Belépés
2019. június 25. kedd | 26. hét | 176. nap | 03:51 | Vilmos
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Nyíri Zoltán szerint hamarabb jött a BL-siker, mint arról álmodtak
Nyíri Zoltán az FTC ügyvezető alelnöke szerdán az MTI-nek adott exkluzív interjút, amelyben felelevenítette a "nulladik" kilométert is, amikor hat évvel ezelőtti egy őszi napon közölnie kellett a játékosokkal, hogy csak az maradjon a klubnál, aki hajlandó ingyen vízilabdázni, ugyanis az előző szakvezetés hibái miatt nem tudtak fizetést adni arra az évre.

"Akkor válogatott szintű játékosokat veszítettünk el, éppen ezért ez a mostani BL-trófea kicsit azt is jelképezi számunkra, hogy ha vannak az embernek olyan társai, akik a személyiségükkel képesek arra ösztönözni, hogy elhiggyük, van kiút, akkor a legkilátástalanabb helyzetből is fel lehet állni" - mondta Nyíri Zoltán, aki kiemelte a 2015-ben elhunyt Ambrus Tamás szerepét, illetve Kubatov Gábort, az FTC elnökét, akinek a támogatása nélkül nem szülhettek meg volna a sikerek.

Az építkezés fázisairól szólva Nyíri Zoltán elmondta, egy nehéz bennmaradás után következett egy kilencedik hely, majd a klub korábbi játékosait hozták vissza, például Katonás Gergelyt vagy Nyéki Balázst, akik azóta már a szakosztály szakmai stábjának tagjai. Érdekesség, hogy ők még perben álltak a klubbal ekkor, de amikor visszatértek, elálltak a keresetüktől. A folytatásban érkezett többek között két veterán olimpiai bajnok klasszis, Madaras Norbert és Varga Dániel, akikkel negyedik helyet szerzett, valamint Eurokupa-győzelmet aratott a gárda. Hozzájuk csatlakozott a Szolnokkal BL-győztes Varga Dénes és Vámos Márton, s az újabb Eurokupa-diadal mellett már a bajnoki címet is elhódította a gárda. Az utolsó "csomagban" szintén a Tisza-partról érkezett például Mezei Tamás és Aaron Younger.

"Nem tagadom, a Szolnokból is építkeztünk, gratulált is nekem a klub korábbi tulajdonosa, aki olyan munkát végzett, amely mintaként szolgált nekünk. Ugyanakkor több játékost mi találtunk: Vogel Somát, Jansik Szilárdot vagy éppen Pohl Zoltánt. Az érkezők pedig még jobbak lettek nálunk, elég, ha csak arra gondolok, hogy Varga Dénes az elmúlt két évben olyan játékot mutatott be itt, ami után méltán mondják rá újra, hogy ő a világ legjobb játékosa" - hangsúlyozta Nyíri Zoltán. Hozzátette, mellettük a klub komoly munkával megtalált és felépített olyan játékosokat is, mint Német Toni vagy Sedlmayer Tamás, akikben leigazolásukkor még közel sem volt annyi lehetőség, mint napjainkban.

A sportvezető elárulta, a szakosztály éves költségvetése megközelítőleg 450 millió forint, ami maximum plusz egy játékos bérével növekedhet a következő szezonra: ez azt jelenti, hogy ugyanannyi távozó lehet, mint érkező, plusz egy fővel. A klub hivatalosan csütörtökön sajtótájékoztatón jelenti majd be az érkezőket, Nyíri Zoltán ugyanakkor elmondta, az újakkal vélhetően még erősebb lesz a csapat, Varga Zsolt vezetőedzőnek sokkal több variációs lehetősége lesz. E tekintetben kiemelte a már szakosztályvezetőként dolgozó Madaras Norbertet, akit a rendkívül sikeres nemzetközi pályafutása miatt óriási tisztelet övez a világon mindenhol, és az ellenfelek ezért nagyon szívesen dolgoznak vele.

Hozzátette, az új igazolások mellett a következő szezon nagy befektetése az lesz, hogy az edzők által látottakat számokkal is alá tudják majd támasztani, ehhez pedig különböző sporttudományos technikákat, szakembereket alkalmaznak majd.

A BL-diadallal kapcsolatban Nyíri Zoltán leszögezte, ahogyan a tavalyi első bajnoki cím - amelyet idén megvédett a gárda -, ez is hamarabb jött, mint ahogyan arról álmodtak, ugyanakkor természetesen további komoly szakmai célokat szeretnének megvalósítani.

"Természetesen jövőre is szeretnénk bajnokságot nyerni, a BL-ben pedig ugyanúgy ott lenni a végelszámolásnál. Ezen kívül óriási szakmai kihívást jelentene nekünk, ha el tudnánk érni, hogy legközelebb már három-négy saját nevelésű játékossal érjünk fel a csúcsra" - mondta Nyíri Zoltán. Az utánpótlással kapcsolatban megjegyezte: a 2002/2003-as korosztályban rengeteg tehetséges játékosuk van, és bízik abban, hogy közülük két-három éven belül többen már a felnőttek között jelenthetnek riválist a mostani legjobbaknak.

Kiemelte, idén a klubban hét ifjúsági vagy serdülő korú játékos mutatkozott be, Magyarországon pedig egyedüliek abban, hogy a felnőtt, az ifjúsági és a serdülő, valamint női vonalon is a legjobb négy között volt a csapat.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 17:19
Címkék: Nyíri Zoltán, Ambrus Tamás, Kubatov Gábort, Katonás Gergelyt, Nyéki Balázst, Madaras Norbert,
Kommentek
Három-három érkező és távozó az FTC BL-győztes vízilabdacsapatánál
gólkirálya volt.

A távozók közé a két szerb olimpiai bajnok, Stefan Mitrovic és Slobodan Nikic tartozik, valamint Gór-Nagy Miklós.

"Aranyévet tart a 120 esztendős Ferencváros. Négy csapatunk is bajnok lett, ebből jelentős szerepet vállaltak a vízilabdázóink a címvédéssel, amely mindig nehezebb, mint a csúcsra jutni. Itthon egyetlen vereséget szenvedett az együttes. De csak ezután jött a csoda, a BL-diadal. Olyan polcra helyezték az FTC-t, amelyen még nem volt" - értékelte a pólósok idényét Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke, aki jelezte, a csapat jócskán túlteljesítette a célokat, mivel abban a bajnoki döntő és a BL nyolcas fináléjának elérése szerepelt.

"Csak álmaimban gondolhattam, hogy öt trófeát nyerünk" - utalt Madaras Norbert szakosztályvezető arra, hogy a magyar bajnokság és a BL mellett a csapat megnyerte a Magyar Kupát, illetve a hazai és az európai Szuperkupát is. A kétszeres olimpiai bajnok sportvezető kifejtette: ez a klub, a szakosztály, a játékosok és az edzők közös
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 07:19
A Liu és a Krueger fivérek az FTC-ben folytatják
"A legjobbak a legjobb helyen. A Ferencváros meg tudja adni a további előrelépéshez szükséges feltételeket" - jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatón Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke. Hozzátette, az egyesület 1951-ben alakította meg ezt a szakosztályt, amely 1957-ben szűnt meg. - "Büszkék vagyunk, hogy minket választottak, és azt kívánom, hogy hosszú távú legyen a kapcsolat" - folytatta.

A sportvezető az MTI érdeklődésére elmondta, a sportolók és a szakmai stáb szerződése január 31-én lejárt az MTK-nál, a megegyezés pedig hamar megszületett a felek között. Kiemelte, az FTC-t csak úgy érdekelte az átigazolás, ha nemcsak az élsportolók, hanem az utánpótlás is átjön a zöld-fehérekhez, akikhez így hatvan gyerek is átigazolt.

"Motivációs problémákkal küzdöttem az olimpiai bajnoki cím megszerzése után, nehéz volt valami újat kitalálni, ez a klubváltás is ezt szolgálja" - jelentette ki a világ- és Európa-bajnoki címmel is rendelkező Liu Shaolin Sándor, aki elárulta, ők keresték meg az FTC-t
velemenyezd, 2019. február 13. szerda, 14:51
Újra Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata változatos műfajokban mutatkozik be a háromnapos fesztiválon. Színre kerül A dzsungel könyve című musical, a Tévedések vígjátéka, valamint Hatházi András és Tom Dugdale előadása, a Tizenöt próbálkozás a színészetre. Látható lesz továbbá társulat és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház közös produkciója, a Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című kortárs darab.

Február 7-én a Szatmáriak Miskolcon kiállítással nyílik a fesztivál, melyen három szatmárnémeti képzőművész, Szemák Zsuzsa grafikus- és festőművész, Muhi Sándor grafikusművész és Nyiri Zoltán festőművész mutatja meg régebbi és friss alkotásait.

Az irodalmi programok között Kereskényi Sándor és Végh Balázs Béla irodalomtörténészek bemutatják Szatmár irodalomtörténetét, valamint kortárs szatmári költők is bemutatkoznak. Idén a zenét a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia kamarakoncertje képviseli.

A részletes program az www.mnsz.hu honlapon érhető el.
velemenyezd, 2019. február 06. szerda, 14:02
Hesz Mihályt, Szűcs Lajost és Magyar Zoltánt köszöntötték
Olimpiai bajnokok, sporttársak és a szövetségek képviselőinek jelenlétében telefonon köszöntötték Szűcs Lajost, aki egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni a hétfői eseményen.

"Nehéz bármit is mondani, hiszen a főnökömről van szó, de ilyen főnököt kívánok mindenkinek" - mondta Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára a Magyar Zoltánt méltató beszédében, majd felidézte, hogy fiatal tornász korában istenként nézett az ünnepeltre.

Magyar Zoltán edzője, Vigh László meghatottan köszöntötte egykori tanítványát, majd Nyíri Zoltán, az FTC alelnöke, operatív igazgatója azon reményét fejezte ki, hogy a klub fiatal tornászai továbbviszik a kétszeres olimpiai bajnok örökségét.

"Mindig hangoztatom és most is kiemelem, hogy a sikert nem egyedül értem el, hanem edzőmmel, aki nagyon kemény volt velem" - mondta Magyar Zoltán.

Hesz Mihályt az olimpiai ezüstérmes csapattárs, Wichmann Tamás köszöntötte, aki kiemelte az ünnepelt akaraterejét, kitartását, amely az élet minden területén
velemenyezd, 2018. december 17. hétfő, 18:22
Szirmák Botond és Mándli Fanni kapott idén Fradi Fair Play-díjat
Az Elek Gyula Arénában megtartott eseményen Kamuti Jenő, a hazai és a nemzetközi fair play bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a Ferencváros 2017-ben, a honi sportegyesületek közül elsőként hozta létre a klub fairplay-bizottságát.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója azt mondta, hogy idén háromszor annyi jelölés érkezett, mint tavaly. Hangsúlyozta, ez is azt bizonyítja, sikerült hagyományt teremteniük, majd meállapította, hogy a klubnál a díj létrehozása óta elkezdtek a fair playről beszélgetni, az edzők és a szülők ebből a szempontból is figyelik már a gyerekeket.

"A győzelemnél csak egy dolog fontosabb, az út, ahogyan eljutsz odáig. Az is lényeges, hogy a győzelmet sportszerűen, tiszta eszközökkel, becsületesen érjük el" - hangoztatta Nyíri Zoltán.

"Az Igazi Zöld-fehér Hős" elismerést Mándli Fanni triatlonista érdemelte ki, aki júliusban a veresegyházi aquatlon országos bajnokságon a verseny elején komoly lábsérülést szenvedett, de csapattársaira is gondolva nem adta fel a
velemenyezd, 2018. november 29. csütörtök, 23:22
Elkészült az Elek Gyula Aréna energetikai korszerűsítése
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) a Széchenyi 2020, Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósította meg az átalakítást, amely január közepén kezdődött, és még a téli időszak előtt elkészült.

Major János, az MNV Zrt. ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója a csütörtöki sajtóbejáráson kiemelte: a munkálatok során három fő területet céloztak meg, és az építészeti, valamint épületgépészeti átalakítások mellett a kapcsolódó villamossági fejlesztések is megtörténtek.

A főigazgató kiemelte: a rekonstrukció során nemcsak a tetőszerkezet, hanem a homlokzati, különböző technológiával készült falazatok is megfelelő szigetelést kaptak, míg az épület nyílászáróit új, kiváló hőszigetelésűekre cserélték.

Major János hangsúlyozta, hogy a légtechnikai és a teljes fűtési rendszer is megújult, és mostantól már kondenzációs kazán biztosítja a téli időszakban a megfelelő hőmérsékletet. A fejlesztések eredményeként az
velemenyezd, 2018. november 08. csütörtök, 12:42
Kubatov Gábort négy évre újraválasztották az FTC elnökének
Az FTC tájékoztatása szerint a klub népligeti kézilabdacsarnokában a tisztújító közgyűlésen arról döntöttek, kik legyenek az elnökségi tagok. Kilenc jelöltre - Bácskai János, Kökény Beatrix, Kubatov Gábor, Nyíri Zoltán, Rákosi Gyula, Rékasi Tibor, Rieb György, Sike András és Springer Miklós - lehetett szavazni, valamennyi elnökségi tagjelölt megkapta a megválasztásához szükséges szavazatot, így elnökségi tag lett.

A korábbi alelnököt, Kocsis Mátét saját kérésére nem jelölték a választáson, helyére az FTC főtámogatója, a Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor került a vezetésbe.

A délelőtti közgyűlés után az újonnan megválasztott elnökségi tagok titkos szavazással újabb négy évre Kubatov Gábort választották meg a Ferencvárosi Torna Club elnökének. Kubatov Gábor javaslatára pedig Nyíri Zoltán eddigi operatív igazgatót a klub ügyvezető alelnökének választották.
velemenyezd, 2018. október 24. szerda, 13:14
Képek, videók
SZKT-Majó- Petri Zoltán.j
agica2004
2019. május 14. kedd, 19:59
SZKV-Nemes Zoltán.jpg
agica2004
2019. május 14. kedd, 18:59
SZKT-Láda Zoltán.jpg
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:26
mága zoltán 0314_2.jpg
maroka
2019. március 14. csütörtök, 14:11
mága zoltán 0314_3.jpg
maroka
2019. március 14. csütörtök, 14:10
meszlényi zoltán0226.jpg
maroka
2019. február 26. kedd, 12:35
csaba atya és mága zoltán
maroka
2019. január 24. csütörtök, 21:38
mága zoltán0122.jpg
maroka
2019. január 22. kedd, 22:39
zoltán_józsef atya0120.jp
maroka
2019. január 21. hétfő, 12:29
20358_huszarik_zoltan_ szi
menusgabor
2019. január 06. vasárnap, 22:04
Varju Zoltán-eszmei öröks
menusgabor
2018. november 11. vasárnap, 21:43
Őszi napon-Hello.gif
margoboszi
2013. szeptember 23. hétfő, 22:27
Egy őszi , borongós napon
gashi
2008. január 12. szombat, 20:21
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.