Belépés
2019. május 23. csütörtök | 21. hét | 143. nap | 23:30 | Dezső
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
húsvét 3. hét kedd 05.07
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A Krisztusért elszenvedett vértanúság megnyitja a mennyországot.
Elítélésekor István diakónus így szólt a néphez, a papokhoz és az írástudókhoz:
,,Ti keménynyakúak, ti érzéketlen szívűek és fülűek! Mindig ellenálltatok a Szentléleknek ti is, akárcsak atyáitok. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Megölték mindazokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. Ti pedig árulói és gyilkosai lettetek neki, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a mózesi törvényt, de nem tartottátok meg."
Miközben hallgatták, dúltak-fúltak, és dühükben fogukat vicsorították. Őt azonban eltöltötte a Szentlélek. Fölnézett az égre. Látta az Isten dicsőségét, és Jézust, az Isten jobbján. Felkiáltott: ,,Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll."
Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruháikat. Miközben megkövezték, István felfohászkodott, és így imádkozott: ,,Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"
Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: ,,Uram, ne ródd fel nekik bűnül!" Amint ezt kimondta, halálba szenderült. Saul pedig helyeselte meggyilkolását.
Ez az Isten igéje. ApCsel 7,51-8,1a

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Oltáriszentség a világnak életet adó táplálék.
............


Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből:
,,Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: »Égből való kenyeret adott enni nekik.«"
Jézus így felelt: ,,Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak."
,,Uram - kiáltották -, add nekünk mindig ezt a kenyeret!"
Jézus így válaszolt: ,,Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem."
Ezek az evangélium igéi. Jn 6,30-35

Imádság
Úr Jézus! Te vagy életem sziklája, a biztos talaj, melyen nem inog meg lábam. Könnyebb a homokra építeni. Sokszor csábít az egyszerűbb megoldás, a világ kincset, hírt, gyönyört ígér. De aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra, és Péterrel együtt mondja: ,,Uram, kihez mennénk, az örök élet forrásai belőled fakadnak!" Sziklaházként a te templomod leszek. Jöhet az eső, és fújhat a szél, nem vesztem el a hitem, nem lesz úrrá rajtam a bizalmatlanság vagy a depresszió, életem értelme dicsőséged hirdetése!

Elmélkedés
A csodálatos kenyérszaporítást követően a jelenlévők jelet kérnek Jézustól. Milyen jelre gondolnak? Könnyen kitalálhatjuk ezt abból, hogy felidézik az ószövetségi időkből, Mózes korából azt, amikor a pusztában Isten mannával táplálta a választott népet. Jézus korában elterjedt volt az a gondolat, hogy az eljövendő Messiás megismétli majd az egykori manna-csodát és kenyérrel táplálja a népet. Az embereknek rögtön ez juthatott eszébe, amikor a megszaporított kenyérből sok ezren jóllaktak, s ezért kérnek Jézustól újabb jelet, mégpedig olyan jelet, amivel egyértelműen bizonyítja, hogy személyében eljött a Messiás.
Ilyen jelet Jézus nem akar mutatni, hanem inkább azzal folytatja tanítását, hogy ő az élet kenyere az emberek számára. Olyan kijelentés ez, amely hitünk lényeges tartalmát világítja meg. Keresztény emberként hiszünk abban, hogy Jézus valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben. Hiszünk abban, hogy az átváltoztatás csodája a szentmisében történik. Hiszünk abban, hogy a szentáldozáskor Krisztus testét, az örök élet kenyerét vesszük magunkhoz. Hiszünk abban, hogy a szentáldozás hatása az Úrral való lelki egyesülés. Hiszünk abban, hogy eggyé válunk, közösséget alkotunk mindazokkal, akik ugyanabból a Szent Kenyérből, Krisztus testéből részesülnek. A szentmise megőriz minket a krisztusi hitben.
C. Horváth István Sándor
maroka, 2019. május 07. kedd, 08:05
Címkék: Apostolok Cselekedeteiből, Elítélésekor István, Uram Jézus, EVANGÉLIUM Szent János, Szent Kenyérből, Horváth István Sándor,
Kommentek
Sienai Szent Bernardin áldozópap
- Igenaptár oldalon
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Nincs üdvösség senki másban, egyedül Jézus Krisztusban.
Azokban a napokban Péter a Szentlélektől eltelve így szólt: ,,Népünk elöljárói és ti, vének! Ha ti ma azért hallgattok ki minket - miután egy beteggel jót tettünk -, hogy vajon ő hogyan is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy ez az ember annak a názáreti Jézus Krisztusnak a neve által áll itt előttetek egészségesen, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból.
Ő az a kő, amelyet ti, építők elvetettetek, és mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetünk."
Ez az Isten igéje. ApCsel 4,8-12

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Követlek téged, bárhová mégy.
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, útközben valaki így szólt hozzá: ,,Követlek,
maroka, 2019. május 20. hétfő, 08:41
Húsvét 5. vasárnapja 05.19
OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás beszámol arról, hogy milyen nagy dolgokat cselekedett velük az Úr.
Abban az időben Pál és Barnabás (útra kelt Derbébe. Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd) visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antiochiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert ,,sok szorongattatás közepette kell bejutnunk az Isten országába". Az egyházak élére kézrátétellel elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek.
Áthaladva Pizidián Pamfiliába jutottak, majd azután, hogy Pergében hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába. Innét Antiochiába hajóztak, ahonnan annak idején elindultak, Isten kegyelmébe ajánlva, hogy teljesítsék azt a feladatot, amelyre elküldték őket.
Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit
maroka, 2019. május 19. vasárnap, 17:30
húsvét 4. hét péntek 05.17
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten a választott népnek tett ígéretét akkor teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust.
A pizídiai Antióchiában Pál apostol ezeket mondotta: ,,Férfiak, testvéreim! Ábrahám nemzetségének fiai és a köztetek levő istenfélők! Az üdvösség híre nekünk szól. Jeruzsálem lakói és vezetői azonban nem ismerték el Jézust. Azáltal pedig, hogy elítélték, beteljesítették a próféták szavát, amelyet minden szombaton olvasnak. Bár semmi halálbüntetésre méltót nem találtak benne, Pilátustól mégis kivégzését követelték. Miután minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról, és sírba fektették. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból, és ő több napon át megjelent azoknak, akik vele együtt jöttek föl Galileából Jeruzsálembe. Ezek most is tanúságot tesznek róla a nép előtt.
Mi is ezt az örömhírt hirdetjük nektek: Isten, atyáinknak tett ígéretét nekünk, az ő utódaiknak azáltal teljesítette, hogy feltámasztotta Jézust, amint a második zsoltárban is
maroka, 2019. május 17. péntek, 10:17
húsvét 4. hét csütörtök 05.16
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Dávid utódaiból támasztotta Isten az Üdvözítőt.
Pál és kísérői Páfuszban tengerre szálltak, és a pamfíliai Pergébe hajóztak. A Márknak nevezett János ekkor elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.
Ők viszont Pergén keresztül eljutottak a pizídiai Antióchiába. Itt egy szombati napon betértek a zsinagógába, és leültek. A mózesi törvény és a próféták írásainak olvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk valakit ezzel a kéréssel: ,,Testvérek, ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!"
Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett és beszélni kezdett: ,,Izraelita férfiak és ti, istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és az egyiptomi tartózkodás idején nagy néppé tette őket. Majd hatalmas karjának oltalma alatt kivezette őket onnan, és negyven esztendeig gondjukat viselte a pusztában, Kánaán földjén hét népet semmisített meg, hogy földjüket nekik adja birtokul. Mindez
maroka, 2019. május 16. csütörtök, 09:19
húsvét 4. hét szerda 05.15
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A Szentlélek Pált és Barnabást apostoli munkára küldi.
Az Úr igéje egyre szélesebb körben terjedt. Barnabás és Saul feladatuk végeztével visszatértek Jeruzsálemből (ahová az antióchiai testvérek adományait vitték). A Márknak nevezett Jánost is magukkal hozták.
Az antióchiai egyházban több próféta és tanító volt, például Barnabás, a Nigernek nevezett Simon, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, aki együtt nevelkedett Heródes fejedelemmel és Saul.
Egy alkalommal, amikor istentiszteletet tartottak és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: ,,Válasszátok ki Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre meghívtam őket!" Erre böjtöltek és imádkoztak, majd rájuk tették kezüket, és útnak indították őket. Ők tehát a Szentlélektől küldetve Szeleukiába mentek, és onnan áthajóztak Ciprusba. Szalamiszba érve a zsinagógában hirdetni kezdték a Jézusról szóló tanítást.
Ez az Isten igéje. ApCsel 12,24-13,5a

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
maroka, 2019. május 15. szerda, 09:18
húsvét 3. hét szombat 05.11
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az Egyház az üldöztetések ellenére is erősödik, és a Szentlélek békéjében él.
A jeruzsálemi üldözés elmúltával az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett, és tovább terjedt. Az Úr félelmében élt, és a Szentlélek vigasztalása töltötte el.
Ekkor történt, hogy Péter mindenhová elment. Így a Liddában élő hívekhez is eljutott. Ott egy Éneász nevű béna emberre talált, aki már nyolc éve ágyban feküdt. Péter megszólította: ,,Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged. Kelj föl, és vesd be ágyadat!" Az nyomban fel is kelt, Lidda és Száron lakói mindnyájan látták a meggyógyultat, és megtértek.
Joppében volt a tanítványok között egy asszony. Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint gazella. Sok jót tett, és bőven juttatott a rászorulóknak. Éppen azokban a napokban megbetegedett és meghalt. Lemosták tehát, és felravatalozták az emeleti teremben. Mivel Lidda közei esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter ott
maroka, 2019. május 11. szombat, 08:31
húsvét 3. hét csütörtök 05.09
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Aki teljes szívből hisz, méltó a keresztségre.
A jeruzsálemi üldözés idején az Úr angyala így szólt Fülöp diakónushoz: ,,Kelj föl! Menj délnek, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába vezeti"
Fülöp felkerekedett és elindult. Egyszer csak megpillantotta az etióp királynőnek, Kandákénak egyik udvari főemberét, aki a királynő kincstárát kezelte. Az etióp kincstárnok Jeruzsálemben volt imádkozni. Visszatérőben kocsiján ülve Izajás próféta könyvét olvasta.
A Szentlélek akkor így szólt Fülöphöz: ,,Menj, és szegődjél oda a kocsihoz!" Fülöp odasietett, és hallotta, hogy Izajás próféta könyvéből olvas. Megkérdezte: ,,Érted-e, amit olvasol?" Az így válaszolt: ,,Hogyan érthetném, hacsak valaki meg nem magyarázza?"
Meg is kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje. Éppen ezt a szentírási részletet olvasta:
Mint a juhot, úgy vitték leölésre, s miként a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem
maroka, 2019. május 09. csütörtök, 10:16
húsvét 3. hét szerda 05.08
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az üldözés ellenére a hívek mindenütt hirdették Isten igéjét.
István diakónus megkövezése után nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével valamennyien elszéledtek Júdea és Szamaria vidékére. Istvánnak pedig istenfélő emberek megadták a végtisztességet, és nagyon megsiratták.
Saul ellenben sanyargatta az egyházat: sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és az asszonyokat, és fogságba vetette őket.
A szétszéledt hívek, ahol csak megfordultak, hirdették az evangéliumot. Fülöp diakónus Szamaria városába került, és ott hirdette Krisztust. A nép egy szívvel-lélekkel figyelt Fülöp szavaira, mert hallották és látták a csodajeleket, amelyeket művelt. Sok, ördögtől megszállott emberből ugyanis nagy kiáltozás közben eltávozott a tisztátalan lélek, amely megszállva tartotta őket. Sok béna meg sánta is meggyógyult, így aztán nagy öröm támadt abban a városban.
Ez az Isten igéje. ApCsel 8,1b-8

EVANGÉLIUM
maroka, 2019. május 08. szerda, 11:49
Képek, videók
APOSTOLOK CSELEKEDETEI
szabonebabi
2013. július 23. kedd, 21:38
Apostolok-cselekedetei .jp
picurcica
2007. augusztus 25. szombat, 12:07
Apostolok Cselekedetei.hu
rambobby
2007. február 22. csütörtök, 10:29
Berija elitélése
lacipecsenye
2012. február 18. szombat, 15:32
ÚK-ÚJ-URAM,JÉZUS.JPG
keresztenyhivek
2015. október 28. szerda, 18:09
Tarts meg Uram Jézus
sacimama
2015. október 04. vasárnap, 09:28
ÚK-URAM,Jézus.jpg
keresztenyhivek
2015. szeptember 29. kedd, 11:52
Uram Jézus, köszönöm Neke
kkm
2015. május 19. kedd, 08:02
Jövel Uram Jézus
dandej
2011. május 13. péntek, 17:49
Uram Jézus
dandej
2007. december 25. kedd, 12:49
evangelium könyv1202.jpg
maroka
2018. december 02. vasárnap, 18:46
JÉZUSkép-evangélium--. jpg
katolikusokoldala
2018. augusztus 26. vasárnap, 13:27
EVangelium---.jpg
katolikusokoldala
2018. augusztus 20. hétfő, 10:14
EVAngéliumkép.jpg
katolikusokoldala
2018. augusztus 18. szombat, 15:51
evangélium-krisztus-k- -.j
katolikusokoldala
2018. június 28. csütörtök, 14:48
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.