Belépés
2020. július 10. péntek | 28. hét | 192. nap | 08:50 | Amália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Egy dátum, április.14, eltel még egy év
Egy dátum, április.14, eltel még egy év

Miért pont erról irok, mert ez a dátum, április.14.2010, megváltoztatta az életemet. Az ember életében a többek között előfordul a gyász is.
Igen, eltelt még egy év, már hét éve, hogy a drága gyermekem nincs itt ebben a világban. Akaratán kivül hagyta ezt a világot, mert mások döntöttek, hogy neki mennie kell, ők a barátai kötelezték elmenni, mert ők egyszerű meggyilkolták. Tudja azt valaki felfogni? szerintem nem, egy anya pláne nem.
Előre megfontolt, aprólékosan, tudatosan, akaratal, lépésról lépésre terveztek, hogy "baráti allapon" elveszik az életét. Kik ők hogy ezt tették? Két fiatal ember, M. Gergö és T. András akik úgy tartják magukat, hogy a fiam, Krisztiánnak a barátai. Milyen bizar kép alkottak maguknak a barátságról. Milyen lélek lakozik bennük, hát kitudja.
Az én életeben mikor belépet a gyász, olyan erővel ütött mint egy tornádó.
Képzeld egy hely ahol minden gyönyörű, a fák magasak, zöldek és a táj a zöld szin összes árnyalataiban pompázik, mindenféle virágok, a legkülönösebb és legcsodásabb, egy nyugodt környezet, vidám emberek körülötted, év tizedek semmi különösebb nem történik. Egyszer csak, hirtelen a semmiből, valahonnan előjön, ott a csendes, nyugodt, kellemes helyre zúdul, erővel, durván, egy nagy tornádó és minden magában sziv, megteker, lesöpör, letipor pillanatok alatt és a helyről, semmit sem marad.
Ezt az lesöprő érzést, ezt a megsemitést éreztem mikor a gyász az életemben lépet.
Olvastam egy könyvben ahogy egy lelkigondozó fogalmazott erről a gyász érzesról: ,,Furcsán. Tökéletlenül. Általában meglehetősen nagy ellenállást tanúsítva. Gyakran haraggal és alkudozva... Rúgkapálva evickélünk át rajta, míg elérjük azt a békés állapotot, amit elfogadásnak nevezünk."
De az elfogadás nem azt jelenti, hogy átadjuk magunkat a kétségbeesésnek, hiszen az elválás csak egy pillanatig tart, de a találkozás örökké. Igy nyilatkozott egy asszony a gyászről:"Fogalmam sem volt arról, hogy a gyász ennyi első dologgal jár. Az első éjszakám egyedül, az első alkalom, amikor egyedül mentem gyülekezetbe, az első évforduló egyedül. És amikor már azt gondoltam, rosszabb nem lehet, meg kellett birkóznom az ünnepekkel egyedül - bármit megadtam volna azért, hogy bojkottáljam őket."
A gyász fizikailag és érzelmileg feleméssz és nagyon kitud boritani. Idő igenés és sok türelem kell hozzá.
Egy édesanyának a gyásza véghetetlen! Egy gyermek elvesztése pótothatatlan!
Mikor kezdtet a fiam után gyászom, az volt számomra érdekes, honnan lesz bennem erőt elviselni azt a nagy fájdalmat, hogy tudom a saját vérző sebemet ápolni.
Nem is sejtettem, még mennyi minden kell át vészelnem. Persze, voltak nagyon nehéz és kellemetlen pillanatok, mikor nem látam miért élek és mi értelme ennek a élet-halál vivodásnak, kerestem a végemhez megoldást. Szomorú, kiábrándulva és erőtlen voltam. Senkivel nem beszéltem, hosszú idő, még a ferjémmel sem tudtam. Egy jó fel év után, meghallgattam egy jó tanácsot: "keresd fel a családi orvosodat" és meg tettem. Meghallgatott és mielőtt szólt volna valami, mesélt nekem róla. Volt egy öcsé és még gyerekek voltak 10 évesek és az öcsé autó balesetben meghalt, őt mentette meg, ellökte az autó előtt és ő az öcsé, ott a helyszinen meghalt. Ez persze mikor mesélte, könnyi volt a szemeben és az én szememben is. Mikor végzett annyit mondott még, hogy az élet ajándékba kaptunk és nekem is el kell fogadjam ezt a ténnyit és probálni élni és tenni mindent, hogy jobban legyek és irjak azt amit átt élek. Kaptam gyógyszereket, nyugtatót és feljavitok( hogy nesirják éjjel, nappal) és egy füzet.
A gyógyszereket kezdtek hatni, pár nap elteltével és irni, kezdtem pár hétre rá. Amit még tettem, elővettem a Szent irást és mindennap olvastam és ma is olvasok, egy kicsit, pár sort, mint egy könyv csak lassú tempóban. Kezdtem irni, reggel, nap közben, volt hogy éjszaka, az elején nehezen indult és kusza voltak a soraim, de lassan a szavak is rendeződtek, a gondolataimat, a gyötrelmet pedig jobban tudtam kifejteni és jobban tudtam kiirni az érzéseimet, a fájdalmamat.
Azóta sok füzet telt meg, sok érzésről irtam: duhról, haragról, szenvedésról, kiszolgaltatságról, mély fájdalomról, elhagyásról, stb. Ahogy a dúh, a harag leülepedett, igy én is jobban éreztem magamat és már tudtam élni gyógyszerek nélkül.
Mikor már jobban ment az irás, akkor éreztem, hogy képes vagyok beszélni, kimondani, elmesélni a gyászomról. Abban a szerencés helyzetben voltam, hogy voltak a közelemben olyanak akik figyeltek rám, akiknek valamiért fontos voltam, ferjém Stefán, fogadott húgom Érzsike, egy jó barátnő Judit és ők fogtak a "lelkemet" és vigyáztak rá.
Idővel erőre kaptam és nyitottab lettem és beszélteni is kezdtem, persze tovább irtam is, arról mi történik velem. Most mikor ezeket a sorokat irom, eltelt hét év, hogy a fiamat, az egyetlen fiamat, meggyilkolták.
Természetessen nincs hokusz-pokusz, és ameddig érkeztem arra a pontra, hogy "kész vége van" és senki és semmi nem hozza vissza az egyetlen gyermekemet, el kellet telni jó sok idő, jó pár év.
Mint minden embernek az életeben, közben az tovább mozgásban van, zajlik: születésnapok vannak, esküvök történek a csaladban(mivel van még két fiu a ferjém részeről), évfordulok, ünnepek, sőt keresztelők is. Nincsen "jó" vagy "rossz" módja annak, hogy kezeld ezeket az eseményeket. Minden egyes helyzet más és minden egyes ember másképpen reagál. Én nagyon nehezen tudtam kezelni, de nagyon igyekeztem, voltam a két fiunak az esküvőre(ők nem csináltak nekem semmi rosszat és akkor anyai részről árvák voltak), voltam a fiuknak a gyermekeiknek keresztelőire(nagyon nehéz és még ott tartottam a kezemben a kis babák, szivem kalimpált mint egy essze veszett attól az érzéstől, szemem tele könnyél és a hang, elbujt valahol a testemben). Mai napig sem könnyű ezeket az eseményeket kezelni(barátaim gyermekei esküvők vagy keresztelők) és minden amit nem olyan fontos, lemondok, nem veszek részt benne. Belső békét teremteni, nagyon nagy dolog es ráadásul rendkivüli. Egy gyász helyzetben, pláne mikor édesanya gyászolja a gyermeket, még nehezebb érkezni egy belső békére. Irhatok azt is hogy lehetetlen, csak nagy erőfeszités árán és segitség a környezetettől, szerető barátok és családtagok támogatásáva és az idő múlásával meg lehet közeliteni.
Van még valami amit a figyelmedben szeretnék ajálni. A körülötted élők, nem tudják mi történik veled ebben a helyzetben, mi az ami neked annyira fáj, arról sem szabad feltételezni, hogy ők tudják mire van szükséged, ezért neked kell elmondanod, neked kell fordulni hozzájuk. Tudnod kell soha nem fog érezni amit te, nem is fog megérteni mi történik veled, de szimpátiara és megértésre fogsz találni emberekben, ha nem zárkózólsz be.
Mindennap más és mindennap hoz valamit, mindennap kapok a naptól valami ajándékot. Én meg igyekszem a minden napban látni a szépet, a jót, a pozitiv dolgokat, jó használni a talentum amit kaptam, értékelni az én ajándékot, az hogy élek. De vannak napok, mikor nem sikerül felemelkednem, a szomorúság és a fájdalom letepernek. Akkor, amellett hogy irok, keresem a barátaimat, ismerőseimet, igazik és "virtuálisok" és küldök nekik, egy szép képet, mivel szeretek fényképezni vagy irok pár sort vagy egy idézetett amit engem megfogott. Számomra irni, fényképezni és képeslapokat késziteni, nagyon jó, elfoglasztatt, alkotni valamit ami szép és marandadó, ez nekem a legjobb terápia amit találtam és nem tesz semmi kárt bennem, csak segit.
Az eddigi irásaimban nem fogsz olvasni, hányszor beszéltem a gyerekhez a nap folyamán, ahogy az sem hányszor egy nap alatt a szemem előtt van az arcképe. Még arról sem tudok irni, mit csinalok és mit gondolok a születésnapján, február 14-én. Na, meg ott van az április 14, amikor az utolsó beszélgetésunk volt és a meggyikolás napja. Nem tudok felkeszülni erre a napra. Már napok előtte, levert vagyok, nem alszom jól, vannak időszakok, hogy a szivem úgy ver mintha szeretne kiugrani a helyről. Mikor már ott van a "nap", fejemben újra és újra lejátszodik a beszélgetesunk, még a hangját is hallom és a képzeletemben, persze alegorikussan, az ami történt a gyerekkel miuttan én beszéltem vele egészen ott az erdőben, a meggyikolás helyszine.
Barátaim, szeretteim, sokat segitettek és most is azt teszik, akarattal vagy anélkül, velem élnek a fontos eseményeket az életemből, velem vannak a rossz napokban, támogatnak a fájdalomban és nem utolsó sorban, velem imádkozznak.
A múlt már elszált, sajnos nem lehet vissza hozni, csakis emlékezni és felidézni újra és újra. Hát ez teszem én is. A nehéz pillanatokban, az ünnepeken, születésnapokon, évfordulok, ott vannak az emlékeim, ott vannak a fényképek. Tudom, érzem, hogy nem érted vagy hihetetlen számodra, de ez az én életemben úgy müködik. És ha furcsán is hangzik, az idő számomra is mozgázban van, elmúlik és tovább kell élnem, el kell fogadnom a csodás ajándék amit nekem szánták, az élet. A jövö itt van előttem, mint egy ismeretlen és én meg kell ismernem.
Ilyen pillanatokban támaszkodhatunk az ígéretre: "Közel van az Úr a megtört szívűekhez."/Mai Ige könyvből/ "Erőt ad-az Úr- a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasitja." /Esaiás 40,29/
Gyászolni egy gyermek elvesztése, az édesanya a maga modján teszi és sajnos, mindennap az évben ott van, nincs menekvés. A jó Atya viszont add erőt és kegyelmet elviselni a gyászt és sok szeretet elviselni a ... hiányt.

/Relisisi Anne du Maria, Netanya-2017.04.14/
relisisi, 2017. április 25. kedd, 10:01
Címkék: Relisisi Anne, ember életében, többek között, drága gyermekem, barátai kötelezték, anya pláne,
Kommentek
Fellegek fölött
Fellegek fölött

Dühöngök, csapkodok.
Miért és kire haragszom?
Ki tudja, talán saját magamra.
A pillanat elszáll a magasban,
És mint a szabad madár
Repülök a fellegek fölött.
Milyen csend, milyen béke.
Senki nem kiabál, nem bosszant.
Itt senki nem bánthat.
És az élet neheze elrepül
Ott, a fellegek fölött.
/Relisisi Anne du Maria-nov.2011/
relisisi, 2017. augusztus 22. kedd, 14:06
Márciús 22
Márciús 22

Eltelt három év, hogy semmit nem tudtam a gyerekről és most itt van a nap mikor újra találkoztunk, újra magamhoz tudom ölelni, de te aki most olvasol ne gondolj, hogy vidám volt és örültem volna. Nem, messze gondolat, mert alig, hogy meg találták és szóltak nekem, nekem most, ebben a pillanatban, el is kell búcsuzak tőle, az egyetlen gyermekemtől, mert temetnem kell, mert most vinni kell öt a végső pihenő helyére.
Mikor közöltek hol adják át, nem is értettem mi történik velem, csak egy-egy szót értettem, menni kell ide meg oda, tenni kell ez meg az, igaz ez, egyáltalán velem történik ez a szörnyüsséget, nekem el kell temetem az egyetlen gyermekemet. A szivem rohant, a gyömrőm kavargott, nem tudtam beszelni.
Hosszú, szörnyű három év után újra találkozni fogok a fiammal, Krisztivel.
Az emberek, a temető dolgozói, csak bámulták rám, nem is sejtve a tragédia ami ott zajlik a szemük előtt, mert nekik abban az urnában egy halott a sok közül és én egy ismeretlen anya. Igen, egy
relisisi, 2017. augusztus 22. kedd, 13:59
2016.04.14
2016.04.14

Vannak napok mikor az eszem azt mondja, nem birom tovább, miért is csinálom tovább ezt az egészet, miért is élek még. De a szivem mélyben, ott ahol az Atya lakozik, egy hang kezd beszélni hozzám, imádkozik velem együtt, simogatja a fejemet, megnyugtat és fülemben súgja, hogy szeret és vigyáz rám.
Micsoda öröm egy asszonynak, anya lenni és micsoda bánat és fájdalom mikor elveszti az egyetlen gyermeket.
Ha most az irom, hogy kellet nekem négy évem, hogy a gyermekem fényképeit nézzem, nem hiszed ell, pedig igy igaz. Végig ebben az időben, csak egy fényképet tudtam a kezemben venni, az amely az utolsó találkozásunkkor készült. Rá néztem és egy másik világban találtam magamat, egy világban ahol csak én tudtam belépni. Voltak idők mikor nem tudtam rá pillantani , csak simogattam, zsebbenben volt, közel hozzám vagy a párnám alatt. A szivem pedig, szakadt a fájdalomtól és a reménytelességtől. Vártam, hogy irjön, telefonájön, valahogy jelentkezzen, de semmi nem történt, én meg tovább
relisisi, 2017. augusztus 22. kedd, 13:56
A hiány, nagyon nehéz dolog
A hiány, nagyon nehéz dolog és minden más kis rezdülés(emlékek, szeretet, fényképek) pótol és még nehezebbé teszi a mindennapi élettet. De, aki hiányban szenved, az sokkal érzékenyebb a szeretetre, a jó szóra, a megértesre vagy más fájdalmához, ami körűlötte van és jobban is oda figyel és más érteket vissz az életeben, ott ahol már létezik a fájdalom és a hiány.
/Relisisi Anne du Maria-2016.05.10/
relisisi, 2017. augusztus 22. kedd, 13:54
A szeretet nagyon titokzatos számunkra
"A szeretet nagyon titokzatos számunkra, mivel nem tudjunk mi az inditotja a szeretet érzést valaki iránt. Nem tudhatjuk, hogy egy cselekedett, mózzanat vagy szó fogja inditani a szeretetünk. Azt sem láthatjuk előre, hogy minek az alapjan, cselekedet vagy szó, a felebarátunk megérti, hogy szeretjük őt. Mindig a szeretet, nem csak szavakban mutatsunk, hanem cselekedetekben is nyilvánuljon meg."
/Relisisi Anne du Maria-2016.05.01/
relisisi, 2017. augusztus 22. kedd, 13:53
Képek, videók
relisisi.jpg
sz719eszter
2016. május 19. csütörtök, 08:42
ANNAMÁRIA-RELISISI
1vargaildyko
2016. május 10. kedd, 11:28
mindenki életében1.jpg
yvett789
2015. január 11. vasárnap, 18:50
mindenki életében.jpg
yvett789
2015. január 11. vasárnap, 18:50
Mindenki életében ...
bedmarika47
2015. január 11. vasárnap, 00:44
Minden férfi életében....
pacsakute
2013. szeptember 10. kedd, 21:15
Mindannyiunk életében....
pacsakute
2013. március 24. vasárnap, 13:35
Mindannyiunk életében.png
pacsakute
2012. december 06. csütörtök, 14:08
mindenki életében
juditmama
2012. január 10. kedd, 18:12
mindenkinek az életében
juditmama
2011. október 21. péntek, 23:06
az enber életében...jpg
jakabgasparne
2008. október 01. szerda, 09:19
Egy nő életében...jpg
ilona1216
2008. március 10. hétfő, 21:13
Mogyi előző életében :)
dirt11
2006. október 03. kedd, 18:00
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.