Belépés
2019. március 20. szerda | 12. hét | 79. nap | 21:06 | Klaudia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Brexit - Elutasította a londoni alsóház a megállapodás nélküli Brexit bármikori lehetőségét, a kormány a Brexit
A kormány a szavazás után, szerdán késő este bejelentette, hogy az erre az esetre már korábban kidolgozott forgatókönyv alapján csütörtökön indítványt terjeszt a ház elé a Brexit halasztásának kezdeményezéséről.

A kabinet jelezte ugyanakkor azt is, hogy rövid idejű, legfeljebb június végéig terjedő, technikai jellegű halasztás uniós jóváhagyására csak akkor lát esélyt, ha a törvényhozók jövő szerdáig - vagyis még az Európai Unió jövő héten esedékes csúcstalálkozójának kezdete előtt - elfogadják a Brexit feltételrendszeréről szóló, eddig kétszer elutasított megállapodást.

Egyelőre nem ismert, hogy a kormány mikor terjeszti harmadszor is a ház elé a Brexit-egyezményt.

A megállapodás nélküli Brexit elutasításáról szóló szerda esti - jogilag egyébként nem kötelező erejű - szavazás meglepetés, mert a képviselők többsége nem a kormány eredeti indítványára, hanem egy módosításra szavazott.

A konzervatív párti kormány által beterjesztett indítvány kifejezetten arra vonatkozott, hogy az Egyesült Királyság a Brexit március 29-i határnapján nem léphet ki megállapodás nélkül az EU-ból.

A kormányzati beterjesztéshez azonban érkezett egy módosító indítvány, amely azt kezdeményezte, hogy a parlament meghatározatlan időre mondja ki a megállapodás nélküli Brexit tilalmát, és a képviselők a szerda esti szavazáson csekély többséggel, 312:308 arányban elfogadták ezt a módosítást.

Ezután szavaztak a kormány immár módosított indítványáról, amelyet megváltoztatott formájában - vagyis annak kimondásával, hogy az Egyesült Királyság semmikor, semmilyen körülmények között nem léphet ki megállapodás nélkül az EU-ból - az alsóház 321:278 arányban elfogadott.

A végszavazás előtt teljes zűrzavar alakult ki a parlamentben, a kormány ugyanis saját, módosított indítványának leszavazására utasította a konzervatív frakció tagjait, de számos tory képviselő - köztük több kabinettag - dacolt ezzel az utasítással, és vagy megszavazta a módosított formájú indítványt, vagy tartózkodott.

A brit kormány mindezek után, szerda éjjel bejelentette, hogy csütörtökön az alsóház hozzájárulását kéri a Brexit elhalasztásának kezdeményezéséhez.

Az indítvány szerint ha az alsóház egy héten belül, vagyis március 20-áig - az EU-csúcs kezdete előtti nap végéig - elfogadja a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, London a Brexit egyszeri, június 30-áig terjedő elhalasztását fogja kérni az Európai Uniótól, annak érdekében, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására.

Theresa May miniszterelnök már a beterjesztés ismertetése előtt közölte: ilyen rövid idejű, technikai jellegű halasztásra csak akkor van mód, ha a Brexit-megállapodást a képviselők elfogadják.

May szerint a háznak meg kell értenie, hogy ha továbbra sem támogatja a Brexit-feltételekről szóló egyezséget - amelyet a törvényhozók először januárban, majd kedd este ismét elutasítottak -, akkor a Brexit sokkal hosszabb idejű halasztására lesz szükség, különös tekintettel arra is, hogy a képviselők nem hajlandók elfogadni a megállapodás nélküli kilépés lehetőségét sem a március 29-i határnapon.

A brit miniszterelnök szerint ebben az esetben az Egyesült Királyságnak nyilvánvalóan részt kellene vennie a május végén esedékes európai parlamenti választásokon.

A Brexit halasztásának kezdeményezéséről szóló kormányzati beterjesztésben is szerepel, hogy ha az alsóház március 20-áig nem fogadja el az EU-val elért Brexit-megállapodást, akkor az Európai Tanács a jövő heti csúcsértekezleten a kilépés bármiféle halasztásának jóváhagyása fejében nagy valószínűséggel egyértelmű választ követel majd arra a kérdésre, hogy a Brexit-határidő kiterjesztése milyen célt szolgálna, nem utolsósorban annak eldöntésére, hogy egyáltalán milyen időtartamú halasztásról lehet szó.

A kormány beterjesztése is hangsúlyozza, hogy ha a halasztás túlterjed június végén, akkor az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. március 13. szerda, 23:52
Címkék: Európai Unió, Egyesült Királyság, Európai Uniótól, Theresa May, Egyesült Királyságnak, Európai Tanács,
Kommentek
Brexit - Párizs csak akkor támogatja a halasztást, ha Theresa May "hiteles stratégiát" mutat be
"Egy olyan helyzet, amelyben Theresa May nem képes az Európai Tanácsnak felmutatni kielégítő garanciákat egy hiteles stratégiáról, a halasztási kérelem elutasításához és a megállapodás nélküli kilépés előnyben részesítéséhez fog vezetni" - fogalmazott szerdán a nemzetgyűlésben a francia diplomácia vezetője.

Jean-Yves Le Drian három feltételt szabott a rövid távú halasztáshoz: "a halasztásnak az legyen a célja, hogy a már elért kilépési megállapodás ratifikációját véglegesítse", "az Egyesült Királyság legyen teljesen egyértelmű abban a kérdésben, hogy a múlt novemberben tető alá hozott kilépési megállapodást nem fogja újratárgyalni", és hogy "nem vesz részt a májusi európai parlamenti választásokon".

Theresa May brit miniszterelnök szerdán hivatalosan kezdeményezte az Európai Uniónál a brit EU-tagság jövő pénteken esedékes megszűnésének (Brexit) elhalasztását június 30-áig annak érdekében, hogy a kiválás feltételeiről egyelőre megegyezni képtelen britek, ne megállapodás nélkül hagyják el a
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 17:11
Súlyosbította Radovan Karadzic ítéletét az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa
valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A magát ártatlannak valló, 73 éves elítélt fellebbezett a határozat ellen. Ügyvédje az ítélet enyhítését, az ügyészség viszont életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte, mondván, Karadzic abban a vádpontban is bűnös népirtásért, amely alól korábban felmentették.

A Nemzetközi Törvényszék fennmaradó ügyeit mandátuma lejárta után átvevő MICT szerdán hirdetett ítéletet a fellebbviteli eljárásban.

A hágai bírói testület elutasította a védelem minden jogi érvét, és megerősítette, hogy Karadzic bűnös az ellene felhozott minden vádpontban, kivéve azt, amelyik alól első fokon is felmentették.

Vagn Joensen elnöklő bíró úgy vélekedett, hogy az elsőfokú verdikt "túl enyhe" volt az egykori elnök által elkövetett bűncselekmények súlyosságához és "módszeres kegyetlenségéhez" képest.

Az ítélet szerint Karadzic a srebrenicai mészárlásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 15:51
Brexit - Theresa May hivatalosan kérte a Brexit halasztását június 30-áig
viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerülne időben olyan átfogó kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné a backstop-záradék alkalmazását.

A Strasbourgban kidolgozott kiegészítő dokumentumok a brit kormány és az EU álláspontja szerint jogilag kötelező erejű garanciát jelentenek arra, hogy az EU nem tarthatja meghatározatlan ideig az Egyesült Királyságot a backstop-mechanizmus hatálya alatt, az alsóház azonban ennek ellenére múlt kedden ismét elutasította a Brexit-megállapodást.

Theresa May a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni alsóházi órájában, az Európai Tanács elnökének küldött levél körüli vitában kijelentette: június 30-ánál későbbi időpontig nem hajlandó halasztani a Brexitet.

A Tusknak küldött levélben is szerepel, hogy ennél hosszabb halasztás esetén az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusban esedékes európai parlamenti választásokon, márpedig a brit kormány megítélése szerint
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 15:02
Brexit - Theresa May csak rövid halasztást kér
csütörtöki kezdete előtt elfogadja a Brexit-megállapodást.

Ebben az esetben a halasztás célja az elfogadott indítvány szerint az, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására.

Theresa May már a halasztási kezdeményezésről szóló indítványt beterjesztő alsóházi felszólalásában is figyelmeztette a képviselőket arra, hogy ha a ház továbbra sem támogatja a Brexit-feltételekről szóló egyezséget - amelyet a törvényhozók januárban 230, múlt kedden 149 fős többséggel elutasítottak -, akkor a Brexit sokkal hosszabb idejű halasztására lesz szükség.

A kormány erre a hétre újabb szavazást tervezett a kilépési megállapodásról, arra az esetre, ha sikerül megteremteni az elfogadáshoz szükséges többséget.

John Bercow, az alsóház elnöke azonban hétfőn - óriási belpolitikai vihart kavaró döntéssel - egy 1604-ben kelt parlamenti precedensvégzésre hivatkozva gyakorlatilag megtiltotta a kormánynak, hogy a Brexit-megállapodás múlt kedden elvetett verzióját "változatlan vagy
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 11:11
Az illinois-i legfelsőbb bíróság helyben hagyta egy fekete tinédzsert agyonlövő rendőr ítéletét
Jason Van Dyke, a chicagói rendőrségtől azóta elbocsátott rendőrtiszt 2014-ben a városban több sorozatot lőtt ki Laquan McDonald 17 éves fiatalemberre, akinek a kezében ugyan egy kisebb kés volt, de nem fenyegetőzött vele. A helyszínre érkezése után szinte azonnal tüzet nyitó rendőr az összesen 16 lövés nagy részét már az élettelenül földön fekvő áldozatára adta le.

Mivel a rendőr fehér, az áldozat pedig fekete bőrű volt, a gyilkosság felizzította a faji ellentéteket és tüntetésekhez vezetett Chicagóban.

Bár a 40 éves Van Dyke ellen eredetileg előre megfontolt, szándékos emberölés címén emeltek vádat, ami legalább 45 évi szabadságvesztéssel sújtható, a bírák a bűncselekmény minősítését szándékos, de nem előre megfontolt módon elkövetett gyilkosságra változtatták - miután elfogadták Van Dyke állítását, hogy életét féltve nyitott tüzet - és elutasították, hogy a vádban 16-szoros súlyos testi sértés is szerepeljen.

Végül tavaly októberben bűnösnek mondták ki, és idén januárban hat év kilenc
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 07:05
Emmi: a kormány kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett
Ezt arra reagálva közölték, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a kormány fellebbezését abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt. Az elmarasztaló ítélet így jogerőre emelkedett, esetleges kártérítésről azonban csak később döntenek. Az EJEB tavaly októberi elsőfokú ítéletében kimondta: a hatóságok megsértették a felperesek, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cégek - a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. - jogait, mivel az átalakítás tisztességtelen terheket rótt rájuk, megfosztva e cégeket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban.

Az Emmi közleményében emlékeztetett: az EJEB a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt indított eljárást. Hangsúlyozták, hogy a tankönyvellátás egységesítésével az iskolákban
velemenyezd, 2019. március 19. kedd, 22:51
Hankook - Ellenzéki képviselők a munka törvénykönyve betartását követelik
válaszok esetén közadat-igénylést is benyújtanak, hogy megtudják, mi zajlott az elmúlt években a gyárban.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő elmondta, hogy a munkaügyi osztályon folytatott beszélgetésből kiderült: 2010 óta hét munkaügyi és nyolc munkavédelmi hatósági ellenőrzést végeztek a vállalatnál és jelenleg is vizsgálódnak. Jelezte, hogy a szakemberek súlyos hibákat tártak fel, például a védőberendezések működésképtelenségét, biztonságtechnikai hiányosságok sorát, illetve a cég elutasította a légszennyezés-mérésre vonatkozó hatósági kérést is.

A képviselő szerint a hatósági ellenőrzésnek ebben a formában nincs visszatartó ereje, hiszen kétévente van egy súlyos baleset a Hankooknál, legutóbb halálos baleset is történt, miközben a hatóság 200 ezer és ötmillió forint közötti bírságokat szabott ki. Rámutatott, hogy a hatósági szakemberek létszámának és bérének emelése mellett a kiszabható bírságok összegének növelése lenne a megoldás.

Szabó Zsolt a Párbeszéd dunaújvárosi
velemenyezd, 2019. március 19. kedd, 22:35
„Elfogadtak és befogadtak”
Egy szentmisén támadtak rájuk a Boko Haram fegyveresei, akik később a házaikat is felégették. Beninen és Togón keresztül Ghánába menekült. Mivel úgy látta, hogy ott nem tud új életet kezdeni, ezért a továbbutazás mellett döntött...
"Úgy látom, hogy akik megismertek, azok elfogadtak és befogadtak. Tudják, hogy a katolikus hitem miatt kellett elhagynom a hazámat, s hogy nekem sem könnyű most egy idegen országban élnem."
Francis Győrben talált otthonra
2019. március 16. szombat 19:55
Francis Ihouma Ugochukwu 2007-ben menekült el Nigériából a Boko Haram üldözése elől. 2013 óta él Magyarországon, megkapta a menekültstátuszt. Kiss Tamás készített interjút a fiatalemberrel, aki jelenleg a győri bencés rendházban lakik.
..........
Egy szentmisén támadtak rájuk a Boko Haram fegyveresei, akik később a házaikat is felégették. Beninen és Togón keresztül Ghánába menekült. Mivel úgy látta, hogy ott nem tud új életet
maroka, 2019. március 17. vasárnap, 08:49
Képek, videók
elutasított ajándék
lrjuditka
2010. december 20. hétfő, 07:08
megállapodás.jpg
agica2004
2014. január 11. szombat, 15:54
megállapodás.jpg
tinka1951
2013. március 06. szerda, 08:39
adj lehetőséget.jpg
agica2004
2009. július 27. hétfő, 14:49
Adj lehetőséget.....bmp
bongyi53
2009. február 13. péntek, 03:54
adj lehetőséget
jakabgasparne
2008. november 07. péntek, 05:13
Adj lehetőséget.jpg
zeusz62
2008. április 16. szerda, 05:40
Adj lehetőséget
faragoszilvia
2007. július 11. szerda, 14:22
brexit.png
chillik
2016. november 04. péntek, 02:26
brexit 001.png
chillik
2016. szeptember 08. csütörtök, 17:23
Brexit Párizs tüntetés a
megyerimihaly
2016. szeptember 04. vasárnap, 04:14
Brexit árnyékában - Marin
megyerimihaly
2016. szeptember 04. vasárnap, 04:05
Brexit Mixed population P
megyerimihaly
2016. szeptember 04. vasárnap, 04:04
Brexit Merkel germany_mig
megyerimihaly
2016. szeptember 04. vasárnap, 03:35
Brexit germany_merkel.jpg
megyerimihaly
2016. szeptember 04. vasárnap, 03:35
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.