Belépés
2020. február 25. kedd | 9. hét | 56. nap | 00:43 | Géza
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Modern városok - Elkezdődött a győri állatkert fejlesztése
Andréka György igazgató a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 51 éves állatkertben tavaly olyan fejlesztéseket valósítottak meg, amelyekkel megalapozták a 2020-ig tartó nagyberuházás alapjait. Az új fogadóépület és az orrszarvú bemutatóházának építése, valamint a zsiráfház felújítása a büdzséből mintegy négyszázmillió forintot tesz ki.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a fogadóépület, az orrszarvú és zsiráf bemutatóháza jövő év tavaszára készül el.Az afrikai stílusú új fogadóépületben három helyiséget alakítanak ki, amelyekben a pénztárak mellett ajándékbolt is helyet kap. A zsiráfházat kibővítik, amire a háromhektáros területnövekedés miatt lesz lehetőség.

Az orrszarvú bemutatóházában, amely a zsiráfház mellett kap helyet, az elképzelések szerint öt - két bika és három tehén - keskenyszájú orrszarvút helyeznek el. Az első példány 2019-ben érkezik, a több orrszarvú a következő öt-hat évben. Az orrszarvúak számára olyan környezetet alakítanak ki, amelyben minimum 22-23 Celsius-fok lesz a hőmérséklet, mert ez a legideálisabb az Egyenlítő környékén élő, a kihalás szélén álló faj számára.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, hogy a fejlesztéssel emelkedik a színvonal, és várhatóan növekedni fog a látógatószám is. Jelenleg évente mintegy 150 ezren keresik fel a győri intézményt.

A Modern városok program keretében az állatkertben 2020-ig a tervek szerint majomház és -kifutó, Közép-Ázsia-bemutató, fóka- és pingvinbemutató, elefántház, valamint állategészségügyi központ is létesül.

A Modern városok program megállapodást tavaly április 28-án írta alá Orbán Viktor miniszterelnök Borkai Zsoltpolgármesterrel. A megállapodás 18 győri fejlesztési elemet tartalmaz a közlekedést, a turisztikát, a kulturális infrastruktúrát, az egészségügyet, a felsőoktatást és a szabadidős tevékenységeket érintve, mintegy 130 milliárd forint értékben.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. június 20. szerda, 12:32
Címkék: Andréka György, Borkai Zsolt, Orbán Viktor, Borkai Zsoltpolgármesterrel, győri állatkert, szerdai sajtótájékoztatón,
Kommentek
Több mint száz nemzetközi esemény az idei hazai sportnaptárban
"Büszkék vagyunk erre a naptárra, a sok hazai sporteseményre" - jelentette ki a hétfői bemutatón, a Duna Arénában Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

A világ- és Európa-bajnok öttusázó emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány a sport terültén négy célt fogalmazott meg: az élsport támogatása, a fiataloknál a testmozgás elősegítése, az infrastuktúra fejlesztése, valamint minél több világverseny rendezése. Mint mondta, mind a négy területen, de különösen a versenyrendezésben sikerült előrelépni. Állítását számokkal támasztotta alá: 2010-ben 39, 2015-ben 59, míg tavaly 145 rangos nemzetközi versenynek adott otthont Magyarország, és 2010 óta 761 eseményt támogatott a kormány.

"Az idén az olimpiára fókuszálunk, de ebben az évben is megközelítjük majd a hazai rendezésű rangos versenyeket illetően a tavalyi számot" - folytatta.

Megemlítette, hogy már két nagy sikerű verseny zajlott le - a januári, budapesti vízilabda Eb és a debreceni
velemenyezd, 2020. február 17. hétfő, 11:11
A mentális erő növelése egyszerűen - a jó közérzetünkért
Bizonyára Ön is érzi néha, hogy a mentális egészsége nem valami jó és néha szüksége lenne némi edzésre, némi erősítő gyakorlatra. Nos, a következőkben három olyan gyakorlatról olvashat, amelyek remekül edzik a lelket. A mentális erő építése hasonló a fizikai erő építéséhez. Ahhoz, hogy a felsőteste izmos legyen, gyakran kell súlyzós gyakorlatokat végezni. A mentális izmok építéséhez is rendszeres gyakorlatokra van szüksége. Ez megtanítja az agyat másként, azaz pozitívan gondolkodni, megtanulja kezelni az érzelmeit és produktívabban fog viselkedni.

Sok gyakorlat létezik, amelyek a mentális erő fejlesztésében segítenek, ezeket a gyakorlatokat öt-tíz perc alatt el tudja végezni. Az első gyakorlatnál gondoljon azokra a dolgokra, amelyek miatt hálás. Az áldások figyelembevétele nagyon pozitívan hat a lelki egészségre. A hála növeli a boldogságot és csökkenti a depresszió kialakulásának esélyét. Mindennap írja le egy füzetbe, hogy éppen aznap miért hálás, mi az, ami boldoggá tette. Ezt a rituálét este,
pacsakute, 2020. február 09. vasárnap, 21:47
Fürjes: büszkék vagyunk, hogy a Puskás Aréna száz százalékban magyar
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár több fő elvet is felsorolt, amire az építésnél figyeltek: ezek egyike volt, hogy teljesen magyar legyen az aréna.

"Nagyon büszkék vagyunk, hogy a tervezéstől a kivitelezésig mindent hazai cégekre tudtunk bízni" - fogalmazott az államtitkár, aki szerint a múlt figyelembe vételével szerették volna a világ legjobb stadionját felépíteni, ami a labdarúgó-események mellett konferenciáknak, koncerteknek is otthon ad majd, ráadásul mindezt úgy, hogy "átlagos áron" építették.

A gálavacsorán beszédet mondott Martin Kallen, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) eseményszervező részlegének ügyvezetője is. Kiemelte, a Puskás Aréna nagyszerű létesítmény, rekordgyorsaságú felépítéséhez pedig gratulált az államtitkárnak.

"Még 105 nap van a kontinensbajnokság kezdetéig, amely egész Európát megmozgatja majd" - utalt arra, hogy idén 12 város, közte Budapest adhat majd otthont a labdarúgó Eb-nek. Hozzátette, a torna döntőjét reményeik
velemenyezd, 2020. február 04. kedd, 21:12
Elkészült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat logisztikai és raktárközpontja Kecskeméten
egyedülálló pályázatnak a segítségével készült el, amelynek során a magyar karitatív szervezetek 37 településen 40 projektet valósíthattak meg 4,5 milliárd forint uniós támogatásból - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a néhány hónapon belül befejeződő pályázat keretében a Karitatív Tanács hat nagyobb szervezete 650-650 millió forintot, míg három kisebb tagja 200-200 millió forintot fordíthatott fejlesztésekre.

Az államtitkár emlékeztetett: a pályázat célja az volt, hogy olyan raktárbázisok alakuljanak ki országszerte, ahonnan bármikor segíthetik mind a magyarországi elesetteket, mind a határon túli országokban bajba jutottakat.

A raktárbázisok mellett a karitatív szervezetek munkáját segítő kisebb irodaépületeket is kialakítottak, és eszközöket is beszereztek.

Soltész Miklós kiemelte: az Emberi erőforrás fejlesztési operatív program megvalósításáról a Magyarországon és a környező
velemenyezd, 2020. február 04. kedd, 16:02
Petrícek: Csehország nem változtatja meg elutasító álláspontját a Krím orosz bekebelezése ügyében
"A Cseh Köztársaság nem ismeri el a Krím annexióját. Álláspontunk végleges és nem tervezzük jövőbeni megváltoztatását" - mondta Petrícek újságíróknak azt követően, hogy tárgyalásokat folytatott Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszterrel.

Petrícek biztosította Prisztajkót arról, hogy Csehország támogatja az ukrajnai reformokat és nagyon fontosnak tarja a cseh-ukrán gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését. Csehország 2014 és 2019 között 390 millió koronát (5 milliárd forint) fordított a demokratikus reformok támogatására Ukrajnában - tette hozzá.

Vadim Prisztajko köszönetet mondott a cseheknek a támogatásért, és külön is méltatta, hogy a Csehország az Európai Unióban következetesen támogatja az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását, amelyeket Brüsszel a Krím félsziget orosz megszállása után rendelt el.

Tomás Petrícek közölte: Csehország a visegrádi csoport (V4) soros elnökeként áprilisra csúcstalálkozót tervez a V4-ek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia)
velemenyezd, 2020. február 04. kedd, 15:52
A Kia folyamatosan erősödik Európa piacán
2019-ben 502 845 gépkocsit értékesített a márka, 1,7 százalékkal haladva meg az előző évi teljesítményt. Magyarországon 7949 járművet helyeztek forgalomba tavaly, a növekedés 45,5 százalékos volt az előző évhez képest, ezzel a Kia a 8. helyre lépett a márkák erősorrendjében az új autók piacán.

A növekedést a cég vezetése elsősorban a szélesedő modellpalettának, valamint a hibridek, plug-in hibridek és az elektromos autók választékának tulajdonítja. A márka időben lépett az alternatív hajtások fejlesztése területén - mutatnak rá -, ezzel időben elérte azokat a vásárlókat, akik számára fontos a környezet kímélése. A részben vagy egészen elektromos hajtásláncok iránti igény Európában 66 386 darabbal lendítette meg az eladásokat, 14,4 százalékkal többet adtak el ezekből a modellekből tavaly.

A Kia Motors globálisan 2,77 millió autót értékesített 2019-ben, ez enyhe, 1,4 százalékos visszaesés. Ugyanakkor a profit és a bevétel nőtt - jelezte az MTI kérdésére a magyar képviselet PR vezetője.

A márka
velemenyezd, 2020. február 04. kedd, 15:41
Magyar vezetőt neveztek ki az Iron Mountain európai, közel-keleti és afrikai üzletága vezetőjének
Mountainhez a GE Financial Advisors biztosítótársaságtól került, amelynek pénzügyi szervezetét vezette San Franciscóban.

Az Iron Mountain Central Europe ügyvezető igazgatójává 2007-ben nevezték ki, ezt megelőzően 2003-tól az Iron Mountain Central Europe regionális pénzügyi és adminisztrációs igazgatója és cégvezetője volt. Feladatai közé tartozott az Iron Mountain közép-európai pénzügyi és adminisztrációs szervezetének irányítása, hat ország felügyelete, egy 20 fős nemzetközi pénzügyi csapat vezetése, fejlesztése, jogi és biztosítási ügyek koordinálása.

Magyarországon az Iron Mountain 2006 óta van jelen, és jelenleg több mint 300 embert foglalkoztat. Az elmúlt öt évben folyamatosan bővült a vállalkozás, tavaly 5,4 milliárd forintos árbevételt ért el a cég. Az Iron Mountain központi raktára a gyáli Prologis ipari parkban van, ezen kívül Győrben és az M5 Business Parkban is jelentős érdekeltségeik vannak.

Az 1951-ben alapított Iron Mountain Inc. világszerte vállalati ügyfelek iratait, film- és
velemenyezd, 2020. február 04. kedd, 14:31
Benkő: elkészült az új nemzeti biztonsági stratégia
példaként említette a Franciaországgal valamint az Egyesült Királysággal való kapcsolat erősítését.

Kitért arra is, hogy az ország nemzetközi szerepének vonatkozásában rendkívül fontos, hogy az attaséhivatalok számának bővítését. Tavaly 3 új attaséhivatal nyílt a nagykövetségek mellett. Idén újabb három attaséhivatal nyitását tervezik.

A miniszter kijelentette: "program és terv szerint haladunk". Erre bizonyítékul szolgálnak például az új technikai eszközök, az anyagi készletek, a megkezdett fejlesztések - közölte.

Benkő Tibor 2020 kiemelt feladatai között említette a szervezeti átalakítás folytatását, a nemzetközi vezetőszervek létrehozását, a Magyar Honvédség Parancsnokságának Székesfehérvárra költöztetésének folytatását, a hadkiegészítési rendszer átalakítását, a 2020-as Zrínyi Miklós emlékévre, valamint a jövő nyárra tervezett repülőnapra való felkészülést. A 2020-as év várható fejlesztéseit bemutatva azt mondta, az eszközök ütemterv szerint érkeznek.

Szólt arról is, hogy a budapesti
velemenyezd, 2020. február 04. kedd, 13:41
Képek, videók
fejlesztés-alatt-3.png
menusgabor
2015. február 23. hétfő, 23:05
fejlesztés.jpg
tantus
2014. szeptember 18. csütörtök, 10:32
Újabb jelentős fejlesztés
basikele
2013. február 15. péntek, 05:21
Fejlesztés alatt!!! 2.jpg
pazpeti
2008. szeptember 25. csütörtök, 13:56
Magyar fejlesztésű Kalasn
richardbodo
2008. március 08. szombat, 19:48
fejlesztés
erikac
2008. február 14. csütörtök, 09:08
KNORR fejlesztés Tósakiva
kismotor
2007. szeptember 26. szerda, 17:36
térkép fejlesztés magyar
szidi001
2007. április 06. péntek, 11:24
Vidék fejlesztés
atkaguru
2006. november 14. kedd, 10:54
Elkezdődött dem.jpg
snbela44
2012. november 22. csütörtök, 20:03
Nagyhét elkezdődött!.jpg
hegyesne
2011. április 17. vasárnap, 02:02
Valóban elkezdődött...
caris11935
2009. május 26. kedd, 14:05
elkezdődött!.jpg
uvegsziv
2008. június 29. vasárnap, 09:46
elkezdődött a prédikáció
credo77
2008. június 23. hétfő, 00:21
Elkezdődött?
mandmtse
2008. január 22. kedd, 22:38
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.