Belépés
2019. augusztus 22. csütörtök | 34. hét | 234. nap | 19:58 | Menyhért, Mirjam
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Egy mátészalkai parasztorvos praktikái
A népi gyógyászatban lehet hinni vagy kételkedni, de az elmúlt évszázadban a falun és tanyákon élő embereknek sokszor az egyetlen gyógyulási lehetősége a javasasszonyok, füvesemberek tevékenysége volt. Az egyik ilyen híres parasztorvos a mátészalkai Bakos Ferenc volt, akinek 1950-es években keletkezett versét a népi gyógyászoknak ma is illik megtanulni, hiszen abban tömören és velősen össze van foglalva az egyes betegséges gyógyítása. A "doktor bácsi" nevét ma is nagy tisztelet övezi Mátészalkán és környékén, munkásságáról Farkas József készített tanulmányt.

Bakos Ferenc (1891-1962) gyógyítással kora gyermekségétől kezdve foglalkozott. 8 éves korától kezdve tanítgatta apja, előbb csak segédkezett, majd egyre járatosabb lett a füvek ismeretében is. Előbb csak a szárogatásnál, a porrá való őrölésnél alkalmazta, később már az eltevést is rábízta. Tíz éves korában már együtt járt apjával a lápra — Ecsedi láp — füveket szedni s ettől kezdve mint segítséget a betegekhez is magával vitte. Járták a környék tanyáit, falvait, úttalan utakon, erdőkön, mezőkön keresztül.
Ez a gyógyító hajlam végigkísérte fiatalságát, inaséveit, de csak akkor bontakozott ki teljesen, mikor önálló ember lett. Ekkor kezdett önállóan a vidék szétszórt tanyáira járni.
(Fehértag, Vágóháza, Hermántag, Dobosi báró-tag, Tisza tanyája stb.).

A gyógyhatású növényeket, füveket, a gyógyító közvetlen környezetéből (udvara), a környékről (faluja határa) és távolabbi tájakról (Kraszna-, Szamos-, Tur-mente) szerezte be. A ritka vízi vagy lápi növényeket a fenti folyók morotváiból, vagy az Ecsedi-láp környékén gyűjtötte. Az év bizonyos szakaiban május, június, július hosszabb gyűjtőútra szánta el magát. Felpakolt kétkerekű szamárfogatos szekerére és nyakába vette a vidéket. Vitt magával a maga készítette gyógyszerekből, gondosan kezelt füvekből, növényekből útközben, ahol megszállt, kerülőknél, csőszöknél, úttőröknél, tanyákon, viszonzásul gyógyítgatott. Ezek segítségével felkutatta azokat a helyeket, ahol a számára szükséges növényeket, füveket megtalálta. Hasznos tanácsokkal látta el házigazdáit s felhívta a figyelmet a környéken található gyógyhatású anyagokra s azok elraktározására is buzdított.

Világéletemben segítni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.
Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus legyél, kiszívja a véred,
Nyögsz még egy darabig, hullaház a véged.
Bocskoros gulyások, juhászok, vén nénik,
Ezer baj gyógyszerét tarisznyával mérik.

1. Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szálkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj retket és azt e reszelékbe lökjed.
Meglátod, azt reggel, sohasem találod,
Föloldó hatását szájtátva csodálod.

2. Ugyan e baj ellen ott van a bojtorján,
Theaként iszogasd, pisiled momentán.

3. Vészes vérszegénység, idegbaj forrása,
Tízezer közül sincs kettő gyógyulása.
Rendelnek sok arzént, ferrumot és másat,
Csak csalángyökér az, amit ki nem ásnak.
Theaként használják, piros borban főzve,
Négy ujjod közt mit fogsz egy literre töve.
Ha ágyban feküdtél, bizton felkelsz tőle,
Öt-hat hétig használd, megmondom előre.

4. Ó, hányan szenvednek savtúltengésben,
Küszködnek, vinnyognak, mint kutya a présben.
Gumicsövet nyelnek, kapnak pezsgőt bőven,
A krumpli gyógyítja, sülve a sütőben.
Használd szivacs gyanánt, beled tiszta tőle,
"Krumplipüre" nem jó, vízben van az főzve.
Amit magyarázok, jól eszedbe vegyed,
Mert a savtól sebes a gyomrod és a beled.
Gyomrodat felmarja, fekély lesz a neve,
Nem emészthet attól senkinek a bele.
Beleknek bolyhait vakolattal vonja,
Ehetsz bár táplálót, ki lesz veled tolva.
Annyira elgyengülsz, lesüllyed a gyomrod,
Napról napra gyengülsz, koporsó a gondod.

5. Ha sebek martak fel, fekélyes lett gyomrod,
Sültkrumplin olajjal lehet csak gyógyulnod.
Hentes kézre kerülsz, ha elhanyagolod,
Öt-hat sült krumpliból, ha a bélt kinyomod.
Ennyit fogyasztván, a többit olajozd.
Sebed a sült krumpli mentesíti savtól,
Szigetelő fedőt kap az az olajtól.
Bajod így ápolva, meggyógyul majd sebed,
Ez sivár életben még örömed lehet.

6. Biz az élet sokszor úgy jár, mint a kártya,
Megesik, hogy meghűl olykor a mellhártya.
Kaphatod szárazon, esetleg vizesen,
Szaladsz az orvoshoz, csapolni vitessen.
Cirokseprő magját kifőzni teának,
Egészséget szerez hamar az magának.
Tetős evőkanál kerül egy literre,
Kaphatsz cirokmagot pénzért vagy hitelre.
Ne öntsd ki az ágyát, csináld nyakra-főre,
Egy főzéssel a mag nincsen még kifőzve.
Vért is kapsz biz ettől, meg is hízol tőle,
Öt-hat hét alatt már piros arcod bőre.
Idd reggel mint teát, egész nap mint vizet,
Ha ezt mind betartod, élted soká viszed.

7. Betyár ez az élet, sokszor idegre megy,
Ó, mennyi embernek épp a gyomrára megy.
Egyszerű tünete : rebeg gyomra szája,
Hinnéd, hogy egy lepke húzódott alája.
Mindenre dühödt vagy, szemed mint a vadnak,
Szikráznak, ha nézel, gubóid dagadnak
Félni lehet tőled, bármi szelíd voltál,
Azt is marod mostmár, kinek udvaroltál.
Pokol ez az élet, családodé sem más,
Testvér, az élet cseppet sem pompás.
Szaladsz tudósokhoz, vizsgálgatnak egyre,
Próbareggeliznek, kérdnek tőről hegyre.
Egy sem leli bajod, dúlnak a tünetek,
Fizethetsz százasból akár egy türetet.
Bajod egyre mélyül, Kalló felé sietsz,
Már előbb megírtam, gyomoridegbaj ez.
Főzess csak puliszkát, szárazon, tengeriből,
Vondd ki gyakran magad szokott környezetedből.
Környezetváltozás csillapítja dühöd,
A puliszka gyógyít, ha este-reggel gyűröd.
Sok az arzén benne, szaporítja véred,
Hízni fogsz hetenként, jó ha magad méred.

8. Életed ha megnyúlt tisztes öreg korban,
Bár fiatalon is bekerülsz a sorba.
Gyakran szédül fejed, bizonytalan lépted,
Panaszolja ajkad : "oly gyakran szédülök,
Ingadozó léptem, jó, ha székre ülök."
Sűrű lett a véred, gyönge a folyása,
Egyensúly idegnek nincsen locsolása.
Kenetlen szekérnek nyikorog kerekje,
Száraz az agyad is, így jutsz szédületre,
Öreg ereidben vérkavicsok lesznek,
Itt az orvossága, attól széjjel esnek.
Egyél körtét, aszaltat vagy nyerset,
Biztos egyensúlyod hamar visszanyerted,
Hegyek szelíd alján termett elég "dicske"
Aszalva megkapod, forrázd kicsi vízben.
Vagy vagdald apróra, ha nem lenne fogad,
Ne búsulj öregem, csak szómat megfogadd.
Nem számít, hogy ősz vagy, csak fekszel az ágyon
Vidám ifjon mégy még ezen a nyáron.
Szerencsés lennél ám, ha téli körtéd lenne,
Mert így betegséged a pokolba menne.
Bár mindent ő szedne nem néznek az égre,
Receptet ír a doktor, tégelyből vagy hármat,
Találgatva szépen, hátha ez használhat.
Ha ez nem használna, van még recept bőven,
Ha meghalt, van paraszt, szed az a jövőben.

9. Nincs szív a mellkasban, más van a böndőben,
Levél végeztével ötlött az eszembe,
Hány szegény embernek fájdalmas élete,
Sosem volt zarándok, nem vágyott Rómába,
Eltorzul a képe, szenved reumában.
Küldik az orvosok Pöstyén, Szoboszlóra,
Bár tarisznyájában nincsen aranyóra.
Aki okos fickó, agyalágya benő,
Tudja, hogy gyógyszer bármifajta fenyő..
Kínok ellen adok jó tanácsot,
Faragj a fenyőből sok apró forgácsot.
Most járt erre Jézus fenyőfa ünnepén,
Találsz fenyőt bőven udvarok szemetjén.
Főzd azt levelestől, szikánccsal keverve,
Fürödj a levében, bajod le van verve.
Főzetét ki ne öntsd, adj hozzá forgácsot,
Új főzetet bővítsd, eljárod a Dájcsot.
Ám tíz percen túl már vízzel mosd arcod,
Oly erős, e főzet szüli ájulásod.
Ha fán mankón jártál, eldobod azt tőle,
Ne félj, nincs reumád, szabadultál tőle,

10. Új szer jut eszembe, gyulladás a neve.
Nyelés kínos tőle, mandulád van tele,
Fulladás környékez, hangod csak suttogás,
Forró bugát forrázz, csitul a gyulladás.
Nyomd ki azt egy fedőn, szabj szennyes kendőre,
Forrón váltogatva torkodra jön tőle.
Ha kezdetén teszed, egy nap szabadultál,
Ha dagadtan teszed, ne félj, meg nem fojt ám.
Egy kettő kifakad, áldod istenedet,
Hogy hyperol helyett bugát juttat neked.
Kitűnő hatású idült állapotban,
Forró céklalével mint állód gurgulgatva.

11. Szörnyű betegség még s örök az Isiász.
Ellene, testvér, tudod mit csinálsz ?
Savanyú káposztát melegíts magadra,
Huszonnégy órán át feküdj jól dunsztolva.
Elhagyod az ágyat, nem szenvedsz a sírig,
Áldod Istent, s kapod ami éppen illik.

Bakos Ferenc "igazi népi tehetség, aki sajnos nem tudott kibontakozni, pedig talán ha lehetősége lett volna, ma mint kiváló tudóst tisztelhetnénk. A művelődés szempontjából elmaradt környezete, szűk lehetősége elfojtotta tehetségét, visszafejlődött és így lett részben bogaras, vagy ahogyan a falubeliek mondják, habókos.
Forrás : Link
pacsakute, 2019. április 16. kedd, 23:03
Címkék: Bakos Ferenc, Farkas József, Áldod Istent, mátészalkai parasztorvos, népi gyógyászatban, elmúlt évszázadban,
Kommentek
A savanyú káposzta
Minden bizonnyal nincs is olyan ember, aki egészség érdekében ne tenne meg mindent. Nagyanyáink ősi praktikákat alkalmazva igyekeztek megtenni mindent annak érdekében, hogy egészségüket karbantartsák.

Napjaink rohanó életformája közepette sokan megfeledkeznek illetve elhanyagolják ezeknek a természetes módszereknek az alkalmazását. Ilyen például a savanyú káposzta-lé is. Az egyik legértékesebb zöldségfélénket, a káposztát táplálkozásukból a legtöbben méltatlanul hanyagolják. Pedig a savanyú káposzta számtalan jótékony hatással rendelkezik.

Az anyagcsere számára létfontosságú alkotóelemeket tartalmaz. Erjedésekor jótékony hatású, savtermelő baktériumok szaporodnak el, melyek gátolják a káros mikrobák elszaporodását és kedvező hatással vannak a bélflórára. A savanyodásnak köszönhetően a káposzta megőrzi magas C-vitamin tartalmát. Ugyanakkor a savanyú káposzta ízesítéséhez felhasznált fűszerek, mint a babérlevél, kapor, bors, mustármag, torma, köménymag szintén gyógynövények, melyek pozitív
horvathnemagdi, 2018. január 15. hétfő, 20:58
Parasztorvos verse az 50-es évekből
Bakos Ferenc: PARASZTORVOS VERSE AZ 50-ES ÉVEKBŐL
(A népi gyógyászoknak kívülről meg kell tanulni )

Mottó:

,,HADD TERJEDJEN A JÓ, - VETNI KELL, BÁRKI IS ARAT."

Világéletemben segíteni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.
Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus
menusgabor, 2017. május 16. kedd, 11:30
betegségek természetes gyógyításáról
Bakos Ferenc

mátészalkai parasztorvos a betegségek természetes gyógyításáról

Világéletemben segíteni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.
Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus legyél, kiszívja a véred,
Nyögsz még egy darabig, hullaház a véged.
Bocskoros gulyások, juhászok, vén nénik,
Ezer baj gyógyszerét tarisznyával mérik.

1. Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szálkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj retket és azt e reszelékbe
evavicus, 2017. március 11. szombat, 19:48
Bakos Ferenc mátészalkai parasztorvos verse
Paraszt orvos verse
/Bakos Ferenc, mátészalka/


Világéletemben segítni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.

Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus legyél, kiszívja a véred,
Nyögsz még egy darabig, hullaház a véged.
Bocskoros gulyások, juhászok, vén nénik,
Ezer baj gyógyszerét tarisznyával mérik.

1. Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szalkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj követ és
sz719eszter, 2016. november 23. szerda, 11:37
A népi gyógyászoknak kívülről meg kell tanulni .-)
PARASZTORVOS VERSE AZ 50-ES ÉVEKBŐL:

A népi gyógyászoknak kívülről meg kell tanulni .-)
Világéletemben segíteni volt vágyam,
Beteget nem látni sem ülve, sem ágyban,
Nem jó a szegénység s mégis annyi kába,
Kevés garasát is vivé patikába.
Bojtorján, útifű, cirok, csalán, forgó.
Olyikra ha nem is, más betegségre jó.
Mennyi nyavalyája akad az embernek,
Gyógyszert az orvosok arra ritkán lelnek.
Elviszik párnádat, földed, marhád, házad,
S ha szemére veted, bizony még ő lázad.
Azt mondja: nem isten, mit sem tud már tenni,
Ezt persze csak akkor, ha nincsen már mit venni.
Bármily koldus legyél, kiszívja a véred,
Nyögsz még egy darabig, hullaház a véged.
Bocskoros gulyások, juhászok, vén nénik,
Ezer baj gyógyszerét tarisznyával mérik.
1.
Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,
Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.
Szálkán kórház is van, kérj ott epekövet,
Reszelj retket és azt e reszelékbe
suzymama, 2016. október 13. csütörtök, 17:10
Nincs Cím
Egy mátészalkai parasztorvos praktikái

A népi gyógyászatban lehet hinni vagy kételkedni, de az elmúlt évszázadban a falun és tanyákon élő embereknek sokszor az egyetlen gyógyulási lehetősége a javasasszonyok, füvesemberek tevékenysége volt. Az egyik ilyen híres parasztorvos a mátészalkai Bakos Ferenc volt, akinek 1950-es években keletkezett versét a népi gyógyászoknak ma is illik megtanulni, hiszen abban tömören és velősen össze van foglalva az egyes betegséges gyógyítása. A “doktor bácsi" nevét ma is nagy tisztelet övezi Mátészalkán és környékén, munkásságáról Farkas József készített tanulmányt.

Bakos Ferenc (1891-1962) gyógyítással kora gyermekségétől kezdve foglalkozott. 8 éves korától kezdve tanítgatta apja, előbb csak segédkezett, majd egyre járatosabb lett a füvek ismeretében is. Előbb csak a szárogatásnál, a porrá való őrölésnél alkalmazta, később már az eltevést is rábízta. Tíz éves korában már együtt járt apjával a lápra -Ecsedi láp -füveket szedni s ettől
dorotea55, 2016. szeptember 16. péntek, 06:34
Drága gyógyszrek helyett a magyar népi gyógymódok...
DRÁGA GYÓGYSZEREK HELYETT A MAGYAR NÉPI GYÓGYMÓDOK EGY MÁTÉSZALKAI PARASZTORVOSTÓL

A becsületben megőszült, mátészalkai Bakos Ferenc nyolc éves kora óta foglalkozott gyógyítással. Felbecsülhetetlen értékű tudását egy versben osztotta meg.

Bakos Ferencet (1891-1962) kisgyerekkorától fogva tanítgatta apja a különböző ősi, magyar népi gyógymódokra.Néhány év múlva már több száz éves tudás birtokában volt, melyet a régi öregektől tanult, lesett el. Szakadatlanul járta az erdőket, mezőket, gyűjtötte a gyógyfüveket, a természet kincseit, hogy minél több emberen tudjon segíteni.

Számtalan ember bajára talált megoldást, mérhetetlen tudását ebben a versben összegezte:

1.

Epéd hogyha beteg, egyél bőven retket,

Sót ám ne tégy rája, attól kínok lesznek.

Szálkán kórház is van, kérj ott epekövet,

Reszelj retket és azt e reszelékbe lökjed.

Meglátod, azt reggel, sohasem találod,

Föloldó hatását szájtátva
taltos1, 2016. augusztus 24. szerda, 22:09
Képek, videók
Bakos-Ferenc-mateszalk ai-
cipello
2013. december 15. vasárnap, 20:05
Mátészalkai aquapark
csigamalac
2009. október 13. kedd, 07:44
mátészalkai élményfürdő.j
szirom7
2007. augusztus 31. péntek, 19:36
yoko farkas józsef2017101
zsokica45
2018. február 10. szombat, 19:55
Fehér Farkas/Mónus József
sanci81
2015. február 03. kedd, 16:07
Farkas Józsefné Ancus .gi
szakcsi56
2011. október 17. hétfő, 16:29
Farkas Józsefné Ancus.jpg
szakcsi56
2011. szeptember 23. péntek, 08:09
Áldás Istentől
dandej
2018. november 20. kedd, 10:37
ISTENTŐL+ÁLDOTT,+BOLDO G,+
menusgabor
2018. augusztus 13. hétfő, 18:57
Akik Istent szeretik
dandej
2018. június 27. szerda, 11:46
istent.jpg
paka68
2018. április 08. vasárnap, 11:50
Ezt kaptam Istentől.jpg
pacsakute
2017. november 28. kedd, 22:04
Szeresd az Istent s tégy,
chillik
2017. január 18. szerda, 07:03
Békesség Istentöl 01.jpg
chillik
2017. január 03. kedd, 09:16
Békesség Istentöl 02.jpg
chillik
2017. január 03. kedd, 09:15
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.