Belépés
2019. december 16. hétfő | 51. hét | 350. nap | 00:41 | Etelka, Aletta
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Közlekedési témákról egyeztetett Palkovics László Pásztor Istvánnal Szabadkán
A tárcavezető ezzel a látogatással készítette elő pénteki belgrádi látogatását, amelynek során Zorana Mihajlovic szerb infrastruktúraügyi és közlekedési miniszterrel tárgyal. A témák között főként a két ország közlekedési ügyei kerülnek majd előtérbe.

Palkovics László kiemelte, hogy a jó magyar-szerb viszonynak nem felel meg az a mód, ahogyan jelenleg a határátkelők működnek, és ezen segíteni kell. Mint mondta, a VMSZ elnökével az autópályán fekvő határátkelőről, valamint a kisebb határátkelők nyitva tartásáról tárgyalt. Szándéka szerint hamarosan létrejöhet egy munkacsoport, amely a határ menti kérdések áttekintésével foglalkozik majd.

Kiemelte, hogy a hamarosan megtartandó magyar-szerb kormányülésen több gazdaságfejlesztési megállapodást is aláírnak majd, de emellett a kutatásfejlesztéssel, innovációval, technológiai fejlesztéssel kapcsolatos megállapodásokra és több közlekedéssel kapcsolatos megállapodásra is lehet számítani.

Pásztor István rámutatott, hogy régi gyakorlat már, hogy amikor a magyar kormány bármely tagja Belgrádban tárgyal, előtte egyeztet a VMSZ-szel, így most is olyan témákról esett szó, amelyekről Palkovics László pénteken Zorana Mihajloviccsal egyeztet.

A Budapest- Belgrád vasútvonal mellett kiemelt figyelmet fordítottak a Szeged-Szabadka-Bácsalmás-Baja-vasútvonal felújítására, azon belül is a Szeged-Szabadka szakaszra. Az a szándék - magyarázta a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke -, hogy még az idei év folyamán aláírják a vonatkozó megállapodást, és szintén még az idén megteremtődjenek a feltételei annak, hogy a felújítás megkezdődjön. Hozzáfűzte, a remények szerint körülbelül két és fél év alatt be is fejeződhet ez a felújítás.

A csütörtöki szabadkai találkozón fontos téma volt a határátkelés is. Nemcsak a határátkelők nyitva tartásáról esett szó, hanem Pásztor István arra is kérte a magyar kormányt, hogy legyen nyitott az autópályán fekvő határátkelő gondjainak kezelését illetően. A határátkelőn folyamatosak a többórás várakozások, és ezt például azzal lehetne kezelni, hogy más, közeli átkelők nyitva tartását, amelyek jelenleg 7 és 19 óra között tartanak nyitva, 24 órásra változtatják, valamint nagyobb kapacitást biztosítanak az autópályán fekvő átkelőn. Ez nem annyira a turistáknak okoz problémát, inkább azoknak, akik mindennap ezeket a határátkelőket használják - magyarázta. Ez nem politikai kérdés, hanem technikai, tehát könnyen kezelhető - mondta Pásztor István.

Hozzátette, hogy a teherautó-forgalomról is tárgyalni kell, mert sem gazdasági, sem áruforgalmi szempontból nem elfogadható, hogy a teherautóknak nagyon hosszú ideig kell várakozniuk a határtákelőkön.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 20:02
Címkék: Palkovics László Pásztor Istvánnal Szabadkán, Zorana Mihajlovic, Palkovics László, Pásztor István, Zorana Mihajloviccsal, Budapest- Belgrád,
Kommentek
Karácsonyig folytatódhat a nyugdíjreform elleni közlekedési sztrájk Franciaországban
miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, ezért csatlakozott a munkabeszüntetéshez. A radikálisabb CGT pedig egyértelműen a sztrájk kiszélesítésére szólította fel a franciákat.

A miniszterelnök jelezte, hogy személyesen telefonált valamennyi szociális partnernek, és jövő hétre tárgyalóasztalhoz hívta őket, hogy "folytatódjon a kormány által javasolt tervezet javítása".

A közlekedési sztrájk eközben nem enyhült, s a vasutasok jelezték: addig folytatják a megmozdulást, "amíg a kormány nem tér észhez és nem vonja vissza reformtervezetet". Jövő keddre pedig ismét utcai felvonulásokat hirdettek.

A számok ugyanakkor azt mutatják, hogy csökkent a sztrájkolók aránya: a vasutasoknak 13,3 százaléka sztrájkol (az első nap 55,6 százalékos volt a részvétel), közülük a mozdonyvezetőknek kétharmada nem vette fel a munkát pénteken (a sztrájk első napján 85,7 százalék). A buszok garázsait
velemenyezd, 2019. december 13. péntek, 18:55
Átadták az M70 autópálya Letenye és Tornyiszentmiklós közötti szakaszát
technológiai miniszter avatta fel.

A tárcavezető beszédében hangsúlyozta, hogy 2019 rekordévnek számít a közúti közlekedés fejlesztésében, az idén minden eddiginél több pénzt fordítottak erre a területre, összesen566 milliárd forintból valósultak meg beruházások.

A miniszter kifejtette: a színvonalas közúti hálózat alapvetően befolyásolja egy-egy térség gazdasági fejlődését és a helyiek életminőségét, ezért a magyar kormány a fenntartható gazdasági növekedés alapfeltételeként kezeli a közlekedési hálózatok üzemeltetését és azok folyamatos bővítését.

Továbbra is kiemelt célnak tekintik, hogy azokat a megyei jogú városokat és kiemelt gazdasági területeket, amelyek ma még csak kétsávos főutakon érhetőek el, bekapcsolják a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák és autóutak pedig ahol lehet mindenütt elérjék az országhatárokat - mondta Palkovics László.

A Zala megyében átadott útfejlesztésnek köszönhetően szavai szerint akadálymentessé vált Magyarország és Szlovénia között az országhatáron
velemenyezd, 2019. december 13. péntek, 18:50
Több mint félmillióan tüntettek a nyugdíjreform ellen Franciaországban, a sztrájk folytatódik
A közlekedési dolgozók által kezdeményezett megmozdulást kísérő általános sztrájkhoz szinte minden ágazat csatlakozott a közoktatástól a rendőrségen át az egészségügyi dolgozókig.

Párizsban a délután kezdődött tiltakozó menetben a CGT szakszervezet szerint 250 ezren vonultak fel, s a République téren kisebb összetűzések is történtek rendbontók és a rendfenntartó erők között. A tömegbe keveredett mintegy hétszáz rendbontó megdobálta a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak, miközben több kirakat is betört, s egy teherjárművet is felgyújtottak. A rendőrség 71 embert előállított.

Jóllehet a munkabeszüntetés a vasúti és a városi tömegközlekedésben a legerősebb, sehol nem alakultak ki dugók a közutakon, a franciák jelentős része nem is próbált meg munkába vagy iskolába indulni, az emberek otthonról dolgoztak vagy szabadságot vettek ki. A 14 párizsi metróvonalból csak három működött csütörtökön, a vasúti vonalakon pedig a vonatoknak alig tíz százaléka közlekedett, a nemzetközi Eurostar jártaiból
velemenyezd, 2019. december 05. csütörtök, 18:42
Megkezdődött a nyugdíjreform elleni határozatlan idejű sztrájk Franciaországban
egységesítené az eddig vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszert annak érdekében, hogy "minden befizetett euró után mindenkit ugyanolyan jogok illessenek meg".

Az országot az előrejelzések szerint legalább egy napra, de feltehetően a hét elkövetkező napjaira teljesen lebénító megmozdulás napok óta vezető belpolitikai téma a francia médiában.

"A közlekedés ma, holnap és valószínűleg a hétvégén is nagyon komplikált lesz" - ismerte el csütörtökön Jean-Baptiste Djebbari közlekedési államtitkár az RTL kereskedelmi rádióban. "Úgy gondoljuk, hogy a sztrájk több napig is eltarthat" - tette hozzá.

A belügyminisztérium összesítése szerint csütörtökön országszerte csaknem 250 helyen várható tiltakozó felvonulás, a hatóságok attól is tartanak, hogy a tüntetők közé keveredhetnek anarchista "black blocks" csoportok és a kormányellenes radikális sárgamellényesek, akik zavargásokat kezdeményezhetnek, ezért a Párizsban bejelentett tiltakozó útvonalak mentén csütörtökön zárva
velemenyezd, 2019. december 05. csütörtök, 11:21
Franciaországban jelentős mozgósítás várható a nyugdíjreform elleni sztrájknapon
Az országot az előrejelzések szerint legalább egy napra teljesen lebénító megmozdulás napok óta vezető belpolitikai téma a francia médiában: sokan szabadságot vesznek ki vagy otthonról dolgoznak majd a közlekedési fennakadások miatt, miközben a kormány a részvételt tesztnek tekinti a reformok folytathatósága szempontjából, és erőszakos megmozdulásokra is számít a tüntetéseken.



A nyugdíjreform jelképes és különösen érzékeny téma Franciaországban, ahol sokan attól tartanak, hogy megismétlődhet az 1995-ös általános sztrájkhullám, amikor is a Jacques Chirac akkori államfő nyugdíjreformja elleni megmozdulás egy hónapra lebénította az országot, és az 1968-as diáktüntetések óta a legjelentősebb társadalmi megmozdulást eredményezte. Az egy hónapig tartó munkabeszüntetés akkor meghátrálásra kényszerítette a jobboldali kormányt, amely visszavonta a tervezetét.

Emmanuel Macron államfő elképzelése szerint az új nyugdíjreform tervezete - amelyről a kormány hetek óta egyeztet a szociális partnerekkel
velemenyezd, 2019. december 04. szerda, 19:21
Palkovics László: a kormány gazdaságpolitikája a fiskális fegyelmen alapul
rendelkeznek. A minisztérium támogatja az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kialakítását, köztük hat vidéki és két budapesti tudományos park létrehozását.

A tárcavezető szólt arról is, hogy a digitalizáció a vállalkozások számára üzleti lehetőséget jelent, ezt segíti az 5G hálózat fejlesztése. Emellett feladatot jelent a vállalatok digitális képességének javítása, ennek érdekében ösztönzik a cégeket a digitális technika alkalmazására.

Palkovics László kitért arra, hogy a közúti és a vasúti közlekedési infrastruktúra fejlesztésével Magyarországot bekötik a nemzetközi vérkeringésbe.

Rámutatott arra, hogy a felnőtt- és szakképzési rendszer átalakítását a vállalatok igényeinek figyelembe vételével végzik. Példaként említette, hogy a szakmák tanulásának motiválására ösztöndíjakat vezettek be. Megjegyezte, a szülők feladata is, hogy gyermekük 18 éves korig szakképesítést szerezzen.

A tárca feladatai között említette Palkovics László a kreatív gazdaság bővítését, a kreatív képesség
velemenyezd, 2019. december 03. kedd, 21:03
Közlekedési tanácsadó: a légiközlekedés lehet a jövő megoldása a dugókra a világ nagyvárosaiban
Hozzátette, hogy a technológia feltételek már adottak, de a közlekedés szabályozására még nincs terv, és az első járművek is csak 5-10 év múlva jelenhetnek meg, bár vannak olyan startupok, amelyek öt éven belül ígérik termékeik piacra dobását.

Biztonságos és olcsó megoldásra, az önvezető technológia alkalmazására és nagyfokú automatizálásra lesz szükség a rendszerben - mondta, és megjegyezte, hogy astabilabb működés érdekében a prototípusokat több rotorral látták el, az árcsökkenést pedig elektromos hajtás beépítésével érték el.

Elsősorban a 10 millió lakos körüli nagyvárosokban, Dél-Amerikában, Ázsiában jelenhet meg elsőként ez a közlekedési forma - ismertette, és példaként említette, hogy Sao Paulóban már most is napi több ezer helikopteres utazás van a repülőtér és a belváros között, tíz percre csökkentve az autóval másfélórás közlekedési időt.

A szolgáltatás egyelőre a tehetősek kiváltsága, egy út 200-300 dollárba kerül, de egy új cég azt tervezi, hogy öt éven belül New Yorkban 70
velemenyezd, 2019. december 03. kedd, 13:41
Krónika 5. rész (napirend után)
Lóránt (LMP) fontos célnak nevezte a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének megvalósítását, amelynek lényege, hogy a nemzeti kisebbségek által lakott régiók is fejlesztési forrásokhoz jussanak.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt mondta: gyalázatos határozaton van túl a Ház, mert leszavazták pártja javaslatát a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról.

Frakciótársa, Lukács László György azokat a teendőket sorolta, amellyel a Nagykunságnak segíteni lehetne: a többi között közlekedési és kórházfejlesztéseket említett.

A szintén jobbikos Farkas Gergely a hazai e-sport helyzetéről és a kormány ezzel kapcsolatos feladatáról beszélt, felvetve, "áthatóan, stratégiai szinten" kellene foglalkozni a területtel, amelyen Magyarország fényévnyi távolságra áll a nemzetközi éllovasoktól.

Frakciótársa, Magyar Zoltán arról beszélt: Magyarországon és Európa-szerte is rengeteg méhész hagy fel tevékenységével, ami a gazdaságra éppúgy káros, mint az élővilág sokszínűségére.

Apáti István
velemenyezd, 2019. december 03. kedd, 12:22
Képek, videók
A Palkovics pad.
janna53
2011. március 07. hétfő, 15:51
Palkovics pad.
janna53
2011. március 07. hétfő, 15:49
Palkovics pad Esztergom.
janna53
2011. március 07. hétfő, 15:48
repülőgépek-Közlekedés i M
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:47
repülőgép-Közlekedési Múz
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:41
Közlekedési szituáció
sanci81
2016. február 19. péntek, 17:20
Közlekedési eszközök
sanci81
2015. június 21. vasárnap, 20:53
New Jersey közlekedési cs
kicsoda57
2012. november 08. csütörtök, 18:33
ideális közlekedési eszkö
dnemethk
2012. február 27. hétfő, 18:51
közlekedési eszközök (21)
bartokiovi
2012. február 07. kedd, 17:50
közlekedési eszközök (20)
bartokiovi
2012. február 07. kedd, 17:49
közlekedési eszközök (19)
bartokiovi
2012. február 07. kedd, 17:48
közlekedési eszközök (17)
bartokiovi
2012. február 07. kedd, 17:47
közlekedési eszközök (16)
bartokiovi
2012. február 07. kedd, 17:47
közlekedési eszközök (15)
bartokiovi
2012. február 07. kedd, 17:45
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.