Belépés
2019. december 07. szombat | 49. hét | 341. nap | 07:04 | Ambrus
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Illés-Pistitől való szerelmi elpörölés Rákóczi téri feketék
Cseh Károlytól tudtam meg, hogy a szentélyem neve Ízisz, amiről egész könyvet adott ki, hogy ez lenne a szerelmem, amit házasságom és későbbi kék szemű hipnózisos szerelmem alatt vizsgáltak égi nektár meglétével együtt.

Nap és Hold jeles együttállással dolgozták ki Íziszt valamennyi szerepében a Pszichografológiájuknak a Keletesek az Ágnes főszereplőik helyetti kösztümös áldozásommal, cigányság és egész Kelet emberré nemesítésével egyetlen nagy közös áldozásommal.

Valamennyi pusztító jele Nap és Hold együttállás. Valahol talán létezik egy tökéletes világ, kinn az űrben, amelyik el tudott rejtőzni a miskolci vasmészárosok elől, mert ezzel kezdték vonultatni 1995-ös ismétlésével születésemnek a pusztítókat:

Apám a Nap, anyám a Hold, nénéim a bölcs csillagok, s akár mint fent, úgy lent, az úr a tökéletes.

Ilyen világ csak addig volt a világegyetemben, míg a Csillagrend teremtője meg nem érkezett, külön a Hunnia börtön tűzIstenével. A Hunnia börtön Istene az űrből jött, ismeretlen galaxisból, amelyiknek a világ fertelmes kivégzését lehet köszönni, amelyik magának atya, fiú, szentlélekkel imádkoztat, amelyik fel akarta támasztani a betegségeket, állandó véráldozókkal együtt, amelyik a Hunnia börtön gyilkosokat orosz bűnözőkként felruházta földöntúli hatalommal, amelyik megalkotta a sátánt világ urának, a Talmudot, az örökéletű Heródes népét, az örökéletű cigányságot állandó apokalipszis végrehajtóiként együtt a lírai karám tagjaival, állandó szív ellenes csapásokkal. Még a szép dalaik is veszélyesek, mert a házakban vizsgálva a kislányok szívét áldozták meg őket, mert a tiszta szív megborzong a dallamtól.

Hatvan éve kezdték el az áldozásomat a feketemágusai Ózdnak Földanya-Vénuszként, a számaikat ihletetten írták, aszerint, hogy éppen hol járnak a közös áldozásukban, ugyanúgy írták a verseket, készítették a fotókat, illusztrációkat.

A Csillagrend teremtője feltehetően az űrben állott össze kémiai anyagokból, így hozta létre az Isteneket, mint engem csillagként Illés-Pistivel együtt. Nem tudott tisztaságomnak ellenállni, mivel tűzIsten volt, ezért tette mindezt velem együtt Illés-Pistivel, akinek egyik dala így szól a kiválasztott Gábor előadásában:

A Föld, a magányos Föld jelre vár, olyan régen egyedül suhan. Fenn csillagok ragyognak, de éjfekete minden ablak, s mind zárva van. A csönd, a magányos csönd jelre vár, olyan régen sötétben suhan. De minden csöndben dal van, s minden dalban egy szál dallam sír hangtalan. Egyetlen szív kell csak nekem, egy messziről dobbanó néma jel. Egyetlen szó, egy halk igen, amit egy magányos csillag üzen.

A fényt, ezt a messzi fényt keresem, átkelek a némaság vizén, s ha itt a közelemben, megkeres és meglel engem, csillag a csillagot, mert ő is jelt adott, s mint én felragyog. Egyetlen szív kell csak nekem, egy messziről dobbanó néma jel. Egyetlen szó, egy halk igen, amit egy magányos csillag üzen.

Ez a sorozata lírai karámból az egyetlen leplezőnek, Cseh Károlynak, amelyik Bodor űrpusztító sorsát hajtotta végre rajtam Vénuszként, Íziszként tudtával, a világ összes ózdi feketemágus szerepével könyvsorozatai alapján minden vallásával a Rózsa berendezéssel bíró Krisztus váróknak a kétszarvú hamis prófétájukkal, aki az Észak-Magyarország rajzai szerint bárányként jött engem köszönteni születésemkor, a Főnixes Csepregi Éva saját Rákóczi téri báránya helyett, aki olyat tett, amitől fertelmet szedtek ki minden testrészemből feketemágiájaként a cigány kíséretével főnixes Rákóczi terével.
Nyugodtan sztárkodnak mai napig a Földanya-Vénusz áldozók együtt a világapokalipszis összes lírai karám tagjával szerte a fertelmes feketemágusi halottakkal.

Miután Medúza Ferike zeneszerző reménytelenül bolyongott, a diófa asztal alá bújt velem kicsi koromban az űrpusztító és a cigánytelepe elől az ózdiaknak, 1995-ben feladta a küzdelmet Vénuszért.

Nyugodtan táncikálnak, koncerteznek, tudták, hogy ki vagyok, én nem tudtam egyedül, utolsó embernek gondoltam magam, hogy lezárt határok között torünneppel áldoznak és temetnek engem.

A lírai karámtagok állandó világapokalipszis végrehajtói a bibliai lovasok néven feltűntetve őket a Jelenések könyvében, mint feketemágusai a kétszarvú hamis prófétának, amelyek bibliás földet hoztak létre minden szerepbe engem írva, téve a kurváik és gésáik helyett, Ádám és Éva népük helyett.

Miskolc fogadott születésemkor kurvának nevezve, azóta, már hatvan éve tisztulnak a kurvák, nemesednek emberré, unokáik, dédunokáik diplomásak, szaporodnak, nemesednek Vénusz gyalázásból.

Mivel bezúzták az Északban megjelent ábráit a verseimhez rajzoltaknak, párra emlékszem, kimásoltam a könyvtárban őket, eltüntették a világtörténelemmel, amit végrehajtottak rajtam 1995-ig az összes bizonyítékot, mint a két utcai világapokalipszis álmosfüzeteit. Egyik szereplő sem én lettem volna, hogy a világ állandó csapásai sorsát, szerepét, könyvét hajtsák végre 58 éven keresztül.

Illés soha nem szeretett, amikor csillag voltam, vonzódtam hozzá, egyszer meg is mentett, amikor Szabó István állandó világkönyvtáros lyukas szívű megtámadott engem Atlantisznál már, ekkor megsebesítette a szívét. Becsapott engem, azért jött udvarolni Földanyaként hozzám, hogy ellopja a földöntúli hatalmat.
Illés fertelmet hajtott végre a kakas nevű tik sem vagytok magyarok állandó Piros Piri földönkívüli népének kíséretével, állandó temetésükkel a földrészeknek az árja Kohut név ellen. A Rákóczi tér Amerikában felvéve a nevünket fertelmeskedett tudtukkal, annak ellenére nem reagálnak, hogy Bush évekkel ezelőtt azt mondta, hogy Amerika embert nem áldozott az ottani világkönyv szereplőkkel, sőt befogadja a világapokalipszis végrehajtóit Kanadájával,akár a cseremisz pusztító Svédországa tette a skizopren 1956-os könyvtulajdonoskkal születésem kezdetével a többi viágrészével a Rákóczi térnek. A cseremisz pusztítót Zalatnay Sarolta kommunista állandó világapokalipszist utolsó magyarként végrehajtó helyett fogadták fel ellenem. Nem az első utolsó magyar szereplőjük Cini.

Fenyők helyett állandó lengyel történelmet hajtottak végre születésem óta angyal szárnyával Benkő Lajosnak, Feketevonat Rákóczi téri nemi szervem gyalázóinak, minden részem feketemágiával való lebénítóival, a sírban is a szenteket, angyalokat gyalázóival Csepregi Évának folyamatosan.
Ez a jelenlegi még meglévő facebook profilom fotóján látható.

Az elmebetegei az országnak tudták, hogy ki vagyok, saját szerepüket, sorsukat, betegségeiket hajtották végre, mikor összezúztak közösen az utcanépével Balázsnénak a II-es elmeosztályával és Müllerékkel, ózdi cigánytelepével kiközösítettek, zenei terápiákat tartottak a rólam írt lírai karám zenéivel, gyűlölve engem.

A II-es elmeosztály skizoprenje támadta meg a számat 1995-ben, amit bekiabáltak boldogan, hogy ínyevő baktérium a TV2-nél, úgy emlékszem, mert ezt a médiát torünneppel nem tudtam nézni, párszor néztem rá, mindig a saját sorsomat ismertem fel, akár a Fókusz fekete halálvilág felvonulásánál, valamennyi viháncolójánál a médiájuknak. Véráldozók, így néznek ki. Gór Nagy Mária nyugodtan felvonult hattyúdalom eléneklése előtt a többi apokalipszist végrehajtójával a háznak, színi iskolát és tisztességet kapott a börtön felfoghatatlan utálatossága, amit kiengedtek, s ekkor visszamentek arra az időre Csernobil után, közölte velem Illés doktora az utcának Újhelyben, hogy drága, maga összeverekedett egy asszonykával, meg hogy ínysorvadásom lesz, mert minden lebontó csapással támadtak meg ekkor. Felfoghatatlan a Rákóczi tér minden tette.

Csepregi Éva feketemágusa az ózdi lírai karám Rákóczi terének fontosabb volt a Magyarország nevet bitorló Magyarország torünnepét rendező hentes és mészárosoknak, mint Vénusz, egykori Földanya, meg Zoltán Erika a macska gésája Japánnak, együtt az egész utcai névtárával a világapokalipszisnek.

Elnézést kérek, nem lettem közönséges, végig tiszta volt a szívem, de nem lehet felfogni, sem megérteni, amit a testemmel műveltek azért, mert szép voltam és nem bírták a hangomat elviselni, sem a viselkedésemet. Én nem bonyolódom bele szívesen a felfoghatatlan feketemágiájukba a lírai karámtagoknak, sem a Rákóczi tér tetteibe, ezért adtam át ügyemet másoknak, a főszereplőket kell felelősségre vonni, mert én a legszívesebben elégetném őket az engem gyalázói cigány állandó feketemágus kíséretükkel, Heródes népével és a legyeivel a Bertalan utcai Pszichografológiának Bródy János és Koncz Zsuzsa összes vaskommunista szereplőivel a Vörös Oroszlán állandó világapokalipszisének valamennyi vallási szereplőjükkel, a halál reformátusaival Illéséknek, a szőrös reformátusaival Szuláknak, együtt a keleti patológiákkal, amik jönnek nemesedni az indiai cigányok után. Lehetetlen visszaadni bármikor, amit tettek a szentekkel.

1997-ben a II-es elmeosztálya a világapokalipszis bibliai végrehajtóinak egyszerűen befektetett Íziszként az elfekvőbe a súlyos elmebetegek közé, Müller Péter cigánytelepe telerakta az egész testemet patológiákkal, mint a nyakamat, fogaimat, minden részemet Medveczky Ilona határozatlan halak, meg minden halak szülöttjük sorsaként ismétlésben az Ágnesek kivégzése 1995-ös II-es idegosztálybeli lemészárlásom után, húgyhólyagom elpukkasztásával kísérletével Bodorné Ágnes kezdetével a születésemnek mindent lebontó cigánytelepükkel. Ekkor jelentkezett ismét Malek amerikai teremtője, az én és az öcsém megtámadásával, vagyis állandó apokalipszis végrehajtója Malek nemi csapása a Rákóczi térnek.

A 2004-es kivégzésük Vénuszként eszméletlenre, mikor már semmiféle életjel nem volt bennem, miután felvonultak az utcai csapások a médiában, köztük a medve kommunizmust végrehajtó Mészáros Kata kocsmai Nagy Feró genyó néven nemesedő nemi felszabadító hadserege Putyin népének az utcai listája alapján a kommunista koraiknak, üzengetve a medvének ismét, mint Soós névnél, agy és mindenféle halott állapotom ellenére szociális járadék adásával együtt, lányommal való eltartásom Nagy Anna halottjuk és a halálreformátusok helyett, folyamatosan haladva végig a névtárán a csapásoknak, gazdagulva, utazgatva, zabálva, párosodva, utódokkal hosszabbítva, felfoghatatlan.

A Rákóczi téri Uniójának a Bertalan utcai világapoaklipszis állandó végrehajtóinak kelet és a cigányság emberré nemesítőinek egyetlen nagy közös áldozásommal tajgai egyre bővülnek, már Románia is belépett a kivégzésemkor a magyarok mészárosaival együtt, melyeknek képviselője Oláh Ibolya, amelyik a hülyelyében önkielégítést végez, fogcsonkításával együtt nemi csapás sorsát rajtam a többiekkel együtt eszméletlen állapotomban megállás nélkül hajtották végre. A narancs kormánya a Rákóczi téri vasnépnek 1989-ben állott fel, azóta folytatták a celebek és politikusok kitermelését az utcanépekkel, ismételve folyamatosan névtárukkal a tehetségkutatók mellett a rajtam végrehajtott gyalázásukat. A narancsok a Földanya áldozók ózdi feketemágiával együtt Heródes népével, Kék csillagos sátán népével, valamennyi bibliiai főszereplőjével születésem pillanatától,nagymamákká tisztulva dédunokákkal. A Bertalan utcai Pszichografológiai NagyPán népe narancsokkal van berendezve valamennyi szerepjőjével a politikusoknak, médiájukkal együtt.
kohlinka, 2018. május 12. szombat, 20:42
Címkék: Cseh Károlytól, Ózdnak Földanya-Vénuszként, Cseh Károlynak, Főnixes Csepregi Éva, Miután Medúza Ferike, Szabó István,
Kommentek
A Duna-menti országok ismét képviseltetik magukat a bécsi könyvvásáron
fel.

A program saját színpadán szombaton délután Esterházy Péterre emlékezik Darvasi László író, Esterházy korábbi osztrák lektora, Angelika Klammer és egykori író-kollégája, a cseh Josef Formánek.

Ugyanezen a napon Darvasi László Téli reggel (Wintermorgen) című, német nyelven is megjelent könyvét mutatják be az író részvételével.

Vasárnap délután a pécsi egyetem és az ausztriai Krems városában működő egyetem közös csereprogramjáról tartanak pódiumbeszélgetést, többek között Méhes Károlynak, a Pécsi Íróprogram vezetőjének és Margarita Kinstner osztrák írónőnek a részvételével.

Később Péterfy Gergely A kitömött barbár (Der ausgestopfte Barbar) című művének német nyelvű változatát mutatják be.

Pénteken Böszörményi Zoltán Regál (In den Furchen des Lichts) című regényét ismerteti Hans-Henning Paetzke német fordító. Ugyanezen a napon a Baranya megyei Véménden született német író, Josef Trabert saját családja nehéz történetét feldolgozó művével ismerkedhet meg a közönség.

A
velemenyezd, 2016. november 09. szerda, 15:01
Cannes - Két Magyarországon felújított filmet is levetítenek a fesztiválon
A Magyar Nemzeti Filmalap szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Makk Károly rendező személyes részvételével vasárnap lesz látható először a Szerelem című magyar film felújított és digitalizált változata Cannes-ban. Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült Szerelem című világhírű alkotást a filmalap kezdeményezésére mutatják.

A Szerelem nemzetközi premierjét 1971-ben tartották a cannes-i filmfesztiválon, ahol többek között elnyerte a zsűri díját, majd nagy sikerként bejárta a nagyvilágot.

A nemrég 90. születésnapját ünneplő Makk Károlynak összesen hat filmjét mutatták be a cannes-i filmfesztiválon 1955 és 1987 között. Törőcsik Mari Cannes-ban is díjazott világhírű magyar színésznő tavaly volt 80 éves.

A filmalap filmlabor igazgatósága 2015-ben kezdett el dolgozni a cseh filmarchívum felkérésére (National Film Archive) több film felújításán, ennek egyik eredménye Jindrich Polák 1963-ban készült Ikarie XB 1 című filmjének felújítása is,
velemenyezd, 2016. május 14. szombat, 13:25
Magyar film sikere a nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban
A fiatal rendező első játékfilmjét a filmkritikusokból álló FEDEORA zsűri is díjazta a közép-európai térség legnépszerűbb filmünnepén.

Horváth Lili Fehér Károlynak, a film producerének kíséretében a díjat - a Kristályglóbuszt - személyesen vette át a szombat esti záróünnepségen Karlovy Varyban.

"A közönség szeretetét a bemutató óta folyamatosan lehetett érezni. Nagyon sokan gratuláltak ismeretlenül nekünk, megállították az utcán a főszereplő Vecsei Kingát, Fehér Károly producert vagy engem, hogy elmondják, mennyire megérintette őket a filmünk" - jelentette ki Horváth Lili, akinek nyilatkozatát a Magyar Filmunió közölte.

"Az, hogy mi kaptuk ezt a nagyon komoly díjat, mégis teljesen váratlanul ért, minden várakozásunkat felülmúlja. És emellett még a külföldi kritikusok elismerését is megkaptuk - ez több, mint megtisztelő. Nagyon fontos visszajelzés, különösen azért, mert a stábból sokunknak a Szerdai gyerek volt az első nagyjátékfilmje" - mondta a rendező, aki a Kristályglóbuszon kívül 20
velemenyezd, 2015. július 11. szombat, 21:23
Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XXI.
városok visszafoglalását követelték, ügyet se vetettek.

Hosszas alkudozás után a megbízók tízezer katona további alkalmazásához járultak hozzá, legfeljebb még két hónapig. Ferdinánd ennyit tudott elérni. Tízezer ember nyilvánvalóan nagyon kevés volt a török főerők elleni harcra, de néhány vár visszafoglalására ez is elegendő lehetett volna ha megmozdulnak.

Ehhez már egyetlen parancsnoknak sem fűlött a foga, ahogy eddig sem.
Szeptember 18-án Ferdinánd azt írta bátyjának, V. Károlynak, hogy szerette volna legalább Esztergomot visszavenni a töröktől, de osztrák és cseh alattvalói ehhez nem járultak hozzá.

A magyar urak arra kérték a királyt, személyesen álljon a had élére, így gátolva meg annak szétoszlását. A magyar rendi törvények és szokások is ezt követelték.

Ferdinánd elhárította a megtiszteltetést, a had, amely egyelőre még körülbelül negyvenezer főből állt, továbbra is Győr alatt vesztegelt. Később Komárom alá vonultak, de továbbra sem kezdeményeztek a
lnpeters, 2014. december 31. szerda, 00:38
Fekete hóesés - Befejező rész
Habsburg impérium alatt. Károly voltaképpen a belső ellenségeivel sem bírt.

Jellemző, hogy a pápa sem támogatta Károly hatalmi képzelgéseit. Fel is dúlták a császári zsoldosok emiatt egyszer Rómát. (Jellemző, hogy az Örök Város történetében azóta is példátlan gazemberségként tartják ezt nyilván és Sacco di Roma néven emlegetik. A rómaiak hozzánk képest szerencsések, a császári seregek hasonló mértékű pusztításai nálunk úgyszólván mindennaposak voltak.)

Külső ellensége kettő volt Károlynak: Franciaország és az oszmán birodalom.

A franciák felett számos meddő győzelmet aratott, egyszer a királyt is foglyul ejtette, de nem tudta megtörni a fejlődő Franciaországot. Harcai ugyanolyan értelmetlennek bizonyultak, mint a hegemóniáért vívott németországi küzdelmei.

A végén Károly felismerte, hogy céljai értelmetlenek, kolostorba vonult, birodalmát pedig fia és öccse között osztotta fel. A fiának Spanyolország jutott, azt meg lehetett volna tartani nagyhatalomnak. Ferdinánd
lnpeters, 2014. július 30. szerda, 02:05
Képek, videók
pistitől.jpg
maroka
2017. szeptember 15. péntek, 20:13
Károlytól kaptam
csalogany13
2012. február 11. szombat, 22:57
Kell.hétvégét- Károlytól
anci-ani
2010. december 13. hétfő, 09:36
Jó éjt- Károlytól
anci-ani
2010. december 12. vasárnap, 16:10
Mikulásra Kárólytól
csalogany13
2010. december 09. csütörtök, 10:52
hétvégére - Károlytól
anci-ani
2010. december 08. szerda, 16:09
Jó reggelt- Károlytól
anci-ani
2010. december 08. szerda, 15:48
Barátság - Károlytól
anci-ani
2010. december 05. vasárnap, 19:15
esős köszöntő - Károlytól
anci-ani
2010. december 04. szombat, 09:59
A Földanya.jpg
sz719eszter
2018. szeptember 22. szombat, 00:35
földanya.jpg
sz719eszter
2018. február 24. szombat, 13:21
foldanya.jpg
sz719eszter
2017. október 02. hétfő, 08:16
Földanya.gif
sz719eszter
2016. szeptember 20. kedd, 14:32
Földanyánk 002.jpg
chillik
2015. augusztus 24. hétfő, 09:05
Földanyánk 001.jpg
chillik
2015. augusztus 24. hétfő, 09:04
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.