Belépés
2020. július 14. kedd | 29. hét | 196. nap | 04:15 | Örs, Stella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A szakágvezető szerint sikeres évet zártak a hazai gyorsaságimotorosok
A szakember pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy bár a sportág nem került az állam által támogatottak közé, s a saját lábán kellett megállnia, ennek ellenére a szlovák szövetséggel második éve folytatott együttműködésnek köszönhetően nemcsak a magyar, hanem az IMRC bajnokságot is megrendezte. Utóbbiban a magyarok mellett cseh, szlovák, román és lengyel motorosok indultak.

"Ebben az évben hatfordulós nemzeti bajnokságot rendeztünk hétvégenként két-két futammal hazai, cseh és szlovák pályákon" - összegzett Fekete János, aki hozzátette, nagy öröm volt a számukra, hogy a versenyzők két év után visszatérhettek a Hungaroringre. "Sokat jelentett ez a hazai motorosok számára, Mogyoródon szinte minden magyar versenyző rajthoz is állt, köztük a sportág egyetlen világbajnoka, Talmácsi Gábor, valamint egyetlen Európa-bajnoka, Győrfi Alen".

A szakágvezető megemlékezett a tragikus körülmények között elhunyt Rosivall Ágostonról is, aki a Superstock 1000-es kategóriában posztumusz bajnoki címet nyert. A versenyző egy moszkvai tesztelés során technikai hiba miatt súlyos balesetet szenvedett, két héttel később pedig belehalt sérüléseibe.

"Szomorú, ugyanakkor felemelő érzés volt látni, ahogy a motorosok megemlékeztek róla a következő bajnoki futamon, a Slovakiaringen".

Fekete János kiemelte Gyutai Adrián szereplését, aki az Alpok-Adria sorozatban a 125 kcm-es kategóriában tavaly megnyert bajnoki címe után idén Superstock 600-ban országos bajnokságot nyert, az Alpok-Adriában és az IMRC-ben második lett, az Eb-n pedig a pontszerző, 14. helyen végzett. Az ob harmadik kategóriájában, Superbike-ban Sárkány Dezsőé lett a bajnoki cím.

A sportvezető kitért a Superbike-vb különböző kategóriáiban indult magyar versenyzőkre is, kiemelte a European Junior Cup összetettjében hatodikként zárt Sebestyén Pétert és a 12. helyen végzett Bódis Richárdot.

"Ők ketten Gyutai Adriánnal kiegészülve adhatják majd a magyar motorsport reményteljes nemzetközi szereplésének jövőjét, hozzájuk a már rutinosnak számító Győrfi Alen, Németh Balázs és Tóth Imre, valamint a még mindig csak 21 éves Juhász Dávid csatlakozhat" - jelentette ki a szakágvezető.

Fekete János elárulta, jövőre a tervek szerint ismét a szlovák szövetséggel közösen rendezik meg a magyar és az IMRC bajnokságot, ezúttal azonban az Alpok-Adria sorozathoz csatlakozva.

"A tárgyalások még folynak, de az eddigi megbeszélések bizakodással töltenek el, remélem, hogy 2014-ben az ideinél is sikeresebb szezonunk lesz".

Forrás: MTI
velemenyezd, 2013. október 25. péntek, 18:26
Címkék: Fekete János, Talmácsi Gábor, Győrfi Alen, Rosivall Ágostonról, Gyutai Adrián, Superbike-ban Sárkány Dezsőé,
Kommentek
Tokió 2020 - Újra edzésben a női tőrözők
magukban.

"Most reménykedünk, hogy 2021-ben azért lesz olimpia, mert én kicsit tartok tőle, hogy ez még nem száz százalék" - folytatta.

A magyar tőrválogatott Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra összeállításban harcolta ki február végén, a szakág utolsó kvalifikációs versenyén a tokiói kvótát, és az idény korábbi szakaszában is ebben az összeállításban szerepelt. A válogatási elvek szerint ugyanakkor csak a hazai ranglistaelső helye biztos a csapatban, a többi helyről a szakágvezető javaslatára az elnökség dönt. A világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok Mohamed Aida időközben jelezte, nem tett le arról, hogy - a magyar sportolók közül elsőként - hetedik olimpiáján is elindulhasson, s május elején úgy nyilatkozott, nem szereti a bizonytalanságot és sorsát más döntésétől függővé tenni, ezért szeretne a hazai ranglistán első lenni.

Az erre vonatkozó kérdésre Kreiss Fanni úgy reagált: nem gondolja, hogy rá veszélyes lenne. Emlékeztetett arra, hogy a
velemenyezd, 2020. június 05. péntek, 18:23
MLSZ - Barczi Róbert az új sportigazgató, Kiss László a női szakágvezető
Az MLSZ pénteken honlapján jelentette be a változásokat. A szövetség kiemelte, a 2015-től az MLSZ versenyigazgatójaként dolgozó Barczi a "hazai labdarúgásban betöltött vezetői munkaköreinek köszönhetően sokrétű sportvezetői tapasztalattal rendelkezik" és eddigi posztjának köszönhetően rálátása van a hazai felnőtt- és utánpótlásfutballra.

"Az MLSZ elnöksége által az elmúlt években megteremtett alapot kell felhasználni arra, hogy egy szemléletváltással új irányba mozduljon el a labdarúgásunk" - nyilatkozta a honlapnak az új sportigazgató, külön kiemelve, hogy minden futballért tenni akaró emberrel szeretne együtt dolgozni. - "A futballközösség minden tudására és tapasztalatára szükség van, leginkább az utánpótlás terén, ahol igazi fordulatra van szükség."

Barczi Róbert arról is beszélt, hogy a generációváltáson átesett szakmai bizottság komoly szellemi hátteret biztosít majd a munkához és a bizottságban dolgozó Fehér Csaba, korábbi válogatott labdarúgó lesz a közvetlen segítője.

"Szeretném,
velemenyezd, 2020. május 08. péntek, 14:01
Mohamed Aida megcélozza a hazai ranglista első helyét
lendüljek. Azt viszont már idén is bizonyítottam, hogy ebben a sportágban sok minden fejben dől el" - mondta.

Az UTE sportolója kiemelte, tapasztalata mindenképpen az előnyére válhat, lévén a megfelelő kondíció és forma visszaszerzése mellett nagyon sok múlik azon, hogy egy vívó miként áll oda a feladathoz, és arra mentálisan mennyire felkészült.

Emlékeztetett, a már tokiói kvalifikációval rendelkező magyar csapatban csak a hazai ranglista vezetőjének biztos a pozíciója, a többi helyről a szakágvezető edző, Feczer Viktor javaslatára az elnökség dönt. A ranglistán jelenleg stabilan második Mohamed kiemelte, miután nem szereti a bizonytalanságot, és sorsát más döntésétől függővé tenni, szeretne a hazai ranglistán első lenni.

Mohamed Aida szerint jó döntés született, hogy a világjárvány miatt egy évvel elhalasztották az olimpiát, mert hozzá hasonlóan minden sportoló felkészülése akadályozott, és azt sem látni, hol van pontosan a vége, a sportélet mikor áll majd vissza a normál
velemenyezd, 2020. május 01. péntek, 17:01
Koronavírus/Paralimpia 2020 - Törölték a további kvótaszerző versenyeket kerekesszékes vívásban
A Nemzetközi Kerekesszékes és Amputált Sportolói Szövetség (IWAS) döntése értelmében elmarad a Sao Pauló-i világkupa, amely a jövő héten lett volna, valamint az összes kontinensbajnokság, köztük a május végére kiírt londoni Eb is.

Nemcsik Zsolt szakágvezető arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az IWAS kerekesszékes vívóbizottsága most a jelenlegi állás szerinti kvalifikációs helyek kiosztásán dolgozik, és a számítási módról március 12-e utánra ígért további információkat.

A február közepén rendezett egri világkupa előtt a szakágvezető úgy nyilatkozott, hogy hétfős paralimpiai csapattal számol, öt versenyzőnek már nincs félnivalója, kettőnek viszont még tennie kell a kvótáért.

Az MTI-nek kedden azt mondta, az egri vk-n elért eredményekkel alapvetően nem változott a helyzet, így a versenyek törlése nem kedvező. Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Hajmási Éva, Mező Boglárka és Osváth Richárd helye a paralimpiai mezőnyben szerinte gyakorlatilag biztos, Dani Gyöngyié és Tarjányi Istváné viszont
velemenyezd, 2020. március 03. kedd, 14:01
Kerekesszékes vívó-vk - Nyolc éremmel zártak a magyarok Egerben
Az utolsó napon csapatversenyeket rendeztek. A világbajnoki címvédő női tőregyüttes - Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka összeállításban - harmadik, míg a Göttlinger Dániel, Osváth Richárd, Tarjányi István, Zsolnai Sándor alkotta férfi kardválogatott negyedik lett.

A legeredményesebb magyar vívó Osváth Richárd (A kategória) volt, aki kard és tőr egyéniben is győzött. Párbajtőrben Veres Amarilla (A) második, Krajnyák Zsuzsanna (A) harmadik lett, és ugyancsak bronzérmet nyert kardban Mező Boglárka (B) és Tarjányi István (B), valamint tőrben Hajmási Éva (A).

A másfél éven át tartó paralimpiai kvalifikációs sorozatból az egri után már csak két állomás van hátra: a következő vk Sao Paulóban, majd az Európa-bajnokság. Nemcsik Zsolt szakágvezető az egri viadal előtt úgy fogalmazott: hét magyar tokiói résztvevővel számol, közülük ötnek biztos a helye.
velemenyezd, 2020. február 16. vasárnap, 15:02
Kerekesszékes vívó-vk - Újabb két magyar érem Egerben
Női tőrben (A kategória) Hajmási Éva harmadik lett - ugyanitt Krajnyák Zsuzsanna ötödikként zárt -, férfi kardban pedig Tarjányi István (B) végzett a harmadik helyen.

Hajmási az elődöntőben az ukrán Natalija Morkvicstól kapott ki 15-12-re, Tarjányi pedig a legjobb négy között a későbbi győztes lengyel Adrian Castrótól szenvedett 15-5-ös vereséget.

A női tőrözők B kategóriájában Dani Gyöngyi hetedik lett.

A hazai vívók csütörtökön egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot, pénteken pedig egy aranyat és egy bronzot gyűjtöttek. A két győzelmet Osváth Richárd (A) harcolta ki kardban és tőrben. A viadal vasárnap csapatversenyekkel zárul.

A másfél éven át tartó paralimpiai kvalifikációs sorozatból az egrivel együtt három állomás van hátra. A mostani viadal után lesz még egy Sao Paulóban, majd következik az Európa-bajnokság. Nemcsik Zsolt szakágvezető hét magyar tokiói résztvevővel számol, közülük ötnek már biztos a helye.
velemenyezd, 2020. február 15. szombat, 23:21
Cselgáncs ob - Salánki, Gercsák és Sipőcz is ob-arannyal melegített a párizsi Grand Slamre
Farkas Szilviát verte a 78 kilogrammos döntőben, az ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gercsák a ceglédi Sági Nikolettnél bizonyult jobbnak a 70 kilós fináléban, míg a tavalyi, budapesti Grand Prix-n harmadik - és még csak 18 éves - Sipőcz a ceglédi Árvai Pétert győzte le a +100 kilós végjátékban. Jövő hétvégén mindhárman a párizsi Grand Slam-viadalon lépnek majd tatamira.

"Jobbára fiatalok indultak az ob-n, és megmutatták, hogy lehet rájuk számítani" - összegzett az MTI-nek Nagy András szakágvezető.

Eredmények:

férfiak:

---------

60 kg (14 induló):1. Feczkó Csanád (Rákosvidéke-Hajtós DSE)2. Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC)3. Farkas Bence (Rákosvidéke-Hajtós DSE) és Vida András (Győri AC)

66 kg (14 induló):1. Boros Bence (Kaposvári JK)2. Szegedi Dániel (Ceglédi VSE)3. Szeredás Botond (Nippon Sport JC) és Szatmári György (UTE)

73 kg (21 induló):1. Ócsai Sándor (Ceglédi VSE)2. Hegedűs Bendegúz (UTE)3. Détári Dániel (Ceglédi VSE) és Kozma Ákos (Kaposvári JK)

81 kg
velemenyezd, 2020. február 01. szombat, 19:13
Elhunyt Darázs István, a rövidpályás gyorskorcsolyázók korábbi szakágvezetője
A MOKSZ közleménye szerint Darázs Istvánnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy Magyarországon meghonosodott a szakág: előbb Jászberényben szülőként és vezetőként, később már a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség gyorsasági ágazatának irányítójaként tett sokat a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázásért.

Darázs 2017 tavaszáig volt a short trackesek szakágvezetője, ő volt az, aki 2013-ban Magyarországra hívta dolgozni a kínai Li Nát, akinek vezetésével a férfi váltó a 2018-as phjongcshangi téli olimpián aranyérmet nyert.

Darázs irányításával a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók 2013-tól kezdve több világ- és Európa-bajnoki érmet is szereztek.
velemenyezd, 2020. január 28. kedd, 19:12
Képek, videók
fekete-macska.png
foldinefehereva
2020. június 20. szombat, 19:55
fekete lótuszvirág.jpg
durcimarcika
2020. június 03. szerda, 15:00
tűsarkú-fekete.jpg
agica2004
2020. május 30. szombat, 13:49
tűsarkú-fekete-.jpg
agica2004
2020. május 30. szombat, 13:48
tűsarok-fekete.jpg
agica2004
2020. május 30. szombat, 13:45
Fekete és zöld tea.jpg
pacsakute
2020. február 03. hétfő, 23:06
fekete_noi_de_szep.gif
menusgabor
2020. január 20. hétfő, 16:01
Fekete png cica
eva6
2020. január 19. vasárnap, 09:39
Fekete bors.jpg
pacsakute
2020. január 16. csütörtök, 20:21
0 a Kati képe Fekete.jpg
lovaszmarika
2019. december 26. csütörtök, 16:13
0 a Inti - fekete-fehér l
lovaszmarika
2019. december 18. szerda, 16:58
0 fekete-fehér rózsa.jpg
lovaszmarika
2019. október 27. vasárnap, 15:00
3 Talmácsi Gábor.jpg
agica2004
2014. június 10. kedd, 19:35
Talmácsi Gábor 30.jpg
farkas1945
2011. március 08. kedd, 11:52
Talmácsi fiúk Gábor(27)
zwickl53
2008. április 10. csütörtök, 08:49
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.