Belépés
2019. május 23. csütörtök | 21. hét | 143. nap | 17:42 | Dezső
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Birkózó-vb - Kötöttfogású nagyüzem Tatán
A birkózócsarnok ajtajára már reggel ki lehetett tenni a megtelt táblát, amit jól érzékeltet, hogy a versenyzők csak két részletben férnek el a teremben. A napot az alsó öt súlycsoportban (55, 60, 63, 67, 72 kg) érdekeltek kezdték, majd őket követték a felső kategóriákban (77, 82, 87, 97, 130 kg) szereplők.

A szőnyegen többek között az olimpiai és világbajnok Davor Stefaneket (67 kg) és a vb-címvédő Nemes Viktort is a soraiban tudó szerb csapat tagjai, valamint mások mellett orosz, amerikai, üzbég, indiai és japán sportolók dolgoztak keményen. A program mindkét szakaszban ugyanaz volt, a bemelegítést követően egymást követték a kétszer háromperces meccsek.

A médianap rendhagyóvá tette a munkát, a televíziós stáboknak ugyanis a magyar válogatott legjobbjai közül a kisebbek edzés után, a nagyobbak azt megelőzően adták az interjúkat.

A szakág versenyeire a vb második felében kerül sor, az első kötöttfogású nap október 25-én lesz, így a versenyzők elmondása szerint ezen a héten még kemény edzések vannak műsoron, a könnyítés jövő héten kezdődik.

A magyar csapat tagjai közül a többség nem küzd komoly sérüléssel, mindenki tud tréningezni, melyre szükség is van a felkészülés finisében.

"Kiss Balázs térdével vannak problémák és Bácsi Péternek fáj egy kicsit az oldala, de egyébként rendben vagyunk" - adott helyzetjelentést a válogatott általános egészségi állapotáról Sike András szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy még csütörtökre tervezett százszázalékos intenzitású edzést, aztán könnyít rajta, s reményei szerint az utolsó időszakban már senkivel nem történik probléma.

A világbajnoki esélyekkel kapcsolatban a szakvezető bizakodó:

"Nincs okunk rá, hogy ne legyünk optimisták. Négy-öt emberünk odaérhet a dobogóra, s nagyon bízom benne, hogy minél többen fel is állhatnak majd rá".

A világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik a Papp László Sportarénában, ahol a szabadfogásúakkal kezdődik a vb (október 20-23.), majd a nők következnek (október 22-25.), s a kötöttfogásúakkal zárul (október 25-28.) a program.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. október 10. szerda, 13:21
Címkék: Davor Stefaneket, Nemes Viktort, Kiss Balázs, Bácsi Péternek, Sike András, Papp László Sportarénában,
Kommentek
Nincs Cím
Ferenc 57,6 mp- cel. Életét egy bombatámadás oltotta ki 1945-ben , Sopronban. Csík Ferenc


28 Magyar győztesek Magasugrásban nyert olimpiai bajnokságot.
Az izgalmas versenyt végül 162-cm-rel nyerte meg.1938-ban 164 cm-rel új magyar csúcsot (és egyben Európa-csúcsot) ugrott ,és magyar rekordját csak 1962-ben döntötték meg. A legidősebb itthon élő olimpiai bajnokunk. Csák Ibolya


29 Magyar győztesek Zombori Ödön mentette meg a kötöttfogású birkózók becsületét. Később kivándorolt és Argentínában telepedett el. Zombori Ödön ( - 1969 )


30 Magyar győztesek Ha karddöntő ,akkor magyar -olasz.
4-3-as magyar vezetésnél Kabos lépett pástra a legjobb olasz vívó , Marzi ellen. És lám.. a döntőbíró olasz volt. Marzi már 4-1-re is vezetett ,de Kabos innen fordított és a döntőt a magyarok nyerték 9-6-ra. Berczelly Tibor , Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczi
menusgabor, 2019. május 02. csütörtök, 21:30
Kötöttfogású Magyar Nagydíj - Erős mezőny a győri versenyen
A tavalyi év után ismét Győrben sorra kerülő esemény hétfői sajtótájékoztatóján Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy a komoly hagyományokkal bíró verseny a nemzetközi szövetség által kijelölt négy pontszerző viadal egyike, és ennek is köszönhetően a sportág nagyhatalmai is jelezték válogatottjuk részvételét. A sportvezető szerint erősségét tekintve annak ellenére is mini világbajnokságnak lehet tekinteni a nagydíjat, hogy az oroszok az utolsó pillanatban visszamondták részvételüket, mert többek között iráni, török, georgiai és japán birkózók is indulnak.

Sike András szövetségi kapitány jelezte, hogy a Magyar Nagydíjjal összefüggésben komoly nemzetközi edzőtáborozás zajlik Budapesten, ahol 15 ország sportolói készülnek a hétvégi versengésre.

A hazai válogatottból az októberi, budapesti világbajnokságon győztes - a nemzeti csapat mellett edzőként dolgozó - Bácsi Péter, illetve az ezüstérmes Lőrincz Tamás és Korpási Bálint, valamint az ötödikként végzett Kiss
velemenyezd, 2019. február 18. hétfő, 13:31
M4 Sport-Az Év sportolója gála - A listák
(férfi vízilabda) 410 4. MOL Vidi FC (férfi labdarúgás) 257 5. MOL-Pick Szeged (férfi kézilabda) 187 6. Sopron Basket (női kosárlabda) 174 7. Férfi vízilabda-válogatott 126 8. Női kosárlabda-válogatott 93 9. Békéscsabai RSE (női röplabda) 6410. Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics (női vízilabda) 32

Az év csapata (egyéni sportágak): 1. Férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó 1123 2. Női kajak négyes 369 3. Férfi kardválogatott 228 4. Női öttusa-válogatott 218 5. Tenisz Davis Kupa-válogatott 215 6. Kötöttfogású birkózó-válogatott 201 7. Női kajak kettes (500 m) 108 8. Női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó 71 9. Férfi kajak kettes (200 m) 5310. Női kajak kettes (1000 m) 48

Az év edzője: 1. Bánhidi Ákos és Csang Csing Lina (rövidpályás gyorskorcsolyaváltó) 948 2. Golovin Vlagyimir (junior női kézilabda-válogatott) 263 3. Sike András (kötöttfogású birkózó-válogatott) 232 4. Sávolt Attila (Fucsovics Márton) 203 5. Somogyi Béla (Kozák Danuta) 193 6. Ambros Martín (Győri Audi ETO KC) 188 7. Marko Nikolic (MOL
velemenyezd, 2019. február 15. péntek, 18:41
Két magyar győzelem a zágrábi kötöttfogású ranglistaversenyen
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Sike András szövetségi kapitány mellett most debütált két segítője, Módos Péter és a világbajnok Bácsi Péter, akik a tavalyi év végén elköszönt Repka Attila helyét vették át a stábban.

A horvát fővárosban 23 ország 152 birkózója lépett szőnyegre, köztük 15 magyar.

A legjobban a 72 kilogrammban érdekelt Fritsch, illetve a 2017-es Európa-bajnok, többszörös világbajnoki érmes Lőrincz Viktor (87 kg) szerepelt. Előbbi négy mérkőzést nyerve, két török, valamint egy-egy lengyel és bolgár riválist felülmúlva jutott fináléba, melyre georgiai ellenfele sérülés miatt nem állt ki.

A fiatalabbik Lőrincz-fivér szerb, majd lengyel birkózó legyőzését követően az elődöntőben az U23-as világbajnok honfitársát, Szilvássy Eriket verte, az aranyéremért pedig a svéd Kristoffer Berget.

A magyar küldöttség három éremmel zárta a tornát, mivel 60 kilogrammban Torba Erik a harmadik helyen végzett, a helyosztón román versenyzőt legyőzve.

A kötöttfogásúak következő
velemenyezd, 2019. február 11. hétfő, 09:00
Versenynaptár - Február
I. 5-1. Labdarúgó Ázsia Kupa, Egyesült Arab EmírségekI. 31-3. Légfegyveres országos bajnokság, Százhalombatta1-2. Tenisz Davis Kupa-selejtező, Németország-Magyarország, Frankfurt2-3. Asztalitenisz Európa Top-16, Montreux3. Super Bowl LIII, Atlanta3. Tollaslabda országos bajnokság, Pécs4-10. Férfi challenger tenisztorna, BOK Csarnok5-17. Alpesisí-világbajnokság, Are6. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló6-9. Tenisz Fed Kupa, euro-afrikai zóna I-es csoport tornája, Bath7. Az Európai Labdarúgó Szövetség tisztújító kongresszusa, Róma7-10. Gyorskorcsolya távonkénti világbajnokság, Inzell9. Asztalitenisz női ETTU Kupa, negyeddöntő, visszavágó: TTC Kazany (orosz) - SH-ITB Budaörsi 2i SC10-15. Téli európai ifjúsági olimpiai fesztivál, Szarajevó12. Női vízilabda világliga, európai selejtező, Magyarország-Hollandia12-13. Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések14. Labdarúgó Európa-liga, első kieséses forduló, első mérkőzések14-16. Férfi kosárlabda Magyar Kupa, Győr14-17. Rali
velemenyezd, 2019. január 31. csütörtök, 10:01
M4 Sport - Az Év sportolója Gála 2018 - Kezdődik a szavazás, a jelöltek
Mária (vitorlázó)Háfra Noémi (kézilabdázó)Hosszú Katinka (úszó)Késely Ajna (úszó)Kovacsics Anikó (kézilabda)Kozák Danuta (kajakos)Márton Anita (atléta, súlylökő)

edzők:Bánhidi Ákos és Csang Csing Lina (férfi és női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó)Eperjesi László (Márton Anita)Golovin Vlagyimir (junior női kézilabda-válogatott)Märcz Tamás (férfi vízilabda-válogatott, szövetségi kapitány)Ambros Martín (Győri Audi ETO KC) Marko Nikolic (MOL Vidi FC)Sávolt Attila (Fucsovics Márton)Sike András (kötöttfogású birkózószakág, szövetségi kapitány)Somogyi Béla (Kozák Danuta)Szokolai László (Rasovszky Kristóf)

csapat (hagyományos csapatsportokban):Békéscsabai Röplabda SEDunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics (női vízilabda) FTC-Telekom Waterpolo (férfi vízilabda) Férfi vízilabda-válogatott Győri Audi ETO KC (női kézilabda)Junior női kézilabda-válogatott MOL-Pick Szeged (férfi kézilabda) MOL Vidi FC (labdarúgás)Női kosárlabda-válogatott Sopron Basket (női kosárlabda)

csapat (egyéni sportágak
velemenyezd, 2019. január 08. kedd, 13:32
Versenynaptár 2019 - Május, június
világkupaverseny, Székesfehérvár3. Atlétikai Gyémánt Liga-verseny, Doha3-5. Asztalitenisz, női ETTU Kupa, döntő, 1. mérkőzés4. Rögbi, Európai Nemzetek Kupája-sorozat, Magyarország-Luxemburg, Százhalombatta5. Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Spanyol Nagydíj, Jerez7-8. Labdarúgó Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágók9. Labdarúgó Európa-liga, elődöntő, visszavágók9-12. Rali világbajnokság, 6. futam, Chile10-26. Jégkorong-világbajnokság, Pozsony és Kassa10-12. Asztalitenisz, női ETTU Kupa, döntő, visszavágó11. Kötöttfogású birkózó országos bajnokság, Budapest11. V4 kerékpárverseny magyarországi szakasza11-VI. 2. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny11-12. Női kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő, Budapest11-12. Női kézilabda EHF Kupa-döntő11-12. Kajak-kenu rangsoroló verseny, Szolnok11. Rögbi, Európai Nemzetek Kupája-sorozat, Svédország-Magyarország, Norrköppings12. Forma-1, Spanyol Nagydíj, Barcelona15. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló16-19. Ritmikus gimnasztika
velemenyezd, 2018. december 27. csütörtök, 20:51
Versenynaptár 2019 - Január, február
január:

------- 1. Síugró Négysáncverseny 2. állomása, Garmisch-Partenkirchen 1-5. Tenisz Hopman Kupa, Perth 4. Síugró Négysáncverseny 3. állomása, Innsbruck 5. Férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező, 5. forduló, Magyarország-Svájc, Kazincbarcika 5-II. 1. Labdarúgó Ázsia Kupa, Egyesült Arab Emírségek 5. Pingpong kopogós országos bajnokság, Budapest 6. Síugró Négysáncverseny 4. állomása, Bischofshofen 9. Férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező, 6. (utolsó) forduló, Macedónia-Magyarország, Szkopje 9. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló10-27. Férfi kézilabda-világbajnokság, Dánia és Németország11-13. Rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Dordrecht11-13. Gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Collalbo14-27. Ausztrál nyílt teniszbajnokság, Melbourne15-20. Asztalitenisz World Tour-verseny, Budapest15. Női vízilabda világliga, európai selejtező, Franciaország-Magyarország21-27. Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság, Minszk23. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 6.
velemenyezd, 2018. december 27. csütörtök, 20:51
Képek, videók
kötöttfogású birkózás.jpg
kissjuli
2009. június 22. hétfő, 10:30
Nyari deletott Tatan.jpg
gigi55
2013. február 07. csütörtök, 11:59
Muromok Tatan.jpg
gigi55
2013. február 07. csütörtök, 11:58
Halaszok Tatan.jpg
gigi55
2013. február 07. csütörtök, 11:57
Az Eotvos gimnazium Tatan
gigi55
2013. február 07. csütörtök, 11:54
Tatán szállásunk.jpg
gabfe
2012. július 24. kedd, 23:17
fagyi Tatán.jpg
gabfe
2012. július 24. kedd, 23:05
vadlúdak Tatán
dnemethk
2011. november 29. kedd, 19:10
Kirándulásunkon, Tatán ..
koteleslajosne
2011. március 25. péntek, 12:27
vizimalom Tatán.jpg
zsokaoldala
2010. szeptember 30. csütörtök, 16:12
a haranglab tatan 2010.jp
skorpiolilike
2010. szeptember 06. hétfő, 16:18
GIZUS TATÁN 2.jpg
gyurusne
2009. augusztus 20. csütörtök, 14:30
Tatán...
bagixx
2009. július 19. vasárnap, 23:57
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.