Belépés
2019. február 24. vasárnap | 8. hét | 55. nap | 04:22 | Mátyás
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A rendőrség vetett véget az első bécsi Pegida-tüntetésnek
Az iszlámellenes szervezet megmozdulásával egy időben jóval több embert felvonultató ellendemonstrációra is sor került az osztrák fővárosban.

A Pegida által szervezett belvárosi sétán a bécsi rendőrség közlése szerint mintegy háromszázan, míg az antifasiszta és baloldali szervezetek által meghirdetett ellentüntetésen csaknem ötezren vettek részt. A rendőrség csaknem 1200 fővel biztosította a két megmozdulást.

Az ellentüntetés hivatalos része este hét óra előtt rendbontás nélkül ért véget.

Hivatalosan a két menet nem keresztezte egymást, de nagyjából kétszáz ellentüntető elállta a Pegida híveinek útját. A két csoport majdnem két órán át nézett farkasszemet egymással, összetűzésüket a rendőrök sorfala akadályozta meg. A kialakult patthelyzet nyomán a rendőrség feloszlatta a Pegida tüntetést, ami miatt a jelenlévők hangos nemtetszésüket fejezték kit. Az APA osztrák hírügynökség azt írta, hogy a Pegida soraiban egymást karlendítéssel üdvözlő neonácik is voltak.

A Pegida szervezői nem értékelték kudarcként a történteket. Szóvivőjük az APA-nak azt mondta, hogy a jövő héten újabb tüntetést tartanak az Európába irányuló tömeges bevándorlás ellen és a menekültügyi politika megváltoztatásért.

Az ellentüntetést meghirdető antifasiszta szervezet közlése szerint egy aktivistájukat megtámadták. A menet feloszlatása után férfiak egy kis csoportja követte, majd földre teperte és bántalmazta a nőt, akit jelenleg kórházban ápolnak.

Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadság Párt (FPÖ) elnöke nyíltan szimpatziál a Pegidával, amelyet komoly polgári mozgalomnak tart. A politikus felháborítónak nevezte, hogy olyan emberekre aggatják rá a szélsőjobboldali jelzőt, akik csupán a hazájukért aggódnak. Az osztrák Zöldek frakcióvezetője ezzel szemben a Pegida kapcsán olyan huligánokról és szélsőjobboldali elemekről beszélt, akik csupán új indokot keresnek ahhoz, hogy akcióba lendüljenek.

Több katolikus szervezet bírálta a megmozdulást, s az Osztrák Szakszervezeti Ifjúság (ÖGJ) az ellentüntetésen való részvételre szólított fel. Az Ausztria Iszlám Vallási Közösség Egyesületének (IGGIÖ) szóvivője, Carla Amina Baghajati reményét fejezte ki, hogy a Pegida nem lesz komoly jelenség Ausztriában. Kijelentette, hogy a gyűlölet és a kirekesztés soha nem megoldás egy társadalom összetartozásának erősítésére.

Az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű, drezdai központú mozgalom tavaly októberben kezdte el a hétfőnként ismétlődő tüntetéssorozatát. Felvonulásain azóta egyre több ember menetel. A Pegidának emellett van már dániai, spanyolországi és belgiumi ága is. Január 12-én a norvég fővárosban is felvonulást tartott a mozgalom néhány száz híve.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2015. február 03. kedd, 07:03
Címkék: Heinz-Christian Strache, Osztrák Szabadság Párt, Osztrák Szakszervezeti Ifjúság, Ausztria Iszlám Vallási Közösség Egyesületének, Carla Amina Baghajati, Európai Hazafiak,
Kommentek
Külföldi sajtó Magyarországról - Cikkek a Sargentini-jelentés kapcsán felszínre került uniós megosztottságról
napilap szerint Orbán hajthatatlansága miatt nyugtalanság uralkodik a magyar kormánypárt európai pártcsaládjában. A vita és a szerdán megszavazásra váró jelentés ugyanis rávilágít az EPP-n belüli ellentmondásokra és identitásválságra.

A Néppárt képviselőinek többsége készen áll arra, hogy "Európa bajkeverőjének kezére csapjon" - fogalmozott a szerző, aki szerint a szavazás kimenetelétől függetlenül Orbán Viktor továbbra is hajthatatlan marad, és az is előfordulhat, hogy elfogadja az osztrák Heinz-Christian Strache, a Szabadságpárt elnökének javaslatát egy új pártcsalád alapítására.

A francia lapok közül a balközép Le Monde úgy ítélte meg, hogy "ritka erőszak" mutatkozott meg a precedenst teremtő parlamenti vitában.

Orbán Viktort, aki sem a hangvételen, sem a tartalmi mondanivalón nem volt hajlandó változtatni, gyakorlatilag senki nem támogatta néhány szélsőjobboldali és euroszkeptikus képviselőn kívül - írt a Le Monde. A lap úgy látja, hogy az európai szélsőségek erősödése, valamint a
velemenyezd, 2018. szeptember 12. szerda, 12:53
Kreml: a júliusi NATO-csúcsig nem lesz Putyin-Trump találkozó
"Amint világossá válik (az időpont), közölni fogjuk" - mondta Dmitrij Peszkov.

Trump pénteken közölte: nem zárja ki, hogy még a nyáron találkozzon Putyinnal. Ezt a lehetőséget a Kreml sem zárta ki.

Putyin bécsi hivatalos látogatását követően, június 10-én Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár közölte, hogy Bécs hajlandó lenne helyszínéül szolgálni egy orosz-amerikai csúcstalálkozónak. Strache hétfőn kijelentette, hogy nem született döntés egy bécsi Putyin-Trump csúcs megrendezéséről.

A The Washington Post című amerikai napilap szombaton azt írta, hogy a két elnök júliusban találkozhat majd egymással, amikor Trump a NATO-csúcsra Európába utazik.

Peszkov közölte, hogy Putyin pénteken fogadja majd az Oroszországba állami látogatásra érkező Mun Dzse In dél-koreai elnököt, és nem kizárt, hogy a két államfő együtt tekinti majd meg a labdarúgó világbajnokság egyik mérkőzését. Mun, aki csütörtökön Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnökkel tárgyal majd, szombaton Rosztov-na-Donuban
velemenyezd, 2018. június 19. kedd, 16:42
Kurz Izraelben: az antiszemitizmus elleni harc és Izrael sajátos biztonsági igényeinek elismertetése a cél
bizonyítja a Bécsben felépülő emlékhely kialakításával, amelyben a Holokausztban elhunyt osztrák zsidók neveit örökítik meg. Ön szponzorálja a Mauthausenbe tett ifjúsági látogatásokat, valamint az oktatási és megemlékezési projekteket, s 4 millió eurót adományozott a Jad Vasem örökségközpontjának finanszírozására. Nagyon köszönjük ezeket a lépéseket" - hangsúlyozta Netanjahu.

Kurz látogatásának egyik célja koalíciós partnere, a radikálisan jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tagjai, s köztük Heinz-Christian Strache alkancellár elleni bojkott beszüntetése, legalábbis a Makor Rison című izraeli újság honlapja szerint.

Sebastian Kurz korábban már háromszor is járt Izraelben, kétszer Ausztria külügyminisztereként. Háromnapos látogatásának első napján, vasárnap megtekintette a Jad Vasem holokauszt múzeumot, majd sétát tett az óvárosban a keresztény és zsidó nevezetességeknél.

Az eddigi európai gyakorlattól eltérően Kurz nem utazik el Rámalláhba a Palesztin Hatóság területére, és nem tárgyal
velemenyezd, 2018. június 11. hétfő, 16:22
Kurz: védelmező Európára van szükség
Az osztrák kancellár annak kapcsán egyeztetett az Európai Bizottság elnökével, hogy országa júliustól fél éven át az Európai Unió soros elnöke.

Kurz aláhúzta, Ausztria előrelépést kíván elérni az unió külső határainak védelme körül kialakult vitában.

Nem működhet az a modell, amely szerint egy bevándorló számos országon áthaladva válogat azon európai tagállamok között, ahol menedékkérelmét be kívánja nyújtani. Ennek érdekében az unió határain kívül kell megoldani az emberek biztonságának szavatolását, amelyről nem uniós szinten, hanem néhány tagországgal előrehaladott tárgyalásokat folytatnak - tette hozzá.

Véleménye szerint nem az unión belüli határellenőrzést, hanem a külső határok teljes biztosítását kell elérni, egyebek mellett az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) erősítésével, hogy az biztosítani tudja a migrációs beáramlás csökkentését. Ezzel egyidejűleg meg kell tudni előzni az tengereken illegális átkelésekkor bekövetkező haláleseteket is - húzta alá.

Mint elmondta, az
velemenyezd, 2018. június 06. szerda, 17:30
Orbán: Ausztria és Magyarország biztonságát közösen kell garantálnunk
A kormányfő megbeszélést folytatott Heinz-Christian Strache szabadságpárti (FPÖ) alkancellárral, majd sajtótájékoztatójukon kifejtette: ennek érdekében megállapodtak, hogy a biztonságért és az infrastruktúráért felelős miniszterek kétoldalú megbeszéléseket folytatnak. A lehető legszorosabb, legszakmaibb és legbarátibb kapcsolatra törekednek a miniszterek között - fűzte hozzá.



Hangsúlyozta: Ausztriában eddig magyarellenes kormány volt, az osztrák kormány ellenséges volt Magyarországgal szemben, ebben változás állt be, mert most olyan kormány van, amely fair, tisztességes és baráti viszonyban akar állni Magyarországgal.

Orbán Viktor a találkozót azzal indokolta, hogy a két legfontosabb téma, amely érinti a magyarokat a kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában - a biztonság és az infrastruktúrafejlesztés -, a kisebbik koalíciós párthoz tartozik. Magyarország mindenkivel baráti kapcsolatokra törekszik, akivel közös céljai lehetnek, aki segít megvédeni Magyarországot - mutatott rá.
velemenyezd, 2018. január 30. kedd, 19:52
Orbán: harcolni fogunk az Ausztriában dolgozókért
alapszerződéssel, hivatalból fel kell lépnie. Brüsszel teszi a dolgát, uniós szinten lesz döntés az ügyben, és ezt "mi tudomásul vesszük" - közölte.



Orbán Viktor aláhúzta a két ország közötti autópálya-összeköttetések jelentőségét, továbbá kiemelte a sikeres gazdasági együttműködést, mint mondta, Ausztria az egyik legfontosabb befektető Magyarországon, a szoros gazdasági kapcsolatokból mindkét fél profitál.



Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy programja későbbi részeként találkozik Heinz-Christian Strache szabadságpárti (FPÖ) alkancellárral, a kormányfő emlékeztetett: az FPÖ meghatározó szerepet kapott az osztrák kormányban. Természetes, hogy találkozik minden fontos osztrák politikai vezetővel, ráadásul a párt a biztonsággal kapcsolatos tárcákat kapott, így a biztonságról is tárgyalnak majd - mondta.



Kérdésre közölte: "tapasztalat, hogy ha a liberálisok nincsenek benne a kormányban", akkor azt mondják, hogy vége a demokráciának. "Nem fogadjuk el, hogy bármelyik ideológiai
velemenyezd, 2018. január 30. kedd, 18:23
Orbán: a két ország megvédéséről szeretnénk megállapodni Ausztriával
Orbán Viktor saját Facebook-oldalán tett közzé egy videobejegyzést, útban Bécs felé, egy vasúti kocsiból.

A miniszterelnök bízik a tárgyalások sikerében.

Orbán Viktor kedden tárgyal Sebastian Kurz osztrák kancellárral, és találkozik Heinz-Christian Strache alkancellárral.
velemenyezd, 2018. január 29. hétfő, 18:59
Január 30-án találkozhat az osztrák kancellárral Bécsben Orbán Viktor
Lapinformációk szerint Orbán Viktor az osztrák fővárosban külön-külön tárgyal Sebastian Kurz nemrég hivatalba lépett kancellárral, és koalíciós partnerével, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, Heinz-Christian Strache-val. A tervek szerint több más osztrák közéleti szereplővel is megbeszélést folytat aznap a magyar kormányfő. Tekintettel arra, hogy a bécsi program még szervezés alatt van, Havasi Bertalan e találkozókról egyelőre nem kívánt bővebb tájékoztatást adni.

Orbán Viktor miniszterelnök január 3-án a lengyel kormányfővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be: még januárban találkozni kíván az új osztrák kormány tagjaival, a gazdasági és szellemi élet meghatározó szereplőivel. Elmondta: gondolkodnak azon, hogy a V4-ek szilárd belső kapcsolatát fenntartva intenzív kapcsolatot hozzanak létre többek között Ausztriával. Ausztria példa arra, hogy Európában működik a demokrácia, és nem képzelhető el, hogy egy ország vezetői hosszú időn keresztül fontos kérdésekben, például a
velemenyezd, 2018. január 11. csütörtök, 16:11
Képek, videók
béke tüntetés.png
chillik
2017. november 03. péntek, 15:13
tüntetés.png
chillik
2017. november 01. szerda, 11:46
foci-Fradi- tüntetés.jpg
agica2004
2017. szeptember 14. csütörtök, 20:54
Tüntetés 01.jpg
chillik
2017. március 13. hétfő, 07:07
Tüntetés 02.jpg
chillik
2017. március 13. hétfő, 07:06
Tüntetés 03.jpg
chillik
2017. március 13. hétfő, 07:06
Brexit Párizs tüntetés a
megyerimihaly
2016. szeptember 04. vasárnap, 04:14
Tanár tüntetés oktatas_ko
megyerimihaly
2016. február 13. szombat, 23:55
Tanár tüntetés 2.jpg
megyerimihaly
2016. február 13. szombat, 23:54
Tanár tüntetés Galló-né.j
megyerimihaly
2016. február 13. szombat, 23:53
Tanár tuntetes-feb13-e145
megyerimihaly
2016. február 13. szombat, 23:53
Ákos elleni tüntetés.jpg
pacsakute
2015. december 20. vasárnap, 14:02
Christian Morgenstern idé
cuppika59
2017. november 12. vasárnap, 15:33
Christian-Louboutin-Me xib
zskadi
2017. október 22. vasárnap, 19:37
10959342-gold-christia nit
bobecili
2017. szeptember 14. csütörtök, 16:08
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.