Belépés
2020. február 25. kedd | 9. hét | 56. nap | 01:02 | Géza
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Ökölvívó-vb - Szaka első meccsén búcsúzott
A magyar bokszoló és fülöp-szigeteki ellenfele, Carlo Paalam az első menetben ismerkedett egymással, a megfelelő ütéstávot kereste, így kevés tiszta ütést láthatott a publikum. Szaka elsősorban sorozatokkal próbálkozott, de riválisa tiszta közbeütésekkel gátolta a magyar bokszoló kibontakozását.

Szaka hiába mozgott jól és lendületesen lábbal, támadását Paalam így is többször tiszta közbeszúrással előzte meg, ráadásul az utolsó, harmadik menetre mintha kissé elfáradt volna a magyar ökölvívó, emiatt ebben a három percben nagyobb fölényben volt a fülöp-szigeteki rivális.

Az öt pontozó közül három 30-27-ra, egy-egy pedig 30-25-re és 29-28-ra látta jobbnak Paalamot.

A vb-n szereplő hat magyar közül Kovács Pál (81 kg) után Szaka a második búcsúzó. Fodor Milán (63) és Gálos Roland (57 kg) megnyerte első meccsét, míg Hámori Ádám (91 kg) vasárnap, Kozák László (69 kg) pedig hétfőn mutatkozik be. Fodor szombaton már másodszor lép ringbe, méghozzá a nyolcaddöntőbe jutásért.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. szeptember 14. szombat, 14:01
Címkék: Carlo Paalam, Kovács Pál, Fodor Milán, Gálos Roland, Hámori Ádám, Kozák László,
Kommentek
Szabó Tünde: a kiemelt hazai rendezésű sportesemények Magyarország jó hírét vitték a világba
Szabó Tünde a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) megalapításának egyéves évfordulója alkalmából rendezett szerda esti budapesti gálán közölte: a magyar kormány 2010-ben nemzetstratégiai ágazattá nyilvánította a sportot, felismerve közösségteremtő erejét és világszerte egyre növekvő szerepét.

Hozzátette: a kiemelt nemzetközi sportesemények megrendezésének számos pozitív hatása van. Ezek között említette, hogy javítja a foglalkoztatottságot, élénkíti a turizmust, egy-egy esemény hatására megnő a fiatalok érdeklődése az adott sportág iránt, növekszik és erősödik az utánpótlásbázis, de a sporteseményeknek kiemelkedő szerepe van az országimázs építésében és a sportdiplomácia erősítésében is.

"A rendezés odafigyelést és komoly szakértelmet kíván, nagy tapasztalatot és kitartó munkát igényel, ezért a nemzetközi sportesemények lebonyolításának további fejlesztése és összefogása érdekében pontosan egy éve hoztuk létre a Nemzeti Sportügynökséget" - mondta Szabó Tünde, aki utalt rá, hogy az NSÜ által rendezett
velemenyezd, 2019. december 18. szerda, 21:52
Ökölvívó-vb - Orosz és üzbég triplázás
A két évvel ezelőtti, hamburgi vb-n győztes bokszolók közül a címvédés egyedül a kubai Andy Cruz Gómeznek sikerült a 63 kilogrammos súlycsoportban.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):52 kg: Sahobigyin Zojrov (üzbég)-Amit Panghal (indiai) 5-057 kg: Mirazizbek Mirzahalilov (üzbég)-Lazaro Jorge Álvarez Estrada (kubai) 3-263 kg: Andy Cruz Gómez (kubai)-Keyshawn Davis (amerikai) 5-069 kg: Andrej Zamkovoj (orosz)-Pat McCormack (angol) 4-075 kg: Hleb Baksij (orosz)-Eumir Marcial (Fülöp-szigeteki) 5-081 kg: Bekzad Nurdauletov (kazah)-Dilsodbek Ruzmetov (üzbég) 5-091 kg: Muszlim Gadzsimagomedov (orosz)-Julio Cesar Castillo Torres (ecuadori) 5-0+91 kg: Bakodir Jalolov (üzbég)-Kamsibek Konkabajev (kazah)-5-0
velemenyezd, 2019. szeptember 21. szombat, 21:22
Ökölvívó-vb - Gálos is búcsúzott, minden magyar kiesett
A bajaiak versenyzőjének taktikája egyértelmű volt az esélyesebb mongol Tsendbaatar Erdenebat elleni találkozón: a menetek elején várta, hogy riválisa támadjon, ő pedig a támadások második felében igyekezett több ütést bevinni.

A taktika a második felvonásban működött leghatékonyabban, Gálos ekkor több jó kombinációt is bemutatott, de nagy fölényt ekkor sem tudott kialakítani.

A harmadik menet gyakorlatilag eseménytelenül telt, Erdenebat szinte csak arra ügyelt, hogy a magyar ne üsse ki, és mivel elképzelését eredményesen valósította meg, egyhangú (5-0-s) pontozásos győzelemmel negyeddöntőbe jutott.

Kedden ezt megelőzően Hámori Ádám is búcsúzott, ő is egyhangú pontozással kapott ki az ecuadori Julio Cesar Castillo Torrestől.

Gálos vereségével az utolsó magyar öklöző is kiesett a világbajnokságon, a hatfős válogatott tagjai összesen négy mérkőzést nyertek.
velemenyezd, 2019. szeptember 17. kedd, 17:22
Ökölvívó-vb - Hámori Ádám egyhangú pontozásos vereséggel búcsúzott
A magyar versenyző - aki ezt megelőzően az iráni Mohammad Suriant győzte le - egyhangú pontozással, 5-0-ra kapott ki az ecuadori Julio Cesar Castillo Torrestől.

Az első menetben az ecuadori riválisnak volt több tiszta találata, Hámorit edzői arra kérték, hogy bal kézzel próbáljon akciókat vezetni, ez azonban alig sikerült neki. A menet végén a kőszegi bokszoló megingott, de talpon maradt.

A második felvonás előtt aktívabb bokszot várt el a szakmai stáb a magyartól, aki próbált ellenfele támadásaiba közbeütni, de ez csak arra volt elég, hogy ez a menet szorosabb legyen, és hogy az ecuadorit többször figyelmeztessék.

A harmadik három percben Hámori több mozgással próbálta zavarba hozni ellenfelét, aki azonban erővel jobban bírta a mérkőzést, igaz, az utolsó percben már szinte csak lefogni akarta a magyar öklözőt. Hámori nem tudott igazán jó akciót bemutatni, így búcsúzott: minden bíró Torresnek adta mindhárom menetet.

Kedden még egy magyar érdekeltségű mérkőzés lesz: az 57 kilósok
velemenyezd, 2019. szeptember 17. kedd, 15:51
Ökölvívó-vb - Kozák László kikapott
Jól kezdett a magyar öklöző Wyatt Sanford ellen, és a lendülete a második menet elején is kitartott, de a folytatásra kicsit visszaesett. A sarokból arra biztatták, hogy felütés után egyenessel próbálkozzon vagy a bal-jobb-bal kombinációval legyen kezdeményező. A harmadik szakaszra még inkább elfáradt, kanadai ellenfelében több erő maradt, ebben a szakaszban egyértelműen ő bokszolt frissebben, agresszívabban.

Két pontozó szorosan a magyart látta jobbnak, kettő ugyanígy Sanfordot, egy pedig mindhárom menetet a kanadainak adta.

A vb-n szereplő hat magyar közül Kovács Pál (81 kg), Szaka István (52) és Fodor Milán (63) után Kozák a negyedik kieső. Közülük Fodor nyert mérkőzést.

Sikeres kezdést követően Hámori Ádám (91 kg) kedden a nyolcaddöntőben lép szorítóba az ecuadori Julio Cesar Castillo Torres ellen, míg Gálos Roland (57 kg) két győzelem után ugyancsak a 16 között és szintén kedden a mongol Tsendbaatar Erdenebattal öklözik.
velemenyezd, 2019. szeptember 16. hétfő, 15:22
Ökölvívó-vb - Hámori Ádám a 16 között
A magyar versenyző egyhangú pontozással, 5-0-ra győzte le az iráni Mohammad Suriant.

Mindkét bokszoló nagy elánnal kezdett, az iráni próbálkozásait ugyanakkor Hámori szép elhajlásokkal hárította el, és több alkalommal is jól kontrázott. A második három percben a rivális próbálta diktálni az iramot, de a magyar bokszoló állta a sarat.

A harmadik menetben úgy tűnt, egyik ökölvívó sem biztos a sikerében, ezért mindketten nagy ütésekkel próbálkoztak, a gong után pedig inkább az iránin látszódott úgy, hogy megnyerte a mérkőzést, ugyanis diadalittasan emelte magasba a kezét. Így volt ez a végeredmény kihirdetésénél is, azonban a kék sarokban a magyar versenyző lett a győztes.

Hámori kedden a 16 között lép szorítóba, ellenfele az ecuadori Julio Cesar Castillo Torres lesz.
velemenyezd, 2019. szeptember 15. vasárnap, 19:19
Ökölvívó-vb - Gálos Roland nyolcaddöntőbe jutott
A bajaiak többszörös magyar bajnoka - aki az első fordulóban a tajvani Csen Po-jit győzte le - a 32 között a dán Frederik Jensennel találkozott. Az első menetben egyértelműen Gálos volt az aktívabb, a ring közepét elfoglalva terelgette körbe riválisát, akinél többet és pontosabban talált.

A második szakaszra feljavult a dán öklöző, ugyanakkor nagyon kevés volt a tiszta találat: legtöbbször vagy egymás kesztyűjében haltak el az akciók, vagy a levegőt ütötték a felek. A harmadik menet megint Gálos fölényét hozta, Jensen elsősorban testre mért ütésekkel próbálta zavarba hozni a 24 éves magyart, aki azonban jól védekezett.

Az öt pontozó közül kettő mindhárom menetben Gálost látta jobbnak, kettő 2-1-gyel adta a meccset a magyarnak, míg az azeri bíró mindhárom menetet a dán ökölvívónak ítélte, ez azonban nem számított: Gálos 4-1-es összesítéssel jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a harmadik helyen kiemelt mongol Tsendbaatar Erdenebattal találkozik majd kedden.

Vasárnap még egy magyar lép szorítóba:
velemenyezd, 2019. szeptember 15. vasárnap, 14:49
Ökölvívó-vb - Fodor Milán is kiesett
A szombati meccs első ütéseit José Manuel Viafara Fori vitte be, de később átvette az irányítást a magyar bokszoló. Az első három perc vége azonban ismét a kolumbiai riválisé volt. A folytatásban Viafara Fori egyre magabiztosabbá vált, amit jelzett, hogy sokszor leengedett kézzel állt Fodor előtt és elhajlásokkal védekezett, majd duplákat ütött a magyar versenyző testére és fejére, aki pedig válaszul kisebb szabálytalanságokkal próbálta megtörni a dél-amerikai lendületét.

A Vasas kisváltósúlyú ökölvívója az utolsó menetre sem tudott igazán újítani, azonban ellenfele kissé elfáradt, így kapaszkodásokba menekült. Komolyabb adok-kapok így nem alakult ki.

Az öt pontozó közül három 29-28-ra, kettő pedig 30-27-re látta jobbnak Viafara Forit.

A vb-n szereplő hat magyar közül Kovács Pál (81 kg) és Szaka István (52) után Fodor a harmadik búcsúzó, de előbbi kettővel szemben ő egy meccset nyert a vb-n. Gálos Roland (57 kg) szintén győzelemmel debütált, míg Hámori Ádám (91 kg) vasárnap, Kozák László
velemenyezd, 2019. szeptember 14. szombat, 17:01
Képek, videók
ökölvívóink.gif
maroka
2009. január 18. vasárnap, 21:26
paal_laszlo__barbizoni _ta
borigit
2014. november 08. szombat, 11:06
Paal Laszlo
borigit
2014. november 08. szombat, 10:48
Deak Paal Laszlo temetese
borigit
2014. november 08. szombat, 10:00
paál lászló nyárfák
lacipecsenye
2014. február 14. péntek, 11:09
Paál László: Tehenek a fá
sarkadykati
2013. május 29. szerda, 10:01
0 Paál László.png
lovaszmarika
2013. február 03. vasárnap, 14:54
Paál László
gyuzi
2011. december 15. csütörtök, 13:21
Paál Albert - Zöldséges c
szalai0913
2010. október 08. péntek, 17:15
erdo_mélyén Páál László.j
skorpiolilike
2010. szeptember 27. hétfő, 10:33
reggel az erdőben Páál Lá
skorpiolilike
2010. szeptember 27. hétfő, 10:30
munkacsy_paal_laszlo_p ort
kati51
2010. augusztus 20. péntek, 11:02
Pállay Kovács Szilvia
sanci81
2016. július 17. vasárnap, 13:56
Arad ; a Kovács-palota.JP
farkas1945
2013. november 24. vasárnap, 12:12
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.