Belépés
2019. május 25. szombat | 21. hét | 145. nap | 01:13 | Orbán
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
DK: Orbán hozza nyilvánosságra a néppárti politikusoknak írt levelét!
A Reuters hírügynökség csütörtökön számolt be a levélről, illetve arról, hogy írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját.

A DK frakciószóvivője erre reagálva csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányfőnek jó oka volt a levélírásra, mert az EPP-nek március 20-án kötelező szavaznia a Fideszről. Orbán Viktor pontosan tudja, hogy számára a szavazás életveszélyes, mert a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztéséhez vagy a pártcsaládból való kizárásához is vezethet - hangsúlyozta Gréczy Zsolt. A miniszterelnök "térdre rogyott" és most könyörög az Európai Néppárt általa hasznos idiótáknak nevezett tagpártjaihoz, hogy vonják vissza a kezdeményezést - tette hozzá.

Orbán Viktorról ismét világosan kiderült, hogy nem Európa erős embere, hanem "politikai celeb", akinek azért is "térden kell csúsznia", hogy pártját ne zárják ki az Európai Néppártból - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 13:41
Címkék: Orbán Viktor, Gréczy Zsolt, Európai Néppárt, Orbán Viktorról, Európai Néppártból, néppárti politikusoknak,
Kommentek
Orbán: egyetértünk Salvinivel, hogy Európa határait meg kell védeni a migránsinvázióval szemben
hangoztatta.

Hozzátette továbbá: "unjuk, hogy (...) szabad szemmel alig látható támogatottsággal rendelkező pártok oktassanak ki olyan pártokat, amelyek egyébként jelentős választói támogatással rendelkeznek a saját országukban". Megjegyezte, hogy a néppártban is ez történt a Fidesszel. Azt is hozzátette, hogy például Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt pártja Hollandiában "gyakorlatilag megszűnt létezni mint komoly párt". Az európai tisztségek azonban nem elfekvők az otthon megbukott politikusoknak - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz csatlakozik-e Salvini szövetségéhez, a miniszterelnök azt válaszolta: a magyarok maguk választják meg, milyen együttműködési formában vesznek részt. A csütörtöki budapesti Salvini-látogatást kritizáló német nyilatkozatra úgy reagált: a magyar miniszterelnök találkozott az olasz miniszterelnök-helyettessel, "több tiszteletet várunk".

"Mi keresni fogjuk az együttműködést Salvini elnök úrral látványosan, bevallottan és nyíltan" - fogalmazott,
velemenyezd, 2019. május 02. csütörtök, 19:43
Egy szövetségi bíró Washingtonban felfüggesztette Trump abortusszal kapcsolatos rendeletét
országszerte megfosztotta volna az abortuszklinikákat is működtető Planned Parenthood (Tervezett Szülőség) nevű szervezetet attól, hogy jogosult legyen állami támogatásokra.

A Planned Parenthood elnöke, Leana Wen csütörtök este közleményben dicsérte a bíró döntését, amelyről megállapította: négymillió embernek teszi lehetővé, hogy továbbra is hozzájuthasson az életmentő mell- és méhrákszűrésekhez, az AIDS-tesztekhez és az anyagilag megfizethető születésszabályozáshoz. A közlemény kiemelte, hogy a politikusoknak "abba kell hagyniuk a nők egészségügyi ellátása elleni támadásokat és inkább az orvosokkal összefogva azon kellene munkálkodniuk, hogy még több embernek tegye lehetővé a hozzáférést az egészségügyi ellátáshoz".

A bírói végzés kiterjesztése azt jelenti, hogy a kormányzat mindaddig nem léptetheti életbe a rendeletet, amíg bármely bíróságon megtámadják azt. A rendeletet a washingtoni bíróságon megtámadó Országos Családtervezési és Női Egészségügyi Szövetség elnök-vezérigazgatója, Clare Coleman
velemenyezd, 2019. április 26. péntek, 07:04
A katalán konfliktus okozta a legfeszültebb perceket a spanyol miniszterelnök-jelöltek első televíziós vitáján
"Elfogadhatatlan, hogy (...) azokkal akar lepaktálni, akik szét akarják szakítani Spanyolországot" - mondta Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke Pedro Sánchez jelenlegi szocialista kormányfőhöz intézve szavait.

Hangsúlyozta: a miniszterelnököt rajtakapták, hogy a katalán önrendelkezésről tárgyalt a nacionalistákkal. Követelte, hogy Pedro Sánchez valljon színt: valóban kegyelmet ad-e a függetlenségpárti politikusoknak, ha elítélik őket az ellenük zajló perben.

A kegyelemért cserébe mandátumokat - vette át a szót Albert Rivera az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt elnöke, aki saját szónoki pultjára helyezett egy bekeretezett fényképet, amelyen a kormányfő és Quim Torra függetlenségpárti katalán elnök látható egy tavaly decemberi megbeszélésen.

Mint mondta, Sáncheznek szüksége van a szeparatisták támogatására ahhoz, hogy kormányon maradhasson, és szerinte "nemzeti vészhelyzet", hogy a választásokon ellenzékbe küldjék a szocialistákat.

"Hazudnak!" - reagált a
velemenyezd, 2019. április 23. kedd, 07:04
Politológus: az ellenzéki pártoknak csak egyetlen üzenete hallható
A politológus elmondta, ez az üzenet szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy bármelyik ellenzéki párt jól szerepeljen.

Probléma az is, hogy jelenleg "személyiséghiányos" az ellenzék, egyedül Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének üzenetei "mennek át", de ő a saját gondjaival küszködik.

Ugyanakkor hitelességi problémái is vannak az ellenzéki pártoknak és az egyes politikusoknak - fűzte hozzá.
velemenyezd, 2019. április 18. csütörtök, 08:31
Nem a zászló a lényeg, hanem az új szelek, amik lobogtatják
kockázati tényezőként, hanem a többségi társadalom számára is kiaknázható előnyként tekintenie rájuk.

Ennek érdekében a legokosabb lépés az autonómia mihamarabbi megadása lenne, megalapozva az ehhez szükséges alkotmányos és intézményi változtatásokkal, hiszen a konfliktusok nagyrésze éppen az autonómia hiányából fakad. Hacsak nem pont a konfliktusok fenntartása a román politikai elit és a többségi társadalom érdeke.

Valami okból azonban ez az európai lépés nehézséget okoz a román politikusoknak. Talán attól tartanak, hogy nem lesz változatlan formában folytatható az eddigi kultúrkampf. Nehezebb lesz az állam és az ortodox egyház közös vállalkozásában folytatott ,,hagymakupolás honfoglalás" véghezvitele. Esetleg kisebb lesz a központi törvényhozás beleszólása bizonyos költségvetési összegek elosztásába, vagy éppen nem lesz minden választáskor előrántható a ,,magyar kártya".

De az ezzel szembeállítható előnyöket oldalakon keresztül lehetne sorolni. Vajon
menusgabor, 2019. március 22. péntek, 21:45
Bűnösnek vallotta magát a férfi, aki csőbombákat küldött amerikai demokrata politikusoknak
Az 57 éves Cesar Sayocot tavaly októberben tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy a félidős választások előtti hetekben 16 esetben küldött postán robbanószerkezeteket demokrata párti politikusoknak, köztük például Barack Obama volt elnöknek és Hillary Clinton volt külügyminiszternek, a demokraták volt elnökjelöltjének. Ilyen csomagok érkeztek a CNN hírtelevízió New York-i szerkesztőségébe, Soros György villájának postaládájába, John Biden volt alelnöknek, John Brennannak, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatójának, vagy Robert De Niro filmszínésznek is.

A szerkezetek egyike sem robbant fel, senki nem sérült meg.

A küldeményeket Sayoc több tagállamban postázta: például Kaliforniában, New Yorkban, vagy Floridában. Ötnapos országos hajsza után fogták el a floridai Plantation városkában tavaly októberben. Novemberben emeltek vádat ellene 30 rendbeli bűncselekményben, köztük tömegpusztító fegyverek alkalmazása, robbanóanyagok törvényellenes postázása és emberölési kísérletek
velemenyezd, 2019. március 22. péntek, 07:06
Ünneprontók
ünneprontók. Vagy éppenséggel ahogy most esett: önző érdekeiknek rendelik alá. Hazudnak saját magukért. Hazudnak egymásról az összefogásért.

Hazudják, hogy a Jobbik nem antiszemita vagy rasszista; hazudják, hogy az LMP huszonegyedik századi párt; hazudják, hogy a szocialisták ma már modern szociáldemokraták; és hazudják, hogy Gyurcsánynak is a ,,demokraták" közt a helye. Ahogy hazudják azt is, hogy a mindenféle politikai kalandoroknak, a pártokat, mint alsóneműt cserélgető politikusoknak is ott van a helyük az ellenzéki tüntetés színpadán. És végül hazudják, hogy az úgynevezett civil jogvédők és a mocskos szájú, de nagyon-nagyon hiteles diákok káromkodása is odavaló az ünneplő közönség elé.

Lárifári! - mondhatnánk. Ezek csak egyre hiteltelenebbé válnak, miközben mossák egymás széklettel bekent alsóját. Úgyse fognak ezek sose kormányt buktatni. Kormányozni még kevésbé. De akkor is! Nincs lárifári! Mert ezek ünneprontók, mikor gyalázkodásra, mocskolódásra és hazudozásra
menusgabor, 2019. március 15. péntek, 21:30
Képek, videók
politikusok.jpg
agica2004
2017. február 25. szombat, 17:05
Politikusok Wc-je.jpg
agica2004
2017. január 20. péntek, 17:07
Szeged-politikusok
agica2004
2014. március 24. hétfő, 16:52
Politikusok.jpg
basikele
2013. március 02. szombat, 05:31
politikusok.jpg
idgie1975
2011. április 25. hétfő, 09:39
Dómban a politikusok.jpg
agica2004
2010. október 18. hétfő, 13:16
politikusok.gif
messner
2010. május 08. szombat, 17:09
8politikusok.jpg
robisilvi
2008. január 05. szombat, 23:38
politikusok.jpg
skypper
2007. április 14. szombat, 12:30
orban_viktor_voroshads ere
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:56
orban-viktor-es-traian -ba
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:54
orban-viktor-tokes.jpg
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:53
orban-viktor-tokes-nem eth
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:51
orban_viktor_sunyiság. jpg
agica2004
2017. május 16. kedd, 19:19
orban-viktor-studio.jp g
agica2004
2017. február 10. péntek, 16:46
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.