Belépés
2019. július 20. szombat | 29. hét | 201. nap | 15:56 | Illés
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Olasz kormányfő: Róma kiemelt gazdasági tárcát akar magának az új Európai Bizottságban
Conte hangsúlyozta, hogy az Európai Unió új egyensúlyrendszerének kialakításában nem lehet figyelmen kívül hagyni az EP-választások tagállami eredményeit.

Kijelentette, hogy a következő Európai Bizottságban Olaszország fontos gazdasági portfóliót akar szerezni. Az olasz biztosjelöltek között esélyesként Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa, a miniszterelnöki hivatalt vezető jelenlegi államtitkár indul. Az olaszországi EP-választásokat a Matteo Salvini vezette Liga nyerte a szavazatok több mint 34 százalékával, a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) 17 százalékot kapott.

Az olasz miniszterelnök az Európai Tanács csütörtökön kezdődő, a következő intézményi ciklusra vonatkozó kinevezésekről, valamint az Unió 2019-2024 közötti stratégiai menetrendjéről egyeztető találkozója előtt szólalt fel a római parlament alsó- és felsőháza előtt.

Giuseppe Conte a Rómával szemben tervezett túlzottdeficit-eljárásal kapcsolatban bejelentette, hogy elkészült az olasz kormánynak az Európai Bizottsághoz intézett válaszlevele. A levél "inkább politikai üzenet, mint számok és adatok" halmaza - mondta az olasz kormányfő.

Conte hangsúlyozta, hogy kormánya el akarja kerülni az eljárást, de nem akar lemondani az M5S-Liga kormány gazdaságpolitikai terveiről.

"Olaszország tiszteletben akarja tartani az EU szabályait, de az unió alapító országaként és a kontinens harmadik legnagyobb gazdaságaként ugyanezeknek a szabályoknak az átalakítását szorgalmazza, hogy az unió felkészült legyen a rendszerszintű és globális pénzügyi válságokra, tényleges egyensúlyt biztosítva stabilitás és növekedés között" - jelentette ki Conte. Megjegyezte, hogy az EU korábbi túlzottdeficit-eljárásai sem bizonyultak hatásosnak, és ezekért az európai polgárok fizettek meg, ami az EU hitelességét kérdőjelezte meg.

Határozottabban fogalmazott Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, aki a kormányfő szavaira reagálva kijelentette: korábban "egyes európai kötelezettségeket, direktívákat úgy állítottak össze, hogy egyeseket Berlinben vagy Párizsban segítsenek, a többiek átverésével".

A Liga vezetője hozzátette, a korábbi EU-politikával "cinkos kormányok, vagy tudatlan és ostoba kormányok" nem léteznek többé. Kifejtette, hogy a Liga szavazói erőt adtak a pártnak az európai választásokon, hogy Brüsszelben változást sürgessen.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 19:12
Címkék: Európai Bizottságban, Európai Unió, Európai Bizottságban Olaszország, Giancarlo Giorgetti, Matteo Salvini, Csillag Mozgalom,
Kommentek
EU-tisztújítás - M1: az európai szocialisták levélben mondtak köszönetet a fideszes jelöltek kinevezésének mega
amelyben megköszöni szakértőinek, hogy sikerült - ha csak ideiglenesen is - megtorpedózni fideszes jelöltek kinevezését a szakbizottságokban.

A levelet több mint száz európai parlamenti e-mailcímre küldték ki, valamennyien az Európai Szocialisták által fizetett szakértők. Egy magyar név is szerepel a listán, Simon Zoltáné, aki régóta a frakció szakértője.

A levél írói úgy fogalmaztak, "elégedettek lehetünk az elért eredménnyel, hiszen nem csupán azt sikerült megoldani, hogy minden szakbizottságban karanténba zárjuk a számunkra nem megfelelő jelölteket, hanem sikerült megakadályozni a foglalkoztatási bizottságban a lengyel kormánypárti jelölt kinevezését is. Emellett elértük, hogy elnapolják a szavazást több fideszes jelölt esetében, így nyomás tudunk gyakorolni a frakcióikra, hogy jelöljenek másokat a helyükre".

Mint kiemelték: így történt ez a Magyarországot a bevándorlásellenes álláspontja miatt rendszeresen pellengérre állító LIBE-bizottságban is, ahol a fideszes Hidvégi Balázs alelnökké
velemenyezd, 2019. július 12. péntek, 22:02
Hollik: a bevándorláspárti magyar ellenzék szembemegy a magyar emberek akaratával
Hollik István szerdán Budapesten újságíróknak azt mondta: egyértelmű magyar nemzeti érdek, hogy minél több EP-bizottságban legyenek magyar alelnökök is.

Gyurcsány Ferencék, a szocialisták és a momentumos képviselők bevallottan azért áskálódtak, hogy szerdán ne szavazzák meg a kormánypártok EP-képviselőit több bizottság vezető tisztségére - mondta.

Hozzátette: a magyar ellenzék azzal dicsekszik, hogy megpróbálják megakadályozni a magyar kormánypárti képviselők bizottsági kinevezését.

Hollik István rámutatott: ezzel az ellenzéki képviselők szembemennek a magyar emberek akaratával és képviseletével egyaránt. Felidézte, hogy a május EP-választáson a magyar emberek rekordrészvétel mellett úgy döntöttek, hogy nagyrészt kormánypárti képviselőket bíznak meg Magyarország EP-képviseletével.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP az ellenzéki pártokat messze megelőzve, a szavazatok 53 százalékát kapta meg a magyar emberektől.

A magyar emberek döntése tehát, hogy az országnak járó 21
velemenyezd, 2019. július 10. szerda, 15:52
Iohannis a Nemzeti Liberális Párt jelöltjeként indul az elnökválasztáson
A második mandátumra pályázó elnököt azt követően kérdezték jelöltségéről, hogy előző nap a PNL vezetőségével egyeztetett. Iohannis nem kívánta kommentálni, hogy a Dacian Ciolos volt miniszterelnök vezette ellenzéki USR-PLUS szövetség saját jelöltet indít, csak annyit mondott: minden ellenfelet versenytársnak tekint, kampányolni pedig saját magáért fog.

Iohannis újabb éles támadást intézett a szociálliberális kormánytöbbség ellen, felszólítva a PSD-ALDE kormányt, hogy a május 26-i népszavazás üzenetét és az európai bírálatokat figyelembe véve korrigálja az igazságügyi törvényeket.

Az államfő az Európa Tanács korrupcióellenes testülete (GRECO) által előző nap közzétett, Romániát elmarasztaló jelentését kommentálva úgy vélekedett: roppant aggasztó, hogy Romániában nem javult a helyzet a jogállamiság terén, és erre továbbra is az európai intézményeknek kell figyelmeztetniük a bukaresti kormányt. Iohannis szerint a PSD-ALDE kormány rendre figyelmen kívül hagyja az Európai Bizottság, a Velencei
velemenyezd, 2019. július 10. szerda, 14:42
EU-tisztújítás - A Fidesz-KDNP képviselői az Európai Parlament mind a 22 szakbizottságában helyet szereztek
nemzeti érdekek hatékony képviselete".

Kifejtették: szerdán az Európai Parlamentben megszavazták a 2019-2024 közötti jogalkotási ciklus szakbizottsági struktúráját és döntöttek a bizottsági helyekről.

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának újonnan megválasztott delegációvezetője továbbra is a regionális fejlesztési (REGI) és a költségvetési-ellenőrző (CONT), valamint a költségvetési bizottságnak (BUDG) lesz tagja.

Szájer József, a delegáció elnöke a jogi bizottságban (JURI) folytatja munkáját.

Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter a külügyi (AFET), az alkotmányügyi (AFCO) és a petíciós bizottságban (PETI) szerzett tagságot.

Győri Enikő, korábbi madridi nagykövet, visszatérve az Európai Parlamentbe, a gazdasági és monetáris (ECON), valamint a nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó bizottságban (INTA) kezdi meg munkáját.

Gyürk András megtartotta tagságát az ipari bizottságban (ITRE), valamint tagságot nyert a környezetvédelmi bizottságban
velemenyezd, 2019. július 03. szerda, 19:52
EU-csúcs - Angela Merkel tartózkodott a szavazáson, de üdvözli a megállapodást
jövőben jobb módszert kell kitalálni a tisztújításra, hogy el lehessen kerülni egy hasonló helyzetet.

Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte a "pozitív" döntést, amely szerinte egy "mély francia-német egyezség gyümölcse", s hangsúlyozta, a cél annak biztosítása, hogy Európa ne legyen megosztott.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő "rendkívül kiegyensúlyozottnak" nevezte a csomagot, rámutatva, biztosították arról, hogy szociáldemokrata politikus kapja majd a gazdasági és pénzügyi tárcát a bizottságban.

Brigitte Bierlein ügyvezető osztrák kancellár üdvözölte az eredményt, és történelmi lépésnek nevezte, hogy a brüsszeli testületnek női elnöke lesz.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő úgy vélekedett, hogy kulcsfontosságú döntések születtek az EU jövője szempontjából, olyan jelöltekre volt szükség, akik "az egységét szolgálják és nem sértegetnek egyes tagállamokat".

A miniszterelnök a "szélsőbaloldal radikális jelöltjének", megosztó személyiségnek nevezte Frans Timmermans szociáldemokrata
velemenyezd, 2019. július 02. kedd, 22:02
Czeglédy-ügy - Fidesz: Gyurcsány kimentette ügyvédjét, miközben tettestársait elítélték
A politikus úgy fogalmazott, mindez egyértelműen azt bizonyítja, hogy "Gyurcsány és Gyurcsányné azért bújtatta Czeglédy Csabát a mentelmi joga mögé, hogy falazzanak ügyvédjüknek, eltussolva egy nagyon súlyos korrupciós ügyet". Erről árulkodik az is, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) az utolsó pillanatban "pakolta fel" Czeglédy Csabát az európai parlamenti (EP-) választási listájának utolsó, mandátumot biztosan nem érő helyére - közölte.

Budai Gyula emlékeztetett, hétfőn a Szegedi Törvényszéken elkezdődött a Human Operator Zrt. ügyének tárgyalása, a bíróság pedig már a héten börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta Czeglédy Csaba tettestársait.

A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás egyértelműen azt igazolja, hogy Czeglédy Csaba és társai több mint hatmilliárd forintot "süllyesztettek el" - mondta a Fidesz képviselője.

"Czeglédy kimentéséhez a teljes ellenzék asszisztált", ugyanis "példátlan módon", a bíróság indítványa ellenére, nem függesztették
velemenyezd, 2019. június 29. szombat, 12:01
Bodrogváry Iván a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség európai végrehajtó bizottságában
A FIBA Europe tájékoztatása szerint a magyar sportdiplomata négy évig lesz a kilencfős testület tagja.

Az európai szekcióban 2002 óta dolgozó Bodrogváry Iván ötödik ciklusára készül a FIBA Europe 25 tagú vezetőségében (board), és mostantól a végrehajtó bizottságban is dolgozik.

"Első feladatom az lesz, hogy segítsem a budapesti pályázatot július 15-én Münchenben, ahol kiderülnek a 2021-es férfi Európa-bajnokság helyszínei" - mondta az MTI-nek a sportvezető. "A németek szinte biztosan sikerrel járnak, ők Kölnben csoportkört, Berlinben pedig helyosztókat rendeznének. Rajtuk kívül Budapest, Prága, Ljubljana, Tbiliszi, Tallinn és egy olasz város jelentkezett egy-egy csoport meccseinek a lebonyolítására, azaz gyakorlatilag hatan pályáznak három helyre."

Bodrogváry Iván kifejtette, hogy a magyar prezentációt várhatóan Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tartja majd, aki a 2015-ös női Eb helyszínkijelölésénél is sikeresen közreműködött. Akkor a magyar-román közös rendezésű
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 19:12
Képek, videók
Európai Bizottság
daczok
2007. május 07. hétfő, 16:45
III-as Bizottságtól levél
furaila
2015. december 01. kedd, 21:09
EU bizottság.jpg
megyerimihaly
2014. szeptember 07. vasárnap, 12:50
III.Bizottságtól
furaila
2013. június 12. szerda, 16:19
Gazdasági bizottság.jpg
agica2004
2011. december 23. péntek, 16:30
a politikai bizottság tag
lacipecsenye
2011. november 05. szombat, 21:37
Velencei Bizottság- Sólyo
agica2004
2011. március 30. szerda, 15:47
Hat bizottság 2010.2 old
macikucko
2010. december 19. vasárnap, 15:56
Határozat bizottság 2010
macikucko
2010. december 19. vasárnap, 15:55
04 fogadó bizottság.JPG
cukor1st
2008. augusztus 10. vasárnap, 20:35
Böbétöl a következö hétre
csalogany13
2014. október 06. hétfő, 20:10
És jött a következő mese.
kismotor
2013. január 03. csütörtök, 14:22
Következő nekünk..jpg
mailona
2012. május 31. csütörtök, 16:26
Következő ..jpg
mailona
2012. május 28. hétfő, 17:43
következő otthonom.jpg
dnemethk
2012. február 20. hétfő, 16:49
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.