Belépés
2020. július 10. péntek | 28. hét | 192. nap | 09:01 | Amália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Földes Gábor az 1956-os tudásbázisban
Az interneten elérhető '56-os tudásbázisban a Diákoknak c. főmenüpont alatt a Hősök almenüben Földes Gáborról az alábbi olvasható:

"A színész és rendező Földes Gábor (1923-1958) a Kommunista Párt tagjaként Nagy Imre reformjaiként lett híve, így a forradalom kitörésekor, és Győrbe gyűrűzésekor beszédében hitet is tett Nagy mellett, követelve Magyarország szuverenitásának helyreállítását. Hozzájárult ahhoz, hogy több helyen is elkerülték a vérontást. Győrben a börtönnél leadott sortüzet követően mindent elkövetett a vérengzések megakadályozása érdekében. Mosonmagyaróváron, már a Győri Nemzeti Tanács tagjaként, a laktanya és az azt ostromlók közé állt. Miközben a katonákkal tárgyalt, a tömeg betódult, így gyorsan letartóztatta a parancsnok politikai helyettesét, illetve két másik katonát. Színházi előadásokkal egészen 1957 áprilisáig igyekezett a forradalom szellemét ébren tartani. 1957. májusában letartóztatták, 1957. december 21-én halálra ítélték. Több magyar színművész közbenjárása ellenére a kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította. 1958. január 15-én kivégezték."
azenujsagom, 2020. május 15. péntek, 07:05
Címkék: Földes Gábor, Földes Gáborról, Kommunista Párt, Nagy Imre, Győri Nemzeti Tanács, Elnöki Tanács,
Kommentek
Földes Gábor és társai pere
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján külön menüpont alatt találhatók az '56-os perek.
Az 1956-os megtorlás során kivégzettek pereiről készített adatbázis szabadon kutatható, olvasható:
126 per
875 vádlott
747 nyomozó
170 ügyész
62 tanácsvezető bíró
218 ülnök, népbíró, bíró
231 kivégzett

Az alábbi linkre kattintva a győri Földes Gábor és társai perének anyagai olvashatók.
azenujsagom, 2020. június 24. szerda, 05:44
Hat koporsó volt
1989. június 16-án a Hősök Terén hat koporsót helyeztek a ravatalra.
A hatodikra, az ott mondottak mellett, én mindig úgy is gondolok, hogy az az összes többi '56-os mártír koporsója is.
Ezért Június 16-a mindenkor az összes 1956-os Mártír Emléknapja is.
Mosonmagyaróváron még inkább az!
A mosonmagyaróvári mártírok már ,,rég" halottak voltak, mikor Nagy Imrét és társait kivégezték.
Ezért Június 16-án Mosonmagyaróváron elsősorban rájuk kell emlékezni! ( Istenem, hogy én ezt már hányszor elmondtam és leírtam.)
Ezért készült 2014-ben a Gyásztéren az '56-os Mártírok kopjafája is.
De 2020-ban megint azt olvasom, hogy Nagy Imréről, meg társairól emlékeztek meg.
Lehet róluk is megemlékezni, de Mosonmagyaróváron
Czifrik Lajosról, Kiss Antalról, Földes Gáborról, Gulyás Lajosról, Tihanyi Árpádról, Weintrager Lászlóról, Zsigmond Imréről emlékezünk meg.
Mellettük még Szigethy Attiláról és a kopjafára még nem került többi agyonvert, lelőtt, megölt
azenujsagom, 2020. június 23. kedd, 12:42
Trianon 100 - Online emlékezés a nemzeti összetartozás napjára
Mint írta, az összetartozás napjának előestéjén, szerdán 20.00 órakor a Facebookon klippremier lesz: a Hazám, hazám - az összetartozás dala hangzik el Bocskor Bíborka, Csík János, Dancs Annamari, Dér Heni, Ferenczi György, Földes Eszter, Majorosi Marianna, Makó Péter, Mező Misi, Miklósa Erika, Molnár Ferenc "Caramel", Molnár Levente, Novák Péter, Nyerges Attila, Pál István "Szalonna", Serbán Attila, Szarka Tamás, Szvorák Katalin, Takács Nikolas és Tátrai Tibor előadásában (https://www.facebook.com/nemzetiunnepek).

Június 4-én, csütörtökön a youtube csatornán (https://www.youtube.com/channel/UCIyc7meXLgW_WIhOMZ8aHKA) 8 és 10 óra között az alábbi programok tekinthetők meg: Dokumentumfilm a trianoni békediktátum aláírásáról a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködésben; Dokumentumfilm a Trianonnal kapcsolatos Új világ születik időszaki kiállításról a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködésben; Koltay
velemenyezd, 2020. június 03. szerda, 07:05
Tihanyi Árpád már nincs az 1956-os tudásbázisban
A forradalom leverése utáni Győri-perben, - mely a mosonmagyaróvári 1956. október 26-ai sortűz megtorlása, a népharag áldozataivá vált három ávós tiszttért való elégtétel - hét embert ítéltek halálra és végeztek ki. Nem beszélve Szigethy Attila tragikus körülmények közötti haláláról.
Mártírok, vértanúk ők.

A nemrég felfedezett 1956-os tudásbázisban a Diákok menüpont alatt található Hősök almenüben a Győri-per hét kivégzettje közül azonban csak két személyt nevesítenek meg. Földes Gábort ( I. rendű vádlott) és Gulyás Lajost ( III. rendű vádlott). Tihanyi Árpádot pedig már nem, holott október 26-án ő is Mosonmagyaróvárra jön a további vérengzések elkerülése végett, majd .... a per II. rendű vádlottja lesz!

A másik négy mártírhalált haltról sem tesznek említést: Czifrik Lajos, Kiss Antal, Weintrager László, Zsigmond Imre.

De nem csak ők hiányoznak. Még vagy kétszáz kivégzett személyről nem emlékeznek meg.
Mindösszesen tizenhét név és szócikk található a HŐSÖK
azenujsagom, 2020. május 16. szombat, 05:52
Személyes dalok a 15 éves Kiscsillag hatodik lemezén
saját vagy mások életét tekintve" - mondta az énekes, gitáros, dalszerző.

A szövegekben téma a társas kapcsolatok világa is, szintén nem túl vidám hangon. Megjegyezte: saját életében azt látja, hogy 50 év felett, családosként a barátságok sem ugyanazok, mint annak előtte, ami egyszerre fájó, ugyanakkor természetes is.

A lemez egyik kulcsdala a Szabad elő. Az énekes kitért arra, hogy a lemezhez kapcsolódik egy novella, amely hangoskönyvként is hallható a tompakések.hu oldalon Lovasi felesége, Földes Eszter színésznő előadásában.

A szövegek hangulati mélységei gyors, dinamikus, pörgős rockzene mellett szólnak. Bár a Kiscsillag legutóbbi anyaga, a három éve megjelent Semmi konferencia dalainak artisztikus hangulata vagy a frontember tavalyi szólólemeze, a Tűzijáték délben akusztikus hangzása nem ezt ígérte, Lovasinak természetes volt, hogy a következő lemez zeneileg rockosabb, durranósabb lesz. "Most ezt kívánta a többi zenekari tag immunrendszere is".

A tizenegy dal (a rejtett számként
velemenyezd, 2020. március 27. péntek, 17:02
Elhunyt Turányi Gábor Ybl-díjas építész
végezte el az építőipari technikumot, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1975-ben szerzett diplomát.

Pályáját a Lakótervben kezdte, mestere, Jurcsik Károly műtermében. 1979 és 1984 között az ÁÉTV-ben dolgozott. Itt kapta első önálló megbízását, a badacsonytomaji üdülőkomplexumot, amelyért 1984-ben Ybl-díjat kapott. 1984-től néhány évig magántervezőként, majd 1990 és 1995 között nagyobb tervezőirodáknál dolgozott: ebben az időszakban készült a visegrádi Erdei Iskola épülete, amelyért Földes Lászlóval és Göde Andrással Pro Architectura-díjban részesült.

1995-től magántervezőként készítette el Simon István építésszel együtt a herendi Porcelán Múzeum, a zsámbéki Ostyaüzem, a veszprémi Vass Gyűjtemény és a budapesti Roosevelt 7/8 Irodaház terveit.

2004-től fiával Turányi Bence építésszel közös irodájuk vezető tervezője volt. Az utóbbi évek munkái közül kiemelkedik a Csörsz utcai Sportmax2 épülete, a Kopaszi-gát rehabilitációja, melyet 2009-ben Budapest Építészeti Nívódíjjal
velemenyezd, 2020. március 27. péntek, 12:51
Átadták a MÚOSZ sajtódíjait
A MÚOSZ az MTI-vel csütörtökön azt közölte: Magyar Sajtódíjat kapott N. Kósa Judit, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője, Magyari Péter, a 444.hu munkatársa és Tódor János újságíró, a tavaly megjelent "Menekültek, csicskák, közmunkások" című riportkötet szerzője.

Aranytoll díjban az idén Barát József és Bokor Pál külpolitikai újságíró, Báron György filmkritikus, Kő András sportújságíró, Horváth Gábor, a Népszava külpolitikai rovatvezetője, és - a határon túli magyar újságírók közül - Léphaft Pál karikaturista részesült - ismertették.

A Földes Anna-interjúdíjat Tóth Richárd, a HVG munkatársa kapta a Stumpf Istvánnal készült beszélgetésért.

A Gazdasági Sajtódíjat Fabók Bálintnak, a G7 gazdasági portál újságírójának, a Virág F. Éva-díjat a szintén határon túli Parászka Borókának ítélte a MÚOSZ gazdasági, illetve kulturális szakosztálya - olvasható a közleményben.
velemenyezd, 2020. március 12. csütörtök, 15:31
Képek, videók
Földes Gábor
azenujsagom
2019. július 13. szombat, 08:06
OS5ayR_9baf7kqeC1fRXCM xol
menusgabor
2020. július 05. vasárnap, 19:44
moz.bazsa 6-os.jpg
durcimarcika
2020. május 29. péntek, 11:53
Bóna Rezső Rudi 1956-os k
furaila
2020. március 06. péntek, 13:22
56-os mártírjaink
azenujsagom
2019. július 14. vasárnap, 07:40
SZKT-s volt és 505-ös D.B
agica2004
2019. május 14. kedd, 19:57
1956-os röplap
furaila
2018. november 19. hétfő, 00:12
razdelitel-dlya-teksta -os
vorosrozsa66
2018. október 24. szerda, 22:03
Pesterzsébet 56-os hős ha
furaila
2018. október 23. kedd, 22:36
1956-os mozaik.jpg
vorosrozsa66
2018. október 23. kedd, 13:19
tmY-ZEAwWBOkfe0zi0Os7P 6Qy
zsebibaba54
2018. október 06. szombat, 15:41
SZKV-1960-6-os Tisza L.kr
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:18
SZKV.első 5-ös troli 1979
agica2004
2018. július 20. péntek, 21:46
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.