Belépés
2019. szeptember 18. szerda | 38. hét | 261. nap | 22:14 | Diána
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A cukorbetegség és az alvászavar
A cukorbetegség és az alvászavar







Időszakosan jelentkező, visszatérő alvászavar az emberek 30-40%-ánál fordul elő, a krónikus vagyis gyakorlatilag állandóan fennálló alvászavar gyakorisága pedig 14%! Az alvászavar a cukorbetegek között nem ritka probléma. Maga a cukorbetegség megnöveli az alvási apnoe és a nyugtalan láb szindróma kialakulásának kockázatát. A cukorbetegséggel együtt járó egyéb egészségügyi problémák, mint például a szívbetegség, a krónikus fájdalom vagy a depresszió szintén jelentősen befolyásolják az alvást.

A legtöbb dolgot, amit az alvással kapcsolatban tudunk az elmúlt 25 évben derítették ki a tudósok, de a java még hátravan. Mindenesetre az eddigi felfedezésekből számos meglepő dolog derült ki.

Tudta-e, hogy
- az emberek 12%-a teljesen fekete-fehérben álmodik? Ez főleg az idősebbek körében van így, a fiatalok nagyobb arányban álmodnak színesen.
- az ember életének egyharmadát alvással tölti? Természetesen kortól függ, de az átlag az egyharmad.
- napi 7 óránál kevesebb alvás csökkenti a várható élettartamot? Szépségünk megőrzése mellett az egészségünk érdekében is jó, ha megadjuk szervezetünknek a kellő éjszakai pihenést.
- dysaniának hívjuk azt az állapotot, amikor képtelenek vagyunk felkelni reggel az ágyból? Ez a helyzet bizonyára mindenkivel előfordult már az élete során, azonban az ezzel a problémával küzdők helyzete leginkább a krónikus fáradság szindrómájához hasonlít.
- a hold állapota jelentősen befolyásolja az alvást? Újhold ideje alatt javulást tapasztalhatunk, teliholdkor pedig nehezebben jön álom a szemünkre és az alvás minősége is romlik.
- mielőtt feltalálták az ébresztőórákat, kopogtató emberek jártak az ügyfeleket felkelteni? A kopogtatók - angolul “knocker-up"- a kirendelt helyszínnél az ablakon kopogtattak hosszú botokkal, amíg az illető fel nem kelt.

Az elegendő és megfelelő minőségű alvás hiánya befolyásolhatja egészségünket, kedvünket és életminőségünket. Bár az alvásigény mindenkinél más, sőt bizonyos élethelyzetekben, életkorban is változhat, a napi nyolc óra alvás tekinthető ideálisnak. Sajnos azonban tény, hogy felgyorsult világunkban nagyon kevesen mondhatják el, hogy elegendő időt tudnak minőségi alvással tölteni.

Mi történik alvás közben?

Az alvás rendkívül fontos a fizika és mentális egészségünk valamint életminőségünk szempontjából is. Alvás közben agyunk és szervezetünk is ,,pihen", felkészül a következő napra. A stresszhormonok szintje alvás közben alacsony, ami csökkenti a vérnyomást, így a szív is tud pihenni. A nap folyamán jelentkező terhelések után az izmok helyreállítását a növekedési hormon segíti, amely szabadon működhet a mély alvás során.


Ha néhány éjszakán keresztül nem alszunk eleget vagy nem elég jól, akkor

fáradtak vagy álmosak leszünk,
ingerlékenyebbekké válunk,
nem tudunk koncentrálni és új dolgokat megtanulni,
magasabb lesz a vérnyomásunk,
magasabb lesz a vércukorszintünk.



A több éven át alvászavarral küzdők között nagyobb a kockázata

a hízásnak,
a cukorbetegség kialakulásának,
a szívbetegség kialakulásának,
a gyakoribb megbetegedéseknek,
a rövidebb élettartamnak.

Mindezen felül a nem elegendő alvás befolyásolja a saját és mások biztonságát, főleg, ha gépjárművet vezet vagy bármilyen gépet üzemeltet.

Az alvászavar okai

A cukorbetegeknél számos oka lehet az alvászavar kialakulásának. Okozhatja többek között alvási apnoe szindróma, nyugtalan láb szindróma, perifériás neuropátia, túlzottan magas vagy alacsony vércukorszint, depresszió, nyugtalanság, stressz.
Obstruktív alvási apnoe szindróma

Obstruktív alvási apnoéról akkor beszélünk, ha a torok vagy a felső légutak elzáródása miatt a légzés az alvás alatt többször is ideiglenesen kimarad. Az agy érzékeli a problémát, ezért a beteg többször is felébred az éjszaka folyamán. Ébredést követően a légzés visszaáll a normál ütemre. Az alvási apnoe fontosságát bizonyítja, hogy most már a jogosítvány meghosszabbításánál erre fokozottabban odafigyelnek az orvosok.

Az alvási apnoe leggyakoribb tünetei

horkolás
gyakori megébredések az éjszaka folyamán
reggeli fejfájás
ingerlékenység, depresszió
fáradságérzés a nap folyamán
magas vérnyomás

A legtöbb alvási apnoeval küzdő ember nem is tudja, hogy ilyen problémája van, hiszen a probléma alvás közben jelentkezik, és gyakran egy családtag veszi észre a tüneteket először. A szokásos vizsgálatok során sem igazán szokott kiderülni a probléma és vérvizsgálattal sem lehet kimutatni.

Az alvási apnoe miatt az oxigénszint lecsökken, ami nagyobb megterhelést okoz többek között a szív számára. Emiatt az alvási apnoeval küzdőknél nagyobb a sztrók és a szívbetegségek kialakulásának kockázata.

Az alvási apnoe kialakulását segítő tényezők

túlsúly
40 feletti kor
dohányzás
már volt alvási apnoe a családban
gyomorégés vagy emésztési zavar okozta reflux betegség (GERD)
orr-vagy homloküregi probléma

Az alvási apnoe kezelése

egészséges étkezés
rendszeres testmozgás
szükség esetén fogyás
alkoholtartalmú italok mellőzése lefekvés előtt
hason vagy oldalt fekvés a háton történő alvás helyett

Súlyosabb esetben az alvási apnoet egy olyan készülék segítségével kezelik, amely alvás alatt az orra helyezett maszkon keresztül folyamatosan levegőt juttat be a légutakba. A készülék segítségével a légutakban uralkodó nyomás mindig egy kicsivel magasabb, mint a környező levegő nyomása, ezáltal nyitva tartja a felső légutakat, megakadályozza az apnoet és a horkolást.
restlessleg



Nyugtalan láb szindróma

Sokak életét megkeseríti, mégis csak ritkán sikerül azonosítani a nyugtalan láb szindrómát. Egyes becslések szerint a felnőtt lakosság legalább 10 százalékát érinti, és bizonyos tényezők hajlamosíthatnak is a tünetegyüttesre. A nőknél nagyobb arányban jelentkező probléma nem tartozik a könnyen beazonosítható és kezelhető alvási rendellenességek közé, hiszen nem olyan feltűnő, mint például a horkolás. A nyugtalan láb szindrómások maguk is nehezen tudják leírni azt a furcsa, bizsergő érzést, ami lefekvéskor vagy alvás közben megjelenik a lábszárukban. Sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy a panaszok mögött betegség húzódhat.

A nyugtalan láb szindróma legjellemzőbb tünete, hogy nyugalmi helyzetben a végtagokban, leggyakrabban a lábakban kellemetlen, furcsa érzés jelentkezik, ami a végtag megmozgatására megszűnik. A tünetek a reggeli időszakban általában nem jelentkeznek, azonban a nap folyamán elsősorban nyugalmi helyzetben egyre gyakrabban megjelennek, és az esti, éjszakai órákban válnak a legintenzívebbé, megakadályozva a pihenést, alvást.

Mi okozza a nyugtalan láb szindrómát?

A pontos kiváltó okok nem ismertek. Lehet örökletes, és előfordul, hogy a dopamin nevű anyag által az agyban és az idegrendszerben okozott probléma váltja ki. Bizonyos gyógyszerek szintén előidézhetik vagy éppen súlyosbíthatják a tüneteit. Cukorbetegeknél gyakrabban alakul ki, főleg, ha már szövődményként jelentkezik perifériás neuropátia vagy vesebetegség.

A nyugtalan láb szindróma kezelése

Vannak életmódbeli és gyógyszeres kezelési lehetőségek a nyugtalan láb szindróma enyhítése érdekében:

koffein, alkohol és dohányzás csökkentése
a lábak nyújtása lefekvés előtt
torna napközben
a tünetek súlyosbodását okozó gyógyszerek lecserélése

Amennyiben az életmódbeli változások ill. az alapbetegségek kezelése nem szünteti meg a panaszokat, speciális gyógyszeres terápiára van szükség. Ennek felírása és a betegség alakulásának rendszeres kontrollja szomnológus feladata.
Perifériás neuropátia

A cukorbetegség egyik igen gyakori szövődménye a perifériás neuropátia elnevezésű idegkárosodás, amely a leggyakrabban a kezeknél és a lábaknál érzéketlenséggel, remegéssel és fájdalommal jelentkezik. Kialakult neuropátia esetén olyan dolgok is fájdalmat okozhatnak, amelyek normális esetben semmilyen érzést nem váltanak ki. Ilyen például, ha a lepedőhöz ér a láb. A perifériás neuropátia nagyon megnehezíti az elalvást és magát az alvás folyamatát is. A neuropátia gyógyszeres kezeléssel enyhíthető.
Magas és alacsony vércukorszintdcont

A jól kezelt cukorbetegeknél is előfordulhat időnként, hogy az ideálistól eltérő vércukorértéke van. Problémát jelenthet a magas, de az alacsony vércukor is.

A magas vércukorszint egyik legjellemzőbb tünetei a folyamatos szomjúság, a feltűnően sok folyadékfogyasztás és ennek hatására a nagyon gyakori vizelési inger. Ez a folyamat alaposan megzavarja az éjszakát és a többszöri ébredés megakadályozza a nyugodt alvást.

Az alacsony vércukorszint (3.9mmol/L) is megzavarhatja az alvást. Bár előfordulhat, hogy az alacsony vércukorszintnél nehezen ébreszthető - súlyos esetben ébreszthetetlen - a beteg, ami ,,túl jó, túl mély alvásnak tűnhet a hozzátartozó számára! Bizonyos, a diabétesz kezelésében alkalmazott gyógyszerek (inzulin, szulfanylureák) növelhetik a túlzottan alacsony vércukorszint kockázatát. Az alacsony vércukorszintre jellemző tünetek lehetnek az idegesség, izzadás, zavartság, remegés. Ezek a tünetek nagyon kellemetlenek lehetnek és megakadályozzák a nyugodt alvást. A tünetek jelentkezésekor azonnal meg kell mérni a vércukorszintet és szükség esetén gyorsan felszívódó szénhidráttartalmú ételt/italt (pl. tej, 100%-os gyümölcslé) kell fogyasztani.
Depresszió, idegesség, stressz

A depresszió, idegesség és a stressz gyakori a cukorbetegek között, amely jelentősen befolyásolhatja vércukorszintjüket. A diabétesz kezelésével kapcsolatos folyamatos odafigyelés, szorongás alvászavarhoz vezethet, amely tovább fokozza az idegességet, a stresszes állapotot és jelentősen rontja a cukorbetegséget. A stressz az élet velejárója, a túl sok stressz viszont felborítja a vércukorszintet, állandó idegességhez, depresszióhoz és egyéb egészségügyi problémákhoz vezet.

A stresszkezelés módjai:

Egészséges étkezés és rendszeres testmozgás
Elegendő alvás
Rendszeres és élvezetes kikapcsolódás
Rendszeres beszélgetés barátokkal, családtagokkal

Az egészség és a jó életminőség nélkülözhetetlen része a megfelelő alvás. A legtöbb ember számára 7-9 órányi alvásra van szüksége minden éjszaka. Az alábbiak segítségével magunk is elősegíthetjük a nyugodt alvást:

Minden nap - még szabadnapon és ünnepnapokon is - keljünk fel ugyanabban az időben. A túl sokáig történő alvás megváltoztathatja a belső óránkat és megnehezítheti az elalvást.
Ne használjuk már a számítógépet, telefont legalább két órával lefekvés előtt.
Ne tornázzunk közvetlenül lefekvés előtt.
Ne szunyókáljunk túl sokat napközben.
Aludjunk hűvös, sötét szobában, és szükség esetén használjunk füldugót és szemtakarót.
Feküdjünk le, amikor álmosnak érezzük magunkat.
vorosrozsa66, 2018. szeptember 25. kedd, 20:16
Címkék: emberek 30-40%-ánál, krónikus vagyis, cukorbetegek között, cukorbetegség megnöveli, alvási apnoe, cukorbetegséggel együtt,
Kommentek
A magnéziumhiányról
és a szív- és érrendszeri megbetegedések egyéb formáinak a kockázatát is.

Egyes kutatások arra mutatnak rá, hogy a magnéziumbevitel jelentősen képes lecsökkenteni nemcsak a depresszió, hanem a szorongás kialakulásának a kockázatát is. A magnéziumkiegészítők mindemellett háttérbe szoríthatják az antidepresszánsokat, amelyek sok-sok mellékhatással rendelkeznek.

A nem megfelelő magnéziumszint még egy másik betegség kialakulásában is szerepet játszhat. Ez pedig nem más, mint a cukorbetegség.

Milyen táplálékok tartalmaznak magnéziumot?

A magas kakaótartalommal rendelkező étcsokoládé, habár ezt érdemes csak módjával fogyasztani, még akkor is, ha jelentős százalékban tartalmaz kakaót.

Az avokádó nagyon egészséges. Egyrészt tele van egészséges zsírokkal, másrészt igen magas a magnéziumtartalma.

Diófélék közül a mandula és a kesudió különösen sokat tartalmaz ebből az ásványi anyagból.

A hüvelyesek is gazdag forrásai a magnéziumnak,
pacsakute, 2019. szeptember 17. kedd, 23:03
Betegségel eredése táplálkozásból
kerülöd, vagy minimalizálod a fogyasztását.


TELÍTETT ÉS TRANSZZSÍROK

Ezek a zsírok okozhatják a zsírszövetek gyulladását a szervezetben, mely könnyen szívbetegségekhez és izületi fájdalmakhoz vezethet. A transzzsírok leginkább gyorskajákban, sült- és feldolgozott ételekben fordulnak elő.


ÉDESÍTŐSZEREK

A leggyakoribb édesítőszer, az aszpartam az agyban okozhat gyulladást, valamint növeli az inzulin felszabadulását a szervezetben, mely főleg cukorbetegségben szenvedőknél lehet különösen veszélyes.


FELDOLGOZOTT ÉLELMISZEREK

Ezek az élelmiszerek, hogy sokáig eltarthatóak legyenek, rengeteg tartósítószert, színezéket és aromákat tartalmaznak, melyek külön-külön is gyulladást okozhatnak a szervezetben.



Remélem tudtam segíteni.



Tisztelettel:



Csányi Henrietta

szakmai vezető
suzymama, 2019. szeptember 12. csütörtök, 13:13
Három területhez nyert támogatást az ELTE a tématerületi kiválósági program keretében
intézményben.

Ismertetése szerint az Egészség tématerületen a Szint+: Szintetikus kémia és biokémia elnevezésű projekt kapott támogatást. A terület vezetője Perczel András egyetemi tanár.

A tájékoztató szerint a kutatási munka középpontjában részben olyan kismolekulák létrehozása áll, amelyek a gyógyszeriparban is nagy jelentőséggel bírnak és új távlatokat nyithatnak egyes betegségek kezelésében. A projektben egyrészt kulcsfehérjék és hatóanyagok fejlesztését és szerkezetvizsgálatát valósítják meg a 2-es típusú cukorbetegség, egyes neurodegeneratív betegségek, onkogén és izomfehérjék, valamint egy szteroidrezisztens vesebetegség kapcsán.

A másik fő fókusz a természetben előforduló bioaktivitású vegyületek, potenciális hatóanyagok szintézise és költséghatékony méretnövelése, azok piaci hasznosítása, valamint a személyre szabott gyógyítást megalapozó irányítópeptidek és bifunkciós linker-könyvtárak létrehozása.

Az Ipar és digitalizáció területen az Alkalmazásiterület-specifikus nagy
velemenyezd, 2019. szeptember 10. kedd, 14:42
Csipkebogyó bor
Epe görcsökre, renyhe epeműködésre
Alkalmazás: Minden zsírban gazdag étkezés előtt igyunk meg 0,5 dl gyógybort.

8. Vese és húgyúti betegségekre- vízhólyag gyulladás, vesemedence gyulladás, húgyúti fertőzésekre.
A C vitaminban gazdag gyógybor savas kémhatása miatt, a patogén baktériumok nem tudnak elszaporodni és megtelepedni a húgyvezetékben és a vesemedencében.
Alkalmazás: Naponta 2x2 kanál gyógybor főétkezések után (délben és este)

9. Anyagcsere zavarokra - cukorbetegségre, pajzsmirigy bántalmakra
Alkalmazás: 2x2 kanál gyógybor főétkezések után (délben és este)

10. Bőr betegségekben - főleg glukokortizon elégtelenség (mellékveseelégtelenség) miatt kialakult betegségekben (pszoriázisz, lupus eritematos )
Alkalmazás: Az orvostól előírt alopata készítmények mellett, naponta 2x 0,5 dl gyógybor fogyasztása (délben és este) étkezések után.

11. Daganatos betegségek megelőzésében és terápiájában.
Alkalmazás: Minden este 0,5dl gyógybor,
pacsakute, 2019. augusztus 31. szombat, 10:43
Görögdinnye és a cukorbetegség
A görögdinnye jótékony hatása a cukorbetegekre

A lényeg az, hogy a cukorbetegek étrendje egészséges és kiegyensúlyozott legyen. A görögdinnyének alacsony a szénhidrát és természetes cukor, valamint kalória tartalma, viszont tele van tápanyagokkal.

1. A görögdinnye gazdag A-vitaminban, amely a sejtek és a szem egészségéért felel.
2. A C-vitamin, amely nagy mennyiségben található a görögdinnyében, egy olyan erős antioxidáns, amely segít a szervezetnek abban, hogy felvegye a harcot a fertőzésekkel.
3. A görögdinnye gazdag B1- és B6 vitaminokban is, amelyek hozzájárulnak a magas energiaszinthez.
4. A görögdinnyében nagy mennyiségű kálium és magnézium található. Ezekkel szabályozhatóak az idegi impulzusok, a vérkeringés, valamint jó hatással van a vérnyomásra.
5. A görögdinnye nem tartalmaz zsírt és koleszterint, ezért létfontosságú a
pacsakute, 2019. augusztus 29. csütörtök, 08:20
Regenor-Kurkuma
alkalmazása Indiában. Az igazi gyógyászati célú alkalmazás Bharat Aggarwal indiai, amerikai professzor nevéhez fűződik. 1981-89-ig többféle gyógynövényt, de elsősorban a hazájában termő kurkuma hatását vizsgálta az USA-ban. Megállapította, hogy a kurkumin gátolhatja a különböző ráksejtek osztódását és szétvándorlását. További vizsgálatok szerint a kurkumin akár hatásos lehet hasnyálmirigy-gyulladás, az ízületi gyulladások, a bélhurut, az allergia, vagy a nátha kezelésére, emellett ígéretesnek tűnik a cukorbetegség, egyes autoimmun betegségek, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére is.

Tudományosan vizsgálva

A kurkuminról tudományos vizsgálatok során bizonyították, hogy sok hagyományos, kemoterápiás szerekkel és a monoclonális antitestekkel is szinergikus hatást fejt ki, vagyis egymás gyógyhatását erősítik.

A kurkuma olyan sok támadáspontú szer, amely olcsó, és hatásos lehet számos betegség megelőzésében és kezelésében.
Napi 8 g mennyiség még nem okoz
faciendum, 2019. augusztus 21. szerda, 20:30
Regenor-MSM-C-vitamin
Msm c vitamin italpor
C VITAMIN MSM-EL - FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ, GYULLADÁSGÁTLÓ KÉNVEGYÜLETTEL (MSM) GYOMORSAV TÚLTENGÉSRE
NEM TESZ FÜGGŐVÉ!!!
Az MSM tartalma miatt a legfontosabb szer az allergia megelőzésében az antihisztamin hatóanyag megjelenése óta, ami 40 évvel ezelőtt volt. Az MSM segít kontrollálni a elsavasodást és gyomorégést természetes úton.

Ajánlott adagolás: naponta ½ adagolókanál (2,75 g / 1/2 kanál) por. Keverje el a port gyümölcslében vagy vízben és úgy fogyassza el.

Összetevők: L-aszkorbinsav, MSM (metil-szulfonil-metán), természetes citrom aroma, édesítőszer (szukralóz).

Biocom MSM C összetétele
SZAKCIKK:

SZAKCIKK A BIOCOM MSM C ITALPOR
faciendum, 2019. augusztus 21. szerda, 20:27
Regenor-csodálatos alga
erősítheti az immunrendszert
Jelentősen javíthatja az egészséget
Erőteljesen növelheti az energiaszintet, a kitartást
Nagyban hozzájárulhat a tápanyagellátáshoz
Regenerálhatja a sejteket
Segíthet gyulladás, láz és fájdalom csillapításában
Hozzájárulhat vírusos, bakteriális és gombás fertőzések gyógyításához
Allergia, ekcéma, asztma kezelésében is eredményes lehet
Segíthet reflux, puffadás és gyomorégés, székrekedés megszüntetésében
Hozzájárulhat II. típusú cukorbetegség és magas koleszterinszint gyógyításához
Segíthet a vérnyomás beállításában
Segítheti az emésztést, a lerakódott zsírsavak lebontását
A spirulina és a chlorella alga részt vesz a szervezet vitalitásának, energiájának megőrzésében, támogatják az immunrendszer működését.A C-vitamin az immunrendszer normál működéséhez járul hozzá, az E-vitamin részt vesz a sejtek oxidatív stressz elleni védelmében.

Összetevők: mikroalgák: Spirulina platensis (120 mg/kapszula), Chlorella
faciendum, 2019. augusztus 21. szerda, 20:23
Képek, videók
Cukorbetegséget gátlók.jp
pacsakute
2018. október 23. kedd, 21:29
Cukorbetegség.jpg
pacsakute
2015. május 27. szerda, 07:33
Cukorbetegségre.jpg
pacsakute
2014. június 29. vasárnap, 15:24
Cukorbetegség labordiagno
pacsakute
2014. június 18. szerda, 07:11
Cukorbetegség ellen.jpg
pacsakute
2014. május 30. péntek, 21:04
Lenmag és a cukorbetegség
pacsakute
2014. február 17. hétfő, 07:35
cukorbetegség 2
megyerimihaly
2014. január 18. szombat, 18:33
cukorbetegség
megyerimihaly
2014. január 18. szombat, 18:32
cukorbetegség ellen.jpg
dnemethk
2013. április 07. vasárnap, 19:27
Emberek világa
eva6
2019. február 24. vasárnap, 16:40
Hálás emberek boldogok
dandej
2019. január 25. péntek, 21:34
kiváló emberek1013.jpg
maroka
2018. október 13. szombat, 20:38
Legerősebb emberek...
cipello
2018. szeptember 24. hétfő, 11:10
a lassú emberek.jpg
sz719eszter
2018. augusztus 09. csütörtök, 13:12
Figyelj oda az emberekre
sanci81
2018. augusztus 03. péntek, 18:41
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.