Belépés
2019. június 25. kedd | 26. hét | 176. nap | 03:48 | Vilmos
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Letette esküjét a téli Universiadéra utazó magyar csapat
A Testnevelési Egyetem épületében kedd délután megtartott ünnepélyes eseményen Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség elnöke kiemelte, hogy az egyetemisták olimpiájának nevezett versenyen közel hatvan ország 3000 sportolója vesz részt, Magyarország pedig minden eddiginél nagyobb delegációval képviselteti magát.

A sportvezető emlékeztetett arra, hogy az eddigi téli Universiadékon Magyarország 11 érmet nyert, a legsikeresebb a 2013-as viadal volt, melyen a váltóval később olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor és Burján Csaba a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel két másik társával együtt a férfi staféta diadalát követően.

A Szibéria harmadik legnagyobb városát bemutató rövidfilm levetítése után Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete arról beszélt, hogy Krasznojarszk egyetemi és sportközpont, 19 olimpiai és három paralimpiai bajnokot adott.

"A március 2. és 12. közötti eseményen először szerepel magyar jégkorongcsapat, ez és a nagy létszámú küldöttség is jelzi a téli sportágak erősödését" - mondta Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, aki örömét fejezte ki, hogy egyre több oktatási intézmény tanulói indulnak a "kis olimpián", ugyanis ezúttal 18 egyetem hallgatói képviselik a magyar színeket.

"Szeretnénk elérni, hogy a közeljövőben a TF a magyar Universiade csapat központjává váljon, külön menedzselnénk az egyetemi sportban résztvevőket" - mondta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.

Az eseményen elhangzott, hogy Krasznojarszkban 11 sportágban mérik össze tudásukat a versenyzők, a magyarok hatban - sílövészet, jégkorong, jégtánc, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és sí tájfutás - szerepelnek.

Az eskü szövegét Csiki Attila jégkorongozó mondta el a versenyzők, bírók és a küldöttség többi tagja előtt. Végezetül Sárfalvi Péter és az 1966-ban jégtáncban aranyérmes Mató Edit, Csanádi Károly páros átadta az Universiade zászlaját Kis Ádám MEFS-elnöknek.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. február 19. kedd, 14:52
Címkék: Testnevelési Egyetem, Kiss Ádám, Magyar Egyetemi, Főiskolai Szövetség, Universiadékon Magyarország, Knoch Viktor,
Kommentek
Egyetemi öttusa és kajak-kenu világbajnokságot rendez jövőre Magyarország
kormány továbbra is segíti, hogy Magyarország aktív részese legyen a nemzetközi sportesemények szervezésének, s emlékeztetett arra, hogy korábban 12 egyetemi világbajnokságnak és két európai egyetemi bajnokságnak is otthont adott. Kitért arra is, hogy az idei év prioritása az egyetemisták-főiskolások számára az augusztus 19. és 30. között Tajpejben sorra kerülő nyári Universiade lesz, amelyen 160 magyar sportoló vesz részt.

"Ilyen nagy létszámú csapattal még soha nem utazott ki Magyarország Universiadéra" - hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint a magyar küldöttség nagy reményekkel várja az eseményt, s főként vízilabdában, úszásban és vívásban vannak éremesélyes sportolói.

Oleg Matyicin, a FISU orosz elnöke a sajtótájékoztatón nagyon sikeresnek és eredményesnek nevezte a háromnapos budapesti tanácskozást, már csak azért is, mert - mint mondta - a kormányzó tanács tagjai Szabó Tünde mellett találkoztak Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, s fogadta őket Kövér László, az
velemenyezd, 2017. május 31. szerda, 19:14
Letette az esküt a téli Universiadéra utazó két magyar sportoló
A Magyar Egyetemi-főiskolai Sportszövetség (MEFS) szerdai közleménye szerint Szepesi Bertold és Büki Ádám szerepel majd a vasárnaptól február 8-ig tartó viadalon, a kazahsztáni Almatiban.

A montreux-i EU Business School, illetve a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója, az alpesi síző Szepesi Bertold műlesiklásban, óriásműlesiklásban, szuper-óriásműlesiklásban és kombinációban indul, míg a Budapesti Corvinus Egyetemet képviselő Büki Ádám a sílövészet három versenyszámában fog szerepelni.

A kommüniké kitér rá, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázó Burján Csaba (ELTE), Koch Viktor (MET), Kónya Zsófia (SZTE), Keszler Andrea (OE) és Oláh Bence (SE) is indult volna az Universiádén, de éppen a drezdai világkupával egyidőben rendezik a versenyt. A férfi váltó jelenleg vezeti a vk-sorozat pontversenyét, ezért a szakvezetés döntése alapján az Universiade-részvételüket visszamondták.
velemenyezd, 2017. január 25. szerda, 11:51
Növelni kívánja nemzetközi súlyát a MEFS
egészségfejlesztő intézményhálózat épül, amely ösztönzi a hallgatókat a sportolásra.

A FISU főtitkára ismertette a nemzetközi egyetemi sportmozgalom legnagyobb eseményének, az Universiadék szervezésének megújított folyamatát, melynek révén immár kisebb európai városoknak is lehetőségük nyílik az olimpia után a legtöbb sportolót megmozgató multisport játékok megrendezésére. A MEFS főtitkára emlékeztette a résztvevőket arra, hogy Budapest szakmailag kiváló pályázatot adott be a 2019-es nyári Universiadéra és az Agenda 2020 elveihez igazodva reális a lehetőség kisebb országoknak is bekapcsolódni a szervezésbe.

Navracsics Tibor - a MEFS beszámolója szerint - örömét fejezte ki, hogy a magyarországi sportszervezők eredményes munkát végeznek, és különösen pozitívan értékelte, hogy a FISU is megnyitja világeseményeinek rendezési lehetőségét a kisebb európai pályázók előtt is. Hangsúlyozta, Európának kiemelten fontos az emberek egészsége, amihez a sportos életmód az egyik kulcselem. Az általa megnyitott
velemenyezd, 2015. november 02. hétfő, 18:59
Az 50 éve megrendezett budapesti Universiadéra emlékeztek
Az 50. évfordulóhoz kapcsolódó programsorozat első felvonásaként kora délután két emléktáblát avattak a Puskás Ferenc Stadion toronyépületénél. Az egyik annak állít emléket, hogy az 1965-ös IV. Universiade megnyitó- és záróünnepségének az akkor még Népstadionnak nevezett sportlétesítmény adott otthont, míg a másik a fél évszázaddal ezelőtt megtartott sportesemény, valamint az 1935-ben ugyancsak a magyar fővárosban megrendezett VI. Egyetemi Világjátékok aranyérmes magyar sportolóinak nevét őrzi meg az utókor számára.

Egykori résztvevők, sportdiplomaták, valamint jelenkori sportvezetők jelenlétében megtartott ünnepségen Kiss Ádám, a MEFS elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy sem 1965 előtt, sem utána nem rendeztek még olyan nagyszabású soksportos eseményt Magyarországon, mint amilyen az akkori Universiade volt. Eric Saintrond, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) főtitkára arról beszélt, hogy Magyarország akkor néhány hétre a nemzetközi egyetemi sport központjává vált, s a versenyekre
velemenyezd, 2015. augusztus 27. csütörtök, 16:32
Nemzetközi elismerés a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségnek
A kitüntetés egyedülálló, mert korábban ezt még egyetlen nemzet sportszervezete sem nyerte el - írta szombati beszámolójában a MEFS.

Az elismerést a FISU elnöke, Claude-Louis Gallien adta át a szervezet gálaünnepségén Kvangdzsuban Székely Mózesnek, a MEFS főtitkárának, aki a 28. nyári Universiadéra érkezett a dél-koreai városba.

A díj odaítélésével a FISU elismeréssel kívánt adózni a 101 évével nemcsak Magyarország, de az egész világ legidősebb olimpiai bajnoka, a háromszoros egyetemi világbajnok vízilabdázó, Tarics Sándor sikerekkel teli sportpályafutásának. Másrészről üdvözölni kívánta azt a kezdeményezést, amelynek eredményeképpen Magyarországon augusztus 27-én emléknappal ünneplik meg az 1965-ös budapesti Universiade 50. évfordulóját.
velemenyezd, 2015. július 04. szombat, 15:11
Torna Eb - A magyar női csapat
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a versenyzők helyezési pontokat kaptak a szerenként elért eredmények alapján, továbbá előre választható volt egy szer helyezési pontjának vagy az egyéni összetett helyezési pontjának a duplázása.

A győztes automatikusan tagja lett a csapatnak, míg három főt Draskóczy Imre szövetségi kapitány jelölt.

A helyezési pontok alapján Makra Noémi került be, míg a kapitány három fiatalnak ad lehetőséget az április 13-án kezdődő montpellier-i kontinensviadalon: a két elsőéves felnőtt, Honti Kitti és Dévai Boglárka, valamint Horváth Enikő személyében.

A tervek szerint az olimpikon Böczögő Dorina ebben a félévben a bakui Európai Játékokra és az Universiadéra koncentrál.
velemenyezd, 2015. április 02. csütörtök, 15:02
Vívó-vb - Tizenkettedik a női tőrcsapat
A Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny, Jeszenszky Szilvia összeállítású csapat a kínaiaktól a nyolcaddöntőben elszenvedett vereség után a tavalyi Universiadéra épült teniszakadémia központjának fő terméből az oldalsó csarnokba vonult át, ahol előbb simán legyőzte a venezuelaiakat, majd tíz tussal kikapott az ukránoktól, végül pedig eggyel a kanadaiaktól. Az utolsó akciónál Varga és a magyar csapat örömmel nyugtázta a védés-visszaszúrást, csakhogy a bíró sima támadást látott, szerinte a kanadai adta a 45. tust.

Eredmény:

a 16 között:Kína-Magyarország 45-39

a 9-16. helyért:Magyarország-Venezuela 45-28

a 9-12. helyért:Ukrajna-Magyarország 45-35

a 11. helyért:Kanada-Magyarország 45-44
velemenyezd, 2014. július 22. kedd, 14:03
Képek, videók
Téli Universiade 2007 Tor
fehertoll46
2007. október 10. szerda, 11:00
Téli Universiade07 Torino
fehertoll46
2007. október 10. szerda, 10:48
Universiade 07 Torino
fehertoll46
2007. október 10. szerda, 10:42
testnevelés.gif
aranyosmagdika
2011. április 27. szerda, 21:21
Kiss Ádám-Showder Klub
vickykecycca
2009. december 25. péntek, 17:24
Kiss Ádám
csakobea
2009. május 17. vasárnap, 08:53
Egyetemi nóta 01.jpg
chillik
2017. december 15. péntek, 05:15
Egyetemi nóta 02.jpg
chillik
2017. december 15. péntek, 05:14
Az egyetemi körben 01.jpg
chillik
2017. november 28. kedd, 05:02
Az egyetemi körben 02.jpg
chillik
2017. november 28. kedd, 05:02
Agárdi, egyetemi oktató
furaila
2017. május 11. csütörtök, 04:06
Egyetemi-évek-alatt-a- vil
menusgabor
2015. szeptember 15. kedd, 20:58
Egyetemi könyvtár, Kolozs
06mohild
2013. szeptember 27. péntek, 06:57
Egyetemi parkban
taenci
2013. szeptember 16. hétfő, 16:14
Az egyetemista.jpg
pacsakute
2013. február 07. csütörtök, 19:54
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.