Belépés
2020. július 04. szombat | 27. hét | 186. nap | 00:15 | Ulrik
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Járványügyi szakember: továbbra is be kell tartani a megelőző rendelkezéseket
A műsorban arról beszéltek, hogy hétfőtől feloldották Budapesten és Pest megyében a kijárási korlátozásokat, és enyhítettek más rendelkezéseken is.

Galgóczi Ágnes elmondta, továbbra is fontos a kézmosás vagy az alkoholos kézfertőtlenítés, illetve az is, hogy aki beteg, ne menjen közösségbe.

Ajánlott továbbá, hogy - aki teheti - a kijárási korlátozások lazítása után is home office-ban, vagyis otthonról végezze a munkáját, és a távolságtartási szabályokat is alkalmazni kell - tette hozzá a járványügyi szakember.

Mindenkinek meg kell értenie, hogy "most még nem térhetünk vissza a megszokott életünkbe, hiszen bizonyos korlátozások még mindig életben vannak" - hangsúlyozta, hozzátéve, ha a helyzet úgy kívánja, a lazítások után ismét szigorítás jöhet.

Galgóczi Ágnes emlékeztetett: arra számítanak, hogy a koronavírus ősszel visszatér.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 18. hétfő, 21:22
Címkék: Galgóczi Ágnes, megelőző rendelkezéseket, műsorban arról, kijárási korlátozásokat, kézmosás vagy, alkoholos kézfertőtlenítés,
Kommentek
Jézus Szentséges Szíve 06.19
szeretett benneteket az Úr, és megtartja esküjét, amelyet atyáitoknak tett, azért vezetett ki erős kézzel és szabadított ki a szolgaság házából, a fáraónak, Egyiptom királyának kezéből. Ismerd föl hát, hogy az Úr, a te Istened az igaz Isten, a hűséges Isten, aki szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi azok iránt, akik szeretik és megőrzik parancsait. Azt ellenben, aki gyűlöli őt, megbünteti; nem késlekedik, elpusztítja azt, aki gyűlöli őt.
Ezért tartsd meg a parancsokat, rendelkezéseket és törvényeket, amelyet ma szabok neked, hogy kövesd őket."
Ez az Isten igéje. MTörv 7,6-11

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Isten előbb szeretett minket.
Testvéreim!
Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van!
Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy éljünk általa. A szeretet
maroka, 2020. június 19. péntek, 08:26
Nemzeti konzultáció - Deutsch: a kötelező kvóták kérdése továbbra is napirenden van Brüsszelben
alelnökének állítása álhír.

Kiemelte: a magyarok már több választáson és egy népszavazáson is egyértelműen kifejezték, hogy elutasítják a migránsok betelepítését Magyarországra. Ezért ezt a kormány az alaptörvényben is rögzítette.

Deutsch Tamás ugyanakkor elmondta, hogy a kötelező át- és betelepítési kvóta intézményéről akarnak Brüsszelben uniós jogszabályt elfogadni, és ezzel arra akarják kényszeríteni Magyarországot, hogy változtassa meg a jövőbeli uniós jogszabállyal ellentétes magyar rendelkezéseket, beleértve az alaptörvényt is.

Hozzátette: ehhez a törekvéshez asszisztál a Momentum liberális pártcsaládja, amely "gyakorlatilag a Soros-tervet" tette programja részévé. A Renew Europe terve bevándorlókontinenssé változtatná Európát - jegyezte meg a fideszes politikus. Azt mondta: a liberálisok nyilvánosan is elérhető tervéből kiderül, kötelező betelepítési kvótát akarnak, nagyobb befolyást adnának a Soros-szervezeteknek, állampolgárságot és választójogot akarnak adni a bevándorlóknak, fel
velemenyezd, 2020. június 11. csütörtök, 18:13
Uniós Bíróság: semmisek az Európai Bizottság magyar adók felfüggesztését elrendelő intézkedései
Az ügy előzménye, hogy 2015 februárjában Magyarország a két területet érintően új adókat vezetett be. Miután az Európai Bizottsághoz panasz érkezett az adókkal kapcsolatban, a brüsszeli szerv egy előzetes vizsgálat keretében megállapította, hogy azok az uniós versenyjoggal össze nem egyeztethető állami támogatásnak minősülnek. Az uniós bizottság ezért úgy döntött, hogy hivatalos vizsgálati eljárást indít és - mivel az adó már hatályban volt - arra utasította Magyarországot, hogy az eljárás lezárásáig függessze fel az adó alkalmazását.

Magyarország e felfüggesztő rendelkezés megsemmisítését kérte az uniós törvényszéktől, amely szerint a vitatott felfüggesztő rendelkezések meghozatala a bizottság által adott arányos és kellően indokolt válasz volt a kialakult helyzetre. A döntést Magyarország megfellebbezte.

A luxembourgi székhelyű uniós bíróság csütörtökön kihirdetett mostani ítéletében megalapozottnak mondta ki Magyarországnak az uniós törvényszék ítéletével szemben benyújtott fellebbezését,
velemenyezd, 2020. június 04. csütörtök, 11:51
Krónika 6. rész (igazságügyi törvények)
Előterjesztő: szakmai szervezetek bevonásával készült a javaslat

Hajas Barnabás, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, nyolc jogszabályt módosít a törvényjavaslat, amelyet körültekintően, a szakmai szervezetek bevonásával készítettek elő. Az előterjesztés a gyakorlatban felmerült igényeket kívánja az érintett törvényekbe beépíteni, a módosítások az eljárások egyszerűbbé, gördülékenyebbé tételét, a közbizalom erősítését és az Alkotmánybíróság (Ab) által jelzett követelményeknek történő megfelelést szolgálják - tette hozzá.

A közjegyzőket érintő módosításról azt mondta, az Ab 2019 novemberi határozatában megállapított mulasztásos alaptörvény-ellenességet úgy orvosolják, hogy kötelezővé teszik a közjegyzői fegyelmi bíróságok ügyrendjének megalkotását, amely a jövőben tartalmazza az eljáró tanácsok összetételének szabályait, a vizsgálóbiztosok beosztásának rendjét, valamint a fegyelmi ügyek elosztásának szabályait is.

Közölte, részben megújítják
velemenyezd, 2020. június 03. szerda, 12:52
Uniós főtanácsnok: el kell utasítani a kiküldött munkavállalókra vonatkozó irányelv megsemmisítését kérő magyar
díjazásukat, valamint szociális és munkavégzéssel kapcsolatos jogaikat illetően. A változtatások értelmében a kiküldött munkavállalók munkafeltételeinek tekintetében a célország ide vonatkozó szabályait kell tiszteletben tartani.

Magyarország és Lengyelország egyaránt keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához, a módosító irányelv teljes vagy részleges megsemmisítését kérve. Indoklásuk szerint a módosítást nem megfelelő jogalapon fogadták el, azokkal az irányelv megsérti azokat a rendelkezéseket, amelyek a szolgáltatásnyújtási szabadság elvének a közlekedési ágazatban való alkalmazására vonatkoznak.

Az uniós bíróság tájékoztatása szerint Manuel Campos Sánchez-Bordona főtanácsnok indítványában egyebek mellett úgy ítélte meg, hogy a módosító irányelvet a megfelelő jogalap felhasználásával fogadták el. Célja a kiküldetésben lévő munkavállalók védelme és a vállalkozások közötti, a tagállamokban fennálló különböző védelmi szintekből eredő tisztességtelen verseny megakadályozása.

A spanyol
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 12:41
Koronavírus - Operatív törzs: a kormány kedd délután nyújtja be a különleges jogrend visszavonásáról szóló törv
jelentősen hozzájárult a járvány elleni sikeres védekezéshez, segítségével a kormány és az operatív törzs gyorsan meghozta a védekezéshez szükséges gazdasági, egészségügyi rendvédelmi döntéseket, és gyorsan tudott cselekedni.

Így Magyarország - más országokkal ellentétben - el tudta kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és a több ezer halálesetet - tette hozzá.

A járvány nem ért véget, a parlament elé kerülő törvényjavaslat tartalmazni fogja azokat a szabályokat és rendelkezéseket, amelyeket a járványügyi készültség miatt hatályban kell tartani - hangsúlyozta az alezredes.

Elmondta azt is, hogy kedden az operatív törzs utasítására újabb egyéni védőfelszereléseket, védőeszközöket szállítanak 30 vidéki kórházba, ezeket a kórházparancsnokok fogadják és készletezik.

Kiss Róbert ismertette: 1525-re nőtt a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazásra regisztrálók száma, így most 929 aktív felhasználója van az alkalmazásnak. Hétfőn
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 12:42
Koronavírus - Július elején indítja újra menetrendszerinti járatait a román Blue Air
A vállalat hétfői közlése szerint figyelembe veszik a hatósági rendelkezéseket, a járatok száma kezdetben korlátozott lesz. Emlékeztettek, hogy a Blue Air jelenleg Dublinba működtet járatot kérésre, emellett chartereket is indít, amennyiben van erre igény. Közölték, hogy amennyiben feloldják a hatósági korlátozásokat, a Blue Air először Belgiumba, Dániába, Finnországba, Franciaországba, Németországba, Írországba, Izraelbe, Olaszországba, Nagy Britanniába, Norvégiába, Spanyolországba és Svédországba indít gépeket. Emellett Olaszországban és Ciprusban belföldi járatokat is indítanak.

A Blue Air március 17-én állította le menetrendszerinti járatait, majd április elején 42-45 millió euró értékű kedvezményes hitelt kért a román kormánytól, amelynek felvételét a bukaresti kabinet április 23-án jóváhagyta. A vállalat kényszerszabadságra küldte dolgozóinak 90 százalékát, és kidolgozott egy üzleti tervet, amely a jelenlegi új helyzetet figyelembe véve próbálja átvezetni a vállalatot a jelenlegi nehéz
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 15:22
Képek, videók
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
Galgóczi Dóra - Lepergett
sanci81
2018. február 03. szombat, 17:26
Na, őket jól megelőzöm!
sikersiker
2009. október 20. kedd, 14:55
Promester,r.megelőző,k eze
aloe-bredaj
2006. november 01. szerda, 06:38
a műsorból
orban47
2011. október 06. csütörtök, 05:31
musorbig390061281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:58
musorbig390010281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:58
musorbig389934281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:58
musorbig389864281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:58
musorbig389726281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:57
musorbig389724281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:57
musorbig389676281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:57
musorbig389606281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:57
musorbig389569281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:57
musorbig389486281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:57
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.