Belépés
2018. december 15. szombat | 50. hét | 349. nap | 17:12 | Valér
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tompa Mihály - Művészet és pályabér.
Tompa Mihály - Művészet és pályabér.

(Töredék.)

Boldog nép közt, dús-gazdag tartományban,
Ahol vigalmat vígalom követ:
Három kisded jött egy éjen világra,
Hogy lásson sok bút, kevés örömet.

Gazdag földön, hol a sik téreken
Terhes kalász, illatos fű terem;
Holott a hegy mélységes kebele
Megmérhetetlen kincsekkel van tele;
És a lejtőn, gyümölcsös bérc alatt:
Olaj csepeg, méz omlik, must fakad.





Boldog nép közt, mely büszke címerére,
Savát, tüzét hogy tartja ősi vére;
Hol nem ritkán, éhen s nyomorgva vész el,
Ki elindul csak szellemmel csak ésszel:
E nép között, ez áldott szép hazán,
A mély tanácsu sors határzatán,
Hogy sok bút lásson örömek helyett:
Egy éjen három kisded született.





Az éj fényes volt, de zordon hideg.
Létök gyönyört nem nyujta senkinek;
Mi áldás a dusnak, szegénynek átok!
Aggó szülék bus könnye hulla rájok.
De mint gyakran fényben jő létre a
Szegény s gonosz, kit apja-anyja gyászol:
Zaj, hir nélkül, homályban és alant,
Megváltót szűl a kunyhó és a jászol.
Most is igy volt: a szegény fiakon
Tündérek kegye nyugvék gazdagon.
És amint fölserdültek mind a hárman:
Kitört a tűz, amely lángolt bezártan.
Nyilatkozék az Isten a kebelben:
S járdaltak a szent pályán ünnepelten.





A költő ajkán édes dal fakad,
Ujít, teremt, mint egy szent áradat;
Majd tüzláng az, mely áthevit, világol,
És egybe forraszt elvált lelkeket;
Tavaszi nap, amelytől enged a tél,
S a sziv fagyot és jégburkot levet.
Egyik szaván feltámasztván a holtat:
Figyelj nép! a másik jövődre jóslat!
De a nép lakmároz,... multját tanácsért
Nem kérdi: a jövőre semmi gondja;
A költő dall, - dall szivtelen köveknek...
Nem érti senki, bár lelkét kiontja.





A festész űl; el van merűlve mélyen...
Fényes képek rajongnak képzetében;
És álmait alakkal felruházván:
Az élet áll szóló hűségbe' vásznán.
Ki a dicsőség utát keresed:
Szegény müvész! hajitsd el ecseted,
Amely teremt és csudákat mivel...!
Halj meg lelked derengő képivel!
Ne tudd, ne tudd, hogy e nép elmegyen
Remeked mellett némán, hidegen;
Ne lásd, ne lásd: hogy a por ünnepi
Vonásidat fakóan ellepi!





De a zenésznek sorsa jobb talán?
Jó kedvü nép lakozván e hazán;
Talán lelke van még, hogy általértse:
Mit mond a hur fájdalmas ömlengése?
Mely nekizúdul, mint a fergeteg,
Majd, mint a szellő, csapong, enyeleg.
S előtünik arcon s könyben, szavára:
Mi a szivben el volt temetve, zárva.
Mégis amint honában szertenéz:
Hegedűjét elejti a zenész...
A helyett, hogy önvére, nemzete
Megértvén, rajta büszkén függene:
Hangjainál, - s ugy fáj ez a tudat! -
Egy két bus sziv, - egy két korhely mulat.





Melyben ti éltek nagy álmak között,
Szellemben és nyomorban hű barátok!
Az ország nem e világból való...
El innen, el! menjetek, merre láttok!
S a három művész, három jó barát,
Iván a végbucsúnak poharát:
A nagy hideg világon - - - -
- - - - dél, nyugot...
S kelet felé, elszéledt, bujdosott.
Hol járnak ők? - - - -
- - - - Felőlök hirt ki tud?
Kérdezd meg, aki országokra fut:
A vészt... koldust... vagy a halált...
- - - - - - - - - - ezek
Egyike tán találkozott velek?!





-
Tiz év lezajlott, - gyászos feketén
Merült el az idő holt tengerén;
Minden csendes, - tán néha megjelen
Halvány buborék a felűleten.
Emlékezet a halvány buborék,
Melyen feltűnik a mult árnya, képe,
Hanem az is, alig hogy támadott,
Széjjelpattan, - s mindennek vége, vége!





Tiz év lezajlott; tiz év vajmi sok,
Ha éjek és napok kinnal jövének;
S minő kin az, mit a lángész visel...!
Ha tiltva van áldozni istenének!
Üldözve sors, ember mindenfelől:
Az oltár is, melyet rakott, ledől,
És a tüzet, mit úgy élesztgete,
Elfújja a részvétlenség szele!

A bujdosók hol vannak a világon?
Három felől im itt jön mind a három!





Ezek-e ők...? Nem! szenvedésivel
Ez az élet bár szörnyen megvisel:
Mégsem rövid tiz év kell rá, de század,
Idomitni ily lelki, testi vázat!
És mégis ők! a rongy, amelybe' járnak,
Beillik még királyi dísz-ruhának,
A szív s lélek tépett, dult volta mellett,
Mit őrülten, némán, vakon viselnek!
Ah! hogy imé egymásra ösmerének:
Van-e okuk hálát adni az égnek...?!

Ha ki látná ezt a találkozást,
E hangra, e mosolyra, ez örömre:
Kebelében a szív repedne meg...
Álmát, nyugtát elvesztené örökre...!





Jer ide, jer, hires nép! s légy kevély,
Három dicső fiad szemléletére...
De vedd eszedbe, ami irva van:
Hogy felkiált az égre Ábel vére!

-
Éj van, - fényes s csikorgó, mint mikor
A három koldus müvész született;
Hoztak lelkökben szép fényes napot,
S bár nem tart az nekik most meleget:
Legyen az élet keserű, rideg,
De térdök meg nem hajlik senkinek...

Boldog, ki csendes nyúgalom után
Meglátja, a szép hajnal mint hasad;
Boldogabb, kinek álom s éj örök,
S nem tudja: hogy mikor lesz viradat...!





A vers szövege első megjelenésekor ez volt:

Egy boldog földön, szép hon kebelén,
- Sugáros éjnek hallgatag felén -
Hogy lásson sok bút, kevés örömet
Egy éjen három kisded született.

Egy boldog földön, hol sík téreken,
Terhes kalász és buja fű terem;
Holott a földnek gazdag kebele
Megmérhetetlen kinccsel van tele;





S a halmokon cserülte bérc alatt,
Hajló borágon édes must fakad.
Egy nép között, hol éhen veszni kell
A jelesnek, s rá fúlánkot lövel
A sziszegő gúny. E nép közt s hazán,
A mély tanácsu sors határzatán,
Hogy lásson sok bút kevés örömet:
Egy éjen három kisded született.

Az éj fényes volt, de zordon - hideg.
A föld szinét jég és fagy ülte meg:
Halotti csendben, gyászos pusztaság,
És a bölcsőre nem hullott virág;
De mennyből fényes angyal szállt alá,
S a három kisdedet megcsókolá.





A három kisded fölserdült vala,
Lelkén az angyal csókja lángola,
Küzdött, dagadt a hullámzó kebel,
Ölelkezvén szent álma képivel;
Az ifju nyilt, redőtlen homlokát
Szelíd merengés árnya folyta át;
Lelkén borongott titkos sejtelem,
Hol összeolvadt mult, jövő, jelen;
Mint a szirtforrás végre felszökelt,
Átvillanyozván a forró kebelt.
S megértve hívatása szent szavát:
A három ifju pályatérre szállt.





A költő ajkán édes dal fakad,
Lelket ragadva a szent áradat;
S hol a szív annyi szent hamvat talál:
Borongott a mult koporsóinál.
Édes szerelmek rózsafái közt
Dalán száz bimbót langy harmat föröszt,
Várt és epedt a fényes jövő után...
S szavát a nemzet meghallgatta tán?
Jó dalnok! e hazában a kebel
Áttörhetetlen jégpáncélt visel!





A festész mélyen elmerűlve ül,
Ragyogó képek lengik őt körül,
S miként a hívő keble istenén:
S vásznán, ecsetje végvonásinál,
Az álomképből szóló élet áll.

És fest az ifju... lát a képzelet
Tükrében lelke újabb képeket,
Művész ecsetje csodákat müvel;
Halj meg jó ifjú álmad képivel;
Ne tudd, ne tudd: hogy e nép elmegyen
Remekjeidnél némán, hidegen!
Ne lásd, ne lásd a port, mely ünnepi
Vonásidat fakóan ellepi!





De a zenésznek sorsa jobb talán?
- Van-e müvésznek üdv e dús hazán? -
Bűvös hangon zendűl meg hangszere,
Dala édes mint hajnal szendere.

Mely míg leömlik zengő hurjain:
El-elmereng szép lelke álmain;
Majd elborúl nyájas tekintete,
Sovány tengődés árva élete!
Virág helyett szúró tövist arat,
Mert zengedelmin e nép csak mulat.





Melyben ti éltek jó művészek! oh,
Az ország nem e világból való!

A három művész, három jó barát
Iván a fájó búcsú poharát;
A nagy, hideg világon...
dél, kelet
S nyugat felé búsan elszéledett.
Hol járnak ők?





Felőlök hírt ki tud?
Kérdezd meg, amely országokra fut
A hírt... vihart... és a koldust...
Ezek
Egyike tán találkozott velek!

Tiz év lezajlott; s gyászos feketén
Merűl el az idő holt tengerén;
Elsűlyedett... csak a felűleten
Úszkál halvány buborék csendesen;
Emlékezet a halvány buborék,
Mely a holt képét felmutatja még.
De a felejtés gyász fuvalmiban
Az is szétpattan, - s minden halva van!





Tíz év lezajlott; tíz év vajmi sok,
Ha kínt hozának éjek és napok!
Jött a müvész s mely lelkén ég vala:
Az égi lángnak oltárt alkota;
S ímé az oltár dől és omladoz,
- Romlást rá részvétlenség átka hoz, -
S a gyönge láng, mit úgy élesztgete,
Gúnynak szelében véglobbot vete.
Kinek magához keble egyre hű:
Ah, a művésznek kínja nagyszerű...!
Az élet alszik völgyen, halmokon,
Télnek viharja zúg az ormokon;





A nagy világra hullott hó-lepel
Fehér vásznát szélvész szaggatja fel.
Ki bolyg az útfelen magánosan?
Élő nyomorként, fércelt rongyiban;
Kínos mosoly vonúl el ajkain,
Vad fény lobog szemének lángjain,
És mintha űznék, gyorsan ront elő;
- A vész üvöltve száll - ki ő, ki ő...?

Im, hogy mindhárman vészben haljanak:
Felé közelget két koldús alak!
Karöltve jő a két gyámoltalan,
Kettő közöl egyik világtalan,
Világtalan s nyomornak embere...





Mellére kötve rozzant hangszere,
Mely néha-néha búsan felsivít,
Vihar tépdesvén toldott húrjait.
Találkozának... s aki maga jött:
Merőn megállt a két koldús előtt:
'Hallgatni jöttök úgy-e engemet?
Hogy a költőről mondjak éneket,
Kire az isten megharagudott...'
»Megállj, megállj...!« kiálta fel legott,
- Megrázkódván az ismert hangokon -
Két koldús ajkán a mély fájdalom.
Az őrült költőt két müvész-barát
Tört lelke s karja híven fogja át;





Kinek lelkére kéje s bánata
Már a viszonlátásnak nem hata.
Oh szóljatok csak...! A vész zúgva száll
A puszta nyomtalan határinál.

Éj van. Mohos váromladék hideg
Táját holdsúgár látogatja meg;
Elült, kifáradt a veszett vihar,
Mindent fagyos hó, fagyos csend takar.
A három koldús-művész és barát,
Romok zugában vonja meg magát,

Az élet álma roncsolt képivel:
Számokra nincs a dús hazán födel,
Jer oh dicső nép! s íme láthatod
A koldúsokban öngyalázatod!





Ki, mig kövér falattal él ebed:
A müvészt éhen veszni engeded!
Ez átkozott bűn, nem hallod miként
Kiált az égre Ábel véreként...?

A téli éjnek zordon bájinál,
A festész mélyen elmerűlve áll;
És elfeledve szenvedést, panaszt:
Merész ecsettel fennen festi azt;
Szaván, a vak zenészre ráfuvall;
A lelkesűlet szent fuvalmival;
Bájos hang ébred néma hangszerén,
Hattyúdal a csikorgó éj felén!





Az őrült költő szirt-oromra űl,
És mintha ezren állanák körül:
Zavart eszmékben mond kínos regét,
Leirván benne gyászos életét.

És csend leszen... a gyönge nesz kiholt, -
Az életen hű útitárs ki volt:
Rongy, meztelenség, lelki testi bú
Között a három koldús összebú...
Az éj olyan szép és olyan hideg!
A szenvedőkre álomszél lebeg;
S alunni kezd a kínok élete...
- Légy üdvöz lágy szender lehellete!
Fáradtak ők, hadd szenderegjenek!
Jó éjszakát... az éj igen hideg...


chillik, 2018. március 08. csütörtök, 02:33
Címkék: Tompa Mihály, éjen világra, hegy mélységes, mély tanácsu, éjen három, szegény fiakon,
Kommentek
Tompa Mihály: Őszi tájnak...
Tompa Mihály: Őszi tájnak...

Őszi tájnak hervadása!
Őszi napfény ragyogása!
Hervadásból, fényből támad
Lelkemen e kedves bánat.

Omlik a lomb, hallgat a dal;
Visszatérek gondolattal
A tavaszra,... ah de annál
Betegebbnek tetszik a táj!

Ez a rét volt olyan ékes?
Ez a határ olyan népes?
Ez a halom, völgy és tájék...
Mintha a sirkertben járnék!

Lemegy a nap nem sokára...
Haldoklásnak szent országa!
Olyan édes forró vággyal
Ölel téged lelkem által!

Az elmulás bája rajtad,
Lelkemen vesz mély hatalmat;
S bár meghalni kéne véled:
Mégis, mégis szeretnélek!

Néma a táj, arca sápadt,
Rá derengő napfény árad;
Ah, mi vonzó szép halál van
E mosolygó hervadásban!

Édes terhed, édes álom
Szinte érzem szempillámom;
Hogy lehajtsam, szinte
foldinefehereva, 2018. november 20. kedd, 11:54
Szép napot mindenkinek!
Babits Mihály: Mint különös hírmondó
(részlet)
Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi ujságot
mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este
kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket
sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál
s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép?
vagy mótor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott
tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat
vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl
gépfegyvert próbál - oly mindegy volt neki! tudta,
balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is,
százakon át épít, s egy gyermeki cívakodásért
ujra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves
jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és
a konok isteneket vakítva lobogjon az égig
szellem és szerelem - jól tudta ezt a hegyi hírnök
s elbútt, messze a
kirscha, 2018. október 31. szerda, 09:00
Vers
Tompa Mihály:

Ősszel születtem...
Ősszel születtem én, tavasz leend,
Mikor reám esteledik!
Sárgult falomb állott bölcsőm felett,
Koporsóm majd rózsák fedik!
Ah, amikor jövék: örömtelen
S hideg tél halvány arca vára!
S búcsúznom akkor kell, midőn jön a
Tavasz virága s langy sugára!

Ah, most is ilyen az én életem!
Vágyam hajt, kerget untalan,
Mi boldog tudnék lenni, Istenem!
S ki vagyok most? Boldogtalan!
Akkor jőnek elkésett örömim,
Ha majd keblem kihűlt, kiégett...
Addig jertek, míg késő nem leend,
Siessetek, kedves vendégek!
kirscha, 2018. október 26. péntek, 20:25
Az ősz nyájas verőfényén ülök, Körültem sárga, száraz lomb
Az ősz nyájas verőfényén ülök,
Körültem sárga, száraz lomb zörög;
Oly jó itt künn nekem!
A természetnek hervadása
Beszél lelkemnek csendesen.

Sápadt vagyok, mint az ősz, s hallgatag,
Nem érzek én sem mély fájdalmakat;
S míg bús szellő susog,
S nyájas sugár dereng az őszben:
Ajkam sóhajt, - és mosolyog.

Tompa Mihály - Ősszel
koszegimarika, 2018. október 21. vasárnap, 11:34
A Gólyához... .
Tompa Mihály:

A Gólyához...
.

Megenyhült a lég, vídul a határ,
S te ujra itt vagy, jó gólya-madár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsúgár és siró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóba, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet:
Tüzes üszökbe léphetsz, ugy lehet.

Házamról jobb ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbesést ne hallanál alól
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted,
Nekünk csak egy - volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy
aranyoslila, 2018. szeptember 24. hétfő, 20:59
Első szerelem...
Tompa Mihály:

Első szerelem...

Emlékszem még, emlékszem reája,
Ifjuságom boldog szép korára!
Fényes napja és könnyü fellegével,
Azt az időt hogy felejteném el?

Rengő habján játszva vitt az élet,
Azt sem tudtam: melyik partra nézzek?
Vigan mentem, mint a könnyü csolnak,
- Örvény és szirt eltakarva voltak.

Suttogó lomb, csattogó madárdal
Boldogságnak adta lelkem által:
Éjjelenként édes, nyájas álmak
Nyilt, virágos téren hordozának.

Mikor csendes nyári szürkületben
Üldögéltünk a lugasba' ketten:
Hogy átölelt lágy fehér kezével...
Azt az órát hogy felejteném el?

És nem láttam őtet én azóta,
Két felé vált életünknek úta:
Élsz-e, hol vagy, jó leányka? bánat
Szép orcádra nem borít-e árnyat?

Bár örömre, búra hitt az élet:
Én megőrzöm mindörökre képed!
S hű ölén a házi boldogságnak,
Emlékeim közt
aranyoslila, 2018. szeptember 24. hétfő, 20:53
Ne hivj...
Tompa Mihály

Ne hivj...

Ne hivj engem ki a mezőre,
Ha elveszett virága, zöldje!

Vagy a gyorsan futó patakhoz,
Mely a bércről hullt lombokat hoz;

Ábránd, öröm, dal messze-széledt...
Közel, távol kinzó enyészet!

Bezárkozván ülök szobámban,
Hogy e bús képeket ne lássam...

S igy is borongok... lázas elmém
A táj sötét rajzát viselvén.
evavicus, 2018. szeptember 23. vasárnap, 13:14
Megnyugvás
Tompa Mihály

Megnyugvás

Hogy síri álma közeleg
A természetnek, gyász tele
Sárgult levélben írja meg,
S előre jő az ősz vele.

Hogy ily álom jön-é reám?
Sápadt arcom, nem kérdelek!
Az ősz fuvalmi engem is
Végső bucsúra intenek.

S e kettős hervadás felett
Az ifju tán panaszra kel?
Boldog, ki várja a telet
Egy szebb tavasz reményivel!

Ne sírj leányka, oh ne sírj!
Megváltanod ha nem lehet;
Zöld hant alatt nyugodni jó,
- Síromra tartsd könyűidet!
evavicus, 2018. szeptember 23. vasárnap, 12:21
Képek, videók
tompa mihály.jpg
menusgabor
2018. augusztus 12. vasárnap, 20:04
tompa mihály.png
chillik
2017. november 01. szerda, 11:34
Tompa Mihályhoz.jpg
chillik
2017. szeptember 27. szerda, 06:11
Ének Tompa Mihályhoz 01.j
chillik
2016. január 22. péntek, 06:20
Ének Tompa Mihályhoz 02.j
chillik
2016. január 22. péntek, 06:20
Tompa Mihály.jpg
lilagondolatok
2014. július 05. szombat, 23:04
Tompa_Mihály_Vasárnapi _Új
lilagondolatok
2014. július 05. szombat, 23:03
Tompa Mihály szobra.jpg
maria_kadar_148
2014. április 09. szerda, 15:11
Tompa Mihály 2
taltos1
2014. február 06. csütörtök, 22:25
Tompa Mihály 1
taltos1
2014. január 27. hétfő, 20:57
Tompa Mihály
angyalcsillag
2012. október 03. szerda, 02:52
Szüz Mária e világra nékü
chillik
2015. december 09. szerda, 06:58
Puszta világra
sanci81
2015. december 03. csütörtök, 17:15
Boo-kitekintés a világra.
agica2004
2014. október 03. péntek, 17:02
Mosolyogj a világra...4_n
lilagondolatok
2014. június 05. csütörtök, 10:46
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.