Belépés
2020. július 11. szombat | 28. hét | 193. nap | 22:29 | Nóra, Lili
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Trump gyűlölködés helyett megbékélésre szólította fel a Floyd halála miatt tüntetőket
A színes bőrű Floyd a hét elején durva rendőri túlkapás után - és feltehetően annak következtében - halt meg.

Az elnök hangsúlyozta: "igazságszolgáltatásra van szükség, nem káoszra". Leszögezte, hogy Floyd halála a minneapolisi utcán "súlyos tragédia", de szerinte éppen az elhunyt férfi emlékét gyalázzák meg "a lázongók, a fosztogatók és az anarchisták".

"Határozottan ellenzem, hogy bárki visszaéljen ezzel a tragédiával, fosztogasson és raboljon, megtámadjon és fenyegessen másokat" - fogalmazott.

Trump szavai szerint a jogállamiság, a törvények tisztelete az ország "koronaékszere", és emiatt a kormányzat mindent megtesz majd azért, hogy véget vessen az erőszaknak.

Az elnök órákkal korábban azt mondta újságíróknak, hogy az erőszakért szerinte a "radikális baloldal" a felelős.

William Barr igazságügyi miniszter szombati sajtókonferenciáján úgy fogalmazott, hogy a szélsőbaloldali és anarchista csoportok "foglyul ejtették a tüntetéseket".

Több városban egyelőre nem sikerült megfékezni az erőszakot. Los Angelesben több mint 500 embert tartóztattak le, Eric Garcetti polgármester helyi idő szerint szombat estétől ismételten kijárási tilalmat rendelt el.

Michael Hancock, a coloradói Denver és Ted Wheeler, az oregoni Portland polgármestere szintén kijárási tilalmat rendelt el, miután a demonstrálók mindkét városban ablakokat törtek be, üzletek ajtóit feszítették fel, és összecsaptak a rendőrökkel.

New York polgármestere, Bill de Blasio szombaton bejelentette: felelősségre fogják vonni az erőszakos tüntetőket. A városban szombaton több mint 200 demonstrálót vettek őrizetbe. Különösen New York Brooklyn negyedében veszélyes a helyzet, ahol a tüntetők gyújtópalackokat hajigálnak, és az egyik rendőrőrsre is Molotov-koktélt dobtak. Rohamrendőrök néznek szembe a demonstrálókkal, gumibotokkal, könnygázgránátokkal próbálnak véget vetni az erőszaknak.

Tovább romlott a biztonsági helyzet a szövetségi fővárosban, Washingtonban. A Fehér Ház körül négyes sorban állnak az állig felfegyverzett rohamrendőrök, miközben a tüntetők száma egyre növekszik.

Greg Abbott texasi kormányzó bejelentette, hogy három nagyvárosba, Austinba, Dallasba és Houstonba több mint 1500 lovas rendőrt vezényeltetett.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 31. vasárnap, 07:04
Címkék: William Barr, Eric Garcetti, Michael Hancock, Különösen New York Brooklyn, Fehér Ház, Greg Abbott,
Kommentek
Amerikai tüntetések - Joe Biden bírálja Trumpot, törvényt sürget a rendőri erőszak ellen
rendőrök erőteljes jelenléte. Philadelphia egyike azon amerikai nagyvárosoknak, ahol a tüntetések erőszakkal és vandalizmussal párosultak.

Bírálta hétfői beszéde és templomi látogatása miatt Donald Trumpot Nancy Pelosi, a szövetségi képviselőház demokrata párti elnöke is. Sajtókonferenciáján azt hangoztatta, hogy egy elnöknek a megbékélés elősegítése a feladata. Pelosi - utalva arra, hogy Trump hétfőn Bibliát tartott a kezében a Szent János templom előtt - felolvasott a Bibliából, mégpedig megbékélésre vonatkozó intelmeket.



A házelnök elmondta: a képviselőház "nagyon rövid időn belül" foglalkozni fog a rendőrség rasszista profilírozási gyakorlatával.

Közben kedden megtörtént az első szövetségi vádemelés egy minneapolisi erőszakos tüntető ügyében. A szövetségi bíróságnak átadott dokumentumok szerint a 28 éves Matthew Lee Rupert több mint 500 kilométert utazott Illinois államból Minneapolisba azzal a szándékkal, hogy a tüntetők közé vegyült erőszakos elemekhez csatlakozzék. A
velemenyezd, 2020. június 02. kedd, 19:12
Az Eucharisztia liturgiája
mondta: “Mely imádság az, amelyet az Atya szívesebben hall, mint az, amelyet egyetlen Fiától, Jézus Krisztustól hallott?" Amikor a Miatyánk imádságát imádkozzuk, az Atya felismeri bennünk az Ő egyszülött Fiának hangját. Tehát, amikor az Úr imáját mondjuk, hanem a saját szavainkkal imádkozunk, hanem Istenével, ugyanazokkal a szavakkal, amelyekkel Jézus tanított minket imádkozni. Az imádság neve nem az, hogy az én Atyám, hanem a MI Atyánk. Ez a szeretetközösségre, a testvériességre és a megbékélésre hív minket. Ferenc pápa tisztán kifejezte, hogy " Ez az imádság nem imádkozható gyűlölettel a szívünkben." Ez az imádság az, ami felkészíti a közösségi létre a szívünket.

Szentáldozás
Hányszor előfordult már velünk, hogy azt mondtuk: “Éhen halok!". A testünk nehezen viseli az éhségérzetet, ezért fejezzük ki magunkat ezen a módon. Bár rendelkezünk egy ennél jóval mélyebb éhségérzettel, amikor az Istennel való kapcsolatra sóvárgunk. Krisztus étellé lett számunkra,
maroka, 2020. május 22. péntek, 10:22
Mike Pompeo kiábrándítónak minősítette afganisztáni tárgyalásait
Az amerikai diplomácia vezetője mindazonáltal változatlanulderulátóan nyilatkozott az afganisztáni belpolitika jövőjét, az afgán politikai erők közötti megegyezést illetően.

"Megvalósítható a megbékélés" - fogalmazott, de fontosnak mondta, hogy a belső megbékélés folyamata ne nagyon húzódjon el. A miniszter kifejtette, hogy ismételten megpróbálkozik majd, hogy megbékélésre ösztökélje valamennyi afganisztáni politikai szereplőt.

Mike Pompeo hétfőn előre be nem jelentett, egynapos látogatást tett Afganisztánban, és tárgyalt Asraf Gáni elnökkel, valamint vetélytársával, a magát a tavalyi szeptemberi elnökválasztások után szintén elnöknek tartó Abdalla Abdallával. Célja a Washington és a tálibok között február végén aláírt egyezmény megvalósításának elősegítése volt. Egyeztetései azonban nem voltak eredményesek, sem Gáni, sem Abdalla nem tett tanúbizonyságot arról, hogy képes lenne megbékélni a másik féllel.

Az amerikai külügyminisztérium ezt követően - még hétfőn este - közleményben
velemenyezd, 2020. március 25. szerda, 20:13
Gyurcsány: egy közös ellenzéki listára van szükség a 2022-es választásokon
pártja, de "akinek többsége van, nem biztos, hogy igaza van" - fogalmazott, a kormánypártra utalva.

Azt mondta, "szükség van mindenkire, arra is, akinek csak egy, két vagy három százaléka van" (.), és nem lehet nagyképűsködni ebben az ügyben, mert az ellenzék vezető ereje nem egy párt, hanem az a közös ügy, hogy egy másikfajta országot szeretnénk csinálni" - fogalmazott.

Kitért rá: meglátása szerint ma a kormányt támogatók harcban állnak az ellenzéki gondolkodásúakkal, ezért szükség van megbékélésre. Rámutatott: ha a mai ellenzék kormányra kerül, "engedni kell élni azokat is, akik másképpen gondolkodnak, mert ez a természetes (.), ehhez sok türelem és belátás kell, de egy nemzeti kultúrkampfot" nem követhet egy liberális" - mondta.

A fórumon a 2022-es ellenzéki összefogás fontosságára buzdítva felszólalt a 2018-ban a legtöbb ellenzéki párt támogatásával megválasztott független országgyűlési képviselő, Mellár Tamás, valamint Pécs tavaly megválasztott polgármestere, Péterffy Attila (Mindenki
velemenyezd, 2020. március 04. szerda, 20:32
Izraeli választások - Valamelyest csökkent a jobboldal előnye, miután pontosították az exit pollok adatait
Az exit pollok készítéséhez felhasznált reprezentatív választási urnákba dobott voksok kiértékelése után módosult a pártokra támogatottságának aránya, noha viszonylag csekélyek a különbségek az egyes pártoknak korábban számított parlamenti helyekhez képest.

A jobboldali-vallásos tömb együttes mandátumainak száma így hatvanról ötvenkilencre csökkent, ami valamelyest csökkentette Benjámin Netanjahu jelenlegi miniszterelnök kormányalakítási esélyeit, noha az általa vezetett jobboldali Likudnak továbbra is harminchét képviselői helyet ígérnek a szakemberek.

A tizenhármas tévécsatorna kettővel, harmincnégyre növelte számításaiban a Likud legfőbb riválisának számító Kék-fehér párt parlamenti helyeit, de a tizenkettes csatorna felmérése szerint továbbra is csak harminckettőt kap. A harmadik legnagyobb erő mindkét exit poll szerint az arab pártokból alakult Egyesült Lista, amely a tizenhármas csatornán tizennégyet, a tizenkettesen tizenöt mandátumot szerzett.

A keleti ultraortodoxokat tömörítő
velemenyezd, 2020. március 03. kedd, 07:04
Politico: Az Európai Bizottság elnöke nagy kockázatot vállal az Egyesült Államokkal kötendő kereskedelmi megáll
A cikk szerzője szerint egy, az Egyesült Államokkal történő "gyors megállapodás" - a kereskedelem, technológia és energiapolitika terén - enyhíthetné a feszültségeket az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi háborúban, aminek negatív hatásai már olyan európai kulcságazatokat érintettek mint a repülőgépipar, a bortermelés és acéltermelés. Továbbá, a megállapodásból következő "fegyverszünet" visszaadná a lendületet a Trump amerikai elnök által magas adó kivetésével fenyegetett német autóiparnak.

Azonban egy "gyorsan kivitelezett megállapodás" Von der Leyen számára rendkívül nagy kockázatot jelent hivatali ideje ilyen korai szakaszában. Elemzők ezzel kapcsolatban korábban emlékeztettek arra, hogy a Trump-kormányzat és az Európai Unió közötti kereskedelmi vita egyik sarkalatos kérdése az, hogy az unió nem kívánja megnyitni piacát a nagyarányú amerikai agrárimport előtt. Phil Hogan az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa legutóbbi amerikai látogatása során leszögezte azt, hogy Európai
velemenyezd, 2020. február 03. hétfő, 21:33
Szlovák parlamenti választás - MKÖ: egyenjogúsítani kell a déli régiókat
szövetség jött létre, amelynek keretében mindenki megtalálja a helyét és a feladatát, kivéve persze azokat, akiknek a magyar egység nem volt kellőképpen vonzó hívószó.

A Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt választóival kapcsolatban arról beszélt: bízik benne, hogy bölcsebbek a vezetőiknél, és belátják azt, hogy valós esély a magyar közösség parlamenti képviseletére csak és kizárólag akkor van, ha a február 29-ei választásokon a 22-es számú, magyar listára voksolnak.

Beszélt arról is, hogy a megbékélésre, egymás tiszteletére és az együttműködés szükségességére alapozzák helyi, regionális és országos politikájukat. Terveikről szólva kiemelte, változtatni akarnak azon, hogy Szlovákia déli régiói a mai napig nem kapják meg azt a megbecsülést és támogatást a mindenkori kormányzat részéről, ami kijárna nekik, amennyit a befizetett adóeuróik arányában megérdemelnének.

Megerősítette: kitartanak az MKP által korábban meghirdetett autonómia-koncepció mellett is, a szubszidiaritás szellemében pedig
velemenyezd, 2020. január 27. hétfő, 16:51
Képek, videók
Megbékélés Istennel
sacimama
2012. november 23. péntek, 00:11
Megbékélés
herkliantal
2012. február 17. péntek, 09:42
250px-Nemzeti_Megbékél és_
ezerjo
2010. június 03. csütörtök, 15:45
Gyűlölködő levél-részlet
furaila
2014. június 01. vasárnap, 19:47
az-este-verse--william -wo
menusgabor
2019. november 03. vasárnap, 21:08
Williams9.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:44
Williams8.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:44
Williams7.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:43
Williams6.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:43
Williams5.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:42
Williams4.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:42
Williams3.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:42
Williams2.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:41
Williams17.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:41
Williams16.bmp
sanci81
2018. augusztus 30. csütörtök, 17:41
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.