Belépés
2019. szeptember 23. hétfő | 39. hét | 266. nap | 20:19 | Tekla
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Orbán: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban jogainak gyakorlását
A néppárt felkért három bölcs embert, akik jelentést tesznek majd le, és az alapján el lehet majd dönteni, hogy mi lesz hosszabb távon a néppárt, illetve a néppárt és a Fidesz kapcsolatának a jövője - mondta Orbán Viktor, aki a testület felállítását vállalható megoldásnak nevezte.

"Minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem, négy választást nyertünk meg a magyar polgárok akaratából. A legutóbbi három európai parlamenti választáson 47, 56 és 52 százalékot kaptunk. Nyilván egy ilyen párt nem engedi meg magának, hogy felfüggesszék vagy kizárják, mert akkor inkább feláll és távozik" - fogalmazott a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor közölte: azt a megoldást választottuk, hogy amíg a felkért három bölcs ember elkészül a jelentésével, addig "magunk részéről (...) egyoldalúan mi felfüggesztjük a jogaink gyakorlását és megvárjuk ennek a három ember jelentését, és utána ismét leülünk a néppárttal".

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország politikája változatlan, ezt világossá tette az EPP politikai közgyűlésén is. Szavai szerint ez vonatkozik arra, hogy Magyarország erős Európát, erős Európai Uniót akar, nem változik a bevándorlással kapcsolatos politikája, és elsődlegesnek tekinti a keresztény Európa, a keresztény kultúra védelmét.

Orbán Viktor közölte: a Fidesz is felállította a maga "három bölcs emberének bizottságát", amelyet Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke vezet majd. A testület tagja lesz Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára és Szájer József, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője.

Ők tárgyalnak majd a néppárt által delegált három emberrel, és tőlük várják majd azt a jelentést, amelyet letesznek a Fidesz asztalára az európai parlamenti választás után arról: hogyan alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie a Fidesznek - mondta el.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "az Európai Néppárt ma jó döntést hozott, mert megőrizte az egységet". Jó döntést hozott abból szempontból, hogy a kampánynak egységesen tudunk nekivágni, továbbá, mert továbbra is támogatni tudjuk Manfred Webert, a Néppárt csúcsjelöltjét, valamint mert semmilyen utat nem zártunk le, így a választások után szabadon dönthetünk a néppárt és a Fidesz viszonyáról - fejtette ki.

A magyar miniszterelnök nagyon érdekesnek, izgalmasnak és tanulságosnak nevezte a néppártban lefolytatott vitát. Mint mondta, az elmúlt hetekben az EPP jövője kérdésessé vált, és avita a néppárt jövőjéről szólt.

Az EPP egy példátlanul bátor vállalkozás: egy olyan pártcsalád, amely az egészen liberális baloldali pártoktól a "magunkfajta" keresztény-konzervatív jobboldali pártokig terjed - mondta Orbán Viktor, majd úgy folytatta: a kísérlet különlegessége, hogy megpróbálja ezeket az egymástól nagyon távol eső pártokat egy közösségben tartani. Az elmúlt időszakban ez egész jól sikerült, és így vált lehetővé, hogy az Európai Néppárt az európai pártpolitika legnagyobb ereje legyen - hangsúlyozta.

Orbán Viktor ugyanakkor rámutatott: az elmúlt hetekben az történt, hogy "ennek a nagy színes közösségnek" a baloldali liberális része, tizenhárom párt azzal a javaslattal állt elő, hogy zárják ki a néppártból azokat, akik "egészen a keresztény-konzervatív oldalon vannak". Ezek vagyunk mi - jegyezte meg.

Mint elmondta, az EPP-t egy olyan szervezetté kívánják átalakítani, amelynek a "profilja sokkal szűkebb, és amelynek a súlypontja nem ott van, ahol most, hanem attól jóval balra, a liberális irányba".

Orbán Viktor kitért arra is, hogy a vita különlegességét még az is adta, hogy egy választási kampány előestéjén történt mindez. "Meg kell mondanom, annál szebb ajándékot egyetlen politikai ellenfél sem kaphat, minthogy a másik párt a választások előtt két hónappal saját maga felszeletelésébe kezd" - fogalmazott.

A magyar miniszterelnök szerint miközben a tét az volt, hogy mi lesz az EPP jövője, mi lesz annak a szellemi, ideológiai karaktere, az is kérdés volt, hogy a néppárt képes lesz-e helyreállítani az egységét és egységes pártként fellépni a választáson azzal a céllal, hogy megverje a szocialistákat, és továbbra is a legerősebb pártcsalád legyen az Európai Unióban.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy tett kísérletet arra a tizenhárom párt elnökénél, hogy vonják vissza a kizárási indítványt, mert "ez nem jó a kampány szempontjából sem, és nem jó hosszabb távon az Európai Néppártnak sem, de erre nem voltak hajlandóak". Ha visszavonták volna az indítványaikat, akkor nem kellett volna ezt a mai vitát lefolytatni - tette hozzá.

Hangsúlyozta: mi szeretnénk, hogy az Európai Néppárt maradjon továbbra is a legerősebb pártja az európai politikának, és azt, hogyegységes kampány tudjanak folytatni. Továbbá szeretnék, ha hosszabb távon a néppártban nem a baloldali liberális gondoltak uralkodnának, hanem egy kiegyensúlyozott pártcsalád maradna, ami csak úgy lehetséges, ha abban "mi, a keresztény-konzervatív értékeket képviselő párt is jelen vagyunk" - mondta Orbán Viktor.

Közölte, az egység érdekében választották a 2000-es években már kipróbált osztrák forgatókönyvet, és ezt terjesztették elő kompromisszumként. Az osztrák néppártot 2000-ben ki akarták zárni "mindenhonnan", mert akkor koalíciós kormány hoztak létre Haiderral, és akkor is három bölcs embert kért fel vizsgálatra az EPP - emlékezetett.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 21:12
Címkék: Európai Néppártban, Orbán Viktor, Európai Uniót, Novák Katalin, Varga Judit, Szájer József,
Kommentek
Alapjogokért Központ: a néppárt nem a jobboldallal akar közös platformot keresni
Párkányi Eszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában azt mondta, a néppárt attól fél, hogy más jobboldali pártok az ő erejükből vennének el, mivel alternatívát mutatnak.

A Fidesz világossá tette, csak akkor marad az Európai Néppártban, ha az jobbra nyit és migrációellenes, keresztény frakció lesz - közölte.

Az elemző kitért arra is, hogy a visegrádi négyeké (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) pártokon és ideológián átívelő együttműködés, mert az országok kormánypártjai más frakcióban ülnek az Európai Parlamentben. Hozzátette: jó esély van arra, hogy a V4-eknek legyen egy jó jelöltjük, akit megválasztanak valamelyik jelentős uniós pozícióra.
velemenyezd, 2019. június 18. kedd, 09:01
Hidvéghi: a Fidesz döntése lesz néppárti tagságának sorsa
A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, az Európai Néppárt "se hús, se hal, balfelé mozduló politikája" gyengülést hozott, ezért a pártcsalád irányultságát "jobboldalra kellene vinni".

Hidvéghi Balázs arról számolt be, hogy a néppártban őszinte elismerés övezi a Fidesz-KDNP választási eredményét, sokan pedig reményüket fejezték ki, hogy a magyar kormánypártok maradnak az Európai Néppártban.

A politikus ezzel összefüggésben megerősítette, a néppárti tagság nem önmagáért való céljuk, valódi szándékuk ugyanis, hogy a "magyaroktól kapott felhatalmazást" tettekre váltsák.

Úgy fogalmazott: a magyarok arra szavaztak óriási többséggel, hogy álljunk ki a bevándorlás ellen, a nemzetek Európája koncepciót képviseljük, ragaszkodjunk a magyar nemzeti szuverenitáshoz és "szembemenjünk azzal a rossz brüsszeli politikával, amely az elmúlt években meggyengítette Európát".

Kiemelte, ezt a feladatot olyan körben kívánják elvégezni, amelyben a legtöbb esélyük nyílik a megvalósításra.
velemenyezd, 2019. június 09. vasárnap, 08:20
EP-választás - A Szocialisták és Demokraták képviselőcsoportjában marad a DK
S&D-hez vagy a liberálisokhoz csatlakozzanak.

Molnár Csaba saját választási szempontjaikat ismertetve hangsúlyozta, hogy csak olyan frakcióba hajlandóak beülni, amelyik támogatja az Európai Egyesült Államok létrehozását, az európai minimálbér, az európai minimálnyugdíj és az európai családi pótlék bevezetését, valamint hatékonyan lép fel klímavédelmi kérdésekben. Hozzátette, a DK képviselői nem szívesen csatlakoznának olyan frakcióhoz sem, amelyik áldását adja arra, hogy a Fidesz az Európai Néppártban maradjon.

Az Európai Egyesült Államok ügyében és az Orbán Viktorral szembeni határozott fellépésben az S&D illetve a liberálisok között nincs jelentős különbség - közölte. A DK azonban úgy látja, hogy a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségében határozottabban tudják képviselni az európai minimálbér, az európai minimálnyugdíj és az európai családi pótlék bevezetésének programját valamint a klímavédelmi ügyeket - tette hozzá.

A döntésről már tájékoztatták a két érintett frakciót -
velemenyezd, 2019. május 31. péntek, 13:56
EP-választás - Orbán: akinek számít Magyarország és Európa jövője, annak vasárnap el kell mennie választani!
magyar ellenzék egésze beállt a bevándorláspártiak mögé. Nem a magyar embereket, hanem Brüsszelt képviselik - mondta Orbán Viktor, kiemelve: Brüsszelben az asztalfiókok tele vannak a migrációt felgyorsító tervekkel.

Migránskártya, migránsvízum, Soros bevándorláspárti szervezeteinek több milliárd eurós támogatása - sorolta a kormányfő, hozzátéve: ezeket le kell állítani, a pénzt határvédelemre és a családok támogatására kell fordítani.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy a Fidesz akkor marad a néppártban, ha Magyarországnak az az érdeke; mindez attól függ, hogy a néppárt merre mozdul.

Mint elmondta: a bevándorlás kérdése kettévágta az EPP-t. Ebben a helyzetben Orbán Viktor szerint a kormányfők szerepe fel fog értékelődni a pártokhoz képest, és ennek legmarkánsabb jele a visegrádi négyek megerősödése, amelynek keretein belül négy olyan miniszterelnök működik együtt, akik négy különböző pártcsalád tagjai.

A magyar ellenzékkel kapcsolatban azt mondta, hogy kormányukat egymás után háromszor
velemenyezd, 2019. május 25. szombat, 09:10
Orbán Viktor: Európának át kellene vennie az osztrák modellt, amelyben a jobbközép a jobboldallal működik együt
lehetőségeket látok. Ők ugyanis keresztény értékeket képviselnek, noha nem nevezik magukat kereszténydemokratának" - tette hozzá Orbán Viktor.

Ezzel összefüggésben a miniszterelnök beszélt Marine Le Pennek, a francia jobboldali Nemzeti Összefogás vezetőjének politikájáról is.

Franciaország világi állam, ilyen Le Pen politikája is - mondta. Nem akarják, hogy előretörjön az iszlám. Prioritást látnak a keresztény kultúrában, védik a családot és a nemzetállamot. Én ezzel szimpatizálok, de a néppártban ez kritikát vált ki, mert az EPP balra szeretne menni. Ennek két következménye lesz: először is az identitás elvesztése, másodszor pedig az, hogy gazdaságilag egy olyan szocialista Európát építenek majd, ahol elvész a nemzetközi versenyképesség. (...) Adóemelések, túlszabályozás, bürokraták siserahada és az adósságok közösségivé tétele. Az osztrákok és a németek fogják ennek az árát megfizetni" - figyelmeztetett Orbán Viktor.

A miniszterelnök beszélt az egész Európát átszövő liberális hálózatról, a
velemenyezd, 2019. május 06. hétfő, 08:31
EP-választás - Marine Le Pen örömmel látná a magyar és a lengyel kormánypártot egy közös frakcióban
Szívesen fogadjuk mindazokat, akik szerint valójában nekünk van igazunk, és csatlakozni kívánnak - emelte ki Le Pen a jobboldali populista Flamand Érdek (Vlaams Belang) brüsszeli kampányrendezvényén, elsősorban a Fideszt és a lengyel kormánypártot, a Jog és Igazságosságot (PiS) említve.

"Orbán úron áll, hogy úgy látja-e, jobban összetartozik politikailag az Európai Néppárt tagjaival, akik ellene szavaztak, akik megszavazták a migránsok kötelező áthelyezését (...), mint a miénkhez hasonló mozgalmakkal" - mondta.

A sajtótájékoztatón Le Pent megkérdezték arról, hogy pártja, illetve az olasz Liga oroszbarátsága akadályát jelentheti-e az Oroszországgal szemben hagyományosan gyanakvó és keményvonalasabb politikát támogató PiS csatlakozásának, de szerinte ez nem jelent problémát. "Ha Lengyelország nem akar szorosabb viszonyt Oroszországgal, senki nem kötelezi erre. Lehetnek ilyen, történelmi okokból eredő nézetkülönbségek, azonban nem szabadna, hogy ezek útjába álljanak egy nagy frakció
velemenyezd, 2019. május 05. vasárnap, 20:02
Orbán: egyetértünk Salvinivel, hogy Európa határait meg kell védeni a migránsinvázióval szemben
a határvédelem több mint egymilliárd euróba került Magyarországnak, ám Brüsszel semmit sem vállalt át ebből.

Ismertette azt a magyar javaslatot is, amely szerint létre kellene hozni a schengeni országok belügyminisztereiből álló új testületet, amely megkapná az Európai Bizottságtól a migrációs jogköröket.

Orbán Viktor több kérdést is kapott a pártközi együttműködésről, amellyel kapcsolatban azt mondta: Európát vagy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes erők fogják vezetni. Az Európai Néppártban (EPP) vannak bevándorláspártiak és bevándorlásellenesek is, a baloldalon csak bevándorláspártiak, a néppárttól jobbra pedig csak bevándorlásellenesek vannak - fejtette ki, jelezve, hogy a Fidesz azt szeretné, ha a néppárt a bevándorlásellenes erőkkel működne együtt, ám ez a vízió kisebbségben van a pártcsaládban.

Az, hogy a Fidesz a néppárt tagja marad-e - folytatta -, attól függ, merre fordul az EPP. Ha az EPP "összekötözi magát" a baloldallal, amely folyamatosan veszíti el az emberek támogatását,
velemenyezd, 2019. május 02. csütörtök, 19:43
Orbán Viktor a La Stampában: az Európai Néppárt működjön együtt a Salvini vezette jobboldallal!
A Paktum Salvinivel egy új Európáért című interjúban Orbán Viktor azt mondta, hogy az Európai Néppárt (EPP) öngyilkosságra készül, és "elsüllyed", ha ismét az európai baloldalhoz akarja kötni magát. Hangsúlyozta, hogy a EPP egyre sikertelenebb, egyre kevesebb néppárti miniszterelnök van Európában, és az EPP-nek májustól kevesebb mandátuma lesz. Arra a kérdésre, hogy nem a kizárás ítélete vár-e a Fideszre a néppártban, a pártelnök-miniszterelnök megjegyezte, hogy ítélettel az EPP-nek kell szembenéznie, mégpedig a választókéval.

"Ne kössük össze magunkat a baloldallal, keressünk egy másik utat, az európai jobboldallal való együttműködés útját! Nem tudjuk, Salvini milyen formációt tud majd létrehozni, de reméljük, hogy erőset. A néppártnak együtt kell működnie az európai jobboldallal" - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, hogy a Salvini vezette jobboldal és az EPP közeledésében a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországnak (FI) van kulcsszerepe.

Orbán Viktor a jelenlegi Európa
velemenyezd, 2019. május 01. szerda, 19:44
Képek, videók
Európai néppárt 2010.jpg
agica2004
2011. szeptember 12. hétfő, 15:42
Felfüggesztett-koporsó k;F
farkas1945
2010. december 11. szombat, 21:15
TV2 30 perces felfüggeszt
muhold
2008. március 09. vasárnap, 12:10
TV3 24 órás felfüggesztés
muhold
2008. február 15. péntek, 14:37
Szeretet gyakorlása
sacimama
2014. november 23. vasárnap, 09:28
Türelem gyakorlása
sacimama
2014. augusztus 18. hétfő, 14:14
ostorozás gyakorlása
orban47
2013. szeptember 26. csütörtök, 09:40
fáramászás gyakorlása
erzsikepuskas
2013. szeptember 12. csütörtök, 10:38
tua02beállitás gyakorlása
charlotteani
2008. január 09. szerda, 21:26
Kezelés gyakorlása
palls
2007. július 21. szombat, 18:08
egyoldalú
iole
2012. szeptember 16. vasárnap, 01:20
12egyoldalu.jpg
mama57
2012. június 12. kedd, 14:05
erdélyi-magyar-néppárt .jp
feviroza
2015. március 14. szombat, 13:14
2013 01 12 Néppárti csúcs
megyerimihaly
2013. január 16. szerda, 18:56
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.