Belépés
2019. július 16. kedd | 29. hét | 197. nap | 12:26 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Az igazságnak csak ideig-óráig lehet útját állni
2011-ben tizennégy magyarországi orvosi szakmai társaság összeült azzal a szándékkal, hogy összegezzék azokat az ismereteket, amelyeket az orvostudomány eszközeivel kétségbevonhatatlanul bizonyítottaknak tekinthetünk.
(A konferencián részt vett többek között az Onkológiai Társaság, a Kardiológusok Társasága, a Haematológusok, az Allergológusok és Klinikai Immunológusok Társasága és a Primer Prevenciós Orvosi Egyesület is.)
A magyar tudóstársaságok első lépésként a D-vitamin hatásait vizsgálták az ember egészségének megóvása, visszaszerzése tükrében.
Vizsgálataik eredménye Magyarországon sem lett ,,nagydobra verve", mindössze egy orvosi tudományos folyóiratban tették közzé 2012-ben.
• Megállapították, hogy minden egyes ember - függetlenül attól, hogy bolygónk mely pontján él - súlyosan D-vitamin-hiányos állapotban tengeti életét.
• Azt is megállapították, hogy ha az emberek elegendő mennyiségű D-vitaminhoz jutnának, akkor a következő eredmények jönnének létre:
o 35%-kal kevesebb lenne a daganatos megbetegedés.
o 78%-kal csökkenne az inzulinnal kezelendő cukorbetegségben szenvedők száma.
o 90%-kal kevesebb influenzás megbetegedéssel számolhatnánk.
o Összességében 7-10%-kal kevesebb megbetegedés fordulna elő.
o Az átlagos élettartam 2-3 évvel hosszabb lenne.
Az orvostudósok számításai szerint egy 10 millió fős lakosság teljes ellátása megfelelő mennyiségű D-vitaminnal hozzávetőleg 50 millió euró költséget jelentene egy év alatt.
A megfelelő mennyiségű D-vitamin elfogyasztásának eredményeként azonban az egészségügyi kiadások egyetlen év alatt több mint 830 millió euróval csökkennének.
10 millió fős lakossággal számolva.
Ha ezeket a számokat a nagyjából 500 millió lakost számláló Európai Unióra vetítjük, akkor a megbetegedések elmaradása miatt el nem költött pénz hozzávetőleg 41,5 milliárd eurós összeget tenne ki.
Ennek a hiányzó összegnek a túlnyomó része a gyógyszeripar pénztárcáját tenné sokkal laposabbá.
Ennél sokkal kevesebbért is indítottak már öldöklő háborút.
Nem hiszem, hogy a számok ismeretében lenne még olyan ember, aki ne értené, hogy miért vív elkeseredett harcot a gyógyszeripar a vitaminok valódi értékeinek ismertté válásával szemben.
Mindazonáltal én nagyon bizakodva nézek a jövőbe.
Meggyőződésem, hogy hamarosan lesz hasonló konferencia valahol a világon az A-, az E-, a C-vitamin vagy bármely más életfontosságú vitamin témájában.
Akár meg is jósolhatom, hogy a D-vitaminnal kapcsolatos megállapításokhoz kísértetiesen hasonló következtetésekre fognak jutni a többi vitamin esetében is.
Csak idő kérdése, hogy valamelyik tudományos orvosi társaság megfogalmazza azt, amit én már 13 éve tanítok.
A lehető legjobb eredményt akkor tudjuk elérni, ha együttesen adjuk az embereknek - megfelelő mennyiségben és megfelelő arányban - mind a 15-féle létfontosságú vitaminféleséget.
A kocka már el van vetve. A szellem már kiszabadult a palackból. Már nem lehet visszagyömöszölni.
Tudom, hogy csak idő kérdése, mikorra alakul ki az a magasabb rendű egészségkultúra, amelyben sokkal kevesebb lesz a betegség, és amelyben az emberek sokkal egészségesebb, örömökben sokkal gazdagabb életet élhetnek majd.
Én arra tettem fel az életem, hogy minél rövidebb idő alatt elérjük ezt.
Igen! Ma még nagy erőkkel harcolnak a vitaminok ellen. Meg tudom érteni, hogy miért teszik ezt. Ön is érti, hiszen látta a számokat.
Tény, hogy a vitaminok megfelelő alkalmazása életveszélyes fenyegetést jelent a betegségek fennmaradásából élő és gazdagodó érdekek számára.
De tény az is, hogy az igazságnak csak ideig-óráig lehet útját állni."
Dr. Lenkei Gábor
lenke1964, 2017. január 15. vasárnap, 13:51
Címkék: Onkológiai Társaság, Kardiológusok Társasága, Klinikai Immunológusok Társasága, Primer Prevenciós Orvosi Egyesület, Európai Unióra, Lenkei Gábor,
Kommentek
Szombattól már rövidülnek a nappalok
A pénteki nyári napforduló alkalmával tölti a legtöbb időt az égen a Nap, egyúttal a legrövidebb éjszaka is ezen a napon lesz - számolt be az Időkép.
Pénteken veszi kezdetét a csillagászati nyár. Június 21-én van a nyári napforduló napja, így a péntekről szombatra virradó éjjel lesz a legrövidebb ideig sötét az évben. Az éjszaka csak 7 óráig és 59 percig tart majd. Ezután már egyre rövidebbek lesznek a nappalok egészen a téli napfordulóig, december 22-ig. Budapesten 4:45-kor kel és 20:46-kor nyugszik a Nap, ennél azonban sokkal korábban, este pedig tovább van világos. Az ország legkeletibb pontjára ennél 16 perccel korábbi, legnyugatabbra pedig 12 perccel későbbi időpontok vonatkoznak.
Innentől kezdve rövidülnek a nappalok egészen december 22-ig, a téli napfordulóig.
Nyári napforduló
A nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap delelési helye az égbolton délről északra halad,
maroka, 2019. június 21. péntek, 10:04
Fenyőszirup köhögésre
Fenyőszirup köhögésre


A fenyőszirupot friss fenyőrügyből, a fenyőágak végén tavasszal megjelenő világoszöld új hajtásokból készítjük. Ebben a blogban a fenyőszirup készítését - és szösszeneteket olvashatsz az életemből. A fenyőszirup minden évben az elsők közé tartozik, amivel a következő télire való készülődést elkezdem. Na de hogy kerül a fenyőszirup a kristályok oldalaira? Erről is olvashatsz.

Fenyőszirup - és szösszenetek az életemből

Tegnap egy ismert természetgyógyász látogatóm volt, akinél sok - sok éve a gyógynövény ismeretet, és az aromatherápiát tanultam, és - sosem tudhatjuk, mit hoz a sors - most Ő lett az én tanítványom, mert elkezdte a
lilagondolatok, 2019. május 14. kedd, 14:34
A bennünk lakozó bűn
"Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn." (Róm 7,20)

Ha ez a (bennünk lakozó) bűn nem lenne, akkor nem is lenne valóságos bűn; ezt a bűnt az emberek nem cselekszik, mint minden egyéb bűnt, hanem ez létezik, él, és minden bűnt ez művel. Ez nem ideig-óráig vétkezik, hanem ahol és ameddig a személy létezik, a bűn is jelen van. Nem lehet úgy elintézni, hogy kívülről feltartóztatjuk, javítjuk és gyógyítjuk - a gonosz törzse, gyökere és forrása bent marad. Mindenekelőtt a forrást kell eltömni, és a fa gyökerét kell kiszaggatni, különben tíz helyen tör fel és sarjad újra, ha egyetlen helyen tömted el és tartóztattad fel. Alapjaiban kell kikezelni, különben folyamatosan simítgathatod és maszatolhatod kenőccsel és tapasszal, gennyedzik és ragad, és egyre rosszabb lesz. Nem lehet sem törvénnyel, sem büntetéssel elűzni, ezer pokollal sem, hanem csak Isten kegyelme seperheti azt ki, amely a természetet megtisztítja és megújítja.

Luther Márton
kalmanpiroska, 2019. április 29. hétfő, 08:48
Isten ítélete eljön
,,Eljön az idő, mikor a jaj elérkezik, amit Isten hoz a népekre. Mi magunk vagyunk annak tanúi, hogy ez az elv vezeti az életet, és érvényben van, bármi is történne a világban. Mindenkit jajszó fogad, akik ellene áll az Istennek. Meg van pecsételve a sorsuk. Ideig-óráig jólétben lehetnek, és nekünk erre készeknek kell lennünk. Uralkodhatnak a világ felett, de csillagjuk, ahogyan feljött, úgy fog leáldozni. A jaj, az ítélet és az Isten büntetése eljön a tisztátalanokra."

-Martyn Lloyd-Jones-
kalmanpiroska, 2019. április 10. szerda, 14:59
Siker
,,A siker és az eredmények végső soron nem adnak választ az élet nagy kérdéseire, hogy kik vagyunk és mennyit érünk valójában, és miként nézhetnénk szembe a halállal. Kezdetben azzal hitegetnek, hogy általuk minden megoldódik, és gyorsan múló örömmel töltenek el, azt az érzést keltve bennünk, hogy célba értünk, elfogadottak vagyunk és bizonyítottunk, ám a boldogság csak ideig-óráig tart, és az elégedettség érzése hamar elillan."

-Timothy Keller-
kalmanpiroska, 2019. március 02. szombat, 11:07
Francia zavargások - Harmadik hónapja tüntetnek a sárgamellényesek
szinte menetrendszerűen törtek ki összecsapások rendbontók és rendőrök között a boulevard Saint-Michelen, ahol könnygázzal oszlatták az embereket. A kisebb, epizódikus feszültségek ellenére Párizsban ezúttal nagyobb incidensek nélkül folytatódtak a tiltakozások.

A közösségi oldalakon egyébként a fővárosbanhárom felvonulást és négy egyéb megmozdulást hirdettek meg az egymással összekülönbözött sárgamellényes csoportok: van, amelyik lázongásra szólított fel, egy másik az Étoile tér lehető leghosszabb ideig tartó elfoglalására, s a legnagyobb csoport ezúttal vasárnapra is utcára hívja az embereket a fővárosban.

A rendőrség adatai szerint délután 2 óráig országszerte 10 ezren tiltakoztak, múlt szombaton ugyanekkor 12 ezren vonultak utcára. Párizsban délutánig 3 ezren, múlt szombaton 4 ezren vonultak fel.

A dél-franciaországi Bordeaux-ban és Toulouse-ban - amely városok a kormányellenes mozgalom központi helyeivé váltak és a felvonulások rendszeresen erőszakba torkollottak az elmúlt hetekben -,
velemenyezd, 2019. február 16. szombat, 18:51
Racionális énünk
Racionális énünk azt sugallja, hogy döntő helyzetekben a tényekre és észérvekre kell támaszkodnunk. A baj csak az, hogy a jobbik eszünkkel hozott döntéseinket nem váltjuk tettekké, ha ősi ösztöneink rosszat sejtenek és riadót fújnak. Megérzéseink viszont akkor is tettekre sarkallnak, ha szemernyi észérvet sem tudunk felhozni indoklásul. Ideig-óráig erőt vehetünk magunkon annak érdekében, hogy saját vagy mások észérvei alapján lépkedjünk előre az életben, de előbb-utóbb elérünk ahhoz a ponthoz, amikor a siker érdekében valódi eltökéltségre van szükség. Ez pedig vagy zsigerből jön, vagy sehogy.

Holch Gábor
foldinefehereva, 2019. január 22. kedd, 23:08
Imádság
,,Egy híres prédikátor egy nap ezekkel a szavakkal lépett be egy konferenciára: 'Súlyos imateherrel a szívemen érkeztem ide. Kérem, emelje fel a kezét, aki hajlandó lenne velem együtt hordozni, de kérem, hogy senki ne legyen képmutató!' Igen jó visszajelzést kapott a felhívására, ám amikor később a hét folyamán fél éjszakán keresztül tartó imádkozásra invitálták a jelenlevőket, a nagy prédikátor inkább aludni tért. Hát lehet valaki ennél nagyobb képmutató? Azonnal elvesztette a hitelét az emberek előtt. Kiderült róla, hogy felszínes. Egyetlen igazán nagy ok áll annak hátterében, hogy késik a Szentlélektől jövő ébredés: az a tény, hogy hiányzik a lelki tusakodás. Hírveréssel helyettesítjük a(z) (ige) hirdetést. Micsoda égbekiáltó ostobaság! Az Újszövetség a Jakab 5,18-ban igen hasznos utóirattal egészíti ki az Illésről szóló bibliai beszámolót: Illés 'imádkozott'! Ennek hiányában talán éppen azt hangsúlyoznánk az ószövetségi történet értelmezésekor, hogy 'Illés prófétált' - mivel az imádságról ott
kalmanpiroska, 2018. november 20. kedd, 12:15
Képek, videók
Egy ideig...jpg
pacsakute
2014. szeptember 03. szerda, 20:44
Mennyi ideig tartana
gyuszimacko
2011. július 23. szombat, 18:48
ditke még egy ideig sírok
charlotteani
2010. augusztus 03. kedd, 12:26
kedves ház,egy ideig itt
gyorgyi8
2006. október 04. szerda, 19:08
Sajna rövid ideig volt ná
krisz7801
2006. szeptember 02. szombat, 21:33
Nagy társaság 01.jpg
chillik
2018. május 08. kedd, 03:49
Nagy társaság 02.jpg
chillik
2018. május 08. kedd, 03:49
Rossz társaság.jpg
sz719eszter
2016. március 26. szombat, 12:40
A társaság közepe
gezemice1949
2016. január 31. vasárnap, 10:36
1927 Földrajzi Társaság.j
agica2004
2015. május 30. szombat, 15:33
alkohol,társaság.jpg
kicsoda57
2014. december 27. szombat, 22:07
társaságra vágyok.jpg
agica2004
2014. június 01. vasárnap, 16:40
Tizek társasága.jpg
lilagondolatok
2014. május 17. szombat, 20:52
2014 tulipán és társasága
megyerimihaly
2014. április 07. hétfő, 18:45
vrancx s.étkező társaság
lacipecsenye
2014. január 29. szerda, 18:46
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.