Belépés
2020. július 02. csütörtök | 27. hét | 184. nap | 21:27 | Ottó
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Emmi: a kormány továbbra is a párbeszéd híve, nyitott a szakmai egyeztetésre
Az Emmi azután adott ki közleményt, hogy Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfőn bejelentette: a szociális ágazat dolgozói sztrájkolni fognak szerdán, ha addig sikerül a kormánnyal megállapodniuk a még elégséges szolgáltatásokról.

A minisztérium felidézte: a sztrájk megtartása érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) és az MKKSZ bírósághoz fordult, de még nincs jogerős ítélet az ügyben, mivel a Fővárosi Törvényszék október 24-én új eljárásra utasította az első fokot. (A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság korábban úgy döntött, hogy meg lehet tartani a sztrájkot a szakszervezetek által javasolt elégséges szolgáltatások betartásával. Ezt az ítéltet helyezte hatályon kívül a törvényszék.)

Az Emmi közleményében hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is a párbeszéd híve, nyitott a szakmai egyezetésre. Emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt években számos lépés történt a szociális dolgozók anyagi és szakmai megbecsülésének javításáért. Példaként említették, hogy a szociális dolgozók bére 2010 óta 84 százalékkal emelkedett; az ágazati átlagbér bruttó 137 372 forint volt, jelenleg pedig 252 183 forint.

A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat továbbra is átvállalja a kormány az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől, és a hozzájárulás 2020-tól beépül a támogatásba - tették hozzá.

"Meggyőződésünk, hogy az ügyet továbbra sem a sztrájk és a politikai hangulatkeltés, hanem a párbeszéd szolgálja" - olvasható a tárca közleményében.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. november 11. hétfő, 20:22
Címkék: Boros Péterné, Magyar Köztisztviselők, Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének, Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete, Fővárosi Törvényszék, Fővárosi Közigazgatási,
Kommentek
Obama segített 11 millió dollárt gyűjteni Biden elnökválasztási kampányára
interneten bejelentkező támogatóknak a korábbi elnök.

A kedd esti virtuális rendezvényen mintegy 175 ezer adakozó 7,6 millió dollárt gyűjtött össze Biden kampányára. Obama és Biden emellett egy külön, zártkörű online rendezvényt is szervezett, amelyen a demokraták nagy adományozói vettek részt. Ezen további több mint 3,4 millió dollár gyűlt össze. A második eseményen újságírók nem vehettek részt, s helyi idő szerint kedd éjjelig nem szivárgott ki információ arról, hogy kik jelentkeztek be a zártkörű egyeztetésre.

Elemzők szerint a két rendezvény részben azt mutatta, hogy Obama változatlanul nagy népszerűségnek és elismertségnek örvend, ugyanakkor jelezte azt is, hogy a koronavírus-járvány idején mennyire megváltozott körülmények között kell kampányolniuk a politikusoknak. Obama és Biden a lakásából jelentkezett be, egy megosztott képernyő segítségével, s a résztvevők az interneten élőben társaloghattak velük és egymással.

A nyilvános rendezvényen Obama többször is bírálta Donald Trump elnököt,
velemenyezd, 2020. június 24. szerda, 07:05
Koronavírus - ITM: péntektől lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra
Kiemelte, az igényeket elsőként a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop), majd jövő héttől a Versenyképes Közép-Magyarország programban (Vekop) lehet benyújtani, ezáltal az egész ország területén elérhető lesz a 70 százalékos támogatást nyújtó lehetőség, amelynek fontos kritériuma a 2020 áprilisi munkavállalói létszám 90 százalékának megtartása.

György László bejelentette azt is, hogy társadalmi egyeztetésre bocsátották hétfőn a zöld nemzeti bajnokok koncepciót, eszerint első körben 3 milliárd 850 millió forintra pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek zöld gazdaságra átállást szolgáló kapacitást fejlesztenek. Megjegyezte, az egyszer használatos műanyagok kivezetésére majd egy nagyobb konstrukció érkezik.

Az államtitkár felidézte, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásával fő cél a munkahelyek megvédése, és legalább annyi teremtése, mint amennyit a vírus tönkre tett. A gazdaságvédelmi akcióterv programjai több mint egymillió aktív korú munkavállalónak segítenek
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 15:22
Palesztinok: ezentúl nem érvényesek az Izraellel és Washingtonnal aláírt egyezmények
Izraellel folytatott koordináció.

Az ülésen részt vevő egyik palesztin tisztviselő azt mondta a lapnak, hogy Abbász elnök meg akarja állítani az Izraellel folytatott egyeztetéseket, de egyelőre még nem zárta le az érintkezésnek ezt a formáját. A biztonsági erők a jövőben csökkenthetik a kapcsolattartás szintjét izraeli társaikkal, de még nem lehet tudni, hogy a koordináció teljesen leáll-e.

Egy palesztin biztonsági tisztviselő azt mondta, hogy Abbász kijelentései ellenére a PH minden lépéséhez egyeztetésre van szükség Izraellel, így a segítségkérést más országoktól is össze kell hangolniuk Jeruzsálemmel. Elmondása szerint Abbász kijelentette, hogy a PH továbbra is elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelemben, ami szintén folyamatos államközi biztonsági egyeztetést igényel.

Előzőleg kedden Németország és a Palesztin Hatóság közös nyilatkozatot adott ki, amelyben súlyos aggodalmukat fejezték ki Izrael azon terve miatt, miszerint megkezdik az izraeli fennhatóság kiterjesztését a Ciszjordániában
velemenyezd, 2020. május 20. szerda, 08:46
Csökkent a kórházban kezelt fertőzöttek száma
volt a fertőzöttek száma. Ez az arány Budapestre vonatkozóan 95, Fejér megyére 85,9, Zala megyére 83,4, Komárom-Esztergomra vetítve 66,2, Pest megyére pedig 37,2 - sorolta.
Müller Cecília felidézte, hogy hétfőtől újabb egészségügyi szolgáltatásokat lehet igénybe venni, ismét végezhetők a tervezett műtétek, beavatkozások a krónikus és a kúraszerű ellátások területén, továbbá lehetőség van a nem népegészségügyi célú szűrővizsgálatokra is. Minden esetben szükség van azonban telefonos időpont-egyeztetésre.
A kórházakban újabb ágyak szabadultak fel, a koronavírus-fertőzés miatt korábban lefoglalt ágyak harmada már igénybe vehető, kiemelten is a jelentős halálozási oknak számító szív- és érrendszeri betegségben szenvedők ellátására. Módszertani ajánlásokat dolgoztak ki, ebben az Országos Kardiológiai Intézet is részt vett, hogy szakmailag és járványügyi szempontból is biztonságos és szakszerű legyen az ellátás - ismertette az országos tisztifőorvos.
Részletesen foglalkozott a táborok
eva6, 2020. május 19. kedd, 08:13
Falugazdászok közreműködésével 113 446 támogatási kérelmet adtak be május 15-éig
Hangsúlyozták, a koronavírus-járvány miatt számos biztonsági és ügyfélfogadási szabályt vezetettek be, egyszerűbb lett az ügyintézési folyamat, egyebek között lehetővé vált a kérelmek falugazdászok általi beadása telefonon keresztül is, személyes egyeztetésre csak indokolt esetben volt szükség.

Kiemelték: a május 15-i zárásig a kamarai falugazdászok a hozzájuk fordult valamennyi ügyfélnek segítettek, 113 446 darab kérelmet adtak be a Magyar Államkincstár (MÁK) online felületén, aminek 86 százalékát telefonos ügyintézéssel nyújtották be. Mindez területre vetítve összesen 1 717 263 hektár termőföldet érint. Tavaly falugazdász-közreműködéssel a gazdálkodók 113 581 támogatási kérelmet adtak be 1 687 989 hektár földterületre.

A kamara felhívja a figyelmet arra, hogy a 2020. május 15-ig benyújtott minden egységes kérelmet szankciómentesen lehet adatváltozás keretében módosítani 2020. június 2-ig, a június 3. és június 9. között jelzett változtatási igény már az érintett táblára járó támogatási
velemenyezd, 2020. május 18. hétfő, 16:31
Koronavírus - Országos tisztifőorvos: harmadára csökkent a kórházban kezelt fertőzöttek száma
Magyarországon 36,2 volt a fertőzöttek száma. Ez az arány Budapestre vonatkozóan 95, Fejér megyére 85,9, Zala megyére 83,4, Komárom-Esztergomra vetítve 66,2, Pest megyére pedig 37,2 - sorolta. Müller Cecília felidézte, hogy hétfőtől újabb egészségügyi szolgáltatásokat lehet igénybe venni, ismét végezhetők a tervezett műtétek, beavatkozások a krónikus és a kúraszerű ellátások területén, továbbá lehetőség van a nem népegészségügyi célú szűrővizsgálatokra is. Minden esetben szükség van azonban telefonos időpont-egyeztetésre.

A kórházakban újabb ágyak szabadultak fel, a koronavírus-fertőzés miatt korábban lefoglalt ágyak harmada már igénybe vehető, kiemelten is a jelentős halálozási oknak számító szív- és érrendszeri betegségben szenvedők ellátására. Módszertani ajánlásokat dolgoztak ki, ebben az Országos Kardiológiai Intézet is részt vett, hogy szakmailag és járványügyi szempontból is biztonságos és szakszerű legyen az ellátás - ismertette az országos tisztifőorvos.

Részletesen foglalkozott a táborok
velemenyezd, 2020. május 18. hétfő, 13:42
Koronavírus - Láng Zsolt: elfogadhatatlan, hogy Karácsony olykor visszaél a veszélyhelyzeti felhatalmazásával
Láng Zsolt a főpolgármesternek címzett hétfői - a Fidesz Budapest Facebook-oldalon közzétett - levelében azt írta, hogy egy, a koronavírus fertőzöttség előszűréséről szóló előterjesztést és az arról döntő határozatot egyidejűleg kapták meg.

"Sajnálatos módon nem először tapasztalom, hogy egy korábban Ön által lefektetett szabályt saját maga vesz semmibe. Nem ez az első alkalom ugyanis, amikor a kézbesített előterjesztéssel egyidejűleg sor kerül a döntés meghozatalára is, amiről így csak utólag értesülünk" - fogalmazott a kormánypárti politikus, aki rámutatott arra, hogy a március 13-án kiadott főpolgármesteri utasítás szerint a közgyűlési hatáskörbe tartozó előterjesztést véleményezésre meg kell küldeni a képviselőcsoportok vezetőinek.

Mint Láng Zsolt írta, az említett előterjesztés kapcsán semmilyen formában - sem elektronikus levél formájában, sem telefonon - nem egyeztettek sem vele, sem bizottsági elnök frakciótársaival, a javaslatot pedig a határozattal együtt kapták meg, így annak
velemenyezd, 2020. május 12. kedd, 17:42
Koronavírus - Nemzetközi párbeszédet kezdeményezett a Magyar Divat & Design Ügynökség
A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleménye felidézi, hogy áprilisban e-konferenciát szerveztek elősegítendő a divatipar régiós szereplői közötti tudásmegosztást és kollaborációt. Az esemény mindemellett kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy Magyarország iránymutató szerepet töltsön be a régió válságkezelő folyamataiban, ezzel is erősítve meghatározó szerepét a közép-európai régióban - mutattak rá a közleményben.

Mint hozzátették, a konferencia legfőbb célja az volt, hogy a közös gondolkodás és együttműködés elindításával információáramlást segítsen elő a környező országok között, hiszen a koronavírus-járvány, valamint annak kedvezőtlen hatásai bár nem egyformán, de mindenkit érintenek.

Összegzésük szerint a környező országok a közelgő divatesemények övezte bizonytalanságot élik meg a legnagyobb kihívásként, ugyanis számos országban rendezvényeket érintő korlátozásokat vezettek be, valamint további problémát jelent a divattervezők által tapasztalt nagymértékű keresletcsökkenés is.
velemenyezd, 2020. április 30. csütörtök, 22:00
Képek, videók
O.V.-egyeztetés.jpg
agica2004
2015. május 18. hétfő, 17:52
egyeztetés.jpg
agica2004
2014. február 07. péntek, 16:59
Péternek
orban47
2017. június 25. vasárnap, 20:41
Péterné K. Marika.jpg
jucinenadov
2017. április 27. csütörtök, 11:38
Péterné K. Marika (2).jpg
jucinenadov
2017. április 27. csütörtök, 11:37
Péterné K. Marika (7).jpg
jucinenadov
2017. február 26. vasárnap, 15:10
Péterné K. Marika (5).jpg
jucinenadov
2017. február 26. vasárnap, 15:10
Péterné K. Marika (6).jpg
jucinenadov
2017. február 26. vasárnap, 15:09
Péterné K. Marika (4).jpg
jucinenadov
2017. február 26. vasárnap, 15:09
Péterné K. Marika (3).jpg
jucinenadov
2017. február 26. vasárnap, 15:09
magyarbőd.jpg
liliana01
2020. június 13. szombat, 18:26
Osztrák-Magyar Monarchia
furaila
2020. június 05. péntek, 01:10
magyar-anyák-1140x520. jpg
menusgabor
2020. május 22. péntek, 21:47
magyar.jpg
liliana01
2020. április 29. szerda, 19:49
Babits Áldás a magyarra.j
menusgabor
2020. április 06. hétfő, 21:16
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.