Belépés
2020. április 06. hétfő | 15. hét | 97. nap | 04:42 | Vilmos, Bíborka
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Felhatalmazta a szlovén parlament Janez Jansát a kormányalakításra
A miniszterelnök-jelöltet a 90 tagú szlovén törvényhozás jelen lévő tagjai közül 52-en támogatták, és 31-en ellene szavaztak.

Jansa ezzel felhatalmazást kapott a kormányalakításra. Az új kormánykoalíciót várhatóan alkotó négy párt - a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS), a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi), a Modern Közép Párt (SMC) és a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) - összesen 48 parlamenti képviselővel rendelkezik a törvényhozásban.

Jansának 15 nap áll rendelkezésére, hogy miniszter-jelöltjeit a parlament elé terjessze.

A politikus a parlamenti vita előtt, még a délelőtt folyamán felszólalásában elmondta: ajtajuk továbbra is nyitva áll azok előtt, aki együtt szeretnének működni.

"Nem ígérek csodákat, csak munkát és erőfeszítéseket a közös jóért" - hangsúlyozta.

A leendő kormány főbb programjai között említette az adminisztratív és bürokratikus akadályokat megszüntetését, valamint a befektetési kedv növelését Szlovéniában.

Ami a demográfiai helyzetet és a fenntartható fejlődést illeti Jansa úgy vélte: a migráció nem megoldás a problémára, ha azt nem kíséri megfelelő integráció és asszimiláció. "Azok, akik hozzánk jönnek, nem számíthatnak arra, hogy mi alkalmazkodunk hozzájuk, mi várjuk el tőlük, hogy elfogadják kultúránkat és viselkedésformánkat" - mondta.

A biztonsággal kapcsolatban jelezte: a jobbközép kormány szigorít a menekültügyi eljárásokon, megerősíti a rendőrséget és visszaállítja a sorkatonaságot hat hónapra.

Jansa 27 éve áll pártja élén. A 62 éves politikus 1990 óta a szlovén parlament tagja. 1991-ben kulcsfontosságú szerepe volt Szlovénia függetlenségének kivívásában, majd az ország védelmében. Legnagyobb győzelmét eddig 2004-ben aratta: az akkori parlamenti választásokon 29 százalékot szerzett. A Szlovén Néppárttal (SLS), a DeSUS-al és az NSi-vel miniszterelnökként kitöltötte a mandátumát. Szlovénia ez idő alatt gazdaságilag sokat fejlődött, és az ország sikeresen bevezette az eurót is. A 2008-as parlamenti választásokon ellenzékbe szorult, 2012-ben pedig ismét miniszterelnöknek választották. Habár a 2011-ben tartott választásokon a baloldal győzött, nem tudott kormányt alakítani, ezért másodszor Jansát jelölte kormányfőnek Danilo Türk akkori államfő. A kormány mindössze másfél évig működött, ugyanis a parlament megszavazta az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. Az SDS csak a 2018. június eleji általános választásokon tudott ismét nyerni, 25 mandátumot szerezve, de nem tudott kormányt alakítani. Ezt követően, augusztus elején a második helyen befutott Marjan Sarec Pártja(LMS) elnökét, Sarecet választotta meg miniszterelnök-jelöltnek a szlovén parlament. Az általa alakított ötpárti koalíció azért állt össze, hogy megakadályozza Janez Jansát a kormányalakításban, és mindvégig kisebbségben kormányzott.

Az előző kormányfő, Marjan Sarec egy hónappal ezelőtt, koalíciós nézeteltérésekre hivatkozva mondott le.

Az új, átmeneti kormány, miután megerősítést kap a parlamentben, a 2022-ben esedékes következő parlamenti választásokig marad hivatalban.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. március 03. kedd, 18:41
Címkék: Janez Jansát, Szlovén Demokrata Párt, Modern Közép Párt, Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja, Szlovén Néppárttal, Danilo Türk,
Kommentek
Az SDS hitelrontás miatt pert indított a szlovén ügyvezető kormányfő ellen
mások perelnek.

Sarec január végén rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be lemondását koalíciós nézeteltérésekre hivatkozva.

A 2018. június eleji általános választásokon az SDS nyert, 25 mandátumot szerezve a 90 tagú törvényhozásban, de nem tudott kormányt alakítani. Ezt követően, augusztus elején a második helyen befutott LMS elnökét, Sarecet választotta meg miniszterelnök-jelöltnek a szlovén parlament. Az általa alakított ötpárti koalíció, amely azért állt össze, hogy megakadályozza Janez Jansát a kormányalakításban, két évig kormányzott kisebbségben.

Sarec lemondását követően Jansa megállapodott egy új átmeneti kormány létrehozásáról az LMS két koalíciós partnerével - a Modern Közép Párttal (SMC) és a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártjával (DeSUS) -, valamint az ellenzéki kereszténydemokrata Új Szlovéniával (NSi).

Jansát március 3-án felhatalmazta a parlament az új kormány felállítására. A héten hallgatták meg az illetékes biztosságok a miniszter-jelölteket, a kormányról
velemenyezd, 2020. március 11. szerda, 16:53
Kilépett az általa alapított pártból Miro Cerar volt szlovén miniszterelnök
maradt.

Cerar már 2018-ban kizárta annak lehetőségét, hogy koalícióra lépjen Janez Jansa volt miniszterelnökkel, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökével, bár a 2018. június eleji általános választásokon az SDS nyert, 25 mandátumot szerezve. Ezt követően, augusztus elején a szlovén parlament a második helyen befutott LMS (Marjan Sarec Pártja) elnökét, Marjan Sarecet választotta meg miniszterelnök-jelöltnek. Az általa alakított ötpárti koalíció azért állt össze, hogy megakadályozza Janez Jansát a kormányalakításban, és mindvégig kisebbségben kormányzott.

Sarec koalíciós nézeteltérésekre hivatkozott, amikor egy hónapja lemondott, és új választások kiírását kezdeményezte.

Mindazonáltal az SDS, valamint a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi), továbbá Marjan Sarec kisebbségi kormányának két koalíciós partnere, a SMC és a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) megállapodott egy új kormány létrehozásáról, amelyről kedden szavaz a parlament. A négypárti koalíció összesen 48
velemenyezd, 2020. március 02. hétfő, 13:32
A biztonság a legfőbb prioritás az új szlovén jobbközép kormány koalíciós megállapodásában
Ljubljana kiszivárgott hírek szerint lobbizott a bíróságon a számára kedvező döntés elérése érdekében.

A koalíció a gazdaság igényei alapján bővítené a szlovén diplomáciai hálózatot - írták a szerződésben, amelyben az eddiginél nagyobb teret kapott a diaszpóra helyzete. Az új kormány azt tervezi, hogy folytatja az etnikai szlovénok hazatelepítését Venezuelából, valamint megkönnyítik az állampolgársági visszahonosítási eljárást.

Borut Pahor szlovén államfő szerdán bízta meg hivatalosan is Janez Jansát kormányalakítással, miután a négy párt megállapodott egy új jobbközép kormány létrehozásáról. Az SDS, valamint a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi), továbbá Marjan Sarec kisebbségi kormányának két koalíciós partnere, a Modern Közép Párt (SMC) és a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) összesen 48 parlamenti képviselővel rendelkezik a 90 fős parlamentben. A szlovén országgyűlésnek legkésőbb jövő héten szavaznia kell Jansa megválasztásáról.

Marjan Sarec ügyvezető kormányfő január
velemenyezd, 2020. február 28. péntek, 10:21
Szlovén kormányalakítás - Az államfő hivatalosan is Janez Jansát jelölte miniszterelnöknek
A parlamentnek legkésőbb hét napon belül szavaznia kell Jansa megválasztásáról.

Az SDS, valamint a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi), továbbá Marjan Sarec kisebbségi kormányának két koalíciós partnere, a Modern Közép Párt (SMC) és a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) összesen 48 parlamenti képviselővel rendelkezik a 90 fős parlamentben, ami kényelmes többsége jelent. A jobbközép kormányt támogathatja továbbá a két kisebbségi - a magyar és az olasz - képviselő, valamint néhány független honatya is.

Jansa a sajtónak úgy nyilatkozott: a koalíciós megállapodás bebizonyította, hogy a négy párt hajlandó kompromisszumos megoldásokra, és azon fog dolgozni, hogy kezelje a Szlovénia előtt álló sürgősebb kérdéseket. Ugyanakkor elismerte: nem tudnak majd mindent teljesíteni az elkövetkező két és fél évben, amennyi még hátravan a következő választásokig.

Pahor örömének adott hangot, hogy a politikai válság nem tartott túl sokáig. Marjan Sarec kormányfő január végén mondott
velemenyezd, 2020. február 26. szerda, 16:01
Szlovén kormányalakítás - Janez Jansát jelölheti miniszterelnöknek Borut Pahor államfő
Danijel Krivec, az SDS parlamenti frakciójának elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: pártja, valamint a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi), továbbá Marjan Sarec kisebbségi kormányának két koalíciós partnere, a Modern Közép Párt (SMC) és a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Párt (DeSUS) az elmúlt hetekben megegyezésre jutott egy új átmeneti kormány létrehozásáról.

"Az államfőnek a konzultáció során közvetítettem közös javaslatunkat, miszerint Janez Jansát jelölje kormányfőnek, valamint tájékoztattam őt a tárgyalások eddigi eredményéről" - mondta.

Hozzátette: az új kormány lehetséges partnerei még hétfőn jóváhagyták a koalíciós szerződést, amelyről kedden este hoznak végleges döntést a pártok döntéshozó testületei.

Igor Zorcic, az SMS frakcióvezetője a konzultáció utána a sajtónak azt mondta: a párt jelenlegi tíz parlamenti képviselője kielégítőnek tartja a megegyezést. Hasonlóan nyilatkoztak az NSi és a DeSUS képviselői is.

Sajtóinformációk szerint az új kormányban a legtöbb
velemenyezd, 2020. február 25. kedd, 22:15
Erdélyi magyar emlékezetpolitikai diskurzust akarnak a temesvári forradalom évfordulójának szervezői
eseményeinek helyszíne a belvárosi református templom lesz, ahol csütörtökön, december 12-én egyházi szimpóziumot tartanak. Vasárnap Tőkés László volt királyhágómelléki és Erdélyi Géza volt felvidéki püspök tartja az évfordulós istentiszteletet, hétfőn este pedig Bordos László Zsolt fényjátékát vetítik az épületre.

Az évfordulón az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform társszervezésében tartanak nemzetközi konferenciát Az út a szabadság felé címen, amelyre Temesvárra várják többek között Janez Jansát, Szlovénia rendszerváltó miniszterelnökét és Lord David Altont, a brit felsőház tagját.

December 14-én, szombaton a Duna Művészegyüttes erre az alkalomra készített előadását tekintheti meg a közönség egy gálaest keretében.

December 15-én, vasárnap délután felavatják a Makovecz Imre tervei alapján immár húsz éve épülő Új Ezredév Református Központ főépületét. Az ünnepi istentiszteletet követően a Muzsikás együttes lép fel a templomban.

Amint Toró T. Tibor fogalmazott, a református
velemenyezd, 2019. december 02. hétfő, 13:41
Évértékelő - Sztrájkok, választások és hónapokig húzódó koalíciós tárgyalások jegyében telt az év Szlovéniában
alakult Szlovéniában, a választásokon a második helyen befutott Marjan Sarec vezetésével. Novemberben helyhatósági választásokat is tartottak az országban, amelynek eredménye hasonló volt a parlamenti választásokéhoz: a jobboldali ellenzéki pártok és a függetlenek voltak a legeredményesebbek. A közvélemény-kutatások az év végén is azt mutatták, hogy Janez Jansa pártja toronymagasan vezet a népszerűségi listákon a többi párthoz, nagyobb a támogatottsága Marjan Sarec kormányfő pártjánál (LMS) is.

Jansát a legtöbb párt a bevándorlásellenes politikája miatt utasította el, és ezért nem volt hajlandó tárgyalni vagy koalícióra lépni vele. Szlovéniát továbbra is érinti a migrációs válság, a határsértések mindennaposak. Ljubljanának emiatt több vitája is volt Zágrábbal. Szlovénia felrótta Horvátországnak, hogy nem védi hatékonyan a boszniai-horvát határt (havonta átlagosan ezer migránst tartóztattak fel a szlovén hatóságok illegális határátlépés közben a horvát-szlovén határon). Szlovénia az év elején folytatta
velemenyezd, 2018. december 30. vasárnap, 08:10
Képek, videók
Szent Arnold Janssen
sacimama
2015. március 03. kedd, 22:31
Famke Janssen
gabris808
2012. szeptember 03. hétfő, 21:52
Famke Janssen 42.jpg
farkas1945
2011. február 28. hétfő, 17:24
famke_janssen_16.jpg
cicuska40
2010. szeptember 10. péntek, 18:12
Janssen_Famke003.jpg
biharijudit
2009. május 28. csütörtök, 19:23
Janssen_Famke003.jpg
szarvak
2009. január 14. szerda, 09:33
Janssen.jpg
harry90
2008. október 09. csütörtök, 01:21
Famke Janssen.jpg
magdaseppa
2008. május 03. szombat, 13:01
Famke Janssen.jpg
szakalyj
2008. március 26. szerda, 09:26
Joy, Jansen és Panna
jutka73
2008. március 05. szerda, 21:55
Jansen most kapja a kark
jutka73
2008. március 05. szerda, 21:51
Parlament.jpg
menusgabor
2019. február 27. szerda, 20:54
Parlament Budapest
eva6
2019. február 16. szombat, 14:53
Parlament.jpg
sz719eszter
2018. december 24. hétfő, 18:29
kereszt a parlamenten0820
maroka
2018. augusztus 20. hétfő, 16:16
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.