Belépés
2020. július 07. kedd | 28. hét | 189. nap | 11:55 | Apollónia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Mindenek előtt szeretném őszintén kifejezni, hogy ....
Kedves Zenésztársaim, Kollégák és Munkaadók!
Mindenek előtt szeretném őszintén kifejezni, hogy szolidaritásomról biztosítok minden olyan zenészt, előadóművészt, vagy vállalkozást, akik az elmúlt hetekben a koronavírus járvány miatt elrendelt egészségügyi veszélyhelyzet következtében elveszítették munkahelyüket, vagy ideiglenesen megszűnt a bevételi forrásuk.
Az egészségügyi veszélyhelyzet elrendelésével bezártak a színházak, koncerttermek, éttermek, nem lehet előadásokat, koncerteket tartani sem zárt, sem szabadtéren. Sajnos ez egy nem várt, mindenkit hátrányosan érintő helyzet, de meggyőződésem, hogy közös összefogással túl tudunk lendülni a nehézségeken. Sajnálom, és együtt érzek azokkal az előadóművészekkel, színészekkel és zenészkollégákkal, a cigányzenészekkel, akik nem muzsikálhatnak, nem tudnak koncertet adni, vagy fellépni sem idehaza, sem pedig külföldön, és most önmaguk, családjuk megélhetése is veszélybe került. Bízunk abban, a helyzet hamarosan rendeződik, és minden reményünk megvan ahhoz, hogy a kormányzat is segítséget nyújt majd a bajba került vállalkozásoknak, embereknek, és senki nem marad egyedül a bajban.
Úgy gondolom, most a cselekvés ideje van. Tudatos és felelősségtejes döntéseket kell hoznunk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak, akik bajba, kilátástalanságba kerültek. Most, ebben az időszakban, ezekben a napokban és hetekben emberségből is vizsgázunk.
A közös felelősségvállalás és áldozathozatal jegyében elsőként is szeretném biztosítani minden irodai munkatársamat arról, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet idején is megkapja a munkabérét. Ideiglenesen arra kértem a kollégáimat, hogy a legszükségesebb, halaszthatatlan munkákat továbbra is otthonról végezzék el, ezzel is óvva saját családjukat, közösségüket, és természetesen az állampolgárokat az esetleges fertőzés lehetőségétől.
A zenekarunk igazgatójával egyeztetve szeretném tájékoztatni a munkaviszonyban foglalkoztatott zenész kollégáinkat, hogy mindenki határidőre megkapja a munkabérét. Ezzel is próbálunk segíteni a családot fenntartó zenészeinknek, gondolva arra is, hogy hamarosan itt lesznek a Húsvéti ünnepek. Sajnos idehaza és a világ számos pontjára tervezett koncertjeinket le kellett mondanunk, és bizonytalan, hogy ezeket az előadásokat mikor tudjuk, vagy egyáltalán meg tudjuk-e majd rendezi.
Az biztos, hogy az előttünk álló hetek, hónapok mindenki számára nehéz lesz. Mivel az előttünk álló időszakban bevételre, jegyeladásokra nem számíthatunk, a saját anyagi tartalékaimból tudom csak fedezni az irodai alkalmazottak, a szimfonikus és cigányzenekar művészeinek munkabérét, ameddig bírom.
Most, a bajban szolidaritást, empátiát kell mutatnunk, gyakorolnunk. Éppen ezért arra kérek minden munkaadót, hogy a jelen helyzetben is minden rendelkezésre álló eszközzel segítse munkatársait. A nehézségeken túllendülve együtt, közösen kell majd újrakezdenünk mindent, és reméljük, hogy tudjuk folytatni megszokott életünket, mégha a világ
nem is lesz olyan, mint amilyen a világjárvány kitörése előtt volt. Ne csak a jóban, a bajban is legyünk társak! Legyünk emberségesek, vállaljunk közösen felelősséget és hozzunk áldozatokat! Családunkért, embertársainkért és a Hazánkért!
Vigyázzanak magukra és egymásra! Isten áldja Önöket!
És ne feledjék: Maradjanak otthon, kövessék és tartsák be az Operatív törzs előírásait, intézkedéseit
Mága Zoltán hegedű művész
maroka, 2020. április 05. vasárnap, 22:40
Címkék: Kedves Zenésztársaim, Mága Zoltán, elmúlt hetekben, koronavírus járvány, bevételi forrásuk, egészségügyi veszélyhelyzet,
Kommentek
Titkosszolgálati elszigeteltségben élek 1956 óta
TITKOSSZOLGÁLATI ELSZIGETELTSÉGBEN ÉLEK 1956- TÍZ ÉVES KOROM ÓTA
Mindazt a KARANTÉNOS elszigeteltséget, amit a vírus-járvány miatt mindenkinek meg kellett tapasztalnia - azt én már évtizedek óta megélem a saját életemben!

A legfájóbb, hogy 1990-et követően és: még mindig MEGFIGYELT CÉLSZEMÉLY VAGYOK! MIÉRT? Tettem és teszem fel a kérdés még most is: 2020-ban?
Aztán szép lassan, nagyon lassan - sajnos - rájöttem arra a tragikus tényre, hogy Bóna I. nagybátyám pont Hegedüs Etelkát vette feleségül, aki annak a HEGEDÜS ANDRÁSNAK volt a (fél)testvére, aki 1956-ban BEHÍVTA A SZOVJET CSAPATOK ÚJABB EGYSÉGEIT!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Heged%C3%BCs_Andr%C3%A1s_(politikus)

,,1956. október 24-én, a nép és kormányának követelésére kénytelen volt átadni a hatalmat Nagy Imrének. "Október 28-án ő írta alá antedatálva a szovjet hadsereg segítségül hívásáról szóló kérelmet. Október 28-án elvesztette KV és PB tagságát, majd október 29-én a Szovjetunióba
furaila, 2020. július 03. péntek, 01:44
Ellenzéki pártok és szakszervezetek a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítését sürgetik
hullámára.



Korózs Lajos (MSZP) azt emelte ki: a magyar fizetési listákon az utolsó helyen szerepelnek a szociális ágazatban dolgozók, így megérdemlik ezt az 500 ezer forintot. Hozzátette: Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter állításával szemben, a kormánynak igenis erős ráhatása van a bérek rendezésére ebben a szektorban, hiszen a szociális intézmények jelentős részének fenntartója éppen az állam. Az MSZP nevében támogatásáról biztosította a szakszervezetek kezdeményezéseit.

Varga Zoltán (DK) úgy fogalmazott: gyenge és gyáva az a kormány, amely az elesetteken segítő embereket magára hagyja. Hangsúlyozta: a DK minden segítséget és támogatást megad a szociális dolgozóknak. Azon dolgozunk, hogy ők is a nemzet részeivé tudjanak válni, még akkor is, ha ez Orbán Viktornak nem tetszik - jegyezte meg.

Kocsis-Cake Olivio(Párbeszéd) azt mondta: a szociális dolgozók nemcsak 500 ezer forintos bérkiegészítést és a béreik rendezését érdemelnék meg, hanem állami kitüntetést is a járvány elleni
velemenyezd, 2020. június 24. szerda, 14:52
Fekete György temetése - Elbúcsúztatták az MMA tiszteletbeli elnökét
A búcsúztatást vezető Balog Zoltán református lelkész úgy fogalmazott, hogy Fekete György az élettel betelve érkezett meg őseihez.

Nem hagyott maga mögött adósságot, elintézetlen ügyeket, utolsó munkája, egy famozaik is elkészült, amelyet egyetlen fiának készített - fűzte hozzá.

A pályatársak nevében búcsúzó Mezei Gábor Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész azt hangsúlyozta, hogy Fekete Györgyöt a jóba vetett rendíthetetlen hit, a tökéletes tisztesség és a kiapadhatatlan alkotói energia kísérte végig egész életében.

Felidézte, hogy az 1960-as években sokat dolgoztak együtt, kiállításokat rendeztek, hogy ismertebbé tegyék az iparművészetet. Együtt ültek a Magyar Iparművészet szerkesztőbizottságában, az MMA elméleti folyóiratának szerkesztőségében is.

"Ahol ő ott volt, ott mindig rendben mentek a dolgok" - emelte ki a pályatárs.

Emlékeztetett arra, hogy abban az időszakban, amikor Andrásfalvy Bertalan minisztersége idején Fekete György a művészeti ügyek felelőse volt Antall József
velemenyezd, 2020. június 23. kedd, 21:47
Somlyó Zoltán: Csöndes vers
Somlyó Zoltán: Csöndes vers

Én nem tudom: már nem oly messzi nézek,
mint azelőtt... S csak körbe kopogok...
Nem izgulok szenzációs hirekre,
nem érdekel, hogy a világ forog...

Ebéd után félbarna kapucíner,
azt is ízetlen szörpölöm, hamar.
S már az sem fontos, hogy préselt és pöttyös
legyen melléje a Kuba-szivar...

Nem bőszit fel, ha nincs lakbérre pénzem,
s hogy nem fizetik arannyal dalom.
Utálatosan csöndes lettem. Rosszul
járna velem most egy forradalom.

Megállt egy ember: aki egykor voltam...
Távolodik... s a semmiségbe vész...
Magamba hulltam vissza, mint a bicska,
mit bekattantott egy nagy, durva kéz...
lilagondolatok, 2020. június 23. kedd, 10:13
Szabadulás a félelemtől - Gondolatok a 06.21. evangélumához
Szabadulás a félelemtől.
A mai evangélium szavai mély emlékeket hoztak felszínre bennem. Tizenöt évvel ezelőtti újmisém szintén az évközi 12. vasárnapra esett, és ezek a szavak akkor, ott ,,indítottak útnak". Alig egynapos, ,,zöldfülű" papként, az ünnepi láz atmoszférájában még könnyű volt válaszolni: igen, Uram, nem fogok félni soha! ,,Ide nekem az oroszlánt", én mindig megvallak majd az emberek előtt, hogy te is megvallhass Atyád előtt! Olyan lendületes ígéret ez, mint Péteré, amit a szenvedésére induló Jézusnak mond: ,,Életemet adom érted" - tüzes, de nagyon is törékeny szavak ezek... Nem véletlen, hogy Sík Sándor is így jellemzi az első misét: ,,koszorú, min a tövisek is rózsák".
Az elmúlt másfél évtized kegyelmeinek, örömeinek, aggodalmainak, kudarcainak mély barázdáit megélve az ember már óvatosabban lelkendezik, de ez egyáltalán nem csökkenti a Krisztus iránti ragaszkodást. Mindenesetre nagyon jó magunkba tekinteni: vajon minden
maroka, 2020. június 21. vasárnap, 08:32
Szent II. János Pál pápa máriás tanítása
Mária el nem választható Fiától a szentmise áldozatban sem, ahol ,,az Eucharisztia mintegy folytatja a megtestesülést", és ahol az oltár nemcsak az ő méhéhez, hanem a Golgota hegyéhez is hasonlít.
Kovács Zoltán rektor a szent pápa születésének centenáriuma alkalmából készült írását olvashatják a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepén.
Száz éve született Szent II. János Pál, az ezredforduló pápája. Péteri szolgálatának bő huszonhat esztendeje alatt számos tanítóhivatali dokumentum látott napvilágot. A Szűzanyát érintő megnyilvánulásaiban különösen is érezhető iránta való személyes lelkesedése, izzó szeretete, melyet talán édesanyjának korai elveszítése is még jobban megalapozott lelkében. Szenteljük most e sorokat - a teljesség igénye nélkül - hálás megemlékezésül II. János Pál pápa máriás tanításának!
A legfontosabb dokumentumok között a Redemptoris Mater enciklikát (1987) kell megemlítenünk, mellyel a Szentatya a 2000. év nagy jubileumára készülve az
maroka, 2020. június 20. szombat, 13:49
Öt bemutatót tervez a Budapesti Operettszínház a jövő évadban
nézők.

Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét október 23-án mutatják be a nagyszínpadon Bozsik Yvette rendezésében. A János vitéz című produkciót is színpadra állító művész elmondta: az foglalkoztatja mostanában, hogyan tudja a szépséget megfogalmazni. A darabot a Szentivánéji álom című műhöz hasonlította, mint mondta, egy szép erdélyi tündérkertben képzelték el a teret és a jelmezeket is. Kiemelte: az előadásban komoly szerepe lesz a színház balettegyüttesének. Alkotótársként Krizsán Dániel és ifj. Zsuráfszky Zoltán koreográfus is részt vesz a munkában.

A mosoly országa című Lehár-operett premierjét 2021. január 29-én tartják. Mint a darabot rendező Stephen Medcalf videoüzenetében felidézte, korábban Marseille-ben dolgozott együtt az operettszínház főigazgatójával, aki a budapesti munkára felkérte. A mosoly országa magával ragadó mű, szórakoztató, teli látványos jelenetekkel, vidámsággal és szomorúsággal is - emelte ki a rendező, hozzátéve, hogy a darabban jól látszanak a nemzetiségi
velemenyezd, 2020. június 10. szerda, 20:03
Oltóanyag üzem és innovációs központ épül a debreceni egyetemi ipari parkban
Debreceni Egyetemnek, hogy a négy hazai orvostudományi egyetem egyikeként gyorsan reagáltak a koronavírus kihívásaira mind a betegellátás, mind a kutatás terén.

A Debreceni Egyetem élenjár a vakcina- és gyógyszerfejlesztésben, amit segít majd a leendő oltóanyaggyár, de - mint a miniszter fogalmazott - az innovációban Debrecen nincs egyedül, példaként említve, hogy a világ vezető műszaki intézménye, a MIT (Massachusetts Institute of Technology) a Debreceni Egyetemet választotta partneréül.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora szerint Magyarországon egyedülálló innovációs plázát hoznak létre, amelyben főként egészségipari és járműipari kutató laboratóriumokat alakítanak ki.

Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő a jövő szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte az innovációt, az oltóanyaggyár és az innovációs központ beruházását pedig "a debreceni tudományos, kutatási potenciál kikövetelte magának".

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a város ma Magyarország
velemenyezd, 2020. június 09. kedd, 16:13
Képek, videók
Bódi L-és zenésztársai.jp
agica2004
2014. április 14. hétfő, 17:10
mága zoltán 0314_2.jpg
maroka
2019. március 14. csütörtök, 14:11
mága zoltán 0314_3.jpg
maroka
2019. március 14. csütörtök, 14:10
csaba atya és mága zoltán
maroka
2019. január 24. csütörtök, 21:38
mága zoltán0122.jpg
maroka
2019. január 22. kedd, 22:39
mága zoltán athén0919_2.j
maroka
2018. szeptember 19. szerda, 11:23
mága zoltán athén0919.jpg
maroka
2018. szeptember 19. szerda, 11:23
mága zoltán athén0919_3.j
maroka
2018. szeptember 19. szerda, 11:22
ifj_mága zoltán_4.jpg
maroka
2018. július 29. vasárnap, 22:00
ifj_mága zoltán_3.jpg
maroka
2018. július 29. vasárnap, 22:00
ifj_mága zoltán.jpg
maroka
2018. július 29. vasárnap, 21:59
ifj_mága zoltán_5.jpg
maroka
2018. július 29. vasárnap, 21:58
Kláritól az öszi hetekre
csalogany13
2012. november 15. csütörtök, 22:39
hetek közéleti magazin
lacipecsenye
2011. november 05. szombat, 21:46
Derüs,őszi heteket
zsoka1953
2011. február 16. szerda, 06:37
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.