Belépés
2019. július 21. vasárnap | 29. hét | 202. nap | 19:14 | Dániel, Daniella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A magyarok igaz eredete






A MAGYAROK IGAZ EREDETE - A finnugor hazugságot, 1821-ben találták ki politikai nyomásra

Kiszely István magyarságkutató megtalálta a levéltárban a bécsi kancelláriának azt a levelét, amelyben leírják, hogy a rebellis magyaroknak olyan őstörténetet írjanak, amelyre nem lehetnek büszkék.

Meg is találták céljukhoz a megfelelő embert a Magyar Tudományos Akadémián két német anyanyelvű nyelvész, Budenz József és Hunfalvy Pál (született Paul Hunsdorfer) személyében. Hunfalvy kezdetben a török-magyar nyelvrokonságot támogatta, majd Budenz hatására a finnugor nyelvrokonság mellett tette le voksát.

Tudományos körökben éles vita indult a török és finnugor eredet kérdésében. Megjelent Vámbéry Ármin: ,,Magyar és török-tatár szóegyezések" c. könyve. Ezzel szemben Hunfalvyék érdemi érvek helyett csak a Magyar Tudományos Akadémia tekintélyét használták fel, ahol köreik a Bach-korszakban hatalomra jutottak. A Vámbéry elméletét hangoztató tudósok nem kaptak állást az Akadémián. Az akadémista nézet szerint őseink az Ob partján, az Uraltól Keletre együtt éltek a finnekkel. Tehát a magyarság eredetét bizonyító történelmünk a monarchia politikájának része volt!Ezek szerint őseink az Ural-hegységen átkelve halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. A szlávoktól tanulták a földművelést, állattartást. Attilának kutya szarva volt, fosztogatott és embervért ivott.

Ez a nézet ma is tartja magát a hivatalos tudományos körökben. Nem rendítette meg a hatalmukat féltő tudósokat az sem, hogy a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket, mert a modern genetikai vizsgálatok rámutattak, hogy nincs rokonság a két nép között.

Kiszely István őseink eredetét kutatva rátalált a sárospataki levéltárban olyan négyszázhatvan éves történelem tankönyvre, amely azt állítja, hogy a magyarok három hullámban jöttek be a Kárpát-medencébe: 361-ben, mint hunok, 568-ban, mint avarok, majd 895-ben Árpád népe. Végül az 1200-as években a jászok és a kunok is elfoglalják a kárpát-medencei területeiket.
Ugyanabból a törzsszövetségből származnak, amelyből az őseink. Ugyanolyan kinézetűek, mint mi vagyunk, ugyanaz a motívumviláguk, ugyanaz az írásuk. A rovásírással nem volt szabad foglalkozni. Nem volt szabad a tizenkilencedik században propagálni! Aki a közép-ázsiai eredetű, turáni magyarságról beszélt, az már mindenféle -ista volt. Ugyanis Turánban lejegyezték a kultúránkat, leírták az öntözéses gazdálkodásunkat, a kereskedelmünket, a hangszereinket.

Ezzel szemben a Monarchia történészeinek felfogásában nekünk űzött, hajtott, gyűjtögető, halászó népnek kellett lenni!
163 finnugor szavunk van és 2700 török szavunk. Magna Hungárián 50 évet tartózkodtunk, ahol átvettük ezeket a finnugor szavakat. Ötven év alatt mi is átvettünk százhatvanhárom szót az angolból: flopy, disc, meg winchester!

A mitokondriális DNS vizsgálatok kimutatták, hogy a magyarságnak semmi köze a finnugorokhoz, legközelebbi rokonaink a belső-ázsiai török népek.

Forrás:
VilágLátó Hírmagazin
... hogy ne csak nézz, hanem LÁSS is! - Lásd a világot, olyannak amilyen!

Ott kell keresni a magyarokat, ahonnan származnak

Link





Titkolt történelmi magyarságunk





Link

A magyarok igaz eredete, története





Link

Őstörténetünk titkai a Tárihi Üngürüszben





Link

Magyar történelem hamisítás! Végleg megbukott a Finn-ugor elmélet!
2008 december! (10:20)





Link

A magyar pörköltet evett, amikor az európai még köleskását





Link

A magyar Európa legősibb népe?





Link

Az Emberi Faj Titkolt Történelme





Link

Az igazi magyar őstörténetről





Link

Újra kell írni a finnugor őstörténetet?!





Link

MAGYAR VAGYOK KISS KATA MIHI 2015





Link













. . . .



menusgabor, 2017. október 18. szerda, 19:00
Címkék: Magyar Tudományos Akadémián, Budenz József, Hunfalvy Pál, Paul Hunsdorfer, Megjelent Vámbéry Ármin, Magyar Tudományos Akadémia,
Kommentek
Mádl Ferenc nevét viselő jogi intézet létrehozásáról döntött a kormány
Trócsányi László elmondta: az egyes szabályozások elkészítésekor az igazságügyi tárcának és a kormánynak szüksége van arra a tudásra, hogy milyen jogi megoldásokat alkalmaznak más országok.

A Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet az Igazságügyi Minisztérium háttérintézményeként, központi hivatalaként működik - közölte a miniszter. Hozzátette: több országban, így Svájcban, Görögországban vagy Lengyelországban is működik hasonló intézmény a kormány alatt.

Az intézet harminc munkatársa elsősorban a jogalkotói munkát segítő alkalmazott kutatásokat végez, de távlati feladataik közé tartozik majd a jogszabályok utólagos hatásvizsgálata is - ismertette Trócsányi László.

A kutatók főként a visegrádi országok és más uniós tagállamok jogrendjét tanulmányozzák majd. A cél egy olyan nemzetközi hálózat létrehozása is, amely folyamatosan nyomon követi az egyes országok jogalkotását - ebben az intézet partnere lesz az Európai Közjogi Szervezet (European Public Law Organisation, az EPLO) -, így ezeket
velemenyezd, 2019. április 25. csütörtök, 18:49
magyarpatriotak.hu
indult útjára, mert bár 2012 óta törvény tilalmazza a kommunista utcaneveket, napjainkig közel ezer közterület viseli a diktatúra megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában jeleskedő személyek nevét. A Patrióták árnyékjelentést is vittek a miniszternek, ami a szervezet gyakorlati példákkal alátámasztott megállapításait tartalmazza arra vonatkozóan,

hogy miért akadt el az önkényuralom utcaneveit tilalmazó 2012-es törvény végrehajtása. Egyesületünk két okot nevezett meg: a Magyar Tudományos Akadémia részrehajló, a kommunista diktatúra bűnöseit mentegető hozzáállását, valamint a kormányhivataloknak az átnevezéseket bojkottáló önkormányzatok iránti engedékenységét.

A folyamodványt aláíró több mint hatezer támogató azzal a kéréssel fordult a miniszterelnökséget vezető miniszterhez, hogy mint az önkormányzatok feletti törvényességi felügyeletet ellátó kormányhivatalok irányítója, lépjen fel a törvény hatékonyabb érvényre juttatásáért. Gulyás Gergely a Patrióták küldöttségének
azenujsagom, 2019. április 08. hétfő, 01:00
Az MTA elnöke már eggyel határozottabban mondja, hogy Palkov
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában vendégeskedett, ahol arra kérdésre, hogy lehet-e zsarolásnak nevezni azt, amit az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető Palkovics László velük művelt azt mondta: Lehet úgy is nevezni.

Kifárasztással hajszolták bele a tudósokat egy rossz megállapodásba?

Elmondta, hogy Palkovics a tárgyalások során elég kemény eszközökkel dolgozott, például azzal, hogy visszatartotta az intézmények finanszírozását.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke

A mostani kijelentése némiképp erősebb a korábbiaknál. Amikor az MTA volt elnöke szavaira reagáltatva kérdezték tőle nagyjából ugyanezt, akkor még csak azt mondta, hogy nem cáfolja, hogy lehet zsarolásnak is nevezni a dolgot.

Nagyon röviden összefoglalva a hónapokon át tartó izmozást az Akadémia és Palkovics között, hogy Palkovics elhitette az Akadémiával, hogy erővel is elveszi az intézeteiket, ezért
foldinefehereva, 2019. március 28. csütörtök, 22:05
Gyurcsány: a lázadás hazafias kötelesség
senkitől, hogy szeplőtlenül érkezzen ebbe a küzdelembe, céljuk ugyanis egy európai, demokratikus és polgári Magyarország létrejötte. Ennek megvalósulása után pedig az ezért közösen küzdők demokratikus körülmények közötti vitában tisztázhatják nézetkülönbségeiket.

A DK vezetője ezt azzal vetette össze, hogy jelenleg "autokratákkal, diktatúraépítőkkel és hazafiatlan gazemberekkel" állnak szemben.

Gyurcsány Ferenc elmondta, szurkolt az Audi gyárában sztrájkoló dolgozóknak, és szurkol a Magyar Tudományos Akadémiának, ahogyan korábban a CEU-nak is szurkolt. Ugyanis aki bezár egy egyetemet, az lakatot tesz a holnapra, Orbánék pedig bezártak egy egyetemet - jelentette ki.

Képviselni kellene a gyermekeink, unokák érdekeit is, mert az a kormány, amelyik elhazudja a jelent és elcsalja a jövőt, az elárulja a népét - érvelt. Az Orbán-kormány politikai értelemben lehet, hogy sikeres, de történelmi értelemben "gyalázatos" és bukásra van ítélve - hangsúlyozta.

Megfogalmazása szerint Orbán Viktor nem a
velemenyezd, 2019. február 09. szombat, 18:11
Digitalizálták Eötvös Loránd jegyzeteit
A közelmúltban vásárlás útján az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) birtokába került báró Eötvös Loránd 1880-1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kézirata. A tudós előadásairól készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és mind természettudományos, mind nyelvi, mind pedig didaktikai szempontból kutatható - olvasható az egyetem honlapján.

Az ismertetés szerint az előadásjegyzetek különleges értékét emeli, hogy Eötvös élete során soha nem írt tankönyvet. Az idő hiányán túl a tankönyvírás feltehetőleg azért maradt el, mert a munkájára jellemző műgond és lelkiismeretesség mellett nem érezte előadásainak tartalmát kellően kiforrottnak. Néhány fennmaradt litografált jegyzete, valamint a tanítványai által feljegyzett kísérletei alapján kaphatunk képet Eötvösről a tudósról és tanárról. Logikusan felépített, gyakorlati ismeretekkel és kísérletekkel egybekötött előadásai mélyreható
velemenyezd, 2019. január 09. szerda, 12:02
Új vezetők az MTA kutatóintézet-hálózatában
levélben kiemelik: jogilag megalapozatlannak tartják azt is, hogy a kutatóhálózatban határozatlan idejű kinevezéssel dolgozó közalkalmazottak bérét és a kutatómunkához szükséges eszközöket, infrastruktúrát pályázati úton biztosítsák. Az MTA vezetése az elmúlt hónapokban számos alkalommal kifejezte aggodalmát a kutatóhálózat 2019. évi törvényes működésének ellehetetlenülése miatt. A levélben az Elnökség továbbá megállapítja, hogy "az akadémiai kutatóhálózat ugyanolyan elválaszthatatlan része a Magyar Tudományos Akadémiának, mint a szűkebb értelemben vett köztestület" - olvasható a közleményben.

Palkovics László innovációs és technológia miniszter az MTA rendkívüli közgyűlése kapcsán tartott sajtótájékoztatónazt mondta, hogy a kormány biztosítani fogja a kutatóintézetekben dolgozók bérét mindaddig, amíg az új struktúra a tervek szerint jövő áprilisra létrejön, a működési költségeket pedig az akadémia biztosítja. A miniszter azt is kiemelte, hogy a jövő év elején kiírják az új pályázatokat a
velemenyezd, 2019. január 03. csütörtök, 15:00
MTA: biztosítsa a kormány az akadémiai kutatóhálózat első negyedévi teljes finanszírozását
méltatlan az akadémiához és a kormányhoz is - fogalmazott az MTA elnöke. Felidézte: az Országgyűlés által elfogadott 2019. évi költségvetési törvény az MTA korábbi költségvetésének mintegy kétharmadát, közte a kutatóhálózat fenntartásával kapcsolatos forrásokat az ITM-hez irányította át.

Lovász László hangsúlyozta azt is: a közgyűlés elvárja, hogy az átvilágítás próbáját kiálló akadémiai kutatóintézetek alapfinanszírozása hosszú távra biztosított legyen.

Az átvilágítást az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottsága végzi el március 31-ig, amelynek hét tagját az akadémia, hét tagját pedig az ITM delegálja - mondta.

A rendkívüli közgyűlés emellett nagy többséggel elfogadta Az MTA stratégiai koncepciója a tudomány szerepére a hazai innovációs rendszer megújításában című dokumentumot is, amely szerint lényeges változtatás csak akkor fogadható el az akadémiai kutatóhálózatban, ha azt a magyar tudományosság érdekeit szem előtt tartó alapos elemzés támasztja alá - emelte ki az MTA
velemenyezd, 2018. december 06. csütörtök, 14:41
Palkovics: a kormány a kutatók mellett áll
intézetet kell finanszírozni, hanem a kiváló kutatókat szabad, sőt kell. A folyamatok, amelyek elindultak, semmifajta viszonyban nincsenek az akadémia függetlenségével, köztestületével, az MTA köztestületének minden jogosultsága sérthetetlen, azt az Alaptörvény garantálja, viszont kutatóintézet-hálózatára ugyanúgy vonatkoznak az említett elvárások" - jegyezte meg.

Szólt arról, hogy a kormány megpróbál segítséget nyújtani az MTA-nak a rendszert átalakításához, ezért jött létre az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottsága, amelynek 14 tagjából hetet az akadémia, hetet pedig a kormány delegált. "Azt várjuk, hogy a testület február végéig letegye javaslatát arra, milyen formában gondolja működtetni az akadémia az elkövetkező időszakban kutatóintézeti hálózatát. Ennek lehet olyan eleme, hogy bizonyos kutatócsoportokat nem kíván tovább működtetni, együttműködhet más intézményekkel és be is zárhat kutatóintézeteket" - beszélt a részletekről a miniszter.

Kérdésekre válaszolva Palkovics László
velemenyezd, 2018. december 06. csütörtök, 14:32
Képek, videók
Tudományosság-KUTYA
1vargaildyko
2016. augusztus 13. szombat, 06:27
A tudományosan kételkedők
sanci81
2016. július 02. szombat, 14:03
Tudományos világfórum Bud
megyerimihaly
2015. november 09. hétfő, 23:36
Magyar Tudományos Akadémi
irmus
2015. május 07. csütörtök, 06:46
Tudományosság-LÓ
1vargaildyko
2014. december 25. csütörtök, 07:57
Tudományosság-VÍZ
1vargaildyko
2014. december 15. hétfő, 10:46
Tudományosság-NYÍRFAKÉ REG
1vargaildyko
2014. december 15. hétfő, 10:46
Tudományos Akadémia
bozsarferenc
2009. április 14. kedd, 18:09
Holland tudományos közpon
karoly49
2009. március 28. szombat, 16:48
Magyar Tudományos Akadémi
sarenc
2008. március 07. péntek, 09:17
Magyar Tudományos Akadémi
barkaszjudit
2007. december 09. vasárnap, 09:42
Amúgy tudományosan.. :-)
chary
2007. február 04. vasárnap, 18:27
04bude.gif
ibolya1964
2008. december 07. vasárnap, 13:59
budetin vár.jpg
solanum
2006. május 24. szerda, 07:12
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.