Belépés
2019. május 26. vasárnap | 21. hét | 146. nap | 11:59 | Fülöp, Evelin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Zonda Attila: Karácsony
Ezt a novellát beválogattam a következő, legújabb novelláskötetembe, aminek a címe Vargáné.

Ha nincs hited, a boldogság, mint hópehely
a markodba hull, de elolvad, eltűnik szépen.
Ha van hited, akkor a pehelyből kincs lesz,
amit megőrzöl a szíved mély rejtekében.

Annyi hegy, annyi domb, annyi lejtő talán sehol sincsen a világon, mint Kurtapatak körül. Ezért télen mindenki és minden szánkózott.
Szánkózott a süldő gyermek hittanóra előtt és után, szánkózott, a fagyos havon csúszott a tűzifa a lovak után a Közbércen lefelé, egészen a hátsó udvarig, a csűrajtóig. Szánkózott egy nap kétszer, itatáskor a kútból kimert ivóvíz a nagy cseberben a tehenekhez, az istállóba.
Minden szánkózott. Szánkózott disznóölés után a sok szalonna, kolbász, disznófősajt, orjas és egyebek a Feszegbe, a füstölőre. De szánkózott a frissen fejt, habos tej kora reggel a tejcsarnokba, a szerint, hogy a tehenes gazda a tejcsarnokhoz képest milyen messze lakott.
Majdnem minden szánkózott. Szánkózott Csabika is gondosan bebugyolálva minden reggel a szomszéd falu iskolájába. Őt Péterék húzták, a jó nagy nyírfaszánkón, de amikor a tetőre kiértek, és jött a lejtő, ők is felültek, és hárman csúsztak a kivert, havas úton egészen az iskola kapujáig.
De még a pap bácsi is szánkózott Vízkereszt napján, de ő éppen ellenkezőleg, a nagyobb faluból a kisebbe. Az ő szánkóját két, szép, csilingelő, fekete ló húzta, és egyszer megfigyeltem, hogy még a lovasszánon is a pap bácsi a szentkeresztet a két kezében tartotta.
Szánkózni mindenkinek jó, mindenkinek érdemes, és mindenki szeret. Mi akkor szánkóztunk, amikor jó sok hó hullott, és főleg, amikor megengedték, szabad.
Az egész évben csak egyetlen egyszer történt olyan, hogy szánkózni nem csak lehet, nemcsak szabad, hanem muszáj. És ez éppen Jézus születésekor, sötétedéskor szokott megtörténni.
Bevallom, hogy ez ártott is az ünnepnek, mert az ünnep az olyan nap, amikor mindent szabad, azt is, amit máskor nem. De Karácsonykor megfordult a kocka, kellett menni szánkózni, mégpedig eggyel mind a hárman: Ildikó, Lackó és én. Akkor nem engedtek, hanem küldtek. Addig haza sem jöhettünk, ameddig édesanyám az ajtó elejébe, az ötödik lépcsőfokra ki nem állt, és el nem kiáltotta magát:
- Ildikó!
Ő volt a legnagyobb, mi, a többi kettő hozzátartoztunk. A nagyobbak, Ildikó és Lackó tudták, hogy miért kell szánkózni, tudták, hogy most odabent a házban a legszebb dolog történik, jön az angyal. Lám, lám néha a tudás nem hatalom, a tudás néha nem öröm, néha szenvedés, mert éppen a nagyok, az okosak, a tudók szenvedtek, és csak én, a tudatlan szánkóztam önfeledten és boldogan.
Én egyáltalán nem bántam ezt a parancsolt szánkózást, mert az összes közül ez lett a legemlékezetesebb, ez maradt meg a legtovább.
Amikor az est sötétje, mint a lélek békéje ereszkedik le a meredek hegyek tövében nyugvó falura, akkor a legszebb szánkózni. De az is csak akkor, és az is csak nekem, aki tudatlansága miatt nem tudta, hogy mi történik odabent.
Amikor édesanyám elnyújtott és csengő hangján hívott haza, igazán boldog ezúttal csak ők ketten, a nagyok, az okosak voltak. Én nem örvendtem annak, hogy vége a szánkózásnak, én csak az ők örömükből következtettem arra, hogy most abbahagyni és hazamenni nem baj, nem rossz, most talán valami jó is van benne.
Lackóék gyorsabban szaladhattak, mert a kaput könnyebb kinyitni, mint becsukni. Ők csak villámgyorsan kinyitották, berohantak rajta, már rohantak is fel a lépcsőn, és azon versenyeztek, hogy ki fogja meg elsőnek az ajtó kilincsét. Ildikó nagyobb, mint Lackó, de most nem az számított, hanem az, hogy ki tud gyorsabban szaladni. Lackó hamarabb elért az ajtóig, de hiába, csak azt mutathatta meg, hogy ő mit tud, hogy gyorsabban tud szaladni. Ő tudta, hogy Ildikó előtt nem szabad megfogja az ajtó sárgaréz kilincsét, tudta, hogy kell tisztelje a korkülönbséget, a tekintélyt. Az ajtón születési sorrendben Ildikó kellett bemenjen legelől.
A kapunkat, azt én kellett becsukjam, mert nekem már nincsen kisebb testvérem, aki szaladhatna utánam. A legkisebb mindig tudja ezt, ezért miután visszanéz és látja, hogy jól be van csukva a kapu, az ajtóra csak azután nézhet. A legkisebb ezt soha nem téveszti el, egy egész életre legkisebbnek születik. A legkisebb soha nem versenyezik senkivel, nem érdekelt a versenyben, mert ő már előre tudja, hogy csak veszíthet, amikor célba ér, az ajtó előtt. Ej, pedig az az ajtó nem akármilyen ajtó, mert annak a horgolt függönyén keresztül látszott az, ami csak egyszer van egy évben, és aminél szebbet elképzelni sem lehet: a horgolt függönyön keresztül látszott, hogy megjött az angyal, látszott a kicsi Jézus karácsonyfája!
Most már nagyon, de nagyon megbántam az egész szánkózást. Bármennyire is szép Karácsony estéjén az égből a házakra leszálló nyugalom, csend, sötét, de most arccal a karácsonyfa felé, már háttal álltam a szánkózás örömének. Mert a gyermeknek sem lehet két szíve, csak egy, egyszerre csak egynek tud örvendeni, rendszerint a nagyobbiknak. Amikor alászáll az este, szánkózni nagyon szép, nagyon jó, de nincs olyan szánkózás, amelyik Jézus születésénél nagyobb öröm lenne.
Amire becsuktam a kaput, és még a tolózárat is előrenyomtam, amíg az első udvaron végigjöttem, kinyitottam az ajtót és beléptem a házba, Lackóék már az ajándékukat bontogatták. Láttam ott kétszáz lapos füzetet, százlaposat, fából faragott tolltartót, olyan ceruzát, amelyiknek gumis vége van és szép rajzok is rajta, a hegyétől fel végig a piros törlőgumijáig. Kézzel kötött, meleg gyapjúzoknit és kesztyűt is kaptak, mert ők már felső tagozatosak voltak, három kilométerre kellett átjárjanak a dombon keresztül a szomszéd falu iskolájába, még farkasordító hidegben is.
Nem kerestem az én ajándékomat, tudtam, hogy ha van, akkor azt meg fogják mondani, ide fogják adni nekem. Nem is gondolkoztam azon, hogy nekem jár-e Karácsony vagy nem, az a Karácsony, amit akkor még az ajándékkal tévesztettem össze. Minden kedden és pénteken ott voltam a Kápolnatetőn, a hittanórán, amit, ha valaki nem hinné el, akkor Pacifik atya nagy füzetében meg is nézhet. Minden kedden és pénteken +, +. Sohasem -, -. Minden vallásos ének minden szakaszát el tudtam énekelni, a magyart magyarul, a latint latinul.
Ministráltam is annyit, hogy csengettyűs lehessek, de vidimus, az még nem, mert azok a felső tagozatosak szoktak lenni, és házszenteléskor minden háznál ők egy vagy három lejt is kaptak, nem banikat, mint mi, a csengettyűsök.
Semmi okot, semmi kifogást nem találhatott az angyal, amiért engemet kihagyjon, ne hozza el az én ajándékomat is. Az angyal, az nem buta, sőt, nem is olyan, mint a felnőttek, hanem inkább a gyermekek közül való, és mindig olyan biztosan, olyan áldottan igazságos.
Az angyal, az olyan, hogy lehet bízni benne. Nem néz sem jobbra, sem balra, ő úgy végzi az ő dolgát. Nincsen neki nagy vagy kicsike, felső vagy alsó tagozatos. Az angyal csak kétfélét ismer: jót vagy rosszat.
Fel is tűnt édesanyámnak, hogy csak állok az ajtónál, és egyet sem lépek a karácsonyfa felé. Amíg Lackóék a tiszta új füzeteket és ceruzákat nézegették, addig édesanyám észrevette, hogy valami nekem is kellene. Odament a varrógéphez, és bal kezével megfogta a nadrágot, finoman meghúzta, hogy a varrógépből hosszú cérna jöjjön ki. Jobb kezével megfogta a cérnát, és elszakította.
Ezt a sok mozdulatot nagyon gyorsan szerette volna megtenni, hogy ne álljak én ott sokáig üres kézzel, nehogy azt higgyem, hogy engemet az angyal nem szeret. De nem húzhatta meg gyorsan a cérnát, mert a cérna, az a fekete cérna a varrógép tűjébe volt befokozva, és ha hirtelen meghúzza, akkor eltörik a varrógép tű. Az pedig nagyon értékes dolog, mert nem lehet kapni, nem hogy a kurtapataki boltban, hanem az esztelnekiben sem, sőt, még a városban, Kézdivásárhelyen sem, csak nagyon messze, Brassóban. Brassó pedig olyan nagy és messzi város, hogy ahhoz egy egész bikaborjút kell leadni, hogy évente egyszer eljuthassunk.
Nagy becsben tartotta édesanyám az Afrana nevű varrógépét. Azt még ő is az édesanyjától kapta, a vaslábai és mindene tele volt írva az ő nevével: Afrana, Afrana, Afrana.
A varrógépet vasárnap és piros betűs, kötelező ünnepeken mindig lecsukta a diófafurnéros fedelével, és a tetejére még kézimunkát is tett. Karácsony szenvedelyén annyit azért megtett, hogy rajta megdolgozta az én ajándékomat. Hogyha rosszul gondolta, és Karácsony szenvedelyén mégis bűn lenne varrni, akkor sem félteném a pokol tűzétől édesanyámat. Nem hiszem, hogy a jó Isten a pokol tűzébe olyan embereket taszítana, mint az én édesanyám.
Odahozta nekem az ajtóhoz a nadrágot, és azt mondta, hogy ez az én karácsonyi ajándékom, csakhogy még nem húzhatom fel, nincsen teljesen kész, még ki kell szedje a fehér fércet belőle.
A nadrágot forgatgatva, nézegetve vettem észre, hogy ez a nadrág az a nadrág, amiben ezelőtt még Lackó járt iskolába, amíg ki nem szakadt a két térdén és hátul a fenekén. Ezért Lackó ezt a nadrágot az utóbbi időben már fel sem húzhatta az iskolába, csak otthon.
Nem csak azért nem húzhatta fel, mert szégyen lyukas nadrágban járni, hanem azért is, mert fázott benne. A lyukas nadrággal nem csak az a baj, hogy nem szép, csúnya, attól még el lehetne járni benne. De a szakadt, lyukas nadrágon keresztül átjár a levegő, a fagyos, decemberi levegő, és ilyenkor megfázik, aki benne jár.
De valójában ez a nadrág már nem az a nadrág, mert elől a két szárára hosszú és nagyon szép lovagló foltot kapott és hátul is a fenekére. Még máskor is kaptam foltot a nadrágomra, de ilyen szépet, újat még soha. Akkor egy régi, kiszakadt nadrág szárának a hátuljából vágta ki édesanyám a foltnak valót. Már így is hasonlított a tiszta újhoz.
Ennek a Karácsonynak én azért is örvendtem rendkívüli módon, mert ezen a Karácsonyon a foltnak való már nem olyan, mint máskor, nem egy régi, kiszakadt nadrág szárának a hátuljából szabta ki édesanyám, hanem tiszta új dokkanyagból, olyanból, amelyikben még senki nem járt, amelyikben én leszek a leges-legelső. Hogy ez megtörténhessen, ahhoz Jézus meg kellett szülessen, Karácsony el kellett jöjjön. Van, akihez Jézus így küldi el az ő angyalát.
Fölemeltem az új nadrágot, és megszagoltam a foltot. Szagokat, illatokat olyan nehéz szóba foglalni, olyan nehéz elmesélni. Meg sem próbálom. Éreztem rajta, hogy ez tiszta új, a folton még éreztem a bolti illatot, de egy kicsit még gyári illatot is éreztem rajta. Az új folt bolti illata, együtt a gyári illatával nekem akkor a boldogság illatát jelentette. Nagyot húztam belőle, hogy jobban érezhessem, hogy soha el ne feledhessem.
Elképzeltem, hogy milyen büszkén fogok járni ebben a tiszta újonnan foltozott, lovaglófoltos nadrágomban. Sem az iskolában, sem a hittanórán, sem ahol szánkózni szoktunk, a Nyírhomlokban nem lesz senkinek ilyen szép nadrágja, mint nekem, amelyiken a foltnak tiszta új bolti szaga lesz. Én nem tudtam, meddig tarthat még ez a bolti szag, mert úgy gondoltam, hogy igazán büszke és igazán boldog csak addig lehetek.
Ami másnap reggel történt, az viszont nem tetszett, fájt, nagyon fájt nekem. Először Ildikót néztem, ahogy elmegy a karácsonyfa előtt, és nem fordult arrafelé, nem örvendezett neki. Majd később Lackóval is ugyanez történt: nem örvendeztek a karácsonyfának. Én nagyon-nagyon örvendtem, mert még azt is tudtam, hogy ez a karácsonyfa születette meg Jézust, és tegnap este nálunk nemcsak karácsonyfa született, nemcsak kétszáz lapos füzetet, gumis végű ceruzát és lovagló foltos nadrágot kaptunk, hanem Jézust is kaptunk. Biztosan tudtam, hogy Jézus tovább tart, mint az ötszáz lapos füzet, a fából faragott tolltartó és a bolti szagú, lovaglófoltos nadrág. Nekem úgy tűnik, hogy ők ezt nem így gondolják, nem így érzik, nekik egyéb a fontos.
Én annak örvendtem a legjobban, hogy valahol messze-messze, nagyon távol, ahol a faluból még senki nem járt, ahol mindig sok a katona és a homok, és még tevék is vannak, nem akármilyen gyermek született, hanem Isten gyermeke, Jézus.
Valahogy azt is össze tudtam rakni, hogy Jézus azért kellett megszülessen, mert a világon akkor még hiányzott valami, amiből mindenki egyformán kap. Jézus úgy gondolta, hogy miután megszületik, úgy ossza el önmagát az emberek között, hogy oda sem néz, nem is törődik azzal, hogy ki a nagy és ki a kicsike. Jézus nem néz oda, amikor magát boldogság gyanánt szétossza az embereknek, de mégis neki sikerül, hogy éppen a nagyok kapjanak kevesebbet és a kisebbek többet. Odanézés nélkül ezt a csodát megtenni Jézusnak is csak azért sikerül, mert ő maga az Isten fia.
Én úgy tudtam, hogy mindig a nagyobbak az okosok, ők tudják, hogyan kell viselkedni, mikor kell örvendeni, ujjongani, és mikor kell sírni. De most, amikor már majdnem megvirradt, már kint is van annyi világosság, hogy a tömötten hulló hópelyhek a horgolt függönyön keresztül is látszanak, amint imbolyogva behullnak az öreg diófa sötét ágai közé, és onnan alá a vastagon behavazott földre, nekem most minden felborul. Nagy nem lettem, de okos, nagyon okos, okosabb, mint a nagyok, az igen.
Ott, a karácsonyfa előtt azon a reggelen, amikor a lábam a padlóba gyökerezett, és kimondhatatlanul és leírhatatlanul boldog voltam, egy életre elhatároztam, hogy többet soha az életben nem fogom követni Lackót és Ildikót, nem fogom követni a nagyokat, mert nem érdemes. A nagyok döntsék el saját maguknak, hogy találnak-e okot a boldogságra, mikor örvendjenek, és mikor sírjanak, és hogy melyiket csinálják többször!
Én már nem utánozom őket többet, mert én többször inkább boldog akarok lenni és sírni csak nagyon ritkán, de hogyha lehet, hogyha nekem sikerülne, akkor inkább soha. És ezt én fogom eldönteni, ezen túl ebbe senki, de senki nem fog tudni beleszólni, ahhoz senki sem lesz elég nagy. Mától kezdve, Karácsony után nem úgy lesz, mint ahogy Karácsony előtt. A világ örökre megváltozott. A boldogságot csak az oszthatja szét, aki Jézust is szétosztotta, akinél igazságosabb nincsen, és akit a karácsonyfa is dicsér.
Édesapám már hátrament az istállóba, és fejte a teheneket. Édesanyám a reggelit készítette nekünk. Tudtam, hogy az egész karácsonyfaügyben ők a ludasok, és azt is tudtam, parancsot éreztem, hogy ezt a boldogságot, ami most bennem van, valakinek mindenféleképpen meg kellene köszönjem.
Úgy tudtam, hogy amikor boldog vagy, de azt nem köszönöd meg valakinek, akkor elmúlik a boldogság, és nem lesz többet soha. Olyan, mint a kertben lehulló, hatalmas hópelyhek. Kitárt tenyereddel kifogod, tehát a tied, senki másé. De mégis csak egy pár pillanat, és forró tenyeredben eltűnik, csak egy vízcsepp marad a helyében és később már az sem.
Csak éppen azt nem tudtam, hogy a karácsonyi boldogságot kinek kell megköszönni. Azért, hogy még legyen. Legyen olyan, mint egy hópehely, amelyik Isten akaratából a markodban igazi igazgyöngyé változik, és amit akár zsebre is tehetsz, akár örökre a szívedbe is zárhatsz!
Ki akarta azt, hogy Jézus megszülessen, és az égből a boldogság a földre alászálljon? Hogyha a születés ilyen nagy öröm, maga a boldogság, akkor az egész élet is egészen biztos, hogy az kell legyen.
A karácsonyfa, a Karácsony, Jézus ott van mindenkinek. Miért van az, hogy a nagyok nem fordulnak feléje, nem úgy érzik, hogy ez mind-mind azért van, hogy boldogok legyenek? Ők is. Hogyha nem fordulunk a karácsonyfa felé, Jézus felé, Isten felé, akkor minek örvendhetünk. Mitől lehetünk boldogok? Egyáltalán leszünk-e boldogok?
Aki észreveszi a karácsonyi csodát, aki észreveszi magát az Istent, aki észreveszi, hogy Isten nem csak a boldogság forrása és ajándékozója, hanem Isten maga az igazság és az szerint él, annak van Karácsony, annak soha semmi sem hiányozhat.
A karácsonyfa felé fordulva, Jézus felé fordulva, Isten felé fordulva egy lovaglófoltos nadrágnak is legalább annyira lehet örvendeni, mint egy vadonatúj, ötszáz lapos füzetnek, vagy egy tiszta új, fából faragott tolltartónak, amelyiknek külön gumitartója is van.
Karácsony előtt én azt búsulom, hogy ezt a boldogságot talán nem adhatom meg én senkinek, mert a boldogságot egyedül csak a jó Isten adhatja. De azért azt merem hinni, mondani és leírni, hogy Isten szolgálatában bárki, tehát én is állhatok. Isten egy van és ember talán hétmilliárd, ezért velünk, emberekkel áld és ver minket, embereket.
Az meglehet, hogy a Karácsony a gyermekeké, csakhogy a karácsonyfa előtt földbe gyökerezett lábú gyermek sosem hal meg, bennünk él életünk utolsó napjáig. Sok év múlva azt is megtanulja, hogy a Karácsony nem egy nap öröme, boldogsága, hanem a Karácsony maga az egész életen át tartó, élő boldogság. Arról szól, hogy Isten által nem csak jogunk van boldognak lenni, hanem a lehetőségünk is megvan.
Az év minden percében boldogok lehetnénk, mert szépek a színek, a dallamok, az emberek és az élet. Ez az utóbbi természetesen csak akkor szép, ha érzed, hogy múlik, hogy véges, és már mást nem is tehetsz, mint hogy örvendjél annak, ami még hátra van.
A Karácsony lehetne egy olyan pillanat az évben, amikor megszégyellhetnénk magunkat, hogy a sok-sok lehetőség, boldogság előtt elviharoztunk és nem vettük észre. Úgy zakatoltak el az Istentől ajándékba kapott perceink, napjaink, hogy mindig valami egyébre figyeltünk oda, nem a boldogságra.
Karácsony lehetne egy olyan nap, amikor fogadalmat teszünk, hogy márpedig ettől kezdve észreveszünk mindent, ami szép, elsősorban azt, hogy élünk, az életünk véges, de a boldogság végtelen. Hitünk szerint Jézus minden Karácsonykor megszületik. Az igazság, ami maga a boldogság, nem születik meg, mert azóta van és addig tart, amíg maga az Isten.
Velem úgy van, mint hogyha Karácsony csak egyetlen egy lenne, és mindig mintha a horgolt, függönyös ajtó fele szaladnék, hogy a függöny kockái között megláthassam a karácsonyfát. Pedig a Karácsony után jött Szilveszter, Új év, Aprószentek, Vízkereszt. A karácsonyfát rögtön Vízkereszt után nem tettük a tűzre, hanem hetekig ott ült a fásszín leghátsó sarkában, mert hát tűzgyújtónak úgy lesz a legjobb, ha megszárad.
Egyetlen karácsonyfa sem és egyetlen gyermek sem hal meg soha bennünk, mert ha a karácsonyfák és a gyermekek meghalnának, akkor mi is mind-mind meghalnánk.És ez nem szabad megtörténjen. Élni csak gyermekül lehet és azért, mert a gyermeki szívben a karácsonyfa mindig szép, ünnepelt és csodálatos.
A gyermekek lelke egy olyan hely, ahol nincsen Vízkereszt után a fásszínbe kidobott karácsonyfa, és még a hit is bennük van. A felnőtt kebelében dobogó gyermekszívben, míg élünk benne van a hit, hogy Karácsony, még egy Karácsony biztosan kell, hogy legyen. Az természetes, hogy esetleg mégis valami közbejöhet, de az élet úgy szép, élni csak úgy érdemes, hogyha mindig az elkövetkező Karácsonyra gondolunk.

Csodák voltak mindig, vannak és lesznek. Én hiszek a csodákban.

Isten a világot nem működtetheti olyan egyszerűen. Magának a Karácsonynak is megvan az ő nagy csodája. Az ember, amíg él, a legvégéig tudja látni azt, amit egyszer megnézett magának a horgolt függönyön keresztül, a legcsodálatosabbat, amit az ember életében megláthat, az igazságos karácsonyfát.
hidegkut, 2017. december 20. szerda, 07:35
Címkék: Zonda Attila, Szánkózott Csabika, Amíg Lackóék, Ezért Lackó, Először Ildikót, novellát beválogattam,
Kommentek
Medvegomba
szaladni, mint ők, sőt, a nagyobb kaptatókon szegény még fojlott is. A keskenyebb folyású hegyi patakokon is átugrottak, én pedig lapos köveket kerestem, hogy rájuk lépve a pap bácsi lába ne vizüljön meg.
A furcsa az volt, hogy korban én álltam a legtávolabb Kamill pap bácsitól, mert Béla és Ferkó egy-két évvel közelebb álltak hozza, de mégis mindig én ballagtam öregesen az öreg pap bácsi mellett. Nem dorgálta meg Béláékat, csak egyszerűen hozzám fordult, és vidám, mosolygó arccal ezt mondta:
- Attila, te csak maradj velem, kövess engemet, meglátod, jól jársz!
Megjegyeztem szavát, azóta is vele maradtam, követem őt, és jól jártam.
Béláék másnap már nem is jöhettek gombászni. Nem tiltotta meg nekik senki, csak egyszerűen nekik nem, csak nekem mondta meg, hogy másnap reggel a reggeli mise után indulunk.
Nagyon sokszor és nagyon messzire eljártunk mi ketten a háromszéki hegyekben. Mindig a borvízforrásnál mentünk ki, ahol jókat ittunk az erős borvízből, mintha a borvíz kellett volna
hidegkut, 2018. október 12. péntek, 06:16
Ajánló
Kapcsolat itt, a jól bevált helyen:
E-mail: tanorok@gmail.com
T.: 0036 70 283 1243
Zonda Attila elérhető a Twitteren.
Itt:



Zonda Attiláról bővebben az Érd, megyei jogú város, Csuka Zoltán városi könyvtárának Ki kicsoda Érden? című kiadványában olvashat.


Zonda Attila: Énekeljetek! című könyv (önéletrajzi regény)
Korrektúrázta, nyomda alá készítette Zonda Lenke.

A szerző bestseller író.
Forrás: Publisher Lightning Sourse UK Ltd, a világ vezető print on demand és elosztási szolgáltatója.


Borító szövege
Lehet, hogy vannak más tájakon magyarok a világban, akik újságpapírba csomagolt kések nélkül is énekelhetnek magyarul, csak
hidegkut, 2018. szeptember 30. vasárnap, 09:09
Muskátli
Ősz volt, gyönyörű, gyümölcsérlelő, de mégis, amilyen szokott lenni, ünnepeletlen.
A pattanásig duzzadt búzaszemek már rég megtették a magukét, és számlálhatatlanul már a raktárakban suttogják el személyesnek hitt történetüket. Ők legalább hiszik, hogy személyes, pedig valahányan ugyanazt a pályát futották be. Az is elég lenne, ha maguk közül csupán egyetlen egy búzaszemet hallgatnának meg, mert a többiek története is majdnem pontosan olyan. De ők, ahányan vannak, mind-mind előállnak egy-egy történettel, és ezért van az a halk suttogás a gabonaraktárakban.
De mi ne hallgatózzunk, nem lenne szép, ha rajtakapnának! Inkább nézzünk szét magunk körül és hallgassuk a mi személyesnek hitt történeteinket, amelyek valójában éppen annyira hasonlóak, mint a hatalmas raktárakban a történeteiket suttogó, megszámlálhatatlan búzaszemeké!
Az igazi búzahangulat már a raktárakban van, a mezőn már sem nyom, sem emlék nincsen róluk, még szalma sem. Csak a frissen szántott és gondosan megművelt, omlós, fekete
klarika47, 2018. szeptember 19. szerda, 16:33
Képek, videók
Zonda Attila A főnök borí
hidegkut
2017. január 11. szerda, 19:01
Boldogság, Zonda Attila,
hidegkut
2016. november 05. szombat, 10:21
Kurtapatak, Zonda Attila,
hidegkut
2016. augusztus 17. szerda, 17:14
Zonda Attila, Kurtapatak,
hidegkut
2016. július 28. csütörtök, 06:48
Zonda Attila Kurtapatak B
hidegkut
2016. július 28. csütörtök, 06:46
A novella 01.jpg
chillik
2016. április 06. szerda, 05:38
A novella 02.jpg
chillik
2016. április 06. szerda, 05:37
Észak Barbárok novella ra
kohlinka
2013. október 04. péntek, 08:59
Frappáns novella a szeret
sarkadykati
2010. április 07. szerda, 00:55
Novella.JPG
1vargaildyko
2010. január 27. szerda, 15:11
Novella (1).JPG
1vargaildyko
2010. január 27. szerda, 15:11
Novella (2).JPG
1vargaildyko
2010. január 27. szerda, 15:10
Novella (3).JPG
1vargaildyko
2010. január 27. szerda, 15:10
Novella (4).JPG
1vargaildyko
2010. január 27. szerda, 15:10
Novella (5).JPG
1vargaildyko
2010. január 27. szerda, 15:09
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.