Belépés
2020. április 02. csütörtök | 14. hét | 93. nap | 18:18 | Áron
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Franciaországban egy nap alatt 365-tel nőtt a halottak száma, egy 16 éves lány is elhunyt
A növekedés több mint százzal magasabb, mint az előző 24 órában, és a spanyolországi és olaszországi összesítések után továbbra is a harmadik legjelentősebb egy nap alatt a világon.

A tájékoztatás szerint a nagyon szomorú hír a lány haláláról azért fontos, mert a fiataloknál a betegség súlyos formája nagyon ritka.

A kórházban ápolt 13 904 beteg 2365-tel több mint szerdán, közülük 3375-en vannak intenzív osztályokon, ami 548-cal több mint 24 órával ezelőtt.

A regisztrált betegek száma 29 155, de az általános orvosok szervezete azt állítja, hogy csak a múlt hét folyamán ők 42 ezer embert diagnosztizáltak a Covid-19 fertőzéssel. A járványügyi igazgató jelezte, hogy eddig csak a kórházakban diagnosztizált betegek kerültek be az összesítésekbe, az otthonaikban lábadozók nem.

Jó hír a szakember szerint, hogy 4948-an meggyógyultak a kórházakban, és a súlyos esetek és az elhalálozások ellenére a fertőzöttek jelentős része felépül.

Az előjelzések szerint Franciaországban a következő héten várható a járvány csúcspontja.

Jérome Salomon elmondta, hogy a múlt héten a halálozások aránya nagyon megemelkedett Elzászban (+29,9 százalék), Korzikán (+39,9 százalék) Franciaország északi részén (+12,8 százalék), a párizsi régióban (+13,7 százalék) és Burgundiában (+18,8 százalék). A halálozás elsősorban az idősebb, 65 év feletti korosztályt fenyegeti - hívta fel a figyelmet a szakember.

Jérome Salomon kiemelte: a járvány egyre súlyosbodik Franciaország minden területén, és valamennyi közkórház és magánklinika példátlan és rendkívüli erőfeszítéssel vesz részt a betegek ellátásában: 576 intézményben ápolnak Covid-19 fertőzötteket.

Jelenleg naponta 9 ezer koronavírus-tesztet végeznek a francia egészségügyben, de a szám tíz napon belül 25-30 ezerre nőhet. Az egészségügyi minisztérium szerint a március 17-én életbe lépett kijárási korlátozások, amelyeknek legalább április végéig tartó meghosszabbítását javasolják a szakemberek, csak akkor oldhatók fel, amikor az ellátórendszer felkészült a lakosság tömeges szűrésére.

Miközben Elzász után a kórházak Párizsban és környékén is kezdenek megtelni, elindult csütörtökön az első egészségügyi szuperexpressz (TGV) a világon, amellyel a kelet-franciaországi Strasbourgból nyugat-franciaországi városokba szállítottak át súlyos, de stabil állapotban lévő betegeket Angers, Le Mans és Nantes kórházaiba. Az elmúlt napokban már a hadsereg repülőgépei is részt vettek betegek elszállításában a túlterhelt elzászi kórházakból.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. március 26. csütörtök, 21:53
Címkék: Jérome Salomon, Miközben Elzász, halottak száma, növekedés több, harmadik legjelentősebb, tájékoztatás szerint,
Kommentek
Maradj otthon
Ami csak a Tiéd! Oh, most figyelj rá!
Adj egy percet nekem az életedből!

Neked írom a dalt - Videó




MAGYARORSZÁG A JÁRVÁNY UTÁNI VILÁG NYERTESE LEHET

A koronavírus jelen van az egész világon. Európában a legtöbben Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban haltak meg. Az egész világon végigsöprő járvány a XXI. század nagy eseménye, ami véget vethet a globalizációnak. Minél inkább küzdünk a koronavírus ellen, annál inkább bontjuk le a globalizációt.

Száz évvel ezelőtt tombolt Európában a spanyolnátha, melynek kétszer annyi áldozata volt, mint az I. világháborúnak, és ez volt a nyitánya a globalizációnak, egy technicizált és demokratikus korszaknak.

Most, hogy a koronavírus ellen küzdünk, mintha a globalizáció lebomlását
menusgabor, 2020. április 02. csütörtök, 16:15
Koronavírus - Több mint 937 ezer a fertőzöttek száma a világban, és több mint 47 ezren haltak meg
több.

Olaszországban 110 574 regisztrált fertőzött van, 13 155 halálos áldozat és 16 847 gyógyult. Az előző napi adatok: 105 792 fertőzött, 12 428 halott és 15 729 gyógyult.

Spanyolországban 104 118-ra nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma, 9387-re a halottaké és 22 647-re a gyógyultaké. Egy nappal korábban ezek a számok 95 923, 8464 és 19 259 voltak.

Németországban 77 981 fertőzöttet regisztráltak eddig a napig, 931 elhunytat és 18 700 gyógyultat. 71 808, 775 és 16 100 az előző napi adatok.

Franciaországban 57 763 fertőzött szerepelt csütörtökön reggel a nyilvántartásban, 4043 halott és 11 055 gyógyult. Szerdán még 52 836, 3532 és 9522 voltak ezek a számok.

Iránban 47 593 volt a regisztrált fertőzöttek száma csütörtökön, 3036 a meghaltaké és 15 473 a meggyógyultaké. Az előző napi adatok: 44 605, 2898 és 14 656.

Az Egyesült Királyságban 29 865 feljegyzett fertőzött volt csütörtökön, 2357 halálos áldozat és 179 gyógyult. Az előző nap 25 481 volt a mindaddig megfertőződöttek száma,
velemenyezd, 2020. április 02. csütörtök, 09:31
Koronavírus - Franciaországban négyezer fölött a halottak száma
Jérome Salomon, a francia egészségügyi minisztérium járványügyi felelőse szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a regisztrált fertőzöttek száma 57 ezer (ez előző napi 52 ezerhez képest), kórházban 24 639 Covid-19-beteget ápolnak, 1882-vel többet, mint 24 órával ezelőtt. Közülük 6017-en vannak intenzív osztályokon, ez 452-vel több, mint az előző nap.

Az adatok azonban nem teljesek, miután az idősotthonokban elhunytak és megbetegedettek számát nem tartalmazza.

A járványügyi szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a járvány előtt ötezer intenzív ágy állt rendelkezésre, és a francia egészségügy fokozatosan bővíti a kapacitását az újabb betegek elhelyezésére, és folyamatosan evakuálja a súlyos, de stabil állapotban lévő betegeket a túlterhelt kórházakból az ország olyan részeibe, ahol kevésbé terjed a járvány. Két mentővonattá alakított szuperexpresszel (TGV-vel) szerdán 36 beteget szállítottak el Párizsból Bretagne kórházaiba, és csütörtökön is folytatódnak az evakuálások a leterhelt
velemenyezd, 2020. április 01. szerda, 21:43
Koronavírus - Franciaországban eddig 3,6 millióan kérvényeztek állami jövedelem-kiegészítést
kényszerszabadságra küldte.

A munkahelyek megvédése érdekében és a tömeges elbocsátások elkerülésére a kormány által elrendelt munkavédelmi rendelkezés már minden ötödik munkavállalót érint, és a tárcavezető szerint egyre többen élnek a rendkívüli munkanélküli segéllyel, amely a munkavállalóknak a fizetésük bruttó 70, nettó 84 százalékát szavatolja. A segély összegét teljes egészében átvállalja az állam a minimálbér 4,5-szöröséig, az ezen felüli részt a munkáltatók kifizetik a munkavállalóknak. Franciaországban a 35 órás munkahétnek megfelelő havi minimálbér jelenleg bruttó 1539 euró (560 ezer forint).

A miniszter az intézkedés összegéről nem tett említést a sajtótájékoztatóján, de a tárca szerint a várhatón három hónapos időszakra 11 milliárd euróval számol a kormány. A múlt héten elfogadott költségvetési módosításban még csak 8,5 milliárd euró szerepelt.

"Ez az összeg befektetés, a mi hozzájárulásunk ahhoz, hogy a válság után a lehető leggyorsabban újrainduljunk" - mondta a tárcavezető.
velemenyezd, 2020. április 01. szerda, 18:12
Koronavírus - Majdnem 860 ezer a fertőzöttek száma a világban
több.

Olaszországban 105 792 regisztrált fertőzött van, 12 428 halálos áldozat és 15 729 gyógyult. Az előző napi adatok: 101 739 fertőzött, 11 591 halott és 14 620 gyógyult.

Spanyolországban 95 923-ra nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma, 8464-re a halottaké és 19 259-re a gyógyultaké. Egy nappal korábban ezek a számok 87 956, 7716 és 16 780 voltak.

Németországban 71 808 fertőzöttet regisztráltak eddig a napig, 775 elhunytat és 16 100 gyógyultat. 66 885, 645 és 13 500 az előző napi adatok.

Franciaországban 52 836 fertőzött szerepelt szerda reggel a nyilvántartásban, 3532 halott és 9522 gyógyult. Kedden még 45 170, 3030 és 7964 voltak ezek a számok.

Iránban 44 605 volt a regisztrált fertőzöttek száma szerdán, 2898 a meghaltaké és 14 656 a meggyógyultaké. Az előző napi adatok: 41 495, 2757 és 13 911.

Az Egyesült Királyságban 25 481 feljegyzett fertőzött volt szerdán, 1793 halálos áldozat és 179 meggyógyult. Az előző nap 22 454 volt a mindaddig megfertőződöttek száma, 1411 a
velemenyezd, 2020. április 01. szerda, 09:21
Koronavírus - Franciaországban csaknem ötszázzal nőtt a halottak száma az elmúlt 24 órában
elmondta: a regisztrált fertőzöttek száma 52 ezer, jelentős részük otthonában lábadozik, 767 kórházban 22 800 Covid-19-beteget ápolnak, közülük 5565-en vannak intenzív osztályokon, ez 458-cal több, mint az előző nap.

Az illetékes ismételten kiemelte: a 24 órás megfigyelésre szoruló súlyos, légúti problémákkal kezelt betegek számának változása a legfontosabb adat, mert ez alapján tudják a hatóságok megítélni a két héttel ezelőtt életbe léptetett kijárási korlátozások hatékonyságát.

Franciaországban a súlyos betegek számának görbéje az elmúlt napokban meredeken haladt felfelé, a héten lehet számítani a tetőzésre.

A járvány kezdetén az intenzív osztályokon mintegy 5 ezer ágy állt rendelkezésére, ezt április közepéig meg kívánja triplázni az egészségügyi minisztérium. Jelenleg már mintegy 10 ezer ágy áll rendelkezésére a súlyos betegek ellátására.

A súlyos betegek 34 százaléka 60 év alatti, közülük 68-an - néggyel többen, mint hétfőn - 30 évnél fiatalabbak.

A tájékoztatás szerint
velemenyezd, 2020. március 31. kedd, 22:23
Koronavírus - Macron szerint Franciaország hamarosan önellátó lesz maszkból és lélegeztetőgépből
A köztársasági elnök a négy közül a legnagyobb francia maszkgyártó üzemében, a Kolmi-Hopennek a nyugat-franciaországi Saint-Barthélémy-d'Anjou-ban tett látogatásán kedden elmondta: április végére heti 15 millió maszkot fognak előállítani Franciaországban, míg a járvány megjelenése előtt 3,3 millió maszkra rúgott a négy francia üzem termelése. Azt is bejelentette, hogy négy nagyvállalat, az Air liquide, a Schneider Electric, a Valeo és a Peugeot egy konzorciumot hoz létre annak érdekében, hogy május közepéig 10 ezer lélegeztető-gépet gyártsanak, és felszereljenek velük valamennyi olyan francia kórházat, amelyek Covid-19 fertőzötteket lát el.

Az állami egészségügyi szolgálatnak azonnali 4 milliárd eurós rendkívüli támogatást irányzott elő az államfő, amelyekből gyógyszereket, a lélegeztető-gépeket és a maszkokat finanszírozhatják.

"Újrateremtjük a hazai és az európai szuverenitást" az egészségügy területén - hangsúlyozta Emmanuel Macron, elismerve, hogy Franciaország maszkellátása jelenleg a
velemenyezd, 2020. március 31. kedd, 16:52
Koronavírus - Franciaországban háromezer fölött a halottak száma
fiatalabbak.

A tájékoztatás szerint március 1. óta 7924-en gyógyultan távoztak a kórházakból.

A leginkább túlterhelt régió a hétvége óta a Párizs körüli Ile-de-France, ahol a héten várható a járvány tetőzése.

A párizsi kórházakban954-en vesztették életüket a Covid-19 fertőzésben,és 1792-en fekszenek intenzív osztályokon, ami 124-gyel több mint 24 órával ezelőtt. A fővárosi kórházakban 7698 koronavírusos fertőzöttet kezelnek, ami 597 új beteg felvételét jelenti egy nap alatt.

Franciaországban a járvány első gócpontja Elzász-Lotaringában Mulhouse városa volt, ahol hétfő este 3950-en voltak kórházban, közülük 844-en intenzív osztályokon, és a járvány kezdete óta 947-en vesztették életüket a fertőzésben. A régióból a hétvégén több mint 250 súlyos, de stabil állapotban lévő beteget szállítottak el repülővel, helikopterekkel és mentővonatokkal az ország más, kevésbé leterhelt régióiba, valamint németországi kórházakba, s hétfőn is folytatódtak az egészségügyi evakuálások.

A járványügyi
velemenyezd, 2020. március 30. hétfő, 21:24
Képek, videók
Franciaországban - BO
dandej
2018. szeptember 29. szombat, 14:17
Franciaországban
sanci81
2014. augusztus 31. vasárnap, 18:30
Valahol Franciaországban.
mailona
2012. október 02. kedd, 19:47
Franciaországban
zsoka1953
2010. június 28. hétfő, 12:42
Franciaországban 2009.sze
judit0716
2010. április 05. hétfő, 10:01
Menton,Francíaországba n
lerzsy
2008. október 06. hétfő, 09:53
Salomon_van_Ruysdael_E so_
balatonne
2009. november 29. vasárnap, 17:35
Miközben a telefonok
sanci81
2017. augusztus 05. szombat, 15:35
Miközben mosogatsz
anna4459
2015. január 28. szerda, 09:37
Miközben leszeded a dísze
irmus
2015. január 04. vasárnap, 17:13
miközben.jpg
wegnerzs
2012. december 12. szerda, 10:53
halottak napi1101.jpg
maroka
2019. november 01. péntek, 08:19
Halottak elszállítása ism
furaila
2018. november 23. péntek, 17:42
Sortűz utáni halottak
furaila
2018. november 23. péntek, 17:41
0 halottak napján gyrtya
lovaszmarika
2018. november 19. hétfő, 16:38
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.