Belépés
2018. december 15. szombat | 50. hét | 349. nap | 15:31 | Valér
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A bodza
A bodza Közép-Európában és hazánkban is mindenütt gyakori; erdőszegélyeken, kevéssé bolygatott területeken találkozhatunk vele. A bodzát már a görögök és a rómaiak is ismerték, a germánoknál pedig már tisztelet is övezte. Napjainkban pedig már termesztik is, Európa több országában - köztük Magyarországon is egyre intenzívebben -, hagyományosan azonban főképp az USA-ban.

Sokféleképpen felhasználható gyógynövény: nemcsak virágát, hanem érett bogyóit és leveleit is gyűjtik. Lássuk, mit érdemes tudni erről az illatos növényről!

Mikor gyűjtsük? Hogyan gyűjtsük?

A bodza május közepétől június végéig virágzik. A virágszedés időpontját akkorra kell időzíteni, mikor a a külső virágok már kinyíltak, a belsők viszont még bimbósak. Érdemes a virágot száraz időben begyűjteni, mert a harmatos vagy esős időben szedett virágok a száradás közben megbarnulnak.

Az egész virágot (,,bogernyőt") vágjuk le és lazán rakva, gyűjtsük kosárba. Semmiképp sem ládába, vagy zacskóba, ezekben ugyanis erősebben préselődnének, ami szintén a virágok barnulását okozza. Érett, fekete bogyóterméseit is kocsánnyal együtt vágjuk le. Ebből ízletes lekvárt készíthetünk.

Mire jó a bodza?

Termésében bőven van A és C vitamin, és ezt különböző kutatásokkal is sikerült már kimutatni. Folyamatban lévő tudományos kísérletek többek között vizsgálják a bodza hatását az influenza vírus-törzsek ellen, és lehetséges használatát a cukorbetegség kezelésében. Virága flavonoidokat, szaponinokat, ciánglikozidot, illóolajat, és különböző nyálkaanyagokat tartalmaz.

Izzasztó és vizelethajtó hatású, így gyógynövényteának is alkalmas, e hatások kiváltására. Enyhe hashajtó hatású, gyógylekvárként viszont meghűléskor alkalmazzák. Reumatikus problémák kezelésében a Kneipp kúra része. Gyümölcse fontos exportcikk. Kérgét a népgyógyászat féregűzésre ajánlja.

Szörp-, bor- és pálinka-készítésre is alkalmas, a népgyógyászatban ezeket is főképp gyógyhatásuk miatt használják. Bodzagyümölcsből- és virágzatból házilag is sok ínyencséget készíthetünk: a szörpön túl bodzalé, bodzalikőr, turmix, lekvár, rántott bodzavirág, édes palacsinta bodzavirággal - csak néhány finomság a sok közül. A bodzavirág-vizet használhatjuk szemborogatásként és zsíros arcbőr tisztítására is.

Népi időjárás-előrejelző: ha beérett a gyümölcse, de ágain még virág is található, hosszú télre számíthatunk. A gyógyító hatásain kívül azonban másra is alkalmas: a bodza a legrégebben alkalmazott európai festőnövény. A sárga színhez levele és kérge használható, lila-kék színeket pedig gyümölcsétől kaphatunk.

Ezért vigyázat a feldolgozásnál! Könnyen összefog a konyhában mindent! Dísznövényként is ültetik néhány változatát, ennek alapja valószínűleg szintén a sokoldalú hatékonysága, ami sok-sok hiedelem szerint a csodaszép bodzavirágban lakozó varázslényeknek köszönhető.

Figyelem: ez a bodza nem az a bodza!

Érdemes azonban odafigyelni: a bodzáról beszélve általában a fekete bodzára gondolunk, azonban van egy mérgező testvére, a földi bodza. Egy-két tulajdonsága határozottan elárulja őt, így, ha figyelmesek vagyunk, könnyedén elkerülhetjük a földi bodzát (gyalog bodza), melynek bogyója és gyökere is mérgező.

Legegyszerűbb az illatra hagyatkozni: a fekete bodza illatos, a földi (mérgező) bodza virágai ezzel szemben kellemetlen szagúak. A fekete bodza 3-6 méter magasra növő cserje, vagy fácska. Egyéves ágai zöld színűek, az idősebbeket viszont szürkésbarna kéreg borítja. Az ágak felülete rücskös tapintású a paraszemölcsöktől, belsejük puha, fehér.

Leveleinek fonáka világoszöld. Virágának illata bódítóan édes, benne a porzók sárgák. A földi bodza azonban csak kb. másfél méter magasra nő, szára nem fásodik, levelei világosabb zöldek, virágai kellemetlen szagúak és a porzók bíbor vagy fekete színűek.
lenke1964, 2018. május 19. szombat, 08:41
Címkék: bodza Közép-Európában, germánoknál pedig, illatos növényről, bodza május, virágszedés időpontját, belsők viszont,
Kommentek
Gyógynövényteák a téli megfázás ellen
ellen

A hűvösebb időszak beköszöntével egyre gyakoribbá válnak a megfázásos tünetek. Ilyenkor jólesik egy pohár forró tea, amely hatékonyan enyhíti a megfázás tüneteit.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán működő Gyógy, -és Aromanövények Tanszék kutatói a Traditional and wild project (http://traditionalandwild.eu/hu/) keretében többek között az egyes gyógynövényekkel kapcsolatos tradicionális tudást, valahogyan lehetnek segítségünkre a tél folyamán a csipkebogyó, a bodza, a lándzsás útifű, a vad kakukkfű, a kamilla és a hárs.


Mire jók az említett gyógynövények?

Csipkebogyó: vitamin és ásványi anyag tartalma miatt kiváló ellenállás fokozó, immunerősítő, egészségfenntartó szer. Legértékesebb hatóanyaga a C-vitamin, amelyet nagy mennyiségben tartalmaz. A C-vitamin természetes antioxidáns, amely részt vesz a sejtképzésben, segíti a vas
vorosrozsa66, 2018. november 19. hétfő, 20:56
Csodákra képes a bodzatea, amennyiben helyesen készítjük el!
Csodákra képes a bodzatea, amennyiben helyesen készítjük el!

A sárgás árnyalatban, pollentől duzzadva pompázó bodzavirággal egy sor betegséget lehet megelőzni, meggyógyítani. Akár a herpeszt, ízületi gyulladást, légúti betegségeket, belső gyulladásokat, bőrirritációkat lehet gyógyítani, ha megfelelő módon készítünk belőle teát. Vízhajtó hatása mellett segít a méreganyagoktól is megszabadulni.


Úgy a bodza virága, mint annak levelei hiperozidokat és izokvercitint is tartalmaz. A virágokban még vannak glikozoidok, szaponinok, tanninok, pektinek, természetes olajok, de megtalálható benne még a C-vitamin, és több hasznos ásványi só is. Csakis a bodza virágát és gyümölcsét lehet belsőleg is fogyasztani. A levelei mérgezőek, belőlük rovarirtó szert szoktak készíteni.

A tea egészségvédő hatásai:

Remek ellenszere a grippés, meghűléses,
vorosrozsa66, 2018. november 19. hétfő, 20:53
Méregtelenítő teák a hideg napokra
Méregtelenítő teák a hideg napokra



A hidegebb napok beköszöntével egyre gyakrabban esik jól egy-egy csésze, forró tea elfogyasztása. Kössük össze a kellemest a hasznossal és a teázás során indítsuk be szervezetünk méregtelenítő folyamatait, ezzel erősítve az immunrendszerünket.

Csalántea

A csalántea az egyik legerősebb vértisztító, vízhajtó gyógynövény, amelyre alapozhatod a méregtelenítő programod. Ajánlott éhgyomorra fogyasztani napi egy-két csészével, de csak kúraszerűen alkalmazd, mivel nem csak a salakanyagoktól, hanem a vitaminoktól is megszabadít. Érdemes nem a filteres változatot vásárolni, hanem a bio boltokban kapható tasakos gyógynövényt, valamint a leforrázás után 5-10 percig állni hagyni, hogy a hatóanyagok megfelelő mértékben
vorosrozsa66, 2018. november 19. hétfő, 20:50
Őszi szüret erdőn-mezőn
Beköszöntött az ősz és vele együtt az erdei kirándulások és az őszi termések begyűjtésének ideje. Ilyenkor érik a madarak által is kedvelt fekete bodza, a berkenye és a savanykás csipkebogyó. Tippek a gyümölcsök begyűjtéséhez és feldolgozásához.

A vadon érő gyümölcsök felhasználhatósága ugyanolyan sokféle, mint a piacon vásárolt, vagy kertben szedett terméseké. Lássuk, mire érdemes figyelni gyűjtésüknél.

Általános szabály a megfelelő öltözet. A kullancsveszély miatt előnyösebb a hosszú nadrág, és legyen nálunk munkás- vagy cérnakesztyű, ami megvéd a tüskéktől vagy a festékanyagoktól.
Célszerű metszőollót és papírral kibélelt kosarat vinni a gyűjtés megkönnyítésére és a termések hazaszállításához.
Kerüljük a gyümölcsszedést közút mellett, és olyan helyen, ahol a talaj szennyezett, pl. hulladéklerakó mellett.
Természetvédelmi területen az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény szerint ,,[...] vadgyümölcs [...] gyűjtése az állami erdőben, az egyéni szükségletet meg
eva6, 2018. november 17. szombat, 15:07
Bódás János
BÓDÁS JÁNOS

Bódás János (Tác, 1905. febr. 1. - Székesfehérvár, 1987. máj. 1.): református lelkész, költő.

A Pápai Református Teológián tanult, 1930-ban szentelték lelkésszé és oklevelet szerzett. Először 1927-1928-ban Vörösberényben segédlelkész, 1928-1929-ben Enyingen helyettes lelkész. 1930-tól Szombathelyen, 1939-től Székesfehérvárott volt lelkész. 1974-ben nyugalomba vonult. Főleg egyházi lapokban publikált. Impresszionista verseiben a dunántúli falu élete jelenik meg.

Versei egyaránt szólnak hívőkhöz és nem hívőkhöz, értelmiségiekhez, munkásokhoz, vagy a falvak népéhez. Lelkészi hivatásának gyakorlása során sok ember örömében és bánatában osztozhatott, és módjában állt sokféle egyházi vagy világi karitatív intézmény, kórház,
menusgabor, 2018. október 10. szerda, 21:30
Fekete bodza – megfázáskor kiváló
Fekete bodza - megfázáskor kiváló


Fekete bodza - Sambucus nigra a bodzafélék családjába tartozó, ernyősvirágzatú növény. Jellemzően május és júniusban virágzik. Bogyója érett állapotban fekete.
A bodzának a virágzata és az érett bogyói is de még a bodzacserje levelei is rendelkeznek gyógyhatásokkal.

A növény hatóanyagai
Virágja: szaponinokat,rutint és kevés illóolajat tartalmaz valamint nyálkát, cukrokat és cseranyagokat, ezen kívül gyantát, kolint, quercenint, szambunigrint, kéksavglikozidát és emulzinenzimet.
Bogyója: gyümölcssavakat, C és A vitamint, cseranyagokat (3%) nyomokban illóolajat és antociánfestéket.
Levele: cseranyagokat, gyantát, szambucin-alkaloidát, szambunigrin kéksavat ás A provitamint tartalmaz.
A bodza kérgét is használhatjuk drogként, szárítva és őrölve.

A bodzából készíthetünk teát, illetve forrázatot
vorosrozsa66, 2018. október 08. hétfő, 20:55
Gyalog a fasorban
Gyalog a fasorban

Az út: zsibvásár. Fák közt s fák alatt
rikolt a rigó, lármás seregély,
mint zagyva cigánynép, összebeszél
szapora nyelvvel tücsköt, bogarat,

s majd eladja a hullámzó határt!
Nap harsog alá tüzes indulót,
színes lány-szoknyaként libeg a lomb,
s mint nagy körhinták, forognak a fák!

Mint áldomás után pityókos gazda,
árokban lapu alszik, nagy kalapja
fülén: - miatta veszhet ember, ország! . . .

Az úton megrakott szekér kocog
s kétfelől kéregető koldusok
tenyerüket tartják felém: a bodzák . . .

Bódás János
kalmanpiroska, 2018. október 07. vasárnap, 21:01
Jékely Zoltán : Városvégi gesztenyefasor
Városvégi gesztenyesor

Városvégigesztenyefasor......
Sohase látott gesztenyefasor!
A lámpafény megaranyozza,
monumentális és komor,
sötétbe fut, nincs vége-hossza.
Lombok alól a szél lehozza
gyermekkori őszök szagát:
jaj, régi, sétatéri fák,
kőris, fenyő, juharfa, bodza!
És az az út, a városvégen, ott,
keréknyomával erdőnek futott,
s amint homálya nőtt, szűkült az éke,
s belehasított a vadas sötétbe.
Házunktól macskaugrás volt a vége,
ott kezdődött az új birodalom:
az erdő napvilágon gyáva népe
hancúrozott a tisztás-oldalon.

Mesébeillő, fürge vigalom!
Tündérek hopszaszáztak körbe-körbe,
szökdöstek át a patakon,
s vadkan hátán nyargalt a törpe.
Utána bakkecskén botorkált,
szarvába csimpaszkodva a
erzsikepuskas, 2018. október 05. péntek, 11:49
Képek, videók
MEGÉRETT A BODZA! BODZA B
hegyesne
2011. május 19. csütörtök, 06:52
érik a bodza
tikila
2009. október 01. csütörtök, 21:04
Pirul a bodza
himeshaza
2008. július 11. péntek, 15:27
bodza a kertben
marika49
2007. május 15. kedd, 22:01
Átlagbérek Európában szep
megyerimihaly
2015. november 01. vasárnap, 21:08
valahol Európában.jpg
agica2004
2013. november 02. szombat, 15:23
Minimálbérek Európában
megyerimihaly
2012. október 16. kedd, 22:50
nyugdíjak európában
agica2004
2011. február 18. péntek, 17:52
Szegénység Európában 7262
megyerimihaly
2011. január 10. hétfő, 00:43
DUKER európában
duker
2010. május 16. vasárnap, 23:48
Valahol Európában.hu.jpg
rambobby
2007. október 08. hétfő, 11:52
germanok_csapata.jpg
captainbodlair
2008. június 16. hétfő, 07:49
Ritka növényünk
dandej
2018. október 29. hétfő, 18:11
Mérgező növények
irmus
2018. május 25. péntek, 07:41
deres növény.png
chillik
2017. december 06. szerda, 15:14
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.