Belépés
2019. augusztus 24. szombat | 34. hét | 236. nap | 00:46 | Bertalan
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elárverezik Kennedy elnök szerelmes leveleit
Az elnök még szenátor volt, amikor hetekkel a Jackie-vel kötött esküvője előtt beleszeretett a svéd társasági hölgybe, akivel a francia Riviérán, Cannes-ban találkozott 1953-ban. Viszonyuk 1956-ig tartott -. írta a New York Post.

A hétfői New York-i árverésen két teljes levelet, három levéltöredéket és három, kézzel címzett borítékot kínálnak eladásra. 2010-ben már kalapács alá került von Post és Kennedy levelezéséből néhány levél, összesen 115 ezer dollárért, a most eladásra kínáltak a 2011-ben, 79 éves korában elhunyt svéd hölgy hagyatékából kerültek elő.

A legkorábbi levél 1955-ben íródott, s ez még nem szerelmes szavakkal teli; Kennedy csupán udvariasan érdeklődik, hogy stockholmi látogatásán találkozhatna-e Gunilla von Posttal. Az utazásra azonban, Kennedy gerincműtétje miatt, nem került sor. A következő évben az amerikai politikus újból írt: "Hosszú az út Gunillához, de megéri" - írta többek közt.

Viszonyuk Kennedy esküvője után is folytatódott, sőt, állítólag Kennedy még válni is hajlandó lett volna a svéd nőért. Legalábbis Gunilla von Post ezt írta 1997-ben megjelent, "Szeretettel, Jack" című memoárjában. Az emlékiratok szerint JFK többször is megpróbált véget vetni házasságának, de apja mindahányszor megakadályozta, részben politikai ambíciói miatt, részben pedig mert Jackie újabb kisbabát várt.

Gunilla von Post később férjhez ment egy dúsgazdag svéd birtokoshoz. "Ha mégsem mennél férjhez, gyere ide, látnom kell téged. Csodálatos volt a tavalyi nyár veled. Élénken él emlékezetemben, csodás vagy, és hiányzol nekem" - írta John Fitzgerald Kennedy. Ez volt az utolsó levele svéd szerelméhez.



(http://nypost.com/2015/11/23/jfks-love-letters-up-for-auction-and -they-werent-for-jackie/)

Forrás: MTI
velemenyezd, 2015. november 23. hétfő, 16:42
Címkék: Elárverezik Kennedy, York Post, Viszonyuk Kennedy, Legalábbis Gunilla, John Fitzgerald Kennedy, svéd társasági,
Kommentek
Elárverezik Marilyn Monroe zsidó imakönyvét
A színésznő 1956-ban, Arthur Miller íróval kötött házassága előtt tért át a zsidó vallásra.

A könyvre, amelyet 1922-ben adtak ki, a Long Islanden lévő Cedarhurstben lehet licitálni november 12-én. A kikiáltási ár 4500 dollár.

Monroe ugyan a Millerrel kötött házassága előtt tért át a judaizmusra, a frigyet is zsidó szertartások szerint tartották, de a válása után is hű maradt a zsidó valláshoz. Az imakönyvet is valószínűleg rendszeresen forgatta, ugyanis egyes oldalain az ő kézírásos megjegyzései olvashatóak.

Az imádságos könyv jelenleg egy Izraelben élő amerikai állampolgár tulajdonában van, aki 1999-ben vásárolta meg. 2017-ben egyszer már árverezésre bocsátotta, de nem kelt el.
velemenyezd, 2018. október 22. hétfő, 07:04
Elárverezik Canova elfeledett márvány mellszobrát
Canova (1757-1822) alkotását, amely a Béke mellszobra címet kapta, 1817-ben kiállították a londoni Királyi Akadémián, ám a következő kétszáz évben az a walesi család is elfeledkezett róla, amelynek a tulajdonában volt.

Canova a 19. század elejének egyik ünnepelt művésze volt, mecénásai között volt a pápa, Napóleon és Wellington hercege is, alkotásai borsos áron keltek el.

A neoklasszicista szobrász alig néhány műve van magántulajdonban. A Béke mellszobrát július 4-én bocsátja árverésre a Sotheby's aukciósház, amely a jövő héten londoni székhelyén ki is állítja a művet.

A békét jelképező női szobrot a háborús évek után, Napóleon Elba-szigeti száműzetésének idején készítette Canova, ajándékba szánta barátjának, a politikus és műgyűjtő John Campbellnek, Cawdor bárójának. A mellszobornak csöndes élete volt a Cawdor család pembrokeshire-i kastélyában. Campbell 1821-ben hunyt el, és a 150 szobás kastély őrizte óriási gyűjteményét, amelyben feledésbe merült a Canova-szobor.

Amikor 1962-ben
velemenyezd, 2018. május 29. kedd, 12:41
Elárverezik az 1950-es évek egyik csodamasináját
Hamarosan kalapács alá kerül a Lincoln alapokra épített, Golden Sahara II néven híressé vált járgány.

A Mecum Auctions tavaszi árverésén keres majd új gazdát Jim Street legendás "önvezető" járműve. A különleges autó hosszú időre eltűnt legutóbbi tulajdonosának garázsában, ahonnan eléggé mostoha állapotban került elő. De miért olyan különleges ez a gép?

Az autó azért születhetett meg, mert az autóépítő George Barris összetörte az alapjául szolgáló Lincolnt, miközben egy barátjának az autóját vontatta. Mivel az autó jelentősen károsodott, inkább az átépítés mellett döntött a tulajdonosa.

Az USA-ban a legismertebb autók egyike a Golden Sahara. A Jerry Lewis
schuro, 2018. április 04. szerda, 21:38
Karácsonyi románc (1994) - magyar felirattal
amerikai film
Nem tudjuk megakadályozni, hogy rossz dolgok történjenek az életben. De történnek jók is, amelyek kissé megkönnyítik a rossz elviselését."
Julia, a fiatal özvegy szomorú karácsonynak néz elébe. Férje két éve halt meg balesetben, két kislányát egyedül neveli egy kisvároshoz közeli házban a hegyek között. Férje halála óta úgy érzi, a jövő már semmi jót nem tartogat számára, élete egyetlen értelmét lányai jelentik. Miután az állását is elveszítette, megélhetése végett süteményeket készít a környéken lakóknak, de az ebből befolyó pénz nem elegendő, hogy fizesse a banktól korábban felvett kölcsönt, ezért a kilakoltatás fenyegeti házukból, ahol családjuk már száz éve lakik. Karácsony előtt egy nappal egy negyven körüli úr látogatja meg, Brian Harding, a városi bank második vezetője, aki személyesen közli vele a bank döntését, miszerint nincs több haladék, vagy fizet, vagy elárverezik a házát. A Júlia és közte lezajlott csúnya vita után beül kocsijába és távozik, azonban a háztól nem
maroka, 2017. november 28. kedd, 15:17
Jonh Lennon eddig ismeretlen fotói kerültek elő egy limlomos fiókból
A 26 negatív 1970-ben készült John Lennonról, a Beatles hajdani sztárjáról.

A neve elhallgatását kérő tulajdonos elhunyt édesapja hagyatékában találta őket. Valószínű, hogy akkor kerültek hozzá, amikor a hetvenes években művészeti tanulmányokat folytatott. Azért tartotta a fiókjában, mert úgy vélte, értéktelenek.

A Darren Julien aukciósház tulajdonosa szerint a "bensőséges portrék igazi ritkaságnak" számítanak, 10 ezer fontot (3,5 millió forint) is érhetnek.

A múzeum marketingese, Dane Glover elmondta, a képek 1970 februárjában készültek, amikor Lennon karrierje egyik fordulópontjához érkezett: a legendás négyes feloszlott, és ekkor jelent meg az Instant Karma című kislemeze, a harmadik, amelyen az együttes nélkül énekelt.

A negatívokat és a róluk készült fényképeket novemberben kiállítják a múzeumban, majd jövőre elárverezik őket.http://www.bbc.com/news/uk-england-merseyside-41761334
velemenyezd, 2017. október 27. péntek, 12:42
HOL MARAD A REZSICSÖKKENTÉS, ha a FÖLDGÁZ ára TÖBB, MINT 2 ÉVE ALACSONYABB, MINT AMENNYIT FIZETNÜNK KELL ÉRTE?
Kedves Kicsoda57! #20
Nem egy ismerősöm lépett bele a "deviza hitelekbe" abban a reményben
hogy majd nagyot akasztanak. Én olvastam egy ilyen szerződést és abban
benne volt, hogy a "bank fenntartja magának a jogot, hogy a deviza árfolyam
változások következtében fellépő pluszterhet a hitelfelvevőre háritja!"

Ezt Ti aléírtátok, mert senki nem számított arra, hogy az árfolyamok
ilyen drasztikusan változnak! A fura, hogy amikor egy kicsit is erősödött
a forint (volt ilyen is) akkor egy hitelfelvevő sem rohant be, hogy többet
akar fizetni! Akkor simán eltettétek a pluszt, az az kevesebbet fizettetek!

Egyébként az volt a nagy lutri, hogy nem olvastátok el a pontos szöveget
és lépre mentetek! A "deviza alapú" hitel az nem deviza hitel! A devia alapú
hitel is forintos hitel, csak a garancia van devizában! Ha az árfolyam változik
akkor a havi teher is változik, mert a deviza összege az állandó marad, de a
forint romlik!

El kell
decotext, 2017. szeptember 26. kedd, 20:12
EBEL - Rájátszásba jutna a Fehérvár AV 19
Benoit Laporte a klub keddi idénynyitó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a nyáron új összetételű, összetartó társaság alakult ki, amely a felkészülés során meccsről meccsre fejlődik. Mint mondta, a tavalyi csapathoz képest jóval képzettebb hokisok alkotják a keretet, akik gyorsabb játékra képesek.

Bizakodásra ad okot, hogy a felkészülési találkozókon az ellenfelek egyre kevesebb időt töltenek el a csapat harmadában és így kevesebb helyzetet tudnak kialakítani - mondta a tréner, hozzátéve: a bajnoki rajtra százszázalékos állapotban lesznek.

Szélig Viktor szakmai igazgató szerint az idei EBEL-keretet más elvek mentén állították össze, mint korábban: kevesebb a rutinos magyar válogatott játékos, de több a légiós és a fiatalabb magyar játékos. Hozzátette, eddig két játékos nem mutatkozott be a csapatban: a kanadai kapus, Mark Visentin kisebb sérüléssel bajlódott, de már edz és hamarosan játszani fog, míg a Svájcból visszatérő junior válogatott csatár, Kiss Zsombor betegséggel küzd, hamarosan
velemenyezd, 2017. augusztus 29. kedd, 14:42
Elárverezik Helmut Schmidt arany cigarettatárcáját
Schmidt kancellárt erős dohányosnak ismerték - írta közleményében a Schloss Ahlden.

Az arany cigarettatartót Walter Scheel, az egykori Nyugat-Németország elnöke ajándékozta a kancellár 60. születésnapjára 1978. december 23-án.

A dobozt a birodalmi sas dombornyomásos motívuma díszíti, az Einheit, Recht, Freiheit (egység, igazság, szabadság) felirat, valamint Scheel dedikálása olvasható rajta.

Becslések alapján 26 500 euróért (8 millió forint) kelhet el a tárca.

Ugyanekkor lehet licitálni Oscar Kokoschka egy expresszionista portréjára, melyet a művész 1976-ban festett a kancellárról, a képet 14 500 euróra taksálják.

Schmidt állandó munkatársa és élete utolsó éveiben partnere, Ruth Loah hagyatékából származik mindkét tárgy, egy szeptember 2-3-i auckión kínálják őket eladásra.
velemenyezd, 2017. augusztus 25. péntek, 11:21
Képek, videók
Kennedy család 1937..jpg
agica2004
2018. március 09. péntek, 23:25
Kennedy és De Gaulle Pári
agica2004
2018. március 09. péntek, 23:24
Kennedy és HruscsovBécs19
agica2004
2018. március 09. péntek, 23:23
Kennedy fivérek 1955 körü
agica2004
2018. március 09. péntek, 23:23
Kennedy PT-101 topedónasz
agica2004
2018. március 09. péntek, 23:22
kennedy-jacqueline.jpg
agica2004
2018. március 09. péntek, 23:21
Joseph Patrick Kennedy Jr
agica2004
2018. március 06. kedd, 22:11
az-igazsag-john-f-kenn edy
menusgabor
2017. november 22. szerda, 17:26
Kennedy- Robert McNamara
agica2004
2017. augusztus 22. kedd, 19:59
Kennedy temetés.-Család.j
agica2004
2017. augusztus 22. kedd, 19:58
Kennedy-Nixon 1960..jpg
agica2004
2017. augusztus 22. kedd, 19:57
A társasági élet
jakabgasparne
2009. március 04. szerda, 11:30
társasági Chivi:D
hermy
2007. szeptember 21. péntek, 18:41
társasági élet
arsencura
2007. május 19. szombat, 13:16
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.