Belépés
2020. május 30. szombat | 22. hét | 151. nap | 04:34 | Janka, Zsanett
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Hetedik alkalommal rendezik meg a PénzSztár versenyt
Kiemelte: jelentős az érdeklődés a diákok körében a verseny iránt, 1048 négyfős csapat jelezte részvételi szándékát az október 7-i jelentkezési határidőre. Az idei versenybe több száz középiskola kapcsolódott be, a csapatok között 939 magyarországi, 49 erdélyi, 28 vajdasági és 32 felvidéki.

Az október 10-én és 17-én tartandó kétfordulós előselejtező eredménye alapján dől majd el, hogy melyik 5-5 magyarországi és külhoni csapat kerül be a helyszíni fordulókba. Az országos döntő december 10-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz - ismertette.

Puskás András, a főtámogató Budapest Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: a pénzintézet elkötelezett a pénzügyi kultúra fejlesztése iránt, már negyedik alkalommal támogatják a versenyt. A nyertes csapat minden tagját a Budapest Bank 100 ezer forinttal díjazza.

Sinkáné Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóügyi szakfőigazgatója elmondta: az adóhatóság stratégiai célja, hogy kialakítsa és megerősítse az új generáció tagjaiban az adótudatosságot. Idén elkészül a középiskolásokra is fókuszáló adótudatossági stratégiai program, ebben az adózási ismeretek mellett szemléletformálásra törekednek - ismertette.

Kollár Kinga, a Gazdasági Versenyhivatal sajtószóvivője elmondta, hogy a hivatal küldetése a versenykultúra fejlesztése a lakosság körében, ebben kiemelt csoport a középiskolás és az egyetemista korosztály. A GVH közvélemény-kutatása szerint jelentős különbség van a diplomások és az ennél alacsonyabb végzettségűek körében a piaci verseny szükségességéről, előnyeiről. Nagyon fontosnak nevezte az oktatást a pénzügyek terén, mert a 15-18 évesek kevesebb mint 20 százaléka tanul pénzügyi-gazdasági ismereteket.

Kerekes György István ismertetése szerint a verseny témakörei között szerepel a gazdaságtörténet, pénzügyi-gazdasági ismeretek, pénzpiac, biztosítási piac, adózás, vállalkozási ismeretek, vagy az állam pénzügyei. A szakértői munkában több mint 50 partnerszervezet: egyetemek, szakmai szervezetek, piaci szereplők vesznek részt - mondta.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. október 09. szerda, 11:14
Címkék: Magyar Nemzeti Múzeumban, Puskás András, Budapest Bank, Sinkáné Csendes Ágnes, Nemzeti Adó-, Kollár Kinga,
Kommentek
Cseri Miklós újabb öt évig vezetheti a Szentendrei Skanzent
valamint a múzeum szervezeti, működtetési és vezetési koncepcióját taglaló pályázatát visszaigazoló, újabb főigazgatói megbízatása 2020. július 9-től 2025. július 8-ig szól.

Cseri Miklós 1957-ben Miskolcon született, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-néprajz szakán szerzett diplomát 1982-ben, 1984-ben egyetemi doktorátust szerzett, 1995-ben PhD fokozatot, 2010-ben pedig címzetes egyetemi tanár lett - áll a közleményhez csatolt életrajzban.

Pályafutását a miskolci Herman Ottó Múzeumban kezdte 1981-ben, onnan került 1987-ben a Szabadtéri Néprajzi Múzeumhoz, ahol muzeológusként, tudományos titkárként, főigazgató-helyettesként, 1994-től megbízott főigazgatóként, majd 1996-tól kinevezett főigazgatóként dolgozik. Cseri Miklóst 2014-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki. Tevékenységi körébe tartozott a közgyűjteményi és a közművelődési terület irányítása. 2015-től ismét a Szentendrei Skanzen főigazgatója lett.

Cseri
velemenyezd, 2020. április 15. szerda, 16:12
Látogatóközpont lesz a nagymarosi Kittenberger-ház
Rétvári Bence, aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, elmondta, hogy az Ipoly Erdő Zrt. a családtól vásárolta meg a világszerte ismert Afrika-kutató házát abból a keretből, amelyet a Vadászati és Természeti Világkiállításra biztosított a magyar kormány.

Az államtitkár kiemelte, hogy a fejlesztés két szempontból is jelentős. Kittenberger Kálmán (1881-1958) hat utazása során összesen 16 évet töltött Afrikában, 300 új állatfajt fedezett fel és sok tízezer példányt helyezett el a Magyar Nemzeti Múzeumban. Amit létrehozott, az nemcsak a magyarság, hanem a világ tudományosságát is gyarapította, tevékenységével élenjáró volt a maga korában - fogalmazott.

A fejlesztés azért is fontos - folytatta -, mert a Börzsöny lábánál létrejövő látogatóközpont a diákoknak is élményt nyújt majd, ezáltal közelebb kerülhetnek a természethez.

Rétvári Bence hozzátette: a hely nemcsak Kittenberger Kálmán felfedezéseit mutatja majd be, de küldetése lesz az is, hogy megismertesse a Börzsöny élővilágát,
velemenyezd, 2020. március 05. csütörtök, 17:12
Miroslav Kraljevic horvát festő életművéből nyílt kiállítás a Várkert Bazárban
A Testőrpalotában látható, Miroslav Kraljevic, a horvát modernista című kiállítás Magyarországon először, összesen hatvankét műtárgy segítségével mutatja be a nagy horvát művésznek és követőinek kiemelkedő munkásságát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Horvát Kulturális Minisztérium együttműködésében megvalósuló tárlat megnyitóján Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a művész sokféle stílusban mártózott meg, sokféle technikát kipróbált, mindenben új és eredeti tudott lenni.

Elmondta, hogy a tárlat ötvenkét festményt és grafikát, valamint három kisplasztikát vonultat fel Miroslav Kraljevictől (1885-1913), átfogó képet adva az életműről.

"Inspiráljon bennünket ez a mostani megmutatkozás arra, hogy akarjunk több és mélyebb ismereteket szerezni a gazdag és izgalmas horvát kultúráról" - fogalmazott Fekete Péter, hozzátéve, hogy ezzel magunkhoz is, a szomszédos néphez és Európához is közelebb kerülünk.

Ivica Poljicak, a Horvát Kulturális
velemenyezd, 2020. március 03. kedd, 20:52
BTF - Egy hónap múlva kezdődik a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál
40 éves jubileum kapcsán több korábbi legendás fellépőt, együttest ismét meghívtak, ilyen például Philippe Herreweghe és a Collegium Vocale Gent, Ton Koopman és az Amsterdam Baroque Orchestra, az Orfeo Kamarazenekar és a Purcell Kórus, valamint a Győri Balett, amelynek Lajkó Félixszel közös, GisL című produkciója a BTF nyitóelőadása lesz.

Beethoven 250 éve született, erre az évfordulóra is színes programsorozattal emlékezik a BTF, de továbbra is kiemelt szerző Liszt Ferenc is: a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) rendezik meg az idei Liszt-maratont, a Staatskapelle Weimar pedig Liszt először csupán 2018-ban bemutatott, Sardanapalo című operatöredékével érkezik - közölte.

Káel Csaba kiemelte Kurtág György Magyarországon még sosem játszott, A játszma vége című operájának bemutatóját, valamint a Máriák városa címmel, Astor Piazzolla művei nyomán készült produkciót is: Miklósa Erika és Novák Péter rendhagyó, szcenírozott koncertje zárja majd a fesztivált április 18-án és 19-én.

Fontos vendég lesz
velemenyezd, 2020. március 03. kedd, 13:42
Színházi produkcióval kezdődik jövő hétfőn az Észt hét
Regina és Karl Kaisel közös kiállítása. A magyar-észt alkotópáros tagjai más-más aspektusból, különféle technikával közelítik meg a témát - a másik hazáját. Vitányi Reginát az észt néphiedelmek inspirálták, míg Karl Kaiselt a magyar temperamentum, a kulturális hasonlóságok és különbségek.

Március 20-án Vajon mit kéne írnom?címmel nyílik kiállítása Marko Mäetammnak a FUGA - Budapesti Építészeti Központban. Marko Mäetamm munkáival többször is találkozhatott már a hazai közönség a Fugában és a Ludwig Múzeumban. A művész mindennapi elfojtásainkkal, félelmeinkkel, furcsaságainkkal és önzéseinkkel szembesít.

Március 19. és 22. között az észt filmtermés legjavát mutatják be a budapesti Művész és Kino moziban, ahol játékfilmek és animációs filmek közül válogathatnak a nézők. Start-up komédia egy techvállalkozóról, minden idők legnézettebb észt filmje, bonyolult testvéri kapcsolatot elmesélő minimalista történet, a 2019-es Oscar-díj tíz legjobb nemzetközi játékfilmje közé bekerült észt filmalkotás - erre
velemenyezd, 2020. március 02. hétfő, 12:41
Közös időnk '89-90 - A rendszerváltás tárgyai a Nemzeti Múzeumban
A elmúlt egy év során a múzeum látogatói hozták be azokat a tárgyakat, amelyek a rendszerváltásra emlékeztették őket, amelyekhez történeteik kötődtek. Gál Vilmos kurátor ezekből válogatott össze értő szemmel egy sorozatot, amely a rendszerváltás egy sajátos olvasatát adja, az egyszerű állampolgárok szemszögéből - mondta el a kiállítás megnyitóján az MNM főigazgatója.

Varga Benedek kiemelte, hogy a tárlat azokat a fiatalabb korosztályokat is igyekszik megszólítani, amelyeknek nincsenek személyes emlékei a 1989-ről.

A rendszerváltásnak az volt a legmegkapóbb mozzanata, hogy a szabadság érzését adta meg: amikor az egész ország eggyé vált, ugyanazok a gondolatai voltak, ugyanazok az élmények hevítették, és napról napra vált szabadabbá az ország - idézte fel.

A fontos kérdések persze a nagypolitikában, sejthetően a nagyhatalmak között dőltek el - jegyezte meg Varga Benedek, hozzátéve azonban: mindez Magyarországon semmi sem lett volna az emberekben élő szabadságvágy nélkül, amely el akarta
velemenyezd, 2020. február 28. péntek, 12:22
Béres József-mellszobrot avattak a Lakitelek Népfőiskolán
avatása gyakorlatilag történelmi elégtétel - tette hozzá.

Béres József fia, Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke elmondta: a korábban kuruzslószernek nevezett Béres Csepp 2000-ben lett gyógyszer Magyarországon, a készítmény így rehabilitálódott.

A rendszerváltás előtti időkben áltudósnak nevezett Béres Józsefet 2002-ben Magyarország legmagasabb tudományos elismerésével tüntették ki, így tudósként is rehabilitálták. Kiemelte: édesapja szobra 2008-tól a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban a legnagyobb gyógyítók sorában áll, ez pedig családjának, a társaságuknak és a nemzetnek egyaránt erkölcsi elégtétel.

V. Németh Zsolt hungarikumokért felelős miniszteri biztos elmondta: a Béres Csepp és a Béres Csepp Extra a törvényileg életre hívott hungarikumok gyűjteményében 2013-ban kapott helyet. A hungarikumok a magyarság karakterjegyeit, sajátosságait gyűjtik össze, és egyben rá is irányítják a figyelmet a magyarokra.

A Béres Csepp a magyarok leleményét, találékonyságát bizonyítja.
velemenyezd, 2020. február 15. szombat, 23:17
A Kelet vonzásában - Japán inspirálta metszetek a Szépművészeti Múzeumban
Nemrég nyílt meg Tokióban a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből összeállított bemutatkozó kiállítás, szerdától pedig a múzeum Michelangelo-termében egy kisebb, de szintén fontos kamaratárlat is megemlékezik a japán-magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel 150. évfordulójáról - mondta el a budapesti kiállítás keddi sajtóbemutatóján Vígh Annamária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese.

Mint hozzátette, a tárlat anyagát elsősorban a Szépművészeti és testvérintézményei, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményeiből válogatták Bodor Kata, Dénes Mirjam és Földi Eszter kurátorok, de a Magyar Képzőművészeti Egyetemtől is érkezett több műtárgy.

Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Múzeum igazgatója emlékeztetett arra, hogy Japán a 19. század közepéig szinte teljesen elzárkózott a külföldi hatásoktól, akkortól azonban gyors ütemben fejlődtek a szigetország kereskedelmi, majd kulturális kapcsolatai is.

A nyugatra kerülő japán műtárgyak jelentős hatást gyakoroltak az
velemenyezd, 2020. február 04. kedd, 16:02
Képek, videók
múzeumban
orban47
2017. április 17. hétfő, 07:49
Retro múzeumban
orban47
2015. március 22. vasárnap, 10:06
+múzeumban
orban47
2015. március 22. vasárnap, 09:42
a múzeumban, Lőcsén
orban47
2014. október 21. kedd, 18:22
Ausztrál Múzeumban.jpg
agica2004
2014. április 16. szerda, 14:56
német múzeumban
orban47
2013. január 27. vasárnap, 19:29
a múzeumban
ibolya58
2013. január 18. péntek, 11:10
Múzeumban
marta51
2012. október 02. kedd, 10:25
Cica a múzeumban.jpg
vojtiera
2012. július 14. szombat, 14:20
puskás öcsi_bek.png
maroka
2020. május 18. hétfő, 21:49
Puskás-Fotó-Koncz-Márt on-
menusgabor
2019. november 18. hétfő, 20:44
puskás stadion1117.jpg
maroka
2019. november 17. vasárnap, 08:36
Raymond Kopa, Puskás Fere
agica2004
2018. március 23. péntek, 21:34
puskásné erzsike.jpg
zsokica45
2018. január 06. szombat, 20:21
puskás dijas gólrugó1023.
maroka
2017. október 23. hétfő, 21:17
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.