Belépés
2018. november 18. vasárnap | 46. hét | 322. nap | 11:36 | Jenő
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A Párbeszéd vizsgálatot követel a 3-as metró szerelvényeinek felújításáról
V. Naszályi Márta, az ellenzéki párt fővárosi képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon azt mondta: erre a vizsgálatra azért van szükség, mert a Metróért Egyesület Oroszországban lefényképezett egy olyan régi szerelvényt, amely hivatalosan már Budapesten fut, felújított állapotban.

Közlése szerint Jávor Benedeknek, a Párbeszéd EP-képviselőjének kérdésére korábban az akkori Nemzeti Közlekedési Hatóság azt válaszolta, nem bizonyítható, hogy a szerelvényeket felújították, vagy azok új járművek.

Márpedig amennyiben Budapest a felújítás helyett új metrókocsikat vásárolt, ez a vámcsalás gyanúját is felveti - mondta V. Naszályi Márta, hozzátéve, annak idején a kormány gyakorolt nyomást a fővárosra a felújítás érdekében. Az ellenzéki politikus szerint ennek hátterében az is állhat, hogy a raktáron lévő új orosz szerelvények mintegy 70 milliárd forintos budapesti értékesítése része lehet a paksi atomerőmű-bővítésről született magyar-orosz megállapodásnak.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. június 24. vasárnap, 12:11
Címkék: Naszályi Márta, Metróért Egyesület Oroszországban, Jávor Benedeknek, Párbeszéd EP-képviselőjének, Nemzeti Közlekedési Hatóság, 3-as metró,
Kommentek
Befejezték a 3-as metró szerelvényeinek felújítását
Közlésük szerint a metrók felújítása, így a 37. szerelvény Magyarországra indítása is az előzetes időtervnek megfelelően készült el. A jármű a többihez hasonlóan forgalomba állás előtt számos technikai vizsgálaton és részletes finomhangoláson esik át.

A Metrovagonmas összesen 222 metrókocsit újított fel a BKV számára. Kicserélték az utasteret, a vezetőállást, és a kezelőrendszereket, megújultak a szerelvényházak és a meghajtás. Ezek következtében 30 százalékkal alacsonyabb energiafogyasztást értek el, növekedett a megbízhatóság és csökkent a zajszint a vagonokban.

A 222 kocsi felújításról szóló szerződést 2015 augusztusában írták alá, az első felújított szerelvény két évvel ezelőtt, 2016. május végén érkezett Budapestre és 2017 márciusának végén állt forgalomba. Az első időszakban több, az ajtóvezérléssel kapcsolatos meghibásodás történt, a Metrovagonmas a projekt vezetőjét is lecserélte 2017 augusztusában. A szerelvényeken a hibákat kijavították, azóta nagyobb hiba nélkül futnak.
velemenyezd, 2018. május 29. kedd, 13:11
Nőtt a francia Alstom nyeresége az év első felében
az Alstom.

Az adó és kamatfizetés előtti eredmény 16 százalékkal 231 millió euróra emelkedett. A bevételarányos bruttó jövedelmezőség 6,2 százalékra emelkedett 5,6 százalékról.

Az Alstom első fél éves nettó nyeresége 66 százalékkal 213 millió euróra emelkedett.

Az év első felében közel ötven százalékkal 3,17 milliárd euróra csökkentek az Alstom megrendelései, de ennek elsősorban a magas bázisadat volt az oka. Tavaly az Alsom megrendelést kapott az amerikai Amtrak nagysebességű szerelvényeinek a szállítására, valamint a metróhálózat kibővítésére Dubajban. A megrendelés-állomány az év első felében két százalékkal csökkent 32,741 milliárd euróra.

Az első félévben 80 millió termelőtőke-beruházást hajtott végre a francia konszern, szemben az egy évvel korábbi 43 millió euróval.

Az Alstom adósságállománya az első fél év végére 101 millió euróra csökkent 208 millió euróról.

A francia Alstom és a német Siemens vasútgépészeti üzletága szeptemberben jelentette be egyesülési szándékát
velemenyezd, 2017. november 14. kedd, 13:12
Római-part - A főpolgármester hajlandó felvetni a népszavazást, de nem változtat álláspontján
Párbeszéd által kezdeményezett népszavazásnak "semmi értelme nem lenne", ugyanis a "nyomvonal helyzetére nézve semmilyen utasítást nem ad". Ebből az látszik, nem akarják, hogy megépüljön a védmű, a kezdeményezés egyetlen célt szolgálhat, hogy további fél évre ellehetetlenítsék az építkezést - jelentette ki.

Tarlós István megjegyezte azt is, hogy a 2010 előtti Fővárosi Közgyűlés is part menti védművet akart, és - ellentétben a mostanában elhangzottakkal - nem ideigleneset.

A 3-as metró szerelvényeinek esetleges légkondicionálásáról szólva a főpolgármester közölte: az orosz mérnökök jelenleg is vizsgálják "a klimatizálás utólagos megoldását". Egyelőre kérdéses az is, hogy a magyar közbeszerzési jog megengedi-e, hogy a kötbér terhére terméket vagy szolgáltatást szerezzenek be - mondta.

Tarlós István elmondta azt is, hogy a BKV korábban vizsgálta, az eredeti járművek karosszériája statikailag elbírná-e a klímaberendezések többletsúlyát. Az derült ki, hogy jelentős szerkezeti átalakításra volna
velemenyezd, 2017. szeptember 20. szerda, 16:31
Alstom-ügy - Budai Gyula: Gyurcsány Ferenc felelőssége egyértelmű
A 4-es metró szerelvényeinek beszerzése kapcsán elcsalták a beruházás összértékének egyharmadát, mintegy 166 milliárd forintot - mondta a kormánypárti politikus.

A szerződések megkötése és a beruházás megkezdése a Gyurcsány-kormány időszakára esik, tehát egyértelmű a felelősségük. A pénz pedig minden bizonnyal az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ kasszájába vándorolt, fűzte hozzá. Nem véletlenül mondta azt korábban Gyurcsány Ferenc: jobb, ha nem beszél arról, hogy honnan érkezett pénz az MSZP-nek - jelentette ki Budai Gyula.

Gyurcsány Ferenc vegye végre a bátorságot, és szólaljon meg a 4-es metró ügyében - hangoztatta a fideszes politikus.

Budai Gyula 2011-ben elszámoltatási kormánybiztosként vizsgálta a 4-es metróval kapcsolatos szabálytalanságokat.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Központi Nyomozó Főügyészségen tartott tanúmeghallgatásán beszámolt a fél évtizeddel ezelőtti vizsgálatok eredményéről.

Az ügy előzményei közé tartozik, hogy az Európai Csalás
velemenyezd, 2017. augusztus 31. csütörtök, 11:22
Római-part - MSZP: Tarlós vállaljon büntetőjogi felelősséget a mobilgátért!
Az ellenzéki politikus azzal kapcsolatban, hogy Lányi András filozófus újabb tanulmányt nyújtott be a fővárosnak a Római-partról, azt mondta: Tarlós csak a saját elképzelését alátámasztó szakemberek véleményét hajlandó elfogadni, más szakvéleményeket elutasít. Amennyiben akadályozza a gátépítésről szóló, 55 ezer ember életkörülményeit meghatározó népszavazás kiírását, vállalnia kell a büntetőjogi felelőséget - tette hozzá Horváth Csaba.

Megjegyezte: szakértői vélemények szerint a közvetlenül a part mentén építendő mobilgát alapja folyamatosan ki volna téve a Duna hullámverésének, ami egy idő után erodálhatja a talapzatot. Ezzel szemben az egy utcával beljebb, a Nánási úton megvalósítandó gát szilárd védelmet biztosítana a területnek és megőrizné a Római-part jellegét - fűzte hozzá.

Szerinte ebben az ügyben Tarlós István nem mutogathat Demszky Gábor volt városvezetőre, hiszen hét éve ő a főpolgármester, és ez idő alatt nem történt a Római-part ügyében semmi.

A szocialista politikus a
velemenyezd, 2017. augusztus 25. péntek, 16:52
MSZP: nem járhat járatritkítással a BKV-dolgozók fizetésemelése
harmadát, 125 milliárd forintot már most is hitelfelvételből, illetve "vagyonfelélésből" fedez.

Horváth Csaba ezért azt ajánlotta Tarlós Istvánnak, hogy a miniszterelnökkel "keménykedjen" a fedezet előteremtése érdekében.

Az MSZP budapesti képviselője szólt továbbá arról is, hogy szerintük a főpolgármester saját közlekedési útvonalán előnyben részesíti az autós közlekedést, háttérbe szorítva ezzel a tömegközlekedést, amelyet a fővárosiak kétharmada használ.

Horváth Csaba a 3-as metró szerelvényeinek felújításával kapcsolatban felszólította Tarlós Istvánt, hogy "álljon a sarkára" azért, hogy "az oroszok ne szemetet szállítsanak Budapestre". A szocialista politikus szerint ugyanis, amennyiben nem történik változás, akkor mire "az utolsó szerelvényt átadják, addigra az első elrohad".

A szocialista politikus ismét felvetette azon korábbi javaslatukat, amely enyhítené az autósok közterületi kamerákkal történő büntethetőségét, továbbá bizonyos esetekben megszüntetné a kerékbilincselés
velemenyezd, 2017. április 28. péntek, 13:33
Fővárosi Közgyűlés - A 4-es metróról készült OLAF-jelentés beszerzését indítványozzák
május 12-ei rendkívüli ülésén döntött arról, hogy az Alstom metrókocsik beszerzése ügyében felmerült korrupciós vádak kivizsgálására ideiglenes vizsgálóbizottságot hoz létre. Az akkori előterjesztésben utaltak arra: az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala Alstom-vezetőket vádolt meg azzal, hogy összesen 2,3 millió eurós kenőpénzt adtak vagy beleegyeztek abba, hogy adnak a BKV tisztviselőinek, ügynökeinek. Mindezt azért, hogy befolyásolják a budapesti közlekedési céget az Alstom szerelvényeinek megvásárlása érdekében.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester a bizottsági jelentés elkészülte után, január 9-én sajtótájékoztatón közölte, hogy a testület aggályosnak és jogszerűtlennek tartja az Alstom metrókocsik 2006-os beszerzésének egyes eljárásait. A vizsgálatok alapján úgy tűnik, mintha a közbeszerzési eljárásnak "nehezen lehetett volna" más nyertese, mint az Alstom - közölte akkor.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hétfőn budapesti
velemenyezd, 2017. január 19. csütörtök, 14:02
Képek, videók
Földalatti felújítása
mecsery
2013. január 26. szombat, 05:10
iskola felujitása hiába v
kicsoda57
2010. július 23. péntek, 15:49
JATE felújítása 2010.jpg
agica2004
2010. május 03. hétfő, 15:05
híd felújítása után
peterimajoridozsahe
2010. április 11. vasárnap, 17:38
az iskola felújítása
gyurti
2010. február 19. péntek, 09:47
az iskola felújítása 3.
filantrop
2010. február 17. szerda, 21:57
az iskola felújítása 2.
filantrop
2010. február 17. szerda, 21:55
az iskola felújítása 1.
filantrop
2010. február 17. szerda, 21:54
szabadság hid felújítása
maroka
2007. július 23. hétfő, 18:21
A tér felújítása 2006.09.
pocorka
2006. szeptember 30. szombat, 15:24
Vizsgálaton
sanci81
2015. december 08. kedd, 17:17
Vizsgálatok
furaila
2013. január 14. hétfő, 23:07
Vizsgálaton....
anci-ani
2011. június 27. hétfő, 08:46
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.