Belépés
2020. február 16. vasárnap | 7. hét | 47. nap | 19:47 | Julianna, Lilla
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2019 - Hosszú utolérheti Egerszegit
Hosszú Katinkának így lehetősége van hetedik elsősége megszerzésére, amivel utolérheti a rekorder Egerszegi Krisztinát. A férfiaknál Liu Shaolin Sándor megvédheti címét.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke a hétfői sajtótájékoztatón jelentette be a kategóriák első három jelöltjét, s jelezte, 399 voks alapján alakult ki a sorrend.

A sportvezető most először - noha még nem a színpadon, hanem a felvezető sajtótájékoztatón - bejelentette az év szabadidős sporteseményét és az év E-sportolóját: előbbi kategóriában a Budapesti Sportszövetségek Uniójának családi sportnapja, utóbbiban Kiss Tamás kapott díjat.

Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke elmondta, hogy Carl Lewis tavalyi látogatása után idén ismét egy kilencszeres olimpiai bajnok amerikai legenda lesz a gála sztárvendége az úszó Mark Spitz személyében.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója elárulta: az év futballgóljáról döntő szavazáson a szakmai zsűri által összeállított tizes listáról a szurkolók voksolása után Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Tokmac Nguen (Ferencváros), illetve Zsóri Dániel (Debreceni VSC) Puskás-díjas találata maradt versenyben. Hozzátette, újításként a legjobb háromból ezúttal a szakmai testület választja ki a győztest.

Szabó László, a gála kreatív producere - egyben a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakk Szövetség elnöke - közölte, a produkciókban összesen 178 fellépő, köztük egy kutya, egy ötéves uszkár lép színpadra a 14 díjátadás között. A szerepet vállaló sztárok közül a Bagossy Brothers Companyt emelte ki, az erdélyi együttes a ritmikus gimnasztika válogatottal közösen áll majd színpadra. Szintén kiderült, hogy az idei ötkarikás játékokra utalva szerepet kapnak az 1964-es, tokiói olimpia hősei, illetve a versenytánc válogatott.

Az esemény keretében együttműködési megállapodást kötött az MSÚSZ és a Nemzeti Sportügynökség.

A győzteseket jövő csütörtökön, a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport-Az Év sportolója gálán hirdetik ki.

A hármas listák (ABC sorrendben):

férfiak:Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó)Michelisz Norbert (autóversenyző)Milák Kristóf (úszó)

nők:Csipes Tamara (kajakos)Hosszú Katinka (úszó)Kapás Boglárka (úszó)

csapat:FTC vízilabdacsapatGyőr női kézilabdacsapatnői jégkorong-válogatott

csapat (egyéni sportágakban):Babos Tímea, Kristina Mladenovic teniszpárosférfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltónői kajaknégyes

edzők:Danyi Gábor (kézilabda)Selmeci Attila (úszás)Varga Zsolt (vízilabda)

férfi labdarúgó:Dibusz DénesGulácsi PéterSzoboszlai Dominik

női labdarúgó:Csiszár HenriettaJakabfi ZsanettVágó Fanny

fogyatékos sportolók (a sorrend az MPB által felkért szakemberek, szakírók voksolása alapján alakul ki):

férfiak:Juhász Szebasztián (tornász)Kiss Péter Pál (kajakos)Mihálovits Tamás (atléta)

nők:Ekler Luca (atléta)Illés Fanni (úszó)Latinovics Lívia (tornász)

csapat:férfi kosárlabda-válogatott (Magyar Speciális Olimpia Szövetség)férfi labdarúgó-válogatott (Magyar Speciális Olimpia Szövetség)női kerekesszékes vívóválogatott

edző:Pruzsina István (kajak-kenu)Szabó Álmos (úszás)Szalma László (atlétika)

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. január 06. hétfő, 12:41
Címkék: Sport-Az Év, Hosszú Katinkának, Egerszegi Krisztinát, Shaolin Sándor, Szöllősi György, Budapesti Sportszövetségek Uniójának,
Kommentek
AIPS-gála - Hosszú Katinka átvette Az év európai női sportolója díjat
A díjat Charles Camenzuli, az AIPS európai elnöke adta át a háromszoros olimpiai bajnok úszónak, aki tavaly a 200 és 400 méter vegyesen aratott világbajnoki győzelmével érdemelte ki az elismerést.

A brit olimpiai bajnok atléta, Jonathan Edwards és Csisztu Zsuzsa műsorvezetésével zajló ceremónián díjazták a globális sportmédiaversenybe bekerült legjobb magyar szakembereket is. Az írott sajtó színes portré kategóriájában elismerést kapott Csurka Gergely a FINA-magazinban a kvandzsui úszó vb-n aranyérmet nyerő Milák Kristófról készített írásáért. A sportfotó sorozatok között pedig Derencsényi Istvánt - a FINA hivatalos fotósaként - díjazták, az ugyancsak a vizes vb alatt készített, A medencék csillagai című munkájáért.

A sportportréfilmek kategóriájában Tihany Viktor, az M4 Sport műsorvezető-riportere vehetett át díjat az ötszörös olimpiai aranyérmes kajakosról, Kozák Danutáról készített, Anya, a bajnok című portréfilmért, amellyel a világ tíz legjobb alkotása közé is bekerült. A fiatal - 30 év
velemenyezd, 2020. február 03. hétfő, 21:03
Infantino: a nemzetközi tornák reformja a futball globalizálását szolgálja
A sportvezető erről a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) budapesti, 83. kongresszusán beszélt hétfőn.

"A labdarúgás már most is a világ elsőszámú sportága, de az igazi topfutball csak néhány ország sajátja" - fogalmazott a FIFA-t 2016 óta irányító svájci-olasz elnök.

Kiemelte, az előző világbajnokság negyeddöntőjében hat európai és két dél-amerikai csapat szerepelt, ám szeretnének ezen változtatni.

"Olyan tornákat szeretnénk szervezni, amelyeken mindenkinek jut sikerélmény, ahol mindenki tud fejlődni, mert most a különbség folyamatosan nő az európaiak és a világ többi része között" - fogalmazott a sportdiplomata. Az a vágya - mondta -, hogy legalább tizenöt ország válogatottja esélyes legyen a világbajnoki aranyéremre, és legyen ötven olyan kiváló klubcsapat, amely egy szinten van. "Ebből persze legalább húsz európai lesz, de szeretnénk jó együtteseket Afrikában, Ázsiában és az amerikai kontinensen is" - tette hozzá.

A klubvilágbajnokság létszámbővítéséről azt mondta,
velemenyezd, 2020. február 03. hétfő, 18:22
Négy-öt érem a cél a budapesti kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon
Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ) elnöke a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, komoly sportdiplomáciai siker, hogy Magyarország éppen abban az esztendőben adhat otthont az eseménynek, amikor a sportág először szerepel a nyári olimpián.

"2020 a karate éve" - jelentette ki az elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a fiatalok, akik itt most tatamira lépnek, a két év múlva szintén Budapesten megrendezendő felnőtt világbajnokságon is sikeresek lehetnek.

"Nagyon jó az utánpótlásunk, ráadásul az eredményeink folyamatosan javulnak" - hangsúlyozta Mészáros János.

Nagy Zsigmond, a társrendező Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) ügyvezető igazgatója kijelentette: Magyarországnak közvetlen ráhatása volt arra, hogy a karate felkerült az ötkarikás játékokra. Hozzátette: a kormány és a sportvezetés tavaly 140, idén pedig 130 rangos nemzetközi esemény megrendezését támogatja. Kitért arra, hogy az utánpótlás versenyek azért is fontosak, mert a fiatalok jelentik a jövőt, majd
velemenyezd, 2020. február 03. hétfő, 13:01
Szexuális erőszakkal vádolják edzőiket volt francia műkorcsolyázónők
"Szörnyű dolgokat kezdett csinálni, egészen a szexuális visszaélésekig, és 15 éves koromban megerőszakolt. Életemben ekkor ért hozzám először férfi" - mondta el a volt sportoló a L,Obs internetes portálon közzétett videóban az Un si long silence (Oly hosszú hallgatás) című kötete megjelenése alkalmából.

Az 1978-ban országos bajnokságot nyert Gilles Beyert vádolta meg Hélene Godard is azt állítva, hogy 13 és 14 éves kora között erőszakolta meg rendszeresen. A volt korcsolyázónő Jean-Roland Racle-ot is szexuális visszaélésekkel gyanúsította meg. Anne Bruneteaux és Béatrice Dumur egy másik edzőről, Michel Lotz-ról állítja, hogy az 1980-as években, amikor 13 évesek voltak, szexuális visszaéléseket követett el sérelmükre.

Valamennyi edző tagadja a vádakat és nem kívánt a sajtómegkeresésekre reagálni.

Nem ezek az első vádak szexuális visszaélésekről a francia sportéletben.

A múlt év végén a We report elnevezésű független újságírócsoport "súlyos működési zavarokról" írt a
velemenyezd, 2020. január 29. szerda, 19:01
Letették a gödöllői vívócsarnok alapkövét
A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) honlapján olvasható beszámoló szerint az MVSZ az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által létrehozott sportlétesítmény-fejlesztési támogatásból 205 millió forinttal járult hozzá az 573 millió forint összértékű beruházáshoz.

Az eseményen részt vett és beszédet mondott Csampa Zsolt, helyettes államtitkár, az MVSZ elnöke; Sárfalvi Péter, az Emmi helyettes államtitkára és Gémesi György, Gödöllő polgármestere, az MVSZ korábbi elnöke.

A házigazdák képviseletében - az Ötvös Károly Nonprofit Sport Kft. ügyvezetőjeként - jelen volt Gémesi Csanád, a világbajnoki ezüstérmes kardcsapat gödöllői tagja, és eljöttek az eseményre válogatott társai is a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal az élen.

A honlap emlékeztetett: a Gödöllői EAC az országos pontversenyen rendre a legjobb tíz között szerepel. A komoly hagyományokkal rendelkező egyesület vívócsarnoka a tervek szerint az év végére készülhet el.
velemenyezd, 2020. január 28. kedd, 17:31
Gianni Infantino is részt vesz a budapesti AIPS-kongresszuson
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke, az AIPS európai szekciójának alelnöke az MTI-nek kedden elmondta, az olasz-svájci sportvezetővel a gála helyszínén, a Grand Hotel Budapestben tartanak pódiumbeszélgetést jövő hétfőn. Az eseményen részt vesz a nagy nemzetközi szövetségek képviselői közül Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség első embere, illetve Marius L. Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség vezetője is.

Az AIPS 83. alkalommal rendezi meg kongresszusát, Magyarország 1965, 1992 és 1999 után negyedszer lesz házigazdája az eseménynek, amelyre 110 országból 310 vendég érkezik Budapestre.

A hétfő esti gálán második alkalommal adják át az AIPS médiadíjait, 11 kategóriában hirdetnek győzteseket, akiknek személyéről egy tíztagú szakmai zsűri Budapesten hozza meg a végső döntést. Emellett az MSÚSZ díjazni fogja a legjobban szerepelt magyar pályázatokat is, valamint itt veszi át díját az AIPS által az év európai női sportolójának választott háromszoros
velemenyezd, 2020. január 28. kedd, 11:21
Jól sikerült az öttusázók edzőtábora, de többen sérülésből, betegségből lábadoznak
Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya az M4 Sport Sporthíradójában kedden elmondta, hogy Kasza Róbert megsérült Cipruson, térdfájdalma miatt a tervezettnél korábban hazautazott.

"Meg is kapta az injekcióját, kezelik, most már úgy néz ki, hogy elkezdett futni, mozogni, de nincs olyan állapotban, hogy bevállalja ezt a fedettpályás versenyt" - utalt a szerdán kezdődő, budapesti nemzetközi viadalra. A szakvezető hozzátette, a csapat hazaérkezését követően beszélt vele, és azt mondta neki Kasza, hogy nem kockáztatná az egész éves felkészülését, illetve versenyzését azzal, hogy most itt elindul.

Emlékeztetett rá, hogy Demeter Bencének is volt lábsérülése a szeptemberi, budapesti világbajnokságot követően.

"Később kezdte a felkészülést, nem tart azon a szinten, hogy most elinduljon, illetve neki már megvan a kvótája, így később fog becsatlakozni a versenyzésbe" - folytatta. Martinek még megemlítette, hogy Bereczki Richárdnak volt egy kisebb combizom-sérülése, és tudomása szerint Marosi
velemenyezd, 2020. január 28. kedd, 11:11
Szabó Tünde: az arany hétvége megmutatta mennyit jelent a hazai rendezés
"Nagyszerű érzés volt a hétvégén magyar szurkolónak lenni, hiszen sportolóink már az év elején komoly sikereket szállítottak, miután a férfi vízilabda-válogatott 21 év után lett újra Európa-bajnok, és hatalmas csatában a hölgyek is megszerezték a hazai rendezésű Eb bronzérmét" - nyilatkozta Szabó Tünde hétfőn az MTI-nek.

Az államtitkár hozzátette, a budapesti Duna Arénában rendezett vízilabda Eb közben Debrecenben, a Főnix Csarnokban a rövidpályás gyorskorcsolyázók remekeltek, és nyugodtan kijelenthető, hogy "a magyar gyorskorcsolya soha nem látott magasságokban szárnyal".

"Volt szerencsém mindkét eseményt a helyszínen megtekinteni, és ki kell emelnem, hogy a magyar szurkolók még mindig fantasztikus hangulatot tudnak varázsolni egy-egy ilyen eseményen, ebből jól látszik, hogy a magyar emberek szívükön viselik a sportolóinkat és együtt tudunk örülni az elért sikereknek" - jelentette ki Szabó Tünde.

Az államtitkár kiemelte: a magyar sport erejét mutatja, hogy nemcsak az olyan
velemenyezd, 2020. január 27. hétfő, 15:43
Képek, videók
az én sportom
magdaseppa
2008. július 17. csütörtök, 05:54
az én sportom
iceman1991
2006. október 22. vasárnap, 22:29
krisztina-egerszegi.jp g
menusgabor
2018. augusztus 17. péntek, 18:17
egerszegi_krisztina-10 24x
menusgabor
2018. augusztus 17. péntek, 18:07
Egerszegi K. 1974.08.16.j
menusgabor
2018. augusztus 17. péntek, 17:53
EGERSZEGI MÁRTA
1vargaildyko
2015. április 05. vasárnap, 14:03
EGERSZEGI MÁRTIKA
1vargaildyko
2014. december 25. csütörtök, 09:44
3 Egerszegi Krisztina.jpg
agica2004
2014. június 10. kedd, 19:30
egerszegi2000.JPG
hollyka
2014. május 26. hétfő, 18:58
Egerszegi K..jpg
agica2004
2013. augusztus 29. csütörtök, 16:22
Egerszegi Krisztina.jpg
agica2004
2013. augusztus 29. csütörtök, 16:22
Sajtótájékoztatón.jpg
kimif1
2009. október 15. csütörtök, 19:52
Sajtótájékoztatón 2.jpg
kimif1
2009. október 15. csütörtök, 19:52
Sajtotajekoztaton.jpg
kimimatiasraikkonen
2009. szeptember 24. csütörtök, 21:24
Sajtótájékoztatón :)
kittty90
2008. május 05. hétfő, 14:37
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.