Belépés
2020. július 10. péntek | 28. hét | 192. nap | 20:03 | Amália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Illegális bevándorlás - Bakondi: a nemzeti érdek az első
Bakondi György hozzátette: az emberek a választásokon, a nemzeti konzultációkon világosan elmondták az akaratukat, nem szeretnék ha ellenőrzés nélkül tisztázatlan identitású, tisztázatlan céllal tömegben, illegálisan érkeznének a migránsok az országba.

Ezzel szemben számos liberális csoportosulás törekvése az, hogy a magyarok hagyják abba a határok őrizetét, engedjék be az érkezőket.

A belbiztonsági főtanácsadó elmondta, arra számítanak, hogy ez a támadás folytatódni fog. A luxemburgi bíróság döntését tiszteletben tartják, de tiszteletben tartják a nemzeti egységet, a nemzet által kinyilvánított akaratot is, ezért döntöttek úgy, hogy a határokon ne legyen lehetőség benyújtani a menekültkérelmet, csak a külképviseleteken - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy vannak valódi menekültek, akik szíriai harcok elől menekülnek például Törökországba. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ott őket nem üldözi senki, ezért a továbbindulásuk sem indokolt. A Magyarországra érkezők is, legalább 3-4 biztonságos országon jönnek keresztül - mondta Bakondi György.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 21:52
Címkék: Bakondi György, nemzeti érdek, nemzeti konzultációkon, magyarok hagyják, határok őrizetét, belbiztonsági főtanácsadó,
Kommentek
Illegális bevándorlás - Szakértő: továbbra is eltérő migrációs politikák ütköznek az EU-ban
Horváth József azt mondta, Horst Seehofer német belügyminiszter nemrég a kitoloncolások felgyorsításáról és a fogadó országon kívül történő ellenőrzésről beszélt. Ezzel szemben Eva Johnsson svéd belügyi biztos szerint a kitoloncolásokat "európai módon" kell végrehajtani, ami lényegében azt jelenti, hogy nem toloncolják majd ki az embereket.

A biztonságpolitikai tanácsadó szerint egy ilyen nyilatkozatot a szervezett bűnözést irányító bandák, illetve Afrika és az arab világ úgy értelmez, hogy büntetlenül lehet migrálni. Az illegális bevándorlók pedig úgy gondolhatják, hogy van egy-két, Magyarországhoz hasonló kisebb akadály előttük, de várják őket Nyugat Európában - mondta Horváth József.
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 11:51
Illegális bevándorlás - Afgán, marokkói és tunéziai embercsempészeket ítéltek el Pécsen
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint a védelmi fellebbezések miatt másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta a Zalaegerszegi Törvényszék tavaly novemberi határozatát.

A vádlottak 2016 áprilisában és májusában több mint hatvan, többségében hazai menekülttáborokban tartózkodó afgán menekültnek nyújtottak segítséget ahhoz, hogy Magyarország területét Ausztria, illetve Horvátország felé elhagyja.

A csoportot irányító marokkói férfi által meghatározott időpontra és helyszínre afgán társa közvetítette a menekülteket, ahonnan a tunéziai vádlott vitte őket az államhatár közelébe.

A törvényszék korábbi közleményéből az is kiderül, hogy az utazáshoz nagyméretű családi autókat, valamint egy kistehergépkocsit használtak, ez utóbbi rakterében sem ülőhelyek, sem ablakok nem voltak. Volt, amikor több mint harminc embert próbáltak meg egyszerre átcsempészni a kisteherautóval az országhatáron, de a budapesti indulás után nem sokkal defekt miatt egy benzinkúton meg kellett állniuk.
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 11:22
Bírálja az Euronews állami álhírterjesztéséről szóló véleménycikkét Kovács Zoltán
Capital alapítója, amely 2010 előtt több százmillió forintos szerződések alapján végzett kommunikációs tevékenységet a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette szocialista kormányok részére, így "az olvasók nagy hibát követnének el, ha készpénznek vennék Krekó állításait".

A cikk azon kitételével kapcsolatban, amely szerint "a magyar kormány és a médiája sikeresen vádolt iráni diákokat a világjárvány magyarországi kitöréséért, hamisan állítva, hogy a világjárvány elsődleges forrása az illegális bevándorlás", Kovács Zoltán megjegyezte, hogy senki sem okolta az iráni diákokat semmiért, tény, hogy hogy ők voltak az első igazolt magyarországi fertőzöttek.

Az államtitkár tagadja Krekó azon állítását, hogy a rémhír- és álhírterjesztésre vonatkozó magyarországi szabályozással, amelyek a Covid-19-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben voltak érvényben, a bíráló hangokat akarták elhallgattatni, mondván, hogy a szóban forgó szankciók nem a véleménynyilvánítás ellen, hanem egyes specifikus esetekre
velemenyezd, 2020. július 09. csütörtök, 22:12
Simicskó: a Fidesz-KDNP feltételekkel támogatja az uniós hitelfelvételt
750 milliárd eurós hitelnek a felvételéről, amelyért a tagállamok vállalják a garanciát - tette hozzá.

Elmondta:támogatási feltételeik között szerepel, hogy a szegényebb országok nem kaphatnak kevesebb forrást, mint a gazdagok. A pénzt kizárólag a gazdaság újraindítására, a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyek védelmére és új munkahelyek teremtésére lehet fordítani. Továbbá, hogy a forrás nem köthető össze olyan politikai és ideológiai feltételekkel, mint a jogállamiság, illetve a bevándorlás kérdésének a megítélése - fűzte hozzá. "Az ilyen típusú zsarolásnak nem fogunk engedni" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Emlékeztetett arra, hogy az unió ezzel a hitelfelvétellel olyat tesz, amit eddig még soha, ami sok szempontból kockázatos lépés. Ezért fontos, hogy az Országgyűlés erről döntést hozzon.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió megalakulása óta küzd az eladósodás ellen. Magyarország - folytatta - 2010 óta eredményesen csökkentette a költségvetési hiányt és az államadósságot
velemenyezd, 2020. július 09. csütörtök, 16:32
Koronavírus - Elemző: minden fronton támadta a kormányzati intézkedéseket az ellenzék
az ellenzék olyan intézkedések ellen is fellépett, amelyek mögött a társadalmi kutatások szerint hatalmas többség állt, így saját szavazóikkal is szembementek ezek a politikusok.

A migrációs válságnál is "lyukra futott" az ellenzék azzal, hogy folyamatosan változtatta az álláspontját - közölte. A 2018-as országgyűlési választásnál a voksolók főleg a migrációs tematika mentén választottak maguknak pártot - folytatta -, de az ellenzék esetén nem volt egyértelmű, hogy milyen politikát követne a bevándorlás ügyében. Ez nagymértékben meghatározta az ellenzék választási eredményét, és ennek köszönhetően a Fidesz-KDNP harmadszor is kétharmados aránnyal tudott nyerni - fűzte hozzá.

Deák Dániel kitért arra is, hogy a járvány alatt hozott egészségügyi intézkedések után az utóbbi időben a gazdaságvédelmi akcióterv került az ellenzéki oldalon a. Azt állítják, hogy tömegesen mennek csődbe a cégek és rengeteg a munkanélküli, pedig a friss munkanélküliségi adatok ennek teljesen az ellenkezőjét mutatják -
velemenyezd, 2020. július 09. csütörtök, 11:22
Kölcsönös tiszteletről és bizalomról nyilatkozott Donald Trump és a mexikói elnök
Az amerikai-mexikói elnöki találkozóra az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új kereskedelmi megállapodás (USMCA) életbe lépése alkalmából került sor. Trump és López Obrador ünnepélyesen kézjegyével látta el a háromoldalú megállapodást.



Az új egyezmény hivatalosan július elsején lépett életbe, és az Egyesült Államok és Mexikó mellett tagja Kanada is, ám Justin Trudeau kanadai kormányfő a koronavírus-járvány miatt nem volt jelen a washingtoni eseményen. Vele egy későbbi, számára kedvezőbb időpontban kerül sor az aláírásra - közölte Donald Trump a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen. A Fehér Ház még a látogatás kezdete előtt jelezte, hogy a mexikói elnök és kísérete minden tagja átesett a koronavírus-teszten.

Az aláírási ceremónián a mexikói elnök hosszasan dicsérte mind az új kereskedelmi megállapodást, mind a két ország általa történelminek minősített kapcsolatát. Üdvözölte Donald Trump szerinte közvetlen diplomáciai stílusát, kiemelve, hogy az
velemenyezd, 2020. július 09. csütörtök, 07:05
Koronavírus - Meghaladta a hárommilliót a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban
A héten volt olyan nap, amikor 24 óra alatt több mint 60 ezer új fertőzöttet regisztráltak, a legtöbb új esetet Kaliforniában, Arizonában, Texasban, Floridában, Georgiában és a szövetségi fővárosban, Washingtonban diagnosztizálták.

A friss adatokból kiderül az is: ugyan az Egyesült Államokban van a világon a legtöbb fertőzött, a halálozási arány nem itt a legmagasabb, sőt a halálesetek napi száma csökken. A vírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben múlt héten a fertőzöttek 4,8 százaléka hunyt el, míg ez az arány e héten 4,4 százalékra apadt.

A betegségmegelőzési és járványügyi központok (CDC) szerdán nyilvánosságra hozott elemzése szerint valószínűsíthetően több mint 20 millió amerikai fertőződhetett meg koronavírussal, vagyis a hivatalos adatokban szereplőknél csaknem tízszer többen.

Mike Pence alelnök a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy már több mint 39 millió amerikain végeztek vírustesztet.

Később a szövetségi egészségügyi tárca közölte: a
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 21:34
Illegális bevándorlás - Németország fogadta be a legtöbb menedékkérőt az EU-Törökország megállapodás keretében
A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított belügyminisztériumi kimutatás szerint 2016. április 4-től 2020. március 16-ig 26 835 menedékkérő érkezett az EU-ba Törökországból a megállapodás alapján. Legnagyobb részüket, 9967 embert Németország fogadta be - ismertette a Die Welt című lap a tárca adatait.

A statisztika szerint Németország fogadta be messze a legtöbb embert, például több mint kétszer annyit, mint a 4571 fővel a második helyen álló Franciaország, és csaknem kétszer annyit, mint a harmadik helyen álló Finnország (1964), a negyedik Svédország (1940) és az utánuk következő Spanyolország (766) együttvéve.

Egy sor EU-tagország - köztük Ausztria, Horvátország és Portugália - néhány száz embernek adott helyet a 2015-ben felerősödött menekülthullám jelentette terhek megosztásáról szóló megállapodás keretében.

Egy további csoportot alkotnak azok az országok, amelyek nem vettek át
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 15:43
Képek, videók
O.V. -bevándorlás.jpg
agica2004
2015. január 25. vasárnap, 14:48
bevándorlási csarnok
mecsery
2010. május 11. kedd, 16:26
régi bevándorlási központ
mecsery
2010. május 11. kedd, 16:25
Téli-Bakony.jpg
cserhat3
2017. május 12. péntek, 20:06
Páris, az én Bakonyom 01.
chillik
2016. május 22. vasárnap, 05:49
Páris, az én Bakonyom 02.
chillik
2016. május 22. vasárnap, 05:48
Magyar János a bakon 01.j
chillik
2016. március 06. vasárnap, 05:49
Magyar János a bakon 02.j
chillik
2016. március 06. vasárnap, 05:48
bakonyi húsgolyók.jpg
snbela44
2014. november 25. kedd, 09:16
Bakonyi patak
borigit
2014. november 08. szombat, 10:36
Bakonos csirkemell őzgeri
cipello
2014. augusztus 28. csütörtök, 09:29
Bakony
groszmadel
2014. február 21. péntek, 17:17
érdekes nemzeti zászlónk0
maroka
2020. június 03. szerda, 14:12
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.