Belépés
2020. január 17. péntek | 3. hét | 17. nap | 18:12 | Antal, Antónia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
WASS ALBERT: Csaba (3.fejezet)
HAMAR ELTELT A NYÁR. Az első dérrel együtt a könyvek is előkerültek, s a tanulás újra elkezdődött. A Fileki udvarra nehéz napok jártak akkoriban. Gyönge volt a termés, s a sok változás is kikezdte erősen Márton úr munkakedvét. A vadászidő is megjött, suhogó szárnyakkal húztak a vadrucák, ökörnyálas tarlókon kövér nyulak bukdácsoltak: de nem volt puskája senkinek. Bandi úr járkált ugyan utána, meg is ígérték, hogy visszakapja, bár a serétest, de bizony telt az idő, s puska nem volt sehol.
Egy élelmes vadásznak eszébe jutott, hogy lehet vadászni puska nélkül is s egyszerre karcsú, ideges kutyák ütötték fel a fejüket a Mezőségen, az agarak. Bandi úr is szerzett magának kettőt, azokkal vadászott. Néha lóháton ment velük, néha lesbe állt a nádas szélén s várta, amíg a kopók kihajtották a rókát. Akkor aztán hajrá! Rohant a Cicke meg a Vihar, s a domb derekánál már utolérték a sirülő komát. Akkor aztán elkezdődött a harc. Vicsorgott a róka, igyekezett védeni magát,
de csak addig tartott a játék, míg valamelyik elcsípte a nyakát, s akkor nyekk, vége volt mindennek.
Ferkó is résztvett egyszer egy agarászaton. Még novemberben történt. Többen gyűltek össze Bandi úrnál, s hogy vasárnap volt, Márton úr elvitte Ferkót is magával. Velük volt Farkas úr is, vadonatúj zsíros csizmájában, amit egy héttel azelőtt vett a mócsi vásáron.
A háztól indultak el, s hogy sokan voltak, hát gyalogosan folyt a vadászat. Katóka is ott járt Ferkó mellett, a Bandi úr leánya. Szőkén és fitosan, szürke condrából készült zekéjében, kicsi csizmájában.
Ebéd ideje az erdő mellett érte a társaságot. A szekerek ott vártak már egy szélvédett tisztáson, a kocsisok nagy derék tüzet rittyentettek, mert bizony hidegecske volt már, s szívesen melegedett mindenki. Kibontották a tarisznyákat, előkerültek a borosüvegek is. De csak csöndesen ettek, csöndesen ittak. Mindenkinek régi vadászatokon járt az esze s egyebeken. Tréfa helyett komoly dolgokról esett szó. Ott ültek a tűz körül, háromlábú vadászszékeken, összehajló fejjel. Ették a szalonnát, itták a bort, néha sóhajtgattak is, de legtöbbször nagyokat hallgattak. Barázdás arcú, komor, érett emberek mind. És ekkor álmodott Ferkó másodszor Csabáról.
Nem is volt igazi álom, csak olyan ébren-álom, amit olyankor álmodik az ember, ha sokáig szótlanul, önmagába felejtkezve ül. Egészen furcsa volt. Csak egyszerre valahogyan eszébe jutott, hogy így ülhettek annak idejében a menekülő hunok is valahol egy tűz körül, sötét, hideg erdő közepében. S már látta őket. Amint összeboruló, bús, gondterhelt fejjel falatoztak, súlyos szavakat mondottak néha és nagyokat hallgattak. És így ült ő is akkor, Csaba királyfi. Valamivel távolabb tőlük, kivágott fatönkön. Csak éppen hogy nem ült ott Farkas úr a balján, senki sem ült a balján. S leány se volt. S ha volt is, nem ilyen. Talán Saroltához hasonlított inkább. Így volt, éppen így.
Hátul a kipányvázott lovak, elől a tűz s fáradt, szótalan, rosszkedvű húnok.
Ő aztán felállt és azt mondta.
- Ne búsuljatok. Előlről kezdünk mindent. Építünk új országot. Szebbet. Boldogabbat. Csak a magunk számára. Ne féljetek, megsegít az Isten. Most pedig előre, utánam! Ők pedig felugráltak mind a tűz mellől, arcukon kinyílott a lelkesedés s ujjongva kiabálták.
- Úgy van! Éljen Csaba királyfi! Előlről kezdünk mindent! Éljen az új ország!
Szép volt, hatalmas, boldog pillanat volt.
S ekkor a pillanat másik végiben megszólalt kicsit rekedten a Farkas úr hangja.
- Megtanultad holnapra a szavakat?
- Meg... hogyne... - dadogta felriadva.
- Hát akkor mi az hogy ,,arma virumque cano Trojae qui primus".
- Fegyvert s vitézt énekelek, Farkas úr, - szólt közbe a gyermek komolyan - csakhogy most vasárnap van, s többet nem mondok.
Ekkor állt fel Bandi úr éppen, s megfújta a trombitát. A tűz körül ülők felugráltak, egy percre olyan volt, mintha valóban az álom folytatódott volna. De aztán búcsúzkodni kezdtek s indult kiki a maga kocsiján, hazafelé.

ATTÓL KEZDVE GYAKRAN AKADTAK ilyen álmai Ferkónak. Beleélte magát az ébrenálmodásba, álmát meg tudta szakítani és újra elkezdeni, valóságos másik életévé vált a mese.
Esténként leginkább, mikor ott ültek a kis szobában. A kályha melegen duruzsolt, Farkas úr elhevert az ágyon, s körmét vájta, ő meg a lecke fölé hajolt, mintha elmélyedt volna a tanulásban. De szeme nem fogta a betűt. Húnokat látott, rengeteg erdőket, épülő falvakat.
Vagy délutáni kószálásokon, egyedül, amikor a lábai gépiesen vitték dombról-dombra, keskeny mezei utakon. Ilyenkor szélesen kiálmodta az egész mesét. Voltak képek, melyekhez többször szívesen visszatért. Az ilyeneket mindannyiszor újra élte. Különös volt. Néha olyan tisztán látta magát, mintha valóban már átélte volna mindazt.
Olykor apró, feketesörényű lovon ült. A nyeregkápán kard csüngött és csákány. Mögötte sokan voltak. Barnaarcú, komor emberek. Némelyeknek véres seb volt a fején, mások felkötött karral lovagoltak. Sötét, csöndes erdőkön mentek át.
Olykor tábortűznél ült és tervezett. Körülötte aludt a tábor, csak az őrtüzeknél álltak mozdulatlan alakok s az éjszakát figyelték. Olykor meg építeni kezdett, és ezek voltak a legszebb álmai. Magas földsáncokat hányatott, falakat emeltetett, menedéket embernek, jószágnak. Felszántatta a völgyeket, megtanította az embereket búzát termelni, tehenet tartani, gazdálkodni. Ezt az álmot el is játszotta néha, ha szabad délután volt és szép langyos idő s a kertben rajta kívül senki. Várrá lett olyankor a mogyoróbokor, az orgonalugas, minden rózsatő egy-egy falu s a falvak körül gulyák és ménesek: gazdag, szép ország volt a hunoké.
S néha ellenség tört reá. Feldúlta a falvakat, elhajtotta a méneseket, a várakat ostrom alá vette. Egy-egy várat el is foglalt olykor, a mogyoróbokrot vagy az orgonalugast. De aztán jött ő, Csaba királyfi, feketesörényű gyors lován, s mögötte ezer válogatott vitéz, és az ellenség futva menekült. Megesett az is, hogy csatát vesztett Csaba. Ezek szomorú, igaz álmok voltak. Nem is játék már: önkínzó beismerés. Ilyenkor menekülni kellett, sötét erdők, nagy hegyek közé, s a hegyek tele voltak sebesültekkel, bujdosó népekkel.
De aztán újra, meg újra elölről kezdődött minden. Összegyűjtötte a menekülteket. Sereget csinált belőlük. Ő maga osont le az ellenség táborához éjszaka, hogy híreket szerezzen. Aztán rajtaütött az alvó ellenségen. Éjszaka gyújtotta rájuk a tábort. S az ellenség futott. És akkor újra kezdődött az építés.
Kétezer ember fát döntött északra a mogyoróktól, kétezer ember követ fejtett a bazsarózsák alatti bányában. Várak nőttek ki újra, falvak támadtak, ménesek, gulyák szaporodtak. Különös, szép játék volt ez, álom és mese között, valahol félúton. S háttérben, ködösen Nagyapó hangja, mint távoli valóság.
Aztán eljött az idő, amikor a mese tovább kellett haladjon. Újra nyár lett, eltelt a vizsga, s az új tanévről úgy határozott Fileki Márton, hogy Ferkó bekerül a kolozsvári kollégiumba.
- Én is ott tanultam, apám is ott tanult. Most rajtad a sor. Eridj, szokjál az élethez.
Ez a nyár a búcsúzkodásé volt. Először megerősítette újra a várakat, sáncot emeltetett a falvak köré, behordatta és elcsépeltette a termést, gondoskodott a ménesek és gulyák téli takarmányáról, a harangozóknak meghagyta, hogy harangozzanak ha baj van, s azzal elment Mezőgöcsre, Nagyapóhoz.
Mezőgöcsön még nyílottak a mályvák, a méhek döngtek, Nagyapó szemelte a paszulyt és Nagyanyó rakta a kártyát. De a kert utait már nem seperte senki, az udvar kövei közt kinőttek a gyomok s Szuszána későn jött, ha hívták és néha feleselt.
- Mondja, Nagyapó, - kérdezte Ferkó egy délután, amikor kettesben ültek a méhes előtt - eljutott Csaba királyfi őshazájába? Hozott segítséget?
Nagyapó megütődve nézte unokáját, csodálkozott, hogy mik járnak a gyermek fejében, aztán vállat vont.
- Én azt nem tudhatom. Négyszáz évre rá jöttek ugyan a magyarok, de hogy ki hozta őket, nehéz megmondani.
- Élhetett Csaba négyszáz évig?
- Aki bölcsességgel és igazsággal halad az életben, és nem a maga hasznát nézi, hanem azt, hogy jóindulattal és belátással mit tud használni másoknak, az még sokkal tovább is élhet. Csak a ravaszság, a gyűlölet s a tökéletlenség az, ami elpusztítja az embert - felelte Nagyapó lassú szóval s gyér fehér szakállát megsimogatta. Levette a szemüvegét, megtörölte s így folytatta közben, a maga számára.
- Már én nem bánom, ha ma is meghalok. Nagyon megromlottak az emberek. Nagyon. Csak a ravaszság, csak a gyűlölködés. Azért is rontja meg az ördög a világot.
Azzal felkelt a padról s apró, tipegő léptekkel az almafák felé indult.
- Milyen különös, igazán, milyen különös.
Ferkó még utána szólt.
- Nagyapó! Látta-e valaki Csaba királyfit, amikor a hadak útjáról visszatért a földre?
Nagyapó megfordult, kicsit megütődve, kicsit csodálkozva, aztán csak legyintett bosszúsan.
- Mi az, hogy látta, vagy nem látta! Szamár beszéd. Az emberek csak a ravaszságuknak hisznek, az eszüknek. Mi egy ember esze? Semmi. Csak az igazság, a jóindulat és a belátás. Ez a három, ami az embert előbbre viszi. Más minden csak letaszítja, hátrafele.
Azzal haragosan, kicsit sértetten is, siető léptekkel tova indult kedves fái közé.
Azon a fülledt, kicsit borús nyári estén, amikor Ferkó Mórucra visszaérkezett, hajolt le először az ég a mogyoróbokorhoz s fényes csillagúton Csaba vitézei vágtattak alá, hogy rendet csináljanak. A harangozók harangoztak, a falvak égtek, méneseket és gulyákat hajtott el az ellenség és rabszíjra kötözött embereket. De Csaba királyfi rendet csinált azon az estén, szép, igazságos rendet.
Két hét múlva aztán újra elment. Ez már szomorú búcsúzás volt. A várak bástyáin fekete fátyol lengett. Könnyes nagy harangot vert valahol egy láthatatlan sötét harangozó. Máriskó is sírt a konyhaajtóban. Gyuri feltette a poggyászt a bakra.
- Áldja meg a Jóisten, drága úrfi.
Aztán mentek. Nem ezer válogatott levente élén, egyedül indult Csaba királyfi, messzi idegenbe. Nem is volt királyfi, csak bujdosó szegénylegény. Hogy mégis szép és nagy célért megyen, segítséget hozni, azt csak Márton úr tudta egyedül, aki mellette ült a döcögő kocsin s szemére húzott kalapja alatt sötéten, mélyen elgondolkozott.

LOPVA SURRANT AZ IDŐ Móruc felett, akár a szél a kert fái közt. Oly lassan járt s olyan gyorsan mégis. Alig-alig látszott, ha mozdult egy araszt a történéstelenség kopár hegyoldalán és mégis éveket hagyott el maga mögött. A Mezőségen az évek is úgy járnak, mint azok a lassú szürke szekerek, melyeket két sovány tehénke vonszol maga után az agyagos dűlőutak kátyúk között, egyhangú, jámbor nyikorgással.
Talán fel se tűnt senkinek, hogy az évek egymásután mentek, mint átvonuló felhők az égen. Csak éppen öregebbek lettek az emberek, s néha harang szólt, amikor valakit a hegybe kivittek, s néha meg keresztelni járt a pap, ahogy az emberek váltogatták egymást a sorsvirrasztásban.
A Fileki udvart is súrolták az évek. Az istállókról leverték a vakolatot, tetőkről a cserepet meg a nádat, letaposták a kerítéseket is, ahogy átjárogattak rajtuk.
Fileki Márton hangja alig-alig csattant már a majorudvaron. Csak Farkas úr lézengett beesett mellével a béresek után, aki nevelőből lassan ispánná vedlett, s ott ragadt a sárban, meg a fizetésben. Nehéz dolog elhelyezkedni manapság - gondolta Farkas úr és meghúzta magát, mint a mezei pocok, ha kalangya alá jut. Hajnalon két kopogott ablakán a béres, annak kiadta a kulcsokat, s aztán átfordult a másik oldalára. A béres kivette az abraknak valót, néhányat marékkal vetett az állatoknak
is, a többit félretette a korcsmárosnak. A kulcsot visszavitte Farkas úrnak, az morgott, tedd az ablakba, mondta s tovább aludt. Nyolc órakor bejött Mányi a csizmákért, fél kilenckor visszahozta őket, akkor még egy kicsit eltréfált a leánnyal, megvisogtatta, aztán felkelt s megkávézott. Így haladt a móruci gazdaság szép rendben.
Egészen addig ment ez így, amíg Mányi egy reggel sírva újságolta, hogy gyereke lesz. No, ennek fele se tréfa - vélte Farkas úr. Hamarjában szerzett egy új leányt a konyhára, aztán bábaasszony, doktor, persze pénz kell az ilyesmihez. Farkas úr tehát szép suttyomban eladott a gabonásból előbb tíz mázsa búzát, aztán újra tizet. Vaszilika, a béres, besúgta Vén Gyurinak, Vén Gyuri Márton úrnak s Farkas úr repült. A kulcsok Vén Gyurihoz vándoroltak, majd Vaszilikához. S maradt minden a régiben.
A Mezőség lassú üteme őrölte tovább az időt. Valami a múltból összeomlott, de csak úgy fokozatosan, robajtalanul, mintha homokból lett volna. Az emberek újra lecsillapultak, elteltek a nagy idők, mindenki igyekezett vissza a rendbe. Csak éppen a birtokok megapadtak, üresen álltak hosszú uradalmi istállók, s öreg udvarházak előtt az utakat belepte a fű. Csak éppen hogy néhány parasztnak több gondja volt és több veszekedése. S az új jegyző sem beszélt szebben hozzájuk, mint a régi.
Néhány vadászfegyver visszakerült régi helyére, olyanoké, akik nagyon utánajártak. S újra megkezdődtek a vadászatok. Az urak újra összegyűltek vidám vacsorákra, a léhaság, tréfa visszatért, lomha kedélyek belesüppedtek újra a mindennapi súlytalanság megszokott rendjébe, hiszen tulajdonképpen nem is történt semmi. Csak a hivatalokban románul beszéltek s a jövedelem apadt, az adósság nőtt. Akinek azelőtt négyes fogatja volt, tovább is megtartotta. Sőt, sokan autót vettek, mert városokon cifra élet indult, s illett azzal lépést tartani.
Ki bánta azt, hogy itt-ott megszűnt egy-egy iskola. Megsóhajtgatták, de nyúl és róka volt elég s hangos vadászvacsorákon együtt nevettek régi vicceken az újdonsült urakkal.
Bandi úr szekere zörgött tovább a dűlőutakon, puskával, bekecsben bedöcögött a vásárokra, mint régen. Recsegő mély hangján harsányakat kacagott a hivatalokban s ha úgy kívánták, hát románul beszélt.
Városra nem igen járt, mit is keresett volna. Csak Márton úrhoz, s a környékbe, olykor Újhelyig, ha nagyvásár volt. Nehézkesen mozgott a városi kövezeten s nem lelte jól helyét. De még le is mosolyogták volna tömöttvállú városi ficsúrok, amiért olyan érdesre cserződött a két ökle s az arca.
Aztán meg városon csak Szamosközi András lehetett volna, vagy mások szerint Andrei Szamosközi. Nem pedig némai Bandi úr, mint odahaza. A kettő pedig nagy különbség. Szamosközi András ott városon válláig sem ért annak a Bandi úrnak, aki a csizmás lábát úgy meg tudta vetni ott kint a mezők közt.
Pedig irdatlan nagy hegyomlások voltak s az ilyen csizmák alól sok föld kidőlt. Régen, ha Bandi úr megindult a földeken végig, a mezsgyén kezet foghatott Fileki Mártonnal. De azóta sok minden változott. Hanem ahol Bandi úr állva maradt, ott éppen olyan keményen állt továbbra is, mint azelőtt.
Mert van fa, amelyiknek a gyökere nagyon mélyen bent van a földben. Évszázados mélységekre bent. És ember is van ilyen. És sem az ilyen fát, sem az ilyen embert nem bánthatja nagyon a vihar. Csak megtépheti, de kidönteni nem bírja. Mert a gyökere benyúlik a föld szívéig éppen s a föld hűséges erővel megtartja az ilyen fát s az ilyen embert.
S ilyen ember volt Bandi úr. Éppen csak hogy a hangjára nem tizenkét béres figyelt, mint azelőtt, hanem mindössze három, s a csűrjeiből is egy idő óta kevesebb szegény embernek jutott mindennapi kenyér. Pedig a szegény emberek nem apadtak el mégsem.
- A föld haragszik - mondotta Bandi úr egyszer a némai bírónak s az embereknek, akik ottan állottak, - a föld haragszik és azért nem terem.
És az emberek tudták, hogy ez nemcsak beszéd. Mert hogy a föld él és lelke van, azt mindenki tudhatja, akinek dolga van vele. S lehet valami abban, amit Bandi úr mondott. Mert mégis csak furcsa, hogy a sóskúti tag például, amióta szétosztották az emberek között, alig termi a málét, pedig azelőtt milyen csuszák voltak. Mégis, amióta a Simion két tehénkéje állt bele szántani s a Tódoré, azóta csak csúfolkodik a föld. Az erdő sem nőtt többet, amióta rágják a juhok s a rét is csak sátét adott és gólyasalátát. Ilyen a föld, ha egyszer megharagszik.
De Bandi urat szereti a föld. Megmutatta többször. A móruciak dolgában is, még akkor, amikor a Csongorádot letarolták s rávetették a Lügetre magukat.
Zavaros-forma volt akkor a világ, s az emberek sok mindent mertek.
A Lügeten s a Dánón Bandi úr maradt a gazda, törvény szerint. De a móruci bíró, bizonyos Dumitru, kérvényt íratott a tanítóval, hogy az a két erdő kell a szegénységnek. S mondta is mindjárt az embereknek: mienk már az az erdő!
Tél volt akkor, talán január éppen. A hegyeken hó s nagy hó a völgyeken is, meg az erdőkön végig. Bandi úr fejszései kopácsolták a Lügetet, s a fejszehang visszadöngött a Dószról. Hát dél tájban csak odabotlik a móruci hajtó, bizonyos Grigorás, s mondja az embereknek, akik vágnak ottan: abba kell hagyni, mert az erdő nem Bandi úré többet, hanem a községé.
Olyan világ járt akkor, hogy senki sem tudhatta, hol az igazság. Így aztán összedugták fejüket az emberek, s a fejsze elhallgatott. De délután már ott állt Bandi úr maga. Szétvetett lábakkal állt az irtáson.
- Hol az az ember?!
De az már nem volt sehol.
- Nocsak. Szóljon a fejsze!
S a fejsze döngött megint. Hát csak jön a móruci ember újra nagy szaporán, hosszú, nyúlt arcú ember, párát liheg, amint felfele kapaszkodik. Meglátja Bandi urat s meglassít. S áll Bandi úr az irtás közepén és nézi az embert.
- No, Grigorás - mondja - hát mi bajod neked az én erdőmmel?
Az én erdőmmel: itt megnyomja Bandi úr a szót, hogy csak úgy zúg a fák feje fölött, s az emberek leeresztik a fejszét mind és figyelnek. Áll keményen a gazda, bőrös bekecsben, zsebredugott kézzel s a magyaros süveg féloldalt a fején. Grigorás lihegve jön, de a kucsma már ott van a kezében és mondja.
- A primár rendelte, mariásza Bandi, hogy nem szabad a Lügetben vágni többet.
- Micsoda primár, te?! - horkan rá Bandi úr.
- A móruci primár, instállom.
- Aztán mióta parancsol a móruci bíró az én erdőmben?
- Azt mondta a primár, hogy mostantól kezdve a községé a Lüget meg a Dánó...
Elvörösödik Bandi úr lassan. Megfeszül a dereka s a válla is, hogy kipattan a bekecs is a mellén.
- Azt mondta? Úgy? Hát te meg mondd meg annak a tolvajnak, hogy én meg azt mondom: övé az anyja keserve! Ha dolga van velem, hát jöjjön ide maga. Te pedig Grigorás, - és itt kiveszi Bandi úr két öklét, két kemény barna öklét a zsebéből - te pedig, Grigorás, ha még egyszer, egyetlen egyszer, parancsolgatni mersz itt az én erdőmben, két keserves pofont kapsz tőlem, azt a részeg istenit az anyádnak, hogy a községházáig repülsz egyenesen. Megértettél fiam, Grigorás?!?!
Megértette, hogyne értette volna. De hát ő igazán nem hibás, ő csak szegény cselédje a községnek, azt teszi, amit parancsolnak. Mit tudta ő, hogy miként van a dolog. Dehogy is tette volna másképpen, dehogy is tette volna... S így köszön el: kezitcsókolom, mariásza Bandi.
Aztán megy lefele, visszanézni sem mer. Csak az aljból, lopva. De Bandi úr ott áll még mindig.
Áll a vágottban. Egyik lába előre vetve, két keze összefonva a mellén. Áll és néz. De ahogy áll és ahogy néz, abban sok-sok minden benne van. Kenyérmezőn, este, őrtűzgyújtáskor állhatott még így, csak akkor Kinizsi Pálnak hívták. Vagy Bizánc alatt, miután beverte csákánnyal a kaput.
Bandi úr fejszései levágták a kijelölt részt egy-két nap alatt, a fát rakásokba gyűjtötték szépen, aztán rábízták öreg Jánosra és elmentek. Régi hajtó öreg János a Lügeten s a Dánón. Talán harminc éve szolgálja már az erdőket, de lehet, hogy még régebbről. Barázdás arcú, szürke bajuszú öreg parasztember. Háborút járt, sokat temetett, bajhoz nőtt magyar ember, öreg János.
S harmadnap este, ahogy ereszkedik alá az irtás mellett, csak elébe kerül az a Grigorás, Mórucból.
- Te - mondja neki hetykén - ezekből a csomókból egyet sem visznek el innen az úr béresei!
Így mondja s a szemei mélyen és sötéten s szemöldökei alatt. És a kezében hosszúnyelű erdővágó balta. Visszanéz rá öreg János, és az ő kezében is balta.
- Nem is - feleli lassacskán - ha nem jönnek ki érte.
- Innen aztán még egy szálat se, ha ki is jönnek!
- Nono, - hökken rá öreg János - talán te tiltod meg, mi?
Áll egymással szemben a két ember és a kezükben balta.
- Én.
És nézik egymást.
- Itt ezentúl én őrzöm az erdőt. Te mehetsz haza, János bácsi.
Nézi öreg János a móruci embert. S nézi kezében a vén kótogtatót. Furcsa, valahogy eszébe jut a hadnagy úr, amikor mondta, odakint a muszka fronton. No fiúk, ezt az állást tartani kell utolsó emberig, az a parancs. Ha jön a muszka, lövitek, ha tovább jön, még jobban lövitek, ha nem lehet már lőni, akkor üttök, szúrtok, vágtok, amit csak lehet. Ameddig éltek, de meg azután is. Neki medáliája volt már akkor. És így mondta a hadnagy úr: utolsó emberig. Hogy is jut ez most eszébe? El is mosolyodik rajta.
- Én aztán nem, Grigorás.
- Nem?
- Nem.
- Pedig jobb volna, János bácsi. Holnap jön a falu szánokkal, s elviszik a fát mind.
- Innét?
- Innét.
Megcsóválja öreg János a fejét.
- Na, ezt már nem hiszem. Alighanem részeg vagy te, Grigorás.
Felmérgelődik ezen a másik s mozog a keze, ahogy beszél s a kezében a balta.
- Nem hiszed? Nem hiszed? Hát meglátod majd! Sok mindent látsz még majd, csak várjál egy kicsit. Sok mindent láttok még. Azt hiszed úgy van most is, mint régen? Hajjaj, majd meglátod, hogy mi lesz még itt, veletek s az urakkal!...
De öreg János azért csak mosolyog bölcsen.
- Grigorás, voltál te háborúba?
- Hát mért?
- Láttad, hogy milyen az? Az egyik támadja, a másik védi. Aztán aki erősebb.
Nekivörösödik Grigorás nagyon.
- Mit? Tán azt hiszed, hogy megijedünk az úrtól? Sze merne csak idejönni! Sze kerülne csak elém!
- Hű, mekkorát futnál, ugyebár...
De már erre nem is felel a móruci ember. Csak kézbe kapja a baltát hirtelen s a nyelivel úgy vágja mellbe öreg Jánost, hogy befordul a hóba. Kiabál még rá néhányat, csúnyát, aztán elmegyen.
Felkel öreg János nehézkesen a hóból. Nyög egyet-kettőt, de nem szitkozódik. Csak megkeresi a baltáját is, előkotorja a térdig érő hóból, megtapogatja hideg acélját s azt gondolja magában: hej, harminc évvel ezelőtt...
Aztán csak elindul felfele, egyenest Némának.
Még sötétben indulnak el a szánok Mórucból. Jó harminc szán. Fel a Holtyerágra s a Holtyerágon végig. Mire a Valea Furcsin kiérnek a Lüget alá, ott túl az Akasztófahegy tetején már néhány felhőrongy sárgulni kezd s a völgyeken köd ül, olyan mint a tej. Köd van a Dánón is, meg a Lügeten s köd messze végig mindenütt és nagy siket csöndesség.
Grigorás megy elől egyedül, a többiek a szánok mellett. Szótlanok és töprenkedők, pedig velük van Tódor is, a delegát. Grigorás megy elől, a kisösvényen, zúzmarás a bajusza s a szemöldöke, meg a szempillái, a lába alatt is csikorog erősen a hó, kemény nagy fagy volt az éjszaka.
Aprókat lép fölfele, nagyokat szuszog. Vágni lehetne a ködöt az irtás széliben, alig látszanak tőle a csomók. Ni, az első csomó mellett mintha füst is volna. Úgy bizony, tűz ég ottan, látszik. Fázik öreg János. No lesz melege mindjárt, megállj öreg János. Kapsz te mindjárt a hátadra tüzet, a község fájából! Mert hallani már odalent, hogy cságatják a marhát. Harminchat ember.
Igyekszik Grigorás, töri nagy mérgesen a havat, egyenest a tűznek. Megállj, öreg János, megállj csak. Nem fog rajtad a szó, úgylátszik. Majd fog egyéb.
De az első csomó bütüjénél csak megdermed Grigorás. Mert igaz, hogy ott a tűz, kicsike tüzecske a csomó mögött, még közelebb is, mint ahogy gondolta, alig öt lépésnyire. És igaz, hogy egy tönkön ott ül János bácsi is és pipa van a szájában és néz feléje nagy figyelemmel. De a tűz mellett, alig öt lépésnyire Grigorástól, háromlábú vadászszéken ott ül Bandi úr maga és kicsike nyárson szalonnát pirít. És ott van a kutyája is, a nagy foltos kutya és a puska a csomónak dűtve. És morog a kutya. Grigorás áll, mintha megdermedt volna, s Bandi úr se mozdul, csak pirítja nyugodalmasan a szalonnáját s néha a szalonnát nézi és néha Grigorást.
- No Grigorás, - szólal meg aztán - hát mégis eljöttél!
De már erre meg is fordul a móruci s mozdul visszafele.
- Állj csak meg! - kiált rá Bandi úr, de hogy nem hallja, csak int a kutyának - Lord, rá!
Ugrik a nagy foltos kutya hármat s már ott van Grigorásnál. Nyakába is szökne, ha meg nem állana s szembe nem fordulna vele. Így csak herreg, és acsarkodik, a móruci meg káromkodva hadonászik a baltájával. Csak most kél föl Bandi úr a tűztől.
- Te, - mondja - ha csak hozzáérsz ahhoz a kutyához, megcsaplak, hogy csámpás maradsz örök életedre.
És áll Grigorás, nézi a kutyát és a kutya őtet. Bandi úr pedig odamegyen hozzá, ráteszi a kezét a vállára s viszi vissza a tűzhöz. Üres a Bandi úr keze, az embernél meg ott a balta, mégis megyen vele engedelmesen s még reszket is belül.
- Úgy, Grigorás, - mondja Bandi úr - beszélgetni fogunk egy kicsit. Vedd csak le János a puskám szíját.
Körültekintget, hát ott van csak mindjárt a csomó végiben egy szép fiatal magfa.
- No, gyere csak.
De már erre megszólal az ember is.
- Mit csinálsz velem, domnule? Megkötözni nem hagyom magam!
- Na-na, csak ne hepciáskodj, Grigorás.
Aztán, hogy az ember nem jön magától, csak odapenderíti félkézzel a fához. Öreg János is hozza a szíjat, Grigorás pedig huzakodna, tülekedne, ha lenne kivel. De Bandi úr csak kiszedi kezéből a baltát, aztán hogy fickándozni kezd, hát csak ropogtat egyet a csontjain, aztán meghurkolja csuklóin a fegyverszíjat s egyből odakötözi Grigorást a fához. Ordít Grigorás.
- Héj, emberek, héj!
De csikorog s ropog ott lent a hó, harminc szán alatt, hatvan marha alatt csikorog és ropog erősen, nem hallanak tőle az emberek semmit. De ha hallanák is? Messze vannak még és lent nagyon. Grigorás pedig jajgat és nyöszörög és rángatja magát, mert fáj neki erősen a Bandi úr keze. De mentől jobban rángatódzik, annál jobban fáj. Bandi úr pedig beszél is közben hozzá.
- Látod fiam, Grigorás, így is történik néha. Fáj? Hát hadd, hogy fájjon. Egészséges az nagyon. Aztán mi dolgod van neked öreg Jánossal, mi? Nem szégyelled magad, egy olyan vén embert megütni? Piszok fickó vagy te, Grigorás. Nagy büdös disznó vagy te, Grigorás, gyermekem. Hát engem mért nem ütögetsz a fejszéddel, mi? Most legénykedj, Grigorás, most hepciáskodj, te hóhérok hóhérja. No látod, így is történik néha. Te büdös.
Aztán visszatelepszik a tűzhöz, előveszi újra a szalonnát s pirítgatja tovább. Megigazítja a zsarátnokot is és nézi, hogyan csöpög a zsír. Lent már hallatszik jól a cságatás, csak még éppen a köd takarja őket. De mintha már ereszkedne az is. Fent a gerincen a fák tetejét gyémántporos seprűvel akkor sepri végig először a nap. Hallja a szánokat Grigorás és hallja öreg János is, ahogy ott ül a rönkön és figyel lefele és hallja Bandi úr is. És mondja:
- Háború kell, Grigorás fiam? Hát háborúzzunk. Te vagy a hadifogoly. Ez itt a lövészárok s ott lent jön az ellenség. De a hadifogolynak a legrosszabb. Mert akárki győz, a hadifoglyot előbb főbelövik. De mindenesetre még jól meg is verik. Így bizony, Grigorás fiam.
Forgatja Bandi úr a szalonnát s nézi a bicskával, hogy jó-e. Aztán a vadásztarisznyából előveszi a kenyeret és enni kezd. Grigorás pedig áll térdig a hóban, sajog a két csuklója és azon gondolkozik, hogy vajon mi lesz még ebből.
Mert, hogy jó nem lesz, az most már bizonyos. Bandi úr pedig megkínálja öreg Jánost kenyérrel és szalonnával, s ahogy ott esznek, talán azon gondolkoznak ők is, amin Grigorás. És lentről közelednek lassan a szánok. Már itt is vannak, az irtás széliben. Bandi úr meg ül nyugodalmasan a széken, a szalonna héját odadobja a kutyának s a kenyeret is, ami maradt. Kulacsot vesz elő, s jót húz belőle. Aztán odanyújtja öreg Jánosnak is.
- Igyál, János.
Akkor már a szánok ott vannak, egészen közel.
Ereszkedik a köd. A nap végighull az erdőn s ragyog tőle a zúzmara bolondul. Tiszta és kék a levegő és éles, olyan, hogy aki beszívja, megerősödik tőle, ha arra való s elgyöngül belé, ha gyönge-féle. S az emberek állnak az irtás aljában, harminchat ember. Állnak és látják Bandi urat, meg Grigorást a fához kötve és nem mozdul senki. Erre nem számítottak.
Ekkor áll fel Bandi úr. Odalép a csomóhoz, kézbeveszi a puskát és a szeme az embereken.
- Na, mit akartok?
Mennydörög a hang, végig az irtáson. Zavarodottan áll ott lent a harminchat ember s bánják már veszettül, hogy feljöttek ide. És nem felel senki. Csend van. Csak egy-egy szán nyikorog, nyugtalan a marha a hidegben.
- Na, hát mi van itten?!
Jepuruc Tódort előtaszigálják valahonnan. Mert hát ő a delegát, ő a község embere, ő kell tudja.
- Na mondjad. Szólj hát, te tudod a dolgot.
S mondja Tódor, de a sapka már a kezében van akkor.
- A bíró küldött, instállom, a fáért...
Ráncba szökken a Bandi úr homloka.
- Micsoda bíró, micsoda fáért?!
- A móruci bíró, instállom.
- Aztán hol van itt annak a fája?
Csak nyel egyet Jepuruc Tódor.
- Azt mondta a bíró, hogy ez a fa a községé s hát azért jöttünk!
Megcsóválja Bandi úr hitetlenül a fejét.
- A községé? Arról én nem tudok. Ha községé, akkor írás is kell legyen róla. Hol az írás, Tódor?
Összesúgnak az emberek. Persze, hol az írás. Még olyan is van, aki a delegátra támad.
- Na, mutasd az írást! Hiszen azt mondtátok, hogy a mienk! Akkor írás is kell legyen róla! Hát persze!
Veszekednek. Szinte el is felejtik, hogy valamennyien tudták jól, miképpen van ez a dolog. És írás nem is volt soha, honnan is legyen. S rájuk zörren Bandi úr újból.
- Látjátok emberek. Hitvány tolvajok vagytok ti mind. Hóhérok, gazemberek! Nem szégyellitek magatokat, idejönni, hogy elvigyétek a más ember fáját! Sok bitang, tekergő, ocsmány fatolvaja! Hát tanuljátok meg, sok ganévá teremtett bitangja ennek a vérzivataros, keserves világnak, hogy én a magamét nem engedem! Nem engedem, és ha tíz falu jön, nem egy! Akkor sem engedem! Megértettétek?!
Megértik, hogyne értenék meg. Tiszta beszéd és világos, nincsen mit nem érteni rajta. És elkezdenek sopánkodni sokan. Vaj, hogy is gondolhat affélét, mariásza Bandi, hogy ők erőszakkal akarták volna elvinni a fát! Hogy ők valamit a törvény ellen akartak volna! Sze ha nem mondja a bíró, eszükbe se jutott volna soha!
De Bandi úr gondol, amit gondol s az emberek is gondolnak, amit gondolnak. Tanácskozás indul odalent és sokan, az okosabbak közül, azt mondják:
- Gyertek haza.
És akkor rájuk szól Bandi úr megint.
- Hát figyeljetek ide, emberek. Ha már itten vagytok, rakjátok fel ezt a fát s hozzátok nekem haza. Kaptok fejenként negyven lejt s egy jó áldomást otthon. Na. Kinek van kedve?
Tetszik a dolog soknak közöttük. S akinek nem tetszik, még meg is szidják. S feleli Tódor a többi helyett.
- Megcsináljuk, mariásza Bandi, már csak azért is, hogy lássa, nem gonoszságból jöttünk. Csak elbolondított az a tolvaj bíró, meg a jegyző, hogy a nyavalya törné ki őket!
Nevet Bandi úr s letámasztja a fegyvert újra. A szánok meg rakodni kezdenek. Dolgoznak az emberek megkönnyebbülten s szaporán, mert mégis csak tisztességesebb dolog ez így. S szidják a bírót közben, veszettül. Bandi úr pedig odamegyen újra Grigoráshoz s eloldja a fától. S úgy mondja neki, hangosan, hogy hallhassa mindenki, akit érdekel.
- No Grigorás, aztán mit verekszel te az én hajtómmal? Gyere, velem verekedj, ha dolgod van itt!
Megmarkolja az ember tyeptárját elől, a mellén. Megmarkolja és odahúzza magához. Aztán lök egyet rajta, hogy a csomóhoz henteredik egyből. Amint kászálódik kifelé a hóból, még rúg is beléje a csizmájával.
- Pusztulj innen!
Kotródik Grigorás, sietve. Még a baltáját is otthagyja a hóban. S az emberek közül néhányan kacagnak és néhányan bólogatnak és néhányan hallgatnak is elsötétült arccal. De a munka megy. Bandi úr pedig ott járkál közöttük és beszélget velük. Mindenkivel a maga bajáról. Asszonyról, gyermekről, földről, betegségről, marháról, falusi nyomorúságokról. Mert ismeri őket mind egy szálig. És jár közöttük puszta kézzel, pedig azoknál balta van. Pedig rabolni jöttek, mind a
harminchatan, és ő nem fél tőlük mégsem. Így járhatott annak idejében Imre király is pártütő Endre úr táborában.
Hazavitték a móruciak Bandi úrnak a fát azon a napon. Áldomást is kaptak, negyven lejeket is kaptak, ahogy kijárt nekik. De Lügettel s a Dánóval még sem ért véget a dolog. Sok mindent megpróbált a móruci bíró, hogy elvehesse Bandi úrtól ezt a két szép erdőt. De nem hagyta a törvény, hiába.
Azért legeltették néha suttyomban a vágottakat. De olyan nagy dolog, mint akkor ott a csomók mellett, még csak egyszer történt.
Alig szellőzködött kissé a tavasz, a móruci juhok már rágták a Csongorád bokrait. És egy napon ráterelték őket a Lügetre is. Öreg János még aznap jelentést tett róla. S másnap már ott volt Bandi úr. Egyedül jött s gyalog, a hegyeken átal. Mivel a völgyeken nem lehetett még járni, akkora volt a víz. És egyre jött még, folyton, a hegyekből.
Délelőtt volt s langyos szelek locsolgatták a dombokat. Fent barna kányák keringtek szélesen, s a nagy völgy olyan volt, mint egy tenger. S a tengeren szekerek mozogtak, mert ott volt az út. Túl a verőfényen szántogattak már a kisfizesiek. Nézte Bandi úr a vidéket a Lüget tetejéből, s a kutya ott állt mellette akkor is és odébb öreg János.
- A pojána felől jöttek bé instállom s egy másik turma a Dánónak tartott.
Jó. Szóval egyik a pojána felől, a másik a Dánón. Jó. Hallgatta Bandi úr öreg János reszelős hangját s gondolkozott. De nem mondta meg senkinek, hogy min gondolkozott. Talán az embereken gondolkozott, ott, a tavaszi hegytetőn, hogy miért olyanok, amilyenek. Cságatták ott túl a marhát a verőfényben, kristályos volt a levegő, s a mezsgyéken kicsike virágok. Rántott egyet a puskaszíjon s indultak a Lügetnek, ketten. A gyep muzsikált és szortyogott és rigók rebbentek lármás csacsogással az utak között. A Lüget aljában megálltak. Nagy csend volt mindenütt.
- Nincsen kolomp.
- Nincsen.
De ott voltak a nyomok a pojánán. Kicsit megálltak, nézték az erdőt.
- Már itt lehetnek a szalonkák, János.
- Tegnap láttam egyet.
- Este kimegyek a Tisztáshoz.
- Azt lehet.
A ritkításban érték el a juhokat. Négy pakurár küszködött velük, de nem tudták elmenekíteni a turmát. Az egyik pofont kapott, hogy felhengeredett, egy másikat elfogott a nagy foltos kutya. Kettő elszaladt a Holtyerág felé.
Terelgették négyesben a juhokat lefelé. Mikor pedig a Dánó tisztása mellett lekanyarodtak, beleütköztek a másik turmába, mely éppen felfelé tartott. Néhány fickó onnan is elszaladt, a juhok pedig mentek lefelé, vissza.
Lent, a nagy völgy széliben, ahol az erdő-nyilak majd az útig leérnek, lakik öreg János, a hajtóházban. A ház mellett nagy puszta karám, ott van az ma is. Abba terelték be a juhokat. Sok volt, háromszáznál is több. Rájuk csukták az ajtót, a pakurárokat hazazavarták. Az ajtó mellett padka volt, arra ült le Bandi úr és várt.
Lent a völgyön nagy volt a víz. Nem is látszott az út. S a víz gyorsan mozgott.
- Reggel még nem volt ekkora, - mondotta öreg János - a bogarasi tónál szakadt el a gát, bizonyosan.
Megesik ez gyakran, így tavaszfelé. Olyankor aztán csúnya lehet a víz és házakat is döntögethet a völgyön.
Telik az idő. A szél langyos és kellemes és a martokon már néhány sárga virág is van. Vadrucák húztak le hosszában a völgyön s ahogy elnéz utánuk, csak megakad a szeme valamin.
- Né csak, egy szekér!
Bizony, szekér az. Egylovas, lőcsös parasztszekér. Jön a város felől. Lassan halad s a víz úgy látszik tengelyen is felül.
- Ez is bolond, hogy most indult útnak.
Hát bolond kell legyen. Vagy idegen, aki nem ismeri a bajt víz idején. De lehet az is, hogy idevaló, aki városban járt és nem tudhatta, hogy így megnőtt a víz. Hiszen tegnap még nem volt semmi baj.
S a víz nő egyre és mind sebesebben jő onnét fentről. Már deszkákat is hoz és kóré zsuppokat. Az ilyen víz árkot ás az útba és hordja a kavicsot végig az emberek rétjein. Ne, de ezeknek a szekereseknek sem lesz jó végük.
- Itt vannak az emberek - mondja hirtelen öreg János.
Fordul Bandi úr a hegy felé gyorsan s lám, valóban jönnek. De sokan jönnek, nagyon. S fütykös van némelyiknél, meg némelyiknél vasvilla. Lármáznak, kiabálnak onnan messziről.
- Héj, domnule, mit csináltál a juhainkkal! Héj, domnule, hagyd csak el!
De aztán csöndesebbek lesznek s a karám mellett már hallgatnak s összetömörödnek. Csak akik hátul vannak, azok kiabálnak még.
- Héj, emberek, eresszük ki a juhokat!
De akik elől vannak, szemtől Bandi úrral, azok csöndesebbek sokkal. Csak kérdik.
- Miért hajtottad bé a juhokat? Miért verted meg a gyermekeket? Miért?
Mintha nem tudnák. Bandi úr pedig ott áll a karám ajtajánál, mellette öreg János és mellette a kutya. És a puska is ott, Bandi úr mellett. Az emberek szorosan állnak és a szemük sötét. És köztük alig tíz lépés hely. És mondja Bandi úr.
- Húsz lej juhanként.
Hangosan mondja, hallja mindenki. Akik elől vannak, felütik rá a fejüket és akik hátul vannak, még jobban kiabálnak.
- Hogyne, még mit nem! Ugyan mért?!
És most Bandi úr mondja megint.
- Megtanítlak titeket erdőt legeltetni. Az én erdőmet!
- Nana! Még mi is taníthatunk! - szól valaki hátul.
S ekkor Bandi úr üti fel a fejét. Elvörösödik, még a nyaka is. A keze ököllé feszül s pattan a kabát is a mellén. Aztán megindul. Nem nyúl a fegyverhez. Csak úgy megyen puszta kézzel az emberekkel szemben. Azt keresi a szeme, ott hátul, aki a szavakat mondta. Megy. A kutya mellette és morog. És mellette öreg János is, a baltával.
Wesselényi mehetett valamikor így a zilahi gyűlés széksorai között, robbanó indulattal, ilyen hatalmas-haragosan. Öreg Jánosnak egykedvű az arca, Zrínyi úr jobbágyai haladhattak így uruk mögött, szemközt a halállal, mikor kitárták a kaput, ott messze, Szigetváron.
Az emberek állnak mozdulatlanul. Mindenki hallgat. Olyan csend van, hogy hallani lehet: a Bandi úr csizmája döng a földön.
És ekkor valaki hátul, az emberek között felkiált hangosan.
- Né, a primár s a tanító! Most jönnek! Elviszi őket a víz!
Az út felé néznek mind. Ott cubukkol a szekér, már nem is messze, a ló hasig a vízben, alig-alig győzi. Az ülésre mászva két ember s egy gyermek.
- Mekkora a víz...
- Megindult a tó...
- Erős a sodra...
És ekkor hirtelen megbotlik a ló és eltűnik a vízben. A szekér billen és eltűnik az is. Valaki kiabál, valaki káromkodik és egy gyermek sikolt. Aztán sokkal arrébb megjelenik újra a lófej és megjelenik újra a szekér, de már viszi őket a víz lefele, mert ott van az árok. Két ember áll vállig a vízben és verekszik az árral, és egy gyermekfejet sodor lefele a víz. És az emberek állnak a dombon a karám előtt. Majd ötven ember. Fütykössel és vasvillával állnak és dermedt rémülettel a szemükben. És nem mozdul senki.
És ekkor egyetlen egy ember közéjük rohan, szétlökdösi őket, utat tör az öklével és rohantában veti le magáról a kabátot és szalad alá a víz felé és mögötte egy nagy tarka kutya. Már a mellényt is ledobta s a csizmákat is és már a vízben van és úszik az árral lefelé sebesen, amerre a gyermekfej el-eltünedezik.
S az emberek csak ekkor mozdulnak meg. Leszaladnak ők is a vízhez és kiabálnak, a primárnak, a tanítónak, Bandi úrnak s a Jóistennek, aki ilyesmiket csinál. Vannak bátrabbak, akik térden felül is bemennek a vízbe, aztán megfogják kéznél a bírót meg a dászkált s vezetik őket ki a szárazra. De Bandi úr akkor már lent van a jegenyék körül, s már kezében a gyermek ruhája is.
Messzire a háztól és az emberektől, nagyon messzire tőlük, kerül ki Bandi úr a gyermekkel a vízből. Az emberek pedig szaladnak hozzá, lefele a parton. Ott van velük a bíró is, az a bizonyos móruci bíró, lucskos és rémült és jajgat folyvást.
- Váj, a gyermekem, váj, a gyermekem!
De mire odaérnek, a gyermekből már kirázta Bandi úr a vizet s úgy adja át nekik, hogy tegyék száraz gúnyába, de azonnal. Az emberek takargatják ködmönökkel a kicsi gyermeket és sopánkodnak és néznek lefele a vízen, hogy merre van a szekér meg a ló. De azok már nincsenek, elvitte őket a víz.
Sopánkodnak és csóválják a fejüket sokan. Ilyen a víz, lám, hogyha megharagszik. Bandi úr akkor már ott ül külön a mart széliben és kínlódik a csizmáival. Mellette áll hűséges öreg János a mellénnyel, meg a kabáttal. S Bandi úr lucskos, erősen. Ott hever a kutya is csuromvizesen. De a nap süt fentről és nem fázik sem ő, sem Bandi úr.
A tanító és a bíró pedig odamennek hozzá. Bandi úr ül, azok állanak. Három lucskos ember, három ázott ember. És a bíró mondja.
- Isten fizesse meg, amit a gyermekemért tett a mariásza.
De Bandi úr nem is néz rá. Csak húzza a csizmáit s dagadnak tőle az erek a nyakán, mert nem akar fölmenni vizes lábára a csizma.
- Nem olyan nagy dolog - szuszogja gyötrődve.
Az emberek is odagyűlnek rendre a bíró köré, meg a tanító köré s fejcsóválva mondják.
-Váj, ügyes ember ez a mariásza Bandi!
S rábólintanak mind, pedig vannak, akik haragusznak rá csúnyán a juhokért. De rábólintanak, mert ez igaz beszéd. Bandi úr pedig ahogy kínlódik a csizmával, csak felnéz rájuk s mondja:
- Na, aztán azt a húsz lejt juhanként jó lesz összeszedni hamar!
Így volt ez akkor. Az a dolog a juhokkal eligazítódott azon a napon szépen. Megbékélt Bandi úr a faluval. De a föld nem békélt meg velük. S a móruci juhokat a következő télen elvitte mind a métely.
A jegyző, aki tudományos ember, azt mondta rá, hogy a nedves esztendő tette. De tudta mindenki, hogy nem az tette. Hanem a föld. Mert tudnivaló dolog, hogy a föld megharagudott a móruciakra Bandi úr miatt és törvényt tett.
Így volt ez, sok-sok esztendővel ezelőtt. Azóta meghalt öreg János, új ember őrzi az erdőket. De nem is volt több háborúság bennük. Valahogy mégis megokosodott a világ, megcsendesedett. Az emberek ráismertek az élet rendjére, hogy akik együtt kell éljenek ezen a földön, azok között békességnek kell lenni. Hogy a föld egymáshoz fűzi az embereket, s közös kötélen vonszoljuk valamennyien a sorsot.
scorpionsrose, 2014. november 02. vasárnap, 11:33
Címkék: Csaba királyfi, Talán Saroltához, Éljen Csaba királyfi, Fileki Márton, Élhetett Csaba, Csaba királyfit,
Kommentek
Rekordot döntött az Angyalváró cipősdoboz akció az erdélyi rászorulók megsegítésére
Magánemberek, helyi közösségek, civil szervezetek és vállalatok adakoztak, hogy szebbé tegyék a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított erdélyi gyerekotthonok lakóinak karácsonyát - közölte a mozgalom az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom örömmel tapasztalta, hogy idén jóval több cég és magánember kapcsolódott be az akcióba és sokkal több felajánlást is tettek, mint korábban.

Idén az Angyalváró cipősdoboz akcióban a Magyar Cserkészszövetség, a Csillaghíd Alapítvány, a NOE Ferencvárosi csoportja és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vett részt. A dobozokat a Waberer's szállítmányozó vállalat juttatta célba a Gyergyói-medencébe, valamint Parajdra.
velemenyezd, 2019. december 17. kedd, 16:05
Mi egy vérből vagyunk...
szeretet nem fogy el sosem - Pintér Béla és a Csemeték




SZÉKELY HIMNUSZ

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!

||:Maroknyi székely porlik mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!:||

* * *

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
göröngyös úton, sötét éjjelen.
Segítsd még egyszer győzelemre néped,
Csaba király a csillagösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
népek harcától zajló tengeren.
Fejünk az ár ezerszer
menusgabor, 2019. november 20. szerda, 19:30
Családok Angyala díjat kapott Böjte Csaba és Pál Feri
Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat kapott mások mellett Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke és Pál Ferenc Esztergom-budapesti egyházmegyés pap, mentálhigiénés szakember szeptember 18-án a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól .
A megalakulásának tizedik évfordulóját Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban ünneplő civil szervezet rendezvényén azok vehették át az Angelus Familiarum díjat, akik ,,tevékenységükkel, életpéldájukkal a gyermekvállalás, a családalapítás fontosságát és boldogságát" képviselték a nyilvánosság előtt.
Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a szervezet célja a gyermekvállalással kapcsolatos nemzeti minimum megteremtése. Ehhez az kell, hogy eloszlassák az emberek ezzel kapcsolatos félelmeit és ezáltal megszülethessenek a kívánt gyermekek. Szeretnék, hogy a következő években több ezer önállóan működő, helyi szervezete legyen a mozgalomnak - tette
maroka, 2019. szeptember 20. péntek, 10:24
Családok Angyala díjat kapott Novák Katalin és Balog Zoltán
szülőket hősöknek, angyaloknak nevezte, akik sokat tesznek azért, hogy a magyar nemzet gyarapodó és fiatalodó legyen.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy "az angyalság, az apaság és az anyaság összetartozik", mivel a szülők az angyalokhoz hasonlóan nem magukra, hanem küldetésükre, a gyermekeikről való gondoskodásra fókuszálnak. Az "önfeledés" a keresztény hitnek is lényege - mondta, hozzáfűzve, hogy aki erre képes, az rá tud csodálkozni társára, gyermekére és a világra.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a szervezet célja a gyermekvállalással kapcsolatos nemzeti minimum megteremtése. Ehhez az kell, hogy eloszlassák az emberek ezzel kapcsolatos félelmeit és ezáltal megszülethessenek a kívánt gyermekek. Szeretnék, hogy a következő években több ezer önállóan működő, helyi szervezete legyen a mozgalomnak - tette hozzá.

Családok Angyala díjat ítéltek még oda Bagdy Emőke klinikai szakpszichológusnak, Böjte Csaba ferences szerzetesnek, Csehi
velemenyezd, 2019. szeptember 18. szerda, 20:01
Benedekffy Katalin: Székely himnusz
Videó

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált.
Jussunk el honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk el honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
maroka, 2019. augusztus 08. csütörtök, 15:19
Latorcai: képesnek kell lennünk továbbra is magyarként élni
Európájából Európai Egyesült Államokká, egy olyan vízióvá próbálják változtatni, amely egyaránt tagadja a nemzeti értékeinket, hitünket és kulturális hagyományainkat" - fogalmazott a politikus.

Kiemelte, őseink életútja, a róluk szóló történetek közös, a magyarság kollektív tudatában élő örökségünk. "Erre emlékeztetnek az új kápolnához vezető úton álló, a magyar őstörténetet, az egykori hitvilágunkat megidéző emlékművek" - tette hozzá.

Latorcai János közölte: Attila, Koppány szobra, Csaba királyfi székely kapuja, a Magyar Táltos, a Veronika-harangláb, majd a kettős kereszt külön-külön is hangsúlyos üzenetet hordoznak, de együtt a magyarság kereszténnyé válásának szimbólumai, amelyek történelmi múltunkra, megmaradásunkra, nemzeti keresztény értékeinkre irányítják rá az ide látogató zarándokok figyelmét.

Kitért arra is, hogy Szólád és környéke Koppány ősi szálláshelye volt, a közeli Somogyváron pedig 1091-ben Szent László alapított bencés apátságot, az a király, akiben a magyarság megtalálta
velemenyezd, 2019. május 25. szombat, 14:22
Szathmáry Olga Ottilia: Levegőért kiáltó
elkülönült világ!
Sterilnek gondoljátok életteretek?
Bosszút áll jégmadár lényeteken!

Mikor csöndes eső záporoz,
Anyaföld élőlényeit táplálja.
Levegőért már nem kiáltok!
Erdő mélyén őzek szabadsága.
Madarak csicsergéstől hangos
zöld homályt takar lombsátort.

Ott az érintetlen mennyország!
Még bolygónkon megtalálod.
Csillagfényes éjszakákon Hold
fénye világol, megláthatod a Tejutat.
Földünket ölelőn a Nyilas-Orion kart.
Csaba királyfi útján él még szabadság!

Földünk tengelye és a Nap körül forog,
ragyogása jelenti létünket számunkra.
Ekliptikának körívén egy év Napunk útja.
Égbolt zenitjén havonta tizenkétszer trónol.
Évszakok változnak fényétől Bolygónkon.
Lesznek sötét éjszakák és meleg nappalok.

Budakeszi, 2018. augusztus 22-én

Szathmáry Olga Ottilia fotója

Budai hegyek Budakeszi mamutfenyők felől
cserhat3, 2018. szeptember 23. vasárnap, 10:43
Debrecenben mutathatják be a Bocskay/Hajdúk című rockoperát
egyrészt régi akadémiai kötetekben így is fellelhető, másrészt ezzel is utalni akart a nemesi származású fejedelem és hadvezér nagyságára.

Hozzátette: az opera egyik jelenetének helyszíne Debrecen, amikor az álmosdi csata után a hajdúk indulnak Kassára, s megállnak Debrecen főterén, a földre dobálják az ellenséges zászlókat, s a város Bocskay győzelmét ünnepli.

A Bocskay-rockopera főszereplője Rudán Joe lesz, az új darab énekesi pedig azok a színészek, operaénekesek és rockénekesek, akik a Csaba királyfit is sikerre vitték - mondta, megjegyezve, hogy közreműködik az operában a debreceni Hajdú Táncegyüttes és reményei szerint a Református Kollégium kántusa.

Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke, a darab fővédnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az identitás megerősítésével lehet legjobban helyben tartani a fiatalokat, amihez Debrecenben és a hajdútelepüléseken nagyban hozzáhárulhat az erdélyi fejedelemről és a hajdú ősökről szóló rockopera.

A megyei önkormányzat egyébként
velemenyezd, 2018. szeptember 18. kedd, 17:29
Képek, videók
Csaba királyfi csillagösv
sanci81
2014. november 22. szombat, 18:54
Hadak útja Csaba királyfi
pacsakute
2014. október 01. szerda, 03:42
Csaba királyfi lovai_n.jp
lilagondolatok
2014. július 14. hétfő, 00:25
Csaba-királyfi szobra.jpg
farkas1945
2010. december 10. péntek, 23:29
Csaba királyfi
padrag
2007. november 06. kedd, 21:09
vilmosek kislanya-sarolta
agica2004
2019. augusztus 29. csütörtök, 18:32
Vilmos-György-Sarolta. png
agica2004
2018. szeptember 14. péntek, 21:38
Diana és Sarolta hasonlít
agica2004
2018. július 19. csütörtök, 20:47
Vilmosék kislánya-Sarolta
agica2004
2018. július 12. csütörtök, 19:14
katalin-sarolta.jpg
agica2004
2018. május 23. szerda, 21:06
H-ELIZABETH-SAROLTA.jp g
cserhat3
2018. január 03. szerda, 18:03
sárga-Sarolta-jolcsile c.j
53ilona
2017. augusztus 31. csütörtök, 15:22
Szőcs Sarolta - Reményem
egrilany51
2017. július 07. péntek, 16:08
Vilmosék kislánya Sarolta
agica2004
2017. május 06. szombat, 21:57
Sarolta-ildikó l.jpg
53ilona
2017. április 28. péntek, 13:18
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.