Belépés
2019. szeptember 17. kedd | 38. hét | 260. nap | 08:53 | Zsófia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Időkapszula II. - Ötvenötödik nap
És Győr jött, középiskola. Miért pont a Rejtő Sándor Textilipari Szakközépiskola?
Igazából nem adható rá logikus válasz. Valami vonzott Győrbe, azt tudtam, hogy nem szeretnék Sopronba járni, s hogy középiskola legyen a következő állomás. A gimnáziumtól félte, ott volt nővérem példája, aki otthagyta a Széchenyit, s elment a Soproni Szőnyeggyárba dolgozni.
Lapozgattuk a felvételi tájékoztatót, s ez tetszett meg. Kínált kollégiumot, szakmát, érettségit. S egy új világ megnyílását. S azt az izgalmat, hogy 14 évesen elkezdek a magam lábára állni.
Nem is sejtettem, hogy életem legjobb választása volt. Mondom ezt annak ellenére, hogy egy évet dolgoztam a szakmámban.
Márciusban elvonatoztunk édesanyámmal Győrbe, ahol volt egy kis felvételi elbeszélgetés. Erős, jó hírű iskola volt a Rejtő Sándor Textilipari Technikum, akkor még válogathattak a jelentkezők közül.
Aztán jött a hír, hogy felvettek, majd augusztus végén egy levél, hogy egy kicsit csúszik a beköltözés, mert a kollégiumban csehszlovák menekültek vannak. 1968 augusztusa volt.
Győr, 1968. Egy 14 éves gyerek egyedül a nagyvárosban.
Az első félév nehéz volt. Sokat sírtam. Havonta egyszer mehettünk csak haza. De nem mutattam otthon, hogy visszamenni hétfőn hajnalban milyen nehéz. Szerintem anyukám tudta.
De összeszorítottam a fogamat, és nem adtam föl.
Félévkor erős hármas voltam, aztán év végére négyes. Ez alá már nem küzdöttem le magamat. Meg szoktam a kollégiumot, ami valójában nem is volt az, hisz az iskolából egy hosszú folyósóról nyílt egy fürdő és Wc, valamint egy nagy hálóterem, ahol 27-en aludtunk. Tanulni abban a teremben tanultunk, ahol nappal voltunk. Iskolaszereink a tanteremben. A folyosón mindenkinek volt egy szekrénye. Igazából az esték voltak jók, mert miénk volt az iskola, a hátsó lépcsőházzal.
A suliból gyakorlatilag nem mehettünk ki, csak hét végé. Aztán, amikor bevezették, hogy négyestől fölfelé nem volt kötelező a tanulószoba, én jártam a várost, szabadon, s sokszor reggel tanultam sétálva az első emeleti folyosón, néha rápillantva a tablókra. Negyedikre nagyon jó tanuló lettem, egy-két négyes jegy volt csupán.
Az élet a falakon kívül is lassú volt, mozi, a két forintos jeggyel, és könyvtár. Érdekes módon itt is magamra voltam hagyatkozva, hogy mi kerül a kezembe. Véletlenszerű volt a dolog. Kezdtem irodalmi lapokat forgatni, s titkokban verseket írni. A Napjainkat rendszeresen megvettem, főként azóta, hogy Ratkó Józsefre leltem, akinek sok versét közölt a lap.
A legnagyobb fordulatot magyartanárnő és férje hozta, Éva néni megtudta, hogy írogatok, elkért néhány verset, s egyik nap azt mondta: Bálint Mihály utca 8, gyere el este hozzánk.
Itt átadott a férjének, Grábics Frigyesnek, aki tudatosan adott feladatokat, városismereti vetélkedőkre készített fel. S innentől volt, aki irányt szabjon. Akkor még nem tudtam, hogy mindketten tanították Bella Sándor és Ágh István, s Győrbe költözve Frigyes bácsi 1956-ban Szigethy Attilához csatlakozott. Később őt megfosztották diplomájától, s a Hűtőházban tudott elhelyezkedni. Innét is ment nyugdíjba. Színháztörténettel foglalkozott, s mindent tudott Győrről, amit tudni kellett. Elvégezte a matematika szakot, de tanítani nem engedték. Haláláig tartottuk a kapcsolatot, a katonaság alatt rendszeresen leveleztünk.
Éva nénit pedig a textilbe helyezték, sok más '56-ban megégett tanárral. Ezért is volt olyan nagyszerű az iskola.
Persze akkor én ezt nem tudtam, azt viszont éreztem, hogy Mária néni, aki nagyszerű történelemtanár volt, valahogyan nem vonzódott a Tanácsköztársaság tanításához, s valahogyan túl finom és csodálatos teremtés volt abban a nyers világban.
De az iskola elsősorban mégis a textiles életre készített fel.
A szakma jelesei is nagyszerű tanárok voltak. Szerettem az anyag-és áruismeretet, a gyapjúfonás technológiáját. Jártuk a gyárakat. Oszkár legendás tanár volt, akit senki nem nevezett saját nevén. Ő másként tolerálta humán érdeklődésemet. Szigorral. Emberséges szigorral. Tanáraim talpig emberek voltak és nem szakbarbárok.
Egyszer minden jónak vége lesz, s elérkezik az ember a nagybetűs életbe.
Matematikából értem közepesre, a többi tárgy jeles lett. Felvételiztem a Pécsi Tanárképző Főiskolára, ahova végül nem vettek fel. Már nem emlékszem a pontszámra, de akkor húsz volt az elérhető maximum.
Szüleim közben nem lettek gazdagabbak, nőttek testvéreim is, nem is nagyon értem ma, hogyan gondoltam a továbbtanulást. De ők nem mondták, hogy menjek el dolgozni, várjak kicsit. Végül 1972. augusztus elsején beléptem a Soproni Szőnyeggyár ajtaján, 1973 szeptemberéig kártolóként dolgoztam három műszakban. Új világ kezdődött, nyers, de embert formáló és próbáló.
És verset nem is írtál?
Úgy emlékszem, nem igazán. Még csak azt tudtam biztosan, hogy tanítani szeretnék, s hogy az irodalom világát kell valahogyan kinyitni, de nehezen megy, nincsen kulcs ahhoz az élethez.
Erre az időszakra is szeretettel gondolsz vissza.
Otthon voltam, teheneink voltak, aprójószágok, ott volt az erdő, pénzt kerestem, aminek egy részét - talán az előleget - édesanyámnak adtam oda, az elszámolás az enyém volt.
Édesanyámmal megbeszéltük, hogy félreteszek havonta 400 forintot, s ha felvesznek főiskolára, ez elég lesz addig, amíg ösztöndíjat nem kapok.
A gyári munka nehéz volt, a kártológép vagy 25 méter hosszú, s ha az előfonalak leszakadnak, akkor órákig áll a gép, s a gyűrűsfonó is, ami az általam készített előfonalat sodorja fonallá. Így több ember normája ugrik. De valahogyan különös érzékem volt ahhoz, hogy mielőtt valami történt volna, leállítsam a gépet. Az újraindítás egyszerűbb volt. Meg voltak velem elégedve, s elég jól kerestem. Úgy rémli, úgy 1800 forintot is havonta.
A baj csak az volt, hogy éjszakai műszak után nem tudtam négy óránál többet aludni. Így mindig fáradt voltam.
Közben készültem a felvételire, olvastam azokat a könyveket, amelyek szakközépiskolában nem voltak kötelezők, csak gimiben. És jelentkeztem Szombathelyre, a Pécsi Tanárképző főiskola kihelyezett tagozatának könyvtár magyar szakára. Ehhez kellet csatolni munkahelyi javaslatot is, amiben az állt, hogy nem szeretnék, ha felvennének, mert olyan jó munkás vagyok.
Később tudtam meg, hogy ezen elámultak a felvételi bizottságban, mert a sablon ajánlásokhoz voltak szokva.
Nagyon nagy volt a túljelentkezés, de felvettek. Nagyon boldog voltam. Még akkor is, ha a papíron az állt, hogy egy év katonaság után kezdhetem meg főiskolai tanulmányaimat.
Az otthon eltöltött év megedzett. Akkor lettem igazán felnőtt, amikor édesanyám egy vasárnap délelőtt leugrott a rosszul megrakott szekérről, s nyílt bokatöréssel vitték be a soproni kórházba, ahol egy urológus rakta össze a lábát. Nem is sikerült jól a műtét, haláláig sántított anyám.
Vasárnap reggel édesapám engem kapacitált, hogy menjek vele, de én morogtam, nem fűlt a fogam hozzá. Szombaton is dolgoztam, ráért volna hétfőn is kimenni a mezőre. Anyám ment ki helyettem.
Főtt a leves a sparhelten, három kicsi gyerek sírt velem együtt, én bele a levesbe.
Megtanultam főzni. Kénytelen voltam, apám egyáltalán nem tudott. Összeszedtem magamat, s két hónapon át, főztem, mostam, a gyerekek segítettek, amit tudtak. Ha éjszakás voltam, Sopronban vásároltam, amíg aludtam, apám előkészítette az ebédet, ha nem volt szolgálatban. Délben fölkeltem, jöttek a gyerekek, mosogattunk, felmostunk.
De teheneink is voltak, s a háztól vitték el a tejet. A szomszéd nyolcvan éves Ágnes néni jött át fejni eleinte, de gyenge volt a keze. Apámat nem engedte az állat, úgy mondtuk, hogy nem adta le neki a tejet. Meg kellett tanulni fejni. Könnyen ment, mert engem ismertek az állatok, évekig én legeltettem etettem őket.
Zsuzsi napi húsz liter tejet is adott. Vele lelki kapcsolatban kellett lenni fejéskor. Behajtottam az istállóajtót, kimostam a farkát, lemostam a tőgyét, és beszélgettem vele. Nagyon hálás volt mindenért, de ha valaki megállt az ajtóban, nem adott egy csöpp tejet sem. Aztán néhány hónap múlva hazajött édesanyám, lassan visszatért a régi élet.
És eljött a szeptember, egy reggel megcsókoltam az ágyban fekvő édesanyámat, s elköszöntem, s mentem jelentkezni Győrbe, a vasutas kultúrházba, ahonnét kora délután bevagoníroztak bennünket, s Kalocsa felé vitt a vonat. Elkezdődött valami más, egy új élet. S egy új, másként érdekes világ nyílt ki előttem.
Egy év nem a világ!
Nem is tragédiának éltem meg, inkább lehetőségnek. Kitágult a világ előttem. Kíváncsi voltam.
Egész éjszaka fenn voltunk egy nagy helyiségben az '56-os Forradalmi Ezred laktanyájában. Válogattak közöttünk, lehetett jelentkezni. Én vártam, míg végül a maradékot 82-es aknavetősnek sorolták be. Halvány gőzöm sem volt, hogy az mi. Beöltöztünk, aztán a körletben, ahol 27-en voltunk, a hátsó falnál választottam egy felső ágyat.
Másnap elkezdődött a kiképzés. Az őrnagy elvtárs, akit nem voltam képes megkedvelni, az első nap reggelén kiválasztotta azokat, akiknek valamelyik felmenője katonatiszt volt, s őket rögtön őrmesternek nevezték ki. Mi, a hatalmon lévő munkásosztály gyermekei jók voltunk bakának.
Már homályosulnak az emlékek, de összességében rendkívül hasznosnak véltem később a katonaságot. Én kollégistaként megszoktam, hogy tekintettel kell lenni a társakra, s hogy nem vagyunk egyedül. Ezt sokan - egyke gyermekként - nagyon nehezen tanulták meg.
Az étel szörnyű volt, a mákos tésztához is kenyeret ettünk. A folyamatos kiképzés megviselt, soha nem voltam sportos alkat. De egy idő után szabadidőmben lementem futni, könyvtárba jártam, s beszélgettünk egymással.
Mivel mindnyájan előfelvételisek voltunk, sokat beszéltünk irodalomról, könyvekről.
Itt kezdődött el valami. Itt jutottam társaim révén értékes irodalomhoz. Készült egy hosszú lista, amihez mindenki hozzáírt, megbeszéltük, s elkezdtük olvasni a könyveket. Knut Hamsun Éhség című könyvét soha nem olvastam el volna, ha nem ajánlják. S filmeket is hozattunk le, így némafilmeket a kezdetekből, s a harmincas évekből. Ehhez kaptunk engedélyt. Rádió csak a központi volt, a hírektől el voltunk zárva.
1974. március 15-re emlékszem, nem engedtek ki bennünket a körletből, egy tiszt állt az ajtóban, s megtiltotta, hogy a könyvtárba menjek. Akkor voltak Pesten a kokárdás tüntetések, de mi ezekről sem tudtunk.
Itt már próbálkoztam versírással, de szerencsére ezek eltűntek. Nem voltam birtokába a versírás ismeretének, csak a vágy élt bennem.
Végül emberpróbáló évnek gondolom azt az egy évet, de nem haszontalannak. Az emberré válás tanulásának a folyamatához hozzátartozott.
sandrapolke, 2019. január 18. péntek, 09:29
Címkék: Időkapszula II, Rejtő Sándor Textilipari Szakközépiskola, Soproni Szőnyeggyárba, Rejtő Sándor Textilipari Technikum, Ratkó Józsefre, Bálint Mihály,
Kommentek
2018. évi történelmi évfordulók 03. 02.
Pioneer-10 űrszondát a Naprendszer külső bolygóinak felkutatására.
1989 - 12 európai uniós tagállam megállapodása a légkört károsító gázok kibocsátásának korlátozásáról.
1998 - A Galileo űrszonda adatokat küld a Jupiter Európé holdjáról, amelyekből kiderül, hogy a jégkéreg alatt folyékony óceán található.
2004 - A kouroui űrrepülőtérről elindul a Rosetta és a Philae üstököskutató űrszondapáros.
2011 - Az Apple bemutatja az iPad2-t.
2020 - A Yahoo! időkapszula kinyitásának tervezett időpontja.

Kulturális események
Irodalmi, színházi és filmes események
1933 - New Yorkban bemutatják a King Kong című filmet.

Egyéb események
Születések
1810 - XIII. Leó pápa (+1903)
1816 - Faller Gusztáv bányatanácsos, a Selmeci Akadémia tanára (+ 1881)
1817 - Arany János magyar költő, műfordító (+ 1882)
1821 - Bérczy Károly magyar író, műfordító, újságíró (+ 1867)
1824 -
ametiszt54, 2018. március 02. péntek, 21:42
Pécs nevezetességeit bemutató 1960-as évekbeli szalvéta:
tornyot.

Időkapszulák:

2009 januárjában egy 1886-ban elhelyezett időkapszulát találtak a pécsi székesegyház egyik tornyának kereszt alatti gömbjében. Az üveghenger érméket és egy kézzel írott pergament tartalmazott. Minden darab kifogástalan állapotban került elő.[7][8] A második világháború alatt az időkapszulát tartalmazó gömb több golyótalálatot is kapott, ám az üveghenger sértetlen maradt.A Latinul írott pergamen részletesen lejegyzi a székesegyház 1882-ben kezdődött felújítását.

Az időkapszula legértékesebb darabja egy 1882-es osztrák gulden, a többi pénz magyar és osztrák ezüst és réz érme. Összesen egy papír 1 forintos, 7 osztrák gulden és 7 magyar réz krajcár.

(Forrásoldal:hu.wikipedia.org/wiki/Pécsi_bazilika_és_székesegyház)

A Szot Üdülő története (Hotel Kikelet (Mecsek SZOT üdülő))

A szálloda 1936 óta található a jelenlegi - műemlék védelem alatt álló - épületben. Építését tervpályázat előzte meg. A város a helyi
venci76, 2013. szeptember 18. szerda, 12:02
1965
Események]
Nyugat-Berlinfebruár 18. - Az Egyesült Államok meghirdeti az úgynevezett kölcsönös biztosított megsemmisítés elrettentő stratégiáját.
március 18. - Alekszej Leonov végrehajtja az első űrsétát a Voszhod-2 űrhajó fedélzetéről.
március 22. - A RMP Központi Bizottsága Nicolae Ceauşescut választja meg a 22-én elhunyt Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár utódjának.
április 6. - Az USA fellövi a világ első ,,Early Bird" elnevezésű távközlési műholdat; a világ első globális telefon, tévé és távíró-távközlési rendszereként történt kipróbálása eredményes volt.
április 7. - A szovjet és keletnémet hatóságok lezárják a Berlinbe vezető utakat egyhetes időtartamra, amikor a Német Szövetségi Köztársaság parlamentje plenáris ülést tart Nyugat-Berlinben a Kongresszusi Teremben.
április 23. - A Szovjetunió fellövi távközlési műholdját.
április 23. - Budapesten felrobbantják a Nemzeti Színház épületét.
május 8. -
errika, 2011. december 30. péntek, 08:30
Március 2.-ai évfordulók...
Együttélés néven magyar politikai mozgalom alakul Pozsonyban, Duray Miklóssal az élen.
* 1992 - A Moldovai Köztársaság az ENSZ tagja lesz.
* 1998 - A Galileo űrszonda adatokat küld a Jupiter Európa holdjáról, amelyekből kiderül, hogy a jégkéreg alatt folyékony óceán található.
* 2004 - A kouroui űrrepülőtérről elindul a Rosetta és a Philae üstököskutató űrszondapáros.
* 2008 - Elnökválasztás Oroszországban.
* 2020 - A Yahoo! időkapszula kinyitásának tervezett időpontja.

Születések

* 1810 - XIII. Leó pápa (+ 1903)
* 1817 - Arany János magyar költő, műfordító (+ 1882)
* 1821 - Bérczy Károly magyar író, műfordító, újságíró (+ 1867)
* 1824 - Bedřich Smetana cseh zeneszerző (+ 1884)
* 1833 - József Károly Lajos osztrák főherceg, magyar királyi herceg, lovassági tábornok, a Magyar Királyi Honvédség főparancsnoka (+ 1905)
* 1862 -
skorpiolilike, 2011. március 10. csütörtök, 05:02
Szeptember 23-ai évforduló...
Szeptember 23. az év 266. (szökőévben 267.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 99 nap van hátra.

Névnapok: Tekla, Ila, Ildikó, Ilona, Ilonka, Ilus, Krizosztom, Lina, Linett, Linetta, Líviusz, Őszike, Telma

Események

* 1122 - A wormsi konkordátum értelmében V. Henrik német-római császár elismeri az egyház jogát arra, hogy a főpapokat az illetékes egyházi testületek választhassák meg.
* 1846 - Először figyelik meg a Neptunusz bolygót. (Érdekes egybeesés, hogy ugyanezen a napon halt meg 1877-ben Urbain J. J. Leverrier, akinek számításai alapján Johann Gottfried Galle csillagász felfedezte a Neptunuszt).
* 1848 - Jellasics tábornokkal való eredménytelen tárgyalásai után István főherceg Bécsbe távozik, és lemond nádori tisztéről.
* 1889 - Fusajiro Yamauchi megalapítja a Nintendot
* 1923 -
skorpiolilike, 2010. szeptember 24. péntek, 08:14
Szeptember 23. évfordulók mára
Szeptember 23. az év 266. (szökőévben 267.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 99 nap van hátra.

Névnapok: Tekla, Ila, Ildikó, Ilona, Ilonka, Ilus, Krizosztom, Lina, Linett, Linetta, Líviusz, Őszike, Telma

Események

* 1122 - A wormsi konkordátum értelmében V. Henrik német-római császár elismeri az egyház jogát arra, hogy a főpapokat az illetékes egyházi testületek választhassák meg.
* 1846 - Először figyelik meg a Neptunusz bolygót. (Érdekes egybeesés, hogy ugyanezen a napon halt meg 1877-ben Urbain J. J. Leverrier, akinek számításai alapján Johann Gottfried Galle csillagász felfedezte a Neptunuszt).
* 1848 - Jellasics tábornokkal való eredménytelen tárgyalásai után István főherceg Bécsbe távozik, és lemond nádori tisztéről.
* 1889 - Fusajiro Yamauchi megalapítja a Nintendot
* 1923 - Primo de Rivera katonai diktatúrát vezet be Spanyolországban.
* 1924 - Az I. Filatelista Nap
schuro, 2010. szeptember 23. csütörtök, 09:40
Március 2. Évfordulók mára
Uniós tagállam megállapodása a légkört károsító gázok kibocsátásának korlátozásáról.
* 1990 - Együttélés néven magyar politikai mozgalom alakul Pozsonyban, Duray Miklóssal az élen.
* 1992 - A Moldovai Köztársaság az ENSZ tagja lesz.
* 1998 - A Galileo űrszonda adatokat küld a Jupiter Európa holdjáról, amelyekből kiderül, hogy a jégkéreg alatt folyékony óceán található.
* 2008 - Elnökválasztás Oroszországban.
* 2020 - A Yahoo! időkapszula kinyitásának tervezett időpontja.

Születések

* 1810 - XIII. Leó pápa (+ 1903)
* 1817 - Arany János magyar költő, műfordító (+ 1882)
* 1821 - Bérczy Károly magyar író, műfordító, újságíró (+ 1867)
* 1824 - Bedřich Smetana cseh zeneszerző (+ 1884)
* 1833 - József Károly Lajos osztrák főherceg, magyar királyi herceg, lovassági tábornok, a Magyar Királyi Honvédség főparancsnoka (+ 1905)
* 1862 -
schuro, 2010. március 02. kedd, 08:08
Képek, videók
idokapszula05.jpg
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:36
idokapszula04.jpg
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:35
idokapszula03.jpg
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:35
idokapszula01.jpg
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:35
Időkapszula
mecsery
2012. január 10. kedd, 22:20
időkapszula
rozsa123
2010. április 14. szerda, 23:43
Böbétöl a következö hétre
csalogany13
2014. október 06. hétfő, 20:10
És jött a következő mese.
kismotor
2013. január 03. csütörtök, 14:22
Következő nekünk..jpg
mailona
2012. május 31. csütörtök, 16:26
Következő ..jpg
mailona
2012. május 28. hétfő, 17:43
következő otthonom.jpg
dnemethk
2012. február 20. hétfő, 16:49
kepregeny a következő poé
sarkadykati
2012. február 11. szombat, 04:53
01-kenguruk következo 25k
tvnati
2011. október 30. vasárnap, 11:35
ki lesz a következő?
orban47
2011. július 22. péntek, 07:52
Jenő a következő az unoká
ancsa6310
2011. február 14. hétfő, 15:05
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.