Belépés
2020. április 02. csütörtök | 14. hét | 93. nap | 10:14 | Áron
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Farkas Éva versei



FARKAS ÉVA VERSEI

Farkas Éva (2008. december 2. - )

"Középiskolás koromban szerettem meg a verseket. Kiváló irodalom tanárom volt, aki gyakran tartott iskolán kívül is előadásokat, ahol mi, diákok mutattuk be az adott költő verseit. Így azután rengeteg verset megtanultam és szerencsére még nagyon sokra emlékszem is.
Később a versek olvasása szinte napi igény lett számomra. Kedvenc költőmet talán meg sem tudnám nevezni, legkedvesebb verseimből viszont nagyon sok van. Számomra a vers megszínesíti az életet, felerősíti a boldogság érzését és segít a fájdalom feloldásában.
Diákkoromban több verset írtam, később egyre kevesebb idő jutott rá, de azért néha egy-egy verset papírra vetettem.
Az utolsó tíz évben éreztem, hogy le kell írni az érzéseimet, gondolataimat, legalább magamnak. Amikor ,,hallottam" a verset, gyorsan leírtam, azután jól elraktam valamerre a papírt. Nem voltak rendszerezve, nem voltak egy helyen, csak éppen ,,megszülettek".
2008-ban kezdtem hozzá, hogy rendszerezzem őket és megmutassak belőlük néhányat a nyilvánosságnak is."

/Farkas Éva /

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

/Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének/





ALTATÓ

Bársonyos az éj kabátja,
Csillagok rajzolva rája.
Rád terítem szép szelíden,
Hogy gyönyörű álmod legyen.

Nőjön két hófehér szárnyad,
Az repítse minden vágyad.
S ha találsz egy rejtett kincset,
Őrizd, hogy el ne veszítsed.

Álmodj egy új, szebb világot,
Nézd a nyíló vadvirágot,
Szél cibálja, orkán rázza,
Mégis nevet a világra.

Ha jön majd a kedves hajnal,
Felébreszt egy vidám dallal,
Csókot lehel szempilládra
S megfürdet a napsugárba.

Így kezdődjön el az új nap,
Bízzál, hogy jobb lesz a holnap!
Költözzön szívedbe béke,
Az útnak még nincsen vége.





AMIKOR ELFOGYNAK A SZAVAK

Amikor elfogynak a szavak,
közénk feszül a hallgatás.
Egymás felé mégsem indulunk,
hiába mar a néma vágy.
Konokul várjuk minden este,
hogy egy szótól a fény kigyúl,
Kezünk egymást mégsem keresve
mint csüggedt madárszárny, lehull.
Temetjük inkább emlékeink,
két kézzel ásva sírt nekik,
S ha ujjunkból a vér kiserken,
csak betapasztjuk sebeink.
Ám egyszer majd egy sötét estén,
sikolt, jajdul a hallgatás,
Az emlékek sírból feljönnek
megtalálnak, bármerre jársz..
Akkor mégis szólnod kell nekik,
mert kínzón, vádlón kérdezik:
Miért nem próbálsz meg beszélni,
hiszen a hallgatás nem segít.





AUGUSZTUSI ÉJ

Fekete madárszárnyakon jött az este,
Vastag köpenyét az égre terítette.
Varázsolt is rá sok- sok fénylő csillagot,
Fejünk felett a Göncöl szekér ragyogott.

Ültünk a tóparton csillaghullást várva,
Teljesüljön szívünk minden titkos vágya.
Mondják, aki meglát egy hullócsillagot,
Kívánhat valamit, amit meg nem kapott.

Talán ugyanazt kívántuk mind a ketten,
Mikor a csillag lehullt egy bűvös percben.
És a holdfényes augusztusi éjszakát,
Virágok édes, vad illata lengte át.








ÁLARC NÉLKÜL

Menni készültem, befejezni végre,
Felejteni mindent, amit csak lehet,
Hiszen az egész csak egyszerű eset,
Könnyet sem érdemes ejteni érte.

A megfelelő szavakat kerestem,
Amik majd ütnek, megsebeznek, fájnak,
Amik elhitetik, téged nem várlak,
És tőlük én leszek sebezhetetlen.

Ekkor szívem emlékeimhez tévedt,
Magam előtt láttam kedves arcodat,
Mi lesz velem, ha józanságban élek,

És önmagammal vívok vad harcokat?
Nélküled fénytelen lenne az élet,
Előtted én levetem álarcomat.








ÁLOMVILÁG

Álmodtam egy világot magamnak,
Világom fényes, tiszta és meleg.
Virágok nyílnak minden faágon,
És boldogok erre az emberek.

Álmodtam egy világot magamnak,
Ahol nem fáj a szív, és nincs hiány,
Könny helyett mosoly ül minden arcon,
És ismeretlen szó ott a magány.

Álmodtam egy világot magamnak,
Hol megfogják a kinyújtott kezet,
Hol igaz barátok a barátok,
S a legfontosabb szó a szeretet.

Álmodtam egy világot magamnak,
Hol őszinte az érzés, s a szavak.
Ahol mindenki egy nyelven beszél,
És tetteket szül az akarat.

Álmodtam egy világot magamnak,
De az éjszaka lassan véget ér.
Az álmok nappal nem folytatódnak,
Ősz van, és nemsokára itt a tél.





ÁTALAKULÁS

Mikor az érzés emlékké válik,
Talán már nem fáj a szívünk nagyon.
Olyan ez, mint őszi délutánon,
Sápadt napfényben ülni egy padon.

Érezzük, hogy valami hiányzik,
De már nem fontos nekünk, ami nincs,
Lehet, tévedtünk, mikor azt hittük,
Mit megleltünk az egy drága kincs.

Már nem keressük a kifogást sem,
Bár néha-néha mondunk szavakat,
Tudjuk mindketten, ha nem is mondjuk,
A szívünkben már nincsen akarat.

Hogy mit vesztettünk? Nem is kutatjuk,
Hiszen így élni már kényelmesebb.
Az sem okoz bajt, hogy az életük
A legfontosabbal lett kevesebb.

Naponta áltatjuk önmagunkat,
Szüntelen magunknak is hazudunk,
Őszintén szembe nézni egymással,
Nem akarunk, ezért nem is tudunk.

Nem várunk inkább semmit és senkit,
Akarjuk hinni, hogy ez jó nekünk,
Álomtalanok az éjszakáink,
Mikor behunyjuk éjjel a szemünk.

Majd egyszer, egy ködös délutánon,
Ha titkon lelkünkbe betévedünk,
Rájövünk tán, hogy nagyot hibáztunk,
S látjuk, milyen szürke lett életünk.

Akkor már messze leszünk egymástól,
Idegen állomás, ahol állunk.
Emlékké alakult minden érzés,
Egymáshoz mi már el nem találunk.








BECÉZŐ SZAVAK

Szavak, ti felfűzött gyöngyök,
Veletek írok, beszélek.
Belőletek lesz a mondat,
S a könyv, amiből mesélek.

Szavak, miket anyám tanított,
Amiket kimondott apám.
Rég volt - de a messzeségből,
Mintha még ma is hallanám.

Szavak, amik jó hírt hoztak,
S okoztak sokszor bánatot.
Amiknek értelme lassan,
A múlt idővel megkopott.

Szavak, amiket kimondtunk,


Mennyi szín, érzés, gondolat.
S a ki nem mondott szavaink,
Sok elmulasztott pillanat.

Szavak, ti tudtok sebezni,
És tudtok adni örömet.
Tőletek függ, hogy mosolygok,
Vagy törölgetem könnyemet.

Szavak, ti lágyan simogatók,
Amiktől ledőlnek falak,
Hogy szeretlek benneteket!
Ti drága, becéző szavak.








CSAK EGY DÉLUTÁN

Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,
Hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.
Nem kérdezek, és most te se beszélj,
Hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.

A hétköznapok kínjai után,
Legyen szép ünnep ez a délután.
Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,
Csak ez a csendes, néma kézfogás.

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,
Milyen gyorsan múlt az én ünnepem.
Valóság volt? Lehet, álom csupán,
Hogy a miénk volt egy egész délután.

/A vers a YouTube-n Jókai Mór verseként is szerepel. A szerző irt a verse megzenésítőjének . Megtiszteltetés számára, hogy Jókai Mór versnek gondolják, de a verset ő írta. Állitólag valamelyik Jókai Mór próza-és versmondó versenyen ezzel a verssel indult valaki. Néhány embernek tetszett és feltette a blogjára, de arra már nem figyelt, hogy a versenyen nem Jókai Mór verseit mondják. Ebből adódhat szerinte a félreértés, amit a videó készítője majd helyesbít./

Farkas Éva: Csak egy délután MIHI 2017 - Videó

Link





CSAK EGY KÖNNYCSEPP

Csak egy fénylő könnycsepp vagyok,
Lehullok szád szegletére,
S érzed a tenger sós csókját,
Ha veszel nyelved hegyére.

Mint a párás hajnali fény,
Felcsillanok majd tebenned,
Hogy örökre megmaradjak,
Szívedbe kell rejtened engem.

Amíg elértem tehozzád,
Nagy utat kellett megtennem,
S most itt állok, rád találtam,
Ölelj hát magadhoz engem.

Csak mi ketten kellünk hozzá,
Hogy a szép mindig szép legyen,
Az öröm öröm maradjon,
S reánk hulljon a kegyelem.





CSAK EGY PILLANATRA

Engedj be szíved csarnokába,
csak egy pillanatra legalább,
hogy egyszer szétnézhessek benne,
s úgy menjek majd utamra tovább.

Látni szeretném, hogy e terem,
mitől olyan hidegen fehér,
miért nincs benne szín és élet,
szivárványhíd, mely a földig ér.

Miért a némaság és a csend,
hisz szólhatnának lágy dallamok,
és sok puha kéz simogatna,
ha szállnának itt az angyalok.

Engedj be szíved csarnokába,
csak egy pillanatra legalább,
hogy ablakot tárjak a fénynek,
aztán lassan indulok tovább.





CSAK ENNYI VOLT?

Szememet vakítja a fény,
A világ egy sokszínű folt,
Az úton egyszer szembe jöttél,
Nem álltál meg - csak ennyi volt?

A gitáron pattan a húr,
Lassan bezár sok kicsi bolt,
Soha búsabban nem ment le nap,
Tovább mentél, csak ennyi volt?

Sóhajokba kapaszkodunk,
Ránk hajol festett hajú Hold,
Hidegen nézi, hogy az idő
Gyorsan szalad, s csak ennyi volt?

Egyszer, legalább magadért kiálts!
Csak ennyi volt? Miért csak ennyi volt?









CSAK NÉHÁNY ÓRA KELL

A hétköznapok rohanásában,
Legyen számodra néhány óra,
Mikor szívedet betakarja,
A béke puha, álomtakarója.

Hunyd be a szemed, és pihenj meg,
Hallgasd, ahogy a csend mesél,
S amit szeretettel, szívből adnak,
Elfogadni azt soha ne félj.

Tanuld meg: lehet ébren álmodni,
Fényeset, szépet, ezer csodát.
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínű tarka függöny,
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve,
Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,
Sokszor talán csak néhány szóra.
Barátra, szívre, egy kis mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,
A lényeghez a szívünk vezet.






CSENDBEN

Most itt állok némán teelőtted,
Kívüled nekem már semmim nincsen,
Féltőn, és szeretve rejtegetlek,
Te lettél utolsó, drága kincsem.

Nem vagy enyém, csak a magadé vagy,
Mégis lelkemnek társa, bennem élsz.
Magammal viszlek a végtelenbe,
Ahol már soha többé el nem érsz.

Legyél a csendem, mely körül ölel,
Ne halljak mást, csak a Te szavadat,
Csitítsd dobbanó félelmeimet,
Enyhítsd léteddel a fájdalmakat.

Nélküled szürkék a mindennapok,
A rossz is jóra változik veled,
Csendben, mozdulatlanul pihenni
Engedj, ne szólj most, csak add a kezed.





EGY BARÁTSÁG MARGÓJÁRA

Most menj utadra, elengedem kezed,
Többé nem kérlek, nem hívlak, nem várlak.
Ne nézz vissza, ne szólj, ne integess,
Könnyem fátyolán át már úgysem látlak.

Álmodtalak, reménysugaram voltál,
Hogy érted, miattad élnem érdemes.
Gyermeki hittel, tebenned bízva adtam,
Ezerszer összetört, fájó szívemet.

Csak jó szót kértem, egy szelíd kézfogást,
Néha kis erőt, ami talán segít.
Oly sokszor vártam néhány békés órát,
Amikor megoszthatjuk szívünk titkait.

Most csend van bennem, a fájdalom csendje,
Színes álmaimból semmi nem maradt.
Hát menj, hazudj tovább másnak, s magadnak,
Amíg voltál, szívemben tartottalak.





EGY NYÁR VELED

Örök időktől ismerlek tán,
Benne voltál te minden nyárban,
Csak nem tudtam, hogy te ölelsz át
A reám ragyogó napsugárban.

Esti szellő kezeddel simít,
Hajamba borzol, játszik velem,
Néha a szívem gyorsabban ver,
Lehet, hogy ez már a szerelem?

A természet, mint nagy puha ágy,
Hívogat, csábít pihenésre,
Maradj most itt mellettem kedves,
Majd jön a hajnal ébresztése.

Megfürdünk együtt a kék tóban,
Felmelegszünk a napsütésben,
És olvasunk ezer csodáról,
Egymás ragyogó két szemében.








EGY RÖPKE PILLANAT

Tétova mozdulat volt,
Ahogy feléd nyújtottam kezem.
Egy eltévedt fénysugár,
Vakította el nyitott szemem.

Egy röpke pillanatig,
Minden fényes, meleg és fehér,
Mosoly és égi béke...
De az álom hamar véget ér.

Kezem félúton megállt,
És szépen, szelíden búcsút int.
Borús földünkre a nap,
Már vastag felhők mögül tekint.





EGY VIDÁM DÉLUTÁN

A víg szél csak kacagott,
Elfújta a bánatot.
Mosolyog a napsugár,
Sütkérezik a bogár.

Felhő száll a hegy felett,
A szikláknak integet.
Illatozik a virág,
Olyan szép ma a világ!

Csörgedezik a patak,
Fickándoznak a halak.
Libeg színes pillangó,
Leesett egy zöld dió.

Trillázik a kismadár,
Puha fészke párra vár.
Integet egy lombos ág,
Versenyeznek a csigák.

Suttognak a levelek,
Ha rám nézel, nevetek.
Átölel a két karod,
Maradok, ha akarod.





ELENGEDLEK



Ne várj, ha menned kell, hát indulj!
Szépen, szelíden elengedlek.
Nem kötözlek többé magamhoz,
De tudnod kell, nagyon szeretlek.
Rejtem magam, hogy reám találj,
Ha hiányom egyszer fáj nagyon,
A jöttödre várok akkor is,
Ha már soha nem lesz alkalom.
Kedves, el kell búcsúznod tőlem,
Ne félj, én biztosan nem sírok,
Nem maradt könnyem, már semmim sincs,
Mindig csak a szépre gondolok.
Ölelj hát némán, utoljára,
Mert búcsút venni csak így lehet,
Hogy megmaradj, én versbe véslek,
S te magaddal viszed szívemet.
Így őrizlek meg önmagamnak,
Magamba zárlak, már nem félek,
Fölém hajolnak fáradt esték,
Elvesznék, ha elvesztenélek.
Egyszer, egy csillagfényes estén,
Szól egy dal, távoli zongorán,
Ha meghallod, tán emlékezel,
S hull egy könnycsepp is talán, talán...





EMLÉKKÉ SZELÍDÜLT FÁJDALOM VAGY

Emlékké szelídült fájdalom vagy,
befejezetlen, édes álom,
a hajnalt takaró ködfelhő,
mely átlebeg a láthatáron.

Ki nem irtható dús sövény vagy,
átöleled szívemnek kertjét,
vihartól óvod virágait,
árnyékot adsz, ha megpihennék.

Szivárvány, mely éggel köt össze,
könnyes mosoly, öröm és bánat,
életemben te a fény voltál,
s most eltakarnak sötét árnyak.

Az enyém voltál, édes valóság,
tudom, várni kell, és megtalállak!





EPILÓGUS

A zenebohóc vidáman kacagott,
Hangszerein friss dallamokat játszott.
Felemás cipőjében csetlett-botlott,
Kifestett arcán csak a jókedv látszott.

A cirkusz porondján szikráztak a fények,
A közönség tapsolt, jól szórakozott.
Nem tudta, hogy a festett álarc mögött
Egy szenvedő ember szórakoztatott.

A manézsban már kihunytak a fények,
Üresek lettek a tömött széksorok.
S valahol hátul a függönyök mögött
Egy festetlen arcú bohóc zokogott.

Levett magáról minden színes jelmezt,
És elnémultak a vidám hangszerek.
Indulni kéne, de üres az otthon,
Mert nem várja többé, akit szeretett.

Vidám bohócként játszunk minden este,
Mosolyt hazudunk, mikor szívünk szakad.
Lehet, holnap talán minket siratnak,
Ha víg kacajunkból semmi nem marad.








ÉLETED KÖNYVE

Van egy nagy, színes könyv valahol,
Melyet talán az angyalok vezetnek.
Tartalmat a te életed ad,
Minden oldalnak, minden fejezetnek.

Gyermekkorod színe a fehér,
Mert ártatlanul jöttél le a földre.
A szívedben meggyújtott gyertya,
Ragyog, fénylik, ott belül mindörökre.

Tarka és színes az ifjúság,
Sok piros betű a boldog szerelem.
Kék a jóság, arany az öröm,
Zöld a reménység, a béke, türelem.

A szenvedés betűje lila,
Komor és fekete színe a gyásznak.
Az üres lapok sorakoznak,
És mind-mind a te életedre várnak.

Lehetnek itt olyan oldalak,
Amelyeket szürke betűkkel írtak.
Mikor megbántottál másokat,
És ezért még az angyalok is sírtak.

A megbánás ezüstös fénye,
Minden szürke oldalon átragyog.
S a szeretet, mit adsz magadból,
Könyvedben a legfőbb, legnagyobb dolog!





ÉLETRE ÍTÉLVE

Képedre aranyport szórt az idő,
Arcodat mégis oly tisztán látom.
Színes emlékeink nem fakulnak,
Csak véget ért egy gyönyörű álom.

Hiányod izzó parázsként éget
Életre ítélve vagyok nélküled.
Mióta nem vagy, csak félig élek,
Mert magaddal vitted fél szívemet.

Lényed belém karcolták az évek,
Halott szerelmünk összedöntött oltár.
Melyen hervadt virágok siratják,
Hogy nem vagy, és nem leszel, csak voltál.

Közös életünk ma már csak emlék,
A tegnapokban még felfedezlek.
Hangok nélkül, némán beszélgetünk,
Mert bennem élsz, s még mindig szeretlek.

A fájdalom parttalan óceán,
S döbbent csendek kiáltanak bennem.
Elmentél, már soha nem talállak,
És az úton egyedül kell mennem.





ÉLNI ÍGY IS LEHET

Élni így is lehet, hogy minden megváltozott,
Értelmüket vesztették tegnapi mondatok.
Kinyújtott kezem szép lassan visszahúzom,
Próbálok józan lenni, csak néha álmodom.

Élni így is lehet, hogy megcsaltak a szavak,
Mozdulatlanná dermedt minden mozdulat.
Lezuhantak a tépett szárnyú illúziók,
S elsüllyedtek, mint tört árbocú kis hajók.

Élni így is lehet, hogy már nem vagy sehol,
Útjaink eltértek, elágaztak valahol.
Barátság volt ez? Már magam sem tudom,
Lehet, csak egy álom tavaszi hajnalon.

Élni így is lehet, de néha fáj még nagyon,
Hogy nem jársz álmaimban, tavaszi hajnalon.





FALAK NÉLKÜL

Ne félj kedves a boldogságtól,
Akadnak őszinte szavak,
Engedd, hogy elvarázsoljon,
Néha-néha egy pillanat.

Egy puha kéznek érintése,
Kezedben soká megmarad,
S ha megosztod a gondjaid,
Neked majd kevesebb marad.

Arcodra mosolyokat rajzol,
Melegíthet a gondolat,
Hogy soha nem vagy egyedül,
Mert megtaláltad társadat.

Jó, amikor nem kell keresni,
A mondatokat, szavakat.
Egy pilleszárny simogatás,
Lebonthatja a falakat.





FÁSULTAN

Észrevétlen teltek el az évek,
Sötét hajadba ősz szál is vegyül,
Ritkán sétálsz, a lépted sietős,
S ha sétálsz néha, azt is egyedül.

Vágyaidat mélyen eltemetted,
Pedig ott belül vannak vágyaid,
Ha villannak színes álomképek,
Lecsendesíted belső hangjaid.

Függöny mögül nézel ki a fényre,
Félsz, a napsugár biztos elvakít,
A közönynek álarcát felöltve,
Nyugalmasan tengeted napjaid.

Fekszel az ágyon, nem akarsz semmit,
Mert a semmit el nem veszítheted,
Nem alszol, csak színleled az alvást,
Így nem lesz kérdés, nem lesz felelet.

Naponta húsodba vág a muszáj,
S mégsem emeled fel a szavadat,
Vezekelsz meg nem történt bűnökért,
S közben magad ítéled el magad.

Megszokásból csókolsz, ölelsz, szeretsz,
De szívedig már semmi el nem ér,
S asztalodon megszokott az étel,
Meleg a sör, és száraz a kenyér.

Kelj fel, adj még egy esélyt magadnak!
Életed meg nem ismételheted,
Azt, amit egyszer elszalasztottál,
Lehet, hogy soha meg nem teheted.

Ne félj, ha úgy esik jól, kiabálj,
Lépj ki a fényre, tárd ki a karod,
Űzd el magadból a fásult csendet,
Vár az élet, ha te is akarod!








FELHŐ SZÉLÉN ÜLDÖGÉLEK

Felhő szélén üldögélek,
Megmártózom a kék égben,
Csillagokat fényesítek,
Ragyogjanak a sötétben.

Szél hajtja a vitorlámat,
Fut velem a felhő hajó,
Szabad vagyok, és oly könnyű,
Ha nem álom, így volna jó.

Friss harmatból kortyolgatok,
Szárítkozom napsütésben,
Még elfáradni sem lehet,
Az édes semmittevésben.

Ma mindenen csak mosolygok,
Mintha lelkem égbe szállna,
Ilyen, mikor teljesülhet,
Szívem apró, titkos vágya.





HADD LEGYEK...

Hadd legyek a titkod,
kapaszkodód, reményed.
Hétköznapi gondjaid,
ha torkodig felérnek.
Legyek ma én az ünnep!

Hadd legyek neked én,
az ecset és a tinta.
Ami a valóságot
majd színesre átírja.
Legyek faladon a kép!

Hadd legyek néha én,
álmatlan éjjel álom.
Frissítő hajnali szél,
átsuhanva szobádon.
Legyek én az enyhülés!

Hadd legyek a hajnal,
az éji álmok vége.
A derűs nap kezdete,
indulás ki a fénybe.
Legyek én egy új kezdet!

Hadd legyek a béke,
egy sziget, ahol pihensz.
Ahol önmagad lehetsz,
és ahol beszél a csend.
S mesélek neked én is!





HAJSZÁLGYÖKEREKKEL

Hajszálgyökerekkel kötlek magamhoz,
Rád csomózok téphetetlen szálakat,
Belopózom szívednek rejtekébe,
Felolvasztom tebenned önmagamat.

Ott áramlok majd a vérköreidben,
S minden szívdobbanásban benne leszek,
Észrevétlen kísérlek el utadra,
Mert nélküled már biztosan elveszek.

Vártalak bús, konok várakozással,
Amíg nem voltál, csak a csend jött velem.
Most már mindörökre magammal viszlek,
Lobogó láng leszel sötét éjjelen.

Mosolyt csalok szájadnak szögletébe,
Szemeidről letörlöm a könnyeket,
Szeretlek izzó, tiszta szeretéssel,
Ahogyan embert csak szeretni lehet.

Mikor nem szólsz hozzám, én is hallgatok,
És a csendben is szeretlek szüntelen.
Világok születnek, és porig égnek,
Mert az is bűnhődik, aki bűntelen.

Kapaszkodva kis hajszálgyökerekkel,
Mélyen a szívedbe növöm be magam,
Veled lélegzem, szemeden át látok,
Így veszítem el tebenned önmagam.





HA TÜNDÉR LEHETNÉK

Ha én tündér volnék,
Gyakran varázsolnék,
Csupa jót azoknak,
Akiket szeretek.

Ha tündér lehetnék,
Sokszor énekelnék,
Mindig letörölném
A hulló könnyeket.

Ha én tündér volnék,
Vigasztalást vinnék,
És felvidítanám
A bús embereket.

Ha tündér lehetnék,
Esténként mesélnék,


És csókkal zárnám le
A fáradt szemeket.

Ha én tündér volnék,
Közeledben élnék,
Hogy mindig vigyázzam
Összes lépésedet.

Ha tündér lehetnék,
Arany fényben égnék,
És felolvasztanám
A hideg szíveket.

Ha én tündér volnék,
Talán varázsolnék,
Néha magamnak is
Egy kis szeretetet.





HIÁNYZOL

Hiányod néha olyan hatalmas,
Hogy jégvirágok nyílnak a szívembe.
Fagyott világban, reszketve élek,
Keresni kell, minek van értelme?

Ilyenkor elfog a szomorúság,
Nem mondom ki, mégis nagyon félek.
Mennyit bír elviselni az ember?
Mennyire maradt erős a lélek?

A nyugtalan, rövid éjszakákon,
Már az álmaim is elkerülnek.
Ébren álmodott apró vágyaim,
Lassan-lassan sorra összedőlnek.

Már azt sem tudom, mire is várok?
S akire várok, tényleg létezik?
Hosszú útról, ezer kitérővel,
Egyszer mégiscsak hozzám érkezik?

Háborgó, viharos tengerekről,
Kikötőbe ér a kicsiny gálya,
És rajta a legnagyobb ajándék,
A boldogság szűrt eszenciája.

Állok a parton, két karom tárva,
S a jégvirágok mind tovatűnnek.
Egymáshoz simuló arcainkon,
Összevegyülnek megváltó könnyek.





ITT JÁRT A TAVASZ

Mint könnyű lábú, víg kamasz,
Beszökött hozzánk a tavasz.
Pörgött, táncolt, jó kedve volt,
S amerre járt, madár dalolt.

Friss szél borzolta a fákat,
Megrázta az alvó ágat.
Eolhárfán lágy dalt zengett,
Felverve a téli csendet.

Mosolygó szikrát szórt a nap,
Felébredtek a bogarak.
A hangyaboly életre kelt,
Fenyőpintynek rigó felelt.

Jég börtönből forrás szökött,
Ereszből hólé csöpögött.
Havas ágát fenyő rázta,
Fehér port szórt a világra.

Fűzfa gondolt a barkára,
A tölgy az új makkocskákra.
Fűben, fában élet mozdult,
De a zord tél mégsem indult.

Ránézett a víg tavaszra,
S nem derült mosolyra arca.
Szemöldökét összevonta,
Hónak zsákját megnyitotta.

A nap elé függönyt húzott,
Sugár azon át nem jutott.
Fagyot lehelt fűre, fára,
Hangyákra és bogárkákra.

A víg tavasz tovafutott,
Egy titkot azért megsúgott:
Nemsokára visszatérek,
És a tél szemébe nézek!





JANUÁRI SÉTA

Fehér palást van a fenyőkön,
Águk hajlik, majdnem földet ér,
Talpaink alatt ropog a hó,
Ágakról ránk szórja kósza szél.

Az erdő útjai eltűntek,
Rajtuk puha, vastag takaró.
Nyugalom van itt, csend és béke,
Messze menni, veled volna jó.

Varázslatos ma ez az erdő,
Némán beszélgetnek itt a fák.
Talán épp rólunk, s mosolyognak,
Mert érzik, hogy szép lett a világ.

Kezem a kezedbe bújtatom,
Elfogynak lassan mind a szavak,
Talán el sem kell azt mondanom,
Mily régóta, téged vártalak.

Hány tél és hány víg nyár szaladt el,
Borús ősz és virágos tavasz,
Az idő soha vissza nem jön,
Még sincsen a szívemben panasz.

Itt vagy végre, karod átölel,
Tested melegéből adsz nekem,
Már nem fázom, béke van bennem,
Álmok erdején sétálsz velem.

Szívednek dobbanását érzem,
Szívem szíveddel együtt dobog,
A néma erdő most megszólal,
A fák azt súgják, ők boldogok.





JÁTÉK MINDÖRÖKKÉ

Szeretnék mindig játszani,
Mosolyogva, nevetve, szállni.
Álmokat kergetve élni,
Kék madárra naponta várni.

Szeretnék mindig játszani,
Karom a fény felé kitárni.
Könnyű piheként lebegve,
Újra vidám gyermekké válni.

Szeretnék mindig játszani,
És nem kételkedni semmiben.
Távolba nézni hegytetőn,
Elveszteni, mi fáj idebent.

Szeretnék mindig játszani,
Tündérmesét hallgatni este.
Ezüst holdfényben fürödve
Hinni, hogy még semmi nincs veszve.

Szeretnék mindig játszani,
Álomszerelmet, ezer csodát,
S naponta százszor köszönni,
Hogy az érzés egyszer megtalált.

Szeretnék mindig játszani,
Átjátszani ezt az életet,
S úgy menni el egy messze útra,
Hogy játszottam, amíg lehetett.





KETTŐS MEGVÁLTÁS

Mikor romokba dőlt körülöttem minden,
Egy nap fölém hajolt, s átölelt az Isten.
Szelíd volt és szótlan, hófehér ruhában,
Arcán halvány mosoly, s megfogta a vállam.

Felemelt a földről, ahová lerogytam,
A bánatok útján idáig jutottam.
Akkor megéreztem: sosem leszek árva,
Amíg az ő karja felém van kitárva.



Tőlem akár mindent elvehet az élet,
Ha itt lesz az idő, Hozzá hazatérek.
Most még talpra állok, így leszek én méltó,
Terhem, hogy átveszi irgalmas Megváltó.

Folytatom az utam, új erőt merítve,
A kettős megváltást Uram, megköszönve!





KÜLÖNÖS SZERELEM

Bánatban fogant, különös szerelem,
Mélységes, mint sötétkék gleccsertavak,
Melyeknek vize átlátszó és tiszta,
S a víztükörben a hegyek látszanak.

Fenséges és örök ez a hallgatás,
De van, akinek a csend hangja zenél,
S az őrt álló fenyőfák neki sírnak,
Ha közéjük szalad az északi szél.

A hegyek csúcsait a zápor mossa,
Omlik a kő, és lezuhan a mélybe,
Mégis állnak ott, dacos némaságban,
Mert aki szeret, belehal a télbe.





A KÜLSŐ KÖRÖN

Simogató kezemmel eltüntetném
homlokod egyre mélyülő redőit,
elűzném a kételkedést belőled,
legyőzve félelmek gátló erőit,
feszíteném a rácsokat, amiket
lassan-lassan önmagad köré fontál,
megszokás állóvizét felkavarva
tükröt tartanék, lásd meg, aki voltál!
Emlékezzél minden régi, szép vágyra,
fájjanak beteljesületlen álmok,
ettől majd megteszed az első lépést,
hogy felfedezz egy szebb, másik világot.
Melegemmel olvasztanám a jeget,
amikor szomjas vagy, majd megitatlak,
ha elfáradnál, nálam megpihenhetsz,
hogy el ne csüggedj, én mindig biztatlak.
A külső körön mindig hosszabb az út,
göröngyösebb, és nehezebb a pálya,
de a célba te innen is befuthatsz,
s léphetsz a dobogó felső fokára.





LEHETNÉL, DE NEM VAGY

Féltem az érzést, egyszer megfakul,
Értelmüket vesztik majd a szavak,
Szürke lesz minden, ami most arany,
És nem lesz több varázsos pillanat.

Félek, hogy egy napon úgy ébredek,
Már magam előtt sem mentegetlek,
Érzem, ebbe kicsit belehalok,
Mégis, szép szelíden elengedlek.

A sok be nem tartott kis ígéret,
Lelkemen ütött mély sebeket,
Jobban fáj ez, mint a test kínja,
Naponta öli a reményeket.

Ki nem mondott szóval kötsz magadhoz,
Nem felelsz, pedig pontosan érted,
Magamat vesztve miért harcolok,
Naponta veled, ellened, érted.

Kezem tétován kezed kereste,
Segíts nekem, s hadd segíthessek én,
Mert egymás nélkül mi csak szenvedünk,
Kínlódunk, magányos zárkánk ölén.

Mennyire akartalak szeretni!
Szívemből adni azt, ami maradt.
Puszta kezemmel is lebontanám,
A szögesdrótot és a kőfalat.

Széttört álmok cserepei között,
Mindent megtartani, hogy akartál,
Sikolt és jajdul bennem a kérdés:
Önmagadból, mondd, mikor is adnál?

Lehetnél, de nem vagy! Még várjalak?
Csak néhány lépés kellene tenned.
Elfogy lassan az élet, s a napok,
Mint szétszakadt gyöngyök leperegnek.





LEHETTÜNK VOLNA...

Lehettünk volna kis híd,
mely áthajlik patak felett,
egymásba kulcsolt kezünk,
megtartaná a terheket.

Lehettünk volna felhő,
lebegve a föld felett,
szikrákat szóró kristály,
melyre a fénylő nap nevet.

Lehettünk volna gyermek,
őszinte, tiszta, álmodó,
sziklákat mosó tenger,
örvénylő, zúgó, vad folyó.

Lehettünk volna csillag,
üveggolyó, színes virág,
játékos tettestársak,
ketten, egy kicsit más világ.

Lehettünk volna mondat,
messzire szálló üzenet,
őszinte, igaz barátok,
egymást szerető emberek.

Lehettünk volna minden,
ha megőrizzük a kincset.
Holtunkig fogjuk viselni,
ezt a fájdalom bilincset.





LELKEMBŐL LELKEDIG

Néha nagyon közel vagyok hozzád,
Úgy olvaslak, mint felnyitott könyvet.
Érzem ki nem mondott félelmeid,
S titkaidtól nekem se lesz könnyebb

Máskor fényévekre kerülsz tőlem,
csigaházadba újra visszabújsz,
Kimért leszel, hűvös és túl józan,
Köröttünk áll szürke falként a múlt

Azt mondtad egyszer: bár segíthetnél,
De soha nem hitted el, hogy tudok.
Ezért oly hosszú, és nehéz az út,
Míg lelkemből lelkedig eljutok.

Repülni, szállni, újra tanulhatsz,
Néha ad még esélyt az élet.
Ha jó barátként kezem megfognád,
Megmenthetnél, s én megmenthetnélek.

Farkas Éva: Lelkemből lelkedig / Zene: Kenny G : Ritmo y romance

Link





LEPKE

Nyitott tenyeremre,
Rászállott egy lepke.
Szárnyait próbálja:
Repülhet-e messze?

Kertem virágai
Tarkán illatoznak.
Nem gondolnak arra,
Jön-e vihar holnap?

Ujjaim behajtom
Belül van a lepke,
Érzem, ahogy teste
Vergődik kezembe.



Ha tudná, nem bántom,
Talán nem is félne,
Boldogan maradna
Kezem melegébe.

Kinyújtom ujjaim,
Nézem, ahogy elszáll,
Virágszirmok között,
Új otthonra talál.

Bár tudnék repülni,
Úgy, mint ez a lepke,
Örömmel megbújnék
Védő tenyeredbe.





MAGAMNAK RAJZOLTALAK

Messze jársz, csak az álmok érnek el,
találgatom, valóban létezel?
Vagy csak magamban teremtettelek,
szabadon hagyva képzeletemet...

Rajzoltam neked szemet, alakot,
s arcodra mosolyt, amely rám ragyog.
Lelked kiszíneztem csodaszépen,
akartam, az enyém légy egészen.

Velem oszd meg minden gondod, bajod,
érezd mindig, hogy melletted vagyok.
Fogd meg kezem, hogy már ne féljek,
tárd ki ajtód, hogy hozzád betérjek.

Leülhessek temelléd egy székre,
s azt kívánjam, sosem legyen vége.
Legyen rá néha-néha alkalom,
hogy eljátszd nekem a kedves dalom.

S ha mégis könnyes lesz a két szemem,
töröld le azt, s maradj kicsit velem.
Messze jársz, tán soha nem érlek el,
itt ez a kép, tudom, hogy létezel.





A MAGÁNY MÉLYSÉGÉBEN

Ha egyszer, egy bús, magányos estén,
Úgy érzed, hogy nem bírod már tovább.
Összeszorítanak rideg falak,
Nincs tér, levegő, szűk lett a szobád,

Tudod, semmit nem segít a sírás,
És elfogynak lassan a könnyeid.
A saját bőrödbe vájva érzed,
A nincs, a semmi, éles karmait.

Elindulnál, de nincsen már hová,
Az utcán minden sötét és hideg.
A házakban kihunytak a fények,
És alusznak a boldog emberek.

Tegyél fel egy régi, kedves lemezt,
És csukd be lassan, lassan a szemed.
Emlékezz, s magadat is becsapva
Fogd meg kezeddel a másik kezed.








MAGÁNYOS VADVIRÁGOK

Magányos vadvirágok vagyunk mi,
Erdők rejtekében külön virulunk,
Mégis, ha lágyan fúj az esti szellő,
Szépen, szelíden összehajolunk.

Másnap reggel újra nézzük egymást,
Kutató szemmel, távolságot tartva,
Külön indákon futva, tekeregve,
Egymásra várva, egymást akarva.

Nem hasonlítunk kerti virágra,


Édes illatokkal nem illatozunk,
Egyedül nyílunk, de itt belül tudjuk,
Egymás nélkül mi már elhervadunk.

Elbúcsúzunk szépen, ha jön az ősz,
Egymást átkarolva összeborulunk,
A fehér hótakaró alatt csendben,
Egy örök, szép tavaszról álmodunk.





MEGÉRKEZETT A TÉL

Korán sötétedik, a tél már közeleg,
A fákról lehulltak a színes levelek
Kopasz ágak között szilaj szél fütyörész,
Csak szívem érzi még nyarak igézetét.

Lépéseim alatt felnyögött az avar,
Arcod homályba vész, a távolság takar,
Sötét fellegekből lassan lehull a hó,
Meleg tenyeredbe bebújni volna jó.

Árvaságom telét megosztani veled,
A fényre kilépni, ameddig még lehet.
Nevetni, hogy hajunk hótól lesz hófehér,
S kilesni, hogy itt van, megérkezett a tél.





MEGÚJULÁS

Lelkem kíntól feszített vásznára
rajzoljál egy tavaszi képet.
Napfény-sárga és arany ragyogás
takarjon minden szürkeséget.

Fesd rá a képre lelkednek minden
szunnyadó, eltemetett vágyát.
Naponta hullámzó érzéseid,
erőt próbáló madárszárnyát.

Könnyű kézzel fogd az ecsetet,
most ne gondolkozz, inkább érezz.
Így juthatsz el - legyen akár álom,
akár valóság - a kép lényegéhez.

Felejtsd el most a komor színeket,
az örök megújulást lássad.
Így segíthetünk sebzett emberek,
szeretetből, szívből egymásnak.

Minden tétova kis mozdulatunk,
elevenedjen meg a térben.
Fekete bánat, mint a kohóban,
olvadjon aranyba egészen.

Képed csillogó meleg fényei,
itt fognak majd ragyogni bennem.
A varázsló ecsetvonásától
felvidul, kisimul a lelkem.





MELEGET ADJ

Meleget adj, erőt, életet,
Világíts, mint a pásztortüzek
Őszidőben, hegyek oldalán,
Felejtsd el azt a szót, hogy talán.

Merjél szeretni, égj és lobogj,
Futóhomok ne légy sohasem.
Melyet minden szél elvisz hamar,
Te szabad légy, ki mer, és akar.

Döntsd el, hogy neked mi a fontos,
Vállald, és mindig csak azt akard.
Értelme csupán ennek lehet,
Mert ez teszi széppé életed.

Híd legyél, mely átvisz a folyón,
Hű társ, akire számíthatok,
Biztos út, mely a célhoz vezet,
Köztünk a szó csak igen lehet.





MI A BOLDOGSÁG?

Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.

A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság

A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.

Farkas Éva: Mi a boldogság - Videó

Link

Link





MINDENKINEK FÁJ

Mindenkinek fáj valami,
Sebeket rejtünk magunkban,
S enyhülést keresve járunk,
E sűrű élet-vadonban.

Mindenki hordoz magában,
Ezerszer megtépett álmot,
Melyet úgy őriz szívében,
Mint a lepréselt virágot.

Mindenkit lassan átitat,
Csalódások ölő mérge,
Bús éjszakák után ébred,
A holnap fakó reggelére.

Mindenkit szoríthat olykor,
A magány nehéz bilincse,
Ha elvesztette, aki volt,
Élete egyetlen kincse.

Mindenkinek fáj valami,
A jóvátehetetlen vétkek,
Az el nem hangzott mondatok,
Botlások és tévedések.

Fáj a halványodó emlék,
A test lassú gyengülése,
Kihűlő csókok, szerelmek,
Szívünk lelassult verése.

Mennyire kívántuk mindig,
Felejtsünk! Könnyebb legyen már!
Egyszer az kezd el fájni mégis,
Hogy vége, és semmi nem fáj.





MITŐL FÉLSZ?

Állhatsz szikrázó napfényben,
ha szemedet zárva tartod
sötét lesz, nem ér el a fény.
Élhetsz jólétben, gazdagon,
ha félsz valakit szeretni,
magányos maradsz, és szegény.

Érzést és álmot megölve,
- ha áltatod is önmagad -
napról-napra megalkuszol.
Boldogságra gondolsz titkon,
érte nem, inkább ellene,
a sorsoddal hadakozol.

Mitől félsz? Már tudsz repülni,
s szívedben újra ott a dal.
Énekeld hát, hogy meghallják
e süket és konok földön,
ahogy ujjongva hirdeted,
a szeretet diadalát.





MOSOLYOGJ!

Van, amit nagyon szeretnék,
Sokszor ezért is harcolok,
Hogy a kedved derűs legyen
Mosolyogj!

Munkában, ha megfáradtál,
S vár még rád számtalan dolog,
Ne gondolj most kicsit rájuk,
Mosolyogj!

Mikor életed útjain,
Elveszíted a jó nyomot,
Térképet rajzolok neked.
Mosolyogj!

Hűs kezemmel megenyhítem,
Láztól oly forró homlokod.
Mesélek, míg el nem alszol.
Mosolyogj!

Néha, mikor szomorú vagy,
Szemedben kristály könny ragyog,
Nézz rám, s könnyed fátylán át
Mosolyogj!

Egyszer vége minden télnek,
Jönnek a szép, tavasz napok.
Többé már nem kell mondani





MOST TUDOM

Most tudom, mennyire szerettelek,
Mióta nem vagy már velem.
Az évek egymás után telnek,
S nem múlik el az érzelem.

A tárgyak, mik velem maradtak,
Melyeket látott még szemed,
Magukba szívtak, és mindörökké
Őrzik velem emlékedet.

Egy nyakkendő a szekrényedben,
A köntösöd a fogason,
Levelek, könyvek, régi zsebkés,
S utolsó képed a falon.

Néha az illatod is érzem,
És ilyenkor azt képzelem,
Megyek az utcán, úgy, mint régen,
S egyszer csak jössz szembe velem.

Lehunyt pilláim mögött látlak,
Hiszen már csak bennem élsz.
A tegnapok emlékeivel,
Minden utamra elkísérsz.

Hogy hiányzol a napjaimból!
Fájdalom út vezet hozzád,
És könnyeimmel öntözöm meg,
Azt az egy szál piros rózsát.

Férjem emlékére.





NEM TUDHATOM

Mennyi időnk van még? Nem tudhatom,
Kevesebb, mint amennyi kellene.
S, hogy ez a kevés mire lesz elég,
Mélyen őrzi a titkok erdeje.

Van-e elég időnk kivárni,
Hogy szívtől szívig érjenek szavak?
Lesz-e kitartás, erő, türelem,
A jót meglátó, igaz akarat.

Őrizzük-e jól a gyenge ágat,
Ami szívünkben virágba borult?
Vagy hagyjuk, hogy fagyos kezével,
Minden virágunk megölje a múlt.

Kifeszített szöges drótjainkba,
Sebeket szerezve beakadunk.
Tétován nyújtjuk ki kezünket,
S magunkból, egymásnak, félve adunk.

Fényévekre vagyunk még egymástól,
De már tudjuk, hogy élünk, létezünk.
S ha csillagunk jó irányba száguld,
Egyszer, talán még összeérhetünk.





NYITOTT SZÍVVEL

Az embert keresem szüntelen,
Kiben az Isten képe ragyog.
Fénylő szemébe belenézve,
A földre szállnak a csillagok.

Nyitott szívvel szeretnék élni,
Hinni csodában, szépben, jóban.
Megérni, hogy bízni lehet még
A kimondott emberi szóban.

A békét keresem szüntelen,
Belefáradva minden harcba,
Szeretnék ébren is álmodni


És mosolyt csalni minden arcra.

Letörölni egyetlen könnyet,
Néha-néha egy jó szót szólni.
Szeretetből elpazarolni,
Felém nyújtott kezet megfogni.

Egy embert szeretnék találni,
Aki megérzi, mire vágyom.
Felé nyújtott kezem megfogja,
Mert Ő az én igaz barátom.






ŐRIZNÉLEK

Őriznélek, de eltűnsz, mint a víz,
Amely ujjaim között folyik el,
Szomjasan nézem pergő cseppjeit,
Amikor hívlak, senki nem felel.

Bátor lennék, ha kezemet fognád
A keskeny hídon, szakadék felett,
A mélybe nem, csak az égre néznék,
És terád bíznám az életemet.

Álmokból szőtt színes takarómat
Rád teríteném, amikor fázol,
S nem törődnék a múló idővel,
Míg puha lépteid neszét várom.

Vakít a nap, szememet behunyom,
Talán a fények miatt könnyezem?
Kezem rideg falakba ütközik,
Pilláim mögött rád emlékezem.

Minden nap örökre elbúcsúzom,
Mégis várlak, mert nélküled félek,
Magamba zárva magamtól óvlak,
Amikor félek, átölelnélek.

Ha elmegyek a csillagok közé,
Egy nyári este nézz az égre fel,
Hozzám az idő fog elvezetni,
Sápadt csillagsugaram lesz a jel.





AZ ŐSZ ELÉ

Lassan a szép nyárnak vége,
Egy nap az ősz is érkezik.
Lehullik a rózsa szirma,
Az idő megy, s te nem vagy itt.

Elfáradtam, sokat késel,
Lehet, az utat keresed,
Ablakomba gyertyát gyújtok,
Fénye talán ide vezet.

Csendesen lépj be az ajtón,
Lehet, hogy éppen álmodom.
S álmaimban mondom neked,
Oly régen várlak angyalom.

Érzem, a nyárnak már vége,
S veled az ősz is érkezik.
Csend van, most nem kell sietni,
A Hold is alszik egy kicsit.





AZ ŐSZ SZÍNEI

Akkor szeretem azt őszt,
Mikor a nap még fent ragyog.
Sápadt arany sugarába,
Néha betakarózhatok.

Már el nem vakít a fénye,
Mégis pillám mögül nézem,
Ahogy a nap csókja lángol,
Sok reszkető falevélen.

Ecsetjét színekbe mártja,
Piros, sárga, rozsda, barna,
Ezer árnyalat pompázik
Ágon, és puha avarban.

A kósza szél, ha erre jár,
Megrázza sorban a fákat.
Egyre több festett levélke
Mond búcsút ringató ágnak.

Kergetőznek még a szélben,
És talán éppen boldogok.
Hiszen szabadon repülni,
Számukra is oly jó dolog.

Ám a pajkos szél elillan,
A víg repülés véget ér.
Karját nyújtja avar szőnyeg
Belehullik a sok levél.

Szorosan ölelik egymást,
Így lesz a szőnyeg csodaszép.
Gyengéden betakargatják,
A fák minden gyökerét.

S ha fáznak is a kopasz ágak,
Él minden fában a remény.
A zord telet is kibírja,
S rügy fakad tavasz idején.





PUHA TOLLÚ KISMADARAM

Fészkedből kiestél valahol,
Amikor megtaláltalak.
Csapzottan,remegve lapultál,
Egy nedves bokor alatt.

Lassan, szelíden nyúltam feléd,
Megmenteni akartalak.
A kertben kóbor macskák járnak,
Elkapnak a bokor alatt.

Erőd már nem volt menekülni,
Két kezembebújtattalak.
Leheletemmel szárítottam
Csapzott, nedves tollaidat.

Elteltek gyorsan a hónapok,
Próbálgatod szárnyaidat.
Látom, ahogy indulni készülsz,
Vár a szabad madárcsapat.

Megsimogatom puha tollad,
Egy kicsit még itt tartalak.
Érzem, ahogy dobog kis szíved,
Szép, erős szárnyaid alatt.

Repülj, szállj, drága kismadaram,
Szárnyad elbír, az út szabad!
Ha egyszer újra erre jársz majd,
Én itt leszek, hogy várjalak.





RAGYOGÁS

Lelkem legmélyén őrzöm a ragyogást,
Összevegyítettem ezernyi szépségből,
Pirkadatkor a nap bágyadt sugarából,
Ívelő szivárvány halovány színéből.

Gyűjtöttem harmatból, virág illatából,
Tavakon csillogó aranyhíd fényéből,
Vízcseppen megtörő kristályos tükörből,
Sápadt holdsugárral világító éjből.

Ezer emlékből, mosolyból és könnyből,
Virágokból, fából, mindenből, mit láttam.
Amit meg akartam tartani magamnak,
Csukott szempilláim börtönébe zártam.

Adtam hozzá érzést szívem melegéből,
Kristálytiszta könnyet, tiszta égbolt kékjét,
Szeretetből sokat, jóságot és hitet,
Megértést, türelmet és a szelíd békét.

Ha értenénk a szót, s megbíznánk egymásban,
És a közös nyelvünk a szeretet volna,
Több lenne a mosoly, kevesebb a bánat,
Minden ember lelke fényesen ragyogna.





SOHA NEM KÉSŐ

Tedd el szépen most azt a tükröt,
Magadat fénylő szememben nézd,
Ne bánjad, hogy sötét hajadba,
Ezüst szálakat festett egy kéz.

Az arcodon futó ráncokat,
Ne számlálgasd meg minden este,
Gyengéd kezemmel elsimítom,
A tekintetedet keresve.

Hajtsd a vállamra a fejedet,
Elmondok majd egy régi mesét,
Arról a lányról, és fiúról,
Akik mi voltunk nem is oly rég.

Talán, ha akkor futunk össze,
Elmentünk volna egymás mellett,
De sorsunkban így volt megírva,
Hogy egyszer találkoznunk kellett.

Rakjuk hát ki nehéz zsákunkból,
Múltunk minden fájdalmát, könnyét,
És könnyű szívvel keressük meg,
Életünk késői szerelmét.

Soha nem késő rátalálni,
Emberszívben rejlő csodára,
S az ifjúság szép emlékével,
Várni egy újabb boldogságra.





SOROMPÓK

Országút, tikkasztó meleg,
Sor, türelmetlen emberek.
Várnak a távolba nézve,
Jön-e már a vonat végre.

Határ, útlevél, vámosok,
Párhuzamos kocsisorok.
Álmos közöny, ők ráérnek,
Majd a sor végére érnek.

Őszi erdő, kirándulás,
Térkép, jelölt cél, kacagás.
Kanyar, magánterület tábla,
S az út sorompóval zárva.

Rozsdás lakat, kulcsa sehol,
Túloldalon kutya lohol.
Mászunk, akadályt legyőzve,
A kutya csirkét kap ebédre.

Nagyváros, mindketten itt élünk,
Egymáshoz mégis soká érünk.
Közöttünk is sorompók állnak,
Melyek mind felnyitásra várnak.

Szívedet záró lakat kulcsa,
Elrejtve fájó tegnapokba.
Talán érdemes megkeresni,
A sorompókat felengedni.

Az utak így szabaddá válnak,
Bús tegnap helyet ad a mának.
A falak sorba leomolnak,
S a dalok már csak rólunk szólnak.





SÖTÉT ERDŐBEN

Sűrű, sötét erdőben járok,
A fenyők szinte az égig érnek.
Gőgösen nyúlnak a magasba,
Takarják színét az ég kékjének.

Oly hűvös és kihalt itt minden,
Bús némaság gubbaszt deres ágon.
Fázom, a kegyetlen téli szél
Cibál, s csontig hatol át ruhámon.

Azt hiszem végleg eltévedtem,
Nem maradt már erőm továbbmenni.
Fáradt vagyok, itt megpihenek,
Fagykarjával átölel a semmi.

Megölelek egy fenyőtörzset,
Testem melegét néki átadva,
Dermedt tűlevelein csillan,
Jéggé fagyott könnycseppként a gyanta.

Az emlékek rengetegéből,
Még előtűnik egy boldog álom.
S egy sebet ütő, fájó, miért?
A választ tán soha nem találom.





SZEPTEMBERI KÖNYÖRGÉS

Adj nekem verset Istenem,
mely a szívemben megterem,
s ha óceán a fájdalom,
vitorlást adj, mi száll habon,
vitorlához adj jó szelet,
asztalomra friss kenyeret,
egy térképet, ami mutat,
helyes irányt és jó utat,
az úton hű barátokat,
akik megértik szavamat,
s legyen egy, aki nekem,
a legszebb ajándék legyen.





A SZERETET VIRÁGAI

Vannak virágok, mik a szívben teremnek,
Közönséges kertben meg nem gyökereznek,
Azoknak pompáznak, kik szeretik őket,
Ápolják, gondozzák a felnövekvőket.

Vannak virágok, mik a lelkünkben nyílnak,
Velünk növekednek, majd velünk elmúlnak.
Szeretetünk napja sugárzik reájuk,
Ezért olyan színes a sziromruhájuk.

Az én szívemben kis versvirágok nyílnak,
Mikor boldog vagyok, csodamód virulnak,
Néha a fájdalom elhervasztja őket,
De túlélik mégis a nehéz időket.

Virágaimból most szedtem néhány szálat,
Itt vannak kezemben, és reátok várnak.
Olvassátok őket szívvel, szeretettel,
Hisz nektek üzenek minden virág-verssel.





SZERETNÉK MINDIG JÁTSZANI...

Szeretnék mindig játszani,
mosolyogva, nevetve szállni.
Álmokat kergetve élni,
kék madárra naponta várni.
Szeretnék mindig játszani,
karom a fény felé kitárni.
Könnyű piheként lebegve,
újra vidám gyermekké válni.
Szeretnék mindig játszani,
és nem kételkedni semmiben.
Távolba nézni hegytetőn,
elveszteni, mi fáj idebent.
Szeretnék mindig játszani,
tündérmesét hallgatni este.
Ezüst holdfényben fürödve hinni,
hogy még semmi nincs veszve.
Szeretnék mindig játszani,
álomszerelmet, ezer csodát,
s naponta százszor köszönni,
hogy az érzés egyszer megtalált.
Szeretnék mindig játszani,
átjátszani ezt az életet,
s úgy menni el egy messze útra,
hogy játszottam, amíg lehetett.





SZERETNI SOKFÉLEKÉPP LEHET

Szeretni sokféleképp lehet,
Fontos, hogy add a szívedet.
Ne kutasd, mi van, s miért,
Adj egészet is semmiért.

Szeretni sokféleképp lehet,
Álom, valóság, képzelet...
De mindegyikben benne vagy,
S nem adhatsz mást, mint önmagad.

Szeretni sokféleképp lehet,
Élőt, holtat, emlékeket.
Örökké tartó tűz legyen,
Mely átragyog az életen.

Szeretni egyféleképp szabad,
Jobban szeresd, mint önmagad!





SZIKLASZERELEM

Fent a magasban a sziklára
Takarót borított a moha.
Elválaszthatatlan egységként,
Ölelkeztek összetapadva.

A zuhogó eső s az orkán,
Tépte, cibálta, verte őket,
De ők álltak összefonódva,
Nem érezve a zord időket.

Egy nap óriási földrengés
Rázta meg a szunnyadó tájat,
A hegy rázkódott megremegett,
És felkiáltott a sziklának:

Kettészakadtunk, fogni nem tudlak,
Le fogtok zuhanni a mélybe,
De sziklatested tán segíthet,
Hogy a moha mégis túlélje!

Együtt zuhantak, mind a ketten,
Egymást ölelve, utoljára.
S a szikla széthullott pora,
Takarót borított a mohára.





SZÍVEMBEN HORDOZLAK...

Szívemben hordozlak, velem maradsz,
Akkor is, ha oly távol, messze vagy.
Álmainkban minden út összeér,
Egymásba simul két meleg tenyér.

Szívedben hordozol, veled vagyok,
Napjaidba derűt, mosolyt lopok.
S, ha az álom egyszer majd véget ér,
Az emlék örökké szívünkben él.





TANULD MEG

Tanuld meg, lehet ébren álmodni,
Fényeset, szépet, ezer csodát.
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínű tarka függöny,
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve,
Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,
Sokszor talán csak néhány szóra.
Barátra, szívre, egy kis mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,
A lényeghez a szívünk vezet.





TAVASZI TALÁLKOZÁS

Kezedben orgona legyen,
Amikor szembe jössz velem.
Bódító, édes illatár,
Lila virágján napsugár.

Szemedben fénylő mosolyok,
Zengjenek tavaszi dalok.
A tél is eltűnt hirtelen,
Csak feléd kell most intenem.

Virágzó ágak hajlanak,
Rügyek pattannak, bomlanak,
Két erős karod átölel,
Nem kell a szó, a szív felel.

Örökké tartson ez a nap,
Daloljanak a madarak.
Vártam rád hosszú éjeken,
Gyönyörű, édes szerelem.





TAVASZI ÜZENET

Az aranyeső kibontotta szirmát,
Virágok aranyozzák kertedet.
Füledbe sóhajt a szél, neked szól,
Ez a szelíd, bús, tavasz üzenet.

Aki szomjas, a friss vízre vágyik,
Még a pusztában is keres kutat.
Az ember, ha fáj neki az élet,
Próbál találni egy könnyebb utat.

Egy darabig még él benne remény,
És néha boldogságról álmodik.
Mosolyról, tavaszról, barátságról,
Majd szép lassan, mindről leszokik.

Már nem kérek és nem is álmodok
Az új tavasznak fázós hajnalán.
Nincs csoda, és nem történik semmi,
Az évszakok változnak meg csupán.

A napok majd gyorsan elrohannak,
Új nyomot nem hagynak szívemen.
Lett volna még egy kevés időm,
De lassan elhamvad a tűz idebenn.

Az ígéret olyan, mint a méreg,
Elpusztul tőle maradék remény.
S a szép tavasz-álom olyan marad,
Mint egy befejezetlen költemény.





TAVASZVÁRÓ

Felejteni soha nem tudnál már,
Lelkedbe égettem létezésem pecsétjét.
Titkon beköltöztem gondolataidba,
Ahonnan előhívhatsz, ha szükséged van rám.

Elfelejteni már én sem tudlak.
Felejteném veled a napsugár érintését.
Átmennék az út árnyékos oldalára,
Fázósan összehúzva nyitott kabátomat.

Megosztottuk egymással gondjaink,
Oly gyakran fellángoló, pusztító tüzét.
Gondolataink szálló madár rajának
Ablakunk kitártuk, hogy megpihenhessenek.

Gyönyörű nyomokat hagyva szíveinkben,
Várjuk a mézillatú, napfényes tavaszt.





TITKOS ÜZLET

Amikor már a köd felszáll a völgyből,
A nap kibújik a felhőtakaróból,
S forrón simogatja a sziklák oldalát,
Akkor szeretnék találkozni veled.

Kézen fogva, felmegyünk majd a hegyre,
És a magasból lenézve megkeressük
Eltelt életünk minden ismerős helyét,
És útjaink szabálytalan vonalát.

Addigra eldöntöd, mit is szeretnél.
Tovább foltozgatni szürke tegnapoknak
Darabokra szakadt, kifakult ruháit?
Árnyékba megbújni, hogy ne lássalak?

Naponta alkudozni vágyaiddal,
Amik úgy törnek elő, mint zúgó patak?
S széttépni mindent, ami megmaradt még,
Azt a keveset, és mégis olyan sokat?

Rossz üzletet kötve, egy tál lencséért
Elcserélni az örök üdvösségedet?
S hagyni, hogy szárnyaid, amik elbírnának,
Mert nem repülsz, lassan elsorvadjanak?

Vagy lassan, tétován kinyújtod kezed,
Arcod a fény felé fordítod, hunyorogsz,
De élesebben látsz, mint eddig bármikor,
Mert e percben csak a szíveddel nézel.

Többé már tőled semmit nem kérdezek.
Titkos üzletem veled most megkötöttem.
Mert megmentettük azt, ami még menthető,
Fent a hegytetőn, a magas ég alatt.








ÚGY SZERETNÉK HOZZÁD ÉRNI

Keressük még a szavakat,
mit is merjünk kimondani,
s mit zárjunk magunkba még,
de ki nem mondott szavainkban,
már ígéretek tüze ég.

Mint gyermek, járni tanulunk,
egyensúlyt vesztve kapaszkodunk,
múltunkba és megszokásba,
de már naponta érezzük,
hogy szükségünk van egymásra.

Csodálkozó szemekkel
figyeljük még önmagunkat,
s magunkon egymás hatalmát,
már nem kételkedünk, merjük
élni szívünk boldog álmát.

Hagyjuk, hogy a fény betöltsön
bennünk minden kicsiny helyet,
s félelmeinket elvigye
a langyos júliusi szél,
tőlünk távol, jó messzire.

Akkor majd úgy találkozunk,
hogy nem kell semmit mondani,
a szavak bennünk virágoznak.
Úgy szeretnék hozzád érni,
ahogy az ártatlanok imádkoznak.





VÁRAKOZÁS

Karácsony jön, emberek,
Tárjátok ki szívetek!
Hely legyen bent jó meleg,
Fogadni a gyermeket.

Nekünk, értünk születik,
Felénk tárja kezeit.
Szívünkben, ha él a hit,
Remény lángja melegít.

Körülfog a szeretet,
Áthatja az ünnepet.
Tárjátok ki szívetek,
A béke jön, emberek.





VIRÁGOT ÜLTESS

Ne üss sebeket, inkább ültess virágot,
Válts valóra legalább néhány álmot,
Engedd lelkedbe a szeretet melegét,
Akard, hogy elmúljon a rossz, a sötét.

Ne öld meg az érzést, mely életet kapott,
Örülj, az ajándék pont neked jutott.
Nézz reám, végre már veled szemben állok
Erre a percre nagyon régen várok.

Ne félj, hisz jól tudod, miattad jöttem én,
Hallani tőled, hogy lehet még remény.
Szép szelíden megfogni most a két kezed,
És bízni tebenned, amíg még lehet.

Ne feledd, e perc kezdet és a vég lehet,
Soha nem múlik el, ha nem engeded.
Örök, szép emléke akkor is simogat,
Ha már nem leszek más, csak egy gondolat.

Ne menj, miattad annyi könnyet sírtam én,
Itt ül most is egy a szemem szögletén,
Nézd, most mosolygok rád, és könnyeimen át,
Figyelem szemednek barna bársonyát.

Nézlek, és most végre kicsit boldog vagyok,
Talán valóság és nem csak álmodok.
Az erőt hoztam neked, és úgy adom át,
Mint szívem dobbanó, édes dallamát.





ZIZEGVE SÍRNAK A FÁK

Csupasz faágak zizegve sírnak,
Reszketnek a zord, reggeli szélben.
Fázós ujjaikat égre nyújtják,
Egy kis enyhülést, meleget kérve.

Oly védtelen ez a síró erdő,
Mert fa a fát át nem ölelheti.
Tűrnie kell földbe gyökerezve,
Hogy a kemény tél odavág neki.

Egy varázsütésre eláll a szél,
Nagy pelyhekben kezd hullani a hó.
A meztelen faágakat puhán,
Befedi vastag, fehér takaró.

Csodálatos e változó tájkép,
Az ég dunyhája talán kiszakadt.
A hófehér, szelíd puhaságban,
Rügyek álmodnak pikkelyek alatt.

Szüntelen apró csodákra várunk,
Hogy világunk fessék hófehérre,
Mert embersorsunk úgy változik meg,
Ha rálelünk egymás melegére.





menusgabor, 2019. október 20. vasárnap, 22:00
Címkék: Farkas Éva, FARKAS ÉVA VERSEIFarkas Éva, AMIKOR ELFOGYNAK SZAVAKAmikor, AUGUSZTUSI ÉJFekete, ÁLARC NÉLKÜLMenni, BECÉZŐ SZAVAKSzavak,
Kommentek
Tokaji Márton versei
gyötrelem.
Az élet hatalmas tengerén
ölelj magadhoz kedvesem.
Nem megyek el búcsúcsók nélkül,
a szívemet zálogba hagyom.
Szív nélkül nem tudok élni,
sietek hozzád vissza nagyon.



Zengő bércek

Nyújtóznak a csillagok a végtelenben,
havas hegycsúcson ölelkezik a Hold és az éj.
A göncölszekéren vágtató időt fúja
a zord őszi szél.
Földnek büszke vállán gigászi nagy hegyek,
felhők tengerében állnak mint őrszemek.
Farkasok üveltenek az éjszakában,
a Hold bűvöli torkuk dallamát.
Álmatlanságuk egyhangúságában,
éneklik az ordasok dalát.
Havasok őrzik egykori határainkat,
az ősapáink évezredes álmait.
Jégbe és fagyba szőtték titkainkat,
és a nemzetünk évezredes vágyait.
Fenyvesekkel rakott magas hegyek,
őrizzétek a zengőfényű bérceket.
Hirdessétek magyarságunkat és azt,
hogy itt egy nagy nemzet
menusgabor, 2020. március 15. vasárnap, 22:30
Nádasdi Éva: Zsoltár
Nádasdi Éva: Zsoltár

Tele van az élet jóval: kenyérrel, tisztával, sóval.
Adjál, Uram, menedéket, adjál, Uram, tisztább létet.
Adjál, Uram, nyugodalmat, vándornak, hogy vándorolhat,
éhezőnek adjál étket, s töröljél el minden vétket.
Félutamon szólok hozzád: közel legyél,
Istenország. Adjál, Uram - enyhet adni: ne kelljen így megfáradni
Földi létem jaj-siralmas: vagyok bárány, vagyok farkas.
Adjál, Uram, menedéket: félelmemül ne rakj fészket.
Fiókád - én - elesetten keresgéllek elveszetten.
Szép új napot kéne fonni, gyerekekről gondoskodni:
család, béke, galamb, alma, s cifraságom fogadalma:
néked, Uram, felajánlom sok álságos cifraságom.
Adjál nekem Uram - békét, add az ember menedékét;
segíts nekem, Uram, árván: vagyok félben a szivárvány;
Uram, hallgatlak a szélben, eme végső
lilagondolatok, 2020. január 24. péntek, 10:25
Zenés tárlatvezetés és kézműves programok a Népi Iparművészeti Múzeumban
A Hagyományok Háza tájékoztatása szerint a Nyitott műhely öt évvel ezelőtt nyílt meg azzal a szándékkal, hogy a magyar hagyományokat minél szélesebb körben ismertesse meg az érdeklődőkkel, a kézműveskedni és kikapcsolódni vágyó látogatókkal. Mint írják, ez a cél megvalósult, hiszen a műhely napról napra folyamatosan vonzza a látogatókat.

Szombaton a Nyitott műhely születésnapja alkalmából különleges programokkal várják az érdeklődőket. Délelőtt Hunyadvári Szilvia nemezkészítővel gondokat elűző hajpántot lehet készíteni, Torba Ildikó szűrrátétkészítővel tavaszhozó tulipántos nyakéket alkothatnak a látogatók. Dukát Judit gyöngyfűzővel gyöngyös medált, Kelemen Eszterrel bőr derékravalót lehet készíteni.

Délután Kérdezz-dalolok! címmel Tímár Sára népdalénekes és Farkas Éva, a Barkó Kézműves Egyesület tagja tartanak zenés tárlatvezetést a Nyitott műhely melletti Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.

A Nyitott műhely vendégváró szokásához híven frissen sült kaláccsalvárja az érdeklődőket.
velemenyezd, 2020. január 23. csütörtök, 07:40
Farkas Éva: Csak néhány óra kell
Farkas Éva
Csak néhány óra kell

A hétköznapok rohanásában,
Legyen számodra néhány óra,
Mikor szívedet betakarja,
A béke puha, álomtakarója.

Hunyd be a szemed, és pihenj meg,
Hallgasd, ahogy a csend mesél,
S amit szeretettel, szívből adnak,
Elfogadni azt soha ne félj.

Tanuld meg: lehet ébren álmodni,
Fényeset, szépet, ezer csodát.
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínű tarka függöny,
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve,
Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,
Sokszor talán csak néhány szóra.
Barátra, szívre, egy kis mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel
lilagondolatok, 2020. január 22. szerda, 09:41
A hűség évadát hirdette meg a Soproni Petőfi Színház
Pataki András elmondta, hogy a tematikával reflektálni szeretnének a soproniságra és a hűségre, ugyanakkor a szeptemberben Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is megjelenik benne.

Összesen 14 darabbal készülnek, amelyből felnőtt bérletben négy nagyszínházi, egy balett- és egy kamaraszínházi előadás lesz.

Bemutatják Katona Imre Szent Ferencről szóló misztériumjátékát, az Isten komédiását Pataki András rendezésében. Radó Denise rendezi majd Ábrahám Pál Bál a Savoyban című revüoperettjét.

Fred Ebb, Bob Fosse és John Kander Chicago című musicaljét Eperjes Károly viszi színpadra, Németh László Széchenyi című történelmi drámáját pedig Csiszár rendezi. A darab sokszereplős lesz és hűen fogja megidézni a múltat - fogalmazott Pataki András.

Hozzátette, hogy a soproni népszavazás centenáriumának emlékére Demcsák Ottó rendezésében mutatja be a Sopron Balett a Somogyváry Gyula És mégis élünk című regényéből készült táncművet.

Demcsák Ottó a
velemenyezd, 2020. január 21. kedd, 14:11
Megújul a Gyulai Várszínház színpada és nézőtere
Görgényi Ernő polgármester elmondta, a beruházás egyszerre szolgálja a várszínház és a vár mint múzeumi kiállítótér érdekeit, az eddigi berendezést ugyanis mintegy három hét alatt szerelték össze és bontották el, az új eszköznél ez nagyjából egy hetet vesz majd igénybe. Így főszezonban a vár látogatói számára tovább áll rendelkezésre az udvar - húzta alá.

Hozzátette, hogy a székek cseréjére az önkormányzat saját forrást biztosít. Elek Tibor színházigazgató számításai szerint az további 15-18 millió forintba kerül majd.

Elek Tibor elmondta, hogy a nyári évadra megvalósuló beruházás egy folyamat első állomása, az önkormányzattal közösen keresik a pályázati lehetőségeket a tószínpad infrastruktúrájának, valamint az eszközpark műszaki-technikai megújításához is.

Szatmári Mihály, a teátrum műszaki vezetője elmondta, hogy a jelenlegi várszínházi nézőtér és színpad 15 éves, egyedi tervezésű szerkezet, sok ember kellett az össze- és szétszereléséhez, nehéz volt a tárolása. Az új színpad
velemenyezd, 2020. január 16. csütörtök, 12:52
Az elmúlt év sportolói és edzői 2019 évben
Alex)
Kettesfogathajtó-válogatott (Hölle Martin, ifjabb Dobrovitz József és Osztertág Kristóf)
Női kajak négyes (Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra)
Női kajak kettes (Medveczky Erika, Hagymási Réka)
Női maratoni kajak kettes (Czéllai-Vörös Zsófia, Csay Renáta)
Női kenu kettes (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső)
Női teniszpáros (Babos Tímea, Kristina Mladenovic)
Repülőhollandi-egység (Majthényi Szabolcs, Domokos András)
Soling-csapat (Litkey Farkas, Joó Kristóf, Németh Pepe)
*
Az év csapata (klasszikus csapatsportok):
3x3-as női kosárlabda válogatott
Ferencváros (labdarúgás)
FTC-Telekom (férfi jégkorong)
FTC-Telekom Waterpolo (férfi vízilabda)
Győri Audi ETO KC (női kézilabda)
Női jégkorong-válogatott
Siófok KC (női kézilabda)
Sopron Basket (női kosárlabda)
Telekom Veszprém (férfi kézilabda)
Vasas Óbuda (női röplabda)
*
az Év férfi labdarúgója:
Cseri Tamás
maroka, 2020. január 10. péntek, 21:55
Karácsonyi idézetek
http://s13.images.www.tvn.hu/2019/12/23/18/48/www.tvn.hu_fa1f1cb80 9f46f115b5f2a603681bbe6.jpg [/kep]


"Karácsonynak mindenki örül,
szeretet, boldogság vesz körül.
Angyalok érkeznek csilingelve,
varázspálcájukkal integetve.

Áldást, szeretetet hintenek,
hálásak nekik az emberek.
Megbocsájtás van a lelkekben,
új remény a szebb jövőben.

Csillogó fenyők, fényes égők,
boldog, békés életet hirdetők.
Kis Jézus szívekbe költözik,
a világ boldogságba öltözik."

Farkas Anna: Karácsony közeleg


"A karácsony nem az ajándékok, sokkal inkább a szívünk kinyitásáról szól."

Janice
menusgabor, 2019. december 26. csütörtök, 17:30
Képek, videók
farkas éva játék mindörök
liliana01
2017. november 17. péntek, 15:40
farkas éva.jpg
jozsuzsa
2016. február 19. péntek, 08:05
f_farkas éva domboldalon.
erzsikepuskas
2015. december 07. hétfő, 19:09
farkas éva.jpg
feviroza
2015. június 15. hétfő, 16:28
farkas éva 1.jpg
feviroza
2015. június 15. hétfő, 16:27
Farkas éva Csak néhány ór
feviroza
2015. június 15. hétfő, 15:33
Farkas Éva 1
taltos1
2015. január 29. csütörtök, 23:05
farkAS ÉVA BECÉZŐ SZAVAK.
erzsikepuskas
2014. szeptember 29. hétfő, 11:45
FARKAS ÉVA ADD A KEZED.
erzsikepuskas
2014. szeptember 27. szombat, 19:06
FARKAS ÉVA HADD LEGYEK.gi
erzsikepuskas
2014. szeptember 27. szombat, 19:01
FARKAS ÉVA RAGYOGÁS.jpg
erzsikepuskas
2014. szeptember 27. szombat, 18:49
Farkas éva RAGYOGáS.jpg
erzsikepuskas
2014. szeptember 27. szombat, 18:36
0 a a mellre adott csókok
lovaszmarika
2018. október 15. hétfő, 13:10
Kép 265. Ádott 2. Advente
jucinenadov
2017. december 16. szombat, 19:48
Új poétáknak adott hatalo
chillik
2016. november 06. vasárnap, 05:31
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.