Belépés
2019. június 27. csütörtök | 26. hét | 178. nap | 08:25 | László
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szili Katalin: a kormány gazdasági és családtámogatásokkal segíti a felvidéki magyarságot
Szili Katalin felidézte, nemrég volt 25 éve annak, hogy a felvidéki magyar választott képviselők Komáromban megfogalmazták a szlovákiai magyarságot érintő legfontosabb céljaikat. Egyebek mellett - folytatta - társnemzeti státuszt szerettek volna, azt, hogy ahol a magyarság számaránya eléri a lakosság 10 százalékát, ott legyen hivatalos nyelv a magyar, és a hivatalokban részarányosan legyen magyar foglalkoztatás.

Megjegyezte: akkor 11,5 százalék volt a magyarság aránya Szlovákiában, jelenleg viszont nem éri el a 10 százalékot. Nem annyira az elvándorlás, hanem inkább az asszimiláció jellemző - tette hozzá.

Szili Katalin elmondta: a magyar gazdaság javuló helyzete a határon túli magyarságnak is sokat jelent. Ennek köszönhető, hogy a kormány támogatást nyújt a felvidéki, a vajdasági, a kárpátaljai és az erdélyi magyaroknak is. Ez gazdasági, oktatási, kulturális támogatást jelent, segíti az önazonosság megőrzését, valamint azt, hogy a magyarság a szülőföldjén fejlődhessen gazdaságilag.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány családpolitikai eszközökkel is támogatja a határon túli magyarokat, példaként említette a Köldökzsinór programot. Kiemelte a Rákóczi Szövetség Felvidékről indult kezdeményezését is, amelynek keretében tízezer forintos támogatást adnak mindenkinek, aki magyar iskolába íratja gyermekét. Az idén beiratkozottak száma jelentősen nőtt az előző évekhez képest - mondta a miniszterelnöki megbízott.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. január 11. péntek, 21:12
Címkék: Szili Katalin, Rákóczi Szövetség Felvidékről, kormány gazdasági, felvidéki magyarságot, felvidéki magyar, szlovákiai magyarságot,
Kommentek
Nemzeti összetartozás napja - Szili Torontóban: a diaszpóra mára ezer szállal kötődik az anyaországhoz
A nemzetpolitikai államtitkárság által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint Szili Katalin beszédében kiemelte: ezt ma már nemcsak az alaptörvényben megfogalmazott felelősségvállalás jelenti, hanem olyan jól működő programok és intézkedések, mint a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Rákóczi Szövetség által lebonyolított diaszpóratáborok, valamint - a többi között - a Torontóban újra megnyitott főkonzulátus is.

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, a 20. század traumáját magunk mögött hagyva megmutattuk, hogy összetartozásunkat az élni akarás és a felülemelkedés fémjelzi, és a nemzeti összetartozás napján túl ezt jelzi a 2020-as esztendőnek a nemzeti összetartozás évévé nyilvánítása is.

Kiemelte: a nemzetegyesítést követően most már a gyarapodás a jellemző, "ma már nem a tegnapba révedünk, hanem a holnapot tervezzük, Magyarországon", a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarsággal együtt.

Szili Katalin a Torontói Magyar Házban tartott ünnepségen átadta Semjén Zsolt
velemenyezd, 2019. június 04. kedd, 15:01
Szili: az EP választás a migráció támogatóinak és ellenzőinek küzdelme lesz
követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: sorsdöntő lesz a májusi európai parlamenti választás, mert több az Európai Unió (EU) jövőjét érintő kulcsfontosságú kérdésről is döntés születik. Kifejtette: ilyen kérdés, hogy az EU képes lesz-e újradefiniálni magát a globális világban, valamint az is, hogy lesz-e ereje arra, hogy ne csak a nagy többségükben illegálisan a kontinensre kerülő bevándorlókkal foglalkozzon, hanem a több, mint ötven milliós csoportot alkotó őshonos kisebbségek problémáival is.

Szili Katalin leszögezte: a magyarság számára rendkívül fontos, hogy képviselői tovább tudják vinni azokat az őshonos kisebbségeket érintő témákat, amelyeket sikerült az elmúlt években az EP asztalára tenni. A miniszterelnöki megbízott a májusi voksoláson való részvételre buzdítva leszögezte: lehetővé kell tenni, hogy a Kárpát-medencéből minél több magyar képviselő jusson az EP-be, s ezért azoknak a magyar választóknak kell tenniük, akik fontosnak tartják saját biztonságuk illetve Európa keresztény gyökereinek
velemenyezd, 2019. április 24. szerda, 21:20
Şedinţa delegaţilor PPMT- Tőkés: este nevoie de unificarea forţelor naţionale
sfătuit pe delegaţi să nu se lase cuprinşi de "un activism înflăcărat" sau de "frustrarea provenită din neputinţă" şi "fără a fi capabili de autocritică, să dea vina pentru toate pe preşedintele care se află la final de mandat". Acesta consideră: este atrăgătoare schimbare, înnoirea, enunţul "întinerire", dar nu trebuie schimbată direcţia politică a partidului. În sine întinerirea nu poate duce la rezultate, ci doar alături de valori adăugate, a formulat Tőkés.

Însărcinatul Prim-Ministrului Ungariei, Katalin Szili, preşedintele Comisiei de Politică Externă a Parlamentului Ungariei, Zsolt Németh şi secretarul ungar de stat responsabil de politicile naţionale, Árpád János Potápi au trimis şi ei delegaţilor salutul lor.Preşedintele Consiliului Naţional Secuiesc (CNS), Balázs Izsák s-a folosit de discursul de salut pentru a-i ruga pe László Tőkés şi pe Zsolt Szilágyi să meargă împreună la preşedintele Comisiei Regiunilor UE şi să îl informeze cu privire la iniţiativa cetăţenească europeană referitoare la
velemenyezd, 2019. március 23. szombat, 17:32
EMNP-küldöttgyűlés - Tőkés: a nemzeti erők egyesítésére van szükség
alkotva induljon az európai parlamenti választásokon.

Tőkés László óva intette a küldötteket attól, hogy elragadja őket a "mozgalmi hév" vagy a "tehetetlenségből fakadó frusztráció" és "önkritikára képtelenül mindenért a leköszönő elnökséget hibáztatnák". Úgy vélte: tetszetős a változás a megújulás, a fiatalítás jelszava, de a párt politikai irányvonalán nincs mit változtatni. A fiatalítás önmagában nem, csak többletértékekkel együtt vezethet eredményre - fogalmazott.

A küldöttgyűlésre Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is üzenetet küldött. Mindannyian méltatták az EMNP szerepét a magyar nemzetpolitikában.

Izsák Balázs SZNT-elnök arra használta fel a köszöntést, hogy felkérje Tőkés Lászlót és Szilágyi Zsoltot, tegyenek közösen látogatást az EU Régiók Bizottsága elnökénél, és tájékoztassák a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésről.

Mezei János, a
velemenyezd, 2019. március 23. szombat, 16:12
Szili Katalin Washingtonban: napjainkban különösen fontos a nemzeti elkötelezettség
Hogy hazudik és milyen gátlástalan. Soha ennyire nem utálta magyar ember a saját fajtáját, a politika szét szaggatott családokat, barátokat, testvéreket. Ki merné ezt tagadni? Szili Katalin áruló. Rá aztán igaz Horacius mondása.
velemenyezd, 2019. március 18. hétfő, 19:00
Szili Katalin Washingtonban: napjainkban különösen fontos a nemzeti elkötelezettség
Szili Katalin felidézte az 1848-as forradalom és szabadságharc 12 pontját. Úgy fogalmazott: "E követelések közül ma is nagyon fontos, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés". Kiemelte: "2010 után sikerült megteremtenünk a békét magyar és magyar között". A szabadsághoz pedig hozzátartozik az állampolgársághoz társuló szavazati jog is, és ezzel az idén az európai választásokon az amerikai magyarság is élhet - tette hozzá.

A miniszterelnöki biztos kifejtette: "Európa ma azzal küzd, vajon képes lesz-e megőrizni keresztény jellegét a jövőnek, vagy az illegális bevándorlás nyomán felhígulnak társadalmai". Hozzáfűzte: a kontinensen még mindig vannak olyan közösségek, amelyek európai egyesült államokban gondolkodnak ahelyett, hogy a nemzetek Európáját építenék, ahol mindenki megőrizheti saját identitását, szuverenitását. A szuverenitás megőrzését Szili Katalin napjaink egyik legfontosabb kérdésének nevezte Európában. "Mi azt szeretnénk, ha a Kárpát-medencében a jövőben is beszélnének magyarul, és a
velemenyezd, 2019. március 17. vasárnap, 08:41
Oficial ungar: ONG-urile au rolul de a servi interesele naţionale
Katalin Szili a subliniat că trebuie fortificaţi nu cei care lucrează împotriva naţiunii, pentru Statele Unite ale Europei, ci cei care doresc o Europă a naţiunilor. ONG-urile trebuie să servească interesele naţionale şi binele public - a subliniat oficialul ungar.

Europa se poate redefini în această lume globală atunci când diversitatea sa se va manifesta prin intermediul naţiunilor care au trăit în această parte a lumii ca popoare autohtone - a arătat Szili. În Europa, ei nu sunt imigranţi şi nu sunt migranţi, ei doresc să se înmulţească şi să prospere în propria lor ţară natală - a adăugat Szili.

Oficialul ungar a mai subliniat că Uniunea Europeană nu se ocupă de problemele care afectează minorităţile naţionale autohtone, considerând asta o problemă de competenţă naţională.De multe ori este mult mai tolerant şi prietenos cu minorităţile imigrante, decât cu minorităţile autohtone - a punctat Szili. Ca exemplu a menţionat că Europa tace în privinţa restrângerii drepturilor maghiarilor din
velemenyezd, 2019. március 01. péntek, 12:11
Szili Katalin: a civil szervezetek feladata a nemzeti érdekek szolgálata
Szili Katalin kiemelte: nem azokat kell erősíteni, akik a nemzet ellen, az Európai Egyesült Államokért dolgoznak, hanem azokat, akik a nemzetek Európájáról gondolkodnak. A civil szervezeteknek a magyar nemzeti érdeket és az ehhez tartozó közjó szolgálatát kell megvalósítaniuk - hangsúlyozta.

Európa akkor tudja újra definiálni magát ebben a globális világban, ha a sokszínűségét azok a nemzetek jelenítik meg, amelyek őshonos népként e terülen éltek, élnek - mutatott rá a miniszterelnöki megbízott. Ők nem bevándorlók, migránsok Európában, saját szülőföldjükön szeretnének gyarapodni, boldogulni - tette hozzá.

Kitért arra, hogy az Európai Unió az őshonos kisebbségeket érintő kérdésekkel nem foglalkozik, nemzeti hatáskörbe tartozónak minősíti azt. A bevándorló kisebbségekkel sokszor jóval elfogadóbb, barátságosabb, mint az őshonos kisebbségekkel - mutatott rá. Példaként említette, hogy Európa hallgat a kárpátaljai magyarságot érinti jogszűkítések esetében, vagy a Benes-dekrétumok múlt évi
velemenyezd, 2019. március 01. péntek, 10:22
Képek, videók
Szili Katalin munkában -i
agica2004
2015. július 07. kedd, 17:03
szili-katalin-orszaggy ule
agica2004
2015. július 07. kedd, 17:02
Szili Katalin.jpg
agica2004
2015. március 09. hétfő, 16:12
Szili Katalin koszorűz
kmmmarika
2009. október 25. vasárnap, 15:07
Szili Katalin kezdte a sz
maroka
2007. december 16. vasárnap, 19:11
Az én magyarságom.jpg
chillik
2016. június 09. csütörtök, 17:33
Magyarságod-HOLD
1vargaildyko
2016. május 14. szombat, 06:15
Magyarságod-CSECSEMŐ
1vargaildyko
2015. július 16. csütörtök, 07:32
Magyarságod-HÁROM
1vargaildyko
2014. november 08. szombat, 16:01
Magyarságod-ÓRAMŰ.jpg
1vargaildyko
2014. február 24. hétfő, 09:40
Magyarságos.jpg
kicsoda77
2010. február 06. szombat, 17:46
A nagy gazdasági válság
makrancosholgy
2016. február 07. vasárnap, 19:17
gazdasági érettségi tétel
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:28
gazdasági tankönyvek.jpg
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:27
gazdasági tankönyvek (1).
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:26
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.