Belépés
2020. július 12. vasárnap | 28. hét | 194. nap | 01:00 | Izabella, Dalma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Magosz: növelni kell a magyar élelmiszerek arányát
A műsorban arról beszéltek, hogy egyre többen választják a koronavírus-járvány alatt a magyar előállítású élelmiszereket.

Jakab István erre reagálva megjegyezte, a járvány elején felvásárlási láz kezdődött, ami pozitívan hatott a magyar gyártmányú élelmiszer forgalmára.

Rámutatott: például a közétkeztetésben, közellátásban 500 milliárd forintnyi élelmiszert fogyasztanak el évente, ebből 350 milliárdnyi importból származik.

A cél az, hogy ez az arány megváltozzon, és minden területen inkább a magyar élelmiszert használják - fűzte hozzá.

Elmondta azt is, meggyőződésük, hogy Magyarország szinte minden élelmiszerből képes önellátóvá válni - kivéve a déli gyümölcsöket, és még néhány terméket -, ezért fontos, hogy amit helyben megtermelnek, azt ott is használják fel, hogy ne a multi áruházláncok raktáraiból árasszák el a kiskereskedelmet - hangsúlyozta

Ez a gondolkodás - Jakab István szerint - új megközelítést igényel, aminek része, hogy közvetlenül össze kell kapcsolna az élelmiszer-feldolgozót és a -kereskedőt. Így a termelési lánc zárttá válik, és közvetlenül képes az élelmiszert biztosítani.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 21. csütörtök, 10:51
Címkék: Jakab István, magyar élelmiszerek, műsorban arról, magyar előállítású, járvány elején, magyar gyártmányú,
Kommentek
Júniusban tovább nőtt az infláció Csehországban
A termékek ára 3,4 százalékkal, a szolgáltatásoké 3,1 százalékkal emelkedett tavaly júniushoz képest.

Leginkább az élelmiszerek és a lakhatási kiadások drágultak, de többet kellett fizetni a szeszes italokért és a dohányárukért is, ugyanakkor olcsóbb lett a közlekedés és a távközlési szolgáltatások. Júniusban nagyon megugrottak a gyümölcsárak, 27,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve. A cukor 16 százalékkal, a liszt 13 százalékkal drágult. Több mint 10 százalékkal került többe a disznóhús és a füstölt felvágottak, a dohány ára 12 százalékkal nőtt. A vendéglői árak júniusban 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, a lakbérek pedig 3,1 százalékkal emelkedtek. Drágult a vízszolgáltatás is, a villanyáramért pedig 7,6 százalékkal kellett többet fizetni.

A távközlési szolgáltatások 4 százalékkal, a közlekedés pedig 2,6 százalékkal került kevesebbe a tavaly júniusinál - derül ki a statisztikákból.
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 10:31
Tovább csökkentek a termelői árak Kínában júniusban
által várt 3,2 százalékos, valamint az áprilisi 3,7 százalékos árcsökkenésnél. Havi összevetésben a termelői árindex 0,4 százalékkal nőtt májusról júniusra, az év első hat hónapjában 1,9 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest.

A legmarkánsabb - 39,1 százalékos - visszaesést a kőolaj és gáz árait illetően regisztrálták a múlt hónapban, ám ez javulásnak számít a májusi 57,6 százalékos árcsökkenéshez képest. A fogyasztói árucikkek termelői árindexe 0,6 százalékkal, köztük az élelmiszereké 3,2 százalékkal emelkedett júniusban, enyhén nagyobb ütemben a májusinál.

A fogyasztói árindex 2,5 százalékkal nőtt júniusban az előző év azonos időszakához képest, beváltva az elemzői előrejelzéseket. Májusban az elmúlt 14 hónap legalacsonyabb szintű - 2,4 százalékos - inflációját mérték, miután a fogyasztói árindex januárban 5,4 százalékkal csaknem kilencéves csúcsot ért el.

Havi összevetésben a fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek májusról júniusra, míg az év első hat hónapját
velemenyezd, 2020. július 09. csütörtök, 07:05
Életfogytiglanra súlyosították a nyéstai emberölés egyik vádlottjának büntetését
Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az ítélőtábla jogerős ítéletében a vádlottak cselekményét nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és magánlaksértés bűntettének is minősítette. Ezért L. M. elsőrendű vádlott fegyházbüntetését 16-ról 17 évre, R. B. másodrendű vádlott büntetését 20 évről életfogytiglani fegyházbüntetésre súlyosította azzal, hogy másodrendű vádlott legkorábban 28 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélőtábla G. Zs. harmadrendű vádlott fegyházbüntetését 18-ról 20 évre súlyosította. G. E. negyedrendű és M. K. ötödrendű vádlott esetében jóváhagyta az első fokon kiszabott 12, illetve 14 év fegyházbüntetést, miközben valamennyi vádlottat 10-10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélőtábla súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlottak egy vasrúddal követték el az emberölést, az idős sértettnek esélye sem volt a védekezésre és a túlélésre. A
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 16:32
Májusban 2 százalékkal volt magasabb a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, mint egy évvel korábban
A lakosság leginkább iparcikkeket vásárolt, kevesebbet költött az üzemanyagokra. "Csökkent az üzamanyagok és az élelmiszertermékek eladása, az iparcikkeké 2,6 százalékkal emelkedett" - jelentette ki Marie Boucková, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságírók előtt.

Növekedést mutattak ki az internetes üzletek és a háztartási cikkek eladásai is.

A munkanapeltérés beszámítása után májusban az iparcikkek eladása 6,1 százalékkal , az élelmiszereké pedig 0,4 százalékkal nőtt. Az üzemanyagok eladása 9,4 százalékkal csökkent éves összehasonlításban - mutatott rá Boucková.

Az internetes üzletek és küldő szolgálatok fporgalma májusban több mint egyharmaddal nőtt.

A számítógépes és kommunikációs berendezések eladása egy százalékkal csökkent, a kultúrára és a sportra az emberek 1,9 százalékkal, gyógyszerekre és gyógyszeripari termékekre 9 százalékkal, a ruházatra és a lábbelikre egyaránt 21 százalékkal költöttek kevesebbet.
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 12:11
Nem okozott meglepetést a júniusi infláció gyorsulása az elemzők szerint
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt írta, hogy a várakozásoknak megfelelően jelentősen emelkedett az infláció Magyarországon 2020 júniusban. A dinamikus gyorsulás mögött egyértelműen az üzemanyagok árának erőteljes emelkedése áll: ami a havi alapú 9,3 százalékos drágulásával "gyakorlatilag önmagában magyarázza a fő inflációs mutató emelkedését". A drágulás ellenére az üzemanyag még mindig 11,6 százalékkal olcsóbb, mint egy évvel korábban - jegyezte meg.

Kifejtette: a szezonális hatásoknak megfelelően tovább drágultak a zöldségek és gyümölcsök. A tartós fogyasztási cikkek ára eközben már 1,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, legutoljára 2016 elején volt ilyen magas ezen termékkör inflációja. A szolgáltatások
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 11:41
KSH: júniusban 2,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak
A júniusi adattal megtört az infláció négy hónapja tartó lassuló trendje, miután májusban az éves infláció alacsonyabb, 2,2 százalék volt.

Májushoz képest a fogyasztói árak júniusban átlagosan 0,4 százalékkal nőttek, csakúgy, mint egy hónappal korábban.

Az első féléves infláció 3,4 százalékos volt, a maginfláció 4 százalék maradt - közölte a KSH.

Az előző év júniusához viszonyítva az élelmiszerek 7,8 százalékkal drágultak, ezen belül a párizsi, kolbász ára 20,5 százalékkal, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 18,1, a sertéshúsé 17,0, a cukoré 14,2, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 10,8 százalékkal lett magasabb.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,7 százalékkal drágultak, ezen belül a dohányáruk 11,1 százalékkal.

A járműüzemanyagok ára ugyanakkor 11,6 százalékkal csökkent.

Egy hónap alatt az élelmiszerek ára 0,6 százalékkal csökkent, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 09:11
Elemzők: javulás várható a kiskereskedelmi forgalomban a következő hónapokban
Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője az MTI-nek küldött kommentárjában rámutatott arra, lehetséges, hogy a következő hónapokban már kismértékben növekvő kiskereskedelmi forgalom lesz, azonban a nemzetközi turizmus visszaesése ezen a téren is kockázatot jelent, illetve kérdés, hogy az üzemanyagok forgalma hogyan alakul.

Kiemelte, hogy májusban ugyan mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumene, ezen belül azonban az egyes termékcsoportok jelentősen eltérő képet mutattak. Az élelmiszereknél éves alapon bővülés történt, ellenben itt érződik a márciusi készletfelhalmozás forgalomcsökkentő hatása is. A járműüzemanyagok forgalma jelentősen, több mint tizedével visszaesett, ami az átmenő forgalom és a turizmus csökkenésével, illetve az otthonról való munkavégzés elterjedésével magyarázható. A nem élelmiszer-kiskereskedelem gyenge növekedésében szerepet játszott, hogy májusban a hónap több mint felében Budapesten és Pest megyében még érvényben voltak a korlátozó intézkedések, az ország
velemenyezd, 2020. július 06. hétfő, 12:21
Májusban 18,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában
Az egy évvel korábbihoz képest azonban a forgalom 5,3 százalékos, szezonális és naptárhatással kiigazítva 1,2 százalékos csökkenést mutat.

Az idei első öt hónapban a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva a bővülés 0,6 százalék volt.

A nyers adatok szerint a növekedést főleg az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése támogatta, 8,5 százalékos bővüléssel. Az üzemanyagértékesítés viszont 11,2 százalékkal visszaesett, a nem élelmiszer kategóriában 1,6 százalékkal kevesebb terméket adtak el az egy évvel korábbinál.

A koronavírus-járvány szinte teljesen elolvasztotta a kiskereskedelmi forgalom első három havi növekedését. Az első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom volumene még 9,4 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 7,5 százalék volt. Az első négy hónap után is még 1,5 százalékos
velemenyezd, 2020. július 06. hétfő, 11:31
Képek, videók
Friss élelmiszerek
sanci81
2014. április 21. hétfő, 19:02
élelmiszerek kezelése
lacipecsenye
2013. április 16. kedd, 11:54
élelmiszerek éfakulcsa.jp
dnemethk
2013. február 16. szombat, 23:05
génkezelt élelmiszerek.jp
dnemethk
2012. július 22. vasárnap, 22:15
Alapvető élelmiszerek.jpg
pazpeti
2008. december 02. kedd, 23:56
alapvető élelmiszerek
magdaseppa
2007. november 12. hétfő, 10:07
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
1200px-Váncsa_István.j pg
liliana01
2020. június 11. csütörtök, 19:56
Szilágyi István.jpg
liliana01
2020. május 04. hétfő, 16:56
Síklaky István
furaila
2020. április 30. csütörtök, 00:58
csukás istván.jpg
liliana01
2020. február 25. kedd, 18:08
Kabir Bedi Batári István.
foldinefehereva
2020. február 24. hétfő, 20:22
Kail Nabid Batári István.
foldinefehereva
2020. február 24. hétfő, 20:21
Tari István farsang.png
liliana01
2020. február 08. szombat, 11:43
szent istván bazilika0120
maroka
2020. január 21. kedd, 13:53
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.