Belépés
2018. november 19. hétfő | 47. hét | 323. nap | 04:08 | Erzsébet
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Alkonytájt






ALKONY

"Ne várd szelíden azt a végső éjt,
Tombolj, dühöngj, az alkony hogyha jő,
Védd, védd, amíg csak védheted, a fényt.
Ha minden büszke harc már véget ért,
És karjaidban nincs is már erő,
Ne várd szelíden azt a végső éjt.
Védd, védd, amíg csak védheted, a fényt."

Csillagok között c. film

"Nem is él, aki sohasem érezte még,
Hogy milyen gyorsan jön az alkony és utána az éj."

Perfect Symmetry

"Amikor nem vesszük észre a mindennap látottak ragyogását,
attól azok még ragyognak, legfeljebb halványabb fénnyel.
Mert a fény mások fénye által válik igazán tündöklővé."

Hioszi Tatiosz





Atillka Bartha: ALKONY

A napkorong nyugatra hajlik,
S fényével millió zöld fűszálat festeget.
Alkonyodik. S a novemberi csípős hideg
Szellemként járja át forrongó testemet.

Amott a távolban rozsdásodó sínjén
Halk vadsággal suhan el egy vonat,
S tetejére sűrű, fehér köd ereszkedik,
Mint milliónyi megőszült hajfonat,

Mi az égből hullik alá, mintha csak mind
Az ősöreg, vén hold egyik tincse lenne,
S a lenyugvó nap után lopódzna titokban
Egyetlen gyermeke, az este.





Ágostházy Vanessza: VISZONZATLAN ALKONY

Vágyakkal teli álmodozások sora
Fájó szívem hatalmas gondja
Odabent fellobbanó tűz
Fejem onnan minden reményt kiűz
Lehetetlennek tűnő gondolatok
Szívemnek fájó fondorlatok
Boldogság, míg alszom -
Viszonzatlan alkony.





Babits Mihály: ALKONYI PROLÓGUS

Itt van az alkony, jó takaró
a hegyek ormán lilul a hó
itt van az alkony, csittul a zaj:
elhallgat a fény és fölvillan a dal.

Villanj csodavillany, villanj csodanóta
ki fájsz a szívemben ki tudja mióta?
Mióta daloltam, amióta lettem:
mert fájni születtem, ki dalra születtem
s még messzire zenghetsz majd mostoha dal,
megéri, megéri, aki fiatal.

A nappal, a lárma űzött a magányba,
hol senkise hallott, a puszta homályba:
most itt van az alkony, most jer elő,
mint éji merénylő, titkos szerető:
mert kedves az alkony annak, aki lázad
és kedves az alkony annak, ki szeret:
elhagyni ilyenkor, kicsábul, a házat
s nem tűrni az égnél lentebb födelet.
Az ég is ilyenkor kitakarózik
és emberi szemnek kirakja a kincsét;
a lélek az égbe fölakarózik,
mozgatja a szárnyát és rázza bilincsét:
Dal, éji merénylő, titkos szerető,
dal, mostoha lélek, most jer elő:
másnak csupa fátyol, neked csupa látás,
itt van az alkonyat, itt van az áldás.





Béd Józsefné Mária: SÖTÉT ÁRNYAT FONT KÖRÉNK AZ ALKONY...

Sötét árnyat font körénk az alkony,
már nem láthattuk a nap aranyló sugarát.
Egy röpke pillanatra láttam csak a szemeid,
nem volt benne semmi ragyogás.

A csend ült kettőnk közé, s néma hallgatás,
a percek oly gyorsan tovatűntek, s te
rezzenéstelenül azt az arcod mutattad,
meg fogsz tudni érteni, mint egy jólelkű barát.

Vádolom magamat - a hiszékenységem ismét nem
ismert határt, mi vitt rá újra egy olyan barátságra,
hol egy nőnek nem jut más csak a megaláztatás?!

Mondani szokták volt, minden ember a maga kovácsa,
akár jóra , vagy rosszra talál: ne lépjen soha könnyedén
ingatag talajra, értelmetlenül ne vívjon csatát.
Hűséget senkitől soha ne várjon, csak elvétve akadnak csodák!





B. Huszta Irén: ŐSZI ALKONY


Harangszó zendül, este van.
Szökőkút adta halk moraj
Kíséri mély magányomat,
S a szeptemberi alkonyat.

Nem várok én már herceget,
Csak annyit, hogy beszélhetek
Gondról - örömről véletek,
Ti varázslatos emberek!

Boldog vagyok, hogy rám tekint
Egy őszi napsugár megint,
Mielőtt végleg eltűnik...
Amott fönn már a hold virít.

Nem mondhatom el - nincs kinek -
Apró, de mély örömömet,
Hogy lelkem zenével tölti meg
Az őszi nap, mely rám nevet.






B. Riskó Irén: NYIRKOS ALKONY

Fénytelen szemem távolra réved,
kesernyés hangom torkomon akad,
erőtlen testem lángokban ég el,
vágyam tüzében hamuvá porlad.

Lidérces álmok a sejtjeimben;
nyirkos alkonyaton a bánat mar,
átfutok az árulkodó képen
víz zuhatag mögé, mi eltakar.

Gázolok a tüskés emlékeken,
cseppek tükrében felvillan a múlt,
a legszentebb hitem hagyott cserben,
gyávaságom lobogva előbújt.

Kínzó tétlenség húsomban reszket,
romok közt szórom a vihar porát,
ajkakról unott remény hiteget:
fürkésszem tovább az Úr szándékát.





Paolo Coelho: AZ ALKONY SZENT ÓRÁJA

"Minden napban van egy olyan pillanat, amikor nehéz tisztán és pontosan látni: az alkonyat. A fény és a sötétség összekeveredik és semmi sem teljesen világos és semmi sem teljesen sötét. A legtöbb spirituális hagyományban ez a pillanat szent.
A katolikus hit arra tanít minket, hogy délután hatkor imádkozzunk el egy Üdvözlégyet.
A kecsuák szerint, azt a barátot, akivel délután találkoztunk és üdvözöltünk, az alkonyat beálltával még egyszer kell köszöntenünk, Így tehát jó estét kívánunk neki.

Alkonyatkor a föld és az ember közti egyensúly próbát áll ki. Isten összekeveri a fényt és az árnyékot, hogy lássa, van-e bátorsága a földnek tovább forogni.
Ha a föld nem ijed meg a sötétségtől, elmúlik az éjszaka - és másnap újra felragyog a nap. "





Csépányi-Kömi Roland: ALKONYODIK

A csatornafedelet félretolva,
Csöndben mászik elő a sötét.
Köntösét az árnyékba dobja,
Mely színét a járdán önti szét.

Alkonyodik. Lámpát kell gyújtani.
A mosdótálba vízcsepp csöppen:
Koppan és eltűnik, mint a hajdani
Emlékek a hosszú, néma csöndben.

Hallgatom a semmit: csak fülel.
Némaságában sóhajt egy nagyot,
Tudja jól, hogy lassan menni kell
És ha nincs itt, én egyedül vagyok.





Dsida Jenő: ALKONY



Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.

A zúgó, vonaglótestű fák:
átszúrt, iszonyú pókok,
utánunk kapnak, elszabadult
prédáik után.

Szélfútta őszi levelek,
menekülünk, futunk
s fent kigyúlnak egy messzi kastély
hívó ablakai.





Jakab Ibolya Shanti: ALKONY

A lenyugvó Nap fénye simogatja arcom,
megvívtam már mindenkivel, nincsen többé harcom.
Hazugságot, álnokságot nem tudom elviselni,
csak az engem szeretőknek akarok megfelelni.

Békére, szeretetre, nyugalomra vágyom,
nem lesz, ahogy eddig sem volt hazug társaságom.
Nyugodt szívvel nézhetek este a tükörbe,
nem kell attól félnem, hogy amit látok, görbe.

Tiszta lelkű embereknek mindig segítettem,
sokszor tört az élet, de jó emberré lettem.
Barátokat nem gyűjtök, ám szívem nyitva tartom.
A lenyugvó Nap fénye simogatja arcom.





Juhász Gyula: ALKONYATI ÓRÁK

Alkonyati órák, ti vagytok enyémek,
Mikor rózsafényben fölragyog a lélek
S múltak tavaszából egy dal erre téved.

Ti vagytok enyémek, alkonyati órák,
Mikor enyhe bánat bársonya hajol ránk
S pompázva kinyílnak a nagy álomrózsák.

Így szeretnék egyszer e tájról elmenni,
Színből, fényből oda, ahol szürkül a semmi,
Madárként az ágon, dallal elpihenni!

Ó, de addig várnak sötét őszi éjek,
Lehervasztott vágyak, lekaszált remények,
Míg örök borúval tart e kurta élet!





Kárpáti Tibor: JANUÁRI ALKONY

Az alkony mögé bújnak a házak
Tavaszt álmodnak és fáznak a fák
A hóban sárga fenyő-csontvázak
És egy régen elnyűtt, tarka kabát

Varjak kárálnak, majd tovaszállnak
Oly rövidek, szürkék a nappalok
Szívemben elégnek a gyertyaszálak
S elcsendesülnek bennem a dalok

Átélem újra halandóságom
E kegyetlen nehéz, bús számadást
A fagyott hó alatt fekve várom
Reszketve várom a feltámadást





KenytheOne: ÉLETHÚR

Minden megújul, az alkony hull,
bánatot feszít az élethúr,
lágy ölén ring, majd elborul,
köddé válik és kimúl.
Érdeklődik, a csókba rejtve,
játszik veled, és elfelejtve,
Feldob, kacsint, majd leejtve,
az ég-ösvényen, visszafúj.

Minden megújul önmagában,
senki sem bízik más szavában,
hazug nap kel fel a tűz tavában,
megfürdenek a földanyában.
Így temetnek mosolyra gyúlva,
még egy kis sárt isznak újra,
elrepedt arccal agyagba gyúrva
Táncra kelnek boldogan.

Gyermeket, anyát mind felfalták,
Mit elkövettek, másra hagyták,
A halál csókját osztogatták,
még a kígyót is jól megmarták.
Minden délben, minden nappal,
háttal álltak, véres arccal,
jobbal döftek, vágtak a ballal,
imádkoztak a kövek és fák.

Virágba borult tűz-tavaszról,
érintetlen szűz-kamaszról,
keresztre feszült hős szavaktól,
hallhatatlan, de halott hangtól
úszkáltak ők a végtelenbe,
mámorukban elszédelegve,
tilosba lépve a kényelembe,
Fényt álmodtak a törött dalról.

Gonoszság csendül, a béke szárnyán
ficamodik, egy kőre állván
rikoltozik felkiáltván:
Bűnbe esni sosem hátrány!
Elrothadt már az élet fája,
letört most már minden ága,
a remény kapuja is bezárva,
s töpreng az ember, töpreng némán.

Minden megújul, majd kimúl,
Bánatot feszít és elborul,
lágy ölén ring, az élethúr
az ég-ösvényen visszafúj.
Hisz minden megújul, majd kimúl.

Nincs talány és nincs titok,
a kő nem él, a föld forog,
az űr üres, mint e sorok,
Én hazugként nem szólhatok.
A sírok mélyek, az éj sekély,
egy fáradt farkas mendegél,
talán majd holnap célhoz ér
és én tovább-tovább alhatok.

Mit kérjek még az élettől?
Vaksötétet a fényektől?
Talán téged, talán mást,
hóhéroknak is megnyugvást?
Távol lenni most mindentől,
távol lenni az élettől,
talán téged, talán mást,
talán egy csepp megnyugvást...

Egy út vezet, merre mennék,
óriás kezében apró emlék,
rég járt arra, könnyes arca
tanúskodik már réges-rég
egy elfeledett korról,
az ezeréves porról,
a botladozó holdról,
a szavahihető szóról,
mit elrejtettél a lámpafénybe,
a derűsen sejlő sötét égbe,
a ridegen zengő barlang mélybe,
a végtelen, morajló tengerkékbe,
tökéletes házban egy ferde képre,
alkonytájban a hajnali rétre,
nézz fel most, nézz fel végre,
az arcom torzul, a bőröm megégve!
Elborzadok a fajtánkat látva,
ugyanezt érzem a stégen állva,
savba mártva, olajba zárva,
oxigén nélkül a tengert látva,
mennyi küzdelem, mennyi förtelem,
mennyi naivság, mennyi gyötrelem,
mennyi élő, mennyi hulla,
hadakozik most, újra s újra,
hisz túlfeszített az élet húrja,
feldob, kacsint, majd levet újra,
mint gyermeket önző édesanyja,
feldob, kacsint, majd levet újra,
mint fuldokló embert a tenger súlya,
feldob, kacsint, majd levet újra,
mint engem, s téged az élet útja,
feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint, majd levet újra,
és feldob, kacsint...





Kis István Mihály: ALKONYODIK

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .l
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ko
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .nyo
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .dik,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . az éj
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .leszáll,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .bíborba rejt
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .a láthatár;
. . . . . . . . . . . . . . .hűvös szellő lehel reám,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..utazom
. . . . . . . . . . . . . . . . . .az ünnep dalán.
. . . . . . . . . . . . . Ablak mögött a gyertyaláng
. . . . . . . . . . . . . . . . . . karácsonyi, víg
. . . . . . . . . . . táncra kél, epekedő ember-világ
. . . . . . . . . . . . . . .boldogságot, békét remél.
. . . . . Hideg télben fázott a szív. Meleg szózat járja
. ma át. A szeretet szava, ha hív, töri szívünk fagyos falát.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . Aggodalom,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . nyomor,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . sóhaj
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .ez ünnepen
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .már elpihen;
. . . . . . . . . . . . . .. ringatózva hull a holnap,
. . . . . . . . . . . . . bús lelkekhez békém viszem.





Kosztolányi Dezső: TÉLI ALKONY

Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.


Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.





Lőrinczy Viktória: SORSÁRA HAGYVA

Elhagyatott szobában,
Otthagyták fogságban.
Hideg föld porában,
A nap alkonyában.





Millei Lajos: Az ALKONYKARJÁBAN

Piros kapucniján, melyet az ég gonddal
a kéklő hasára húzott,
egy-két felhő pihent, és álomtól zsibbadó
szemekkel úszott
a láthatót elűző, a sötétségteremtő,
elképzelt világba.
Fehér foltos, fáradt, fölöttébb kesergő
benyomást keltve, az őt bámulóra,
mintha azt súgta volna:
nézd, nyitva van az ablak,
s a vágtázó vágyak vég nélkül,
szabadon áramolhatnak.
Bambáktól bitorolt szemekkel bámultam,
mint aki hallja, de nem érti a szót,
ám kedvem e ködös kábulatban,
éledezni kezdett,
mint mikor a kezdet
harsogó hangjára,
ráfigyel a világ összes füle, szája,
mert érezteti nagyon,
ezt nem szabad kihagyni:
így kell magunkról is emléket hagyni.
Ilyen egyszerű képekben, hogy mindenki értse,
nem a cifra pompa, életünk értéke,
hanem az, amit mi nap-mint nap látunk.
A kenyér levágott szeletje,
az egyszerű családunk,
az igazi szándék megvalósult tettje,
a víz tisztasága, a levegő íze,
s maga az oxigén belőle
az, ami mozgatja,
hajtja életünket, mindig csak előre.
Hívtam az Istent, árulja el nekem,
mit üzen folyvást, e festői képeken.
Mit nem veszek észre?
Mi az, mi kihat később az egészre?
Mi az, min elsiklik szemem fáradtsága?
És nem marad örökül emberre, világra.
Miét nem tudom mindennapi tettel
láttatni a hitem?
S miért a múló természettel
üzen nekem Isten?
Vérző kérdéseim csak szálltak a szélben.
Nem felelt rá Isten, az alkony tüzében,
de közel hozta hozzám a haldokló Napot,
s az átölelt forrón, mielőtt elhagyott.





Molnár Nándor: ALKONYI KÖNNYCSEPP

Májusi alkony...
Fejem lehajtom
Egy puha, kicsiny, fehér kézre,
S úgy nyugtat az érintése.

Nyugtat, csitít, álomba ringat,
Már csak bódító virágillat,
Amit félébren érzek még;
Aztán rám hull a május-éj.

De ez az éj - lám - nem sötét;
Ez úgy várt rám, s úgy száll fölém,
Hogy benne fények lobognak,
S megtesz minket boldogoknak.

Ne vedd hát el a kis kezed,
Mert szétfoszlik a képzelet,
És megérzem, hogy valahol,
Ezen a május alkonyon
Könnycsepp ragyog az arcodon.





Nagy Bálint: ALKONYATI SÉTA A BAKONYBAN

Bakonyerdő fái alatt
Halkan, csendben járdogálok.
Köröttem vadvirágok,
Fejem felett csalogányok
Zengenek szép imádságot.
Valahol tán nem is messze
Furulyaszó cseng a csendbe.
Pásztor - legény fújja, fújja,
Fája szíve, nagy a búja.
Nagy fa alatt fűn heverget
A pásztortűz lángja mellett
Mert még pásztortűz is van ám
A Bakony füves oldalán.

Odébb megyek járdogálok,
Nagy fák között őzet látok.
Nem fél tőlem, nem szalad el,
Titokban mégis rám figyel.
Neki is van boldogsága,
Övé az erdők világa.
A hegygerinc a friss gallyak,
A csörgedező hűs patak.
Ami az erdőt illeti
Joggal övének tekinti.

Odébb megyek, járdogálok,
Valami mély zenét hallok.
Gerlék búgnak, vadgalambok,
Mint az ünnepi harangok
Úgy sírnak az erdőségbe,
Beestek a szerelembe.
Találkoznak szíven, dalon,
Csókolóznak az ágakon...
Suttog, zenél itt minden ág -
De szép erdei boldogság!
Ellopózok lábujjakon,
Itt az idillt nem zavarom.

Tovább megyek, járdogálok,
Füves tisztáson megállok.
Közepén százados vén fa,
A háncsai vésve, vágva.
Bele vésve betyárnevek,
Betyárszívből betyárének.
Elmesélné mennyit látott,
Itt tanyáztak a betyárok.
Szentségfa volt az a vén fa,
Balta bele volt vagdalva.
Pandúr erre sohase járt,
Kerülte az ,,átkozott" fát.
Pár lépésre hozzá közel,
Hol a vén tölgy földet ölel
A borostyánlombban odébb
Tátong egy szikla hasadék.

Belépek a szikla várba
Betyárok volt barlangjába.
Kőbe vésett asztal, padok,
Elhagyottan zöld - mohások.
Minden ódon, minden régi,
Már a betyárkort felejti.
Itt volt egyszer régen fogva
Az uraság szép leánya.
Reá vártak egy éjszakát
A betyárok s elrabolták.
Talán nem is úgy lopták el,
A betyárral önként ment el.
Lett az erdőrengetegbe
Betyárlegény szeretője
S dal csengett mindig ajakán -
(Így mesélte ezt Nagyapám.)

Tovább megyek, járdogálok,
Valami romfalat látok.
Düledező, rozzant falak,
Rég leomlott a vakolat...
Körüle nem hajt fű, virág,
Tájékán csend ül, némaság.
Az udvarán a vén tölgyfák
Mintha a múltat zokognák.
Pedig egykor volt itt lárma
A betyárok világába.
Cigány húzta, betyár járta,
Fokos volt a gerendába.
Betyár nézett mélyen bele
A csárdásné szép szemébe
S ha jött a csendbiztos, zsandár,
Fák között eltűnt a betyár.
Léptei nyomát belepte
A Bakony vad rengetegje.

Tovább megyek visz az alkony,
Szeretlek drága, szép Bakony.
Ha fáradtan hajtom fejem
Erdeiden szívem pihen.
Csodásak a hegygerincek
Ha vérző alkony szállja meg!
Szívem repül - és Feléd száll
Örök Természet, Ideál!





Dr. Nagy Mihály: NEM ALKONYUL...

A zsalugáter nyikorog a szélben,
s nem a féltékeny télkiáltó károg.
Ne higgy az irigy vénségnek az ágon,
csodás nyáridőn ne gondolj a téllel!

Nekem higgyél! Oly messze van az ősz is,
ilyen korai órán nem alkonyul,
napot takarja csupán sötét ború,
hűs zápor után felfrissül a kőris.

Nézz szét, milyen szép odakint a világ,
nincs nyoma télnek, nem nyílik jégvirág!
Túl józanul élek, sajátos hibám:

látod, már hosszúra nyúlnak az árnyak,
holtan születnek lehetetlen vágyak
múló, csalóka pillanatvarázsban.





Nagy I. Zoltán: ÉLETEM ALKONYA

Ne mondd, hogy ez az utolsó esténk
És ma éjszaka, az álmom majd örökké tart
Hogy életemnek nincsen többé napja
Hogy ez álomból, nincs ébredés.

Ne mondd, hogy számomra nincs több reggel
Hogy szememben többé nem ragyog a fény
És nem vesz körül sok-sok ember
Hogy nem lesz öröm, se bánat, se remény.

Ne mondd, hogy majd semmit sem érzek
Testem kihűl, szívem végleg megáll
Nem dobog majd szívem teérted,
S nem szólok, hiába ölelsz át.

Ne mondd nekem kezemet fogván,
Hogy milyen szép volt eddig minden nyár
Milyen más volt, ameddig éltem
Milyen más lesz majd ezután.

De én akkor, vajon mit érzek
Ha kérdezel, és felelni nem tudok
Soha ne mondd nekem, azt, hogy vége
Soha ne mondd, hogy többé nincs remény.





Ross Satyr: ESTELEDIK

Sárban, porban nyúlik az út,
kettéosztja a méla falut,
alvégen túl keskenyedik,
várja az erdő - esteledik.

Torzan csendül a csordakolomp,
parthoz csordul csendben a komp.
Oldala mentén lusta ladik,
csobban a tajték - esteledik.

Szellő mozdul, sejteni csak,
fáradt fényű napsugarak
mélán kúsznak a házfalakig,
nőnek az árnyak - esteledik.

Mélyen kondul most a harang,
bűnbánóan tétova hang
száll fel a síró istenekig,
halkul a visszhang - esteledik.

Vékony ökörnyál szála rezeg,
ég peremét az égi kezek
kékibolyásra festegetik -
bújj ide hozzám, esteledik.





Steel: ALKONYTÁJT

Alkonytájt, mikor fáradnak a fények,
kipirult arcún réved felém az Ég,
tűzarany gyertyája íriszembe ég,
a csillagok bennem kigyúlni térnek.

Alkonytájt, mikor kontúrrá foszlik szét
a felhők csipke-szépe, és álmából
körém nyújtózik a csend, száz árnyából
éjszakát sarjad nekem az este-rét.

Alkonytájt, mikor szenderülni látszik
ezernyi szín-gyermek, s festőt játszik,
vállam gödrébe gömbölyödik a szél.

Alkonytájt, mikor pillám mögé ásít
a Hold, és sugara csak fakó jácint,
minden emlék-ízed szívverésemmel él.





Szolomájerné Varga Krisztina: KÉPZETEK

Ülök magamban egy csöndes alkonyon,
S megérint valami különös révület.
Képek villannak eszembe, s nem tudom,
Káprázat csupán, vagy puszta szédület.

Prófécia ez, érzem, mire vágyom,
De ha csalódást küld is rám az élet,
Borítsa fátyollal ezt a világom,
Röpítsen előre az időben veled...

Eltűnik a ködben minden, mi körülvesz.
Elhalkulnak a tompa zajok.
Mi fájó volt, többé már nem sebez,
Minden változik, állandó csak én vagyok.

...Békésen susogó fák lombjai alatt
Ücsörgök veled, mélán hallgatok,
Aranyló levelek az ágakról hullanak,
Kezed kezemben pihen, arcom pedig ragyog.

Milyen szép, mily csodálatos az ősz!
Sóhajunk a nehéz múltba száll...
Madárkák hangja csicseregve köszönt,
Szöszmötölő bogár zizzen, mert végre párt talált.

Nézd arcom ráncait! Szereted-e még?
Észrevétlenül hogy megsokasodtak!
Nevetek csak, hisz szemeidben ott ég,
Sosem voltam szebb még, mint ezen napokban!

Holló fürtjeim bár hamuvá fakultak,
S a te halántékod sem a régi már,
Fehérré szépítette az idő folyama,
Érlelte, csókolta, borzolta annyi nyár...

Szél-cserzett kézfejünk az éveink során
Sovánnyá aszott, erezetté vált...
Az együtt töltött út nem indult korán,
S boldogságunk talán kissé sokáig várt.

De megérte veled minden áldozat,
Mi küzdelmessé tette a tegnapunk,
Csodákat láttunk, s örök ifjú maradt
Lelkünk, hisz egymástól csak örömet kapunk.

Szívemben már ott a vágyott nyugalom,
Hisz kezed erővel tölt, hogy melletted ülök,
A kedves szarkalábaidat csodálom arcodon,
S csillogó jégszínű szemeidbe révülök...

A sors ekkor visszaránt a jelen alkonyába,
A friss széltől didergek, s szívem téged keres,
Dobja nem csitul szerelmes dalában,
Vágyódva verdes, hisz tudja, érdemes!





TAVASZI ALKONY

Lefelé száll a füsttel
a gyöngyvessző fűszeres csókja,
árnyakba merült bokrok
közt tekereg, a fülemüle strófa.
Az almafavirág vaksin hunyorít,
szemhéján még kacsint
a nap búcsúzóul,
a bokrok ölén a szellő
önmagába fordul,
álom-hurkokat bodorít
és a szomjas földre
esti harmat tódul.

Elszálltak a világosság
madarai nyugatra,
fák alatt motoz a csend,
ez már a neszek birodalma.
Bagoly ül a kerítés lécen,
nagy szemekkel néz
a tova tűnő fényben,
mellette a rakéta tuják
a csillagok közé vágynak,
kilövésre készen.

Az orgona is alszik
virágporába ájult rózsabogarakkal,
holnap újra ékszerek lesznek,
smaragd kis szárnyaikkal.
A rózsalugasban, bent mélyen,
már álmodik a sok virág,
nem baj ha egy hideg éjjel,
a télre gondolsz te fázós világ
és harmatos szemmel
az égre révedsz,
mert egyik reggel majd,
a nyár ölelő karjaiban ébredsz.

Pieris.hu - sentenced - interaktív művészeti portál





Várnai Zseni: BALATONI ALKONY

Az ég a vízre ráhajol
a láthatáron valahol...
az ég a vízzel összeér,
az ég, a víz
gyöngyházfehér.

Így látom én fektemben itt
a táj elnyugvó fényeit,
miközben percem elrepül...
az ég, a tó
elszenderül.

Oly nyugodalmas most a táj,
boldog vagyok...semmi se fáj...
tükörsima a Balaton,
sellők énekét
hallgatom.





PAUL VERLAINE: ÉRZELMES SÉTA

Az alkony végső nyilait kiszórta,
Szélben ringott sok halvány tavirózsa;
Nagy nádi rózsák, mind hallgatagon,
Fájón ragyogtak a csöndes tavon.
Magam kószáltam, sebemtől tüzelten
A tóparton, hol a kicsiny füzesben
Ködfolt idézett megszomorodott
S tejszínű képű, roppant fantomot:
Sírása, mint az őszi réce hangja,
Ha szárnycsapással társait riasztja
A kis füzesben, hol sebem tüzét
Magam hurcoltam; leszállt a sötét,
S eltűnt a nap, mely nyilait kiszórta,
Sűrű lepelbe bújt sok tavirózsa
Halvány hullámok közt hallgatagon,
Nagy nádi rózsák a csöndes tavon.

(Fordító: Térey János)





Zagyi G. Ilona: ALKONY

Szomorú zsarátnokként pislog,
de még követel a halódó vágy.
A hamuból szökevényként röppennek,
a csillagfényű, apró titokszikrák.

Ágya hideg, de forróság emészti,
altatódalát dúdolja az elme,
nem akar kihunyni, riadtan kuksol,
reménykedőn vár egy ártatlan jelre.

Elveszni látszik, megadóan fárad,
a pernye már lágyan betakarja.
Csillapodik az emésztő láza,
üszkösödő magánya álomba fonja.

De nem engedi halni, élesztgeti,
melengeti az óvatlan pillanat,
s boldogan lobban életre még,
beragyogva, elfojtott álmokat...





menusgabor, 2018. január 12. péntek, 17:00
Címkék: Perfect Symmetry, Hioszi Tatiosz, Atillka Bartha, Ágostházy Vanessza, VISZONZATLAN ALKONYVágyakkal, Babits Mihály,
Kommentek
Viszonzatlan...
Somebody Somebody

Szerelmes lettem egy álomba
Szerelmes lettem egy álomba,
egy buta, értelmetlen képzelgésbe,
megrészegített teljesen,
s még most is mámoros állapotban fekszem.
Ott voltál vagy sem,
magam sem tudom,
te voltál, vagy sem,
mit számít...
Csak az érzés,
mely álombeli jelenléted keltett,
lángol szívem mélyén erősen.

Csak álmodtam,
de oly valódi volt
érintésed,
s egy pillanatra
megállt minden,
s eggyé forrtunk szerelmesen.
Éreztem, ahogy érzel,
éreztem, ahogy izzik a szerelem köztünk,
nem mondtuk semmit, s mégis többet,
mint kellett.

Gyönyörű álomképed belém égett,
nem tettünk semmit,
csak egymás szemét néztük szerelmesen
kéz a kézben, s hagytuk,
hogy a tiltott vágy emésszen fel minket.
Csak egy múló káprázat voltál,
melyet akkor még nem tudtam,
csak a reggel hozta a szomorú felismerést,
ziháltan kutattam
idilli "esténk"
kszilona, 2018. augusztus 12. vasárnap, 11:43
2018. augusztus 10. péntek..
Egy ideje, jó ideje is annak,
nem olvasom megint teljes
szívvel a Bibliát, Isten Szavát.

Mindig megromlom, folyton elbukom,
az élet hívságai elrabolják az én
szívem is, egy bukott, elbukott,
folyton el- elbukó

szégyentelen - valaha pedig
csak a jót akaró személy voltam-
képmutató, gyalázatos, minden
bűnöm megérdemlő nőszemély
vagyok!

Ezt érzem!

Szeretni valakit 42 évesen, egyszerűen
bedőlni, mert gyerek a lelkem a szívem
még ma is, elhinni, hinni a szép/ hazug
szavaknak!

Nem és nem értem magam!
S aztán fáj, mint a veszedelem, nem csak
pár napot, hónapokat, minden nap,...
hiába tudom, ez megjár nekem...mert sosem

figyelek a jelekre, vagy mire észrevettem,
már késő, már késő,,......már megtörtént,
már elvesztem, bele....és Ő meg - szíve/joba
éli életét!

Kívánom is legyen boldog igazán szívből!
Csak ne kellene éveket várni, hogy
charlotteani, 2018. augusztus 10. péntek, 18:33
Szép gondolatok...
,,Elég a boldogsághoz, ha szereted az életet,
még viszonzatlanul is elég, hiszen ez a szeretet
megláttatja veled az egyszerű szépségeket,
és forrásvízüde harmóniával tölt el."

Vavyan Fable
aranyoslila, 2018. március 20. kedd, 22:07
Bár rövid még...
Lesznai Anna:

Bár rövid még...

Bár rövid még éltem folyása,
Sokat búsultam és szerettem
S volt bár szerelmem viszonzatlan
Sokat örültem és nevettem.

Láttam igen sok kék eget,
Annyit más nem is lát talán,
S laktam virágos, üde völgyben,
Sötét, erdős hegy oldalán.

Sokat vallottam és hazudtam,
S óh jaj, immár sokat feledtem,
Mily gyorsan repültek az órák,
Az órák s az évek felettem.
aranyoslila, 2018. január 22. hétfő, 19:17
Tied...
TIED...

...Tied a világ!



Illés együttes - Ne gondold



Voith Ági - Bodrogi Gyula - Hello Cherie




Fényes Szabolcs - Szenes Iván

TE AZ ENYÉM, ÉN A TIED

Te az enyém,
én a tied. Halló, chérie!
Soha szebbet, mindig ilyet.
Halló, chérie!
Együtt könnyebb, sokkal könnyebb,
bárcsak kétség nélkül érezném.
Ó, chérie, hogy én a tied, s te az enyém.

Te az enyém, én a tied.
menusgabor, 2018. január 20. szombat, 20:15
Elég a boldogsághoz, ha szereted az életet,
Elég a boldogsághoz, ha szereted az életet, még viszonzatlanul is elég, hiszen ez a szeretet megláttatja veled az egyszerű szépségeket, és forrásvízüde harmóniával tölt el.
(Vavyan Fable)
klementinagidro, 2018. január 15. hétfő, 14:18
Elég a boldogsághoz, ha szereted az életet,
Elég a boldogsághoz, ha szereted az életet, még viszonzatlanul is elég, hiszen ez a szeretet megláttatja veled az egyszerű szépségeket, és forrásvízüde harmóniával tölt el.
Vavyan Fable
klementinagidro, 2018. január 07. vasárnap, 19:28
Képek, videók
tree-symmetry.jpg
psycrys
2016. november 17. csütörtök, 01:23
Symmetry20NPN.jpg
nikitta
2008. december 27. szombat, 13:18
__Symmetry___by_Aikya. jpg
galoneth
2008. november 10. hétfő, 11:11
Symmetry_of_Darkness_b y_a
gergo83
2007. március 07. szerda, 23:35
hioszi-tatiosz-bolcses seg
rzsi-
2015. január 15. csütörtök, 16:35
Hioszi Tatiosz idézet.jpg
pacsakute
2012. október 13. szombat, 19:54
am4i2s Hioszi Tatiosz.jpg
foldinefehereva
2010. május 30. vasárnap, 15:47
Vanessza nap.jpg
agica2004
2017. április 21. péntek, 17:19
Vanessza.jpg
agica2004
2017. április 21. péntek, 17:18
VANESSZA.gif
1951anna
2015. június 24. szerda, 06:54
Vanessza
kiskatona16
2011. december 14. szerda, 19:17
Vanessza és réka
kiskatona16
2011. december 14. szerda, 18:46
Vanessza vagyok
szollosia
2009. február 14. szombat, 21:15
vanesszám
erzsi36
2008. október 18. szombat, 07:21
Vanessza
kartika
2007. december 30. vasárnap, 14:15
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.