Belépés
2020. július 04. szombat | 27. hét | 186. nap | 12:12 | Ulrik
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Növelni kívánja nemzetközi súlyát a MEFS
Az egyeztetésen ott volt Kiss Ádám, a MEFS elnöke és Székely Mózes főtitkár mellett Eric Saintrond, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) főtitkára is.

A MEFS közleménye szerint a tárgyalás során a felek egyeztetéseket folytattak Európa szerepéről és lehetőségeiről az egyetemi sport és egészség fejlesztésében. Elhangzott, hogy a MEFS a nemzetközi súlyának növelése érdekében fokozza aktivitását az Európai Egyetemi Sportszövetségben (EUSA), a Nemzetközi Sport és Kulturális Szervezetben (ISCA) és a szabadidősport egyik legjelentősebb nemzetközi szervezetében, a TAFISA-ban (The Association for International Sport for All). Emellett Székely Mózes pályázik a FISU végrehajtó bizottsági tagságára.

Szóba került az egyetemi sport 2013-2020-as időszakra vonatkozó szakmai programja, a Hajós Alfréd Terv is. Ennek kapcsán elhangzott: a magyar egyetemi sport példamutató modelleket fejleszt ki és vezet be az élsportolók tanulását és a hallgatók sportolását illetően, s a MEFS Európa első egyetemi sportszövetségeként jelenleg is a megújítás egyik zászlóshajója. Célja a sportos életmód elterjesztése az egyetemisták körében, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megfelelőnek tartott, legalább heti 3x45 perc mozgás elérése, illetve ezt erősítendő a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által is elfogadott EU szintű program kezdeményezése.

Kiss Ádám a magyar szerepvállalásról beszélt a nemzetközi egyetemi sportban. Mint emlékeztetett rá, Universiadét, világjátékokat és mostanáig 12 világbajnokságot rendezett a magyar egyetemi sportszövetség, amely jövőre a harmadik Európa-bajnokságára készül. Székely Mózes az egyetemista sportolók tanulását segítő magyar modellt mutatta be és jelezte, hogy új elemként egészségfejlesztő intézményhálózat épül, amely ösztönzi a hallgatókat a sportolásra.

A FISU főtitkára ismertette a nemzetközi egyetemi sportmozgalom legnagyobb eseményének, az Universiadék szervezésének megújított folyamatát, melynek révén immár kisebb európai városoknak is lehetőségük nyílik az olimpia után a legtöbb sportolót megmozgató multisport játékok megrendezésére. A MEFS főtitkára emlékeztette a résztvevőket arra, hogy Budapest szakmailag kiváló pályázatot adott be a 2019-es nyári Universiadéra és az Agenda 2020 elveihez igazodva reális a lehetőség kisebb országoknak is bekapcsolódni a szervezésbe.

Navracsics Tibor - a MEFS beszámolója szerint - örömét fejezte ki, hogy a magyarországi sportszervezők eredményes munkát végeznek, és különösen pozitívan értékelte, hogy a FISU is megnyitja világeseményeinek rendezési lehetőségét a kisebb európai pályázók előtt is. Hangsúlyozta, Európának kiemelten fontos az emberek egészsége, amihez a sportos életmód az egyik kulcselem. Az általa megnyitott Európai Sporthét is ezt a célt szolgálta, amelynek sikeréből a kontinens egyetemei és főiskolái is kivették részüket. Navracsics Tibor támogatja a fejlesztési törekvéseket és maga is népszerűsíti a sportolást a jövő generációk vezetőit és véleményformáló értelmiségét adó hallgatók körében. Mint mondta, ennek egyik eszköze lehetne egy ismét Európában sorra kerülő Universiade.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2015. november 02. hétfő, 18:59
Címkék: Kiss Ádám, Székely Mózes, Eric Saintrond, Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség, Európai Egyetemi Sportszövetségben, Nemzetközi Sport,
Kommentek
Több mint húsz hazai felsőoktatási intézmény csatlakozott az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) már hagyományosan rendezi meg az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját, melynek megnyitó ünnepségét csütörtökön tartották az ELTE Lágymányosi Campusán.

Beszédében Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkára kiemelte, hogy ezekben a napokban az egész országban sportolnak az egyetemi hallgatók, és ezzel is felhívják a figyelmet a mozgás fontosságára, a mozgásgazdag életmódra.

"A futás a legjobb sport, én is űzöm rendszeresen a családtagjaimmal" - jegyezte meg az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes egykori úszó. Hozzátette: a kormány fontosnak tartja a sportlétesítmények építését, és ezeket örömmel adja át, hogy minél több fiatal használhassa.

Kiss Ádám, a MEFS elnöke emlékeztetett arra, hogy az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja - amelynek az UNESCO által jelzett hivatalos napja szeptember 20-a - már több héten át tartó rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Az egyetemek ezekben a napokban, hetekben
velemenyezd, 2019. szeptember 19. csütörtök, 17:31
Universiade - A MEFS még nem döntött a 2025-ös pályázat benyújtásáról
A MEFS csütörtöki sajtóközleménye kiemeli, hogy saját döntése, valamint a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Testnevelési Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája támogatása alapján megvásárolta a 2025-ös világesemény megrendezésére vonatkozó pályázati csomagot a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségtől (FISU), de a pályázat benyújtásáról döntés még nem született.

A következő időszakban számos egyeztetésre, megvalósíthatósági elemzésre és a feltételek értékelésére lesz szükség - szögezi le a rövid közlemény, amely emlékeztet, hogy a nemzetközi egyetemi-főiskolai sportversenyek rendezésére magyar részről kizárólag a MEFS jogosult jelentkezni.

Az Universiadék 1959 óta íródó történetében a magyar sportolók 120 arany-, 95 ezüst- és 113 bronzérmet nyertek. A Nápolyban zajló, vasárnapi tartó 30. nyári Universiadéra 160 fős magyar küldöttség utazott, amelynek tagjai 12 sportágban - atlétika, íjászat, cselgáncs, kosárlabda, ritmikus gimnasztika,
velemenyezd, 2019. július 11. csütörtök, 17:41
Universiade - A magyarok tizenkét sportágban indulnak
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) szerdai beszámolója szerint atlétikában, íjászatban, cselgáncsban, női kosárlabdában, ritmikus gimnasztikában, női röplabdában, tekvondóban, teniszben, tornában, úszásban, vívásban, továbbá női és férfi vízilabdában vesznek részt a magyarok az olaszországi eseményen.

Az előző Universiadét két évvel ezelőtt Tajvanon rendezték, ahol az elmúlt ötven év egyik legkiemelkedőbb szereplésével - öt arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel - zárt a magyar csapat, ez az országok közötti ranglistán a 14. helyet jelentette.
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 18:19
Letette esküjét a téli Universiadéra utazó magyar csapat
A Testnevelési Egyetem épületében kedd délután megtartott ünnepélyes eseményen Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség elnöke kiemelte, hogy az egyetemisták olimpiájának nevezett versenyen közel hatvan ország 3000 sportolója vesz részt, Magyarország pedig minden eddiginél nagyobb delegációval képviselteti magát.

A sportvezető emlékeztetett arra, hogy az eddigi téli Universiadékon Magyarország 11 érmet nyert, a legsikeresebb a 2013-as viadal volt, melyen a váltóval később olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor és Burján Csaba a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel két másik társával együtt a férfi staféta diadalát követően.

A Szibéria harmadik legnagyobb városát bemutató rövidfilm levetítése után Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete arról beszélt, hogy Krasznojarszk egyetemi és sportközpont, 19 olimpiai és három paralimpiai bajnokot adott.

"A március 2. és 12. közötti eseményen először szerepel magyar jégkorongcsapat, ez és a nagy létszámú
velemenyezd, 2019. február 19. kedd, 14:52
Együttműködési megállapodás a Honvédelmi Sportszövetség és a MEFS között
A dokumentumot Simicskó István, a HS elnöke, és Székely Mózes, a MEFS főtitkára írta alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), és a megállapodás értelmében a két szervezet közösen támogat minden olyan kezdeményezést a felsőoktatási szabadidősport honvédelmi neveléssel összefüggő területeivel kapcsolatban, amelyek elősegítik az egyetemi és főiskolai sport fejlődését, az egészségfejlesztést és a hallgatók fizikai aktivitásának növelését.

"A Honvédelmi Sportszövetség köztestületként végzi a munkáját, s a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséggel megtaláltuk a közös célt, amellyel segíthetjük a magyar fiatalok honvédelemhez, a hazához való erősebb kötődését, az egészséges nemzettudat kialakulását" - mondta Simicskó István. Hozzátette, hogy a most aláírt együttműködés "jövőnk biztonságát szellemi és fizikai értelemben is szolgálja, mert a fiatalok jelentik a jövőt, az egyetemisták, főiskolások pedig a közeljövőt."

Székely Mózes szerint a HS-sel kötött megállapodás által a
velemenyezd, 2019. január 15. kedd, 15:11
Egyetemi sportfesztivál az Orczy-kertben
Az ünnepélyes budapesti megnyitón az Orczy-kertben megjelentek néma felállással emlékeztek meg a szerda este elhunyt négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Kulcsár Győzőről, az egyetemi sport támogatójáról, akinek halálhíréről percekkel a csütörtöki esemény kezdete előtt szereztek tudomást a résztvevők.

A rendezvényen elhangzott, hogy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) együttműködésével idén már harmadik alkalommal szervezte meg az egyik legnagyobb egyetemi szabadidősport rendezvényt, a budapesti egyetemi sportfesztivált, ami a központi eseménye az egyetemi sport nemzetközi napja alkalmából országszerte zajló sportprogramoknak.

Kiss Ádám, a MEFS elnöke hangsúlyozta, azt várják, hogy több tízezer egyetemista mozog majd a mai napon a fővárosban és országszerte. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a szervezet 2015-ben nyilvánította szeptember 20-át az egyetemi sport
velemenyezd, 2018. szeptember 20. csütörtök, 12:32
Szeptember 20-án lesz az egyetemi sport nemzetközi napja
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) csütörtöki tájékoztatása szerint az esemény központi helyszíne az Orczy-park lesz, ahol a magyar hallgatók a világ több mint 100 millió egyetemistájához csatlakoznak.

Az egyetemi sport nemzetközi napjának célja a többi közt, hogy világszerte ráirányítsa a figyelmet a sport fontosságára a felsőoktatásban. A MEFS és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kezdeményezésére minden magyar felsőoktatási intézmény csatlakozott a rendezvényhez, így mindenhol egyetemi sportnapot tartanak majd.

A központi rendezvény házigazdája a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lesz, ahol a sportnap keretében megrendezik a Budapesti Egyetemi Sportfesztivált is.
velemenyezd, 2018. szeptember 07. péntek, 08:57
Tíz magyar érem az Európai Egyetemi Játékokon
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) hétfői sajtóközleménye szerint a csapat két arany-, egy ezüst és hét bronzéremmel zárt, így harminc ország közül tizedik lett a rangsorban. A portugáliai eseményen 291 egyetem 3293 hallgatója - köztük nyolc magyar intézmény 78 sportolója - versengett 13 sportágban.

A magyar egyetemisták 3x3-as kosárlabdában, kosárlabdában, evezésben, kajak-kenuban, cselgáncsban és teniszben képviseltették magukat. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) által szervezett események jellegzetessége, hogy nemzeti válogatottak helyett intézményi színekben induló csapatok vehetnek részt rajtuk.

A magyar delegáció az Európai Egyetemi Játékokon is népszerűsítette a 2024-ben Miskolcon és Debrecenben sorra kerülő EEJ-t, amelynek rendezését idén nyerte el a két város.

A magyar csapat dobogósai:

Aranyérem:

---------Juhász Adrián, Simon Béla (Széchenyi István Egyetem), evezés, kormányos nélküli kettesKrémer Eszter, Polivka Dóra (Budapesti Műszaki és
velemenyezd, 2018. július 30. hétfő, 13:08
Képek, videók
Az erdő bölcsessége.jpg
pacsakute
2020. július 02. csütörtök, 16:19
Az ernyő legyen veletek .
pacsakute
2020. június 28. vasárnap, 23:06
Az utak.png
liliana01
2020. június 27. szombat, 22:40
nincs az a sérelem.jpg
liliana01
2020. június 16. kedd, 08:46
Segítségem az Úrtól van
dandej
2020. június 08. hétfő, 12:42
Nők a bányákban az 1950-e
furaila
2020. június 06. szombat, 01:17
Az Úr szemei az igazakon
dandej
2020. május 26. kedd, 16:51
Hősök tere az ünnepi megn
furaila
2020. május 25. hétfő, 23:18
az önmagunkról alkotott k
liliana01
2020. május 25. hétfő, 12:29
Az igazmondás.jpg
pacsakute
2020. május 22. péntek, 22:25
Hegedű szól az éjszakában
menusgabor
2020. május 22. péntek, 21:03
Az Úr vezet szüntelen
dandej
2020. május 21. csütörtök, 20:15
Kiss Ádám-Showder Klub
vickykecycca
2009. december 25. péntek, 17:24
Kiss Ádám
csakobea
2009. május 17. vasárnap, 08:53
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.