiegészítési terv lehetséges kiegészítésévé vált.

7. Javíthatja a férfi meddőséget
Lehetséges Q10 segíthet a férfiak termékenységi problémáinak javításában. A klinikai vizsgálatokban a Coenzyme Q10 szignifikánsan:
pacsakute, 2019. június 09. vasárnap, 17:10
Kémfőnökök és Oscar-díjas színésznő a brit uralkodó születésnapi kitüntetési listáján
Erzsébet királynő születésnapja április 21-én van, de a jeles ünnepet az évszázados hagyománynak megfelelően mindig júniusban, színpompás katonai tiszteletadással ünneplik meg hivatalosan az Egyesült Királyság és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség népei.

A szombaton esedékes idei ceremónia előestéjén ismertetett 216 oldalas születésnapi kitüntetési listán 1073 név sorakozik; 75 százalékuk a helyi közösségért végzett állhatatos munkájáért kapta a királynői elismerést.

A legismertebb kitüntettek között szerepel Olivia Colman Oscar-díjas színésznő, aki a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki címét (CBE) kapta az uralkodótól.

Olivia Colman az idén vehette át a legjobb színésznőnek járó Oscart A kedvenc (The Favourite) című történelmi drámában nyújtott játékáért a XVIII. századi brit uralkodó, Anna királynő alakítójaként.

Két héttel korábban, a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) londoni díjkiosztó gáláján ugyanezért a szerepéért a legjobb női főszereplőnek
velemenyezd, 2019. június 08. szombat, 07:04
Elhunyt Dr. John amerikai zenész
ötvenes évek végén indult, amikor zongoristaként és énekesként feltűnt a város zenei életében. Egy évtizedbe telt, amíg szólóelőadóként is ismertté vált, miután 1968-ban megjelentette első önálló anyagát Gris-Gris címmel.

Hosszú pályafutása során mintegy 35 szólóalbumot készített, ezeken kívül számos koncertlemeze és válogatása jelent meg, emellett rengeteg más előadó (csak néhány példa: Canned Heat, Rolling Stones, Van Morrison, Ringo Starr, Gregg Allman) anyagán, fellépésén működött közre. Legismertebb dala a Right Place, Wrong Time volt, amelyet 1973-ban adott ki. Hat alkalommal kapta meg a legrangosabb amerikai zenei elismerést, a Grammy-díjat, amelyet három albuma is kiérdemelt, legutóbb 2013-ban a Locked Down című anyaga. 2011-ben iktatták be a Rock And Roll Hírességek Csarnokába.

Koncertjeit karneváli hangulat jellemezte, gyakran viselt fellépésein fényes ruhákat tollakkal és szórt csillámokat a közönség soraiba. Sokáig, végül sikeresen küzdött a kábítószer-függőséggel, a drogok miatt még
velemenyezd, 2019. június 07. péntek, 09:50
Képek, videók
016 Legismertebb lófajták
linda-and-meteor
2009. július 08. szerda, 15:01
Baglyok magyarországon.jp
dnemethk
2017. február 19. vasárnap, 16:31
Itt Magyarországon
sanci81
2016. február 01. hétfő, 17:44
Sarki fény Magyarországon
pacsakute
2015. március 20. péntek, 07:40
Magyarországon lassan mi
1951anna
2013. április 12. péntek, 07:17
tito magyarországon
lacipecsenye
2013. március 07. csütörtök, 21:29
Ételosztás Magyarországon
megyerimihaly
2012. december 31. hétfő, 11:21
Madame Severine.jpg
gigi55
2013. február 27. szerda, 06:52
71-Severinus 640.jpg
farkas1945
2011. február 23. szerda, 00:17
Turnu-Severin.png
farkas1945
2011. február 12. szombat, 16:56
St-Séverin
mecsery
2010. február 15. hétfő, 22:26
Gojko Mitik - Severino.hu
rambobby
2007. április 08. vasárnap, 14:55
Miss_Betty.jpg
charlotteani
2018. december 18. kedd, 22:55
Betty festménye.jpg
pacsakute
2017. május 16. kedd, 19:50
Betty festette
pacsakute
2017. április 07. péntek, 18:49
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.